Kövér László beteg ember, segítségre szorul

2020 április 29 7:19 de.100 hozzászólás

Ne legyenek illúzióink, nem változik semmi, ha sokadszor is megírjuk, amit mindenki tud, aki nézi a tévében a parlamenti közvetítéseket: Kövér László, a magyar parlament elnöke megzakkant. Nem most történt mindez, de tény, hogy a házelnök frusztrációja az évek múlásával fokozódik és egyre félelmetesebb méreteket ölt. Mentség nincs rá, csak magyarázat: idegesíti a munka, ahogy ő fogalmazott, hogy be kell mennie az ápoltak közé. Talán az jelenthet némi gyógyírt a számára, hogy ezt a tevékenységet havi 3 millió forint bruttóért végzi.

A családbarát Orbán-kormány házelnöke legutóbb a lakásbarát Bayer Zsolt televíziós műsorában nyílt meg a nagyközönség előtt, ott tárta elénk zaklatott személyiségének megannyi árnyalatát. Azt mondta, az a jó a karanténban, hogy korábban nem gondolta volna, hogy hétfőn reggel örömmel indul a parlamentbe. Az ápoltak közé, tette hozzá, majd megnyugtatta az övéit, hogy nem minden képviselőt tekint ápoltnak.

Bayer érezte, hogy Kövér elvtárs formában van, ezért megpróbálta kihozni belőle a benne rejtőző maximumot, hogy mi, tévénézők is lássuk: az eszelős tekintet és a zaklatott külső valóban egy identitászavaros belsőt takar. Nyilván ezért kérdezte Kövért, hogyan lehet ép lélekkel végigszenvedni egy Szabó Tímea felszólalást?

„Én szánalommal tekintek ezekre a képviselőkre, különösen azokra, akiknek a személyi száma 2-vel kezdődik.” Ezt válaszolta Kövér László, és ezt a primitív tahó bunkóságot nem is kell kommentálni. Kövér László egyetlen mondatban hibátlanul jellemezte a saját személyiségét. Talán még annyit lehetne hozzátenni, hogy ott ül a parlamentben Kövérék frakciójában Novák Katalin, családügyi államtitkár, vagy, teszem azt, Varga Judit igazságügyi miniszter, és egyikük sem mondta még Kövérnek, hogy Laci, te tényleg egy ostoba fajankó vagy. És nem szólalt meg a Keresztény Úrleányok Szentfazék Tagozatának Ájtatos Manóné frakciója sem. Nem szólalt meg senki az övéi közül, nem mondták Kövérnek, hogy Öcsi, üljél le, hülye vagy.

Szóval már ez is elég nagy baj, de még ennél is vészesebb, hogy ezek a surmók – merthogy nemcsak Kövér elvtársra jellemző ez a mentalitás – nyilván odahaza is így beszélnek a szeretteikkel. Feleségükkel, gyerekeikkel, anyjukkal, nővérükkel. Náluk ez a módi, ezt hozták a szülői házból, vagy, ha nem onnan, akkor útközben rakódott rájuk, keményen, vastagon.

Kövér László és társai így gondolkodnak a nőkről. Hogy a személyi számuk 2-vel kezdődik. Szerencsére Kövérnek 1-gyel kezdődik a személyi száma, ezért neki nem az a dolga, hogy a konyhában tüsténkedjen, és unokát szüljön a házelnöknek. (Ezt is Kövér mondta néhány évvel ezelőtt).

Kövér László beteg ember, segítségre szorul. Nagyobb baj, hogy a társai sem egészségesek, és már majdnem az egész országot megbetegítették.

100 hozzászólás

  • Tkp sajnálom gyerekeinket, unokáinkat, dédunokáinkat. Kövér László (a magyar országgyűlés elnöke) szerint “a mai ellenzékiek nem különböznek Rákosi Mátyástól, Gerő Ernőtől”.

    Értelmezése szerint azért, mert “A hazai ellenzék nem a magyar nemzet része, hanem ennek a világelitnek a komprádor alakulata.”

    Mert mi is ez a világelit? “A magyarországi ellenzék a globalista, nemzetellenes hálózat része, a nyugat-európai véleményformálók az ő szándékosan helytelen információikra, rágalmaikra alapozzák a maguk propaganda-hadjáratát.”

    Kövér László szerint a balliberális ellenzék csak annyiban különbözik Rákositól és Gerőtől, hogy “utóbbiak belgiumi, spanyolországi szolgálat és tapasztalatszerzés után tértek vissza Moszkvából magyarországi állomáshelyükre, előbbiek közül meg némelyek – mondjuk – a tengerentúlról, egy kis ugandai vagy afganisztáni gyakorlatozást követően.”

    Tehát Kövér szerint a magyarországi balliberális ellenzék (“némelyike”) afganisztáni gyakorlatozás után érkezett haza.

    Egy kérdés merül föl bennem: Kövér háziorvosa nem kezd el aggódni?

    (forrás: https://demokrata.hu/magyarorszag/bunkerben-varjak-a-csodafegyvert-2-237021/ )

  • Ismétlés a tudás anyja … lásd: fönti kommentem. 😀

  • Csak egy filmcímmel tudom jellemezni: csonthülye.

  • Kedves Péter!
    itt valami egy kicsit mellément. A megzakkant jelentése = Kikészült, kimerült, elfáradt.
    Ami ugye valami olyasmit jelent, hogy
    valaki, aki egyébként rendben volt, sőt gyakorta kifejezetten jól fejlődve, viszonylag gyorsan, hírtelen egyértelműen a hátrányára változik, kipurcan!
    Fizikai értelemben pl. egy hosszútávfutó, aki a táv nagy részében jelentős előnyt szerzett, nem bírja végét és összeomlik.
    Nos Laca sohasem volt normális, világ életében egy gátlástalan arrogáns tróger volt, egy műveletlen paraszt-suttyó. Ebbéli állapota fokozatosan egyértelműn romlott és érte el a mai szintet! =))

  • Valaki valami humor-műsorban úgy jellemezte pár éve hogy úgy néz ki mint aki megevett egy szalmatetős csőszkunyhót.

  • Kedves Róna Gyuri! Sztem Föld S. csak vállalható, nem trágár jelzőt keresett, így jött a „megzakkant”. Jómagam nem szeretem elmebéli állapotra visszavezetni az arrogáns bugrisok bunkóságát. Míg ugyanis valamilyen idegrendszeri, elmebéli károsodással élő nem feltétlenül agresszív bugris is, addig fent nevezett házelnök és társai teljesen tudatosan lettek ilyenek. Vagyis beszámíthatók – bűneikre nincs mentség, enyhítő körülmény.

  • Látom, nem nagyon akar leesni a tantusz. Kövér László szerint a balliberális oldal nem része a magyar nemzetnek. Politika szintjén a kirekesztés, pontosan ugyanúgy, mint történt 1938-tól a zsidókkal.

    Kíváncsi vagyok az itt magukat a Fidesz mellett elkötelezettek véleményére Kövér szavaira. Kíváncsi vagyok a magukat kereszténynek vallók véleményére.

    De kíváncsi vagyok egyetemi profok és tanarak reagálására is, egyetemi rektorokéra. Megnyilvánulásaikról szóló híreket várom.

    Ugye mindenki tisztában van azzal, hogy egy ilyen duma után, amit merészelt megereszteni Kövér László, már csak a tettek vannak hátra?!

  • che alias Brennsein
    miért okádod ide ezt a mocskos oldalt?
    Nem veszed észre hogy akik idejárnak nem kíváncsiak rá?

  • Az, hogy a politikusok jó részének az IQ-ját egy kísérleti patkány is ki kérné magának az egy dolog.
    Az viszont fura, hogy egy autóbuszt nem lehet pályaalkalmassági nélkül vezetni, de egy országot, egy minisztériumot, országgyűlést viszont igen. Igaz, túl sok politikus nem maradna…..

  • Orsós Elemér

    Andrew_s
    2020 április 29
    5:14 du.
    Ejnye, amikor én ilyeneket mondtam, ki lettem átkozva! 😀

    Tisztelettel és együttérzéssel: Orsós Kasszandra

  • nem értek egyet a cikk címével! messzemenően nem!

    a kövérlaca az semmi más mint egy szemét aljas érdeklény aki a térdig érő passzátszelet bármilyen rendszerben a saját vitorlájába fogja és mindenki mást eltapos

    ez nem betegség ez rohadtság

    kezelése 4000 év nehéz vasban, felezés nincs

  • Orsós Elemér

    Andrew_s
    2020 április 29
    5:14 du.

    Kedves Andrew_s, megerősítés képen csakhogy a politikusok mennyire ki tudnak maradni az evoluciós fejlődésből, figyelmedbe ajánlom Mikszáth Kálmán 1885-ben alkotott „A Haluska Jánosok” című remek írását, melyet a „Vidám írások” című könyvecskéjében fedeztem fel nemrégiben, a koronavírus karantén ötödik hetében.

  • Ellentétben a modern liberális demokráciával, ahol az alapvető politikai egység az egyén a legfontossabb cél, a fasizmus egy szélsőséges kollektivizmust jelent. Az egyén értéktelen, csak a csoport számít, azaz a nemzet. Ez a Fidesz márkája.
    A csoport, az állam, az egyén ellensége: az a valódi egyén, aki önmagáért akar gondolkodni és cselekedni. A csoport, az egy emberi változata egy állatcsordának, amely tagjai számára biztonságot és egyéb, a túléléshez szükséges előnyöket kínál. Viszont a csoport előnyeinek nagy ára van: az egyén igényeit alá kell rendelni a csoportnak. Az egyénnek meg kell felelnie: gondolatainak és hozzáállásának, ízlésének és tetteinek meg kell felelniük a csoport szankcióinak. Ha nem felel meg, akkor kockáztatja a csoport védelmének visszavonását, gúnyját, büntetését, sokszor még halált is. (lásd Putyinka oroszországát). A Fidesz nem akar olyanokat, akik nem értenek egyet a kolhoz márkájukkal. Nem hisznek a szólásszabadságban, a szabad mozgásban, a politikai ellenzéküket nem hagyják szabadon működni, és nagyon intoleránsak még a mérsékelt individualizmus iránt is.
    Sajnos, magyarországon, az évtizedeken/évszázadokon keresztül, módszeresen elbutított tömegek nincsenek tudatába azokkal az állapotokkal ami meghatározza a gondolataikat és a viselkedésüket. Magyarország jelenlegi FIDESZ gengszterei a kommunizmus vége óta nem haladnak előre, a hétköznapi állampolgárok elleni támadások önkényes jellege félelmetes. Ugyanis a céluk a tömegek passzív, megfelelőnek, kiszámíthatónak és félelmükbe tartása. Suttyó O1G egy minden hájjal megkent, mohó, rafinált és sunyi politikus ki az EU szelleméből semmit sem vall a magáénak és csicskásai mint pl., ez a durung Kövér, ma Európa legveszélyesebb bacilus gazdájai!

  • Ismét orosz-ruletten vettem részt, bevásároltam. A sok nyugger már a bejárati ajtónál tolongott, a biztonsági őr állta útjukat, fiatal vevők voltak még a boltban.

    Nézve a nyuggerek tömegét, arra gondoltam, itt az ideje. Pontosabban szólva, eljött az idő. Kövér László, a legfőbb közjogi méltóságok dobogósa (3-dok a sorban) kimondta! Nemzetidegenek élnek közöttünk, akik nem része a magyar nemzetnek!

    Dilemmáztam, bemenjek-ne menjek az üzletbe, nem látom a nemzetidegeneket! Pedig többségük biztosan lelkesen vonult május elsején, és mosolyogva integetett a helyi kommunista vezetőknek!

    Ideje őket megjelölni, mondjuk viselniük kellene a ruházatukon kívül „balodali” feltűzéssel egy 10 x 10 cm-es piros rózsát. Baloldalon, elvégre ballibsik. Így láthatóvá válnának a nemzetidegenek, előcsalva őket látens rejtekükből.

    És köszönjük Magyarország országgyűlése elnökének, Kövér Lászlónak, hogy rávilágított, kik élnek közöttünk! Nemzetidegenek! Akiktől meg kell szabadulnunk! „s a haza fényre derül!”

  • Andrew_s
    2020 április 29
    5:14 du.

    Tény, hogy manapság a politikusok jelentős részének IQ-ja tényleg a béka feneke alatt van, és úgy tűnik egyre lejjebb „halad” – sosem hittem hogy valaha még nosztalgiával gondolok a régvolt parlamentre – de Kövér szerintem nem az általános IQ színvonal okán olyan amilyen, ha visszagondolok midig is egy mocskos szájú és észjárású tahó, kirekesztő volt! Édesapám, aki már több mint húsz éve meghalt, nagyon „ki volt akadva” az egész Fidesz Kft-re, de különösen Kövérre – pedig nem is ismerhette még akkor teljes terjedelmében hogy mire képesek – és sokáig nem is értettem miért beszél róluk úgy ahogy, igaz én akkoriban még nem kísértem ekkora figyelemmel a cselekedeteit és nyilatkozatait a banda egyik tagjának sem, ő viszont igen.

    Nem az első és nem is az utolsó minősíthetetlen beszólása /kiszólása Kövérnek, és bár megszokni nem lehet ( nem is kéne) egy idő után belefárad az ember lánya /fia a naponta aktuális felháborodásba, annak részletes mindenkori kitárgyalásába. Nem kelhet úgy mindennap az ember, hogy „hát hallottátok mit mondott már megint Kövér, vagy bármelyik ősbunkó… stb?” Ez még Geyzának sem tenne jót, ha állandóan 200 lenne a vérnyomása, pedig amint írta, igencsak alacsony!

    Az mindenesetre érdekes, hogy míg az egyik TV csatorna 100 ezer ft. büntetésre ítéltetett Niedermüller „kirekesztő” mondata miatt ( fehér férfiak stb) mondván, hogy a műsorvezető akkor és ott nem határolódott el, addig nagy valószínűséggel a magyar parlament házelnökét Kövér Lászlót aligha fenyegeti ilyen veszély – mert az ő otromba és bőven kirekesztő kinyilatkoztatásai miatt vajon kit is lehetne büntetni önmagán kívül? És ha büntetné, ki büntetné? Megtörténik ez valaha? Alig hiszem.

    Hatékonyabb eszközök kellenének ide, de amíg lemondóan legyintünk, mert a hócipőnk is tele van már vele, addig nem történik semmi – kérdés, és őszintén érdekel, fog e vajon?

  • Drizari Azért a fidesz propaganda szépen beépül a köztudatba.
    Ma már boldog-boldogtalan használja a lenéző „nyugger” szót. Elérték amit akartak, a nyugdíjas nem teljes értékű ember a fiatalabb emberek szemében, hanem egy értéktelen, haszontalan „nyugger”.
    Fertőz mint a koronavirus, de nem véd ellene a maszk.

  • Hogy ez a vírus mennyire egy nagy hazugság, csak két adat – mai napi statisztika, amiből egymás mellé tettem két ország adatát 👇
    United Kingdom
    Confirmed: 166 441
    Deaths: 26 166
    Recovered: 857
    Active: 139 418

    Iran
    Confirmed: 93 657
    Deaths: 5 957
    Recovered: 73 791
    Active: 13 909

    Iránból milyen kijövő adatot lehet elhinni ?
    Na és Brittaniából, hogy csak 800-an gyógyultak ki, a többiek meg március óta benne szenvednek?
    A brit kormányfő meg 2 hét alatt kigyógyult?

    Hogy Brittaniában 4x annyian halnak bele mint Iránban, és Iránban 10x annyian már kigyógyultak belőle???
    Szám szerinti, vagyis mennyiségi adat szerint!
    Irán lakossága bö 80 millió, Brittaniaé bö 60.
    Hogy a meghaltak:gyógyultak aránya a fanatikus muzulmán országban 1:12, míg a „modern” britt-földön a fordítottja vagyis 30:1-hez!?, – 1 kigyógyultra 30 meghalt jutott….. eddig, Iránban pedig 1 megholtra 12 kigyógyult?

    – És akkor nem raktam egymás mellé a többi ország számait, amelyek mind úgy nonszenszek, ahogy vannak!

    Hol és kik hazudnak?
    Miért nem ezt keresi az ostoba nép sehol a világon?
    Miért olyan hülyeségekkel vannak elfoglalva, hogy az – „illetékesek” JÓL KEZELIK-E A JÁRVÁNYT?
    VALAKIK GYILKOLJÁK AZ EMBEREKET VILÁGSZERTE! – az illetékes kormányokban pedig valakik tudnak róla!
    Az emberek meg egymást basztatják – mint mindig

    Stupidság! – nem csak magyarország éretlen a demokráciára, hanem az egész világ éretlen az életre!
    Ráadásnak, ahol pedig még mindig a marxizmus a tudomány; – tömegeknek! – ott a legkevésbé csoda ha a kovérlászlók a vezérei a bodamarcsáknak!!!

  • Marcsikám!

    Boda Marcsi
    2020 április 29
    2:36 du.

    http://kanadaihirlap.com/2020/04/23/alkudozunk/#comment-319534

    Az a komment le van zárva, de reagálnék rá. Nézze, én csak a saját szavait linkeltem be újra, amit pár éve mondott a zsidókról, és úgy egyáltalán Izraelről. Nem csináltam mást, mint emlékeztettem rá. Az viszont őszinte dolog, hogy undorodik a saját szavaitól. Az a helyzet, hogy Ön nem csak zsidókérdésben mondott más korábban mint most, hanem nagyjából minden irányban megfordult már maga körül. Tényleg undorító.

    Kenny-nek igaza van: az Ön vergődése, harapdálása csak nyáladzás. Ön akkora elmeháborodott, hogy a saját szavai láttán képes azt írni, hogy hazugság. Gratulálok magához. Higgye el, ha egyszer életében szembe nézne a tetteivel, mondataival még tán tisztességes ember is lehetne magából, sőt tiszteletet is kivívna. De hogy saját magát is képes meghazudtolni annál szerintem már nincs lentebb. Jobbulást kívánok.

  • Föld S.Péter!

    Már ne is haragudjon,de véleményem szerint nem Kövér Lászó,hane
    maga „zakkant”meg kissé….meg az itteni fanatikus hívek közül páran….
    ugyanis a parlamenti közvetítéseket élőben közvetítik(!!!!)tövvek között,hogy Párveszédes idióta Szabó Timea aztán ugyezt állította,hogy Európában nálunk van a legtöbb fertőzött,és halott…holott csak pár országban van ennél kevesebb(több hiteles forrás)
    Aztán ugye Kenny is a „megzakkantak” közé tartozik,aki a az „Alkudozzunk” cikknél(amihez már nem lehetett hozzászólni..)méri nekem a nemkétező eszét,és rágalmaz…a sötét Geyzáról már ne is beszéljünk,akiz még a köztudottan baloldali Alma is kiosztott,jogosan!
    Nos én többnyire tudom ,mit is írok,azt vállalom is,és mindezt pártokon kívüliként(ezt kb.100x le is írtam a gyengébbek kedvéért…)
    Az itteni acsarkodó,hazug emberek nem tudnak megsérteni,legfeljebb magukat égetni….!
    Na ennyi,jobbulást a betegeknek!

  • Amúgy az tény,hogy sok kormánypolitikus fáradt,Orbánnal az élen,mert ugye ők valóban dolgoznak,látogatják a betegeket,idősotthonokat,míg az ellenzékiek(Karácsony észlény…főpolgármester próbálja tagadni a Pesti úti idősotthonban elkövetett végzetes hibákat.amiért az intézményt jogosan 1/M forint kártérítésre kötelezték…)a hazug uszításaikon kívűl másra nem képesek,és ugye az elhunytak életéért is ők felelnek….(!!!)több érintett családtag is nyilatkozott,akik elvesztették a szeretteiket!
    Na ezek a tények!

  • Kenny,

    nem semmi, mondandómból benned csak a nyugger szó ragadt be. 😀

    De látom, Boda is hallgat, mint szar a fűben. 😀

  • HunCanada!
    Már kezdtem reménykedni,hogy megértette a válaszom…?de ugye mégsem fogta fel?….Ha lehet ne írkáljon nekem…,pláne ocsmány és kapásból cáfolhazó hazugságokat,és ne „válaszoljon”,amikor nem magának írok!

    Előre is köszönöm,ha a kérésemnek eleget tesz!

  • Pityi Palkó
    2020 április 30
    1:50 de.

    ez a beszólásod egy nagyméretű marhaság és alapvető tények ismeretének teljes hiányát mutatja

    a Covid-19 (hogy Álmaink Almája epebaját is kielégítsem és ne csak a SARS -t írjam) most ki is mutattatja a foguk fehérét a liberális demokráciáknak

    potom 30 millió munkanélküli és még nincs vége
    na, cső kis palika ne írj ilyen hosszan marhaságokat

  • Gabriel
    2020 április 30
    9:15 de.
    az ellenséges marxista propaganda betette a lábát és hamisítja az adatokat…
    hát nem borzasztó… és még mik vannak és főleg mik lesznek

    teljes a gazdasági restrukturáció miközben kies Kanada a Ion tenger felett repkedve hadgyakorlatot tart Reassurance néven… (az Ión tenger majdnem kisebb mint az Ontario tó és akkor nem kell elsűllyedni mert ha beleesik kilátszik…) mióta a demokráciák behatoltak sokfelé ott kő kövön nem maradt Braziliában a Bolsonaro elintézte (meg a nyomort)hogy Brazília a saját termékeit mostantól az Usától vásárolja, ki sem kell szállítani csak az egész kelekótyát eladta USA vállalatoknak és a… szóval eltartja a megszálló comprador burzsoáziát iáiáiáiá

    van még ilyened lelkem bogaram?

  • Boda Marcsi
    2020 április 30
    2:04 du.

    Ne írj!
    Ha azt akarod hogy ne válaszoljanak.

    Ha írsz
    (és föleg ha hülyeségeket írsz, mint általában)
    akkor viszont szépen tanuld meg elviselni az ódiumát.

  • Drizari Hát én már csak ilyen vagyok. Valamiért nem szeretem ezt a megalázó, lenéző szóhasználatott. Kérjek érte elnézést?

  • Boda Marcsi „pláne ocsmány és kapásból cáfolhazó hazugságokat,”
    Könyörgöm, legalább egyet cáfoljál meg végre belőle. Egy icike-picikét. „Lécci!”

  • Drizari:
    „Kövér László szerint a balliberális oldal nem része a magyar nemzetnek.”

    Legyünk pontosak. Kövér nem a fentieket mondta, hanem azt, hogy „az ellenzék nem része a magyar nemzetnek”.
    Ez nagyon nem midegy; én például nem voltam és nem vagyok balliberális (a kifejezés szerintem egyébként is politikai oxymoron), de nyilvánvaló, hogy Kövér hivatalos kinyilatkoztatása alapján nem vagyok része a magyar nemzetnek.

    „Kövér László szerint a balliberális ellenzék csak annyiban különbözik Rákositól és Gerőtől, hogy “utóbbiak belgiumi, spanyolországi szolgálat és tapasztalatszerzés után tértek vissza Moszkvából”

    Ebben a vicenemzetvezető-házmesteri állításban csak az az érdekes, hogy Kövér összetéveszti Rákosi Nátyást (1892-1971) aki soha életében nem járt Belgiumban, a mai Magyarország ma is élő leggazdagabb emberével, Rákosi Tamás ismert médiamogullal, aki valóban Belgiumban nevelkedett, és ott alapozta meg vagyonát is. (Szerintem azonban e a tévedés – figyelemmel az ő közismerten meglehetős szerény szellemi képességeire és finoman fogalmazva konfúz pszichés státuszára – nem róható fel Kövér Lászlónak.)

    Drizari:
    „Ugye mindenki tisztában van azzal, hogy egy ilyen duma után, amit merészelt megereszteni Kövér László, már csak a tettek vannak hátra?!”

    Bár nem tartozom az Ön által felhívottak közé (nem vagyok a Fidesz-elkötelezett, nem vagyok keresztény és egyetem tanár sem), de a válaszolok; igen, tisztában vagyok vele, hogy a történetileg megszokott tettek egy része (Matteotti-gyilkosság, Schutzhaftlagerek vagy hasonlók) lehet, hogy még hátra van, bár – szervezett baloldal nem lévén – tulajdonképpen semmi szükség ilyesmire. De azért bekövetkezhetnek…

  • Helyesbítek, kihagytam egy szőt, helyesbítek:
    Rákosi Tamás Magyarországnak csak egyik leggazdagabb embere.

  • Boda! O1g a gyilkos!
    Vagy : o1g a mészáros!

    Hány ember haláláert felelős!

    Az a primitív Ceccilia!
    Ugy dolgozik, h azt magyarázza dedos modon, h a maszkot ugy kell felvenni, h takarja az orrot es szájat!….
    Ezek hol vettek a diplomajukat?!

    Értelmi törpesége csőszkunyho fejű kövérlacáéval versenyez!

  • Boda Marcsi
    2020 április 30
    2:04 du.

    Ha kapásból megtudja cáfolni a saját szavait, amiket képernyőfotóztam, akkor maga tényleg nagy mágus. De rajta, legalább tegyen rá egy próbát, hogy meg cáfolja a mecáfolhatatlant, vagyis saját szavait. Én rajtam ne múljon. Próbálja meg.

    Egyébként meg nem magának írtam, hanem Gyuri10-nek odaát a másik cikknél. Viszont amit nekem írt így kezdve, hogy „HunCanada” arra engedtessék meg, hogy reagáljak. Köszi.

  • Na! Virtuálisan már össze is csomagoltam a gettóbatyumat.
    Mikor indítják a vagonomat? Hova kell masírozzak?
    Melyik stadionban lesz az összeírásom?o1g a gyerekeimet elgázosítja, vagy megúszhatják egy közmunkatáborban?
    A kórházakból hazazavartak kisebbsége, akik életben maradtak melyik stigmát kapják? Mit kell felvarrnunk a ruhánkra? Vöröscsillagot? Kékcsillagot? Vagy elég lesz direktben fekete csillagot rávarrni?
    Vagy az uj talalmányomat, az antimagyar trikolórt, a piros-fehér-zöld helyett a FEKETE-FEHÉR-FEKETE kirekesztettmagyar változatot?

  • Bemásolom Boda önvallomását!
    Illetve a vesszőt a helyére teszem!

    „Miattam nem kell aggódnia,(ugyanis bár 73 éves vagyok!,de normális nem, leépült)”

    No! A pontosság kedvéért!

    Azon gondolkodtam éjszaka álmomban, hogy a március eleji felhívásom- miszerint az iráni gyógyult egyetemistákat ( és a későbbi gyógyultakat) nem kiutálni kellene, hanem tisztelve megbecsülni és térítés ellenében a vérplazmájukat kérni passzív immunizáláshoz – amit mára tágra nyilt szemekkel felismert Ceccilia is es saját érdemű világszabadalomként hírdeti,
    – úgy utóbbi rémálmomban felmerült a kérdés, h normális zemberek agyvizéből (liquor-ból) , ha adnánk pl. Bodának, akkor immunizálódhatna-e a hülyeséggel szemben, nőhetne az iq-ja megközelítve a 100-as átlagot?
    Felébredve a racionális válaszom: esélytelen!
    De hátha mégis!…

  • Tüske Zsófia

    Drizari
    2020 április 29
    7:26 de.

    Kover elvtarsat mar a megboldogult Veer Andras is a paciensei koze vart az OPNI-ban. Aztan Veer Andras elhunyt, az OPNI-t megsemmisitette az szdsz-es Horvath Agnes, igy Kover elvtars duh elleni kezeles nelkul marad.
    Mindenesetre szep kanyarokat irt le a szellemi uton is a kommunista felmenoinek koszonheto szocgazas, felveteli nelkuli egyetei tanulmanyoktol es az MSZMP Tarsadalomtudomanyi Intezetetol kezdve a „csuhasok, terdre, imahoz! felszolitason at az”Édesanyánknál jártunk – Zarándoklat a Częstochowa-i magyar pálosok alapította Mária-kegyhelyig, ahol Hazánkat egyházi és politikai szinten is a legmagasabb rangú vezetők képviselték. Így a Kegykápolnában Dr. Erdő Péter bíboros mutatott be szentmisét és imádkozta az Apel-t, míg a krakkói Szent II. János Pál Bazilikában Dr. Pápai Lajos megyéspüspök mondott homíliát, és adta át Szent László ereklyéjét Stanisław Dziwisz bíborosnak, a szent pápa volt személyi titkárának, és vette át tőle Szent Hedvig ereklyéjét. A zarándoklat fővédnöke kezdetektől fogva Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki velünk együtt vett részt a szentmiséken és járta a keresztutat. Ott volt még Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára is”
    Szoval vannak akik tudnak es emlekeznek, aztan vannak akik hisznek es akikkel minden bizarr szellemi taplalek megetetheto.

  • Tüske Zsófia

    Kenny
    2020 április 30
    8:52 de.

    a nyugger szoval szerintem nincs kulonosebb problema, Brodynak is van ilyen szama, amiben nyuggernek nevezi magat. A szamomra nem ebben van a sertes, hanem a nyuggerek kiskorukent valo kezeleseben es abban a Generation Gap-ben, amire remekul raerositett a fidesz es a NER, mindezt egy hazug es alszent kommunikacioba burkolva, ami mogott gatlastalanul irtja idos es beteg honfitarsainkat. Itt is ervenyes a ne azt figyeljetek, amit mondok, hanem amit teszek jelmondat.

  • Tüske Zsófia

    D.Bernstein
    2020 április 29
    10:08 de.

    jol latom, hogy te a szocializmus verkomcsi ujsagirojanak, a Berborz Stefka prostisracainak cikket rakod ide barmit is bizonyitani, akik kozul a haromgyerekes Pilhal lesben allt, hogy a gepevel befenykepezhessen a 18 eves Nagy Blanka szoknyaja ala, a kereszteny, polgari ertekek kepviseleteben?

  • Tüske Zsófia

    Boda, te forgathatod itt a szemed, meg hasznalhatod az eposzi jelzoidet Huncanada ellen, de azt rajtad kivul mindenki tudja, hogy a net megorzi azt, amit egyszer leirtal es attol meg nem teszed azt semmisse, hogy az beidezojet probalod gyalazni.

  • Tüske Zsófia
    2020 május 1
    5:14 de.

    Ez a Bernstein régebben „Che” név alatt vitte itt a „zászlót”
    A pár évvel ezelőtt „Che” név alatt megjelent irományokra emilkében felhívtam rá mások figyelmét is, hogy nem e én érzékelem hibásan a stílus-azonosságot.
    Megállapítást nyert hogy a két nickben leleddző troll azonos.

    Mindenesetre figyelemre méltó hogy pár év kihagyásával tolta ide ismét magát, propagandát terjeszteni.
    (Minekutána el lehetetlenült itt a „Che” neve alatt)

    Azthitte a kis hüle hogy itten csak buta ballerek vannak akik nem ismerik őt fel.

    Tévedett.

  • Gabriel
    2020 április 30
    9:15 de.

    Különben valahol azt olvastam
    hogy Iránban IGEN SÚLYOSSÁ vált a helyzet,
    mert -és most mindenki kapppaszkoggyon meg- Kína iránti
    tiszteletből és a jó viszony fenntartása érdekében
    EL TIT KOL TÁK Iránban (is) a jónép elől járványt.

  • Orsós Elemér

    Tüske Zsófia
    2020 május 1
    5:08 de.
    Kedves Zsófika,
    többgenerációs társaságban saját magam lenyuggerozásával szoktam a nagymellényű ifjú titánokat bosszantani még mielőtt megelőzhettek volna vele! 😀 Ezek után már a generációs problémáikkal nem is hozakodnak elő, mert látják hogy, nem tudnak ilyesmivel provokálni és akkor nekem sem kell előrukkolnom a „bezzeg a mai fiatalok” kezdetű hülyítéssel! 😀 (Szerintem a „vént trotli” helyett a nyugger simán elfogadható!)

  • Jichak Perlmutter

    ˙

    KÖTELESSÉGEMNEK ÉRZEM KÖTELEST KÖTÉLRE KÍVÁNNI

    .

  • Hexadodekaéder

    Sose szerettem, amikor Hitlert, vagy Orbánt bolondnak titulálták, mert „betegnek”az utsó’ mentsvára a törvény előtt is a betegsége.

    Ugyanígy aggaszt az is, amikor bárki, egy másik gazember, mint a kövér Vezér Kövér haverja is, aljas gazságait betegségük okán már eleve mentesítjük a jog előtti egyenlőség felelőssége alól…

    Nem beteg a Dög, nagyon is tudja mit beszél s szavaiért, mint felelős vezető – házelnök – még külön jogi felelősséggel is tartozik…

  • Jaaaaaa. Ha ti még örültök is a megalázó „nyuggerezésnek”, akkor bocsánat, élvezzétek.
    Ahogy nézem a kilométer nem változik, mégis egyre messzebb kerülök Magyarországtól. Nem panaszként mondom.

  • Geyza
    2020 május 1
    8:36 de.

    kedves olvasótársaim, a Genius Loci-t olvashatták, persze titkosítva van, mint a SARS-Covid-19 … senki sem tudhatja honnan jött és hová megy, de menet közben hatalmas kondenzcsíkot vonszol maga után…

    Gábriel Marxra, Genius Loci Kínára, Iránra és gyuri10-re „ugrik” és olyankor hülyeségeket ír a tavaszi vesszőfutásról

  • HunCanada!

    Nekem nincs szükségem,és okom a szavaimat cáfolni,a véleményem mindig fenntartom,vállalom,tudom mit is írok…..!
    Az a kérésem,hogy ne írjon többet nekem, mert én általában tisztességes és nem hazug emberekkel levelezek,(kivéve a fórum idiótáinak írt válaszaim,)de ugye maga nem tartozik közéjük!!!!!!!!
    Remélem felfogta a kérésem????!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • Hexadodekaéder
    2020 május 1
    12:14 du.

    Nem beteg a Dög, nagyon is tudja mit beszél s szavaiért, mint felelős vezető – házelnök – még külön jogi felelősséggel is tartozik…

    ———————————————
    Persze, hogy nem beteg és nagyon is jól tudja mit beszél! Megteheti? Meg! Hát meg is teszi, pontosan tudja, hogy azt tesz és mond amit akar, mert a kutya sem kéri számon, a szépen hangzó „jogi felelősség” pedig ez esetben kiüresedett frázis.

    Mert aki /akik tehetnének ellene azoknak épp és pont nem érdekük, még tapsolnak is hozzá, azaz a saját bandája visszafoghatná, de mondd miért is tenné? Nyugodtan elszabadulhat a pokol, mert ha a ház nagyméltóságú elnöke minden erkölcsi és jogi felelősség mérlegelése nélkül bármit mondhat, akkor a többi agyhalott hintaló miért is tiltakozna ellene? A médiahatóság? Épp el van foglalva az ATV 100 ezer forintos büntetésével Niedermüller kirekesztő szövege miatt, és ennélfogva nem látja, hallja miként rekeszt ki másokat a nemzet fogalmából a magyar parlament elnöke!

    Hogy a női képviselőkről, és úgy általában a nőkről miként nyilatkozik, az már szót sem érdemel – Szabó Tímeán túl, legutóbb egy bizottsági ülésen Vadait kínálta meg a „nézeteivel” Egy arcpirítóan otromba, sötét agyú, primitív bugris agymenései, ami persze méltatlan úgy általában egy közemberhez is, de egy olyan magas polcon lévő „országpolitikushoz” mint a ház elnöke, feltétlenül! Az ostoba tahó szemmel láthatóan nem találja a helyét, nem tud mit kezdeni magával. Súlyosan személyiségzavaros, azt nem nehéz levenni, de nem beteg! Ilyen jellegű felmentésre nem számíthat, a nagy keresztény még a mindenható előtt sem!

    Ám amíg csak annyi történik, hogy különböző körökben megírják, megbeszélik egymás között az emberek, magyarul rendesen kiakadnak – leginkább azok akik úgysem tartoznak a nemzethez – bármennyire nagy is a rököny, és a felháborodás őt /őket bizony ez nem tartja vissza semmitől!

  • Valahun..Canada!

    remélem megértett?..
    Javaslom levelezzen az alkoholista Gyurcsánnyal, vagy a kint Brüsszelben élő feleségével „Klárikával”.aki itthon felejtette…. a csemetéit a részeges férjére, vagy az idióta Szabó Timeával,aki azt harsogta a parlamentben,hogy Európában itthon van a legtöbb fertőzött és halálozás,míg szerencsére ez nem igaz,!!!!és csak pár(kb.három) országban jobb a helyzet

    Ha nincs képben ne égesse magát,téjékozódjon és főleg bölcsen hallgasson!!!!

  • O1G666
    2020 május 1
    12:34 de.

    Nekem valami olyasmit írt
    -emlékeim szerint tavalyelőtt-
    ez az OIM* hogy ő egynyolcvan magas és még
    ma is le tud rúgni bármely okvetetlenkedő pasast az utcán.

    *OM = Oldal Idióta Macája

  • Rodeo11
    2020 április 30
    3:07 du.

    Nagyon beszívtál tegnap – ma rossz napod van.
    Próbáld ki s somlói-galuskát! Édes!

  • Geyza

    hogy az Iráni vezetők mikor hazudnak, azt talán még maguk sem tudják – inkább talán hogy mikor mondanak igazat (ezért dobtam be mint hasonlítást)

    Na de az ánglusok földjén vajon honnan jönnek ki az általuk leközölt számok?

    Nagyon merész!
    Mármint az ekkora hazugságok!

  • 05.01. (5:14)
    TÜSKE, ne irigykedj, te már alaposan elmultál 18 éves ! -g-

  • Hexadodekaéder

    Te! Figyelj! Ezt figyeld!

    Google —> Hofi Orbánról —> youtube

  • Boda Marcsi
    2020 május 1
    3:32 du.

    HunCanada!

    Nekem nincs szükségem,és okom a szavaimat cáfolni,a véleményem mindig fenntartom,vállalom,tudom mit is írok…..!

    ————————————-
    Boda, te tényleg ennyire nem érted, hogy miket irkálsz?
    Hát ki a fene mondta, hogy a „saját szavaidat kéne cáfolnod?”
    Azt cáfold, amivel nem értesz egyet, amikre kijelented, hogy „bármikor megtudom cáfolni” – de nem teszed, mert nem tudod! Ahhoz ugyanis nem elég a troll képzésed, az információs háttered, csak pufogtatod a már sokszorosan leírt címkéidet , „véleményeidet” anélkül, hogy tudnád miből mi következik!
    Van néhány, innen- onnan összeszedett mondatod, mások által alkalmazott szóösszetétel amiket előszeretettel építesz be a „magvas gondolataidba” ám a szövegértésed nulla, így azt sem veszed észre, mikor használsz helytelenül egy- egy neked valamiért tetsző mondatrészletet!

    A másik: „én általában tisztességes és nem hazug emberekkel levelezek,(kivéve a fórum idiótáinak írt válaszaim,)de ugye maga nem tartozik közéjük!!!!!!!!”

    – írod HunCanadának! Bingó! Akkor most HC melyik csoportba nem tartozik? A tisztességesek közé nem tartozik, vagy „a fórum idiótái” közé nem tartozik? Mert a mondatodból az következik, hogy ennek a két rétegnek írsz, és miután harmadik csoportot nem jelöltél meg, így gyakorlatilag mindenkinek írsz!

    Ha már a saját mondataidat, az önmagad által felállított kitételeket sem érted – nálad ezek képezik az „érveket” – hogy a fenébe cáfolnád bárkinek a bármelyik gondolatát, állításait? Látjuk, hogy sehogy – maradj magadnak Marcsika, Kenny egyébként is megmondta, hogy a harapdáláshoz fogak kellenek, az meg neked nincs!

  • Boda Marcsi
    2020 május 1
    3:32 du.

    Nézze Marcsi. Nem magának írtam, hanem Gyuri10-nek az Ön korábbi szavait. Ha pedig úgy van, ahogy mondja, hogy vállalja a szavait, akkor nincs itt probléma. Végre. Ezt lehetett volna azonnal is.

    De egyelőre nem úgy néz ki, hogy vállalná, mert 3 napja őrjöng rajtuk. A saját szavain.

    Lezárhatjuk ezt, röviden egyébként, egy igennel, vagy egy nemmel.

    Tehát akkor valóban vállalja a belinkelt szavait? (írjon annyit ha igen, hogy „Igen”, ha pedig nem akkor egy „nem”-et). Nos, lássuk tehát a gerincét.

  • Kenny
    Máj1.1: 04

    Jaaaaaa. Ha ti még örültök is a megalázó “nyuggerezésnek”, akkor bocsánat, élvezzétek.

    ————————————————–

    Te most általánosítasz tehát olyan pontatlan közlést alkalmazol ami széleskörűen sok személyre vagy dologra értelmezhető, valójában csak néhányukra igaz.. ! Nem kéne

    Hogy Orsósnak nincs kifogása ellene, az egy dolog – hogy örül e neki az más kérdés. Tüske Zsófi meg ha jól emlékszem, csak annyit jegyzett meg hogy magával a kifejezéssel nincs különösebb probléma – ez így önmagában még akár találó is lehet egy állapotra! Ez eddig kettő valamilyen formában megfogalmazott vélemény – de nem látom, nem olvasom itt a többi örömködő nyugdíjas egyetértését, mely arról árulkodna, hogy élveznék, következésképp ez a „ti még örültök is ennek” – bár érteni vélem a gondolkodásodat – nem OK!

    Sokkal inkább a mögöttes szándékkal, azaz mindazzal ami ebből következik, van a gond! A lenézés, a lesajnálás, az esetleges megvetés, ez viszont a „nyugger” kifejezés nélkül is erősen érzékelhető a nyugdíjas társadalommal szemben.
    Ez a hozzáállás pár évvel ezelőtt jelentkezett, én legalábbis régebben nem találkoztam ilyen meghatározó méretű lekicsinyléssel a nyugdíjasokat illetően – lehet, hogy azért mert nem voltam nyd.-as és nem emlékszem rá – de mára eléggé eluralkodott.

    Tény, hogy nagyjából egybeesik a kifejezés megjelenése, és a nyugdíjas állapotot övező lesajnálás, de szerintem ez a „nyuggerezés” nélkül is megállna – hidd el, nem a kifejezésen műlik!
    Sem Zsófi sem más, tisztességgel „megidősödő” társunk aligha örül ennek, már azok közül akik pontosan látják mi folyik itt és miért – kivétel persze mindig akad Bodán kívül is – de ez már legyen az ő bajuk!

  • Boda Marcsi
    2020 május 1
    4:02 du.

    Marcsikám, ne legyen már ilyen setét. Szabó Tímea nem azt mondta, amit magának propagálnak. Hanem azt mondta, hogy az igazolt fertőzöttek arányához viszonyítva ez egyik legtöbb halál van nálunk. Ami igaz is, hiszen 10% közeli ez az arány, ami kirívóan magas. Hogy nincs tesztelés elegendő, és ebből adódik ez a szám az más kérdés. Ez külön téma.
    De nem azt mondta, hogy Európában a legtöbb… Jézusom. Hol hagyta már megint az agyát Marcsi? Korábban állítólag volt Önnek, bár ebben egyre inkább csak kételkedni tudok.

  • Besancon Két személy már fedi a többes számot.

  • Besancon
    2020 május 2
    4:57 de.

    Kedves Besancon. Egyébként tudod mi a „legviccesebb”, vagy inkább sokatmondó? Jól észrevehető, hogy Boda a saját korábbi szavaira a legingerültebb, és napokig kikelve saját magából toporzékol, amikor szembesítjük olyan gyalázatokkal amiket korábban mondott, és szégyellenie kellene (akkor is, most is).

    Az, hogy Marcsit ennyire irritálja amit Ő maga beszél, az rávilágít arra, hogy akkor mennyire felháboríthat másokat az a sok sületlenség amit ideír. És akkor még megpróbálja tagadni, meg elmaszatolni és további pofátlanságokkal terelni a mea culpa helyett. Borzalmas.

  • Kenny
    2020 május 2
    8:25 de.

    Besancon Két személy már fedi a többes számot.

    —————————————
    Igen, ez nem vitatható, viszont egyik sem állította, hogy örül neki – sőt az egyik biztosan nem – utalt is mindarra arra ami ebből következik.
    És ez még csak az itt megnyilatkozott két ember, alias „nyugger” de mi van a több százezer (állítólag 2.5 millió) többivel? Biztos, hogy örülnek? Van akit nem érdekel, és van akit igen. Tiltakozhatnak kézzel lábbal, nem tudnak mit tenni ellene, akár mélyen sérti az önérzetüket, akár nem, de a probléma sokkal mélyebben gyökerezik, ám ezt nyilván te is tudod.
    Csak és pusztán az általánosítás ingatag voltára szerettem volna irányítani a figyelmedet kilométerektől függetlenül!

  • Gabriel
    2020 május 1
    8:21 du.

    a briteket van szerencsém személyesen is nem tőled várom, „olyanok” de te mit tudsz felsorolni Iránnal kapcsolatban tételesen 1,2,3….1225 mikor életedben sohasem voltál ott (???) perzsát nem beszéled (a fordításokról vannak ismereteim hiteles fordító is vagyok) és a Perzsa öbölben sem úsztál két USA naszád között narválokkal versenyt?

    szóval várom tételesedet… ha nem, akkor dugulj el e témában, a Genius Loci hasonszőrű…macskabőrben

  • HunCanada
    2020 május 2
    8:35 de.

    Érdekes hogy Gyuri10 is dührohamokat kap
    ha szembesítem korábbi önmagával.

    Lehet hogy a jellemazonosság miatt
    borultak ennyire egymás nyakába ?

  • Kenny
    2020 május 2
    8:25 de.

    Az biztos !
    Ezért van az,ha az
    ember kikel önmagából,
    a visszásságok miatt és okán ,
    lassan-lassan elviheti a rendőr

  • Besancon:

    Én a „nyuggerezést”
    (főleg magamra értve)
    afféle pejoratív értelemben használom.
    Hogy maliciózusan megvilágítsam mekkora egy aljasság
    volt részükről „megalkotni” és a népesség jelentős hányadára
    ráhúzni ezt a szemét kifejezést. Kb ennyi tellik ki ezektől…

  • Tüske Zsófia

    Orsós Elemér
    2020 május 1
    9:44 de.

    (és Kenny)

  • Tüske Zsófia
    2020 május 1
    5:14 de.

    Épp ma hallom hogy valamelyik DK-s politikus másodfokon is pert nyert az undorító Pestisrácok nevű hazugság-portállal szemben.

    A karaktergyilkolászásuk miatt.

    Che (alias D Bernstein) pedig abból szívja ki a napiszart
    ami kell neki a jóerőnlétéhez.

    Ez még nem lenne baj
    de miért bröfftyenti ide azt a hígfosást onnan ?

  • Tüske Zsófia

    D.Bernstein
    2020 május 2
    3:47 de.

    miért irígykednék?
    egy pilhál ocsmánykodására?

    egyébként túl azon, hogy nem szeretnék újra 18 éves lenni, szoknyám sincs.

  • Besancon Ha az a 2.5 millió nyugdíjas megsértődik a lealjasító megszólitás miatt, akkor az Orbán kormány most Argentinában élne menekültként.
    Miután Orbán a várban van, a nyugdíjasok elfogadták a nyugdíj elvonását és a nyuggerezést.
    Mint olvastuk, jobb mint a vén trotty. Ez is egy álláspont. Szerintem a tiszteletadás az egyetlen alternatíva. Vajon miért nem azokhoz szóltál, akik szerint nincs vele baj, hogy nincs igazuk?
    Ugornék. Itt nem nyuggereznek, igaza van Marcsinak, ne pofázzak bele a magyar népszokásokba. 🙂

  • HunCanada!

    Ne hazudjon már megint:Szabó Timea nemcsak újságban nyilatkozta a hülyeségeit, hanem a parlamentben(hanggal,képpel)……!Nagyot égett,ahogy maga is rendszeresen…..!
    Amúgy kértem szakadjon el tőlem,nem csípem a „piócákat”…..
    Ha itthon él tájékozódjon….ha nem akkor hallgasson,és ne mérje
    feleslegesen az „eszét”…..!
    Pá!

  • Almási Alma

    A nyugger az csak egy szó. Néhány billentyű a keyboardon, néhány fekete pont a képernyőn, néhány bit a memóriában, ha meg kimondjuk, akkor szimpla levegőrezgés. Nem tudnám, minek kellene törődni vele.

  • Tüske Zsófia

    Geyza
    2020 május 2
    11:58 de.

    igen az László Imre, a Tétényi kórház volt kórházvezető főorvosa, akit a prostisrácok a választás előtt folyamatosan szexuális zaklatással vádoltak. És nem csak a pert nyerte meg, hanem az önkormányzati választást is.
    Hát ha bernsteinnek ez jelenti az információforrást, egészségére.
    A Bérborz remek példa arról, hogyan lesz egy kollaboráns kommunistából orbánnal kollaboráló szélsőjobbos.

  • Rendben Marcsikám, ezúttal sem vállalja a saját korábbi szavait. egy igen,t vagy egy nemet kellett volna. Ilyen nehéz ez a feladat, igen. Helyette jön Gyurcsánnyal, Dobrevval, Szabó Tímeával. Olyan igazi tahó mód, ahelyett, hogy gerincét elővenné az évtizedek óta lezárt szekrényéből is ahogy mondja, valóban vállalná a szavait. De nem, valószínűleg nem találja a lezárt gerincének tárolására alkalmas szekrényének a kulcsát, most már soha sem. Gratulálok Marika.

  • Tüske Zsófia

    Boda egyrészt valami letörölte a memóriádat, mert Huncanada csak azt idézte ide teljesen pontosan, amit te ideírtál.
    Hiába mutogatsz rá, égni te égsz, mint a rongy, egyfolytában.
    Na pont ez a helyzet az imádott fideszeddel is. A főkipcsak az égegyvilágon már minden ideológiát bejárt, ötszázszor meghazudtolta és lejáratta saját magát, de ennek ellenére azt hiszi, senki nem emlékszik rá, mit mondott és mit tett.
    Amúgy meg nem ártana néhány magyar nyelvleckét venned, mert úgy látszik nem bírod olyan jól még a magyar nyelvet, hogy felfogd, mit is mondott Szabó Timea a parlamentben.

  • Tüske Zsófia

    Kenny, ugyan már… nem gondolod, hogy egy ilyen szóval, hogy nyugger képesek lealacsonyítani embereket?
    Valami komoly baj lehet annak az önértékelésével, ha már erre is megsértődik. Miért lennénk kevesebbek amiatt, hogy egy fiatalabb ezt a szót sértésnek szánja a számunkra?
    Ez legfeljebb az ő számára dehonesztáló, hogy (ha egyáltalán ez a szándéka) sértegetni akar, nekem aztán nem…
    egyébként olvastam műr hozzászólásban, hogy a takarítónőt valaki takkernak mondta. speciel én ezen jót nevettem.

  • Marcsi, mondok egy újat, hogy tanuljon. Bár nem vagyok Szabó Tímea ügyvédje, sem szószólója. Még csak nem is kedvelem, nincs róla karakteres álláspontom. Én itt is az igazság miatt mondom az alábbiakat, hogy fény érje az Ön fejét is néha-néha.

    Tehát Ön azt mondja itt mindig mindenkinek, hogy tájékozódjanak. Ezt Ön is megtehetné, mert nem nehéz. Annyit kell tennie, hogy megnézi a Parlament aznapi jegyzőkönyvét, amikor felszólalt Szabó Tímea és máris nem a propagandát nyelné végeláthatatlan mód mélytorokba, hanem a valóságot olvashatná. Az Országgyűlés hivatalos jegyzőkönyvében is az szerepel, amit én mondtam. Tessék, ha nem hiszi járjon utána. Ennél eredetibb forrás nincs mint a Parlamenti Napló. Világos?

    De ha lusta, és fogalma sincs hogy kell utánajárni a valóságnak, akkor mondom is magának az ott leírtakat: Szabó Tímea halálozási rátát mondott és nem abszolút értéket, ahogy azt magával el akarják hitetni és itt okádja ki magából szánalmas hazudozásként. A teljes szövegből a számok említésével pedig végképp kiderül, hogy az igazolt fertőzöttek és az elhunytak rátájáról van szó, Marikám. De gondolom nem mer utánanézni a hivatalos Parlamenti Napló szövegének, inkább hagyja hogy ma is hülyének nézzék gazdái. Taps!

  • HunCanada
    2020 május 2
    8:35 de.

    Kedves HunCanada, még mindig nagyon jóhiszemű vagy, ill. többet feltételezel Bodáról, mint amivel valójában rendelkezik.
    Boda M.-t messze nem az borítja ki ennyire, hogy saját szavaival szembesülnie kell – én pl fel sem tételezem róla, hogy azt a rengeteg beidézett mindent elolvasta volna amit mellékeltél, dehogy! Ő per pillanat egyáltalán nem is tudja miről van szó, nem érti a dolgok működési rendjét, nem tudja honnan ástad elő azokat a „sorkiemelős” mondatokat, amelyeket elé társz, nem tudja, hogy a sok linkből melyek az ő mondatai stb mert nem képes felfogni, hogy amit egyszer ide leírt, az bármikor visszakereshető. Boda sosem tudatosan írja amit ír, ezért aztán nem is emlékszik rá mit írt, hát akkor hogy a fenébe emlékezne arra, hogy miért írta amit írt?

    Boda M. abszolút ösztönlény, nem annak megfelelően és nem úgy állítja össze a mondatait, hogy éppen mit gondol, hisz általában nem gondol semmit – ő egy vonal mentén szorosan kapaszkodva halad, vigyázva arra, hogy ne térjen el nagyon a megszabott vonaltól, mert nem biztos hogy visszatalál. (mint a bölcsisek amikor sétálni vitték őket a gondozók, és az úttesten áthaladva a párok között középen volt egy spárga, melyet mindenkinek fogni kellett, nem volt szabad elengedniük, így volt némi garancia arra, hogy nem maradtak le, nem kóboroltak el egy óvatlanabb pillanatban) Boda M.-nak is van egy ilyen „sárga útja” melyről igyekszik nem letérni, mert ha ez a szörnyűség előfordulna vele, végképp nem tudná miről mit gondoljon.

    Kész panelekkel „dolgozik” van kb 5-6 sablonja ugyanazokra a fogalmakra, sajátos szókincsre épül mind (Kövendég szerint kb 50 szó a terjedelem) és tetszés szerint bemásolja ide valamelyiket mikor rájön az írhatnék, vagy eszébe jut, hogy túl sok volt a sorozatból és még nincs meg a napi norma! Na, akkor két sör, meg valami zagyva TV műsor között egy kis konyak rásegítés mellett idevakar valamit az „idióta, lecsúszott ellenzéknek meg a hozzáhasonlóknak” mindössze a megszólított személye, a kérdőjelek meg felkiáltójelek száma változik, esetleg a minden mondatban nyomatékosításul szolgáló „ugye” száma növekszik. Totál összerendezetlen, áttekinthetetlen és következetlen a „mondanivalóit” illetően, időnként elköszön, „na pá’ nincs több időm” stb stb majd további 4-5 hsz.-ban ragozza a semmit, de ez fel sem tűnik neki mert abszolút tartás nélküli, nem érti és érzi a „visszavonulás” jelentőségét.
    Ám az irományainak a leghalványabb köze sincs az épp aktuális témához, ez azonban nem zavarja, többnyire el sem olvassa a cikkeket amikre „reagál” max. beleolvas, de akkor is szinte kivétel nélkül mellé lő.
    Én személy szerint nem találkoztam még emberrel akinek ennyire nulla lenne a szövegértési /értelmezési készsége mint neki, ill. akik hasonló szinten állnak, többnyire nem szoktak rendszeresen irkálni sehova, és minimális a kommunikációs felületük
    .
    Bodát tehát nem a saját szavaival való szembesítés borította ki, hanem hogy egyáltalán bárki, bármivel szembesíteni próbálja, maga a tény, hogy számonkérhetnek rajta valamit, mert ilyenkor érzi talán egy kissé elveszettnek magát, na nem nagyon csak úgy nyomokban, hiszen a helyzetét ez esetben sem képes felfogni!

    Mindezek ismeretében tényleg mérlegelni kellene, mi az oka, hogy mégis minden cikk alatt, minimum a hsz-ok felétől szinte minden Bodára vezethető vissza valamilyen formában – vagy épp hüledezik valaki a már mesze nem új hülyeségei miatt, vagy lehetetlen vállalkozásnak vagyunk tanúi, amikor megpróbálja valaki meggyőzni valamiről!

    Rengeteg elfecsérelt idő, gyakorlati haszna nincs, benne a legjobb indulat vagy az értelmét megcélzó okítás kárt nem tesz az garantált, viszont rendesen leoltja az esetleges beszélgetések, viták, aktív folyását azzal, ha a folyamatos okvetetlenkedésére, sötét okoskodásaira, vagy a magából kifordult agresszív”minősítgetéseire” valaki újfent reagál!

    Oké, Canada neked egy tanulmány a munkádhoz, kutatásaidhoz, Christopher pedig egy demokratikus alapokon nyugvó fórumot vezet / hozott létre, amibe nem fér bele valakinek a végleges eltávolítása, max. időnként ha a donna túl messzire megy, akkor az időleges felfüggesztése!
    De, minket, többé kevésbé beszélgetni/vitázni vágyó, nagyjából a viselkedési normákat is betartó ide járó író/olvasó közönséget mi késztet arra, hogy rendre belemenjünk a lehetetlenbe?

  • Besancon
    2020 május 2
    2:52 du.

    Persze, én ezt nagyon jól tudom. Nem csak, hogy vitára alkalmatlan de az emberi minimumot nem éri el Marcsi, olyan értetlen. Ha direkt akkor gyengeelméjű, ha tudatosan akkor meg aljasság. Egyébként épp ezért hónapokig nem is reagáltam amit írt, és azt gondoltam hogy ha én nem reagálok akkor más sem fog. De ez nem így történt. Aztán elkövettem azt, hogy most pár napja írtam Gyuri10-nek, hogy emlékezzen arra ki az a Boda. A Marcsi, aki az első lenne ma ha bele kéne lőni Richter Gedeont a Dunába – hiszen jó emberismerő vagyok, és Boda itteni temérdek és szervilis megnyilvánulásai erre a jó eséllyel feltételezhető bizonyíték. De Marcsi azóta is csak forrong, őrjöng a saját szavain, és idecitál Gyurcsányt, meg Szabó Tímeát végső elkeseredésében.
    Én azt javaslom senki ne szóljon hozzá, hiszen teljesen értelmetlen – klinikai eset – ha ezt kollektíve betartjuk akkor kialszik magától. Nekem már minden anyagom megvan róla, nincs mit rajta tanulmányozni.

  • Besancon:
    Idézejk Tőled engedelmeddel:

    „…Boda M.-nak is van egy ilyen “sárga útja” melyről igyekszik nem letérni, mert ha ez a szörnyűség előfordulna vele, végképp nem tudná miről mit gondoljon… ”

    Namármost én erre aszondanám
    hogy jobb lenne ha a SÁRGA HÁZBA VEZETNE AZ ÚTJA
    ennek az OIM*nak, dehát sajnos azt a szocik bezárták…

    *OIM=Gyuri10 csókosa..(jaa nem is..de már mindegy beírtam)

  • HunCanada
    2020 május 2
    4:02 du.

    Had ajánljam figyelmedbe
    az alábbi itteni kommentemet
    Talán ez magyarázatul szolgálhat
    a Boda és Gyuri10 működésének jobb megértéséhez:

    http://kanadaihirlap.com/2020/04/29/viktor-vegveszelyben/#comment-319791

    Geyza
    2020 május 3
    2:46 de.

  • HunCanada

    „Én azt javaslom senki ne szóljon hozzá, hiszen teljesen értelmetlen – klinikai eset – ha ezt kollektíve betartjuk akkor kialszik magától. Nekem már minden anyagom megvan róla, nincs mit rajta tanulmányozni..”

    —————————————–

    Egyetértek, kb három hete én is ezt javasoltam – be is tartottam, nem éreztem ingerenciát arra sem, hogy elolvassam az „írásait” de amíg van aki életben tartsa addig élni is fog(a lehetőséggel) Minden más esetben kirekesztőnek és elítélendőnek tartanám a javaslatot, de Boda sokszorosan bizonyította, hogy nem érdemel emberiességet, benne annyi gonoszság és aljasság keveredik a föld sötét butasággal, hogy tényleg egyetlen módja van az „elhárításának” ha kerüljük az olvasását, és így garantáltan nem fogunk kísértést érezni a megválaszolására!
    Esetében a legnagyobb jóindulat és türelem is csődöt mondott, Alma szinte babusgatja – bár újabban már ő is ritkán reagál – és ugyanúgy belemart, mint bárki másba. Hát csak irkáljon, elvégre ez egy „demokratikus fórum” – sajnálatos, hogy mindez neki csak akkor jut eszébe és dörgöli Christopher orra alá, amikor nem jelennek meg bizonyos „hozzászólásai” vagy sanszos a felfüggesztése!

  • Besancon
    2020 május 3
    5:53 de.

    Akkor javaslom azt is, hogy mivel ma Vasárnap van, ma még mondhat mindenki Bodának amit akar, érzékeny búcsút vehetünk tőle – már aki szeretne neki mondani, vagy reagálni valamit még.
    De holnap új hét kezdődik, május első hete, így holnaptól el lehetne kezdeni azt, hogy hőzöngjön saját magában, és abban a sok gonoszságban ami a butaságával párosul. Ez nem kirekesztés. Írjon Marcsi amit csak szeretne, a szólás szabadsága az idiótáknak is adott, had éljen vele. De vitára alkalmatlan, és mint ilyen pont levegőnek kell nézni, ennél többet már nem érdemel. Elfogyott a türelem. Évekig türelmesen meghallgattuk, és soha nem válaszolt magára a kérdésre, helyette mindig terelt. Ez az a szint, ahol teljesen felesleges válaszokkal illetni. Ő olyan mint akinek osztást és szorzást tanítanak, aztán kiderül, hogy nem fog menni, mert nem ismeri a számokat. És amikor ez kiderül, akkor váltig állítja, hogy de bizony ismeri, és újra és újr kiderül, hogy nem. Marcsi így áll minden kérdéshez, egyébként tényleg nem ismeri a számokat sem, úgyhogy ez egy életszerű példa, és átvitt értelemben is megállja a helyét.

    Marikám, jobbulást. Az elgurult gyógyszereit keresse meg, a lezárt gerincoszlopának kulcsát is, ha teheti és akkor még lehet magából még akár ember is. Soha nem késő.

  • Geyza
    2020 május 3
    3:07 de.

    Köszi Geyza. Elolvastam, és értem is amit írsz ott. De én azért nem tudom gyuri10-et és bodát egy kalap alá venni. Én Bodát és mást is, illetve a mondandóját tények – ha tetszik az igazság alapján bírálok, vagy vitázom annak mentén. Tehát értem a feltételezésedet, de én ezt nem osztom, mert feltételezés. Nem tudom, hogy mi az eredő „bűne” gyuri10-nek, hogy veled és GA-val úgy beszél, illetve ti vele ahogy. Valószínűleg anno lemaradtam erről. Nem értem a lábvízkereskedő ésatöbbi jelző okát sem, mert nem tudom miből jött ez. Szokták mondani a diákok, hogy ezeken az órákon én pont nem voltam jelen. Úgyhogy én ebbe nem tudok belefolyni, nekem ha bármilyen vitatéma adódott vele kevés alkalomkor, akkor kulturáltan megbeszéltük és pont. De ugyanez volt mással is itt, kivéve azt az egyet, azt a BM monogrammosat. Ha csak ezt nézem akkor is Gyuri10-től minimum fényévekkel, sőt leginkább mérhetetlen távol van Boda néni a gonoszságával, a hazudozásaival, az értetlenkedéséivel, a párbeszédre alkalmatlanságával, az álkereszténységével, a nem tudatos de profi trollokat irigylő téma összekuszálásával, és mindennel együtt ami Bodát jellemzi.

  • HunCanada
    2020 május 3
    2:54 du.

    Az a problémája velem
    hogy nem preferálom a jelen hazai kurzust.

    Gyuri10 röl van szó.

    Régen ő sem preferálta, nem is volt vitánk.

    De aztán történt valami mikor haza látogatott

    és utána nagyon aljas módon elkezdett hazudozni rólam

    Ennyi és nem több.

    Hogy Göllner Bandival mi a problémája, azt nem értem én sem de úgy vettem észre mindekibe beleköt aki kiáll a demokratikus Magyarország mellett.

  • Besancon és HunCanada:

    Oksa, próbáljuk meg ignorálni a Bodát.
    Benne vok én is.

    De előre borítékolhatom hogy nem lesz foganatja.
    Mindig akad valaki aki eteti.
    Ha más nem, akkor a Gyuri10.

  • HunCanada Ezzel a bodaizmussal az a baj, hogy ő továbbra is ontani fogja az ostoba hazugságait, és senki sem fogja a fejére olvasni, hogy hazudik. Sőt, itt néhány Orbán párti továbbra is adni fogja a lovat alá, mert szeretik biztosítani a támogatásukról. Jó ha más csinál magából bohócot, gondolják. Úgy tudom, többen olvassák a lapot mint kommentelnek, így Boda hazugságai szépen megülnek, és hihetővé válnak hiszen senki sem cáfolja.
    Boda pedig nem fog elfáradni, hiszen már csak az élteti, hogy itt (is) gyalázkodhat és szidhat mindenkit aki nem feltétel nélküli imádással néz fel a vezérére.

  • Kenny
    2020 május 3
    3:47 du.

    Pontosan ahogy írod.
    Én is ugyanígy kifejtettem régebben.
    Ez ellen a „szellemi autista” ellen csak
    a moderálás segítene, de Chris valami miatt megtartja.
    Pedig már rég ki kellett volna dobni. A topicokat szétveri,
    a cikkeket meghazudtolja nagy pofával, általában a lap hitelét
    rontja. Az ilyet ki kell(ene) vágni mint a macskát szarni.

  • Tüske Zsófia
    2020 május 2
    1:51 du.

    Bránerstájn csak egy ócska hazug provokátor itt.
    Időnként elfelejti milyen mesével lépett be előtte való héten és férfinek adja ki magát. Előtte meg éppen azzal próbálta szerezni a jópontokat hogy éppen szoptat.MErthogy édesanyuka lett.

    Pár éve Che néven osztotta itt az észt, de kitellt neki a „bücsület” El is húzott akkor a fenébe.
    Most megint előkerült ezzel a névvel de lebukott a sunyi stílusával.

  • Rodeio

    Nagyszerű – perzsa hiteles fordító is vagy (mire?)
    Congratulation!
    Na und?

  • Rodeio
    csak hogy frissen legyél tájékozódva, – ne eltájolva

    Csak neked bogaram direkt élsókézből

  • Geyza
    máj.3.3:35

    Hogy Göllner Bandival mi a problémája, azt nem értem én sem de úgy vettem észre mindekibe beleköt aki kiáll a demokratikus Magyarország mellett.

    ———————————————-

    Mi más lenne, mint, hogy Göllnernek meg van a magához való esze, használja, gondolkodik, és érvekkel „alátámaszt”
    Egy okos ember mondta valamikor, hogy a tények makacs dolgok, tehát ha valaki nem a szubjektív érzelmei okán, kajdiból ítélkezik és támad, akkor az mindenkor vitára alkalmas partner, akár igaza van akár nincs!

  • Almási Alma

    Kedves Besancon, a megszólíttatás ürügyén:
    Boda hajszálpontosan leképezi Kertész Ákos magyarját. De nem születésétől, és nem magyar kultúrájától ilyen, hanem családi – környezeti neveltetésénél fogva. Érdemes tanulmányozni, hátha ezt a népcsoportot is valamennyire fel tudnánk emelni. Embert próbáló feladat, de Magyarországból csak akkor lesz valami, ha a bodákat kimozdítjuk a gödör fenekéről.

    Persze nem úgy, hogy gúnyoljuk és megalázzuk, mert az kiváltja a „csakazértis a Dungó” effektust (Jókai), és azzal meg is ette a fene… Ő nagyon is érzi a megaláztatást, és próbál sután és gorombán visszavágni, amivel tulajdonképpen neki is, magunknak is rosszat teszünk.

    Ugyanez gyuri10-re is igaz. Egyeseket (és nem is akárkiket) véletlenül megsértett a hiúságukban, és ők azóta is döngölik az agyagba. Nem kéne.

    Ha valakivel nem tudunk türelmes kapcsolatot teremteni, akkor inkább hagyjuk… Nem kell mindenkinek válaszolni. Csak hát legtöbbünknél a hiúság, ugyebár…

  • Besancon
    2020 május 4
    6:04 de.

    Gurlicnak mindenkivel baja van,
    aki nem osztja a véleményét illetve aki
    nem tudja 300 évre visszavezetni a családfáját
    hozzá hasonlatosan. Vagyis aki nem árja zsidó, az szarember szerinte. Akárha a Mein Kampf.-ból is vehette volna az elméleteit, csak ellenkező előjellel.

  • Almási Alma
    2020 május 4
    9:11 de.

    Pontosan ahogy írod.
    Gyarlóak vagyunk mindannyian.

    De elmondanék neked egy mai megállapításomat:

    Két fajta magyarember létezik:
    az egyszerűbb fajta, meg a bonyolultabb típus.

    A bonyolultabbak is érzik magukon a Kertész Ákos Szindrómát,
    de küzdenek ellene. Még talán sikerrel is.

    Az egyszerűbb lelkeken sajnos (Boda, Gyuri10 stb) elhatalmasodtak a Kertész Ákos féle kór tünetei.
    Ők sajnos menthetetlenekké váltak.
    Olyanok mint a gépészetben az önzáró kapcsok.
    Maguktól is be tudnak csukódni de az ön-kinyitódásra már nincs lehetőségük.

  • Kenny
    2020 május 3
    3:47 du.

    Így gondoltam én is korábban, meg talán most is, hogy ez lesz. Pont ezért cáfoltam őt évekig, akár saját szavaival, hogy legalább legyen nyoma az aljas hazugságai ellentételezésére a valóságnak is. De van ennek értelme? Még a saját szavait is meghazudtolja szemrebbenés nélkül, akkor hogyan lehet egy ilyen emberrel mélyebben szántó témákban vitázni? Hiszen a vita lenne a lényeg, hogy az érveket ütköztessük, és tanuljunk belőle. De nem, neki ez nem megy. Itt mindenki tudja, hogy Boda nem beszámítható, vitára teljesen alkalmatlan és ez nem politikai nézet kérdése, hanem alapvető értelmi képességnek kellene lennie. De nincs neki.
    Egyébként ha a fórum kommentrendszere olyan lenne mint pl a Discus, hogy egy adott hozzászólásra ott alá lehetne kommentelni, akkor nem csúszna így el Boda aljassága, nem tudná így elmaszatolni a dolgokat. Hiszen itt egy kommentváltás után sem már a vitatémát kell magyarázni neki, hanem azt hogy mit nem ért a hozzászólásunkban, meg hogy elvitte azonnal a témát. Szóval nem tudom, hogy egy gyengeelméjű emberrel évekig van-e értelme, azon túl, hogy ne maradjanak a hazugságai válasz nélkül. Az biztos, hogy az összes kommentje megvan évek óta, és bármikor bármit, illetve annak az ellenkezőjét is fejére lehet olvasni a saját szavaival. De aztán jön és meghazudtolja akár a még a szavait is. Szóval azt mondom próbáljuk meg el sem olvasni, nem hogy még reagálni rá. Megnyerte az idiótaság legkiválóbb művelője címet, hadd vigye.
    Nekem azzal nincs problémám, hogy ő milyen politikai vagy pártszimpátia felé hajlik, baromira nem érdekel. Nekem azzal van bajom, ha ezt úgy teszi, hogy körbehazudja a Fórumot nap mint nap, és nem lehet párbeszédet kezdeni, vagy szót érteni vele. Szerintem próbáljuk ki, hogy ne reagáljunk rá kollektíven. Ilyen még nem nagyon volt úgy sem.

  • Geyza
    2020 május 3
    3:35 du.

    Köszi Geyza. Ez így érthető a részedről, és ha így van az több mint kellemetlen. Gondolok itt erre:

    „…utána nagyon aljas módon elkezdett hazudozni rólam”

    Kíváncsi volnék Gyuri10 magyarázatára is, ugyanerre a kérdésre, hogy Ő hogyan látja, mi a probléma veled és GA-val. Tudod én megtanultam, hogy minden félt meg kell hallgatni, és abból lehet pontosabb képet kapni egy adott problémára, vagy megoldására. Szerintem ez sem járja, hogy vég nélkül egymást szidalmazzátok, olykor ok nélkül, már csak megszokásból is.

  • Geyza
    2020 május 3
    3:37 du.

    Tegyünk egy próbát, már hárman ignoráljuk mától.

  • HunCanada ne erőködjön feleslegesen,(valahunnan)mert még jobban leég!
    Amúgy arra rég rájöttem,hogy ez nem egy demokratikus fórum,mert ugye azt írják maguk mindent írhatnak,én meg ne reagáljak…..
    Ezek szerint sem a demokrácia,sem a szólásszabadság fogalmával nincsenek tisztában,ami ugye nemcsak a lecsúszott ellenzék múltjára,de a jelenére is igaz!!!!!4
    Na pá,ellenzéki „kerekasztal”…..

  • Gabriel
    2020 május 3
    11:31 du.
    a Bolsonarzinho ugyanolyan „bölcs” és „zseniális” mintb az USA jelenlegi elnöke

    az adatok hazudnak náluk, a már meghaltak statisztikáéit is hamisították sokkal több SARS MINT AMIT JELENTETTEK BONCOLÁSOK EREDMÉNYE
    és ha így folytatják apokaliptikusra vált Június 1 re megnégyszerezve a mai hamis adatokat is

    a többit beszéld meg a főnököddel

    ugye sohasem gondoltad, hogy Bolsonaro-t fogok hallgatni?

  • HunCanada Négyen.

  • kedves Cenz Ura már megint? mi volt a gebaszt?