Parragh Lászlóról szólva emlegettem, hogy a Fidesz háza táján a vastag bőr az orcán: alapfelszerelés. Ha valakinek bármi csekély kétsége lett volna, akkor annak elég lehet Hidvéghi Balázs nyilatkozata. A nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója szerint a Fideszt érte ugyanis a legnagyobb sérelem a választáson. Fekete Péter sehol nincs kérem szépen. Az utóbbi ugyanis, mint illuzionista és cirkuszigató talán kompetensebb lett volna az ügyben. A Fidesz nevében jelentkező megmondóember különben azzal indokolta a hatalmas hátrányukat, hogy a nem szabványos borítékban küldött, mintegy négyezer levélszavazatot nem vették szabályosnak. Ennek következtében aztán tényleg hatalmas hátrány érhette a Fideszt. Nyilván sokkal nagyobb, mint azokat, […]

Ezen a héten egy kimondottan érdekes email érkezett be a Kanadai Magyar Hírlap angol nyelvű testvérlapjához. A szerző a néhai Lánchíd Rádió munkatársa volt és egykor még a Fidesz tagja, Orbán Viktor támogatója. Angol nyelvű esszét írt lapunknak arról, hogy Orbán – akit igazán nagyra becsült a rendszerváltás idején – miképpen árulta el az ő generációját, de még édesanyja nemzedékét is. A szeresztőség tudja a szerző nevét, de kérésére ezt nem közöljük, mivel tart attól, hogy ellenzéki felszólalása veszélybe sodorhatja családtagjainak állásait, illetve egzisztenciájukat. Ezért azt kérte, hogy „blahalujza” néven jelenjen meg kimerítő és tökéletes angolsággal írt esszéje. A szerző […]

Most, hogy Orbán Viktor legújabb kormány-statisztériája véglegesedni látszik, akár megnyugvással pipálhatjuk ki a holdudvar morális változatlanságát. Esetleg fokozódó önleleplező hajlamát. Elvégre ura hatalmának biztossága a csicskást is bátrabbá teheti. Ehhez hasonlók juthatnak az ember eszébe ekkor is, amikor a Parragh-interjúból olvas szemelvényeket. Szemelvényeket, mert a teljes szöveg nyomtatásban lesz olvasható csak a jelek szerint. De a részletekből is látszik a cseppben megcsillanó lenézés tengere. Kezdve attól, hogy szerinte a világ talán legtermészetesebb dolga, hogy a felesége az MNB Monetáris Tanácsának tagja. Még akkor is, ha néhányan talán morális összeférhetetlenséget vélhetnének felfedezni. Mondjuk azért, mert a közel hárommilliós fizetéssel állást birtokló […]

A 2018-as választások valószínűleg úgy fognak bevonulni a közeljövő történetébe, mint az, amelyet alapvetően a kommunikációs harc jellemzett. Ebbe az egyik oldalon simán benne van az a fajta kríziskommunikáció, amivel a Fidesz szavazóbázist szerzett. De az is, amely a választások előtt, illetve most, azt követően jellemzi az ellenzéket. (MTI Fotó: Mohai Balázs) Elfogadva azt, hallgatólagosan, hogy az ellenzék, illetve annak egyes személyiségei valóban ellenzékiek. Mert azért, például, Botka előkerülése, majd rombolása nyomán azért rezgett a léc rendesen. Nem kevésbé az LMP és az olyan törpe minoritások, mint Fekete-Győr András, vagy Gulyás Márton utolsó pillanatig kitartó „nem egyezkedünk senkivel” akciói, hozzáállása […]

Változatlanul azt állítom, hogy a szavazóhelyiségekben nem történt csalás, legalábbis akkora, amekkora a kétharmadot indokolhatná. De (írtam is) voltak jelek. Például: a voksok számolásakor a bizottság jegyzője rendkívül idegesen és agresszívan követelte, hogy először az egyéni voksokat számoljuk össze, a listással ne törődjünk. Neki az egyéni eredményt azonnal kell közölnie!(?) A jegyzőt a helyi választási bizottság küldi ki, nem tagja a számláló bizottságnak, szavazati joga sincs: annyi a dolga, hogy kitöltse az okiratokat, jelentse a részvételi adatokat, szóljon a központnak, ha pl. kigyullad a szavazóhelyiség. Vitás kérdésekben az elnöknek van döntő szava (őt a helyi képviselőtestület választja). A mi elnökünk […]

Ez a fiatal közönség pont ugyanazt mondja, mint eddig az öregedő liberálisok: politika nem érdekel, az ellenzék fogjon össze akármilyen áron, és tüntesse el helyettem Orbán Viktort. Ezt halljuk nyolc éve a néniktől és bácsiktól, a mostani protesztnek csak a dallama más – ezt nyilatkozta a többi között Tamás Gáspár Miklós filozófus Bódis Gábornak, a Független Hírügynökségnek. Szó volt még orbánista és antiorbánista magyarokról, nemzetpolitikáról, baloldalról…TGM ajánlásával osztjuk meg az interjút a Kanadai Magyar Hírlap olvasóival. A választási kampányban a végsőkig kiéleződött az anyaországi és a határon túli magyarok közötti feszültség. Viszont az eredmény nem igazolta ezt a nagy „felhajtást”. […]

(A Föld S. Péter ‘Szüljetek a köpcösnek’ c. írása alatti vitához…) Beszéljünk az ostobaságról magáról, ami nemcsak a kormányzati intézkedésekből süt, hanem minden megnyilatkozásukból – és aminek a legnagyobb kára, hogy berögzít egy olyan hamis világképet, amiből itt a hozzászólásokból színes körkép bontakozik ki, szinte függetlenül attól, hogy férfi vagy nő írta azokat. A legújabb aranyköpés: egy ellenzéki képviselő kudarcát azzal magyarázta – hivatalos, helyi lapban! – egy mameluk, hogy az illető ellenzéki impotens: hiszen csak lányai vannak! Engedelmetekkel nem foglalkoznék ezekkel a bodaságokkal – az ember a muslincát is csak elhessenti a dinnyeszelete fölül, nem száll vele vitába, és […]

Lázár Jánost a jelek szerint Balog Zoltán követte. Azok sorában, akik felmentésüket kérték a nehéz szolgálat alól. Így aztán az emberi laposelemeknek is új felelőst kell majd keresnie Orbánnak. Már akkor, ha a történet nem fordítva igaz. Lázárral ellentétben Balogból nem igazán nézem ki a józan mérlegelést. Mert ebben az esetben, mint a feladatra teljesen alkalmatlan ember, már rég visszaadta volna a megbízást. Balog Zoltán nevéhez ugyanis olyan emblematikus szereplők tündöklése, és bénázása is hozzá kötődik, mint Hoffmann Rózsa. Az olyan gesztusokról nem is beszélve, amikor gyakorlatilag nagyipari hatékonysággal nézett hülyének másokat. Vagy legalább megpróbálta. Egy füst alatt semmibe véve […]

Még szinte véget sem ért a szombati tüntetés, épphogy csak hazaért a tömeg, már el is kezdődött a szokásos hisztéria. Hogy Márki-Zay Péterből a Jobbik beszélt. És egyáltalán: hogy Jobbikosok is voltak a tömegben. Abba kellene hagyni. Nem a Jobbik, hanem magunk miatt. Magyarország ennél normálisabb ellenzéket érdemel. A Jobbik egy párt, szimpatizánsai vannak, szavazói. Ha szabad a személyes véleményemmel előhozakodnom, én nem tartozom közéjük. Kifejezetten nem. De vannak emberek, akik kedvelik. És ezek az emberek nem mind nácik. Ezek az emberek ott állnak előtted a sorban a Postán, mögötted a zöldségesnél. Megadják az elsőbbséget a kereszteződésben, vagy bevágnak eléd […]

Nem valószínű, hogy szót kaphatnék a szombatonkénti tüntetéseken, így levélben mondom el, mit gondolok. Tisztelt honfitársaim! Két hete hallgatom okos, megfontolt, vagy éppen indulattal teli szavaitokat. Jogos az indulat, és a vereség okainak lázas keresése. Ne keressétek: itt vagyok. Én is voltam az, aki az elmúlt nyolc évben érveltem az ellenzéki pártok elképzelései mellett, sőt a banyatankommal elhúzgáltam a postaládákig azt a kevés szórólapot, ami mégis került. Társaim ragasztgatták a plakátokat, hogy néhányan mégis tudomást szerezhessenek arról: vagyunk itt néhányan, akiknek „nem tetszik a rendszer”. A társaim álltak az elmúlt nyolc évben minden egyes szombaton a választókerület forgalmas pontján: beszélgettek […]

Volt egy, a fiataloktól indult kezdeményezésből szerveződött, újabb tüntetés. Nem is írtam előtte semmit, mert akkor már előre a fejemre olvasták volna, hogy azért nem ért el semmit. Nyilván! Mert nyilván egy cikk tehet mindenről. Miközben a messiást várják. Amivel nem szolgálhatok. A tüntetés örvén felszólaltak a felszólalók. Mondván: „Mi vagyunk a többség”. A fiatalok képviseletében beharangozták Gyetvai Viktor diáktüntetőt. Majd a többi néma csend. Nem azért, mert nem akartak beszélni. De kezdetektől sem értettem, hogy az ellenzékiség nagy dicsőségére megválasztott Márki-Zay Péter mi a jó fenének kell kiemelt beszélőnek. Legyen jelen. De még jobb lett volna, ha egy, Hódmezővásárhelyen […]

– Te jó ég, asszonyom, mit csinál itt? – Nem vagyok asszony. Lány vagyok. – Jó, most nem ez a lényeg. Mit művel? – Nem látja? Szülök. – Itt? Az utcán? – Igen. Lánynak szülni dicsőség, asszonynak szülni kötelesség. – De miért a földön? – Nekem ez a szülőföldem. – Nem tudott volna várni? Bemenni egy kórházba, mint a többi rendes magyar nő? – Nem volt erre idő. Meghallgattam Orbán Viktor miniszterelnök urat a Kossuth rádióban, és úgy éreztem, azonnal cselekednem kell. – Ő mondta magának, hogy szüljön az utcán? – Azt mondta, hogy szeretne „egy átfogó, 20-30 éves megállapodást […]

Lázár János jobbra el. A hírek alapján szinte ez az egyetlen biztos információ. A többi jórészt találgatás. Fel lehet tételezni azt, hogy kellően megszedte már magát ahhoz, hogy békésen elvonuljon a vadászkastély kies magányába. Ebben is lehet valami. Ha nem is csak a tele a zsák effektus. Miközben hatalomtechnikai, kremlinológiai okai is lehetnek a távozásának. De sorba haladva, először azt a teliputtony, telizsák effektusra vessünk egy pillantást. Azzal, hogy Lázár kevésre tört volna, aligha vádolhatnánk a nemzeti főkaparnokot. Az alacsonyról felkapaszkodott suttyóra hajazó reakciói alapján az sem valószínű, hogy ne kaparna még egy kicsit, ha tudna. A hatalomvágya tekintetében sem […]

„Van itt valami vita, valami listázásról. Az európai politika lényege a transzparencia, az átláthatóság, hogy a választók tudják ki mit és miért csinál. Csak így tudnak jó döntést hozni. (..) A sajtó munkásait kifejezetten bíztatom arra, hogy segítsék az embereket a tények megismerésében. Fedjenek fel minél több hálózatot, (..) hozzák felszínre mindazt, ami a mélyben van. És egyébként, ha valaki nem szégyell pénzt elfogadni külföldiektől, akkor ne is szégyellje azt bevallani sem.” Ezt volt képes mondani a kormányfő a szégyenletes listázással kapcsolatban. Néhány észrevétel. Nem „valami” vita van, „valami listázásról” – hanem egy olyan szégyenletes akció elítélése, ami a legrosszabb […]

A választás eredményének közismerté válását követően röppent fel a hír, hogy az egyik legkeresettebb szóvá a „kivándorlás” vált az interneten. Néhányan erre rácsodálkoztak. Magam pedig a rácsodálkozókon csodálkozom. Legalább annyira, mint azokra, akik most veszik észre, hogy hatalmas bajok lesznek, lehetnek ebből. A hirtelen megugrás sok szempontból természetes, ami a kivándorlás felvetődését illeti. Azt is mondhatnánk, hogy normális reakció, és önmagában talán nem is lenne komolyabb jelentősége. Az teljesen normális, hogy csalódás esetén megindulnak a kompenzációs mechanizmusok. Ilyen a politikai csalódás is. A túlzott várakozásokkal, illetve a rég megszokott mechanizmusokkal való szakítás kényszerei. Mely utóbbira is bőven volt példa az […]