Több mint kétszázan írták alá a magyar levéltárakat védelmező kanadai petíciót
Eddig összesen 223-an írták alá azt a kanadai petíciót, mely a budapesti Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltár (ÁBTL) forrásanyagát próbálja megvédeni a kormány politikai bejelentésével és a most készülő törvénytervezetével szemben, miszerint egy demokratikus állam nem őrizheti egy erkölcstelen rendszer erkölcstelen dokumentumait. Mindenképpen lendületet adott a petíciónak az Association of Canadian Archivists (ACA) segítsége, melynek köszönhetően többszáz kanadai levéltáros és történész kaphatta meg felhívásunkat az ARCAN-L listserv-en keresztül. A felhívás és petíció az ACA csütörtöki vezetőségi gyűlés napirendjére került. A Canadian Historical Association (CHA) partfogói (advocacy) testülete szintén tárgyalja a petíciót és a veszélyben lévő magyar levéltári anyag helyzetét.
A magyarországi kommunista korszak kutatásához elengedhetetlen levéltári anyag tervezett felszámolása csodálkozást és visszatetszést okozott a kanadai akadémiai körökben. Ez talán azért sem különösebben meglepő, mivel sajnos Kanadában is megsemmisült olyan levéltári anyag, mely kulcsfontoságú lett volna az Első Világháború idején internált több mint nyolc ezer osztrák-magyar bevándorló történetének feltárásában. Mint ahogy a cikkhez csatolt 1954-es kormányrendelet mutatja, a Treasury Board úgy döntött, hogy megsemmisitik azokat az dossziékat, melyek az 1914 és 1920 között levezényelt igazságtalan, etnikai alapon történő internálás operatív iratokat tartalmazta és az internáltaktól elkobozott vagyon után járó kárpótlás alapjaként szolgálhatott volna.
A petíciót a hónap végéig hivatalosan átadom a Magyar Köztársaság ottawai nagykövetségének és arra fogom ösztönözni az érdekelt kanadai szakmai szervezeteket, hogy kövessék nyomon a magyarországi törvénytervezet fejlődését és a kormánypárti politikusok nyilatkozatait. A HungarianArchives.com című honlap ebben nyújt majd segítséget, hiszen a petíció hivatalos átadása után is megjelennek angol-nyelvű hírek az ÁBTL levéltári anyag helyzetéről és az újabb fejleményekről.
Comments are closed