Reggeli után indultunk, mondván, elkerüljük a tömeget, 10-re Krakkóban leszünk, elvégre csak 88 km. Doremi javasolta, biztos, ami biztos, tankoljunk meg, elég gyéren vannak Krakkó felé a benzinkutak. Legyen. De ő fizeti. Méginkább legyen. Megtankolok, mondom Doreminek: menj be fizetni, addig én meglátogatom a mellékhelységet.  Doremi  – tőle merőben szokatlan keménységgel – kifakadt: sehova! egy szót sem tudok lengyelül, a gombokat se látom a pinhez, sz…tál volna otthon, szépen bejössz velem, azután mehetsz! Úgy lett. Irány Krakkó. Egy csöppet gyanús volt, hogy amerre ellátni, autó autó hátán, de gondoltam, majd csak megindul a sor. Röpke három perc várakozás után egy […]

Másnap indulás Zakopane-ba. Előtte azonban reggeli. Hidegtál, de bőséggel, mi szem száj ingere: sonka, meg másik sonka, meg sajt, meg másik sajt, meg retek, meg paradicsom, meg franciasaláta – zöldborsó nélkül, és szerintem medvehagymával – meg kolbászkák, meg májkrém (nem dobozos!), vaj, rozskenyér, fehér kenyér, magvas zsemle, és a csúcs: egy agyagszilkében SÜLT ZSÍR, hozzá kovászos uborka! Tea nagy csuporral, Helenka kérdezi Doremit: neszkávé, vagy lengyel? Meggyőzöm Doremit, hogy neszt otthon is ihat, hát lengyelt kér. Kap egy egész bögrével, forró, illatos, tej is jár hozzá. Nézi, forgatja: hát az alján az ott mi? Hát az, biza, az őrölt kávé! […]

Dél nem sokkal múlhatott, hiszen az íróasztalra akkortájt szokott odasütni a nap. A fény ablakon áttörő elszíneződő sugarai kergetőztek a bennük lebegő, megcsillanó porpihékkel. A keringőt járó lebegő részecskék gyermeki kacarászás közben gyorsabban és gyorsabban ropták dervistáncukat. Az eleinte felemelő érzés kezdett megborulni. A gyomor felöl időnkét fájdalmas görcsök rondítottak bele a rózsaszín hangulatba. Az idő múlásával a kacajok lüktetésszerűen elhalkulva tűntek el, majd felerősödve jöttek vissza. Ilyenkor még mosoly jelent meg a bóbiskolásba merülő arcán, de valami növekvő feszültséget jelzett előre a szája sarkának görcsös időnkénti megrándulása. A kacaj hangszíne változott, ingadozott. Néha egészen mélyre zuhant, mígnem ott állandósulva […]

Az úgy kezdődött, hogy vettem egy hotelcsekket. Az egy olyan állatfaj, hogy több értékben lehet vásárolni – én 1-7 naposat vettem, 3.500 huf-ért, ami azt eredményezte, hogy max. hét éjszakát tölthet el vele az ember az Eurorest szállásain, ami fizetővendéglátótól szállodáig terjed, egész Európát lefedően, de csak a napi érkezésért (félpanzió)kell – kötelezően – fizetni. No, én megkínáltam vele Doremit születésnapi ajándékként, hogy ugyan már, válasszon kedvére valót. Mondta, hogy még nem volt Lengyelországban, hát akkor menjünk oda. Rendben. Irány Malopolska, Poronin, Magdalenka vendégfogadó, három éjszaka. Felhívom őket, egy kedves női hang közli angolul, hogy szeretettel várnak, de nem baj-e, […]

Még az múlt év végén kérelmeztem, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának kutatói most a Kopácsi családról szoló jelentésekre öszpontositsanak. Miután idén nincs szándékunkban Europába menni, igy arra is megkértem öket, hogy az iratokat saját költségemre postázzák. Mint kiderült az 2014. január 1.-én történt módósitási szabályzat alapján az ügyfeleknek nem kell posta költséget fizetnie a megküldött iratanyagok után, így irásbeli kérésemre, édesapámra, néhai dr. Kopácsi Sándorra eddig fellelt 91 oldalt 2014. Január 30.-ai dátummal postázták nekem. A fellelt másolatokat több un. M-dossziéban találták, melyek a hálozat ügynökeinek, titkos megbizottainak illetve titkos munkatársainak eredeti jelentéseit tartamazzák. Több M-dossziéhoz tartozó fedőneves hálózati […]

Május első vasárnapján képzeletbeli, szép virágcsokorral, jókívánságokkal köszöntjük az Édesanyákat, Nagyanyákat, Dédanyákat. Szeretettel kívánunk jó egészséget, szép, kiszámítható, boldog, békés és biztonságos életet az élőknek. Az elhunytakra pedig emlékezzünk egy fehér gyertya meggyújtásával, a láng fellobbanásával köszönjük meg azt, hogy voltak, így mi is lehetünk ezen a Földön. -Georgina Bojana, a Szerkesztőség nevében

Emlékezzünk, azokra, akik nem tértek vissza… Az én születésemkor teljes felfordulás uralkodott a világban. Elszabadult a pokol, milliók és milliók haltak értelmetlen halált, és nem csupán értelmetlen halált, hanem kínzóan fájdalmasat. Ne vegyétek panaszkodó siránkozásnak szavaimat, hiszen tisztában vagyok vele, hogy mások kegyetlenebbül megszenvedték ezeket az évtizedeket, mint én ebben a 10 hónapban. Szeretném, ha hangom meghallanátok, és a rohanó világotokban elgondolkodnátok kicsit a múlton, hiszen ami ott és akkor megtörtént velünk, annak nem szabad megismétlődnie. Életem 10 hónapjának az elejéről nem sok mindenre emlékszem. Édesanyám mellettem állt, minden tőle telhetőt megtett értem, de mégis sokszor voltam éhes. Igen, ti […]

Szabadai Viktor alábbi beszéde 2014 április 29-én hangzott el, a Szabadság téri német megszállási emlékmű munkaterülete előtt. * Tisztelt Demonstrálók, Kedves Barátaim! Az előttem elhangzottak során szó esett már itt hősökről és hősiességről is. Éppen ezért kijelenthetem, hogy igazán megtisztelő számomra, hogy közöttetek lehetek. Hiszen ti vagytok azok, akik időt és energiát nem kímélve január óta a város különböző helyszínein, április 8-a óta pedig itt, az épülő gyalázat helyszínén reggel, délben és este is itt vagytok. Erkölcsi kötelességeteknek érzitek, hogy kiálljatok a hitetek mellett, hogy szembeszegüljetek az intézményesített múlthamisítással. Sok minden történt ezekben a hónapokban, de ti vagytok ennek a […]

Furcsa kísérletet végeztek „Megnemnevezett” ország kiváló tudósai, meg nem nevezett eredetű finanszírozási alapból: létrehoztak egy új fajt, kettő meglévő keresztezésével. Veszedelmes lényt szabadítottak a világra… Gumós zápfoga van, mindent megrág, bacilusok, vírusok özönét hagyva maga után. Terjeszti a pestist, a maláriát, és az AIDS kórokozó tenyészete is egyedülálló. Genetikailag mutációnak számít, a hibás génjeit rendkívül gyors szaporodó képességével tartja fent. Az életképes utódok közül is kevés éri meg az ivarérett kort, mert a felnőtt egyedek közvetve is, közvetlenül is pusztítják őket. Nem számít egyedülálló jelenségnek az sem, hogy az éppen megszületett apróságot vízbe ölik, vagy gondosan becsomagolva a kukába helyezik. […]

Elege lett, ebből az egészből. Ha megkérdezték volna, konkrétan miből, akkor is csak ezt tudta volna mondani: ebből az egészből. Mindenből. Már évek óta nem volt munkahelye, élt, ahogy tudott, hol itt dolgozgatott egy kicsit, hol ott, elvolt valahogy. Nem keresett sokat, éppen csak annyit, hogy megélt, néha még egy-egy korsó sörre is futotta. Elüldögélt fölötte a sarokban, hallgatta a kocsma örök okoskodóit, magában néha megmosolyogta őket, de amúgy csak elvolt ott, egymagában. Most már ez sincs: új tulaj jött, elhessintette, na, öreg, ha nem fogyaszt, ne rontsa itt nekem a levegőt, nem szociális otthon ez! Volt egy kis pénzecske, […]

Az oktatás napi átpolitizálása mellett sokszor elfeledkezünk arról, hogy tanárként emberek vesznek részt abban a folyamatban, amit tanításnak, nevelésnek nevezünk. Az iskolában. Ahol egyre inkább egyfajta pótszülői tevékenység is hárul a gyermekkel foglalkozó pedagógusra. Mert a szülő elvált, mert veri a gyerekét, mert elhanyagolja, mert… Lehet persze közhelyekbe menekülni, és a pedagógusképzés során se szeri, és száma is sok, amikor valóban ez történik. Álmából felzargatva is elismételheti, például, bárki: „a tanár teljes személyiségével vesz részt az oktató-nevelő tevékenységben”. A vizsgán bárki el fogja tudni mondani az említett közhelyet. Szép példákkal is alá fogja tudni támasztani. Remek vizsgajegyek fognak születni. Igaz? […]

Hétköznapi történések Kazanyban. Békésen kvaterkáztunk egy orosz asszonykánál (azért Tatarsztanban is akadtak echt oroszok számosan), amikor kopogtattak – az erkélyajtón! Mindez a negyedik emeleten történt, este 11 tájban. Némiképpen elhűlve meredtünk az ajtóra, kivéve a háziasszonyt, aki a legnagyobb lelki nyugalommal sétált oda és nyitotta ki. Egy meglehetősen zilált külsejű, izzadt pasas nyomult be, harsány „zdrasztvujtye, Anna Ivanovna, privét, daragije gosztyi” (köszöntöm, Anna Ivanovna, üdvözlet, kedves vendégek) köszöntéssel, majd átlejtett a szobán és kisétált a bejárati ajtón. Ki nem mondott kérdésünkre Anna Ivanovna csak rezignáltan legyintett: biztosan megint beleejtette a kulcsát a hóba – ami, mint tudjuk, volt vagy fél […]

Tessék elhinni, én nem akartam megölni… Hogy hány éves vagyok? Tizennyolc leszek, márciusban, miért? Jó, rendben van, itt maga kérdez. Hát kérdezzen. Azt hiszi, nekem jó itt ülnöm? Legyünk már túl rajta, aztán mennék is. Jó, elmesélem, hogy volt. Az elejéről, persze. Ott lakott szemben, a harmadikon, az a cigány gádzsi. Tőlünk, az ötödikről, egész jól rá lehetett látni az erkélyükre. Az a kis cafka minden nap ott tette-vette magát. Az tutkó, hogy tudta, hogy stírölöm, mert folyton beletúrt a hajába, meg a pólóját simogatta, ami éppcsak, hogy takarta a köldökét, a lábát meg feltette egy székre, úgy napozott, hogy […]

Egyet mutat. A minap nehézkesen, de magamat korholva nekiláttam a gyerekkorom óta nem bolygatott fiókom rendezéséhez. Az elmúlt évtizedekben többször kihúztam, de a sok gyerekkori kincs nézegetése mindig elhessegette a szelektálás, lomtalanítás állandóan felettem lebegő felhőit. „Eddig is jól elvoltak itt, majd legközelebb. Különben is, ezek már értékek lettek. Naptárgyűjtemény, régi bélyegek, no meg egy kissrác különleges értékei, mint a csapágygolyók, egy érdekes kúpcsapágy, csavarok és apró szerkezetek fogaskerekei. Talán valami mérőműszerből szedtük ki az iskolai papír és fémgyűjtés zsákmányaként. Ezenkívül pedig rengeteg hasznos gemkapocs, tollbetét, régi aprópénzek a keleti blokk országaiból, régi IPM-ek, képeslapok, …. Na, a gyerekeimnek jó […]

Étterembe járni  – akkor – nem volt valami nagyon költséges szórakozás. Egy normál vacsora – 4-5 féle főétel volt csak + 3 féle leves – kijött max. 5 rubelből. Nekünk meg 9.50-es napidíjunk volt, plusz az üzletelésből bejött mellékes. Első sorban női cipő volt a menő, meg az akkor divatban volt, testhez simuló, dzsörzé-szerű anyagból készült férfi ingek (fantázia nevükre nem emlékszem), no meg a farmer. Az is szokás volt, hogy a 4-6 személyes asztalokhoz mások is odaültek, így aztán a vacsora majd’ minden esetben kedélyes kvaterkázássá fajult, különösen, mikor rájöttek, hogy magyar vagyok. Az étteremben tömény szeszt csak akkor […]