2018 június 15 9:00 de.
A jelek szerint lesz berregés a levegőben, és forgalomkorlátozás a felszínen. Köszönhetően a Red Bull budapesti repülős versenyének. Ami személy szerint mérsékelten hiányzik az életemből. De elfogadom, hogy mások az év fénypontjának érzik majd. Ahogy miért ne érezhetné annak bárki a többi forgalomkorlátozós rendezvény bármelyikét? Nem igaz? Azért a Red Bull védjegye alatt zajló zajterhelés ellen mégis csak felszólaltak páran. Néhányan pedig a vállukat vonogatják. A kormány pedig láthatóan kiállt mellette. Amit egyébként teljesen meg tudok érteni. Nem csak az anyagi, hanem a kommunikációs szempontokat is figyelembe véve. Ha ugyanis emlékszünk, akkor nemrég még a tüntetési szabadságról szólt a vita. […]
Read more ›
2018 június 13 10:58 de.
A kormánypropaganda leporolta a hajléktalanság problémáját. Az, hogy papíron a Fidesz kéri a kormányt, az természetesen porhintés. Elég a kormánypárt vezetésének névsorára pillantani ennek igazolásáról. Ez a mozzanat feledhető. A lényeg azonban továbbra is az, hogy mi célt szolgálhat a kérdés elővétele. A humánum előretörését aligha. Nem azért, mert nem lehetne a humánum oldaláról megközelíteni a kérdést, hanem azért, mert a kormány korábbi intézkedései, az immár kormányokon keresztül ívelő kommunikációs gyakorlat alapján erre lehet legkevésbé gondolni. Amelyben már öt éve is a demagógia volt az uralkodó. Ahogy azt is nehéz elképzelni, hogy hirtelen megoldások születtek ott, ahol hagyományosan az akták […]
Read more ›
9:49 de.
Már most hetekre lezárják a Bem rakpart egy részét a Red Bull Air Race miatt, majd a verseny ideje alatt, június végén, az egész rakpartot elzárják a forgalom elől. Mindezért a szervezők hozzávetőlegesen 13 millió forintot fizetnek Budapestnek. Nagy pénz ez egy hajléktalannak, akinek a lakhatatlansághoz való jogát épp most készülnek beiktatni az alkotmányba, ám egy világváros költségvetéséhez képest elenyésző. Mondjuk, Mészáros Lőrinc le sem hajolna ennyi pénzért, persze, neki nem is ez a dolga, van neki megszámlálhatatlan vállalata, azokat igyekszik irányítani. Megkérdezték Tarlós Istvánt az üggyel kapcsolatban, mit szól ahhoz, hogy ilyen nevetséges összegért haza lehet vágni egy világváros […]
Read more ›
2018 június 12 9:23 de.
A mai magyar „ellenzék” néhány igen érdekes tagja igen érdekes megnyilatkozásokat képes produkálni. Tényleg. Olykor önmagukban, olykor összefüggéseikben válnak érdekessé. De inkább furcsává. Juhásztól Hadházyig. Még akkor is, ha pár napos eltérések azért akadnak. Juhász Péter pár napja adott, a 444.hu oldalán megjelent, interjút a saját szerepbizonygatása jegyében. Amelyet a címben azzal a kiemeléssel közöltek, hogy szerinte emberileg egyedül a politikailag megbukott párt maradt talpon. Ami nagyjából azt is jelenthetné, hogy amennyiben jobb eredményt érnek el a választáson, akkor szar emberekké is válnak? Esetleg, akkor mégsem. De akkor miért nem? Alig hiszem, hogy bárki jelleme a begyűjtött szavazatok számától függjön. […]
Read more ›
2018 június 10 7:34 de.
„Népességcsere zajlik Európában, részben azért, hogy a spekulánsok, mint amilyen Soros György is, sok pénzt kereshessenek a kontinens tönkretételével… Azért akarják tönkretenni Európát, mert abból nagy profitot remélnek, a pénzügyi spekulánsok már csak ilyenek…” Nem kell különösebb képzelőerő vagy kreativitás ahhoz, hogy Soros György nevét és a „pénzügyi spekulánsok”-at a zsidó névszóval helyettesítsük, hiszen mindannyian tudjuk, hogy ezeket szinonimaként használják azok, akiknek üzenni akart a miniszterelnök. Igazán helyre kis náci beszéd kanyarodik ki ebből a két mondatból, erre már Goebbels is elismerően csettintene. Arról szól, hogy ezek a „tudjukkik”, akik kizárólag a mammon ördögének hódolnak, azért akarják elpusztítani Európát, mert […]
Read more ›
2018 június 7 11:06 de.
Nem lehet pontosan tudni, mi lesz a Jobbik sorsa a belső törésvonalaik felerősödését követően. Még mindig nem világos, hogy a választási kudarc után sikeresnek ítélik-e a Jobbik vezetői és szimpatizánsai a pár évvel ezelőtt kezdődött „cukiságkampányt” meg „néppártosodást” vagy megpróbálnak újra-radikalizálódni, vagy valami mixtúrát csinálnak ebből, legyen az ő dolguk, nem ehhez akarok hozzászólni. A Jobbikra egyszerre két dolog is rászakadt, amelyek külön-külön is válságos helyzetet idéznek elő egy politikai pártban, nehogy egyszerre. Egyrészt a választási vereség, az újbóli ellenzékbe kényszerülés keserűsége bármely pártban képes belső feszültséget, megosztottságot, felelős- vagy bűnbak-keresést indukálni. (Itt ráadásul nemcsak arról van szó, hogy a […]
Read more ›
2018 június 6 8:53 de.
Az idén negyven esztendős Szijjártó Péter már fiatalon hatalmas politikai karriert futott be. Mindemellett – elmondása szerint szülői segédlettel – anyagi bázisa is biztosítottnak látszik. Ráadásul azzal is dicsekedhet, hogy 2010 óta ő az első magyar politikus, akit fogadott egy, a hivatali hierarchiában hozzá hasonló beosztásban lévő amerikai kollégája. S bár külügyminiszterként számos alkalommal bírálja Soros György tevékenységét, gimnazistaként még egy újságcikkben arról beszélt, hogy mennyire bízik a magyar származású amerikai milliárdosban. Repülőjegyet és zsebpénzt kapott Sorostól „Szorongás nélkül vágtam neki az útnak, úgy gondoltam, a Soros Alapítványban nyugodtan megbízhatok” – nyilatkozta Szijjártó Péter gimnazistaként. A győri Czuczor Gergely Bencés […]
Read more ›
2018 június 5 7:36 de.
Közhely, hogy a történelmet a győztesek írják. Az meg egy kocsmai verekedésben is igaz, hogy a vesztesek megszívják. Az I. világháború vesztesei is megszívták. Hazánk a bot rossz végén volt, és a háborút lezáró diktátumban rögzített új határokon is meglátszott. Ez nem kell, hogy tessen bárkinek. Az sem, hogy a világháború második felvonása végén sem lett jobb a helyzet. Igaz, akkor sem a győztesekhez sikerült csatlakozni. De ebben sincs semmi meglepő. A hazai politikai elit szinte évszázadok óta, mintegy hagyományőrzésből, köszönő viszonyban sincs a nagyléptékű, világpolitikai realitásokkal. Alkalmasint azt követően, hogy lépten és nyomon a trianoni diktátum feletti kesergést hallgattam, […]
Read more ›
2018 június 3 3:40 du.
Úgy tűnik lezárult egy korszak a magyar ellenzék működésében. Az a korszak, amit talán majd Milla-korszaknak fognak nevezni. A végét, egyelőre, az Együtt megszűnési szándékának kinyilvánítása jelzi. Egy kicsit sajnálom. Azokat, akik hittek benne, és anyagilag is támogatták. Ugyanakkor az utóbbiak azért megmutattak egy olyan lehetőséget, ami az összes párt, egyesület és egyház számára is utat jelenthetne. Tartsa el a tagság a szervezeteket, és az állami támogatás egy adott feladat teljesítésének támogatására szolgáljon és ne egy szervezet alanyi létének szóljon. Miközben persze tudom, az Együtt is megkapta a pártoknak szóló támogatásokat. A megszűnés talán egy kicsit emiatt is következett be. […]
Read more ›
2018 május 31 9:19 de.
Ezt a kis töprengést az elsõ szabad választás elõtt írtam. Talán most újra érdekes, hogy már elfelejtettük, hogyan is volt akkoriban… Választás 1990 Férjhez kell mennem, az idén most már férjhez kell mennem. Nem halaszthatom tovább. Az összes szomszéd vénlány készülõdik, én sem maradhatok magnak. De ez nem is fenyeget, annyi a kérõm, mint rostán a lik, és még eggyel több! De hát ki is vagyok én, miért is versengenek ennyire a kegyeimért? Hiszen – így mondják mindnyájan – szegény vagyok, rongyos, éhség a küszöbömön, fiókjaimban csak adósságlevelek pénz helyett. De ha õket választom, õk rendbe teszik a zilált ügyeimet, […]
Read more ›
2018 május 29 2:43 du.
A vén kosok, választékosabban a vén csömöszölők háza az, amelyben lakom. Merthogy az utcámban a 11-es számmal jelölt épület kapuja fölött az OLD RAMS feliratú tábla lóg. A lakcímkártyám, azaz a számomra kiállított LAKCÍMET IGAZOLÓ HATÓSÁGI IGAZOLVÁNY pedig tanúsítja, hogy ebben az utcában a 11. számú épület a lakhelyem. Nem egy lakás a házban, hanem maga ház. A vén kosok (csömöszölők) háza. A hatóság szerint. Valójában azonban az OLD RAMS elnevezés az épület teljes alagsorát beöltő zenés vendéglátóhelyet jelöli, én pedig e társasháznak egy olyan lakásában élek, amelynek a számát a tulajdonosok közgyűlése ugyan elfogadta, ám a hatósági elfogadtatásához ezt […]
Read more ›
8:44 de.
“Ha valaki anyagi eszközöket szolgáltat a jogellenes bevándorlás elősegítéséhez vagy azt rendszeresen folytatja, illetve vagyoni haszonszerzés miatt vagy többeknek nyújt segítséget, továbbá ha a határtól számított 8 kilométeres távolságon belül teszi, akkor egy év szabadságvesztéssel büntetendő.” Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője mondta mindezt egy hétfői sajtótájékoztatón. Nekem meg eszembe jutott az a 2015. júliusában készült a fotó, amelyen Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége látható. Megtört tekintetű, szomorú szemű nő áll a nagyfai menekülttáborban egy emeletes ágy előtt. Mögötte alvó, kimerült emberek – ki tudja, hány kilométer gyaloglás van a lábukban, milyen, megaláztatásokkal, szenvedésekkel és kilátástalansággal teli életet hagytak maguk […]
Read more ›
2018 május 26 3:02 du.
Számomra most derült ki, hogy egy ideje működik egy magyarságszaporítással foglalkozó mozgalom. Kicsit rasszista, kicsit radikális, kicsit migránsozik, kicsit leszarja a történelmi tényeket, de a tagok, a saját öndefiniciójuk szerint kétségtelenül magyarok. Tulajdonképpen mindezek alapján kormánykonformnak is tekinthetjük. Annak alapján is, amit a 444.hu söpört össze a „Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom” ismertetésére. Az egész persze lehet nézőpont kérdése. Mert az alapvető kérdés talán nem is az, hogy ki tartja magát magyarnak, hanem az, hogy ki milyen alapon formál jogot arra, hogy bárki másról eldöntse a magyarságát. Netán bármi másmilyenségét. Mert az ugyebár nem kicsit felemás megoldás, hogy egy […]
Read more ›
2018 május 25 7:16 de.
Az ellenzék nagyobbik fele csak a túlélésre hajtott, míg a választók nem tudtak bennük hinni. Így nem lehet egy maffia felett győzedelmeskedni. Mégis mi történt? Közel öt éve Bajnai Gordon hívására kezdtem politizálni azért, mert azt látom, hogy a Fidesz mindent behálózó maffiája tönkretesz és ellop mindent ebben az országban. Azzal a hittel vágtam bele a közéleti munkába, hogy ezen lehet és kell változtatni. Az első pofon 2014-ben ért, amikor világossá vált, hogy sokan nem ezzel a hittel harcolnak az ellenzéki oldalon. Ebből okultam. A 2014-es választások után minden hitemet beletéve tettem magam is azért, hogy egyrészt megmutassuk azokat a bajokat, amelyeket […]
Read more ›
2018 május 24 9:15 de.
2022-ben nem Orbán Viktor lesz Magyarország miniszterelnöke. Nem a ma ismert ellenzéki pártok, és nem is egy ma még ismeretlen erő taszítják majd le a trónról – Orbánt az övéi fosztják meg a hatalomtól. Azok, akik idővel felismerik, hogy a vezér meggyengült, már nem ura a saját akaratának, szellemi képességei fogytán, fizikai bajai egyre nyilvánvalóbbak, olyannyira, hogy már nagy nehézségek árán sem lehet titkolni az emberek elől. Négy év múlva Magyarország már utolsó napjait éli az Európai Unióban. Az uniós országok addigra végképp megunják, hogy az új miniszterelnök elődje, Orbán Viktor és kormánya folyamatosan sértegeti őket. Hogy csak a pénzük […]
Read more ›