Kanadai Magyar Hírlap

Archive for the ‘Közlemények’ Category

Hagyományos húsvéti locsolás Montreálban

Írta: Kanadai Magyar Hírlap on Április 2, 2009

Ne feledkezzünk meg a szép magyar szokásról, a locsolásról.  Ezt a hagyományt itt Monrealban is őrizzük.  Mivel a távolság igen nagyok, és nehezen jutunk el egymáshoz, ezért ezt központilag megszervezzük itt, a Katolikus Templomban–ezt üzeni a Magyarok Nagyasszonya Egyházközség titkársága a montreáli magyarságnak. A hagyományos népszokásra 2009 április 13-án, este 5 órakor kerül sor 90 rue Guizott alatti templom Mindszenty-termében. A rendezvény egyben informális ‘pot luck’-nak is tekinthető, hiszen mint ahogy a meghívon is olvasható, lesz harapnivaló és könnyű étel. Húsvétvasárnapon az ünnepi Szentmise a Magyar Otthonban 9.00-kor, a templomban pedig 11.00 órakor lesz. A 11.00 órai szertartás után a gyerekeknek csokoládétojás-keresést rendeznek.

Húsvéti locsolás Montreálban

Húsvéti locsolás Montreálban

Posted in Közlemények | Leave a Comment »

Vásár a montreáli Első Magyar Református Egyházban

Írta: Kanadai Magyar Hírlap on március 20, 2009

Ünnepi vásárt tart a montreáli Első Magyar Református Egyház égisze alatt működő Református Férfi Kör, valamint a Bethlen Kata Nőegylet. A férfi kör 2009 április 1-én hurka-kolbászt árul a templomban, de a rendelést március 22-ig le kell adni. A nőegylet pedig sütemény-vásárt tart Húsvét alkalmából 2009 április 4-én, reggel 10-től délután 3 óráig. Azok akik esetleg a vásárlás közben megéheznének, résztvehetnek a nőegylet által rendezett mini-ebéden is. Az egyházközség az 50 Graham Boulevard alatt található, a Town of Mount-Royal-ban. Magyar Istentiszteletre vasárnaponként 11-órakor kerül sor. További információért, tekintsék meg az alábbi tájékoztatót.

husvet2009_montreal2

Kanadai Magyar Hírlap

 

Posted in Közlemények | Leave a Comment »

Magyar nyári tábor készül Montreálban

Írta: Kanadai Magyar Hírlap on március 14, 2009

Magyar nyári tábort szerveznek idén a Magyarok Nagyasszonya Egyházközség melletti Ifjúsági Otthonban, mely szeretettel fogadja az 5 éven felüli gyerekeket. A kéthetes napközi tábor időpontja a szülők igényeinek figyelembe vételével lesz kiválasztva.

Ennek a tábornak nem a pénzgyűjtés a célja (non-profit) hanem, hogy egy kicsit jobban összefogja fiataljainkat, segítsen újabb barátságok megkötésében és lehetőségük legyen a gyerekeknek a nyár folyamán is tovább gyakorolni és elmélyíteni a magyar tudásukat. A tábor díjt a visszajelzések után tudják pontosan meghatározni a szervezők.

A napi program korosztályonként változhat: népijátékok, sok mozgás, benti és kinti foglalkozások.

Minden nap 3x étkezést fognak bíztosítani a szervezők (tízórai, ebéd és uzsonna).

További információért kapcsolatba léphetnek Siketné Holica Katalin-nal. Kattintsanak az alábbi linkre.

Montreáli tábor

Posted in Közlemények | Leave a Comment »

Magyar farsangi bál Montreálban

Írta: Kanadai Magyar Hírlap on Február 14, 2009

Farsangi Bált szervez a Magyarok Nagyasszonya Egyházközség 2009 február 28-án a templom Mindszenty termében. Generációkon átívelő közönségre számítanak a szervezők, mivel az ötvenes évek slágereitől kezdve játszanak népszerű zenei számokat. A rendezők kérik, hogy amennyiben lehetséges, mesefigura jelmezben jelenjenek meg a résztvevők és a három legjobb jelmez díjat kap. A belépő összesen 10 dollár és ez az alacsony ár még egy üdvözlőitalt is tartalmaz. Az est folyamán könnyű ennivaló is kapató lesz a büféből. További részletek és információ a plébánia által kiküldött plakáton található.

Magyar farsangi bál Montreálban

Magyar farsangi bál Montreálban

Kanadai Magyar Hírlap

Posted in Közlemények | Leave a Comment »

Pályázati felhívás nyugati szorványságban élő magyar fiataloknak

Írta: Kanadai Magyar Hírlap on Február 5, 2009

Állami pályázatot hirdetett meg a magyarországi Balassi Bálint Intézet, mely tíz hónapra szóló ösztöndíjakat nyújt a nyugati szorványságban élő magyar származású fiatalok számára, akik jobban megszeretnék ismeri kultúrális gyökereiket. Kanadában a Canada Hungary Educational Foundation (CHEF) van megbízva a beküldött pályázatok összegyűjtésével és továbbításával.

A magyar nyelvi és magyarságismereti állami ösztöndíj célja: a nyugati diaszpórában élő magyar származású (külföldi állampolgárságú!) fiatalok magyarnyelv-tudásának és magyarságismeretének fejlesztése. A kétszemeszteres magyarországi tanulmányokra a Balassi Intézetben kerül sor.

A pályázat 18. életévét betöltött, elsősorban egyetemista korú, magyar származású fiatalok számára kerül kiírásra. A pályázatnál elbírálásra kerül a társadalmi körökben folytatott közösségi munka, egyetemi ajánlás, valamint a magyar kultúrával, művészettel vagy más területtel kapcsolatos tevékenység.

 A képzés leírása:

A program magyar nyelvi és magyarságismereti tanulmányokat tartalmaz, valamint lehetőséget nyújt az országgal és az élő magyar kultúrával való aktív megismerkedésre is. A magyarságismereti tanulmányok keretében történelem, irodalom, földrajz, néprajz, művészettörténet és társadalomismeret tantárgyakat tanulnak a hallgatók. A program magyarságismereti tanulmányokból záróvizsgával, egy választott témából megírt záródolgozat megvédésével, magyar nyelvből pedig államilag elismert nyelvvizsgával fejeződik be. (A nyelvvizsga szintje, fajtája és az ennek megfelelő befizetendő vizsgadíj mértéke a nyelvi szintfelmérést végző bizottság döntésétől függ.)

Azoknak a hallgatóknak, akik hazai egyetemükön kreditpontokra tudják váltani magyarországi tanulmányaikat, az Intézet rendelkezésére bocsátja – a végbizonyítványon kívül – a szükséges tantárgyleírásokat.

Az oktatáson való részvétel kötelező, ennek indokolatlan elmulasztása, valamint az Intézet Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának és/vagy Fegyelmi Szabályzatának megszegése esetén a képzésre és kollégiumi elhelyezésre való jogosultság azonnal megszűnik, és – a beiratkozáskor aláírt szerződésben foglaltak szerint – az addig felvett ösztöndíjat vissza kell fizetni.

A képzés időtartama 10 hónap (2009. szeptember-2010. június).

Az ösztöndíj tartalma (az ingyenes képzésen kivül):

                

  • — 21 000 Ft/hó ösztöndíj,
  • — kollégiumi elhelyezés (2-3 ágyas szobákban),
  • — diákigazolvány (kedvezményekre jogosít),
  • — a vonatkozó jogszabály keretei között a külföldi ösztöndíjasokra vonatkozó jogosultság az egészségügyi szolgáltatások térítésmentes igénybevételére

 A meghirdetett ösztöndíjas keretszám:  20 fő

 A pályázat beküldési (postai beérkezési) határideje:

 A kanadai (CHEF) címre:      2009. március 25.A New York-i címre: 2009. április 1.

 A pályázatokról szóló döntés meghozatalának határideje: 2009. április 30., amelyet követően 15 napon belül értesítést küldünk a pályázat eredményéről.

 A pályázatokról a döntést a Külföldi Magyar Cserkészszövetség javaslata alapján a Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen hozza meg. A döntés minden pályázóra nézve kötelező.

 Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a határidő után beérkezett, ill. a formailag hibás és hiányos, pontatlanul vagy olvashatatlanul benyújtott pályázatokat nem veszi figyelembe.

 A pályázathoz csatolandó mellékletek és igazolások:

- kitöltött jelentkezési lap -  csak géppel kitöltött jelentkezési lapot fogadunk el!

- kb. 300 szavas fogalmazás a magyarországi tanulmányok céljáról és a megszerzendő ismeretek otthoni hasznosításáról,

- önéletrajz,

- tanulmányokat igazoló dokumentumok másolata (amennyiben nem magyar nyelvű tanulmányokat végzett, ezek igazolása),

-  társadalmi szervezet (cserkészet, iskola, alapítvány, egyház stb.) vagy elismert személyiség ajánlása másolatban.

 A pályázót érintő költségek:

  • — az utazás költségei,
  • — az étkezés költségei,
  • — nyelvvizsgadíj (ORIGO középfok: 18.900 Ft, felsőfok: 19.850 Ft; ECL B2 vagy C1 22.000 Ft),
  • — diákbérlet (tömegközlekedési eszközökön való utazáshoz),
  • — javasolt költőpénz az étkezés, diákbérlet és személyes költségek fedezésére:
  • kb. 250 USD / hó,
  • — tanulmányi vízum beszerzése az illetékes magyar külképviseleten,
  • — egy belföldi kirándulás (40.000 Ft), egy erdélyi kirándulás (80.000 Ft), 1.500 Ft kaució az intézeti belépőkártyára, 5.000 Ft kauciós díj az esetleges kollégiumi rongálásokra, valamint 1.960 Ft a diákigazolványra. (Valamennyi díj a beiratkozáskor fizetendő.)

 A pályázat érvényességének feltétele, hogy a pályázó a kötelező kirándulási költségek előlegeként befizessen 300 USD-t. A befizetés módja: USA-n belül csekken, USA-n kívül nemzetközi bankutalványon, a Hungarian Scout Association részére. Az átutaláshoz szükséges adatok: Bank Routing #021205376; számlaszám: 154030818. A Szövetség címe: 2850 Route 23 North, Newfoundland, NJ 07435). A csekket, ill. az átutalás elismervényét a pályazattal együtt Dr. Némethy Kesserü Judit címére kell küldeni (lásd lent).

Sikeres pályázat esetén a hallgatónak a beiratkozáskor a kirándulási költségeknek csak a fennmaradó részét kell befizetnie.Sikertelen pályázat esetén a befizetett előleget a Hungarian Scout Association visszafizeti a pályázó részére.Amennyiben a pályázat elfogadását követően a pályázó nem vesz részt a képzésen, az előleget a Hungarian Scout Association nem téríti vissza. A tanfolyam, valamint a Balassi Intézet szabályzatainak és a sikeres pályázó által aláírandó szerződés szövege a Teleki Pál Alapítvány, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség, illetve a Canada – Hungary Educational Foundation irodájától kikérhető. Az ösztöndíj csak abban az esetben vehető igénybe, ha a pályázó az általa beküldött pályázathoz mellékel egy nyilatkozatot, amelyben írásban kötelezi magát a tanfolyam elvégzésére; a Balassi Intézet Tanulmányi és Vizsgaszabályzatának és Hallgatói Fegyelmi Szabályzatának betartására, valamint az őt érintő költségek vállalására.

 Információ:

 Dr. Némethy Kesserü Judit (Teleki Pál Alapítvány)

e-mail: jn2@nyu.edu

Szórád Gábor (Külföldi Magyar Cserkészszövetség irodája, hétfő-szerda-péntek)

tel.: (00-1-973-208-0450); fax: (00-1-973) 208-1451

e-mail: gabona@aol.com

 Vagy Kanadában:

 Judy Young Drache (Canada-Hungary Educational Foundation)

21 McLEOD ST., Ottawa,ON, K2P0Z4, CANADA

Tel.: 613.567.5756

Fax: 613.234.1959

E-mail: judyyoung@drache.com  vagy  editor@hungarianpresence.ca

Honlap: www.hungarianpresence.ca 

A pályázati

A kanadai címre:      2009. március 25.

 A pályázatokat az alábbi címre kérjük, határidőre, 1 példányban elküldeni:

 Kanada kivételével bármely országból:

 Dr. Judit Kesserü Némethy (Teleki Pál Alapítvány)

1 Washington Square Vlg. Apt. 3L

New York, NY 10012, USA

A kanadai jelentkezők az alábbi címre küldjék jelentkezésüket:

 Judy Young Drache (Canada-Hungary Educational Foundation)

21 McLEOD ST., Ottawa,ON, K2P0Z4, CANADA

 _______________________________________________________________________________

 A pályázati kiírás és a jelentkezési lapok letölthetők a Canada Hungary Educational Foundation (CHEF) honlapjáról angol és magyar változatban, valamint a Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma (www.okm.gov.hu) és a Balassi Intézet honlapjáról (www.bbi.hu).

Posted in Közlemények | Leave a Comment »

Hungarian Language Experiment – Summer 2008

Írta: Kanadai Magyar Hírlap on július 16, 2008

Professors Charles Reiss and Linnaea Stockall, and their research assistants Alexis Wellwood and Michael Gagnon, of Concordia University are conducting a study to determine how speakers of Hungarian recognize the words of that language.

Participation pays $10, and involves 10 minutes of explanation and signing of a consent form, followed by 20 minutes of listening to pairs of Hungarian words through headphones and indicating a judgment on each pair with a button press. There are no known health risks associated with this kind of experiment.

Testing will take place at the downtown campus of Concordia University, at 1455 de Maisonneuve West, in Montreal. If you are interested in participating, please email Alexis at anixopol@gmail.com, with your availability between July 15th-31st and responses to the following questions:

0. In what year were you born?
1. Which languages do you speak fluently?
2. Which language(s) did you learn before age 3?
3. Which language(s) do you speak with your parents?
4. What were the languages of instruction in your
(a) Primary school?
(b) Secondary school?
5. Which language do you use when you count or do math in your head?
6. Which language do you speak most frequently? 

Thank you! We look forward to hearing from you.

Alexis Wellwood
Research Assistant
Concordia Cognition & Psycholinguistics Lab

Posted in English Articles, Közlemények | Leave a Comment »

Vályogtégla akció Csomáért

Írta: Kanadai Magyar Hírlap on június 1, 2008

CsomaCsoma Sándor aztán egy nap ott állt végre a Himalája sziklabástyái között a magányos zanglai kolostorerőd tetején. Nézelődött, forgolódott, látszott onnan az egész világ. Azért ment föl oda, hogy meglássa a magyarok maradékát.

Mielőtt azonban továbbállt volna úgy gondolta rászán egy kis időt, hogy kiolvassa a tibetiek könyvtárát. Megkérte hát a szerzeteseket, hogy nyissák ki neki a könyvtárat. Amikor kinyitották, Csoma Sándor bement, s egy ültő helyében elolvasott tízezer tibeti könyvet. Olyan figyelmesen olvasott, hogy minden szót megjegyzett ami a könyvekben volt. Végül már annyi szót ismert, hogy elhatározta, lejegyzi őket, mielőtt békességgel továbbáll.

Kőrösi Csoma Sándor 1819-ben gyalogosan, kevés pénzzel indult útnak, hogy a Himalája vonulatai mögött rejtőzködő feltételezett magyar őshazát felkutassa. Gigászi küzdelmei ellenére sem jutott el az őshazába, de az útközben rövid pihenő erejéig felvállalt tibeti nyelv és irodalomkutatásával, az első tudományos igényű tibeti-angol szótár megírásával beírta a nevét a világ legnagyobb kutatóinak a sorába. Kolostora azóta még magányosabban áll a messzi Zanglában, lakatlanul, elhagyottan. Az épületből évente kidől egy-egy fal, beszakad egy-egy födém, eltűnik egy-egy szoba.

Szeretnénk tenni valamit azért, hogy Csoma kis szobája, és a szobát magában rejtő kolostorerőd fennmaradjon az idők végezetéig. Felkerekedünk és kimegyünk idén nyáron, hogy megmentsük az épületet az összeomlástól. Két hónapig dolgozunk 4 ezer méter magasan a zanglai fejedelem embereivel együtt és felügyeljük, dokumentáljuk a helyreállítás munkálatait, hogy az a nemzetközi szakmai követelményeknek is megfeleljen. Az Angkor alapítvány több mint egy évtizede végez sikeres kutatási, helyreállítási és fejlesztési projekteket Ázsiában. Az épület felújítása több éves munka lesz, idén nyáron a leomlást megakadályozó legsürgősebb teendőket látjuk el, kijavítjuk a falak repedéseit, a beszakadt födémeket és a törött gerendákat. A zord magashegyi körülmények között évente csak 2-3 hónapot lehet dolgozni, az év többi időszakában a hó eltorlaszolja az utakat.

A Kitchen Budapest kreatív alkotói az alapítvánnyal együttműködve egy kortárs műalkotást helyeznek el a felújított épületben, ami sokáig jelezni fogja az idei összefogás eredményét az arra utazóknak.

A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) és a Tan Kapuja Buddhista Egyház sokoldalú szakmai konzultációval segíti a munkánkat. A felújítás mellett nagy hangsúlyt fektetünk Csoma szellemi örökségének ápolására, ami a jövőben mozgatórugója lehet egy új, a magyar és tibeti kulturák közötti civil párbeszédnek.

Támogassa a kezdeményezést, egy jelképes vályogtégla vásárlásával!

Részletek:

  • 10ezer forintért vehet egy vályogtéglát, aminek készítésekor a támogató nevét a vályogtéglára írjuk.
  • 25ezer forintért vehet egy gerendát, amibe belefaragjuk a támogató nevét.
  • 50ezer forintért támogathatja egy zanglai diák tanulását egy éven át, tankönyvekkel, füzetekkel, írószerrel, havi ösztöndíjjal!

A vályogtégláról, a faragott gerendáról, illetve a támogatott diákról fotót küldünk Önnek elektronikus

úton, és az elkészült építőanyagot beépítjük a kolostor épületébe!

Támogatás banki átutalással az Angkor Alapítvány számlájára: MKB 20379304-00003285-00000000, a megjegyzés rovatba kérjük írja: Csoma tégla, és a név, amit fel szeretne tüntetni a vályogtéglán, vagy Csoma gerenda, és a név, amit bele szeretne faragtatni, illetve Csoma diák.

Az adományról visszaigazolást kap, ezért kérjük átutalás után adatait (Név, email-cím, lakcím, telefonszám, felajánlott összeg) juttassa el a: csomasroom@gmail.com címre.

Elektronikus támogatási lehetőség online, bankkártyával, hamarosan, figyelje a honlapot:

www.csomasroom.org

Egyedi támogatási felajánlását szintén a csomasroom@gmail.com címen várjuk.

 Jelen János – Irimiás Balázs

 

Posted in Közlemények | 2 Comments »

Közlemények és felhívások a hírlap oldalán

Írta: Kanadai Magyar Hírlap on január 29, 2008

KözleményAz elmúlt évek során gyakran érkeztek e-mailek és levelek a szerkesztőséghez olvasóinktól akik hírdetéseket, vagy közleményeket szerettek volna betenni a hirlapba. A mai naptól kezdve ezen az oldalon várjuk közleményeiket, illetve hirdetéseiket és megjelenésük teljesen ingyenes. Amennyiben Ön is be szeretne küldeni egy hirdetést, kérjük hogy kattintson az oldal alján található “comment” linkre. Irja meg bejegyzését, úgy mintha egy cikkhez szeretne hozzászólni. Töltse ki a kötelező mezőket (név és e-mail cím) és a végén nyomja meg a “submit comment” gombot. Közleményét 48 órán belül jóváhagyja a szerkesztőség és innentől kezdve megjelenik oldalunkon.

Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a hírlap és annak szerkesztői semmilyen felelőséget nem vállalnak a hírdetésekben közölt információk hitelességével kapcsolatban. Ezen kivül ajánljuk, hogy olvasóink mindig körültekintőek legyenek amikor internetes hirdetéskre válaszolnak, illetve ha az ott közölt szolgáltatások igénybe veszik. Hirdetőinktől pedig annyit kérünk hogy az általuk feladott közlemények és ajánlott szolgáltatások ne ütközzenek a kanadai törvényekbe. A szerkesztőség fenntartja a beküldött hirdetések elutasításának jogát.

Reméljük, hogy legújabb szolgáltatásunkat olvasóink hasznosnak találják.

Posted in Közlemények | 41 Comments »