2013 február 20 3:34 du.
Álmodtam egy világot magamnak, és másoknak is. Olyan világot, ahol nincs hátrányos helyzet, ahol nincs abszolút szegénység, ahol a társadalmi egyenlőtlenség nem olyan nagyfokú, hogy a leszakadó rétegek a társadalom perifériájára kerüljenek. „Nem magamért sírok én: testvérem van, millió, és a legtöbb oly szegény, oly szegény, még álmából sem ismeri, ami jó.” Babits Mihály: Cigány a siralomházban De van a való világ, ahol van hátrányos helyzet, van mélyszegénység, van megkülönböztetés, és a társadalom perifériáján élők mégis találnak maguknak ebben a világban egy szigetet, ahol oltalmat, védelmet, élelmet, és hajlékot kapnak. Ez a sziget naponta több mint 600 embernek nyújt segítséget, […]
Read more ›
9:46 de.
Kanada konzervatív kormánya kicsit elgondolkozhatna azon, hogy nem-e volt esetleg elhamarkodott döntés Magyarországot biztonságos, és – közvetve – demokratikus országnak nyilvánítani? Ugyanis biztonságos, nyugati demokráciában nem szokás, hogy az ország legnagyobb, és a fasiszta Jobbikhoz is köthető diákszövetségének egyik szekciója faji és származási alapon listázza az új hallgatókat, és – többek között – a következő jelzőkkel illeti a diákokat: zsidó picsa, ratyi, pina. A Mandiner nevű blog hozta le a teljes listát, melyben úgy tűnik, hogy azt regisztrálta a Hallgatói Önkormányzat (HÖK), hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK diákjai között ki a zsidó, a hívő katolikus, a liberális, a konzervatív, a hazafi, a hazaáruló, a […]
Read more ›
2013 február 18 7:46 de.
A médiát a negyedik hatalmi ágnak tartják – de egyre inkább magának követeli az ötödiket is. „A sajtót gyakran tekintik az állam „negyedik hatalmi ágazatának”. Az újságok, folyóiratok, a tévé és a rádió és egyre inkább az internet a politikai folyamatok meta-szintjét képviselik, hiszen a média nélkül azok üresjáratban forognának. Egy polgár sem tudna eligazodni a városi képviselőtestületek, a parlament, az európai intézmények vagy a bíróságok anyagaiban és jegyzőkönyveiben. Itt szakértők és érintettek, különböző szövetségek képviselői és lobbisták vannak jelen, akik saját külön-bejáratú nyelvüket beszélik. Az újságírók azonban úgy képezik le a demokratikus döntéshozatal folyamatait, hogy azok érthetővé válnak mindenki […]
Read more ›
2013 február 12 9:23 de.
HungarianEmbassy.ca címen új honlapot, angol nyelvű tiltakozó kampányt és petíciót indított a Kanadai Magyar Hírlap Pordány László, Magyarország ottawai nagykövet kártékony, kirekesztő cselekedetei és kijelentései ellen. A múlt héten a KMH találta meg azt a tavalyi SUN TV interjút Pordány Lászlóval, melyben nevetve legyintett a szerinte nem túlságosan lényeges magyarországi antiszemitizmusra és elmondta: a Jobbik tulajdonképpen nem szélsőjobboldali párt, a Magyar Gárdának pedig nem igazán van köze Vona Gábor pártjához. Cikkünk megjelenése után számos írás jelent meg a magyarországi médiában, közülük a legújabb publicisztika Dési András Nevető nagykövet c. cikke a szombati Népszabadságban. De itt korántsem csak arról van szó, hogy Pordány […]
Read more ›
2013 február 10 10:12 de.
Magyar antifasiszták 2013 február 9-én flashmobot szerveztek a budapesti Szél Kálmán téren, tiltakozásul a budapesti neonáci ünnepségek ellen. Szélsőjobboldali szervezetek a mai napon több rendezvényen is megemlékeztek az 1945-ös budavári kitörésről. Az ünnepségeiken a neonácik megemlékeztek a Waffen SS katonáiról, nyilaspártszolgálatosokról, ahogyan ők nevezték „mártírjaikról”. A rendezvényeket nyíltan rasszista csoportok hirdették meg. Az antifasiszta flashmobon ezen események ellen tiltakoztak. A fotókat Zina Mihailova és Nagy Dénes Lajos készítették. Garai Édler Eszter antifasiszta aktivista és a Kanadai Magyar Hírlap szerzője az alábbi beszédet mondta el a tüntetésen: „A magyar kormány a legszigorúbban fellép minden szélsőséges, rasszista, antiszemita megnyilvánulás ellen.” Emberek! Tényleg így […]
Read more ›
2013 február 9 12:34 du.
Magyarország, a magyar nemzet és valamennyiünk szégyene, hogy olyan alaptörvénye lesz az országnak, amely a hajléktalanná vált emberek teljes és végső megaláztatására ösztönzi az önkormányzati politikusokat. Bár az Alkotmánybíróság már egyszer alkotmányellenesnek deklarálta a hajléktalanok kitiltására vonatkozó szabálysértési törvény ominózus rendelkezéseit, a társadalmi igazságosságot és a legalapvetőbb humanista értékeket elutasító Fideszt, illetve a hajléktalan Jézus kitiltását is bizonyára megkísérlő Kereszténydemokrata Néppártot az ilyen formalitások aligha zavarják. Ezentúl Magyarország Alaptörvénye rögzíti a „közterületen életvitelszerű lakhatás tilalmát.” A tényállást eredetileg Rogán Antal (a Fidesz egyéb kérdésekben kissé mérsékeltebb) képviselője, illetve Németh Szilárd és Papcsák Ferenc honatyák javasolták. Magyarországon öt ezertől ötven ezer forintig terjedő pénzbírsággal […]
Read more ›
2013 február 4 12:25 de.
Pordány László, Magyarország ottawai nagykövete elmondta a kanadai SUN TV-nek, hogy a Jobbik nem szélsőjobboldali párt és hozzátette, hogy a jobbikosoknak nincs is nagyon közük a Magyar Gárdához. A tavaly készült interjúra véletlen bukkantam rá a YouTube-on, hiszen nem vagyok a kanadai bulvár tévé rendszeres nézője. De az elhangzottak annyira döbbenetesek, hogy így késve is érdemes foglalkozni a nagykövet szavaival. A hét perces interjút Michael Coren készítette Pordánnyal és a beszélgetés alapja az volt, hogy Magyarországot azért támadja a nyugati, baloldali média, mert Orbán Viktor kormánya konzervatív és családbarát mer lenni. A kanadai műsorvezető szerint Orbán Viktor politikája bizonyára semmiben […]
Read more ›
2013 január 31 11:46 de.
Fellángoltak a viták az általános rezsicsökkentés hírének kapcsán. Lázár János a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint: „A kormánynak az a dolga, hogy ezeket rendezze, 2013-ban ezekkel a kérdésekkel kell foglalkozni: rezsi, nyugdíj, fizetés, ezek lesznek a fő témáink”. Tulajdonképpen miről beszél az államtitkár? Sajnos fogalma sincs a valós magyarországi helyzetről. Hát akkor nézzük a valós számokat. Nem a Fidesz és a párt irányítása alá tartozó intézetektől, hanem a világban létező adatok alapján értékelendő a 2,5 éves teljesítmény. 2013-ban a bruttó minimálbér 98.000 forint, ami csak első hallásra és olvasásra szép összeg, de a magyar minimálbér nettó összege egy európai rekord méretű […]
Read more ›
2013 január 28 11:21 de.
Miközben írtam, jött a hír, hogy szakad az LMP – de ha már elkezdtem, marad annyi aktualitása, hogy leírjam: Hazánk bajban van! Ma a magyar társadalom megosztott – ezt mindenki elismeri. Ugyanakkor a társadalmi-politikai erők különbözően ítélik meg országunk helyzetét – a múlt megítélésével, a múltért viselt felelősséggel, a kívánatos jövővel kapcsolatos nézetek sokszor kibékíthetetlen, vagy annak tűnő ellentmondásban vannak egymással. Azt azonban látni kell, hogy a legfontosabb törésvonal ott húzódik, hogy kik akarnak demokratikus jogállamot, melyben egyáltalán értelmezhetőek ezek a viták; olyan országot, ahol a gazdasági döntéseket nem egy szűk hatalmi-gazdasági társaság hozza meg saját érdekei szerint, megszorítások után […]
Read more ›
2013 január 27 9:25 de.
Esti a minisztérium felé tartott, amikor először hallotta a baljós mondatot: Rózsi, a kurva anyádat! Estit ugyan Kornéliának hívták, mégis visszafordult erre a hangra, de csak egy kapucnis, kutyát sétáltató fiatalembert látott, aki meggyőző kötelességtudattal szedegette csinos zacskóba gyönyörű golden retrieverje nyomait az óvoda kerítése melletti pázsitról. Hogy hívhatnak egy kutyát Rózsinak?!, gondolta Esti Kornélia, aki egyébként is utálta az állatokat. Néhány nap múlva egy gimnázium igazgatói irodájába lépett be, amikor megszólalt a reszelős hang: Rózsi, a kurva anyádat! Meghökkenve kapta fel a fejét, de az alázatosan hajlongó igazgatón kívül nem volt senki a környéken. A fülemmel lehet valami, próbálta […]
Read more ›
2013 január 26 11:29 de.
Csaknem egy éve, hogy csődbe ment a Malév és éppen gondoltam, hogy a szomorú évfordulón azzal lehet enyhíteni, ha bejelentenék: hamarosan feltámad a magyar nemzeti légiközlekedés. Minap erre sor is került. Egy magyar civil kezdeményezésnek köszönhetően tavaly szeptemberben létrejött a Hungarian World Airways – Magyar Légiutak a Világra Zrt. és egy német lap adta hírül a héten, hogy Csiky László, a cég vezérigazgatója szerint még idén felszállhat Ferihegyről a HWA első járata. Összesen 11,77 millió forint alaptőkével indul a cég, de azt feltehetően a kezdeményezők is tudják, hogy ez csepp a tengerben ahhoz képest, amennyi tőke kéne a tervezett öt […]
Read more ›
10:26 de.
Az A38-as hajón került megrendezésre a „8 Hang a Nőkért!” ( koncertsorozat a családon belüli erőszak ellen.) estre. Három együttes: Kesh, Fókatelep , Babám, valamint nyolc fiatal énekesnő és a NANE ( Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület) együttesen álltak ki és bíztattak mindenkit az erőszak elleni összefogásra. A zsúfolásig megtelt teremben mindenki döbbenten hallgatta Tóth Györgyi a NaNe munkatársának beszámolóját. Egyesületük 19 éve, 1994-ben alakult azzal a céllal, hogy fellépjenek a nők és a gyerekek ellen elkövetett erőszak ellen. Egy ingyen hívható segélyvonalat tartanak fenn, ahová bárki –ha kell anonim módon is– bejelentést tehet, ha valaki ismerősét […]
Read more ›
2013 január 25 9:37 de.
A Fidesz-hívek sűrű-sötét, kábult-ostoba és sunyi infantilizmusa már-már üt: Kedves Vezetőjüktől bármit elfogadnak, cserében vacak, olcsó és romlott kis kéjekért: kijelölt bűnbakokra uszulásért, a Keresztapa jelenlétében folytatott cigányozásért, zsidózásért, oláhozásért, tótozásért (Orbán semmit sem szól – tele a szája szotyival); hivatásos előordítók által bedobott nevek gyűlölködő visszaüvöltéséért. Az érzésért, hogy keresztényi szeretettel eltelve, nemzeti-konzervatív (?! hihi) hevületben átkozhatják ki a nemzetből a Vezérüknek nem tetszőket; hogy Magyar Hírlapban, Echo Tv-ben, Lánchíd rádióban, Hír Tv-ben stb. hozzájuthatnak mindennapi drogjukhoz, a goebbelsi-orwelli mintájú, sárga földig lebutított propagandához. Hogy magukat földöntúli izék által földöntúli izékbe avatottaknak képzelve, úgy vélik, Isten és Turul adta […]
Read more ›
2013 január 21 10:55 de.
A politika – a szakpolitika nem kevésbé – széleskörű mesterségbeli tudást követel. Az athéni alkotmány demokratikus irányú fejlődésének betetőzője, Periklész (i.e.493-429) azonban nemcsak ezt ismerte fel, hanem azt is, hogy bár egy politikai koncepciót csak kevesen tudnak felvázolni és végrehajtani, arra mindannyian képesek vagyunk (képeseknek kell lennünk!), hogy megítéljük. Mindebből számunkra több más alapigazság következik. Nevezetesen az, hogy rátermett politikus (széleskörű mesterségbeli tudással) nem terem azóta se minden fügefa tövében. Még a tehetségnek is tanulnia, tapasztalatot szereznie kell, hogy kellő ismeretekkel, készségekkel rendelkezzék. Balgák beszéde, hogy „friss arcokra” kell cserélni a megszokottakat, mert akik huzamosabb időn át részesei a közéletnek […]
Read more ›
2013 január 18 12:08 du.
Orbán médiatörvénye (is) erőteljesen megingatta a magyar demokráciát. Az állam egyértelműen ellenőrzést gyakorol a vélemények fölött. Gyakorlatilag kivégezték a sajtó szabadságát Magyarországon. Széles ellenőrzést fejtenek ki a tájékoztatási eszközök fölött, nem riadnak vissza a cenzúrától, ha a közölni kívánt tartalom ellentétben áll az érdekükkel. Az ellenzéki médiumokat gazdaságilag elgyengítették, kivéreztették, s ez a nagy részük a teljes megszűnéséhez vezetett. Csillag Ádám rendező-operatőr egyedül, anyagi segítség nélkül tulajdonképpen nem tesz mást, mint megszállottan, különös érzékenységgel küzd, és mutat rá a társadalmi igazságtalanságokat érintő kérdésekre, az 1930-as éveket idéző rémálmainkra: a romaellenességre az antiszemitizmusra és a korporativista, tekintélyelvű Magyarországra, a társadalmi és […]
Read more ›