Meghalt Jack Layton, a kanadai ellenzék vezetője

2011 augusztus 22 11:12 de.1 comment
Jack Layton (1950-2011)

Hétfő reggel 61 évesen elhunyt Jack Layton, a legnagyobb ellenzéki párt vezetője. Felesége Olivia Chow rövid közleménye szerint, Jack Layton reggel négy körül halt meg torontói otthonában. 2010-ben fedeztek fel nála rákosdaganatot, de ettől függetlenül Layton tovább folytatta politikai tevékenységét. Történelmi sikert ért el vezetése alatt a baloldali Új Demokrata Párt (NDP), amikor a 2011 májusi választáson 103 mandátumot nyertek és harmadik helyre szorították a Liberális Pártot és Québecben megsemmisítették a szeparatista Bloc Québécoist. Bob Rae, a Liberális Párt vezetője „mélységés szomorúságáról” beszélt a halálhír kapcsán. Rae elmondta, hogy politikai nézeteltérések ellenére, hosszú éveken keresztül jó barátságot ápolt Laytonnel. „Jack Layton egy szilárd politikai örökséget hagy maga után, mely a szociális igazságosságra épült”–mondta a liberális párt vezetője.

A Layton család generációk óta aktív szerepet vállal a kanadai közéletben. Nagyapja a québeci Union Nationale kormány minisztere volt, édesapja pedig Brian Mulroney konzervatív kormányfő minisztere. Layton azonban szakított apja és nagyapja konzervatív hagyományaival és a hatvanas, illetve hetvenes években a montreáli McGill Egyetem baloldaliságát magába szívva, a szociáldemokrácia felé hajlott.

1972-ben szerezte meg mesterfokú végzettségét a Torontói Egyetemen, ahol Jim Laxer, az úgynevezett Waffle Mozgalom egyik vezetője alatt tanult. A Waffle (más néven a Független Szocialista Kanadáért Mozgalom) volt az NDP radikális szárnya, mely a kanadai nacionalizmust és a nagyvállalatok államosítását támogatta.

1982-ben válaszották meg Torontóban mint önkormányzati képviselő és 20 éven keresztül volt aktív Kanada legnagyobb városának közgyűlésében. 2003-től volt az NDP vezetője és megválasztását követően minden voksoláson az előzőhöz képest jobb eredményt ért el az idén ötven éves baloldali párt. Layton a politikai közép felé húzta az egykor erőteljesen balos, és a szakszervezetek hatása alatt lévő pártot és Québec felé is nyitott.

Több mint 4,5 millió kanadai szavazott az NDP-re a májusi választáson és 59 mandátumot szereztek Québecben, országosan pedig 103 képviselős frakciót alakitottak. Az NDP ideiglenes pártelnöke Nycole Turmel, québeci képviselő és szakszervezeti vezető.

Tags:

1 Comment

  • Bencsics Klára

    Sajnálom! Nemrég még láttuk! Karizmatikus politikus volt, bár nem értettem vele egyet!