Az ÁFA emelés visszaesést hozhat a fogyasztásban
A Fidesz-KDNP kormány rekordszintű forgalmi adóemelést hajthat végre, miután kiderült, hogy a párt 16 százalékos egykulcsos személyi jövedelem adócsökkentése bedöntötte a központi költségvetést. 2012-től 27 százalékra emelkedik az általános forgalmi adó, mely Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint 150 milliárd forintos plusz bevételt jelent az államnak.
Csak azzal nem számol a magyarországi kormány, hogy az ÁFA kétszázalékos emelése negatívan érinti az amúgy is vérszegény fogyasztást, mely tartósan gyenge gazdasági növekedéshez vezethet. Igy is csak 1,5 százalékos növekedéssel számol a Fidesz 2012-ben, miközben az inflációt 4,2 százalékra becsüli, mely az előző becslésekhez képest 0,8 százalékkal magasabb áremelkedést helyez kilátásba.
Matolcsy természetesen kerülte a „megszorítás” kifejezést és e helyett inkább „ország mentő költségvetésről” beszélt. Bár azt nem tette hozzá, hogy éppen az általa elszúrt adópolitika miatt–melytől teljesen irreális gazdasági növekedést és a krízisből való kilábalást vártak–kell most olyan megszorításokat hozni, melyek a társadalom legszegényebb rétegeit érintik.
Az ÁFA emelése önmagában nem lesz elég az elhibázott gazdasági intézkedések kezelésére. A Fidesz kormány saját bevallása szerint legalább 750 milliárd forintos „kiigazításra” (megszorításra) lesz szükség. Éppen ezért emelik az egészségügyi járulékot is.
De vajon elég lesz a 750 milliárd forintos Orbán-csomag? Török Zoltán, a Raiffeisen Bank magyarországi elemzője szerint 1000 milliárdos lyuk keletkezett a költségvetésben, így a most bejelentett megszorítások nem feltétlenül elegendők.
Ha valóban 27 százalékra emelkedik az ÁFA és továbbra is 11 százalék körüli marad a munkanélküliek száma, boritékolható, hogy visszaesik–de legjobb esetben is stagnál–a fogyasztás, miközben tovább mélyül az alacsony nyugdíjból, vagy minimálbérből élők nyomorúságos helyzete.
A 27 százalékos szinttel a jobboldali kormány az Európai Unió legmagasabb szintű fogyasztói adó rátáját vezetheti be. A szomszédos Ausztriában és Szlovákiában például januártól 20 százalékos lesz az ÁFA, Romániában 24 százalékos, Lengyelországban pedig 24 százalékos szinten áll.
Ehhez képest Kanadában 5 százalékos a szövetségi GST, melyhez a tartományok vagy külön PST ÁFÁ-t számolnak, vagy például Ontarioban 13 százalékos szinten harmonizálják a fogyasztói adókat. Kanadában a legmasabb fogyasztói adó Nova Scotiában található, mely jelenleg eléri a 15 százalékot. Albertában a legalacsonyabb, hiszen a tartomány egyáltalán nem szed be ÁFÁ-t.
10:36 de.
Christopher Adam statisztikára alapuló jegyzete a magyarországi közállapotokat csak igen visszafogottan ismerteti. – A valóság ennél sokkal kétségbeejtőbb. – A honi egészségügy romokban van. Az orvosok folyamatosan külföldön vállalnak munkát (8-10.000 betöltetlen szakorvosi állás mutatható ki), a kórházak, klinikák egymást követően mondják le a műtéteket, hiány van gyógyanyagokban, kötszerekben és higiéniai szerekben…
Országszerte havonta százakat lakoltatnak ki, mert képtelenek kifizetni még a minimális összegű lakbéreket, százezres nagyságrendű azoknak a száma is, akik a különböző bankoknál van eladósodva. 3-4 millió magyar állampolgár nyomorban él, az éhező gyermekek száma tízezrekre rúg – miközben az Orbán-kormány folyamatosan konfrontálódik a környező országokkal (Ukrajnával, Szlovákiával, Ausztriával, Horvátországgal, Szerbiával és Romániával), az Európai Únióval és az IMF-fel.
Azt pedig, hogy az országban élő etnikumokat – elsősorban a zsidó és cigány honfitársainkat – nem védi meg az egyre inkább hevesebb neonáci-hungarista támadásoktól, az európai sajtóból is ismerhetjük…
8:50 de.
Felháborító! Nyögdíjas vagyok, nem vállalkozó. Így reményem sincs visszaigényelni az áfát. Tehát a magasabb áron kell megvásárolnom a kerítéslécet, a cipőt, a mosóport és mindent. Az áfát pedig az állam-bácsi lenyeli. A feneketlen bendőjét!
1950-ben születtem, így pontosan emlékezem, amikor rettegtünk az Új Gazdasági Mechanizmustól, meg a Bokros csomagtól.
Orbán papus agymentjei – ezekhez képest?!!!
Almásrétes!
Azokat is benyeltük, ezt is be fogjuk…
De harcoskodni sem mer senki, az ország nagyobbik része el van adósodva, aki meg nem, tehát a középkorú, az meg azért kapar, hogy a gyerekeit taníttathassa (már ugye itt és most nem akarok kitérni, hogy melyik ez a réteg). No, szóval, a középrétegnek maximálisan meg kell őriznie az állását, bólogatni a legnagyobb baromságokra, még a közösségi oldalakra is megszűrten írogatni, mert már egyes munkaadók azt is figyelgetik…
Még a folyosói beszélgetésekre is ügyelnie kell.
Tehát a középrétegre, s a középkorúakra nehezedik a saját megélhetésük, a gyerekeik taníttatása, s az idős szüleik megsegítése: anyagilag, fizikailag.
Az öregeknek sem jó a dolguk. 61 évet töltöttem a nyáron, nem vagyok mai csirke.
Pontosan hallom, s már többször megütötte a füleimet, hogy ugye gond van, az állam elöregedett. Akkor most mi legyen?
Az is gond, már többször hallottam, hogy az életünk meghosszabbodott… Nem számoltak ezzel a ténnyel, mert ugye a nyögdíj… Magyarul, aki öreg, az felesleges. No, ezt így még nem mondták ki, de utaltak rá.
*
Megoldódik! Semmi gond! Kiagyalták!
*
Orvosainkat külhonba csábítják, kormányunk nem enged, nem fizet a fiatal végzős orvosoknak. Mi a lehetséges ábra? Ha fiatal volnék és orvos, ráadásul jó orvos, mert maximalista vagyok, biztosan katapultálnék… bárhová, ahol normálisan megfizetnek.
Kik maradnak?
Azok a lelkes orvosok, akik éh-bérért is emberszeretetből, hivatásból, de nap, mint nap végzik a dolgukat. Csak az a gond, hogy Ők egyre kevesebben vannak. Mi történik? Éjjel-nappal dolgoznak, ügyelet váltja a nappalt, a nappalt az ügyelet. Családi élet nuku. Előbb vagy utóbb belefáradnak, becsontosodnak. Közönyössé válnak.
Ezért nem haragudhatunk. Ez egy következmény.
A csillag után írtak miatt…
Miért nem ismerik fel, hogy az orvosainkat meg kell(ene) fizetni, hogy maradjanak, hogy itthon gyógyítsanak.
*
Kezdem kapizsgálni.
Ha nincs orvos, vagy kevés, így ellátatlanul maradnak a leginkább rászorultak. Akit nem tud a családja vállalni, az megy az elfekvőbe.
Hja, miért nem tudja a családja bevállalni? Mert hitelük van, mert dolgoznak. Nem gonoszságból!
Elfekvő?! Kimondani is szörnyű, megszépítették: utókezelő. Mi az utó? Ezt Te is tudod. Nem rehabilitáció! Ezt vastagon aláhúzom!
Tehát utókezelő, vagy utógondozó. Kórház után, többnyire…
Ott is ellátják, de hosszú életet OTT nem ad(hat) neki a Teremtő. Miért is? Mert egyetlen nővérre közel 40 beteget bíznak. Aki a lelkét is kidolgozza, képtelen ennyi embert pelenkázni, etetni, szép, jó szóval – valóban ápolni. Az elfekvőben még az sincs, hogy egymást segítsék. Ott mindenki fekszik és várja a megváltó halált. Ez a nagy „büdös” helyzet. Mert az ilyen helyen „büdös” van. Miért is? Mert képtelenség a feladatot jól ellátni, mert nincs rá idő, hogy becsülettel valóban naponta többször kicseréljék azt, amit kell(ene). Képtelenség.
Kormányunk ezt jól kiagyalta. Van aki átlát a homályosra „festett” szitán. Én és rajtam kívül még sokan.
Így minden megoldódik! Hulljon a férgese! – alapon.
Nem, nem értek ezzel egyet. Sőt rettegek ettől. De képtelen vagyok másra gondolni, mivel Pártunk és Kormányunk bocs’, hogy így nevezem – nem lép, egy lépést sem… egy jottányit sem enged.
Meg kellene fizetni az orvosokat.
*
Hja, a pedagógusokat is. Ki megy pedagógusnak? Vannak kevesen akik valóban szeretik a gyerekeket. De még többen, akik nem tudtak magukkal mit kezdeni. Nekem is voltak olyan tanáraim, sőt oldalakon át tudnék mesélni, két gyerekem „rossz” tanárairól. Ezek utálták a gyerekeket. Leadták az órát, lefeleltettek, elhadarták az anyagot, ha el, inkább csak feladták, és írásban kértek beszámolót. Dolgozatot írattak a nebulókkal. Itt nem beszélhetünk gyermekszeretetről. Sőt! Mi volt ez? Elszámoltatás, óráról-órára… Sőt még azt is tudatták a gyerekekkel, ha otthon nem mondták is el nekik, akár többször is, hogy „hülyék vagytok” . Igen, ezt is megeresztették. Az én leányom a gimnáziumban felállt és kikérte magának. A többiek szó nélkül lehajtották a fejüket.
Igen, így neveltem. Ne hagyja magát leteremteni, ha nincs rá ok. De olyan ok nincs, amiért egy másik embernek bárkit joga legyen – lehessen bárkit lehülyézni.
Az a kevés lelkes tanár/tanárnő aki még van, vagy lesz, a többiek szó szerint kirekesztik, mert hülye, mert kapar, mert mit akar EZEKBŐL KIHOZNI?
Ezekből, igen így mondják, ezt mondják a gyerekeinkre.
Az is gond, hogy a kevés fizetés mellett a pedagógus állás elnőiesedett.
Férfiember kevés.
Pedig jó lenne.
Férfi viselkedés-minta: kirándulás, torna, versenyfeladatok stb. stb. – s mit hozna ez? Osztályok, gyerekek szoros barátságát. Közös emlékeket.
*
Ismét messzire mentem. Bocsánat’ – de egyik gondolatom, viharozva hozza a másikat!
*
Köszönöm, hogy elolvastál!
Georgina Bojana
7:06 du.
Kanadában úgy tudták a hatalmas adóságot csökkenteni, amit a liberális Pierre E. Trudeau kormánya létrehozott, hogy behozta a konzervatv párt a GST- adórendszert, ennek kapcsán MINDENÉRT extra adót kellett (kell) fizetni! A következő l kormány ebből a pénzből tudta a hiányt potolni és adóság mentes lett a kormány.
Magyarországon nyolc év alatt létesített adóságot, csak extra pénzzel lehet törleszteni, amire KÖTELEZTÉK az Orbán kormányt az EU-ban, és.ezt probálják most megtenni.
Persze, lehet Görögország sorsára is jutni, ha nem mennek a dolgok.
Az USA jelenlegi adóságcsökkentésén úgy akart Obama elnök segíteni, hogy emelje az adót egyes vállalatoknak, ezt leszavazta a Kongresszus, és pillanatnyilag az USA a legnagyobb bajban van gazdaságilag.
Kicsit kell gonndolkodni, mielőtt gyülőlködünk. A hatalmas adóságot VALAMIBŐL törleszteni kell. Az adó az egyetlen eszköze egy államnak, hogy komoly bevételt szerezzen, rövid időn belül.
Amire feljebb panaszkodtak, hogy az egészségügy milyen állapotban van, én ezt már 8 éve olvasom, és azóta nem sok javulás van.persze, szintén ez alaptt a nyolc év alatt kezdtek az orvosok külföldre menni, de ezt is a mai kormány fejére olvassák.
5:57 de.
Pontosan Kedves Klara!
1:27 du.
Nincs más gazdasági beírás itt, tehát ide kényszerül ez a videó, ami szerintem megfontolásra szorul, mindenki számára, aki a nemzet érdekeiért aggodik.
Lehet, hogy a felszólaló nem egy szimpatikus párt képviselője, de okos és áttekintő hozzászólása, követendő!
http://www.youtube.com/watch?v=AqzSmHkcdDE&feature=share