Az emlékezés napja a Brit Nemzetközösség országaiban

2007 november 9 10:48 de.5 hozzászólás

A háborús hõsökre, a külföldi fronton harcolt veteránokra és a béketeremtő és békefenntartó műveletekben részt vett katonákra emlékeznek a Brit Nemzetközösség országai november 11-én. Ezen a napon – 1918. november 11-én, 11 órakor – ért véget hivatalosan az elsővilágháború. Egyperces néma tiszteletadással adóznak 1919 óta a háborúban elesett katonák emlékére világszerte, pontban 11 órakor. Az emlékezés jeléül az emberek pipacsot viselnek ruhájukon, melynek hagyománya onnan ered, hogy az első világháborús belgiumi és franciaországi csatamezket ilyen virágok borították. A vérontást szimbolizáló vörös pipacsot egy kanadai tiszt, John McCrae versben örökítette meg 1915-ben. Magyarországon a megemlékezést és koszorúzást november 11-én, az angol, ausztrál, dél-afrikai, francia, indiai, kanadai, lengyel és új-zélandi katonai temetőben tartják a nyugati szövetséges országok nagyköveteinek részvételével. Kanada története során mintegy másfélmillió kanadai katona szolgált különféle háborúkban és békefenntartó akciókban világszerte, közülük 117 ezren áldozták életüket.

Royal Canadian Legion és a Juhar Levél

Flanders mezején pipacsok nõnek
Keresztjei közt egy temetõnek
Ez jelöli a mi helyünket; s bár fenn az égen
Még bátran szól a pacsirta ének
Lenn, az ágyúdörgésben nem hallod õket.
Mi vagyunk a halottak, kik pár napja még
Éltünk, elestünk, ragyogott ránk a naplemente
Szerettünk, szerettek minket s most itt a vég,
Flanders mezején.
Viaskodjatok Ti az ellenséggel;
Átadjuk a fáklyát elhaló kézzel;
Vigyétek Ti azt magasra tartva.
De ha hûtlenek lesztek hozzánk, mélyén a sírnak
Mi nem tudunk aludni, bár pipacsok nyílnak
Flanders mezején.

John McCrae, 1915.

5 hozzászólás

  • Szemenyei-Kiss Tamás

    A világ különböző pontjain harcoltak a kanadai és az Egyesült Államok katonái? – Ezek szerint honvédelemről szó sem esett… Az Egyesült Államok janicsárhadserege napjainkban is „békefenntartó” harcokat vív és gyilkolja válogatás nélkül a hazájukat védő polgárokat. Ti magyarok, ott a távolban, ha még egyáltalán magyarok maradtatok, hogyan asszisztálhattok ehhez a semmihez hasonlító tömeggyílkossághoz világszerte?
    VILÁG SÖPREDÉKE,AMERIKA A NEVED!…

  • Kollár Erzsébet(Budapest)

    Az Egyesült Államok hadserege – immár a világ csendőreként – olyan aljas és semmivel sem magyarázható „rendfenntartást” végez a világ különböző pontjain, mellyel lassan(?) a hitleri Németország ténykedéseit is elhomályosítja. A balkáni háborúba beavatkozva magyar repülőterekről bombázta a Duna-hidakat és a Délvidék magyarlakta városait falvait.

  • Újvári Dániel

    Miért kell a kanadai vagy az amerikai
    (US Army) katonáknak „a világ különböző pontjain” szolgálni? Felhatalmazta őket erre valaki? Honvédelmet folytatnak vagy más népek szabadságharcosait gyílkolják?…
    Ezeket a kanadai és USA-beli személyeket bűn katonának nevezni: ők
    egyenruhába bújtatott gyilkosok!

  • A Don kanyarban kik voltak és miért? Gondolkodni kéne, legalább egy kicsit – néha. Leginkább a kivezényelt, nélkülöző, a hatalmi játékokba belekényszerített áldozatokról van szó. BÁRMELY nemzet tagja is legyen.

  • Kedves Nemecsek!

    A Doni Katasztrofa a II.VH alatt, a Szovjet kassai bombazasat koveto harci cselekmenyek resze volt. Utolag mindig konnyu okosnak lenni, hogy mit, merre es hogyan kellett volna csinalni…. Hazank nem volt agresszor, nem volt kezdemenyezo. Vedtuk magunkat attol, ami sajnos vedul is bekovetkezett, a voros kommunizmus…. A csocselek, a primitivseg uralma.
    Aztan, hogy az USA hogyan epiti a jovojet, az megint meger egy miset…. Gondolom ismeri a mondast „what goes around, will come around”…. Milyen kar, hiszen egy csodalatos orszag, egy tehetseges nep. Ugy tunik elmulasztottak azt a tortenelmi lehetoseget, mikor valoban a Vilag vezetoi lehettek volna…