További írásaink

Sorsolással az egyenlő esélyekért

2014 március 6 5:11 de.12 hozzászólás
Drawn out of a hat

Előre mondom: híve vagyok az ún. öszeesküvés-elméleteknek. A Nemzeti Együttműködés Rendszerében erre elég okom van rá, de most bővebben ebbe nem menjünk bele. Emlékezzünk inkább csak a futball VB-k, meg EB-k egyre grandiózusabbá erősödő giga eseményeire, ahol financiális kényszer volt elérni, hogy a rendező ország(ok) olyan csoportba sorsoltassanak, amely esélyt jelent nekik arra, hogy legalább az első körből továbblendüljenek. (Jó példa erre az amerikai, vagy a japán-délkoreai döntők.)  Mindenesetre a magam részéről nagy izgalommal, és némi gyanakvással vártam, hogy a kis barba-trükkel rekordszámúra növelt listán szereplő, de valójában sosem létezett, politikai gittegyletek között hol bújik majd meg az a max. […]

Read more ›

Az „Új Dimenzió Pártról” és az Ön adóforintjairól…

Kedves magyar adófizetők! Please meet Mr. Kovács Szabolcs pártelnök úr. Az ő pártja kap önöktől több mint 149 millió forintot.

Ha most Magyarországon adózó állampolgár lennék, nem győzném szedni a Valeriana Relax kapszulákat, amikor rápillantanák a Nemzeti Választási Iroda honlapján felsorolt kamupártokra. Ezek a businesspártok – az új választójogi rendszer jóvoltából  -darabonként minimum 149 millió forintot kaphatnak az Önök adóforintjaiból úgy, hogy maximum egy barátságos vállalkozót kell találniuk, aki ki tud állítani néhány (esetleg picikét fiktív) számlát. Valahogy úgy hozta a sors, hogy honlap, program és aktivista nélküli pártok két hét alatt össze tudtak gyűjteni minimum 16 ezer aláírást ahhoz, hogy kilenc megyében és Budapesten 27 jelöltet állítsanak, és ezzel pedig országos listával induljanak a választók kegyeiért. Kérdezem tisztelettel a […]

Read more ›

Győzelemre áll a québeci szeparatista párt április 7-én

2014 március 5 12:25 du.11 hozzászólás
Pauline Marois, québeci miniszterelnök

Népszerűnek bizonyult a québeci kormány durván nacionalista és angolellenes politikája az elmúlt másfél évben. Abszolút többséget szerezhet a szeparatista Parti Québécois (PQ) az április 7-re kihírdetett Nemzetgyűlési választáson, amennyiben akkuratus a Léger Marketing legújabb felmérése. Pauline Marois miniszterelnök pártja 2012 szeptemberében került hatalomra, amikor véget vetett a Liberális Párt (PLQ) csaknem tíz évig tartó kormányzásának. Ugyanakkor a szeparatisták csupán szűk kisebbséget szereztek a québeci Nemzetgyűlésben. A mai Léger Marketing felmérés viszont szeparatista többséggel számol az április 7-ére kihírdetett választáson. A felmérés szerint a baloldali-szeparatista PQ 37, a Kanada-párti PLQ 35 és a jobboldali Coalition Avenir Québec (CAQ) 15 százalékot szerezne […]

Read more ›

Orosz vélemény Paksról: Orbán a második Lukasenka

Paks

Tegnap délután felhívott az egyik ismerősöm, s javasolta: sürgősen kattintsak a Galamusra, mert ott egy olyan orosz cikk utánközlése jelent meg még hajnalban, melyet ha elolvasok, garantáltan meg fog változni a véleményem Orbán arcpirító Paksi bizniszéről. Nos, tisztelettel jelentem, hogy elolvastam és valóban megváltozott a véleményem: rosszabb már talán nem is lehetne! Mivel az említett írás rendkívül kimerítően és tömören világítja meg orosz szempontból a Paksról kötött Orbán-Putyin egyezményt, nincs más választásom, mint hogy magam is teljes terjedelmében utánközöljem azt (a kiemelések tőlem származnak – szendam).  Miért ajándékozott Oroszország atomerőművet Magyarországnak? Oroszország váratlanul, és csendben úgy döntött, hogy Kelet-Európa energiaiparát […]

Read more ›

Magyarország jobban teljesít, illetve európai vezetőkké válunk!

Magyarország - Európában.

Nem történt nálam semmiféle pálfoduló, tisztelt olvasóim. Igen, most „dicsérni” fogom az eddig elért eredményeket. Kezdeném azzal mindjárt, hogy sikerült teljesíteni a beígért százezret. Na nem ám százezer új munkahelyről van szó! Százezer munkahely szűnt meg. Százezrek kerültek kilátástalan helyzetbe. Megkapták a rezsicsökkentést. Ezek után már nem kell majd rezsit sem fizetniük, mert jó, ha arra fogja futni, hogy valahol meghúzzák magukat. Na persze, nem közterületen, növelve a már elég szépszámú hajléktalanok számát. Ebben is élen járunk ám. Sehol Európában nem hoztak annyi törvényt és szabályt, amely korlátozná a hajléktalanok mozgásszabadságát. Csak egy kis példa. Budapest harmadik kerületének kieső részén, […]

Read more ›

Orbán Viktor miniszterelnök hallgat

2014 március 4 9:00 de.59 hozzászólás
Ukrán szolidaritás (Marian Striltsiv / Courtesy Reuters)

Ukrajnában háborús készültség van és pattanásig feszült a helyzet. Az ukrán kormány szerint vasárnapig 15 ezer orosz katona vonult be a Krím-félszigetre. Az orosz hadsereg, mintegy demonstrálva erejét, páncélosaikkal torlaszolták el Ukrajna stratégiai pontjait, jelezve az EU-nak és a világnak, hogy el a kezekkel Ukrajnától, mert arra, mint volt utódállamukra, az „orosz medve” továbbra is igényt tart. Jóllehet 1994-ben éppen Budapesten, az orosz és az ukrán kormány aláírtak ugyan egy szerződést, amelynek értelmében Oroszország elfogadta, hogy semmilyen területi követelése sincs Ukrajnával szemben. Noha ez a szerződés elvileg ma is érvényben van, Oroszország mégis megszállta Ukrajnát, amelynek közintézményein már orosz zászló […]

Read more ›

Minek a védelme?

2014 március 3 8:53 de.41 hozzászólás
Lesz még Magyar Köztársaság?

El nem tudtam képzelni, hogy mi szükség van egy AVH-ra – vigyázat, nem Á, A! – vagyis Alkotmányvédelmi Hivatalra egy demokratikus államban, ahol elviekben nem hivatalnak, hanem szakértő jogászokból álló bíróságnak kellene védenie az alkotmányt, már persze, ha lenne alkotmány. De hát az sincs, Alaptörvény van! Abba meg nem szólhat bele az Alkotmánybíróság, gondoskodott erről a Párt magasságos többsége. (Érezhettek valami disszonanciát a fijjúg is, mert a hivatal nevének rövidítése hivatalosan: AH. Aha!) Az AH nem változtatott nevet, nem hívják Alaptörvény-védelmi Hivatalnak, szóval, itt lanyhult az éberség, de lehet, hogy csak a diktatúrák – legalábbis azok magyar változatának – slendriánságáról […]

Read more ›

Minden fideszes lakjon jól 18.0

Fotó: Facebook

Már csak egy hónapja maradt a Minden Fideszes Lakjon Jól Alapítványnak arra, hogy szétossza az adófizetők milliárdjait a fidesznyik haveroknak, aztán még az is elképzelhető, hogy buknak megint, mint 2002-ben. Persze erre az esély minimális, hiszen a hazafi elvtársak a kétharmad birtokában a létező összes törvényt megváltoztatták a saját érdekükbe, és ez alól nem volt kivétel a választási törvény sem. Még egyszer nem akar Grácba kerülni a kedves vezető, biztos azért, mert kurva drága volt ott az all inclusive ellátás. Így inkább úgy döntött, hogy marad a nyakunkon élete végéig, de ha ő mégsem, akkor a suttyó rendszere a 100 […]

Read more ›

Ukrajna nem lesz gyarmat, bár ha néhány jobboldali magyaron múlna…

2014 március 2 11:30 de.107 hozzászólás
A PM-Együtt Ukrajna mellett tüntet, a Fidesz és a Békemenet lapít.

A hétvége alatt bejárta az internetet az Orbán kormány által kitüntetett – aztán kínosan visszavont – Szaniszló Ferenc publicista legújabb kommentárja Széles Gábor Echo TV adásain. Ebben bejelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök szövetségeseként, Magyarországnak fel kell készülnie a Kárpátalja magyarlakta régiók visszafoglalására és a Trianoni határok részleges revíziójára. Szerinte Ukrajna szuverenitásának megsértése, a lehetséges orosz-ukrán háború remek lehetőség arra, hogy Kárpátalja egy része ismét magyar kézbe kerüljön. „Magyarországnak fel kell készülnie arra, hogy akarja, nem akarja, vissza kell fogadnia Kárpátalját. Legalábbis annak magyar többség által lakott, trianoni határ menti részeit. (…) Az EU is a népirtó, magyargyilkos Benes dekrétumot támogatja. […]

Read more ›

Egy nagy magyarral gazdagabbak lettünk

Fotó: Facebook

(Valami mással meg szegényebbek.) Sajátos a magyarok viszonya nagyjaival: Azok ugyanis vagy nem egészen magyarok – gondoljunk a Nobel-díjasainkra, ezzel összefüggésben meg a zsidó-magyar (v)iszonyra – ,vagy ha mégis, akkor rendszerint külországban végzik be tisztes pályájukat. Rákóczi fejedelemtől Kossuth Lajoson át a művészektől, a tudós elmékig lehet sorolni a listát. Itt van mindjárt ugye F. List, akinek csak apja, az anyakönyvben Adam List – volt magyar, édesanyja, és első tanítója csak németül beszélt, így aztán nem is bírta a magyar nyelvet, nyilvánvalóan nem magyar kultúr közegben lett a kor egyik legnagyobb pianistája és zeneszerzője, vagy Bartók Béla, aki ugyan megfellebbezhetetlenül […]

Read more ›

Folyamatosság? Folyamatosság.

Folyamatosság? Folyamatosság.

„A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (németül Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei, röviden: NSDAP) német politikai párt, amely 1933 és 1945 között vezette Németországot. A náci (Nazi) kifejezés a német „Nationalsozialist” (nemzetiszocialista) szó rövidített alakjából származik. A párt Adolf Hitler vezetésével jutott hatalomra 1933-ban, főleg a németek militarizmusára és az első világháború utáni megaláztatások miatti revansvágyra apellálva. Az NSDAP hatalomra jutása után totális diktatúrát vezetett be, és megalapította a Harmadik Birodalmat. A NSDAP volt az egyetlen legális politikai erő a náci Németországban a Weimari köztársaság bukása után 1933-tól a második világháború végéig, 1945-ig. Az NSDAP elveiből és tetteiből egy új politikai ideológia, a nácizmus […]

Read more ›

Játék a nevekkel

2014 március 1 10:43 de.16 hozzászólás
Grumpy dragon / lynnechapman.blogspot.com

Úgy tűnik, úgy ötven-hatvan évvel ezelőtt mértéken felül izgatta a Kelet-Európában élő népek fantáziáját két dolog: a latin, meg a győzelem. Különben hogyan fordulhatna elő, ha nem a nagy számok törvényszerűsége alapján, hogy e népeket mostanában egyszerre három gy(Gy)őző is boldogítja (bocs, Ukrajna esetében már csak boldogította): a Ponta, az Orbán, meg az ex-boldogító, a Janukovics. Oroszhonban egyébként igen népszerű még a Vlagyimir, Putyin elnök is édesapjától kapta keresztnevét (Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin). A Vlagyimir pedig „világbírót” jelent – ahogyan erről felvilágosított egy orosz barátom (a „mir” világ-ot, a „vlagyitty” ige pedig, bírni-t, birtokolni-t jelent). Persze ez csak hülye játék a […]

Read more ›

Amerikai história I-II.

Amerikai história I-II.

„Nehogy azt tessék hinni, hogy én minden nap ide járok, meg, hogy nincs mit csinálnom, csak az a helyzet, hogy elpilledtem egy kicsinykét ebben a nagy melegben. Ne tessék csodálkozni azon, hogy magyarul, meg ilyen módiasan beszélek, mert én, kérem, Debrecenből való vagyok. Micsoda szép kis város volt az annak idején, de úgy hallottam, most már ott is csak azok a ronda nagy építkezések, azok a shopping centerek, na, azok úgy, de úgy elcsúfították! ’56-ban apus bezárta a businesst – volt egy kis rádióműszerész műhelyecskéje – és mindnyájan – apus, anyus, az öcsém és én – felültünk egy teherautóra, és […]

Read more ›

Rákosi Mátyás Elvtárs levele Orbán Viktor Elvtársnak

Orbán elvtárs

Tisztelt Orbán Elvtárs! Haló poraimból, küldöm szívélyes elvtársi üdvözletem, és egyúttal gratulációmat is! Tátott szájjal figyelem és iszom szavaidat, vörös nyakkendős úttörőként csodálom engem is hajazó tetteidet. Kampány van, értelek én, a maximumot kell kihozni mindenből, és ahogy annak idején mi tettük: a közösből is. Fölöttébb ügyes vagy, Orbán Elvtárs, és bár kopasz vagyok, engem is hajazol. Kampány van, mondottam, és ennek kapcsán mondom: nem értem, mért dobsz be mindent, amit a demokrácia jogi és etikai határain táncol. Mi annak idején, épp, mert biztosra mentünk, nem kampányoltunk. A kampányunk mindössze annyi volt, hogy felszólítottuk a Mi Népünket, hogy szavazzon a […]

Read more ›

Vihar a biliben

2014 február 28 11:59 de.51 hozzászólás
Orbán Viktor ultipartija

Orbán ügyes politikus – már, ha a nemtelen húzásait az ügyesség kategóriájába lehet sorolni.  Ilyen ügyes  húzás volt a választókerületek gátlástalan átszabása, a NVI feltöltése hithű fideszes csinovnyikokkal, és a választójog megadása az import – bocsánat, kettős – magyaroknak. Mindezt tette azért, mert bármekkora is a pofájuk, azért odabent stokkol a remaj: jajistenem, mi lesz, ha vesztünk? Így hát, jöhetnek a külföldi szavazatok, amolyan biztonsági tartalékként. Mivel feladásuk rendkívül egyszerű – levélben megoldható – azok manipulálása is az. De ezt most hagyjuk. Maradjunk a külhoniak szavazásának módszertanánál: a magyarországi  lakcímmel rendelkezők kizárólag személyesen, a kormány által megjelölt külképviseleten adhatják le […]

Read more ›