Előszó

Dr. Kopácsi Sándor a „Független Magyarország” a Szovjet birodalomban, azaz a Kádár kormány igazságszolgáltatása 1956 után” című dolgozathoz, amit apám az 1956-os forradalom 20. évfordulójára irt Fejes Elek álnév alatt.

Mint apám jogos örököse, rendszeresen kutatok írásai, jegyzetei között. Így került kezembe nem régen a fent említett majd negyven oldal hosszú, géppel irt tanulmány. Ennek megírását Mr. Ford, 1976. Október 6.-án a San-Franciscóban tartott elnökjelölt vita során kifejtett megjegyzése váltotta ki, amely szerint a Kelet és Közép európai országok függetlenek a Szovjet birodalomtól.

A tanulmány több szempontból is érdekes, és sajnos időt álló. Olyan történelmi dokumentum is egyúttal, amelyben név szerint is említve vannak a forradalom alatt és után történt atrocitások felelősei. Fölelevenít történéseket, amikről 20 évvel a rezsimváltozás után már nem illik emlékezni, és a történészek számára is ad egy kis utalást, hogy hol találhatnak anyagot pl. arról a teljesen elfelejtett tényről, mint a forradalmárok Szovjetunióba való toloncolása, vagy a Szovjet tisztek és közkatonák saját embereik által történt kivégzése.

Húsz évvel a rendszerváltás után talán illetlenség részemről felemlíteni ilyen szalonképtelen dolgokat, amikor a Magyar emberek nagy többsége a világszerte gazdasági válság árnyékában szívesen nosztalgiázik a kiszámítható, stabil Kádár rendszerről. Amikor mindenkinek volt munkája, és a közbiztonság olyan volt, hogy az utcákon járva még késő este sem kellett félnie. Amikor csak azon múlott, hogy kinek lesz háza, autója és háromévente külföldi útja, aki meghúzta magát, becsukta a szemét, ha észrevette főnöke nagyméretű lopását és nem nyilvánított véleményt.

Csakhogy ennek komoly ára volt. Ezt az akkori erkölcsi meghasonlást a mai magyar fiatalok fizetik meg, és még ki tudja, hány nemzedéken át kell majd fizetniük.

A tanulmányt, mint említettem Apám eredetileg nem a saját neve alatt írta. Érthető volt, egy évvel kivándorlása után, amikor még nagyanyám is élt, hogy nem akarta kihívni a Kádár rezsim bosszúját. Az írás akkor nem lett publikálva. Most találtam meg a kéziratok között. De úgy érzem, fontosságát még mindig nem veszítette el. Nem árt időnként visszanézni, még akkor sem, ha azok a történések nem éppen sorolhatók a legvidámabbak közé.

De ami az írásban engem leginkább megragadott, hogy mindezeknek a tragikus tényeknek tudatában is Apám a körkörös bosszúállás helyett a békés átmenetnek volt a híve. Ezt hangsúlyozta ki 1989. Június 16.-án a 301-es Parcellában Nagy Imre és társai koporsója előtt is. És erre biztatna ma is, mert Dr. Kopácsi Sándor az egész életét gyűlöletmentesen élte le, áldást és békességet kívánva minden embertársának. 

Judith Kopacsi-Gelberger

2009. február 5 Brampton, Ontario (Kanada)