Surányi György nem lesz magyar miniszterelnök
Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke ma hivatalosan is kijelentette: nem lesz Gyurcsány Ferenc leköszönÅ‘ szocialista miniszterelnök utódja. Surányi ahhoz a feltételhez kötötte a kormányfÅ‘i poszt elvállalását, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség legalább hallgatólagos támogatása biztosÃtva legyen. „Új választás nélkül, új keretek között a pártokhoz nem szorosan kötÅ‘dÅ‘, noha tÅ‘lük nem szükségképpen egyenlÅ‘ távolságra lévÅ‘ válságkezelÅ‘ kormány akkor lehet működÅ‘képes, ha bÃrja a parlamenti pártok eltérÅ‘ hÅ‘fokú, de világos támogatását”–nyilatkozta Surányi. Azóta világossá vált, hogy a Fidesz kizárólag az elÅ‘rehozott választásokat támogatja, melyet szerinte a 2009 június 7-re kiÃrt Európai Parlamenti szavazással együtt kéne megtartani. Ez a hozzáállás pártpolitikai szempontból egyáltalán nem meglepÅ‘, hiszen a Századvég-Forsense pártpreferenciás felmérése szerint a biztos szavazók közül 41 százalék szavazna a Fidesz-KDNP-re és csak 12 százalék az MSZP-re. Az MDF 3 százalékéval a harmadik helyen áll, de továbbra is a parlamenti küszöb alatt. Az SZDSZ-nél pedig csak 1 százalékot mértek. Igaz, azóta nagy változások következtek be a magyarországi közéletben. Például Bokros Lajos lett az MDF EP listavezetÅ‘je (és még miniszterelnök-jelöltje is), valamint Gyurcsány Ferenc a múlt hétvégén hÃrtelen lemondott.
A szocialisták tovább kutatnak olyan válságkormányt vezetÅ‘ kormányfÅ‘-jelölt után, aki az SZDSZ számára is elfogadható lehet, miután kiderült, hogy Surányi nem vállalja a felajánlott tisztséget. Az MSZP másik komolyan vehetÅ‘ jelöltje Glacz Ferenc történész, aki egyben a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke. Egyesek szerint Glatz lehetne az a jelölt, aki leginkább elfogadható szocialista körökben, mivel valószÃnű, hogy szocialisan érzékeny politikát folytatna. Az SZDSZ azonban nem támogatja a neves történészt.
Kanadai Magyar HÃrlap
Comments are closed