Az Orbán kormány százmilliókkal támogatta a kanadai magyarságot 2013 és 2017 között

2017 november 17 1:55 du.71 hozzászólás

A rendszerváltás óta példanélküli anyagi támogatást nyújtott az Orbán kormány a kanadai magyar közösségeknek 2013 és 2017 között — ez derül ki abból a részletes kimutatásból, amelyet a Miniszterelnökség készített, amiután a Kanadai Magyar Hírlap október 20-án kérdéseket intézett a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársághoz. Lapunk alig 24 órája jelezte, hogy kérdéseinkre nem érkezett válasz, az államtitkárság azonban a mai nap közölte, hogy még a múlt héten elküldték a választ, ezért feltehetően technikai okokból nem kaptuk azt meg. Továbbá hozzátették: „Az Önnek címzett választ Magyarország Ottawai Nagykövetsége is közölte honlapján, napok óta fent van és az alábbi linken keresztül  érhető el.” A válasz valóban elérhető az ottawai követség honlapján, többek között azzal az érdekes módosítással, hogy az ott publikált verzióból eltüntették a „Tisztelt Főszerkesztő Úr” felszólítást, illetve minden olyan utalást, amely jelezte volna, hogy a dokumentum a Kanadai Magyar Hírlapnak küldött válaszként született. Az Ottawai Nagykövetség azt a látszatot kelti, hogy a szokatlan elszámolást nem a KMH kérdései váltották ki, hanem az, hogy „a Diaszpóra Tanács közelgő éves ülésére való tekintettel a Nagykövetség tájékoztatni kívánja a kanadai magyarságot”. Ez megtévesztő.

Az alábbiakban az eredeti, át nem szerkesztett levelet, illetve kimutatást közöljük. Ebből többek között kiderül:

  • 10 millió forinttal segítette a magyar állam Dancs Rózsa „Kalejdoszkóp Hagyományőrző Klubját.”
  • Több mint 50 millió forintot utalt át a magyar állam a „Kanadai Magyar Kulturális Tanácsnak.”
  • 52 millió forintot utalt át a magyar állam a Torontói Első Magyar Baptista Gyülekezetnek „ingatlanberuházási támogatásként.”
  • 129 millió forintot utalt át a magyar állam a torontói Kanadai Magyar Kultúrközpontnak ingatlanberuházásként.
  • 6 millió forintot kapott a torontói Rákóczi Alapítvány.
  • 1,5 millió forintot utaltak át Montreáli Magyar Iskolának egy „kísérleti óvoda” megalapításáért, plusz 700 ezer forintot magyarországi táborozásért.
  • 4 millió forintot utaltak át a „Vancouveri Forrás Magyar Néptáncegyüttesnek”
  • 2 millió forintot utaltak át a torontói Első Magyar Református Egyháznak a reformáció 500. évfordulójának megünneplésére.
  • és még számtlan beruházás, illetve segélyezés szerepel a kimutatásban.

**

A teljes, eredeti és át nem szerkesztett dokumentum itt olvasható: Válasz_Kanada_20171102 .

71 hozzászólás

  • A bevezető mondat helyesen így szól – szerintem :

    „A rendszerváltás óta példanélküli anyagi támogatást nyújtott az Orbán kormány a NEKI TETSZŐ kanadai magyar közösségeknek 2013 és 2017 között … „

  • Christopher Adam

    Drizari:

    Teljesen igazad van. 1989 előtt „lojális” és „ellenséges” emigrációról írtak az akkori magyar szervek. 2010 óta ismét itt tartunk.

  • Parács Péter Pál

    Nem értem miért érdekes, hogy Kanadában vannak magyar nemzetiségiek és miért éppen Orbán jön most a képbe. Hála Istennek és Orbán Viktortól függetlenül Magyarország nem közömbös sem „nyugat” sem „kelet” irányba elszakadt Magyarságtól. Ez nem nacionalizmus, hanem „egyszerű” történelmi múlt és kvázi kapcsolattartás az Anyaországgal.
    S, ha a kanadai magyarokat felhozzuk, akkor bennem legalábbis felmerül pl. a kanadai franciák is. Ők miért nem szerepelnek a „porondon”?
    *Ennyit az emigrációról vagy az amerikai földrészre hurcolt rabszolgákról illetve az indiános filmekről.
    Nem tudom, hogy Magyarország mit vétett, vét azzal. hogy kiáll a nemzetiségekért, többek között a Magyarországon regisztrált Tizenhárom nemzetiségi önkormányzatokért és a mai határokon túlra rekedt illetve kényszerült Magyarokért.???!!!

    Parács P’P.

  • Lázár György

    Én nagyszerűnek tartom, hogy a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság részletesen válaszolt a kérdésre és remélhetőleg ez a jövőben is így lesz. Az ilyesfajta visszajelzés persze természetes Észak-Amerikában, de a jelenlegi körülmények között ezt előrelépésnek kell tekinteni Magyarországot illetően. Ugyanakkor, én azt is tapasztalom, hogy az USA-ba akkreditált diplomaták a kérdezőket/kritikusokat megpróbálják nyilvánosan hitelteleníteni és nem hajlandóak válaszolni a feltett kérdésekre. Sőt, Kumin Ferenc New York-i konzul szerint pszichológiai kezelésre szorulnak azok akik kritizálnak. Remélhetőleg ahogyan képzettebb diplomatákra cserélik a jelenlegi állományt, ez is megváltozik. http://kanadaihirlap.com/2016/01/11/a-new-york-i-magyar-fokonzul-szerint-pszichologiai-kezelesre-szorulnak-azok-aki-orbant-biraljak/

  • Kerekes Sandor

    Kanadai Magyar Kultúrközpont A torontói Magyar Ház építése befejezésének támogatása 128 600 000 2015 megvalósult, lezárva

    Kanadai Magyar Kulturális Tanács Kanadai Magyar TV működésének és eszközbeszerzésének támogatása 3 000 000 2016 megvalósult, lezárva

    Kaleidoszkóp Hagyományőrző Klub / Toronto:
    A Kaleidoszkóp angol-magyar nyelvű irodalmi folyóírat támogatása, programok szervezése
    2 000 000 2013
    Angol-magyar nyelvű irodalmi folyóirat, programok támogatása
    2 000 000 2014
    A Kaleidoszkóp c.folyóirat és a Bobó Bóbitája c. gyermeklap megjelentetése és a klub működésének támogatása
    2 000 000 2015
    A Kalejdoszkóp – Kaleidoscope c. folyóirat, a Bobó Bóbitája c. gyermeklap megjelentetésének támogatása
    2 000 000 2016
    Lapkiadás és kulturális programok támogatása
    2 000 000 2017

    Nos igen, a korrupt és tehetségtelen vezetősége a torontoi Magyar Háznak valóban eladták a lelküket az alapszabály megszegésével. Méghozzá elég olcsón. Lelkük rajta.
    A szóbanforgó magyar TV-ben is eladták a lelküket és integritásukat az ördögnek.
    Ami pedig Dancs Rózsát illeti, rá teljesen kár bármi szót is vesztegetni, ő az akinek már talán nincs is lelke, amit áruba bocsájthatna.

  • Jó munka Chris! Persze az összes hozzászólás eddig pontosan ül, hiszen PPP kivételével az urak igencsak képben vannak…
    PPP: Talán gondolkozz el, hogy ez a fajta relativizálás mennyire hamis. Kik kapják a pénzt? Mire? Vajon milyen célból? Súgok: Őket kb. annyira érdekli az itteni magyar diaszpóra, mint otthon a magyar nép: semennyire.. És kik nem kapják a pénzt? Átláthatóság? Elszámolás? Otthon és itt Kanadában és az USA-ban.
    Ha pedig nem lenne igazam, akkor szeretném látni az önnyalogatásukat, ahogy az otthoni médiájukban, a Mészáros és Vajna birodalom összes bulijában leközlik ezeket az adatokat, hogy hogy segítik a szegény kanadai magyarságot az adófizetők pénzéből..
    Tovább nem is mondom..

  • Göllner András

    @ Parács Péter Pál

    „Nem tudom, hogy Magyarország mit vétett, vét azzal. hogy kiáll a mai határokon túlra rekedt illetve kényszerült Magyarokért.???!!!”

    Magyarország semmit sem vétett. A Fidesz-KDNP vétett azzal, hogy pártpolitikai lojalitáshoz köti, az magyar adofizetők pénzének kanadai szórogatását. Gyalázatos amit művel a közpénzekkel. Ilyen visszaélésekért repülne a helyéről a Francia, Angol Német vagy Kanadai kormányfő.

    Más nyugati kormányok, pl a Franciák (Institute Francaise) Angolok (British Council) Németek, Hollandok, Svédek, Norvégek, az uralkodó kormánypártoktól függetlenül, pártsemleges szervezeteken keresztül, s nem az uralkodó miniszterelnöki hivatalon keresztül, hatalmi megfontolásokból adományozgatnak. Ez ugyan az a módszer amilyel Orbán Miniszterelnöki Hivatala kilopja az EU tagállamok adófizetőinek a zsebét, a haverjainak utalja a legtöbb EU támogatást az országban. Ez nem egy jogállam hanem egy Maffia állam.

    Tudja kit szórakoztasson Pótápi Árpi és Ódor Bálint ? A nagynénikéjét, és tegye azt a saját pénzén.

  • Göllner András

    @ Lázár György

    „Én nagyszerűnek tartom, hogy a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság részletesen válaszolt a kérdésre és remélhetőleg ez a jövőben is így lesz.”

    Én nem tartom dícséretre méltónak Pótápi magatartását. A Nemzetpolitikai Államtitkárból harapófogóval kellett kihúzni egy pár morzsát. Az „elszámolás” csak a jéghegy csúcsát érintette – C. A több kérdésére nem kaptunk választ.

    Az Államtitkár, nem a nemzet, hanem pártjának érdekeit szolgálja, a kormány nagykövetével egyetemben. Aki nem a Fideszre szavaz, nem a Fidesz talpát nyalja e tájon, az a magyar adófizetők pénzén, Pótápi és Ódor karmesterkedésével ki van közösítve mindenhonnan.

    A Diaszpóra Tanács nem az összmagyarság érdekeit, hanem a Fideszhez lojális külhoni szavazat toborzás céljait szolgálja.

    Pótápit nem megtapsolni hanem leváltani kell, mert visszaélt a magyarok bizalmával. Amig nem csak a morzsákkal, hanem hivatalának, s pártjának összes piszkos dolgával el nem számol, amíg nem követi az Európai jogállamok útját, nem érdemel tiszteletet.

    Ne játszuk már meg a bazári kecskét.

  • Itthon meg a hivatalos minimálbér feléért foglalkoztatnak tiz és tizezer embert.
    A kórházakra sem jut elegendő pénz.

  • Parács Péter Pál
    2017 november 17
    3:00 du.
    Tisztelt uram, On a tul tisztes magyarsagaval ezen a web oldalon a korpa koze keveredett, ezert nem ert meg kanadai emigrans alapveteseket!

  • Hiányolom a Bendeguz79-et aki hetek óta kiabálja, hogy követeli a bizonyítékot…meg ott van a Figyelő aki végig azt állította, hogy egy fillér állami pénzt sem kaptak a kanadai magyarok. Most pedig itt a bizonyíték és mintha eltüntek volna!!

  • Geyza
    2017 november 17
    5:51 du.
    Ezt csak a taskenti radio mondja, helyesbitve igy igaz:
    a hivatalos minimalber harmadaert, az Eu atlagber tizedeert foglalkoztatnak bejelentes nelkul szazezreket meg a strategiai multik is, ezert nem jut a korhazakra sem eleg penz.

  • This alone should be ground for impeachment.
    Why is everybody silent?

    You all BS about „nazi”, „diktator”, etc. Yet nobody is man enough to do what is needed to be done.
    File for impeachment Monday morning !!!!
    If they do not know what the hell that is file a motion for vote of no-confident !!!
    Bunch of ass holes !.

  • Hogy a jelen kormany a koltesegvetesebol millioakt adomanyozott Kanadban elo magyaroknak az abszolute marhasag.
    Mondanam gazemberseg. De amig maguk semmit nem hajlandok tenni, cselekedni, ismet semmi joguk rikacsolni. Tehat megerdemlik azt !

    Honapok ota predikalom itten hogy mi a lehetoseg azon a helyzeten valtoztatni, de engam azert maguk csak durvasagokat dobaloztak. Meg kell ismetelnem, megerdemlik amit kaptak !!! Barom lustak meg a leg minimumabbat is tenni orvosolni a helyuzetet.

  • KERDES !

    Mivel hogy a cikk nema azon hogy mi alapon, ill. neven hagyta jova a Parlament ezeket az osszegeket a kulfoldon elo magyaraoknak a nemzet evi koltsegvetesben ?

    Valah, valaki is vett figyelmet az allam-koltsegvetesenek targyalasan.
    Nem csak egyenek, hanem a szervezett politikai ellenzekek ?

    Sajnalnivalo, de ugy tunik hogy mind ez „eso utan koponyeg”.
    Amikor a koltsegvetesben a valasztott kepviseloik mind azt jovahaygtak, ma mar nem igen leheto tenni bar-mit-is.

    Mind az emlitett „milliok” Forintban letezo, de az is penz, es a sok kis vesztett koltseg nagy osszegre mehet idovel.

    Elaludt az orzo kutya ?!
    Mondhatnank hogy szart sem er az ellenzek !

  • Mivel Hal Isten szabad vilagban elunk itt, szabad mindenfelet irni. Persze, nem kell mindent elhinni. Mar errol a temarol van itt egy cikk kulonben.
    Azt is irtam mar, hogy 6O ev ota elek itt, voltam nehany szervezet tagja is, de soha nem hallottam a forint millokrol csak ezen a lapon,. Az lehet, hogy a torontoi magyar haz kapott valamit, amit multkor irtak 6OO ezer forintot adtak, nem sok dollar egy haz epitesehez.

    .

  • Bendegúz, Figyelő. Ez a mi szinte egyetlen fórumunk.. Ti idepiszkoltok minden baromságot. Benji, tudod te mi az hogy az erősebb kutya izél?? Itt egy személyi kultusz van Orbán személyében. Mindenki másnak kuss és semmi hatalom. Hál ‘ istennek még egy fokkal jobb, mint Korea. Érted? Költségvetési tárgyalás? Nincs! Beleszólás? Nincs. Tehát fordítva vetted fel a kabátod…
    Figyelő. Dollár milliókról, összességében több tízmillióról beszélünk… és 600 ezer dollárról, amire még szükség se volt.. Az mind zsebekbe ment.. Semmit se tudsz, de ezt már mindenki tudja.. De még a Te butításodért is a hazai adófizetők fizetnek… Bár hatásos..

  • Kedves Figyelő ne bolondozzék már! Mi az, hogy csak ezen a lapon olvas forintmilliókról? Hát a kanadai magyar nagykövetség hivatalos honlapján láthatja a milliókat. Akkor mit nem hisz el??
    A másik mondatában viccel?? Nem 600 ezer forintot adott a Magyar kormány, hanem 600 ezer dollárt a torontói Magyar Ház felújítására.

    Tehát a mai két leckét tessék megjegyezni, és nem elfelejteni holnapra. 600 ezer dollár (és nem forint) az MH-ra, és bizony özönlenek a forintmilliók a lojalista kanadai magyar szervezetekhez.

  • Tass Huba :
    Akkó minden rendben van.
    Akkó mevvok nyugodva.
    Ami jó Istenkegyelmébőlmiurunknak, annak jónak kell lennie nekünk is.

  • BANFI MIKLOS soraira;

    Ha kepes olvasni es ertelmezni az Alaptorvenyuket, lassa azt hogy mi az valoban hogy kik hataroznak es kiknek lehetne korlatozatlan lehetoseguk kolteni amit csak ohajtanak.

    Hogy a maguk dicso ellenzekei neman ultek a seggukon az evi allamkoltsegvetes dontesen az csupan a maguk butasga.

    Mr.Adam kepes volt adatokat talalni a koltsegvetes kis osszegenek a pocsekolasan. Mert a magam velemnye alapjan a Kanadaban elo magyarok ha anyagi helyzetuk siralmas is lenne, de letezik Kanadaban jotekony akciok abban segiteni oket.

    Mind ez a marhasag csupan az u.n. kettos allampolgarsag kihasznalasa. Nem lethato logikusnak, hogy barki Kanadai polgar szavazhasson mas orszagokban is. Legalabb is a US-ban az a US allampolgarsag vesztesevcel jarulhat. De ismet a kerdes, miert nem tett semmit az u.n. ellenzek? A valasz biztosan mert csupan nagyszajju impotens egyenek mind.

  • Kedves Figyelő!

    Most nagyon rosszmájú leszek („kuncog a krajcár”)!
    Ha tényleg nem találkozott az említett összegekkel, kérje meg a „kedvezményezetteket”, forgassák ki a zsebeiket! „Oszt jó napot!”

  • HunCanada
    2017 november 18
    3:56 de.
    Bocsanat, de nezzen utana nem az ujjambol szoptam a forintot. Meg valaszoltam is a bironak, hogy az dollarban nem sok.
    Nem jarok a kovetsegre , ezert nem tudok utana nezni!

  • Kedves Figyelő, de hiszen mondtuk (KMH is írta, én is, mások is), sőt a kormány részéről Pótápi államtitkár nyilatkozta, hogy dollár, és nem forint. 600 ezer dollár. Tehát már is ez az egy tétel kimeríti azt amit Ön 60 év alatt nem tapasztalt, miszerint forint milliók érkeznek a kanadai diaszpórába.
    A követségre nem kell járnia, senki nem mondta. El kell olvasnia legalább egyszer és figyelmesen a cikket, ahol ott a link a nagykövetség hivatalos oldalára, ott meg tudja nézni a Nemzetpolitikai Államtitkárság közlését és további forint milliókat.

    Ennyi, nem több, és máris okosabb lesz néminemű információval.

  • FIGYELO soraira;

    Nem mentem a regebbi cikk adatait feltarni, de emlekezetem szerint az 600 ezer dollar volt. Velnem Kanadai dollar.
    Mert Forintban nem sok epitoanyag lenne lehetseges Forintokbol vasarolni, sem fizetni construction dolgozokat.
    De meg azon esetben is segitseg lehetett volna.

    De mint elobbi soraimban jeleztem annak idejen, miert epitett templomot a magyar allam Kanadaban, vagy barhol ?

    Allitolag, az Aalaptorvenyeikben igeri a „vallas szabadsag” lehetoseget.
    Hat amikor barmi vallasi szervezetet az allam fizeti, az akkor nem fuggetlen tobbe. Az allam ill. kormany lekotelezetteve valt.
    Na de annyit az egyeni szabadsagrol az ottani „Alaptorveny”-uk maszlagai szerint.

    Mindent emlit ,hogy „szabad”, de rogton „sarkalatos torvenyekkel korlatoz”. Micsoda hazugsagok !!!
    Ami korlatozott az nem szabad !
    De velem azt nem ertenek meg. Nem akarnak megerteni.

  • KIS KALMAN megjegyzesere Figyelohoz, de masoknak is, vagy barkinek is.
    Lennenek „rosszmaju”-sagaik hianyaban, civilizalt hangon adni velemnyeiket ? Igazan meglepo lenne!

    Remelve probalna, sot masok is.
    Mind jobban is hangzana, s talan lennenek nehanyan akik elismerest is nyujtananak azert.
    Koszonom !

  • Erkölcsös lenne, ha valaki KONKRÉTAN felsorolná, hogy a kanadai magyar (rész)közösségek közül ki nem érdemelte meg a támogatást, – és főképpen: hogy KIK maradtak ki érdemtelenül (az OTTHONI magyar adófizetők pénzéből).

  • NAGY ISTVAN soraira;

    A pont nem az hogy melyik Kanadaban letezo es mukodo magyar szervezet jovedelmezett-e vagy nem a magyar adofizatok penzebol, hanem alapvetoen hogy szukseges lehette-e azt tenni?

    Nem hinnem hogy a Kanadaban elo magyarok nem lennek kepesebbek kolteni a sajat penzeiket a maguk szervezeteiknek a fentartasara?

    Anyagi szempontokbol ertelmetlen tett. De mint mar jeleztem az elobbiekben, a cel talan a kettos allampolgarok udvarlasa tavbeli szavazataikert.

    De mind az az Aalaptorvenyeik alapjan nevezve; „torvenyes”.
    A Parlament dont 2/3-os tobbseggel a koltsegvetesen es annak ellenorizesen.

    Hogy a feneben remelkedik az a maguk-altali ellenzek sikereskedni , amikor keptelen volt meg a Parlament 1/3 sem megnyerni a legfontosabb anyagi ugyekben ?
    Tehat ottan a problemak kezdete.

  • Miklos Banfi
    2017 november 17
    4:23 du.
    Tudod Miklós az egészben az tetszik,hogy úgy tüntetitek fel magatokat mint akik mindenben az abszolút igazság birtokosai lennétek.Akkor vajon miért nem TI ültök a zorbán helyén,miért is nem hitték az emberek a szavazáskor ,hogy rátok kell szavazni és a TI hatalmatokat kell meghosszabbítani a választáskor , az emberek miért nem érezték azt,hogy ez az abszolút igazság az ő érdekeiket védik,őket képviselik???
    Tudod az első választást a Ti általatok készített választási rendszer alapján nyerték meg a most hatalmon lévők!!!( de akkor még háttérsegítségként a szovjet fegyverek,a magyar munkásőrök mögöttetek álltak!!! Egy kicsit engedtetek-meg nem is módosítottatok , meg nem is–de saját magatok érdekére lett kialakítva!) Ez felettébb érdekes!
    Még egy : amikor hatalmon voltatok : TI is kialakítottátok a gazdasági hatalmi kört magatok körül : ugye indult az előzetes privatizációval,ugye abban az időben is csak — a nektek szimpatikus –vállalkozások kapták a munkát , mindig ugyanazt a kört helyeztétek előtérbe, építettétek a Ti támogatóitokat! ( Ugye pl. rögtön a külföldiek kapták a Balaton felé futó autópályákat ez három cég volt: STr,SWY,ismeretlen harmadik !!! Ez csak egy nagy a sok közül!!! És lám két-három év múlva kiderült ,hogy az „szdsz” kb.6 milliárd forint jutalmat kapott a Str. egyik alapítványától!!! )
    És akkor most Ti ugyanezt akarjátok számon kérni a másik oldaltól???Ugye : ” amit szabad Jupiternek ,nem szabad az ökörnek!!!”””
    Ja és hogy nem ugyanazokat a magyarokat támogatják?!
    Hát biztos azok félrehúzódtak,mert a zorbánnal nem működnek együtt és akkor az ottani vezető körökben most miért nem Ti ültök???
    Ugye biztos nem értesz egyet üdvözletével.

  • Nem a határon túliak döntik el a választást
    Index
    2014.03.25. 15:31
    Mennyit ér egy külhoni voks?

    A végleges határidőig Debrecen lakosságánál valamivel kevesebb, 194 968 határon túli – állandó magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgár – regisztrált az országgyűlési választásokra, így legfeljebb ennyien lehetnek azok, akik április 6-án szavazatukkal befolyásolhatják az Országgyűlés összetételét.

    Az biztosnak látszik, hogy nem az ő szavazatuk fogja eldönteni a győzelmet: ha a minden regisztrált határon túli részt is vesz a választáson, és mindegyikőjük a Fideszre szavaz, ez 64 százalékos hazai részvétel mellett is – ekkora volt 2010-ben az első fordulóban a választói aktivitás – csupán egy szavazatot jelent a kormánypártnak.

  • Göllner András
    2017 november 17
    4:52 du.
    „””Ez ugyan az a módszer amilyel Orbán Miniszterelnöki Hivatala kilopja az EU tagállamok adófizetőinek a zsebét, a haverjainak utalja a legtöbb EU támogatást az országban.”””

    Igen Tisztelt Göllner Úr!
    Én ugyanezt láttam minden szocialista-szdsz kormányok idején! Akkor miről beszélünk?( úgy látom felejtési ciklus van)Hiányzik a konc–biztosan!!!
    Ne de??! üdvözletével.

  • 2017 november 17
    5:51 du.
    A minimálbért be kell építeni az eladott termék árába!!!
    Na ez a nem egyszerű! És ezt elfogadtatni a vevőkkel!! hogy megvegyék az árut és azzal együtt a minimálbért!Mert a nagyoknak ez semmit nem jelent : manipulációikkal,helyzetüknél fogva semmi terhet nem jelent nekik! Ja??? Hogy nem kellene az angliai anyavállalatnak jogdíjat fizetni azért,hogy alapítója nevét használja Hazánkban? Ezzel csak a pénzt szippantják ki és teszik esetleg nehézzé az itteni saját vállalkozásuk helyzetét a bér kifizetésre–de ügyesen megoldják : áremeléseket hajtanak végre , kevesebb beltartalmat adnak ugyan ezért a pénzért, lenyomják a beszállítóik árát! stb.
    A béreket sosem az adott kormány fizeti ki! Mindig a cégeknek kell kifizetni és a kis cégeknél vannak ebből a bajok!Ezért igyekeznek ezek minden eszközzel kibújni a kötelességek elől,de a kiskapuk egyre kevesebbek!
    Szerintem

  • B79.
    A költségvetés mindenütt FELES törvény, Magyarországon is. Különben nem lehetne kormányozni.
    Az ellenőrzésre a parlamenti vita mellett korábban a Költségvetési Tanács és az Állami Számvevőszék szolgált, és némiképp az Alkotmánybíróság. A Párt (a néhai fiatal demokraták) a Költségvetési Tanácsot megszüntette, az ÁSZ és az AB valamennyi tagja lojális mamelukjai a kormányfőnek.

  • GEYZA emlitette az ottani „minimalber” esetet.

    Kivancsi vagyok hogy mi ma Magyarorszagon a torvenyes minimum oraber?

    Kerdeztem mar ezt joval elobb de senki nem volt hajlando informalni. Remelem valaki kepes lenne ez alkalommal.
    Koszonom.

  • TOTH PETER soraira;

    Nem ketelkedem soraiban amit leirt magyarorszag,ill. kormanyanak a multbeli tetteirol.

    De mind az nem lenne a kivanatos ,legalabb is a lakossaik reszere, hogy minden kovetkezo kormany hasonlo erkolcstelen, onzo gazembersegeket gyakoroljon.

    Talan ideje lehetne mar vegre tisztessegesen mukodo kormany es egy jozan elvek alapjan levo allamrendszer.
    Belatom, az a normak feletti lenne Magyarorszagon.

    Az adofizetok penzenek pocsekolasa, csupan a kormany egyeni politikai erdekeinek celjara, nem csak oriasi ostobasag, de igen erkolcstelen is.

    De legalabb nem tagadtak a tenyeket.
    Persze mind a problema hogy az Alaptorvenyeik valojaban komedia, s nem ertelmes mukodo alkotmany.
    Az allamrendszer es a kormany szerkezetenek es mukodesenek alapszabalyait nem letezik abban. Inkabb csak propaganda szloganokkal tomve.Az az alap-problema !

  • Christopher Adam

    Bendegúz,

    A minimálbér Magyarországon 733 forint per óra (vagyis: $2.77/óra).

  • Christopher Adam,

    és kifizetés előtt még ebből vonnak le adókat.

  • TALALOM soraira;

    Nem tudom, s valojaban nem ertem mia az a „FELES torveny”???
    A koztarsaadi kormanyformak alapjan, a „javasol-jovahagy” rendszere mukodik.Az hogy az adminisztracio javasol (ker), s a torvenyhozo testulet jovahagyasaval ervenyes.

    Az „Alaptorveny”-uk alapjan a koltsegvetest a Parlament 2/3-os tobbseggel szukseges jovahagyni.
    Ugyan ugy a Parlament hataskorebe, ill. eloirt kotelessege azt ‘ellenorizni’ is.

    Persze mint mar nehanyszor kifejeztem meglatasomat az Alaptorveny-ukon.
    Lenyegeben gyerekes. Tele propaganda szloganokkal, s sorozatos ellenymondasokkal.
    Pl. hivatkoztam mar elobbiekben a 8-ik Cikk adtaira.
    Amiben nem csak lehetoseget ad a lakossagnak barmi ‘”Parlament hataskoreben” levo ugyek dontesein nepszavazassal.
    De ugyan akkor, listazik minden Parlament hataskorebe tartozo ugyeket amik tilosak a nepszavazas alapjan hatarozni.

    Ha barki is elne azzal a lehetoseggel, az elso bizonyiteka az Alaptorvenyuk teljes ertelmetlensege es azon alapon jogtalansaganak.

    Jelezte az Allami Koltsegvetesi bizotsag es az Allami Szamvevo Szek hataskoret. Ami az altalanos modszer,a koltsegvetest tervezni, s hasonloan a koltekezesek ellenorzesenek celjabol.
    Mindazok az adminisztracios modszer mukodesei.
    Amikor a szavazo lakossag, persze a maguk eseteben, a Parlament valasztotta a kormanyt (mint maga emlitette elobbiekben, hogy 199 tagjuk a lakossag altal valasztva),de a kormany azt javasol kinevezni barmi jelentos poziciokba, akit megbizthatoan az elvei alapjan fog mukodni.
    Tehat ne varjak hogy ellenzeket biz meg barmi hivatalban.

    Mind azon alapokon a Kanadaban koltott penzek az eloirt modon tortent.
    Persze mint TOTH PETER jelezte soraival, a mult kormanyaik sem voltak soha eszszerubbek sem tisztessegesebbek.
    Talan Magyarorszagon azt elvarni tulzas lenne ?!

  • Mr.Adam, koszonom ertesiteset !

  • Christopher Adam
    2017 november 19
    8:51 de.
    Namarmost ezert vagyunk mi beszereloparadicsom, egy jo kis nyugati jotekonykodok altal 89-tol vagyonabol kikotyavetyelt orszag, azaz nyalonckormanyok altal koztarsasagnak csufolt gyarmat!

  • Ki és miért csodálkozik ezen? Ez folyik Romániában, az USA-ban és ahol csak magyar szavazókat fel lehet lelni…
    Ha a választás eredményét nem is , de az abszolut többség elérését igencsak befolyásolhatják a külhoni szavazók…

  • C.Adam !

    430/2016. (XII. 15.) Kormányrendelet értelmében a garantált bérminimum összege 2017 január 1 -től havibér esetén 161.000 Ft

    Hetibér esetén: 37.020 Ft

    Napibér esetén: 7.410 Ft

    Órabér esetén: 926 Ft

    (2018. január 1 -től: havibér 180.500 Ft, hetibér 41.500 Ft, napibér 8.300 Ft, órabér alkalmazása esetén 1.038 Ft)

  • 430/2016. (XII.15.) Korm. rendelet:

    2. § (1) A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér) a teljes munkaidő teljesítése esetén

    a) 2017. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 127 500 forint, hetibér alkalmazása esetén 29 310 forint, napibér alkalmazása esetén 5870 forint, órabér alkalmazása esetén 733 forint,

    b) 2018. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 138 000 forint, hetibér alkalmazása esetén 31 730 forint, napibér alkalmazása esetén 6350 forint, órabér alkalmazása esetén 794 forint.

    A garantált bér a középfokú végzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatottak esete, ez nem a minimálbér.

  • Bendeguz79
    2017 november 19
    8:38 de.

    A Christopher Adam Által leírt helytálló !
    De slapaj nem ugyanerről beszél!A garantált bérminimum nem ugyanaz mint a minimálbér!
    Ez közelebb visz a dolgokhoz :http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/kinek-jar-a-garantalt-berminimum/vagy ez ::::http://officina.hu/gazdasag/157-minimalber-2017

    Garantált bérminimum a jogszabály szerint annak jár, aki középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben dolgozik, és ilyen végzettséggel rendelkezik is. Egyszerűnek hangzik. Valójában viszont számos kérdés felvetődhet, melyeket szakértőnk segít tisztázni……

    A 430/2016. (XII.15.) Korm. r. alapján a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér) a teljes munkaidő teljesítése esetén 2017. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 127.500,- forint, hetibér alkalmazása esetén 29.310,- forint, napibér alkalmazása esetén 5.870,- forint, órabér alkalmazása esetén pedig 733,- forint…….
    A teljes munkaidő havonta más és más.Attól függ hány munkanap van egy hónapban amit le kell dolgozni.Ez 28 napos-30 napos,31 napos hónapokban nem ugyanaz.
    Segítő üdvözlettel

  • Bendeguz79
    2017 november 18
    2:22 du.
    Mr. Bendeguz79! Kerem ne kapalodzon ha folyamarosan lehulyezik, inkabb legyen buszke ra, hogy sorozatban kepes olyan kerdeseket foltenni, amitol ertelmesen valaszolni nem, csak a farkukat karomkodva kiverni tudjak! Egy izgalmas indiszkret kerdesere azert szivesen megvalaszolok, a pitianer bosszuallasra acsingozo magyar emigransok altal szponzoralt hazai ellenseg csak latszatra impotens, nem a demokraciaert a nepert aggodik szimpadias latvanyossaggal, hanem mar csak az aljan lotyogo zsirosbodont akarjak ujra megkaparintani akar meg Banfi fele varatlan fordulattal is, ezert egy ket millio magyar lelek eltunese siman belefer a veszteseg listajukba, annal tobb kerul a buxajukba!

  • https://www.facebook.com/MagyarEletmagazin/posts/1847785732200538
    Lesz itt meg magyar stadion es kisvasut is Torontoban ugynez ki.

  • @Tass Huba
    KIKÉREM MAGAMNAK, hogy TISZTELT fórumtársak a farok kiverésének módozatait elemezgessék…

  • Tass Huba Kedves Tass Huba. Sajnos Bendegúznak nincs oka büszkének lenni, mint ahogy az is baromság, hogy Bánfi el akarna pusztítani 2 millió lelket (nagy részük már úgy is elpusztult). A butaságukat és a csőlátásukat szeretné elpusztítani, de erre esélye sincs. Ő is tudja, de hisz még a józan észben. Van ilyen naiv ember.
    Köszönöm,a zsíros bödönre sincs szükségünk, nem fér el a vajas bödön mellett. Szemben a jobboldali szavazókkal, akik 10 ezer forintért rohannak szavazni persze szigorúan a kézcsók után.
    Bendegúz annyira izgalmas kérdéseket tesz fel, mintha megkérdezném Tőle, miért nem gátolta megy Trump elnökségét vagy a Kennedy gyilkosságot? Tájékozatlanságát és nagyképűségét lehet csodálni, de nem érdemes.
    Egyébként nem hiszem, hogy itt bárki is kiveri a farkát Bendegúz kérdéseire, legfeljebb a homlokára csap,
    ha nem ismeri a számokat, miért akar deriválni?
    De ha ilyen nagy formátumú zseni, miért nem megy segíteni megreformálni az országot? Lehet, az „elvtársozás” kevés ehhez?
    Miből gondoltad, hogy szükség van ilyen primitív kommentekre? Itt a jobboldaliak próbálják folyamatosan jó színben feltüntetni magukat, neveletlen mocskos szájúnak nevezni az ellenzéket, erre ideténferegsz ezzel a kocsmai stílussal.
    A kétmillió lélekre visszatérve, ez a két millió lélek gond nélkül utált ki 600 000 embert az országból, ha valaki szólni mer a kormányzás ellen, azt trollok hada tanácsolja ki az országból, mert ellenzékire, liberálisra vagy értelmes gondolkodású jobboldalira nincs szükség Magyarországon. Ezután kicsit fals, Bánfi Miki szavainak eltorzítása.
    Ha itt valakinek joga van agresszívnek lenni, az Bánfi Miki, aki kénytelen volt elhagyni a hazáját, de sajnos nem tud elszakadni Tőle. Pedig jobban járna. Szerintem.

  • HUNT* pajtás megint tollat..boccs..kéjbord-ot ragadott.

    Biztos kéjesen kielégül (szellemileg) ha összefüggéstelenül sokat írhat.

    Kedves HUNT*
    Inkább az idős mamádnak segítsél a bevásárlásban.
    Te sem vagy túl fijatalka, de azért még a szatyrot cipelhetnéd neki.
    Ahelyett hogy marhaságokat írogatsz itten.

    *HUNT : Sajnos nem változik.

  • KOSZONOM mindenki adait amit nyujtottak kerdesemre.

    TOTH PETER-hez;
    Mi a „garantalt-ber”?
    Az eletben semmi nem garantalhao, kulonosen a jovedelem.

    Ertheto az allam torvenyei alapjan eloirt „MINIMUM ORABER”.
    Ha valaki alkalmaz bar kit is, barmi munka vegzesere,a torveny altal megszabott MINIMUM ora-bert koteles fizetni.
    Kiveve ha az illeto hajlando azt a munkat vegzni azert az osszgert,ill. oraberert.

    Hogy az mire jon a napi, heti, havi ossz-vegxzett/dolgozott orak alapjan, az attol fugg hogy valoban hany orat dolgozik.
    Persze a MINIMUM ber az csak a minimum kepessegek alapjan leheto.

    TUSS HUBA megjegyzesere;
    Ritkan kapok valaszt kerdesemre.
    A tobbseg csak a lehetoseget hasznalja a pokroc ragalmaikat kionteni. Leg tobb esetekben a sorok alanyat teljesen mellozve.
    Azert csupan nemi alanyon teszek megjegyzesemet.
    Azon illetoket mellozom.
    Nagyon tudataban vagyok a vilag atlag velemenyen az atlag magyar egyenisegein !

  • Nos ha ennyi pénzt kaptak a kinti magyarok,az mindenképp dicséretes,(örülök!!!)akkor is ha Figyelő,vagy mások nem hallottak róla…előfordul…
    meg esetleg egyesek keveslik?…..,
    de ezek után pláne nem értem,hogy ugyan miért is ócsárolják,szidják Orbánt a fanatikus balliberálisok?
    Rejtély,mélyebben nem merülök a vitába,mert jobb programom van,nem pazarlom az időm értelmetlen szócsatákra!

  • Egyeseknek vérpiros lett a méregdűh-től!! Szíve-joga—csak meg fogja ütni a guttta!

  • Marcsi, Peter,

    A lenyeget nem ertitek!!! Semmi nem indokolja, hogy a magyar adofizetok penzet Kanadaban kellene elkolteni. A kanadai magyaroknak nincs ra szuksege, mindenuk megvan.
    Nem kell itt magyar templom epiteset finanszirozni. Ha a hivok nem tudjak osszeadni arra a templomra a penzt, akkor arra a templomra nincs igazan szukseg.
    Kanadarol beszelunk emberek a vilag egyik legjobban elheto orszagarol nem Etiopiarol meg Liberiarol. Nem erzitek az ellentmondast???? Nem erzitek, hogy amikor Balla Sandor Felcsuton targyal a felcsuti sportakademia vezetoivel a kanadai megyar foci fellenditeserol, akkor itt megint sulyos magyar adofizetok altal befizetett milliok fognak Kanadaba kivandorolni.
    Ahhoz, hogy szombatonkent osszejarjanak balozni a magyarok nem kell $600000-t a magyar adofizetok penzebol ideutalni egy magyar haz epitesere. Nem ertem, hogy miert kellett, es nem ertem hogy miert kellett elfogadni. Mennyire felemelo lett volna azt mondani hogy kosz nem kell, nincs ra szuksegunk.
    Nincsenek szinvonalas programok, tancikalas van. Igazabol a magyar hazra sincs szukseg, termet berelni es tancikalni barhol lehet. De ez az en velemenyen, megertem ha tobben maskent gondoljak.
    Amit itt latok az hitvany kepmutatas!!

  • Laszlo
    2017 november 21
    9:14 du.

    „Semmi nem indokolja, hogy a magyar adofizetok penzet Kanadaban kellene elkolteni.”

    Ezt honnan tudod, ha szabad kérdeznem? Készült róla felmérés?

    Azzal semmi baj nincs, hogy a KMH figyeli a kanadai magyar pénzköltéseket. De csak így bemondás alapján nem tudja eldönteni a magyarországi olvasó, hogy arra szükség van-e vagy nincs?

    Lehet, hogy van, akit éppen a táncikálás visz be a Magyar Házba vagy a foci vagy a hitélet. Mert mondjuk negyed vagy fél magyar származású, és egyébként eszébe sem jutna magyar műsorok iránt érdeklődni.

  • Hazai lámpa. Talan arra gondolt Laszlo, hogy ne a szegeny rokon tamogassa a gazdag rokont. Gazdag orszag gazdag polgarai ne a szegeny rokon penzen legyenek magyarok. Ez igy lenne termeszetes.

  • A beültetett csipsz-kondenzátorok ,vérvörös fejűvé és és gondolkodásúvá tették

  • hazai lampa,

    Nincs felmeres nem is kell hogy legyen. A jelenlegi tancos estek sem ingyenesek. Ha a magyar haz vezetosege akar egy tancos estet rendezni, kiberel egy helyet, megallapit egy arat es meghirdeti az esemenyt. Erre az emberek vagy elmennek vagy nem. Ha igeny van ra elmennek ha nincs akkor nem. Szerintem ennel atlathatok es erkolcsosebb mukosed nincs.
    Kivetel biztosan akad, de nem jellemzo hogy itt szuletett magyarok vagy fel vagy negyed reszben magyarok latogatnak ezeket az esemenyeket. Ok ennel modernebbek, itt azt jatszuk hogy 100 evvel ezelott van es ugy mulatunk. En 40 vagyok, ez a fajta balozas mar az en szuleimnek sem volt a szorakozasa.
    Ezeket az esemenyeket jellemzoen erdelyi magyarok szervezik es latogatjak, akik persze magyarok ugyan ugy mint en is aki Magyarorszagrol jott. De nekik is volt egy valasztasuk!!! Lehetett volna Magyarorszagra koltozni, ha ennyire fontos a magyarsaguk, vagy lehet menni valahova mashova egy jobb elet remenyeben. Ok azt valasztottak, hogy nekik Magyarorszag nem eleg jo inkabb Kanadaba jottet, mert itt az elet jobb. Es itt van az ami nekem a legjobban faj, hogy Magyarorszag nem eleg jo, de a magyar adofizetok penze bizony eleg jo.

  • Göllner András

    @ hazai lámpa

    Semmi nem indokolja, hogy a magyar adofizetok penzet Kanadaban kellene elkolteni.”

    Ezt honnan tudod, ha szabad kérdeznem? Készült róla felmérés?

    Igen, készült róla felmérés hazai !!!! Rengeteg. A Kanadai cenzus, például, azt bizonyítja, hogy semmi sem indokolja, a Fidesz pártpolitikai céljain kívül, azt, hogy a magyar adófizetők pénzét Kanadába szórja a Magyar Nemzeti Szégyenfolt.

    Én arra lennék kíváncs, lámpa, hogy mi indokolja azt, hogy maga mindenkibe belerúg, aki a Magyar Nemzeti Szégyenfolt magatartását kritizálja ?

    Maga azért jár ide, hogy védje, ápolgassa a szégyenfoltott, vagy azért, hogy eltakarítsa hazánk éléről ?

  • Göllner András
    2017 november 22
    1:36 du.

    Föltettem egy kérdést, amire kulturált választ kaptam Lászlótól.

    Senki nem rugdosott senkit, legfeljebb a maga lázálmaiban. Mindegy, hogy én mit gondolok Orbánról. A lényeg, hogy hülyeséget ne írjon senki a cikkében, akármelyik oldalon van!

  • Laszlo
    2017 november 22
    12:47 du.

    „Ezeket az esemenyeket jellemzoen erdelyi magyarok szervezik es latogatjak,”
    Ezért senkit nem lehet megróni, hogy erdélyi származású, és másképp gondolja a Magyar Házazást, mint a többi kinti magyar.

    Ami problémát okozhat, ha nem megfelelően költik el a pénzt, nincs elég vendég a műsorokon stb.

  • hazai lampa,

    Messze alljon tolem hogy erdelyi szarmazasa miatt minosittsek valakit. Viszont a tisztanlatashoz azt tudni kell hogy a magyar haz vezetosegegeben nincs Magyarorszagbol valo. Igy maguknak szerveznek programokat a maguk izlese szerint. Ezek a balok szinte mindig telthazasak, nincs ezzel semmi gond. Mindenki azt csinal amit akar, nekem tovabbra is azzal van a bajom, hogy ebben benne van a magyar adofizetok penze.
    Valamint fenntartom magamnak a jogot, hogy ameddig ezek az esemenyek a magyar kultura cimszo alatt zajlamak, addig biralhassam oket. Ugy gondolom, hogy a magyar kultura tobb annal, mint hogy beoltuzunk nepviseletbe es tancolunk. Amikor mindenkin erdelyi kokarda van ott nem a kozeset keresik hanem a kulonbozot.

  • Ismétlem, mivel 6O éve élek Kanadában és csak a Katolikus Egyházhoz tartozom, semmi pénnzről nem tudok, ami a kinti magyarokat támogatná.
    Ha torontói magyarházra gondolnak, az lehetséges, hogy annak megvásárlása segitséget kapott. Senki és semmi más bizonyitása nincs a vádra.

  • Tóth Peti: Mintegy két éve nem olvasom az ostoba baromságaidat. Most elolvastam, amit nekem és rólam írtál. Hát… konzisztens veled. Egy büdös szó nem igaz, amit írtál rólam a többesszám másodikos mondataiddal. Kb. annyira, mint Soros szőnyegbombázást hajt végre Magyarországon, miközben soraimat olvasod… A továbbiakban se számolj velem…

    Hazai sötétség: Amit László írt azokat én akár tényekkel is alátámasztom, mint András is írta..
    Múlt héten résztvettem egy üzleti tárgyaláson, ahol véletlenül az itteni Habony lerakat képviseltette magát többségében. Én kvázi véletlenül, így mintegy incognitóban voltam ott, amikor az egyik itteni maffia mufti egyszercsak azt mondta, hogy azt a 600 ezret tényleg disznóság volt már lenyúlni.. Ebből aztán vita alakult ki, amit nem fejthetek most ki, mert ennek rámnézve és másokra is komoly következményei lehetnének.

    A külhoni választóknak pedig csak egy pár szépség hibája van, és ezért ocsmány ronda: Találkoztam olyan harmadik generációs magyarral – azaz egy 2013-a gyorsított eljárással szavazati jogot kapott fiatallal, aki bár semmit nem beszélt magyarul és konkrétan azt se tudta, hogy országunk melyik földrészen van, de kötelességének tartotta, hogy szavazzon, ha már Áder janó személyesen felavatta.. Ezenkívül nem a számok számítanak ebben, hanem a szándék és az elbánás. Azok meg ördögiek.

  • Miklos Banfi
    2017 november 24
    1:08 de.
    Ebben az egészben az a szép,hogy amire reagáltál ott az utolsó mondatom is igaz.
    Megértelek -mindenben-üdvözletével.

  • Csak „halkan” jegyzem meg,hogy a kettős állampolgárságú,önhibájukon kívül (Trianon…) nem itthon élő magyarok nélkül az itthoni közvéleménykutatás szerint a Fidesz 45 %-on áll, a DK.csupán 5-6 %-on,.23 millió románnal riogatott….
    Gyurcsány ma is próbál telefonon agitálni….,annak ellenére,hogy az MSZP már évekkel ezelőtt bocsánatot kért a kinti magyaroktól.
    Szerencsére az összes baloldali párt (az egymással hadakozás mellett)egyöntetűen elítéli,elutasítja a DK.(Gyurcsány!!!)törekvéseit!A kintiek sokat számítanak,de nélkülük is győz a kormány!

  • Amúgy egy olyan „embernek”…aki a kettős állampolgárságú magyarokkal szemben a kétes,többségében bűnöző migránsok betelepítését szorgalmazza itthon és az EU-ban is itthon nincs
    becsülete,jövője szerencsére!!(Gyurcsány elmebeteg,hazaárulóra gondolok!!!)A nemzeti konzultációra visszaküldött eddig több mint
    1,7 millió szavazat is ezt igazolja,és még meghosszabbították egy héttel,a lehetőséget!

  • tóth péter,

    „És akkor most Ti ugyanezt akarjátok számon kérni a másik oldaltól???”
    „Én ugyanezt láttam minden szocialista-szdsz kormányok idején! Akkor miről beszélünk?( úgy látom felejtési ciklus van)Hiányzik a konc–biztosan!!!”

    Peter, milyen gondolkodas az hogy Ti es Mi??????
    Mi van azokkal akik mindeket kurzusnak az ellenzekei????? Akiknek nem nyugtatja meg a kis lelket, hogy ok is loptak, most ezek is lopnak, es igy minden renben van, igy van az univerzum egyensulyban. Mi van azokkal akik csak egy elheto orszagban akarnak elni???? Nekik mi az alternativa???? Komolyan mi??? Nekik mit tudsz ajanlani?????

    Van egy inga ami neha kileng balra, neha jobbra, most egy kicsit jobban jobbra. Ami az inga tetejet osszekoti az a korrupcio. Ezert nem szamoltatja el egyik oldal sem a masikat soha, mert ez a biztositek, hogy soha senki nem megy bortonbe. Gyurcsanynak mar reg ott lenne a helye, de nem veletlen hogy nincs ott es hulyesegeket beszel azota is. Ez nagyban hozzajarul ahhoz, hogy Orban marad.

  • Miklos Banfi,

    „Múlt héten résztvettem egy üzleti tárgyaláson, ahol véletlenül az itteni Habony lerakat képviseltette magát többségében. Én kvázi véletlenül, így mintegy incognitóban voltam ott, amikor az egyik itteni maffia mufti egyszercsak azt mondta, hogy azt a 600 ezret tényleg disznóság volt már lenyúlni.. Ebből aztán vita alakult ki, amit nem fejthetek most ki, mert ennek rámnézve és másokra is komoly következményei lehetnének.”

    Megol a sarga irigyseg, hogy olyat tudsz amit en nem. 🙂

  • Boda Marcsi,

    „A nemzeti konzultációra visszaküldött eddig több mint
    1,7 millió szavazat is ezt igazolja,és még meghosszabbították egy héttel,a lehetőséget!”

    https://444.hu/2017/11/24/hangfelvetel-az-ugyintezo-elismeri-hadhazynak-hogy-sokkal-kevesebb-nemzeti-konzultacios-kerdoivet-kuldtek-vissza-mint-amennyivel-a-kormany-dicsekszik

  • Laszlo
    2017 november 21
    9:14 du.
    Mivel, mar jeleztem, hogy a vad hazugasag, hogy a kanadai magtarokat otthonrol segitik, meg hozzafuznem, hogy velemenyem szzerint, a kulfoldi szavazokra ne szamitson senki, hogy azzal erositenek barmilyen partot. 1, sokan nem is tudjak, hogy szavazhatnak.
    2, aki tud rola az sem biztos, hogy elmegy szavazni.

  • Figyelő,

    Kerdes az, hogy mit ertesz az „otthonrol segitik”-en?
    Ez a cikk arrol szol, hogy a magyar kormany a magyar adofizetok penzet kolti a kanadai magyarsagra. A cikkben kozolt szamok nem kitalaciok, hanem az Ottawai Magyar Nagykovetseg altal kozolt szamok. Ha a linkre kattintasz magad is meggyozodhetsz rola, ergo a magyar allam sem tagadja.

    https://ottawa.mfa.gov.hu/news/a-kanadai-diaszporanak-nyujtott-tamogatasokrol

    Ha ezek utan sem hiszed el, akkor lehetseges hogy olyan becsuletes ember vagy, hogy kihagytak ebbol a bulibol es meg titkoljak is, mert tudjak hogy szot emelnel ellene.
    En meg hiszem, hogy vannak tisztesseges emberek!