Leginkább csak ültek egymás mellett, hallgatva. Negyvenöt év alatt már mindent elmondtak, amit lehetett, néha azt is, amit nem. Most már csak hétköznapi dolgok maradtak, arról meg olyan sok szót nem lehetett ejteni. „Vigyázzon, forró a leves!” Na, ettől az ember a falnak tudott volna menni. „Naná, hogy forró, hiszen most vetted le a lángról, hát mi vagyok én, pendelyes kölök, hogy figyelmeztetni kell?!” „Jó, jó, ne morogjon már, a múltkor is, én voltam a hibás, mert megégette a száját!” „Persze hát, no, ha éhes voltam, mert késett az ebéd!” ” Késett a maga esze tokja, az késett! A cukra […]

Fázósan húzza összébb magán a fekete, kopottas szvetterét. Székét is közelebb vonta a már kihűlő sparhelthoz. Besötétedett, csak a vörösen pislákoló parázs izzik, csendben a masina tűzterében. Ültéből nehézkesen kelt fel, hiába, az évek és a sok munka kitörölhetetlenül beleásták magukat inas testébe. Egyre többször nem akar mozdulni a láb, mert a fájdalom a gyorsabb. A kéz sem mindig úgy dolgozik már, ahogyan azt „tőle” elvárná. Görbedt vállain hetvenhárom év örömét, reményét, bánatát és keservét cipeli. A külső ajtót is becsukja. – Áh’ az onokák nem jönnek mán. Írtak vón’ legalább! – Bánatát könnytelenül, magányosan sírja el. Szíve a torkában […]

A karácsony a szeretetről szól. Aztán meg még olyan is, mint a karácsonyfa maga, mindenki teleaggathatja mindenféle számára kedves dologgal a nagy, áhítatos érzelmektől kezdve a családi tradíciók apró csingilingijein át, a bejglitől a rántott halon és mákosgubán keresztül a sült pulykáig – ki-ki vérmérséklete, neveltetése és sznobizmusa szerint. Családi ünnep ez, amikor a rokonok meglátogatják egymást, amikor mindenki szereti a másikat, de, még aki nem szereti, az is úgy tesz, mintha szeretné, és ezt teljes ünnepen át produkálja, ami azért nem kis teljesítmény ebben a rohanó világban. Most mégsem róluk – rólunk, szerencsésekről szeretnék írni, akiknek van családja, akik […]

Egy tréningre készülve láttam először ezt a videót, amelyet Juhász Péter az Együtt 2014-PM társelnöke készített Somogyvámoson a mobiltelefonjával. Dohányozni ment a kocsma elé, mikor ez a közmunkás kért tőle egy szál cigarettát és beszélgetni kezdtek. Bár a felvétel tavaly készült, ennek a férfinak a szavai ugyanolyan erősek, megdöbbentőek, mint akkor. Akár ma is elmondhatta volna. Látunk egy férfit, egy családapát, aki közmunkásként 47000 forintból tartja el a családját. Megalázva érzi magát mint férfi, mint ember, mint családapa. Dolgozik, de még sem él meg belőle. Más lehetősége pedig nincs dolgozni. Természetesen jó, hogy ha maga a közösség tud munkát adni […]

Éppen Jim Watson, Ottawa polgármestere beszélt az újonnan felavatott Karsh-Masson galéria előtt amikor megérkeztem Tavi Weisz festőművész One Last Time című kiállítására. Watson mondta, hogy azért nyitottak egy új kiállítótermet a Városházán, hogy a lakosság érezhesse, hogy itt nem csak a politikáról és a bürokráciáról van szó – tehát nem csak bírság, vagy adótartozás kifizetése végett látogathatunk el a Városházára – hanem igazi kulturális központtá alakult, mely a főváros lakosságának kreativitását hivatott bemutatni. De amikor megnyílt a kapú és beléphettünk az új galériába, hirtelen egy egészen másik, lenyűgöző világba csöppentünk. Tavi Weisz Erdélyben született, a Szilágy megyei Ipp nevű községben. […]

Orsós Gazsit ugyan a keresztségben Zsigmondnak nevezték el, de ő már csak olyan Gazsira sikeredett. Közepes termetű, kerek fejű, vékony gyerek volt, sötétbarnán világló szeme meg úgy mosolygott bele a világba, mintha mindig valami huncutságon törné a fejét. Pedig dehogy volt ő huncut. Csendes, visszahúzódó fiú volt, úgy végezte el az általánost, osztálytársai tán észre se vették, hogy ott volt köztük. Mivel jó eszű fiú volt, no meg, tanárai, javítandó a statisztikát, kapacitálták is rendesen, hát beiratkozott az ipariskolába, kőműves tanoncnak.  Szép csöndben, minden feltűnés nélkül, el is végezte. Apja meg dicsekedett is mindenkinek, aki csak hajlandó volt meghallgatni, hogy […]

  Szerencse fel, szerencse le, ilyen a bányász élete… Valahogy olyan rossz érzéssel indult a munkába. Nem tudta volna megmondani, miért, csak a gyomrában érezte, hogy ez a nap valahogy más. Bori, a felesége, kócosan, alvástól duzzadt szemmel tüsténkedett körülötte. Ilyenkor szerette a legjobban, az ágymeleg, párás bőrét, nyakának illatát, legszívesebben visszabújt volna mellé, az ágyba, de a sihta, az sihta. Rakta eléje a reggelit – jó vastagot, szalonna, kenyér, tojás, kell az erő odalent – citromos teát – azt készített termoszba is, külön, hiába adtak ellátmányba ásványvizet, csak más az. Tízórait csomagolt a patentzáras bádogdobozba, gumi kéderrel záródott, a […]

A tanító úr egy dombra húzó kis utcácskában lakott, magányosan. Nem mintha ez lett volna a szándéka, de valahogy úgy alakult, hogy elkopott mellőle élete párja. Sok volt neki a javítandó dolgozat, meg az, hogy a tanító úrnak túl nagy szíve volt, hazahordott mindenféle éhenkórász gyereket. Hacsak rövid időre is, de mindig akadt egy, a konyhaasztal sarkánál kuporgó vézna kis alak, aki csendes áhítattal figyelte, hogyan mélyed a kés a veknibe. Így hát a tanító úr Örzsére hagyatkozott, a termetes özvegyasszonyra, aki a szomszéd portán perelt a tyúkokkal, meg a kacsákkal. Látszatra morgós egy némber volt, szigorúan kontyba szorított hajjal, […]

Tegnap volt a hanuka első napja, ma a hálaadásé. Különböző vallások, különböző kultúrák, különböző népek sajátja ez a két ünnep. Nem kívánom egyiket sem elemezni, miért, mikor és hol váltak ünneppé, de azon érdemes elgondolkodni, hogy az ünnepi bőségtálak egyes elemei, ugyan, mit is jelképeznek? Meg fogtok lepődni, mekkora is a hasonlóság, avagy az „áthallás”.  Boldog hanukát és hálaadást kívánok minden érintettnek! és  

A rapsic 69 éves volt. Mogorva, szíjas testű, nap és szél cserzette bőrű, szófukar hegyi ember. Egész életét a havasokban töltötte, az esztenásokon, hol itt, hol ott, ahova éppen a dolga szólította. Csak a csikorgó fagyok beálltával, mikor a nyájakat leterelték a téli szállásukra, húzódott le a falu szélén álló rönkházba, ami legalább olyan öreg volt, mint ő, és, ha egy ház lehet mogorva, hát akkor az olyan volt. A ház hideg volt, ezért magán tartotta a kabátját. Amióta a felesége meghalt, nemigen bajolt azzal, hogy begyújtsa a kályhát a nagyszobában. Inkább a csapdaszobában aludt, ahol volt egy jancsi-kályha, abba […]

Most egy kicsit zavarban vagyok… Nem hagyhatom ki a kanadai whiskyt, hiszen nagyhatalom ebben a szakmában. De sajnos sajátos törvényei miatt nem tartottam igazi whiskyfőzőnek őket. A kanadai szabályozás megengedi, hogy keverhetnek és kevernek is semleges alkoholt az italhoz. Így nem „tiszta” whiskyt állítanak elő. Persze ez egyáltalán nem gátolja a karrierjét, sőt talán segíti is. Ezúttal többet kell a szakirodalomhoz fordulnom, ezért elnézést kérek. Már 1700-as években főztek itt whiskyt, hiszen az ír és skót bevándorlók ide is hozták magukkal a technikát. Azt talán már leírtam, hogy a skótokat hét ír klán fiaitól származtatják. Így tehát tulajdonképpen minden whisky […]

Homage a’ R. Chandler Az irodám ablakán túl egész Los Angeles egy őrjítő ragyogás volt. Ez még nem lett volna baj, de a ragyogáshoz őrjítő meleg is társult, ami úgy a hátamra tapasztotta az ingemet, mintha második bőröm lett volna. Tiszta szerencse, hogy az ablakokra tapadt három-négyévnyi mocsok némiképpen tompította a fejfájdító ragyogást. De lehet, hogy nem is ettől fájt a fejem. Ezt abból gondolom, hogy ahogy ott álltam, és szokásomhoz híven nem csináltam semmit, érezhetően tiszta scotch-ot izzadtam ki magamból, szerintem kétszer annyi felületen, mint amennyim volt. A dupla üvegek közül egy mumifikálódott lepke nézett rám. Én visszanéztem rá, […]

Így a hatodik X után jó néha visszalapozni. Magyarországon, Budapesten vannak helyek, ahová képtelen vagyok elmenni. Ha csak arra utazom, akkor is könny szökik a szemembe. Visszaperegnek a régi élmények, események, amelyek megtörténtek velem. Azt mondják, veszíteni tudni kell. Tanulgatom, de nem sikerül. Sok évig abban a házban dolgoztam, különféle minőségben, napjaimat ott töltöttem. Az ott megtapasztaltakról nem kronológiai sorrendben, több részben számolok be. Alcim: Hirlapkiadó Vállalat, Budapest VIII., Blaha Lujza tér Budapest legforgalmasabb tere. Igen, ebben a videóban még látni a régi Nemzeti Színházat, amit elbontottak. Sokat elmond a közhangulatról és közállapotokról, hogy amikor egy évvel a tervezett robbantása […]

Az elmúlt időszakban veszítettem el, akkor ezt nem jeleztem felétek fájdalmam miatt befelé fordulva önmarcangolásomban, de most itt az idő, hogy e lelki tehertől megszabaduljak legalább részben. Igen, gyermekemről van szó. Élettársammal közös gyermekünkről. Óriási lelki törést okozott, amelyet máig sem tudtam feldolgozni, és nem tudom, hogy valaha is képes leszek-e rá. Nem járok temetőbe, hiszen nem ott él és nyugszik, hanem lelkemben. Fájdalmamat néhány kiemelt sor szemléltetheti talán, bár ezeket is haloványnak tartom, mert nem képesek kifejezni elkeseredettségemet, a tátongó űrt. Halotti beszéd Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. Ismertük őt. Nem volt nagy és […]

Az idei október 23.-án mely nemzeti ünnepeink egyike, még mindig nem váltak teljesen érthetővé dolgok. Anno a rendszerváltás utáni években létrejött több olyan bizottság is, melynek az lett volna a feladata, hogy a múlt tisztázatlan történéseit feltárja. Ezek sem részben, sem sehogy nem valósultak meg. A történelmi levéltárban őrzött dokumentumok egy része meg lett semmisítve ( a rendszerváltás után vagy közben, mai napig vitatott) illetve „nemzetbiztonsági” okokra hivatkozva évtizedekre titkosítva lett. Milyen nemzet az olyan, mely fél szembenézni a múltjával? Mert a múltból lesz a jelen és jelenből a jövő. Ez utóbbi erősen megkérdőjelezhető jelen dolgok állása mellett. Manapság azért […]