Magyarországi adófizetőknek köszönhetik kanadai és amerikai magyarok, hogy 24 millió forintból bulizhatnak a floridai Daytonában, illetve Los Angeles-ben és San Francisco-ban. A kanadai Extra Hungariam alapítvány szervezésében kerül megrendezésre „az év bulija” amelynek fénypontja az Edda nevű együttes fellépése. A Magyar Hang című konzervatív lap számolt be a magyar állam által támogatott rendezvényről, illetve arról is, hogy idén magyar adófizetők 48 millió forinttal támogatják a Kanadai Magyar Kulturális Tanács táncdal projektjét. Lukács Csaba, a magyar konzervatív lap újságírója teszi fel azt a kérdést, amelyet a KMH-ban számtalanszor megfogalmaztunk az évek folyamán: „Kanada a világ második legélhetőbb országa, ahol a minimális […]

Mottó: Otthonka, a hetvenes évek házi viselete nőknek. Elől gombolós, combot alig fedő vékony, csaknem áttetsző anyagból készült ruha. Bugyi és melltartó kellett alá, hogy viselője ne láttasson többet, mint amit illik. Irdatlan hőség volt, meg por, mindez a tűző napon. Szél nem rezzent, a hangyák is járataikba bújtak. Ők nem. Nekik volt: Hasra! -meg -Jobbról repülő! -és -Roham! -Gyalogsági kiképzés a híradós kopaszoknak, keményen, hadd tudják milyen a többiek élete, aztán sorakozó és szünet. Sebesen kapkodtak kulacsaik után, amikor harsant a századosi parancs, -Kulacsokat lefelé fordítani! -Szomjasan nézték a lábuk elé csorgó vizet, majd -Pihenj! Oszolj! -és ők tétován […]

Kezében a szenesvödörrel a vak sötétben indult a lépcsőházból szűrődő fény irányába. Már favágás közben egy hatalmas, körmeit meresztő medvét képzelt maga mögé, és ahogy akkor, úgy most sem nézett hátra. Tízéves, még nemkamasz erőpróbabája volt a sötétségtől való félelem ellen, ahogy később, már kiskamasz korában a sötét erdőben való séta. Nem nézett hátra, pedig sompolygó farkaskutyára gondolt. Aztán később -már ifjú apaként- a sötétben ugyanott csodálkozva vette észre, hogy nincs mit leküzdenie. Már nem fél. Már nem félhet, hiszen nyakában ül kétéves fia, aki azért nem fél mert bízik benne, mert ő nem fél, és érzi, hogy nem…. Felnőtt, […]

Disszidensek. Eredeti értelmében egy szervezett közösségtől véleménykülönbség miatt elkülönülő személyt jelöl. A Rákosi-érától kezdve szélesebb értelemben használták mindazokra, akik Magyarország törvényeivel, társadalmi. rendjével való szembekerülésük miatt vagy más okból, pl. anyagi érdekből, érvényesülési szándékból külföldre távoztak, s ott kívántak megtelepedni. A disszidálás – ellentétben a kivándorlással – illegális tevékenység volt, ezért a törvény büntette. Manapság már nem vagyunk ennyire vonalasak, ma már emigránsnak hívjuk őket. Persze, csak azokat, akik az outputot képezik. Az input, az migráns. A különbséget nagy honvédőink se tudják megfogalmazni. A lényeg, hogy a Lajtán túli vidék tele van ilyenekkel. Lényegtelen, hogy miként hívjuk őket, azonban – […]

Még nem papok uralták az iskolát, még nem volt kötelező a mise, valamikor a nyolcvanas évek végén, amikor nem született, hanem haldoklott a diktatúra, akkor az egyik évben Gizinéni végzős osztálya kapta a karácsonyfa díszítésének feladatát. Kitüntető feladat, talán a negyedikes fiúk magas termete, könnyed mozgása vagy a lányok papír angyalkái miatt esett rájuk a választás nem tudni. A gondnok az izzósorokat már felrakta, létráját a fiúk elkérték, a lányok lelkesen masnizták a szaloncukrokat, üveggömbök és habcsók közt jól mutattak a kékes színűre mintázott papírangyalkák. A fiúk komoly arccal aggatták a díszeket, a lányok nevetgéltek és mutatták; oda még oda […]

„Ha mindenki szép és szent lenne és ha mindenkiből az Alter Christus neon fénye áradna, könnyű lenne mindenkiben Krisztust látni. Ha Mária, mint ahogy Szent János mondta, a napfényben tündökölt volna Bethlehemben, csillagokkal diszített koronával a fején és a holdfénnyel a lába alatt, akkor az emberek azért harcoltak volna egymással, hogy helyet készítsenek számára. De nem ez volt Isten terve Mária számára és nem ez volt Krisztus útja saját maga számára sem. Az Isten ott van elrejtve minden ember lépte alatt, aki e földön jár. Hiszen azt mondta, hogy minden pohár víz amit a koldusnak adunk, valójában az Istennek adjuk. […]

Illetve, talán mégsem. Az öreg igazából végig se gondolta, ez csak olyan hangulatként libbent át az agyán. Nézte a naptárt: december 24, Ádám és Éva napja. Na ja. Szenteste. Már, akinek. Neki csak olyan, mint a többi. Illetve, talán mégsem. Mert hát mégiscsak szenteste. Sóhajtva tekerte nyaka köré a sálját: jó meleg, még a felesége kötötte. Kalap helyett most a kicsit kopott perzsa kucsmát nyomta a fejébe, hiába, na, már fázékonyabb, pedig még nem is olyan régen dús fürtjeit kínálta a szélnek. Igaz, az a nem is olyan rég úgy 20 évvel ezelőtt volt, azóta meg a maradék is gyér, […]

Mielőtt elmélyednénk a témában, foglalkozzunk egy cseppet Szíjjártó mivoltával. Egy épeszű, magára valamit is adó miniszter – pláne nem egy külügyi – nem visel kakadu-frizurát. Igaz, valszeg nem volt honnan stílust, jó ízlést és szépérzéket tanulnia, de a Fideszen belül ez soha nem volt követelmény, mi több, a kimosakodott aszfaltparasztoknak nem is volt honnan megtanulniuk. Akad bőven ország, mi több, város, aminek van címerállata, volt nekünk is Európa-szerte híres hollónk. Manapság is akad madár, pl. a turul – háturul – és most meg a kakadu. Így hát szerintem Szíjjártó is egy címerállat. Egész jól beleillik Orbanisztán heraldikai képtárába… De hagyjunk […]

Ahogy öregszik az ember, egyre gyakrabban gondol régi ünnepekre, kiskora örömeire. Lehet, hogy azért is, mert több ideje van: nem neki kell már a karácsonyi díszekről gondoskodnia, a háromnapos ünnep menüjéhez is egyszerűbb ma a hozzávalókat beszerezni, mint a ’90 előtti Magyarországon. Nekem óriási szerencsém volt:62 éven keresztül – egy kivételével – minden Szentestét a Szüleimnél töltöttünk együtt. Ez megegyezés volt. Mi, felnőtt gyerekek, sógorok nem vettünk ajándékot egymásnak. Csak a gyerekeknek, meg a Szüleinknek volt csomag a közös karifa alatt. Illetve a Szüleinknek nem is, mert közösen vettünk nekik nagyobb dolgokat – az addigra lepusztult háztartáshoz szőnyegeket, függönyöket, étkészletet, […]

De annyi impulzus ért, hogy itt ülök a gép előtt és valahogy megpróbálom összeeszkábálni kesze-kusza gondolataimat. Történt ma, hogy volt egy beszélgetésem és valahogy szóba került Öcsi bácsi, igen, Puskás Öcsi, vagy Purczeld Ferenc, kinek hogyan tetszik. Gyerek, illetve sráckoromban példaképem volt. Emlékszem egyszer valamikor a rádió leadta a teljes 1954-es berni VB döntő hanganyagát, hallgattam Szepesi Györgyöt, és bár tudtam az eredményt, mégis ott szipákoltam a rádió előtt, amikor Szepesi szinte zokogott, „Bozsik, mit csináltál, Bozsik mit csináltál…”, mivel az ő labdavesztéséből kaptuk a harmadik mindent eldöntő gólt. Kint voltam a Népstadionban akkor is, amikor Puskás először hazajött és […]

Mottó: Vajon az ember, ez a két lábon járó, madárként éneklő emlős, ez a fajtársait kéjjel gyilkoló lény, miként lett ilyen hatalmas alkotó? Romlott és hős; számító hazug, és ezeréves erkölcsi tanokat tisztelő. Van-e élőlény rajta kívül, akibe gonoszságból, jóságból, tehetségből ennyi fér. Időnként Gizinénin jár az eszem. Gizinéni szelíd, akár Jézus. Hirdetett gondolatai közül neki is a szeretet a legfontosabb, ha erős lenne, mint Jézus, akkor a gyűlöletkeltők megölnék, de gyenge, hát fölényesen legyintenek -„Naiv vagy Gizikém.” Útkereső vagyok. A városi rengetegben is az utat keresem, pedig ott mindenütt utak vannak. Bármerre megyek úton vagyok, és mégis keresem. Halkan […]

Tizenhat évig tartó szolgálat után távozott a montreáli Hungarian United Church lelkésze, György Attila. A közösség az Új Kenyér ünnepe és az ahhoz fűződő ebéd keretein belül vett búcsút lelkészüktől, egyben szerencsét kívánva jövőbeni terveihez. György Attila a következő szavakkal búcsúzott közösségétől: „A Prédikátor könyve szerint ‘mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak.’ Azaz semmi sem tart örökké a Földön, csak majd a Mennyben. Rendelt ideje van tehát az érkezésnek és rendelt ideje van a távozásnak is. Kérjük hát a Teremtő Jó Atyát, hogy viseljen gondot mindenekre. Növekedjen az Áldás ezerszámra és legyen békesség minden […]

Anyukámék nyolcan voltak testvérek, Apukámék hatan. A fiam mindig irigyelt, hogy nekem 35 első unokatestvérem van, neki meg csak kettő. De az a helyzet, hogy igazából csak az anyai családdal tartottuk a kapcsolatot – az apai unokatestvérek mára mind eltűntek a látókörből. A fene tudja, miért így alakult ez – talán a Biró János kovács (és okleveles patkolómester!), meg a feleségei szelleme tették. Merthogy két felesége volt nagypapának – csakhogy nem válási okokból, hanem a múlt századelőn nagyon is gyakori eset miatt: Berta Mária fiatalon elhunyt, három kisgyerekkel özvegyen hagyva Jánost. Még Édesanyám is csak halványan emlékezett az anyukájára, pedig […]

Amikor önkéntesként, szabadidőben szerkesztünk lapot, az egyik legelkeserítőbb jelenség a cikkekhez özönvízként érkező gyűlölködő hozzászólások, a másikat szánalmasan gúnyoló kommentek sorozatos írása, az egymással történő végtelen és unalmas személyeskedő veszekedés, illetve az adott bejegyzés témájához köszönőviszonyban sem lévő kommentek beküldése. Nem először fordultunk e témában kommentelőinkhez. 2018-ban és 2017-ben például a következőket kértük: Változások a hozzászólások moderálásában Néhány mondat a KMH-ban megjelenő hozzászólásokról Valamennyi próbálkozásunk kudarcot vallott. Azonnali hatállyal és további indoklás vagy figyelmeztetés nélkül, a már eddig is ismert moderációs alapelveket figyelmen kívül hagyó hozzászólások törlésre kerülnek. Amennyiben gyakorlatunk nem egyezik elvárásaival vagy elveivel, kérem keressen egy olyan másik […]

Egy tanulságos ütésváltás a Kanadai Magyar Hirlap komment-mezõjébõl (rövidítve): slapaj – Sokunk álláspontja (sajnos szomorú de igaz) szerint az Akadémia, elavult a kutatások rendszere meghaladta önmagát… … nem akarják feladni a kényelmes, biztos, teljesítményt nem követelõ kifizetõhelyeiket, ezért inkább elhitették a sajtó és a közvélemény erre fogékony részével, hogy a kormány az Akadémia létére tör… Tüske Zsófia slapaj, te ott osszad az észt és reformáld az akadémiát, ahova bekullogtál. szart sem tudsz a magyar tudományos életrõl… A tehetségtelen középszer mindig szívesen rúg bele olyanokba, akiknek a cipõje talpáig sem ér fel. És azt hiszi, hogy a rúgás után õ majd […]