Stephen Harper

1988 óta először szerzett parlamenti többséget jobboldali párt Kanadában. A május 2-ai választás alaposan felrázta a szövetségi politikai életet. Negyedik nekifutásra végre sikerült Stephen Harper miniszterelnöknek a mandátumok többségének megszerzése, harmadik helyre szorult és egyben összeomlott a liberális párt, szinte teljesen eltűnt a politikai palettáról a szeparatista Bloc Québois, bejutott az Alsóházba a Zöldpárt és Jack Layton, az Új Demokrata Párt kormányfő-jelöltje lesz az új, markánsan baloldali hivatalos ellenzék vezetője. Már sejteni lehetett a választások előtti egy-két hét során, hogy joggal kezdhetik el az új demokraták a Stornoway ellenzéki rezidencia új függönyeinek mérését, hiszen valamennyi felmérés jelezte: nem csak, hogy beérték a liberálisok támogatottsági szintjét, hanem meg is haladták azt mindenhol, kivéve Ontario tartományban. 

Konzervativ többségre azonban nemigen lehetett következtetni a pártpreferenciás kutatásokból, pláne nem egy ilyen fölényes, stabil többségre, mint amit most elért Harper kormánypártja. Összesen 167 mandátumukkal, a konzervatívok erősebb parlamenti többség birtokában jutottak mint Jean Chrétien liberális miniszterelnök a 2000-es választások után. A 167 mandátumból álló jobbközép többség mellett, 102 körzetben győzött az NDP, a liberálisok 34 választókerületben, a Bloc Québécois csupán négy képviselőt küldhet a kanadai törvényhozásba, miközben a zöldek egyetlen képviselővel végül a parlamentbe kerültek.

Mire kell majd figyelni az elkövetkező négy év során? Az elmúlt hét év kisebbségi kormányzása után már kissé elszoktunk a csupán négy éventi választásoktól, azonban most már szinte biztos, hogy Harper pártja kihúzza a ciklus végéig. Először is, fontos figyelni, milyen hatással lesz a Bloc Québécois teljes összeomlása a québeci szeparatista mozgalomra, és különösen az éppen most radikalizálódó, Pauline Marois által vezetett Parti Québécois-ra (PQ). Jean Charest liberálisai immár nyolc éve vannak kormányon, három választást nyertek is eddig úgy tűnt, hogy kudarc elé nézhetnek jövő tavasszal. De a BQ eltűnése a szövetségi parlamentből  (Gilles Duceppe pártja ezentúl elesik a föderális támogatás túlnyomó részétől és nem is többé számit hivatalos országgyűlési pártként) destabilizálhatja a PQ-t, különösen ha Marois és a radikális keménymag továbbra is azt igéri, hogy egy lehetséges PQ kormány prioritása a jelenleg egyáltalán nem népszerű referendum megtartása lenne, vagy ha tényleg korlátoznák az angol főiskolára való jelentkezést, illetve ha teljesen betiltják az összes angol felíratot a táblákról. A BQ összemolása után, a québeci liberálisoknak most esetleg lehet esélyük a folytatásra, de valószinű csak akkor, ha Charest még a választások előtt lemond és találnak egy népszerű alternatívát. A másik lehetőség egy teljesen új québeci váltópárt alakítása, mely átvehetné a jelenleg a PQ által betöltött szerepet.

Szövetségi szinten vajon mit kezd a konzervatív kormánytöbbség és az új demokrata ellenzék a szenátussal? A konzervativok megszeretnék tartani a felsőházat, de választások elé állitani a szenátorokat, ahelyett hogy a mindenkori kormányfő nevezi ki őket. Az új demokraták pedig inkább eltörölnék az egész szenátust, úgy ahogy van. (Mint ismert: Layton az angol vitán azt kérdezte Harpertől, hogy minek kellenek új börtönök, hiszen a bűnőzők fantasztikusan jól érzik magukat a felsőházban. Egyedül a liberálisok támogatják a változatlan szenátust, ahol még tavaly többségük volt. Érdekes helyzet állt elő, hiszen egyetlen új demokrata képviselő sincs a szenátusban, pedig most már ők alkotják a Királynő lojális ellenzékét.

Mi lesz a liberális párttal? Hatalmas sokkot jelentett az összezsugorodott 39 mandátumos frakció egy olyan párt számára, mely a huszadik század folyamán hét évtizeden keresztül vezette az országot. A legnagyobb veszély a párt számára az, hogy a konzervativok elszivják középpárti szavazóbázisát és az NDP pedig elviszi a baloldaliakat. Bizonyos értelemben ez már meg is történt a mostani választáson. Kérdés, hogy helyre tudnak-e állni a négy év alatt. Sok függ majd attól is, hogy Harper képes-e a középről kormányozni és eltudja-e hallgatattni a pártján belüli markánsan jobboldali hangokat, akik ezek után esetleg keményebb, jobboldali fellépést várnának bizonyos kérdésekben, pl. az állami egészségügy részleges privatizációja, további adócsökkentés, a szövetségi kormány hatáskörének visszafogása és esetleg az abortusz szigoritása.

Nem lehet tudni, hogy Layton hogyan teljesít az ellenzék vezetőjeként, nem lehet tudni, hogy Harper és pártja, miként reagál a hírtelen jött kormánytöbbségre (képesek-e elkerülni az arrogáns kormányzást?) és végképp nem látjuk, hogy mi lesz a vezetőnélküli, mandátum és bázis nélkül maradt liberális párttal, különösen akkor ha Harper valóban általakítja a pártok finanszirozását, mely különösen kedvezőtlenül érinti a griteket és a BQ-t. Csak Aldous Huxley regényének „Brave New World” régényének cime jut eszembe. Valóban egy brave new world küszöbén találja magát a kanadai közélet és társadalom.