Post Tagged with: "Nemzetközi"

Bukás előtt áll a kanadai konzervatív kormány

2011 március 21 11:10 de. Bukás előtt áll a kanadai konzervatív kormány bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Bukás előtt áll a kanadai konzervatív kormány

Könnyen elképzelhető, hogy 48 órán belül megbukik Stephen Harper kanadai miniszterelnök kormánya, amennyiben az ellenzéki liberálisok összefognak az új demokratákkal és a Bloc Québécois-val, együtt bizalmatlansági indítványt kezdeményezve a konzervatív kisebbségi kormány ellen. Az Alsóház belügyeit vizsgáló parlamenti bizottság hétfő délután  kinyilváníthatja, hogy Harper kormánya mélységesen megvezette a parlamentet. Februárban derült ki, hogy Bev Oda nemzetközi együttműködési miniszter irathamisításban vett részt, amikor egy baloldali keresztény csoporttól úgy vonta meg az állami támogatást, hogy kézzel átíratott egy olyan, hivatalnokok által aláírt dokumentumot, mely éppen a Kairos nevű ökumenikus egyesület finanszírozását javasolta. A kormány azon döntései, miszerint nem osztja meg  az ellenzékkel az igazságszolgáltatás átalakításának becsült árát […]

Read more ›

Párhuzamok a líbiai felkelés és 1956 között

2011 március 17 9:41 de. Párhuzamok a líbiai felkelés és 1956 között bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Párhuzamok a líbiai felkelés és 1956 között

Érdekes levél jelent meg a március 15-ei Globe and Mail című országos kanadai napilapban, melyben Clyde Sanger ottawai lakos párhuzamokat von a líbiai felkelés és az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc között. Magyarra fordítva szavait, Sanger a következőket írja: „Vajon észrevették többem is, hogy párhuzamok vannak a jelenlegi líbiai forradalom és az 1956-os magyar forradalom között? Mindkét esetben bátor, de szegényesen felfegyverkezett reformerek szálltak harcba egy autokrata rezsím ellen és a demokratikus országoktól várták a segítséget. Mindegyik esetben, a nyugati erők más problémákkal voltak elfoglalva: 1956, a brit és francia katonák Szuezt próbálták visszaszerezni, miután államosította ezt az egyiptomi elnök. […]

Read more ›

Nemzetközi tiltakozás az állambiztonsági anyag széthordása ellen

2011 március 3 1:39 du.6 hozzászólás
Nemzetközi tiltakozás az állambiztonsági anyag széthordása ellen

Több mint 1800 nemzetközi tudós és levéltáros által aláírt petíciót juttatott el a magyar parlamenti és EP-képviselőknek hétfőn késő este Christopher Adam magyar származású kanadai történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára dokumentumainak veszélyeztetése miatt.  A petícióval a magyar kormány azon terve ellen tiltakoznak, amely lehetővé tenné, hogy az 1990 előtt megfigyeltek ne csak betekintést kérhessenek a velük kapcsolatos iratokba, hanem elvihessék az anyagokat, és akár meg is semmisíthessék azokat. A magyar kormányzati elképzelés már tavalyi nyilvánosságra kerülésekor felháborodást keltett a külföldi történészek és levéltárosok körében, akik szerint fontos történeti iratok végleges eltűnéséhez vezethet, ha elfogadják a jogszabályt. A szervező a […]

Read more ›

Több mint kétszázan írták alá a magyar levéltárakat védelmező kanadai petíciót

2011 február 15 10:57 de. Több mint kétszázan írták alá a magyar levéltárakat védelmező kanadai petíciót bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Több mint kétszázan írták alá a magyar levéltárakat védelmező kanadai petíciót

Eddig összesen 223-an írták alá azt a kanadai petíciót, mely a budapesti Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltár (ÁBTL) forrásanyagát próbálja megvédeni a kormány politikai bejelentésével és a most készülő törvénytervezetével szemben, miszerint egy demokratikus állam nem őrizheti egy erkölcstelen rendszer erkölcstelen dokumentumait. Mindenképpen lendületet adott a petíciónak az Association of Canadian Archivists (ACA) segítsége, melynek köszönhetően többszáz kanadai levéltáros és történész kaphatta meg felhívásunkat az ARCAN-L listserv-en keresztül. A felhívás és petíció az ACA csütörtöki vezetőségi gyűlés napirendjére került. A Canadian Historical Association (CHA) partfogói (advocacy) testülete szintén tárgyalja a petíciót és a veszélyben lévő magyar levéltári anyag helyzetét. A magyarországi kommunista korszak kutatásához elengedhetetlen […]

Read more ›

Elhunyt Montreál legendás ingatlanfejlesztő párosa

2011 január 1 5:28 du. Elhunyt Montreál legendás ingatlanfejlesztő párosa bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Elhunyt Montreál legendás ingatlanfejlesztő párosa

Szinte egy időben halt meg a 87 éves Norman Nerenberg és a 93 éves Arnold Issenman, Montreál legendás ingatlanfejlesztői, akik kommunista aktivistából lettek a kanadai metropolisz kimagasló üzletemberei. Issenman és Nerenberg együtt nőttek fel a Coloniale utcában, aztán együtt harcoltak a második világháborúban. A világháború idején lettek hithű kommunisták és miután haza jöttek a frontról, a reakciós, autoritér Maurice Duplessis kormányfő nevével fémjelzett québeci kormány ellen harcoltak. Nerenberg kritikájára gyorsan felfigyelt az önkényuralmi hajlamairól ismert québeci vezető. Az ötvenes évek elején rendőreivel razziázta meg Nerenberg házát és a lakáson lévő vörös-borítóval ellátott könyveket mind lefoglalták és elszállították. 1956-ban fordultak el a kanadai kommunista […]

Read more ›

Mindenkit gyűlöl a Westboro Baptista Templom

2010 szeptember 11 12:09 de. Mindenkit gyűlöl a Westboro Baptista Templom bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Mindenkit gyűlöl a Westboro Baptista Templom

Egy ideális világban a szólásszabadság ott érne véget, ahol a gyűlöletbeszéd kezdődik, de sajnos a Westboro Baptista Templom immár évtizedek óta probléma nélkül folytathatja példátlan gyűlöletkampányát. A kansasi gyülekezet épülete előtt fejjel lefelé lobognak a kanadai és amerikai zászlók. A templom tagjai beutazzák az egész Egyesült Államokat, hogy az Irák és Afganisztánban elesett katonák temetésein tüntessenek és a gyászoló szülöknek elmagyarázzák, hogy holt gyermekeik a pokolba kerültek, mivel egy „keresztény-ellenes” ország nevében harcoltak. A temetésre érkező gyászoló családok előtt adnak hálát az Istennek, hogy egyre több a halott amerikai katona. Transzparensekkel és az internetre feltöltött énekekkel deklarálják, hogy az Isten utálja a homoszexuálisokat, azokat akik a […]

Read more ›

Az ottawai Diefenbunker – a kanadai sziklakórház

2010 szeptember 1 2:08 du.3 hozzászólás
Az ottawai Diefenbunker – a kanadai sziklakórház

A Diefenbunker a kanadai főváros egyik legérdekesebb és legrejtélyesebb látnivalója. A John Diefenbaker miniszterelnök által kezdeményezett, 1959-ben épített hidegháborús atombunker a belvárostól 30 km-re  fekvő Carp község szélén található. Nukleáris támadás esetén a kanadai kormány magasrangú köztisztviselőinek és politikusainak nyújtott volna menedéket a négy emeletes, 100 ezer négyzetláb terjedelmű földalatti bunker. Az épitkezés 14 hónapig tartott és 1961-ben fejeződött be. A föld alatti irodaház építéséhez összesen 5 ezer tonna acélt használtak, valamint 32 ezer köblábnyi betont. A bunker 358 teremből áll és összesen 525 embernek nyújtott volna menedékhelyet. A bunker raktárhelységeiben 30 napra elegendő élelmet, ívó vízet és fűtőolajat tároltak és […]

Read more ›

Két orosz bombázó közelítette meg Kanada légterét

2010 augusztus 25 10:18 de. Két orosz bombázó közelítette meg Kanada légterét bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Két orosz bombázó közelítette meg Kanada légterét

A kanadai kormány szóvívője szerint két Tupolev TU-95 Bear típusú bombázó közelítette meg Kanada északi légterét, órákkal Stephen Harper miniszterelnök látogatása előtt. A repülők Inuviktól összesen ötven kilométerre voltak. Dimitri Soudas kormányszóvívő elmondta, hogy két kanadai CF-18-as repülő végig kisérte az orosz gépeket a Kanadától ötven kilométerre lévő nemzetközi légtérben. Soudas hozzátette, hogy a kanadai honvédelem gyors intézkedésének köszönhetően az orosz gépek egyszer sem léptek be Kanada szuverén légterébe. Ugyanakkor Soudas komoly figyelmeztetést intézett az orosz félnek, miszerint a közös kanadai-amerikai légteret felügyelő honvédelmi szervezet, „minden opciót” az asztalon tart, amennyiben egy idegen hatalom veszélyt jelent Észak-Amerika számára. Nyilvánvaló, hogy […]

Read more ›