2011 július 20 12:05 de.
Narancs kereszt A jelenlegi parlamenti pártok közül a Kereszténydemokrata Néppárt dicsekedhet a leghosszabb múlttal, hiszen már 1945 és 1949 között aktív volt a Demokrata Néppárt (DNP) nevű jogelődje. Az 1947-es, szabadnak aligha nevezhető választáson 16 százalékot is meghaladó eredményt ért el úgy, hogy Rákosi Mátyás kommunistái már elindították az ellenzéket szalámizó terrorkampányukat, illetve a választás tisztaságát akadályozták meg a pártkatonák egyik választókörzetből a másikba való utaztatásával, többszörös szavaztatásukkal. Azonban Barankovics István (a DNP vezetője aki felszólalásaiban a kommunisták hatalom koncentrációját támadta) bizonyára nem nagyon ismerne rá a mai KDNP-re, mely valóban nem más mint egy szerencsétlen, leszerepelt fideszes fiókszervezet. Semmit nem tud felmutatni, semmit nem tud letenni a pártszövetség asztalára. […]
Read more ›
2011 július 19 8:11 de.
Kényszermunka a kanadai első világháborús Otter Creek internáló táborban (1916) Hihetetlennek tűnhet, hogy egy Európai Uniós tagállam kormánya a Viktóriánus Angliához, vagy éppen egy háborús szükségállapotban lévő országhoz hasonlító kényszermunka programot készített el, mely alapvetően bűnügyként kezeli a munkanélküliséget. A Fidesz-KDNP pontosan ezt tette a nyári szünet előtti utolsó napokban, bár cinikusan közmunka programnak nevezték az állami munkatáborokat létrehozó intézkedést. Pontosan mi is történt Magyarországon? A Fidesz-KDNP megszorításai között található egy olyan intézkedés, mely kilenc hónapról három hónapra csökkenti a munkanélküli segélyt, illetve az álláskeresési járandékot. Ezt követően csak úgy kaphat a munkanélküli állampolgár bármilyen anyagi ellátást, ha részt vesz a kormány közmunka […]
Read more ›
2011 július 18 12:50 du.
Magyarország – Háromnapos Görgey emléktúrát szerveztek az 1849. július 21-ei Dubicsányi csata emlékére, a magyar és szlovák hagyományőrző egyesületek, melyről Tamás István, a Kanadai Magyar Hírlap magyarországi szerzője tudósítását olvashatják. A hagyományőrzők célja az volt, hogy a lovas bandérium bejárja azokat a településeket, ahol Görgey Artúr seregével megfordult, mielőtt részt vett volna az orosz cári csapatokkal szembeni dubicsányi ütközetben. Az Ózdról induló huszárcsapat több felvidéki települést bejárva, Sajópüspökin át, érkezett Bánrévére, ahol lovas ügyességi, honvéd tüzérségi és honfoglalás korabeli íjászbemutatót tartottak a falu lakosságának. Bánrévét elhagyva hét községben is bemutatkoztak a hagyományőrzők, majd innen Putnokra az egyik fontos állomáshelyükre indultak, […]
Read more ›
8:27 de.
Juhász Oszkár 1988-as „Don’t Worry, Be Happy” című slágerében, Bobby McFerrin arra szólítja fel hallgatóit, hogy az élet napos oldalára figyeljenek, azonban a Jobbikos polgármester-jelölt gyöngyöspatai győzelme után, nem csak a helyi roma lakosság és a békés együttélést támogatói aggódhatnak, hanem Orbán Viktor magyarországi miniszterelnök és a valóságtól egyre inkább elszakadt pártszövetsége is. Az elmúlt hónapok során három, országos érdeklődést keltő időközi választást tartottak. Az egyikben ugyan a Fidesz aratott győzelmet, de a balközép ellenzék szerezte meg a szavazatok nagyobbik részét. A másikban a Fidesz nyert volna, ha csak sikerülne megszólítani és a választás napján mozgósítani a kormánypártból kiábrándultak rohamosan növekvő táborát és érvényes, illetve eredményes […]
Read more ›
2011 július 13 12:05 de.
2014-ben az MSZP-LMP-Jobbik koalíció kétharmados többsége bontaná le a Fidesz-KDNP rendszert. Kreatív, újszerű ötlettel állt elő Karácsony Gergely, a Lehet Más a Politika parlamenti képviselője a jelenlegi Fidesz-KDNP rendszer teljes lebontására és a magyar parlamentáris demokrácia helyreállítására. Karácsony szerint a 2014-es választás idejére létre kell hozni egy ideiglenes, alkotmánykorrekciós koalíciót az LMP, a Magyar Szocialista Párt és a Jobbik között, mely a kétharmados győzelem után egy hónapig ülésezne, felszámolná a Fidesz-KDNP politikai ámokfutását és ezt követően azonnal kihírdetne egy új, szabad választást, melyen ismét külön indulhatna a három ellenzéki párt és (feltehetően) az addigra diszkreditált, összeomlott év végzetesen meggyengített Fidesz-KDNP jogutód pártszervezete. „Ez nem a […]
Read more ›
2011 július 12 12:15 de.
A Fidesz-KDNP parlamenti szupertöbbsége olyan választási törvényt fogad el a magyar országgyűlésben, mely duplájára emeli a választáson való induláshoz szükséges ajánlószelvények számát és a jelenlegi szabályokhoz képest a cédulák begyűjtéséhez 35 nap helyett csupán 21 nap áll majd a pártok és jelöltek rendelkezésére. Ezzel 2014-ben tönkretehetik a Lehet Más a Politikát (LMP) és minden reményt elvehetnek a parlamenten kívüli kispártoktól, akiknek semmi esélyük a 750-ről 1500-ra emelkedett ajánlószelvények összegyűjtésére. Ezentúl komoly előnyöket biztosít az új törvény a Fidesz-KDNP pártszövetség számára, hiszen a jelenlegi politikai konstellációban az új egy fordulós választási rendszer biztosítaná, hogy a Fidesz az ország 100 egyéni választókerületénen száz százalékában nyerne. Tóth Zoltán politológus és választási szakértő […]
Read more ›
2011 július 11 12:15 de.
Kanadában is gyakran heves vitát kavar a tartományilag finanszírozott római katolikus iskolarendszer, illetve az állami iskolákban történő hitéleti tevékenyság, illetve oktatás. De biztosan elfogadhatatlan lenne a legtöbb kanadai állampolgár számára ha a nehéz anyagi helyzettel súlytott kisebb önkormányzatok úgy oldalnák meg pénzügyi problémáikat, hogy egyházaknak passzolnák át a kerületeikben, vagy községeikben működő egyetlen iskolát, ezzel a felekezeti oktatást azokra is rákényszerítve akik más vallásúak, vagy talán egyáltalán nem is vallásosak. Jelenleg pontosan ez történik Magyarországon, ahol szeptembertől 82 iskolával bővül az egyházak által, állami költségvetésből fenntartott oktatási intézmények száma. Az ősszel 52-vel növekszik a római katolikus felekezeti iskolák száma, miközben […]
Read more ›
2011 július 9 12:05 de.
Szanyi Tibor azon rendkivül kevés, tulajdonképpen egy kézen számolható szocialista képviselők közé tartozik, akik bizonyítottak a 2010-es magyarországi parlamenti választáson. Egyéni választókerületükben, nem csupán pártlistán nyertek. Mondhatjuk úgy is, hogy ellenben sok-sok szocialistával, Szanyi le tudott tenni valamit a pártpolitikai asztalra. És talán azért volt Budapest tizenharmadik kerületében sikeres, mert felvállalta a régi szociáldemokrácia jelszavait, retorikáját és populizmusát, még akkor is, amikor a pártvezetés egy része éppen az Angliában lejárt, new labour-től jobbra álló, neoliberális politikát képviselt volna. Szanyinak van egy fajta „népies,” Észak-Amerikában „folksy-„nak nevezett stílusa. Ez Kanadában is bevált például Jean Chrétien egykori liberális miniszterelnöknek, Preston Manning jobboldali ellenzéki vezetőnek, vagy éppen Jack Layton, […]
Read more ›
2011 július 7 9:11 de.
A Fidesz-KDNP kormány irányításával, több mint hatszáz rádió és televízió riportert és műsorszerkesztőt küldenek el az MTV-től, a Magyar Rádiótól és az MTI-től. A Lehet Más a Politika (LMP) és a Magyar Szocialista Párt (MSZP) szerint politikai tisztogatás folyik. Az LMP szerint azért került sor Pulitzer-díjas újságírók kirúgására, mert voltak olyanok a közszolgálati médiánál akiknek „szakmai hivatástudatuk erősebb a kormánypártok iránti lojalitásnál.” Az MSZP Munkástagozata a Rákosi-korszakhoz hasonlította a kirúgásokat. „A mostani kirúgások kísértetiesen hasonlítanak az ötvenes évek politikai tisztogatásaihoz. Amelyek, bár formailag törvényesek voltak, totálisan szembementek a jogállami elvárásokkal és a társadalmi szolidaritás alapelvével”–írja a Munkástagozat Olyan elismert és népszerű […]
Read more ›
2011 június 27 2:15 de.
„A Kínai Népköztársaság és Magyaroszág szövetségesei lettek egymásnak. Ehhez erős alapokra van szükség, de ezek az alapok már léteznek a két ország közt. Az elmúlt hatvan év és az, hogy hasonlóan gondolkodunk a jövőről, csak megerősítette ezeket”–mondta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, miután egy milliárd eurós fejlesztési hitelkeretet kapott a kínai pártállamtól. Ven Csia-pao kínai kormányfő pénteken és szombaton tárgyalt Orbánnal Budapesten, miközben a magyar Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) berendelt a fővárosban élő és előző nap tüntetésen résztvevő tibeti menekülteket, nehogy a hivatalos kínai látogatás idején demonstrálni merészkedjenek az elnyomó kommunista hatalom ellen. „Namgyal Cevang tibeti menekült reggel nyolc óra óta a hivatalban tartózkodik, ahol várakoztatják, és senki nem foglalkozik […]
Read more ›
2011 június 14 6:44 du.
A magyarországi Külügyminisztérium (KÜM) egyik diplomatája Hillary Clinton amerikai külügyminiszterhez intézett levelében bírálta a Fidesz-KDNP kormányt, abban a reményben, hogy az Egyesült Államok képviselői bojkottálják a budapesti Tom Lantos Intézet ünnepélyes megnyítását. „Könyörgöm! Ne látogasson el hazámba!”–írja a nevét visszatartó, 36 éves magyar diplomata, aki a kilencvenes évek óta dolgozik a KÜM-nek. „Amennyiben Budapestre látogatott és ‘értékekről’ tartana előadást, vagy éppen barátságos tanácsokat nyújtana egyik ‘szövetséges’ országnak legitimizálna egy demokratikus megválasztott nem demokratikus kormányt”–áll a KÜM-ös alkalmazott levelében. A névtelen diplomata, aki „diplomat anonymous”-ként írta alá a Clintonhoz intézett levelet elmondta, hogy magyar hazafinak tartja magát, aki „imádja hazáját,” azonban a Tom Lantos nevével […]
Read more ›
2011 június 10 9:23 de.
A Ferihegyi Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. 25 százalékos állami részesedését adja el a Fidesz-KDNP kormány, ezzel befejezve az általul elhibázottnak tartott eredeti privatizációs folyamatot, melyet a volt MSZP-SZDSZ koalíció kezdeményezett 2005-ben. A Fidesz számos alkalommal lebegtette a budapesti repülőtér visszaállamosításának lehetőségét, most azonban 36,6 milliárd forintért teljesen kiszáll az állam a legnagyobb magyarországi civil repülőtér irányításából. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint a kormány továbbra is úgy gondolja, hogy az előző ciklus alatt történt többségi részesedés privatizációja elhibázott és felelőtlen volt, valamint, hogy a 25 százalékos kisebbségi részesedés azóta veszített eredeti értékéből. Továbbá a minisztérium úgy látja, hogy a kisebbségi […]
Read more ›
2011 június 7 10:29 de.
Az elmúlt hónapot Budapesten töltöttem, ezért kissé elnémult honlapom. Idén szomorúsággal vettem tudomásul, hogy Budapesten is megjelent a Starbucks lánc, mely világszerte lenyomja az autentikus, helyi kávézókat és standardizált, steril környezetben árulja a szírupos kávékat papírpoharakban és az agyoncukrozott műsüteményeket, meglehetősen magas áron. De szerencsére még akad egy-két hely Budapest szívében ahova elmenekülhet a helyi tulajdonú, egyedi kávézóra vágyó diák, nyugdíjas, irodai dolgozó, vagy akár turista. Az Ibolya Presszó (Ferenciek Tere 5) nem éppenséggel a 19-ik századi patinát tükrözi, hanem az 1960-as és 1970-es évek esztétikáját, és ráadásul eléggé sikeresen. A piros és naracssárga lámpák, régi Koncz Zsuzsa és Manfred Mann poszterek, csipkefüggönyök és a hetvenes […]
Read more ›
2011 április 18 10:27 de.
A napokban felkért a Galamus Csoport, hogy ezen a héten vállaljam el az online újság vendégszerzői feladatait. Ez annyit jelent, hogy hétfőtől péntekig minden reggel megjelenik egy újabb elemzésem, vagy publicisztikám a Galamus címlapján. Napi írásaimat a címlap jobbfelső oldalán, a fényképem melletti linkekre kattintva olvashatják. Hétfői írásomat az újonnan elfogadott magyarországi alkotmányról a hírlap oldalán is közzéteszem. Miközben a rendvédelmi szervek szombati budapesti tiltakozásához 15 ezer tüntető csatlakozott, miközben elárasztották az Andrássy utat a tűzoltók által dobált füstbombák és a kinyított tűzcsapokból ömlő víz, a kétharmados kormánytöbbség éppen olyan alkotmányt fog lenyomni a magyar Országgyűlés torkán, amely nemcsak Sólyom László volt köztársasági elnöknél és az […]
Read more ›
2011 március 15 10:16 de.
Egyelőre nem kapott választ sem a magyar kormánytól, sem a diplomáciai képviseletektől az a kanadai történész, aki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára dokumentumainak veszélyeztetése miatt szervezett tiltakozó aláírásgyűjtést. Christopher Adam szerdán arról tájékoztatta a Független Hírügynökséget, hogy az elmúlt napokban kanadai, amerikai, holland és görög levéltárosok is tiltakozó leveleket küldtek a magyar kormánynak az ügyben. A történészek és levéltárosok a magyar kormány azon terve ellen tiltakoznak, amely lehetővé tenné, hogy az 1990 előtt megfigyeltek ne csak betekintést kérhessenek a velük kapcsolatos iratokba, hanem elvihessék az anyagokat, és akár meg is semmisíthessék azokat. A magyar kormányzati elképzelés már tavalyi nyilvánosságra […]
Read more ›