Telefonadó, tranzakciós adó – Jön a Fidesz 600 milliárdos megszorítása

2012 április 23 9:47 de.60 hozzászólás

Úgy tűnik, hogy a Fidesz-kormány szabadságharca és a nem egészen egykulcsos adó ára egy újabb 600 milliárdos megszorító csomag és számos újabb adó, köztük telefon- és tranzakciós adó. Ma nyujtotta be a magyarországi Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Brüsszelnek  a módosított Széll Kálmán tervet, mely idén csupán 0,1 százalékos növekedéssel – azaz gazdasági stagnálással – számol, valamint júliusban bevezetendő telefonadót helyezett kilátásba. Idén 30 milliárd forintot, 2013-ban pedig 52 milliárd plusz bevételt várnak a jobboldalon az új telefonadóból. Percenkénti 2 forint extrába került a telefonbeszélgetésekre kivetett távközlési adó és hasonló összeget fizethet az államnak mindenki, aki SMS-eket küld. (Ezek után feltehetően jobban meggondolják az emberek mielőtt hosszú, lényegtelen SMS csevegéseket folytatnak barátaikkal, de kár, hogy éppen a kormány nyomása és kudarcos gazdaságpolitikája miatt lesznek kénytelenek egyesek feladni rossz szokásukat.)

„Az adó általánosan minden megkezdett perc és elküldött sms/mms után 2 forint”–áll a Széll Kálmán  tervben. Érdemes megjegyezni, hogy a német Die Welt volt az első aki – még a terv nyilvánosságra hozatala előtt – bejelentette a magyar kormány telefonadós ötletét. A Portfolio.hu számításai szerint egy átlagos Magyar Telekom ügyfél havi plusz 322 forintot fizethet az új távközlési adónak köszönhetően. Üzleti célokra használt mobiltelefon felhasználók havi 576 forintot fizetnek. Valamennyi új adónem és megszorítás  együttesen pedig évi 60 ezer forintnyi extra költséget jelent a magyar állampolgároknak.

Távközlési adón kívül lesz csekkadó is, aminek mértéke a kiírt összeg 0,1 százaléka. Ebből minimum 130 milliárd forintnyi bevételt vár a Fidesz-kormány. A vagyoni, illetve balaeseti-biztosításokat is megadóztatják, ennek értéke 10 százalélon áll.

„A Széll Kálmán-terv 2.0-val a kormány véglegesíti az átállást egy olyan adórendszerre, amely a fogyasztási és forgalmi adó növelésével teremti meg a munkát terhelő adók csökkentésének forrását. Ez az egyén számára kis teher, a költségvetését egészét tekintve viszont jelentős tétel. Az új adóintézkedések strukturális jellegűek, ezzel a kormány hosszú távon fenntarthatóvá teszi a költségvetés bevételi oldalának stabilitását”–áll a konvergencia programban.

A Népszabadság információi szerint a Fidesz sohasem gondolta komolyan a pénteken bedobott internet-adó ötletét. Ez inkább egy lufi volt, mellyel a lakosság reakcióját mérték, ugyanakkor ezzel a különösen durva ideával tompították a ma hivatalossá vált távközlési adót.

60 hozzászólás

  • Elvileg ezt az adót a szolgáltatóknak kell lenyelniük. Meglátjuk mi lesz belőle… És hogy kapnak-e büntetést a szolgáltatók, ha rátelhelik a fogyasztókra? Ezt most keményen be kellene tartani, nem úgy mint a bankadónál, ugyanis ott a fogyasztók jártak „pórul”. Bár, ha a kilakoltatási monotórium sikerét nézzük akkor nem biztos, hogy így van. Mindenesetre tényleg jó lenne, ha már az élősködő szolgaáltatókis fizetnének adót…

  • A rablóbanda simicskázása nagyon sokba kerül és mást nem tud a matolcs és a fityesz, csak adóztatást. Serkenteni, nyereségesebbé változtatni a gazdaságot, növelni a vállalatok töke befektetését, adólevonásos ösztönzéssel, fényévekre meghaladja a képességét a matolcsnak. Ilyen gyalázatosan hülye, makacs, gonosz idiótákat és a felelősség, hozzáértés és törődés hiányát még a legelmaradottabb afrikai ország gazdasági emberei közt sem lehet találni.

  • Kovács Árpád

    Fecsegők hagy fizessenek….rászoknak az ésszerű telefonálásra.

  • Az előző kormánynak és dicső barátaiknak ,beleértve az EU-t köszönhetjük.Mindenáron kiakarnak készíteni bennünket. Mindenbe belekényszerítenek ,ahelyett,hogy segítenének.De fogcsikorgatva is kitartunk az igazunk mellett,mert jogtalanul követelőznek. A földet is kikarják vásárolni a lábunk alol.Ezt csak az nem látja aki nem akarja!

  • Maria Magdalena

    Ernő, az Ön agyát jól átmosták, de ez nem azt jelenti, hogy tisztán gondolkodik! Ilyen gumi mondatokat amiket ide írt, hát ez kész!! Legalább jót lehet magán nevetni, Kovácson dettó. Tisztára mint a birkákat úgy, terelgetik magukat a Fidesz egyház vezetői. Játszadoznak magukkal, és Maguk nyelik a sok hülyeséget! Jól taníthatóak a populista, demagóg szövegek szajkózására, és ennyi? Valami értelmes érvelés az ál-ellenségek hibáztatása helyett? Ja, az nincs..oké.

  • Ernő Földes. Ugyan már kérem, ne hülyéskedjen, csak Magyarország áll olyan szarul, csak ott vádolnak mást a saját hibájuk miatt, úgy hogy egyetlen egy ember ért csak a gazdaságához, a simicska, aki azt az évek során száz milliárdokra lefölözi a Fidesznek és abból tartják el a 35%-os korrupciós holdudvar kifizetését. A matolcs és az összes idióta semmihez sem ért, nem tudnak hosszú lejáratú, serkentő adórendszert és töke befektetést ösztönző terveket készíteni, semmi mást nem tudnak, csak, amit egy öt éves gyerek. Adót emelnek. Eredmény – egyre kevesebb a vasárlóerő, kevesebb a töke és vonul ki az országból. Ekkora barmokat csak Szudánban találni!

  • Puchert János

    Az emberek megsarcolásában verhetetlenek a fiuk.

  • Mit vár maga, Földes? Hogy az EU segítsen a diktatúra kiépítésében?

    Érdekes, két éve még utáltuk az IMF-et, kiebrudaltuk őket, aztán most meg az a baj, hogy nem segít? Hát szétröhögöm a vakbelem, hogy milyen ártatlan pofával képesek maguk egyik nap ezt mondani, másnap meg ugyanannak az ellenkezőjét.

  • Kovács Árpád

    Gyurcsanyék 32x emelték a gázárát azért nem sírtátok ki a köldököket,fogyasztok nem bírtak a számlákkal ,tapsikoltatok ,most 2 forintért jajveszékeltek.

  • Ernő Földest kétszer átfuttatták az agymosógépen.
    ( MA loptam ezt a kifejezést az AN.-en hehehehe )

  • Ez a Kovács testvér meg még mindig hülye. Peg aszittem benő a fejelágya míg elvagyok Alaszkában.

  • Meg is,mibol kellene az ures kasszat feltolteni???Mert ugye ti sem tagadhatjatok,hogy ures volt a kassza???Vagy igen???

  • Ha üres volt a kassza miből vettetek elértéktelenedett Mol részvényt, stb?

  • Kovács Árpád

    Minden jóban van valami rossz!Ha az emberek „kétszer is meggondolják” a fölösleges hívásokat és sms-küldéseket, csődbe fognak menni az idióta kereskedelmi RTL klub tévék és megszűnnek a demagóg, manipulált „betelefonálós” műsorok. Erkölcstelenségre tanító bűnöző barátaik mosása csatorna ,hihi

  • matyus10 – ha a szolgáltatóknak kellene „benyelni, akkor ez azonnal egy forgalmi típusú adó lenne, amit tilos a forgalmi adó MELLETT kivetni, és egyébként is a távközlési szolgáltatóktól beszedett adó KIZÁRÓLAG fejlesztési célokra fordítható – vagy vissza kell fizetni (mint a különadót kell majd) Ez tipikusan egy olyan csontváz, amit most előre bepakolnak a szekrénybe, hogy a következő kormány nyakába boruljon (mint I. Orbán alatt a nyakló – azaz darabszám megkötés nélkül 30 millióig adott állami kamat-támogatás a lakáshitelekre). A fiúkák azért keresgélték az ilyen csontvázakat az elején (azóta erről mély kuss van!) mert magukból indultak ki!
    GYBOGNARJR
    Fejlesztés? Amikor nullára redukálták a K+F (kutatási és fejlesztési) forrásokat? No persze, a „legjobb” magyar hagyományok szellemében, szegény SzentGyörgyi nem is tudom, hogy tudott Magyarországról Nobel-díjat szerezni, amikor a többieknek mind el kellett itthonról pucolniuk ehhez!
    ErnőFöldes
    Tízszeres áron. Aki nem akarja művelni és el akarja adni a földet, annak a nagyságrendi különbség jól jönne. A versenytársak távol tartása kizárólag a magyar oligarcháknak kedvez. Én minden nemzeti lózung helyett jobban örülnék egy tisztességes holland gazdának, aki tőkét tud befektetni, egy ottani munkakultúrát meghonosítani – és ráadásul eszébe sem jutna az adót elkerülni! A magyar föld amúgy is helyben maradna.
    Kovács Árpád:
    nem tudom, hogy mennyire megalapozott a 32 emelés, mivel Gyurcsány csak 2004-2009-ig volt,
    azaz átlag 2 havonta kellett volna emelni – de hát „Credo pia absurdum” azaz HISZEM, mert hihetetlen. Ha magát ez a hit boldoggá teszi? Egyébként meg az árak a a világpiaci árakhoz kötve emelkedtek. Az az előző „átkos” rendszer volt, ahol ezt az állam – a teljes állami vagyon birtokában – kompenzálni tudta. Ez a szekér elment, rendszert váltottunk – és a gázár folyamatosan emelkedik. Ha ebben profit is van, akkor duzzassza honfiúi kebelét az a tudat, hogy a MOL nemzeti társaság magyar és orosz és egyéb külföldi tulajdonosai zsebét dagasztotta!
    JIMBO
    na ne mán! Az a fidesz által 2002-ben átadott kassza volt, amiben 300 mrd krajcár kuncogott, az az adóbevétel, amit már nem tudtak lenyúlni, mert az utalás csak másnap érkezett meg. (a költségvetés 1 havi bevétele több, mint 1000 mrd) Ezzel szemben a Bajnai „üres kasszájából” tudták megvenni a MOL részvényeket 500 mrd (azaz ötszázezer szer egymillió) forintért.És még mindig maradt!
    Legalább a tényekre figyelj oda, ha nem akarod, hogy egyszerűen lehazugozzanak.
    Kovács Árpád:
    Na látja! Ezért szoktak az ilyesmi előtt normálisabb országokban hatástanulmányt készíteni, ugyanis előfordulhat, hogy az ilyen intézkedés TÉNYLEG megváltoztatja a szokásokat – és még a korábbi adóbevétel sem fog befolyni, nemhogy többlet! De persze kivétel a gyevi bíró és Orbánisztán.
    És a helyzet csak fokozódni fog. Adjon hálát Istennek, hogy nem itthon él, mert akkor ilyen cukros dolgokra számíthatna a Széll Kálmán terv 2.0 verzióban:
    http://morgasjoga.blog.hu/2012/04/23/szell_hozott_szell_visz

  • Ilyenkor szegyellem hogy ti is magyarul beszeltem, de az vigasztal hogy nem vagytok igazi magyarok.
    Ehhez a szinvonaltalan oldalhoz, cikkekhez nem is szolnek hozza mert folosleges, csak annyit kerdeznek, mi a fene kozotok van hozza, hogy a ket harmaddal megvalasztott magyar kormany hogy intezi a dolgokat Magyarorszagon?
    Kibicnek kuss! Ertve?

  • De Kövér fideszes házelnöknek már csak hisztek?
    „A házelnök szerint az Orbán-kormány eddigi eredményei jórészt szimbolikusak, a gazdaság teljesítőképessége nem sokat javult két év alatt.”
    http://nol.hu/belfold/kover__kenyszerbol_akasztottunk_tengelyt_a_fel_vilaggal
    mondjuk ez a kényszer inkább kényszerképzet volt, az egykulcsos adóról MINDEN értelmes közgazdász előre megmondta, hogy nem fogja beváltani a hozzá fűzött reményt, és tényleg 5-600 mrd-os lukat ütött a költségvetésen – azóta is csak az foldozgatják! Előbb a különadókkal – most meg ezzel a széllhámos tervvel.
    Az az „alig” javulás meg átlagban értendő, pl Orbán havi 500 ezerrel visz többet haza – míg egy minimálbéres dolgozó jövedelme csökkent. „Átlag” tehát javultak, csak éppen 1 nagyon javulóra 9 romló jutott. Utóbbiak véleménye szerint mennek rossz irányba a dolgok.

  • CSAK A FIDESZ – először is, alig több, mint a felével megválasztott – azaz 52,7 %-al. Másrészt alig többet kaptak, mint 2006-ban, amikor vesztettek, mivel nem növelték a táborukat – egyszerűen az Mszp szavazók maradtak otthon – felőlük azóta már ütemes kongás hallatszik, ahogyan a fejüket a falba verdesik. Másrészt jellegzetes fideszes hozzáállás- én speciel itthonról írok, de itthon is nagy ívben leszarnak mindenkit, aki nem tartozik közéjük, mert tényleg „csak a fidesz”. Nem érdekes sem az ország nemzetközi megítélése és elszigetelődése, sem a gazdaság mélyrepülése, amíg a holdudvar nagyokat kaszálhat.
    Jellemző példa, hogy a közalkalmazottak érdekképviselete csak az újságokból értesül 6600 közszolga leépítéséről, pedig a jelenlegi törvények szerint is velük ELŐZETESEN egyeztetni kellett volna!
    JA! És a saját frakciójuk is csak onnan értesült a kormány terveiről Mondom SAJÁT, fideszes frakciójuk.

  • és egy AN-ről csórt idézet:
    Auguszta
    2012. április 24. kedd
    11:12
    “Bajnai és Oszkó fenntartható pályára terelte a költségvetést. Az EU-ban szokatlanul erős német gazdaság miatt pedig – mivel a magyar exportunk felét ők szívják fel – nem indokolt az a visszaesés a gazdaságban, melyet Magyarország tanúsított az elmúlt két évben.
    Ugyan a hiánycél nagyjából be lett lőve 2011-ben, ez a 3000 milliárd forintos egyszeri nyugdíjeinstandolásnak volt köszönhető, mely 2012-ben nem adatik meg, így 7% körüli államháztartási hiánnyal számolhatunk, ha nem lesz ezer milliárdos nagyságrendű megszorító csomag 2012-ben. Az adósságunk rohamosan nőni fog. A gazdaság viszont képtelen tartani a tempót, nem az számít, hogy -0,5% vagy +0,5% lesz-e a bővülés, +3-5%-os bővülésre lenne szükség a kilábaláshoz. A forint gyenge, mely százmilliárdos árfolyamveszteséget jelent mely az államadósság és a háztartások tekintetében a legjelentősebb. A foglalkoztatás a közmunkaprogram statisztikai adatokat felfelé csaló adatai ellenére is romlott. A kormány legvégső elkeseredésében egyre durvább és kétségbeesettebbe lépésekre szánja el magát: a tranzakciós adó egyértelműen a versenyképességet rombolja, az EU-ban legnagyobb ÁFA-kulcs pedig megfojtja a gazdaságot.
    Mit tenne ebben a helyzetben egy felelős kormány? Először is elgondolkodna az egykulcsos adó létjogosultságán. Évente 800 milliárd forintot vesz el a költségvetésből, melyet aztán megszorításokkal próbál kompenzálni a Fidsz, lényegében egy 1000 milliárd forintos tételről van szó, mely évente a szegényektől a gazdagokhoz áramlik. Ez a GDP közel 5%-át teszi ki. Ott vannak az érdekes beruházások: lehet, hogy a felsőoktatásból kivonnak 50 milliárdot, de közben ugyanennyiből stadiont építenek, mely irracionális döntés egy ilyen gazdasági környezetben. Nem is beszélve a Fidesz nagyvállalataihoz lecsorgó összegekről, Simicska Közgépe 200 milliárd forintban kapott megbízást a kormánytól, melyben versenytársa sem akadt. De ott van a CBA reklámozása, melybe hasonlóan sok, nem tiszta úton áramlott pénz kerül el. A nagy hatalom a korrupció melegágya, egy felelős kormány ezt szorítaná vissza.
    Egy felelős kormány nem hagyta volna elsüppedni a Malévet, hanem átalakította volna egy kisebb vállalattá, mely a legnyereségesebb járatokat megtarthatta volna, most ezekre rátette a kezét a Ryanair meg a WizzAir. Egy felelős kormány nem vásárolja meg az épp meghalni készülő Rábát, vagy nem vásárol MOL részvényeket 500 milliárdért, hiszen nem tudja diverzifikálni a tőzsdei kockázatot: egy felelős kormány nem tőzsdézne közpénzzel.
    Egy felelős kormány stabilizálná a forintárfolyamot, a gyenge forint a Fideszes cégek exportjának kedvez, de a devizahitellel rendelkező háztartások megfulladnak. Egy hiteles kormány nem vetne ki random adókat, szektoradókat, nem használna unortodox módszereket, mert ez elriasztja azokat a befektetőket, amely munkahelyeket teremthetnének Magyarországon. Egyik sikerágazatunk, a gyógyszerkutatás is menekül ki az országból, ma olvastam a VG-ben. Egy felelős kormány már rég megkötötte volna a készenléti hitelmegállapodást az IMF-fel, ezzel javítva a forint-árfolyamon, miközben nem hívna le egy fika forintot sem addig, amíg nem lenne tényleg vészhelyzet, vagy legalább a 10%-os, fenntarthatatlanul magas államkötvények kibocsátása helyett 4-5%-on szerezhetne pénzt.
    Van egy érdekes tapasztalat, mely átível a pártokon. A szakma, legyen szó bal- vagy jobboldali közgazdászokról, lényegében összezár. Oszkó, Mellár, Chikán, Bokros, Bod Péter Ákos, Surányi, Járai, szóval ők nagyjából egyet szoktak érteni. A kormány azért nem hallgat rájuk, mert saját hasznukat fel kellene ez esetben adni. Nem istápolhatnák saját vállalataikat, nem spekulálhatnának a forinttal – igen, a legnagyobb forintcsúcsokat és forinteséseket a kormány politikusainak egy-egy kijelentése, vagy utólag visszavont, de teljesen indokolatlan törvényjavaslata keltette. Ha valaki ismerte a forint árfolyamának jövőbeni változását, akkor azok a kormány politikusai. Ha valaki spekulált, akkor ők. “
    Na, CSAK A FIDESZ – erre varrjál gombot! De kibicelni nem ér, mert EZ a mi bőrünkre is megy!

  • CSAK A FIDESZ, minden szavad aranyat ér ! A szocik most kezdenek politizálni, egymással versengve játsszák itt a nagy észt most, amikor a hatalmat már örökre elveszítették, ellenben mikor hatalmon voltak nem csináltak semmit a nép és a haza érdekében.
    ÉLJEN MAGYARORSZÁG !

  • Javorszky

    itt fejlodes utoljara a szocik vezetese alatt volt a Horn idejen! azota orban kontarkodasainak (mindegy, hogy kormanyoldalrol vagy ellenzekbol) kovetkezmenyekent csuszunk lefele a kakitengerbe…belefulsz te is, ne aggodj, csak te meg is fogod erdemelni!

  • Jajj kedves Kristofóró ne mond már, felhívták a süket nagymamát? De sajnálom!
    Tudod, aki szarba tenyerel annak szaros lesz s keze!
    Biztos nagyon fogsz a közössègnek hiányozni, te és a family…

    El se mondom mit hallottam az informátoromtól. Valaki a közeli barátaid kõzül buzi. Itt írogat és kommentel ő is. Azta!

  • valaki szaros buzi?

  • Szerző Jávorszky Mária | április 24, 2012, 3:51 du.

    Kedves Jávorszky Mária, ahogy mondod.

  • Jávorszky Mária – Gyurcsány másfél év alatt végrehajtott egy 6 (mondom HAT) %-os költségvetési kiigazítást, amit azért én nem neveznék „semmi”nek! Főleg most, hogy Orbán ennek a tizedét (sem) tudja megcsinálni, de azt is a nép nyomorba döntése árán. Akármilyen hülye birka a magyar – a szőrét hagyja levágni – de a bőrét ő sem hagyja!
    Ennyit az „örökké”-ről. Rákosi még 10 évig sem tartott, és Szálasit is elég rövid idő után lógatták fel.
    És a haza érdekét szolgálták azok az autópályák, amik az országba hozták a Mercedest, és a mostanában felavatott néhány üzemet, amik mind Gyurcsány vagy Bajnai alatt lettek letárgyalva. A nép érdekét meg a jövedelmi olló zárása szolgálta, nem annak nagyra nyitása.
    A tranzakciós díjakat banánköztársaságok vezették be, normális államok közül Svédország – de nagyon hamar rájöttek, mekkora marhaság, és letettek róla. Ugyanis a nagy összegeket forgalmazó cégek AZONNAL kiviszik az egyébként is tőkehiányos országból a számláik vezetését – és megint csak a kis embereket fogják sarcolni, akik ezt nem tudják utánuk csinálni. És mivel nekik picurka kis számlaforgalmuk van: nem fog annyi bejönni ebből, mint amennyit terveztek! A különbözetet meg majd megint egy másik eszement sarccal próbálják befoltozni.

  • Jövőre még roszabb lesz.

  • ” Minden vélemény számít ”

    Csak a Dagonyáé nem.
    ( Az ember nem ehet szart , még átvitt értelemben sem. )

  • Ejnye göllner-gay-za 🙂
    Olyan közönséges vagy.

  • Jimbo, láttad a videót, amit feltettem az államadóssággal és a devizahitelekkel kapcsolatban?
    Nem tudom, miért törölték, egyetlen csúnya szó sem volt benne:)
    Dr. Drábik János beszélt erről a témáról. Érdemes meghallgatni. A youtube-on megtalálod.

  • Kedves DAKOTA, látod elég, csak két sort írni a haza, s a magyar nép védelmében és ezek a piszkosszájuak kik mernek megszólalni anyanyelvemen / közülük túlerőben nem is magyar nemzetíségű/,azonnal trágár módon letámadják az embert. Nem képesek felfogni a tényt, hogy az igaz magyar lelkületü emberek inkább fognak száraz kenyeret enni válalva a külömböző megszorításokat………..de Magyarországot nem adjuk át többé senkinek !
    ÉLJEN MAGYARORSZÁG ! ÉLJEN A MAGYAR NÉP

  • Kovács Árpád

    kekec……”Gyurcsány másfél év alatt végrehajtott egy 6 (mondom HAT) %-os költségvetési kiigazítást,”—adósságból ,azt is tedd hozzá.

    Akkorát hazudtál szinte sistereg, ha igaz lenne az írásod akkor miért bukott meg a gyurcsany kormány, ha annyira jól kormányozott, bajnai aki a helyére került miért volt kénytelen(2009.ben) 20 milliárd eus adósságot felvenni,hogy a 2010-s választásig ki tudják húzni bukás nélkül, hogy Orbán kormányra rá tolják a bukást a sok adósságot ,szocik csak adóssággal tudtak kormányozni ,önerőből nem ,állandóan az adósságot szedegették fel az Orbán kormány fizettetik vissza.Emlékezzünk vissza nem csak eus adósságot hagytak maguk után a szocik 2010-s választásig hanem a tűzoltó ,máv adósságokat is ,amit az Orbán kormány fizetett ki ,e mellett a kolontári iszap kárait ,A kiömlő, körülbelül 600–700 000 köbméternyi zagy elöntötte Kolontár, Devecser … terült szét, felbecsülhetetlen gazdasági és ökológiai károkat okozva a Devecseri kistérségben,10 halálos áldozatot és mintegy 22 milliárd forintos anyagi kárt okozó katasztrófa,képeken látható az Orbán kormány ujra építette a falut…………..http://epiteszforum.hu/node/18890

    Szocik maguk után romokat szegénységet hagytak nem 6%-s költségvetési kiigazítást.

  • Kovács Árpád

    Előző írásom Jávorszky Mária-nak szól , nem kekecne,bocs elírtam.

  • KOVÁCS ÁRPÁD,véletlenül félreértettél engem, mivel véleményünk teljesen megegyezik „Szocik maguk után romokat szegénységet hagytak…”

  • Kovács Árpád

    Jávorszky Mária ,,,elnézésed kérem……

  • Kovács Árpád, szóra sem érdemes, csak félreértés volt

  • Igen kérem utolag mindenki okosabb.Igaz jelenleg a 16%-os ado nem kedvezö,de ez a jövönk.A jo szabàlyzàsoknak tartalmazniuk kell az ösztönzést is s.t.b.,ezt kivànja a 16%-os ado elérni. Tessék többet,jobbat,ujabbat és értékesebbet produkàlni,vagy csak magadon segiteni !Nem kerülsz a magasabb adokategoriàba,ha többet teljesitesz több marad, Mindannyiunk érdeke,hogy ezt mindenki magàénak valja. Orbàn többet kap a 16%-os adoval,mi lenne,ha annyi fizetést szavaztatott volna meg mint az elödök,vagy mint Simor?! A 16%-os adonak sok ellenfele van az EU-ban,akik adoharmonizàciot akarnak,de ez nekünk elöny és késöbb nehezebb,vagy lehetetlen lenne bevezetni.

  • Gyalázat és felháboritó,hogy amit ők az egykulcsos adóval zsebretesznek azt velünk fizetettik meg.ezeknek az Isten pé nze is kevés lenne!Kivánom nekik hogy minden egyes elszedett pénzt ne élvezzék,szedvedjenek meg érte!A szegény emberek,nyugdijasok is ők miattuk ezt teszik,hát akkor ők pedig ne élvezzék a rabolt pénzt!

  • Megnyugvással tölt el, hogy e két kiváló honleány és honfiú egymásra talált itt a „piszkos szájú” liberális hazaáruló közt

  • Több itt az idióta álnemzetieschkedő agymenéses mint valami szélsőjobbos oldalon.
    Itt érzik jól magukat.
    A normális emberek között.
    De attól ezek a Kovács-félék meg Dagonyák nem válnak normálissá.

  • Jávorszky Mária – az a baj, hogy tényleg lassan kenyéren és vízen él a nép. És ha majd az éhségtől sír a gyereke, nem fogja vigasztalni, hogy a Simicskáék megint beljebb lettek pár milliárddal! ÉN a magam részéről nem adtam oda az országot ennek a bagázsnak! És NAGYON szívesen odaadnám bárki másnak, akinek az IQ-ja meghaladja egy bányászbékáét!
    Kovács Árpád:
    Azért mert Kertésznek igaza volt. A magyar nem szereti, ha megmondják neki, előre, hogy fájni fog, jobb szereti, ha a szájba repülő sült galambokról és kolbászkerítésekről mesélnek neki. És Orbán mesélt! A nép meg bedőlt neki.
    Egyébként az országnak STRUKTURÁLIS problémái vannak, magyarán: a nyugat bérmunkás összeszerelő üzemeit hozza hozzánk, amelynek nincs annyi jövedelemtartalma, ami fenntarthatóvá tenné a kádári szocializmusra (tehát a szinte 100 %-os állami vagyonra) méretezett egészségügyet és szociális ellátó rendszert. Az általam tisztelt – és igen világosan fogalmazó Róna Péter közgazdász szerint, ezért ha a feje tetejére áll is bármelyik magyar kormány: az államadósság 4 évente másfélszereződik.
    I. Orbán alatt 1998-2002: 6000-ről 9000 mrd
    I. Gyurcsány 2002-2006 9000-ről 13.500 mrd
    II. Gyurcsány-Bajnai 2006-2010 20.000 mrd – mert a világgazdasági válság felemésztette a 2006-2008 közötti megszorítások eredményét, ezért nem csökkent..Gyurcsány pont azért csinálta meg kényszerűségből a megszorításokat, hogy legalább az eladósodás mértékét fékezze. A konvergencia program előre jelezte, hogy a megszorítások ellenére is még 2 éven keresztül tovább nőtt volna az adósság, a lejáró törlesztések miatt, és csak 2009-ben kezdett volna csökkenni. A konvergencia programot egészen a válságig pontosan követte az ország, tehát válság nélkül 2010-re már csökkennie kellett volna. De Orbánék megakadályozták a közösségi közlekedés és az egészségügy átalakítását (mondjuk ki őszintén: leépítését) aminek az az eredménye, hogy most kénytelen ő végrehajtani.
    II. Orbán alatt a gazdaságba való „unortodox” magyarán nem normális beavatkozások miatt már az is csoda lesz, ha nem haladjuk meg a másfélszereződést (azaz nem lesz több, mint 30.000 mrd a ciklus végére az adósság. Tavaly a 2.700 mrd manyup pénz bedarálása ellenére NŐTT az adósság, idén az első hónapban már elérték az éves hiány 90 %-át.
    Ezek az adósság abszolút értékei mrd forintban, a fideszesek mindig inkább a relatív adósságot szeretik emlegetni, mert I.Orbán az infláció elszabadításával és egy világpiaci konjukturára ráülve megemelték a GDP összegét – és ahhoz viszonyítva az egyébként másfélszeresére nőtt adósságra „csökkenést” tudtak kimutatni. Magyarán: a 3000 mrd-os növekedés ellenére néhány %-os „GDP arányos” csökkenést. Mondjuk akkor még nem voltunk az Unió tagjai, nem ellenőrizte a statisztikájukat független ellenőr, ezért a hiány nagy részét eldughatták a Fejlesztési Bankban, és PPP elszámolásokban. Szapáry úr személyesen súgta be aztán, hova dugták a pénzt, és azt már Gyurcsánnyal rakatták vissza – ezért ugrott meg 2006-ban a NÁLA kimutatott hiány. Annak egy része a fidesz által bedugott csontváz volt (a lakáshitelek kamattámogatásával együtt) Ezért keresgéltek olyan elszántan – nem tudták elhinni, hogy más nem dugdosott csontvázakat!
    Ajánlom a figyelmébe Róna Péter interjúit, ha van „unortodox” azaz a többi magyar (Marx Károly egyetemen végzett) közgazdásztól eltérő vélemény – akkor neki az van! És mint említettem: rendkívül világosan, érthetően, hogy ne mondjam: élvezetesen – fogalmaz. Egy-egy „gyöngyszem” tőle élőben – és írásban
    http://www.youtube.com/watch?v=6eXJjXUNl30
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=32722

  • és Kovács Árpád – le kellene már szokni a szocik ekézgetéséről meg az elmúlt8évre való visszamutogatásról.Itthon már kezdenek róla leszokni – aki ugyanis hátranéz, akkor azt látja, hogy AKKOR nőtt a gazdaság, épültek az autópályák, iskolák kórházak, és a többség SOKKAL jobban élt., Az ellenzéknek nem is kell nagyon gondolkodni a választási szlogenen: elég utángyártatni a FizeSS 2006-os plakátjait „Rosszabbul élünk, mint 4 éve”!!!!

  • Dénes Erőss
    Aki meg nem kerül be a kedvezményezettek közé, az vessen magára, mert „Akinek semmije sincs, az annyit is ér” azaz semmit.Csak éppen MINDENKIT érhet baleset, és a tegnap még jó és az élet napos oldalán levő állásából seperc alatt kirúghatják.Ilyen „baleset” lehet egy nőnél pl ha teherbe esik – a népességnövekedési lózungok legnagyobb dicsőségére) Akkor meg kap 3 (HÁROM) hónapig 10-10 %-al csökkentett „Álláskeresési támogatást” egy olyan országban, ahol 1 millió regisztrált munkanélküli van, és az átlagos elhelyezkedési idő 1 évet meghalad!!!! Aztán mehet 47.000.-Ft-os közmunkára (ha éppen van 8 órás) esetleg kaphat 20.800.-Ft-os segélyt.
    Közben meg fizetni kellene a lakás rezsijét, etetni a gyereket……
    Aki nem él itthon, az el sem tudja képzelni, hogy még a középosztályban is ez mekkora létbizonytalanságot okoz. Mit gondoltok, mi a fenének nem merik elherdálni az 1 kulcsos adóval náluk hagyott jövedelmet? Mert nem ettek meszet! Tartalékolnak a biztosan bekövetkező még ennél is rosszabb időkre.

  • kekec, az agymosása nem volt hatásos. Hát ilyen nehéz lenne a szociknak elviselni azt a tényt, hogy Magyarországon kezdenek a dolgok jóra fordulni ?

  • Maria Magdalena

    Már csak az a kérdés, hogy mikor kezdenek jóra fordulni és mi által?

  • persze a mazichista peldaul azt kedveli, ha kinozzak, ha megalazzak, ha szenvedhet, minden csak nezopont kerdese…kulonben is javorszky a roman helyzethez viszonyit es ahhoz kepest lehet, hogy tenyleg neki jo, meg aztan a forditott haromszog fejevel szinten mas aspektusbol latja a vilagot, kuldjetek neki vitamint!

  • Jézus szavai a zsidóknak:
    „A ti atyátok az ördög,tőle származtok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt az kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságba, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot mondja, a magáéból mondja, mert hazug, és a hazugság atyja. Aki az Istentől van, hallja az Isten beszédeit, ti azért nem halljátok, mert nem az Istentől valók vagytok.”

  • Kovács Árpád

    Ismét jót derültem gyf kijelentésén:Ne Orbán halálos ölelését válasszák:)))
    gyf-t ölelje meg a tecnocol rapid:))) kekeccel miska kancsóval geyzával ragadjon össze:)))

  • Akkor válasszák a JOBBIK halálos ölelését….. ha…ha…ha….jól szórakozom…

  • és a magyar GÁRDÁÉT……………………………………………….

  • Mindannyiunknak! Segits magadon és a JO ISTEN is megsegit !

  • Jávorszky – bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű agymosott! Mi fordul jóra? Csak egyet mondjon! (már az Orbán fizetésének havi 500 ezres növekedésétől eltekintve?!) Vagy a gyógykezelésével vannak gondok – vagy szövegértési nehézségei vannak!A gazdaság lefékeződött, a munkanélküliség növekszik, és még a középosztály is létbizonytalanságban él. A Jobbikosok már nyíltan polgárháborúról beszélnek (kevés dolog van, amiben egyetértek velük – ez közéjük tartozik) Leszakadunk még a 3-4 %-al növekvő volt szocialista országoktól is, ha (mondom HA! legalább a 2 %-os potenciált el tudjuk érni), Szlovákia után majd Románia is lehagy minket. Ez lenne a „nemzet” érdeke?
    Még a jobbos közgazdászoknak is lesújtó véleményük van a gazdasági terveikről:
    http://nol.hu/belfold/20120426-maradtunk_unortodoxok

  • és Jávorszky – nem kellene bedőlni a Jobbikos agymosásnak. Nem véletlen volt, hogy a középkorban nem engedték a népnek, hogy maga értelmezze a Bibliát- mert abból csak ilyen kifacsarodott dolgok jöhettek össze, mint az általad már többször idézett szöveg. Mert azt nem egészen úgy kell értelmezni, (sőt, egyáltalán nem), hogy a zsidók ellen irányul:
    Jelenések 2:9 Tudom a te dolgaidat és nyomorúságodat és szegénységedet (de gazdag vagy), és azoknak káromkodását, a kik azt mondják, hogy ők zsidók, és nem azok, hanem a Sátán zsinagógája.

    Jelenések 3:9 Ímé én adok a Sátán zsinagógájából, azok közül, a kik zsidóknak mondják magukat és nem azok, hanem hazudnak;
    http://churchofgod.hu/content.php?act=satzsina
    A Sátán zsinagógája ugyanis Jézus szavai szerint nem a zsidók – hanem akik ZSIDÓKNAK HAZUDJÁK MAGUKAT!

  • Kovács Árpád

    Százmilliárdos károkat okoznak a balliberális idők szerződései

    http://mno.hu/belfold/szazmilliardos-karokat-okoznak-a-gyurcsany-kormany-szerzodesei-1071945

    A fejlesztési tárca célja megszüntetni azokat a PPP-szerződéseket, amelyeket balliberális időkben kötöttek hárommilliárd forint értékben. A felszámolások bekövetkeztével több kistelepülés is megmenekülhetne a csődtől .

    A tárca által elkészített dokumentum célja, hogy megtalálja az ellenszert az előző ciklusokban kötött úgynevezett PPP-szerződések által okozott hihetetlen károkra, amik kiváltképp a jelen gazdasági helyzetben jelentenek problémát. „A korábbi kabinetek idején elindított nagyjából száz, magánerőt bevonó nagyberuházás mára számos önkormányzatot és közintézményt a csőd szélére sodort”.

  • És ez csak egy töredéke a hasonló problémáknak.

  • That trend has got gotten to the most current degree as a consequence of with on-line
    blog-post services that you can handle the way. Since the majority buyers spend more time on the web, blogs including enable them
    to conquer their particular investigation in to overdrive

  • http://buytramadolonlinecool.com/#59473 tramadol 50 mg vs norco 10 – buy tramadol online yahoo

  • Jávorszky Mária
    2012 április 26
    12:52 de.

    Ezt csak most láttam meg..
    „Jézus szavai a zsidóknak:
    A ti atyátok az ördög,tőle származtok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt az kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságba, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot mondja, a magáéból mondja, mert hazug, és a hazugság atyja. Aki az Istentől van, hallja az Isten beszédeit, ti azért nem halljátok, mert nem az Istentől valók vagytok.””

    Hehehe..
    Rossz hírem van..
    Jézus is zsidó volt..
    Nem kézben hordozni, olvasni kéne a Bibliát..(is)

  • Kopácsi Judith

    falusi, könyörgöm, ne ijesztgesd Jávorszky Marcsát azzal, hogy Jézus is zsidó volt! A végén, még emiatt kitérne Marcsa a hitéből!!!!

  • mintha valaki valamelyik cikknél azt irta volna hogy Jézus „kikersztelkedett” 🙂

  • Kanadai.
    2013 március 7
    6:39 du.
    mi több, magyarországon jó nagy bajban lett volna, mert fedél nélküli is volt, sőt, állandó bejelentett lakcíme se volt, szavazati joga nulla, abban a bizonyos templomban garázdaságot követett el, ráadásul magánterületen.
    igaz, akkor még nem orbán (i)gazságszolgáltatási rendszere működött 🙂