Vatikáni képviselÅ‘vel tárgyalt a clevelandi Szent Imre templom ügyvÃvÅ‘je
ElkezdÅ‘dött a Richard Lennon clevelandi püspök által levezényelt templombezárások vatikáni felülvizsgálata, melynek keretében Peller Miklós, a tavaly júniusban bezárt Szent Imre Egyházközség ügyvÃvÅ‘je is tárgyalhatott a Szentszék képviselÅ‘jével. A vatikáni vizsgálatot a 76 éves John M. Smith nyugdÃjazott new jersey-i püspök vezeti és a több mint ötven bezárt, vagy összevont római katolikus egyházközség képviselÅ‘i általában pozitÃvan nyilatkoztak a találkozással kapcsolatban. „Smith püspök nagyon figyelmes volt és látszott, hogy egy fontos ügynek tartja a clevelandi helyzetet. Örülök, hogy ilyen szintű érdeklÅ‘dést tanusÃtanak a Vatikán részérÅ‘l”–mondta Peller.
A magyar egyházközség képviselÅ‘je meghÃvást kapott a parmai Jezsuita Otthonba, ahol több mint egy órás beszélgetést folytatott Smith püspökkel. „A püspök igazán udvarias volt. Azért jött, hogy meghallgasson minkent és énnek a kötelességnek eleget tett. Nem nyilvánÃtotta ki saját véleményét, de pertinens volt minden feltett kérdése”–mondta Peller.
A bezárt Szent Imre Egyházközséget jelenleg a magyar cserkészek gondozzák és továbbra is a templomépületében és a plébánián tartják gyűléseiket. Lennon püspök azonban betiltotta a szentmiséket és minden egyéb vallásos tevékenységet. Peller szerint van némi remény arra, hogy a püspök ellen indÃtott vizsgálat eredménye az lesz, hogy egy nap ismét kinyÃthatja kapuit a jobb sorsra érdemelt Szt. Imre Egyházközség. Kérdés azonban, hogy honnan szereznékek magyar papot, hiszen Sándor atyát tavaly Å‘sszel Chicagoba helyezték át.
KÃnos helyzetbe került a clevelandi katolikus püspök. Amikor elÅ‘ször napvilágra került a vezetése ellen indÃtott vizsgálat hÃrre, az egyházmegye hallgatott és az újságÃrói kérdésekre Robert Tayek, a püspök szócsöve annyit mondott, hogy semmit nem tud a hÃresztelésekrÅ‘l, de majd utána jár az ügynek. Néhány nappal késÅ‘bb Lennon püspök azt találta mondani, hogy az egész vizsgálatot tulajdonképpen Å‘ kérte a Vatikántól saját maga ellen, hiszen kétségbe vonták a Cleveland egyházmegye feletti autoritását.
Patricia Schulte Singleton-nal, az Endangered Catholics nevű, 13 bezárt egyházközséget képviselÅ‘ erdekvédÅ‘ egyesület vezetÅ‘jével is találkozott Smith püspök. Schulte Singleton a konzultáció folyamán Lennon püspök eltávolÃtását javasolta. Az érdekvédÅ‘ egyesült vezetÅ‘je szerint a clevelandi püspöknek „morális defektusa” van.
De a templombezárások körüli vizsgálat aligha az egyetlen kÃnos ügy az egyházmegye számára. Patrick O’Connor atya, az egyházmegyéhez tartozó St. Jude Egyházközség lelkipásztora 1997-ben szexuálisan bántalmazott egy akkor 15 éves fiút, aki iskola után a plébánia melletti pályán kosárlabdázott. O’Connor atya 2008-ban mondott le lelkipásztori tevékenységérÅ‘l, amiután fény derült pedofil bűncselekményeire. 2009-ben három hónapos letöltendÅ‘ fegyház büntetésre itélték az egyházmegye papját. Az áldozat a napokban indÃtott új, polgárjogi pert a clevelandi egyházmegye és Anthony Pilla egykori püspök ellen. A peranyag szerint a volt clevelandi püspöknek már 2003 körül tudomása volt O’Connor pedofiliájáról és egy elÅ‘zÅ‘ áldozattal bÃróságon kÃvül egyezett ki és ajánlott fel kárpótlást. Ezzel nem csak az áldozat szenvedését, hanem diszkrécióját vásárolhatta meg a clevelandi egyházmegye, miközben a pedofil papot két másik egyházközségbe helyezték át. Az 1997-es bántalmazás áldozata 250 ezer dollár kárpótlást követel a clevelandi egyházmegyétÅ‘l.
A templombezárások körüli vizsgálat és a per hÃrre szinte egyszerre robbant ki. Ez a felé mutat, hogy Lennon püspök romboló akciója a pedofil botrányból fakadó kárpótlási ügyek finanszÃrozásával lehetett összefüggésben.
4:52 du.
A leirásból az tünik ki, hogy óriási hibák történtek a Szt. Imre templom és más katolikus templomok hirtelen lezárásával kapcsolatban. A clevelandi püspök túlbuzgó és önkényes akciója a legszigorúbb kritikát érdemli és egy igen alapos kivizsgálásra van szükség. Reméljük, hogy a vatikáni megbizott valóban ebben a szellemben fog eljárni.
Patrick O’Connor lelkipásztor megdöbbentÅ‘ szekszuális kilengése valóban nem vet jó fényt az elÅ‘zÅ‘ püspökségre.
Azt, hogy ilyen ügyeket nem vizsgáltak ki rögtön és nem büntették meg az illetékes papokat, egy általános jelenség volt az össz katolikus egyházban, mert nem voltak felkészülve, kitanitva ezekre a hirtelenül sokasodó bünös esetekre.
A katolikus egyház nem vette észre, hogy miután nem vezettek be spártai szigoruságot ezen a téren, a perverz vagy beteg egyének szinte keresték a papi pályát, amely könnyen elérhető fiatalságot nyújtott.
O’Connor hogy két éven át szekszuális viszonyt tudott fenntartani egy teenagerrel, moziba, vacsorázni vitte, együtt játszottak raquetballt és ilyen hosszú idÅ‘ alatt a lelkipásztort az egyház részérÅ‘l senki nem ellenÅ‘rizte ez teljesen a feljebbvalóknak a hibája. Természetesen ezek az áldozatok horibilis pénzt akarnak kicsikarni késÅ‘bb.
Patrick O’Connor hosszúlejáratú bünös viszonya azonban nem lehet ok vagy összefüggés a magyar Szt. Imre templom lezárásával. Ha egy gyerekem hibázik, a többit is sarokba állitom? Érthetelennek és logikátlannak tünik, hacsak nincsenek olyan meggondolások vagy más okok amelyeket mi nem ismerünk.
Sándor Atya elhelyezése Clevelandból sajnálatos, de Erdélyből jól felkészült és más kiváló katolikus papokat is tudnánk meghivni. Kivánjuk, hogy a Szt. Imre templom kapuja újra megnyiljon a hivők számára.
Edina Thiry
Lima, Ohio