2010 április 7 1:00 de.
Tölgyessy Péter elemző, a Fidesz egykori parlamenti képviselője az ATV Pont 7 című műsorában elmondta: a hárompárti országgyűlés alakulása lenne a legaggasztóbb eredménye az április 11-ei választásoknak. Bár a felmérések szerint a baloldali Lehet Más a Politikának (LMP) reális esélye van az 5 százalékos parlamenti küszöb átlépésére (a Nézőpont Intézet szerint akár 9 százalékot is elérhetne ha minden potenciális szavazót megszólítanak), az is lehetséges, hogy csak a Fidesz, az Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Jobbik kerül be. Tölgyessy szerint a szocialisták megszeretnék őrizni a jelenlegi politikai konstellációt a baloldalon, melynek köszönhetően a Fideszből kiábrándult baloldal érzelműek csak az MSZP-hez fordulhatnak ha alternatívát keresnek két-három éven belül. Ha azonban az LMP is bekerül a parlamentbe, akkor reális baloldali alternatívája is lehet a szavazónak és rákényszerítené a MSZP-t a változásra, illetve a komoly átalakulásra.
Read more ›
2010 április 6 3:13 du.
A Lehet Más a Politika (LMP) nevű új magyarországi párt 3 százalékra csökkentené a parlamenti bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt, így teret nyernének a kispártok és nem mondhatnák olyan könnyedén a nagyobb politikai erők, hogy a kisebb alakultra leadott szavazat elvész. Magyarországon még mindig könnyebben alakíthatnak parlamenti frakciót marginális pártok mint Kanadában, hiszen nálunk kizárólag egyéni körzetek vannak. Még ha egy agilis, népszerű jelöltet is tud állítani egy kispárt és ő diadalmaskodik egyéni kerületében, akkor is csak függetlenként kerülhet be a kanadai parlamentbe, hiszen minimum 12 egyéni képviselő szükséges a parlamenti frakció alakításához. De amennyiben az LMP bekerül az Országgyűlésbe (és a listát állító kispartok közül a Lehet Másnak van a legjobb esélye) akkor jelentős parlamenti reformokat kezdeményezhetnek.
Read more ›
2010 április 5 9:53 de.
Munkáspárt a rendszerváltás óta először nem állított országos listát, miután összesen 16 egyéni választókerületben tudták összegyűjteni a szükséges 750 ajánlócédulát. Így a párt meg sem pályázhatja az 1 százalékos küszöböt és így állami támogatás nélkül marad Thürmer Gyula pártelnök formációja. Thürmer a Szabadság című munkáspárti lapban elemezte a kommunista párt rendkivül nehéz helyzetét és rámutatott a Munkáspárt belső problémáira, melyek hozzájárultak a választás körüli kudarchoz. A listaállítás elbukásával ugyan oda jutott a Munkáspárt mint a Kanadai Kommunista Párt (CPC)–mind a ketten csak néhány teljesen esélytelen jelöltet tudnak állítani olyan kerületekben. Thürmer szerint nagy bajok vannak a párton belül, de talán még van remény.
Read more ›
2010 február 21 10:44 du.
Jack Layton, a baloldali Új Demokrata Párt (NDP) vezetője Stephen Harper konzervatív miniszterelnökkel tárgyalt az idei büdzsé bemutatása előtt és felszólította a kormányfőt, hogy szánjon több támogatást a nyugdíjasok, az Első Nemzetek és a szegények számára. A pluszköltséghez szükséges pénzforrást is megjelölte a kanadai parlament legkisebb pártjának vezetője: függessze fel a kormány a nagyvállalatoknak és multinacionális cégeknek szánt adókedvezményt és a fennmaradt bevételt utalja át Kanada legkiszolgáltatottabb csoportjainak. A félórás találkozó után Layton elmondta, hogy Harper egyik kérdésben sem kötelezte el magát és ezért az új demokraták majd a március 4-én bemutatásra kerülő költségvetés részletei alapján döntenek arról, hogy támogatják-e a kisebbségi kormányt, vagy sem.
Read more ›
2010 február 13 7:50 de.
Az Environics legújabb pártpreferenciás felmérése szerint sokat ártott Stephen Harper miniszterelnök azon döntése, hogy a vancouveri téli olimpia befejezéséig prorogálja a parlamentet. A Michael Ignatieff vezetése alatt álló Liberális Párt megelőzte a kormányzó konzervatívokat és a felmérés szerint a lakosság 37 százalékos támogatással rendelkezik. Ezzel szemben a jobbközép kormánypárt 33 százalékon áll, mely 4 pontos csökkenést jelent a cég decemberi felméréséhez képest.
Read more ›
2009 május 7 11:54 de.
Egy sikeres liberális kongresszust követően és számos pártpreferenciás felmérés szerint tükrében (mely szerint egy mostani választáson győzne a legnagyobb ellenzéki part), Michael Ignatieff beharangozta a kormány megbuktatásának lehetőségét. Ignatieff kijelentette, hogy amennyiben Stephen Harper miniszterelnök jobbközép kormánya nem nyújt lényegesebb segélyt a munkanélkülieknek, júniusban bizalmatlansági indítványt kezdeményezhetnek a liberálisok, vagy éppen a kormány ellen szavnak bizalmi kérdésen. A liberálisoknak lesz is lehetőségük a kormány ellen szavazni, amikor a konzervatívok benyújtják júniusi gazdasági jelentésüket. Még az év elején Ignatieff ahhoz kötötte a kisebbségi kormány támogatását, hogy negyedévente jelentést ad a Konzervatív Párt a gazdasági helyzetről és arról, hogy mit tett a […]
Read more ›
2009 február 12 11:00 de.
A legújabb Strategic Counsel pártpreferenciás felmérés szerint hosszú idő után először vezet a Liberális Párt és ez jelentős részben Michael Ignatieff új liberális vezető sikeres politikai szereplésének köszönhető. Ha „ma” lennének országos választások Kanadában, a lakosság 33 százaléka szavazna a Liberális Pártra, 32 százalék Stephen Harper miniszterelnök Konzervatív Pártjára és 17 százalék a szocialista Új Demokrata Pártra (NDP). A liberálisok most 7 százalékkal növelték szavazótáborukat, míg a konzervatívokra most 6 százalékkal kevesebben szavaznának. A felmérés nem csak a konzervatívok számára aggasztó, hanem a szeparatista Bloc Québécois-nak is. A Bloc Québécois az összeomlás szélére jutott, mivel országosan most már csak 5 […]
Read more ›
2008 december 4 2:18 du.
Stephen Harper miniszterelnök ma reggel ellátogatott Michaelle Jean főkormányzóhoz és javasolta a kanadai parlament azonnal felfüggesztését. Majdnem két órás tárgyalás után, Jean elfogadta a konzervatív miniszterelnök kérését és 2009 január 26-ig felfüggesztette a parlamentet, ezzel elhalasztva a liberális-szocialista ellenzéki koalíció bizalmatlansági indítványát a jobboldali kormány ellen. A főkormányzó döntése felháborodást váltott ki a baloldali szimpatizánsok köreiben, akik a konzervatív kormány azonnal megdöntése mellet tüntettek az ottawai parlament előtt. A december 4-én, kora délután rendezett tüntetésben fontos szerepet játszottak a szakszervezetek, akik a liberális-szocialista koalíciót támogatják, de volt néhány kormánypárti tüntető is. Lapunk felfigyelt egy a Radio-Canada francia-nyelvű közszolgálati autója előtt álló tüntetőre, akinek plakátján Stéphane […]
Read more ›
2008 december 1 9:08 du.
Úgy tűnik, hogy a baloldali ellenzéki pártok valóban koalíciós egyezményen keresztül készülnek megdönteni Stephen Harper konzervatív miniszterelnök hat hete megválasztott kormányát. Ez attól függetlenül megtörténhet, hogy a jobboldal kihátrált hihetetlenül elhibázott, múlt héten bejelentett terveiből. Jim Flaherty konzervatív pénzügyminiszter a hétvégén bejelentette, hogy kormánya mégsem szünteti be a politikai pártok állami finanszírozását és azt is igérte, hogy a jobboldali kormány nem veszi el az állami dolgozóktól a sztrájkolás és munkabeszüntetés jogát. De a legutóbbi tudositások szerint, ezek a lépések már nem lesznek elegek ahhoz, hogy megállítsák a ma délután megalakult baloldali koalíció kormánybuktató szándékát. A liberálisok Stéphane Dion leköszönő pártvezérrel koalíciós szerződést kötöttek a szocialista irányzatú […]
Read more ›
2008 október 24 11:23 de.
Stéphane Dion, a kanadai Liberális Párt vezetője bejelentette, hogy legkésöbb hat hónap múlva távozik a párt éléről. A liberálisok várhatóan jövő május elején tartanak egy kongresszust és valószinű, hogy ekkor választanak a küldöttek új vezetőt. De egyes hírek szerint az is lehet, hogy egy hónappal korábban választanak új vezért. Dion elismerte, hogy kudarcot vallott választási kampánya és szereplése, de egyben rámutatott arra is, hogy a Stephen Harper miniszterelnök Konzervatív Pártja negativ és igazságtalan kampányt folytatott ellene, melynek köszönhetően a választópolgárok nem ismerhették meg a liberális miniszerelnök-jelölt igazi arcát. „Megbuktam. A konzultációk során kiderült, hogy amikor kollégáim és barátaim ajtóról ajtóra […]
Read more ›
2008 október 18 7:13 du.
Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy hétfő délután lemond Stéphane Dion, a kanadai Liberális Párt vezetője, a múlt heti választási kudarca után. Még nem olyan régen a közvélemény nagyrésze úgy tekintett a nagy múlttal rendelkező balközép politikai csoportra mint Kanada „természetes” kormánypártjára. Majdnem tizenhárom évig voltak hatalmon 1993 és 2006 között. De október 14-én a kanadai lakosság 26 százaléka szavazott a liberálisokra és összesen 76 mandátumot szereztek az Alsóházba. Ez annyit jelent, hogy a liberális frakció 19 képviselővel lett kisebb. A legtöbb elemző szerint leginkább Dion a felelős a kudarcért, egy részt mivel nem hallgatott tanácsadóira, akik arra akarták meggyőzni a a […]
Read more ›
2008 október 16 9:50 de.
Összesen egy nappal a sikertelen országos választás után, a kanadai Liberális Párt máris vezető váltásra készül. Stéphane Dion liberális miniszterelnök-jelölt pártja csupán 76 mandátumot szerzett a szavazáson. Ezzel szemben a konzervatív kormánypárt most már 143 mandátummal rendelkezik az Alsóházban. A Globe and Mail cimű napilap arról tudosított, hogy a Liberális Párt egyik magasrangú és jó kapcsolatokkal rendelkező tagja azt ajánlotta, hogy ha Dion nem nyújtja be lemondását, akkor a párt hurcolja ki az összes bútort a vezető irodájából. „Hogyan lehet megpuccsolni egy olyan embert aki azt sem veszi észre, hogy puccs készül ellene?”–kérdezte a párttag. Gordon Campell, Brit Columbia liberális […]
Read more ›
2008 október 2 12:35 du.
Stéphane Dion, a Liberális Párt miniszterelnök-jelöltje volt az egyértelmű győztes a Radio-Canada közszolgálati televízió áltat sugárzott választási vitán. Az Ipsos Reid felmérése szerint, a megkérdezett szavazók 40 százaléka gondolta azt, hogy Dion szerepelt a legjobban a kétórás francia vitán. A liberális vezért követte második helyen Gilles Duceppe 24 százalékával, a szeparatista Bloc Québécois részéről és harmadik helyen találta magát Stephen Harper konzervativ miniszterelnök 16 százalékkal. A megkérdezettek 11 százaléka gondolta azt, hogy Jack Layton, a baloldali Új Demokrata Párt (NDP/NPD) vezetője szerepelt a legjobban. A parlamenten kivül Zöld Párt vezetője, Elizabeth May, most szerepelt először választási vitában, francia nyelvtudása kezdetlegesnek […]
Read more ›
2008 április 6 1:17 du.
Pat Martin, a baloldali Új Demokrata Párt (NDP) egyik parlamenti képviselője az Alsóház elé terjesztett egy törvény-javaslatot, melynek értelmében visszavonnák a forgalomból az egy centes érmét. Martin szerint az érme feladása több millió dollárnyi megspórolt pénzt jelentene az állam számára. Az NDP képviselő szerint 130 millió dollárba került 1,2 milliárd ’penny’ gyártása 2007-ben. Az a probléma, hogy a kanadai vársárlók egyre kevésbe használják ezeket az érméketé és a legtöbbször elvesznek, vagy otthon gyülekeznek dobozokban. Így tehát rendkivül sokba került a gyártása. Martin tervei szerint, az üzletekben kerekítéssel oldanák meg az életet a penny nélkül. A penny-t 1908-ban vezették be Kanadában […]
Read more ›
2008 március 16 12:17 du.
Bár a liberális ellenzék nem szavazott a kormány ellen, amikor az idei év költségvetését vitatták az alsóhában és úgy tűnik, hogy Kanada afganisztáni missziójának meghosszabbításáról is megegyeztek a konzervatívok és liberálisok. A legnagyobb ellenzéki párt azonban még nem tett le a kormány esetleges megbuktatásáról, mely tavasszal általános választást eredményezne. Don Martin, a National Post országos napilap publicistájának információi szerint, a liberálisok már el is kezdtek dolgozni televíziós kampányhírdeteseiken és Stéphane Dion valamint Michael Ignatieff már készen állnak az esetleges kampányra. Ezen kivül jövő héten (lapzárta után) kerül megrendezésre négy időközi választás Ontario tartományban, melyen a legújabb felmérések szerint várhatóan a […]
Read more ›