Meddig tűrjünk még?! — Válasz Androvich Tamás Atyának

2011 október 26 11:39 de.52 hozzászólás

Az egyenlő bánásmód, az igazságosság és a sajtó-etika szabályaira hivatkozva szeretnék válaszolni arra a levélre, melyet Androvich Tamás plébános 2011. Szeptember 22-én közétett a Magyar Krónikában, illetve azokra a kijelentésekre, amelyeket az október 21-én tartott ünnepi beszédéből közölt a Krónika Október 25-én. Véleményem szerint, a plébános, aki egyben a Montreáli Magyar Bizottság alelnöke, nem egyszerű véleményt nyilvánított, hanem durva becsületsértést követett el a nagy nyilvánosság előtt Istent tisztelő emberek ellen, akik szeretettel, becsülettel szolgálják hazájukat, közösségüket. A plébános által meggyalázott, kiközösített emberek egyedüli bűne, ha ezt egyáltalán bűnnek lehetne nevezni az, hogy nem hívei annak a politikai pártnak, amely ma, demokratikus választások útján Magyarországot kormányozza.

Levelem elején szeretném kijelenteni, hogy nincs szándékomban megkérdőjelezni a plébános vagy bármely közösségi vezető vélemény-nyilvánosítási jogát. Mindenki azt mondhat bár kiről, amit jónak tart, azt a pártot támogathatja a nagy nyilvánosság előtt amely neki tetszik. Szólás szabadság és demokrácia van Kanadában! Itt csupán arra fogom felhívni a kedves olvasók és a fiatal plébános figyelmét, hogy a szólás szabadság és a gyalázás között egy határvonal van. Az emberi becsület tiszteletben tartása mindenkire kötelező – és senkire sem jobban mint az egyház vezetőire. Arról fogok itt röviden nyilatkozni, hogy miért gondolom azt, hogy Androvich Tamás átlépte a határt mely elválasztja a szólás szabadságát a gyalázástól, és miért is „jelentettem” fel feletteseinél, illetve, miért is bántja a lelkemet, hogy képtelen, keresztyén ember módjára bocsánatot kérni azoktól, akiket minősíthetetlen módon megbántott, megkárosított a szószékről, a közösség pulpitusáról, a sajtó hasábjain keresztül. És végezetül, egy javaslatot szeretnék tenni arra, hogy miként zárjuk le ezt a teljesen haszontalan nyilvános acsarkodást, és hogyan tereljük vissza közösségi életünket a civilizált, kulturált párbeszéd útjára.

Hogy a kedves olvasok tisztába legyenek azzal, mit kifogásolok, idézném a plébános indulatos mondatait:  „Egyértelmű tehát, hogy a…the Canadian-Hungarian Democratic Charter és hasonló szervezetek… az egész világ színe előtt egy egész népet és nemzetet sértegetik….Amit Önök tesznek valóban bomlasztó és ördögi, hiszen befészkelődnek magyar színekben, és belülről rombolnak… olyan erőket szolgálnak akik több mint 40 évig sárba tiporták a magyar demokráciát és a magyar nép jogait, és akik a magyar hazában még mindig keresztény, magyar és élet ellenes politikájukat folytatják és próbálják érvénybe jutatni” A gyalázás további lépcsőfoka az a kijelentés, hogy „Ez a Charta nyilvánosan hasonlítja össze a nemzeti érdekeket védő kormányfő tevékenységét Hitler Németországához és a Sztálin-féle Szovjetunióhoz (sic)”. 

Bevallom férfiasan, a fenti mondatok láttán még most is majd megszakad a szívem ! Hogyan lehet ilyen aljasságokat összehordani, ilyen valótlanságokat állítani egy egyházi vezetőnek ártatlan emberekről? A fiatal plébános kiközösített, bezárta előttem Isten házának ajtaját. És mind ezt miért ? Mert nem támogatom a jelenlegi kormány politikáját?

És akkor most röviden a tényekről. Először az Október 21-én megfogalmazott váddal kezdeném. Sehol, egy szóban sem hasonlítja össze a Kanadai Magyar Demokratikus Charta vádirata a magyar kormány tevékenységét akár a Hitleri akár a Sztálini féle kormányzással! Aki ilyet állít az nem Orbánt hanem a nácizmus és a kommunizmus áldozatait gyalázza. Ezt a gyalázatot a Kanadai Magyar Demokratikus Chartára varrni egy monumentális igazságtalanság. Ezzel a hamis állításával, az egész magyar közösséget megtévesztette a plébános és ezért felelnie kell!

Ellentétben állításaival, nem a kommunista zsarnokság támogatója, hanem annak hivatott ellensége vagyok. Aki ismeri munkásságomat, egyetemi pályafutásomat az mind tudja ezt. Ellentétben Koltay Gáborral, aki ott állt Tamás Atya mellett a Magyar Katolikus templom színpadán idén Október 21-én, én sosem szolgáltam a Kádár rendszert. Koltay Gábor, viszont a diktatúra legvégéig is, kitüntettet, díjazott propagandistája volt a Kádár rendszernek. Csak egy példa: A „felszabadulás” 40. évfordulójára, 1985-ben ő rendezte a Hősök terére megálmodott, monumentális Itt élned, halnod kell című produkciót, amellyel tökéletesen kiszolgálta az akkori vonalas igényeket. Nemcsak a „dicsőséges Tanácsköztársaságot” ünnepelte Koltay, de a párt-állam ízlése szerint ábrázolta Trianont és a „sötét, elnyomó Horthy-rendszert”, s tűzijátékkal ünnepelte a tankokkal, dobtáras géppisztolyokkal bevonuló hős szovjet csapatokat is. Jutalma nem is maradt el, 1986-tól a Budapesti Művészeti Hetek és a Szabadtéri Színpadok igazgatója lett, könyvkiadót hozhatott létre, majd megkapta a Szabad Tér Színház igazgatói székét. (Lásd: Sebők János: Koltay Gáborról és az „udvari művészetről” Heti Világgazdaság. 2011. Június 7) Ellentétben Raffay Ernővel, aki ott feszített büszkén a fiatal plébános mellett, Október 21-én, én sosem szolgáltam a Kádár rendszer titkos szolgálatát, sosem voltam a Kádár rezsím besúgója.  Raffay Ernő viszont igen ! 1980-1986 között az állambiztonság „Kocsis Lajos” fedőnéven tartotta nyilván mint aktív hálózati személyt. (Lásd: a Mécs Bizottság dokumentumait, illetve az index.hu riportját „Ujabb nevek az ügynöklistán” 2002. Augusztus 24.) Ki is az ellenség, aki belülről bomlaszt, plébános úr?

A becsületsértés abból áll, hogy a fiatal plébános engem az átkos diktatúra visszaállítójának állít be, ami egy gyalázat. A becsületsértés abból áll, hogy a fiatal plébános a keresztyénség ellenségének az ördög szolgájának állít be, miközben egész életemet Istent tisztelő emberként éltem, gyerekeimet megkereszteltettem – és nem akkor amikor az politikailag alkalmas volt hanem születésük után pár héttel –  és ezek után, az Isten tiszteletére neveltem őket. A becsületsértés abból áll, hogy a fiatal plébános hazám ellenségeként állít be, miközben én a hazámat mindig is hűségesen szolgáltam, sose bántottam, sőt mindenemet feláldoztam szolgálatába.

Október 21-én az 56-os megemlékezés alkalmával Androvich Atya a következőket mondta az összegyűlteknek:„”A Chartások feljelentettek az érseki hivatalnál véleménynyilvánítása miatt”. Nos ez megint egy monumentális csúsztatás. Az igazság az, hogy Christopher Adam barátommal, fájdalmunk tompításának érdekében az érseki hivatalhoz fordultunk. Kihez forduljak ha nem az egyházhoz ilyenkor ? Én nem azért fordultam segítségért az egyházhoz mert véleményt nyilvánított a plébános, hanem azért mert beletiport a becsületembe és meggyalázott, hitemben, vallásomban, hazaszeretetemben, munkásságomban, emberi méltóságomban, mindenemben. Meg is kapta a magáét P.Pierangelo Paternieri c.s-től. Bezzeg erről már nem volt hajlandó tájékoztatni a gyülekezetet Október 21-én ! Mi több, megismételte a gyalázkodását, és kijelentette, hogy nem hajlandó bocsánatot kérni, « Mert akkor szégyent vallanék Prohászka Ottokár püspökre, Minszenty József bíboros hercegprímásra, Márton Áron püspökre, II. János Pál pápára, és sok más egyházi személyre, akik igenis felszólaltak különféle társadalmi kérdésekben”.

Kedves Androvich Atya! Akkor most kérem, hogy Ön figyeljen rám! Vártam, hogy esetleg visszatér a józan, a Krisztus Úrunk által is kijelölt testvériesség és szeretet útjára. Október 25-én tudomásul vettem, hogy erre az útra képtelen önmagától rátérni. Kijelentem ezért, hogy II János Pápa tiszteletére megkívánom Önt tanítani arra, hogy mi a különbség a gyalázat és a véleménynyilvánítás között! Meg kívánom Önt tanítani arra, hogy mi a különbség a társadalmi kérdésekben való felszólalás és a becsületsértés között! Meg kívánom Önt tanítani arra, hogy hol a határ az igazmondás és a hazugság között! Meg kívánom Önt tanítani arra, hogy hogyan kell jó példát mutatnia a feljövő generációk számára az emberi méltóság tiszteletben tartásáról! És nem utolsósorban, meg kívánom Önt tanítani arra,is, hogy a plébánosi szék nem ad felhatalmazást arra, hogy az Isten ártatlan gyermekeit azért pocskondiázza, bántalmazza, mert nem szeretik az Ön kedvenc politikai pártját! Ezt a bánásmódot se Kanadába, se Magyarországon nem lehet szó nélkül hagyni.

Nagyon szeretném, hogy ezzel a levelemmel, a nyilvános, sajtón keresztüli üzengetéseket, a közösségünket megosztó hangoskodásokat lezárhatjuk. Reményemet szeretném kifejezni az iránt, hogy a jövőben az ilyen sajnálatos nézet eltéréseket, úri emberek módjára, egymás emberi méltóságát tiszteletben tartva, a civilizált politikai diskurzus keretei közt fogjuk rendezni, és ezt a törekvést a Montreáli Magyar Bizottság is támogatni fogja nyílt vitafórumok, szabad, testvéries eszmecserék megrendezésével.

Üdvözlettel,

Dr. Göllner András
A Concordia Egyetem politikai tudományok tanszékének emeritus oktatója
A Kanadai Magyar Demokratikus Charta Alapítója, Országos Szóvivője

52 hozzászólás

  • Tisztelt Gollner Andras, On nincs egyedul a velemenyevel, en, mint ujkanadas magyar allampolgar az ilyenek miatt koltoztem Budapestrol uj hazaba, mint az „atya” es remenyeim szerint Kanadaban osszefogassal utjat tudjuk allni az uszitasnak, kirekesztesnek! Remenyeim szerint minden, demokratikus ertekeket tisztelo kanadai magyar felsorakozik On mogott! Az „atya” pedig ne metelyezze a nyajat, mert bizonyosan nem ezt tanitottak neki teologia oran! Helyette gyujtest szervezhetne az otthon elo 800 ezer szegeny embernek, akik sorsanak jobbrafordulasara azota nem tellik az orszagnak, amiota orban birodalmara es acelbetetes bakancsokra koltik a magyar adofizetok penzet!

  • Bencsics Klára

    Hihetelen szókincse van Göllner úrnak!
    Azért hihetetlen, mert úgy forgatja, ahogy akarja a szavakat és a szöveget. Először is NEM Tamás atya közölte az újságban okt.21.beszédét, hanem az internetes újság, ami MINDEN más besszédet leközölt ott.
    Másik hibája a panaszainak az, hogy ÖN jelenttette fel az érsekségen Androvitch Tamás atyát, egy egyszerű internetes újság hozzászólásáért, mert elitélte a működését NEM önnek, egy szó sincs Göllnerről, hanem azt a különböző szervek munkáit, amit külföldön, a demokratikusan megválasztott magyar kormány ellen végeznek.
    A magyar katolikus plébániáról nincs elüldözve, hiszen református, ahol szívesen látták viszont. Bár SOHA nem járt oda felnőtt korában.
    A cikkje és a Plébános elleni akciója egy felfújt sértődés,ami teljesen demokrácia ellenes, hiszen Kanadában szólásszabadság IS van, s mindenki szabadon mondhatja véleményét.
    Göllner András akciója a magyar plébános ellen, egy olyan kort hoz vissza emllékeimben, amiben megszenvedtem.
    Jobb ha nem prédikál demokrációról!

  • Bencsics Klára

    Csoka elvtárs, Isten hozta Kanadában! Reméljük, hogy ITT megtanulja a demokráciát, ha már a magyar honban nem sikerült.
    Egyben viszont engedje meg, hogy helyre igazitsam: a 80 ezer nyomorult Magyarországon, a 8 éves szocialis kormánynak köszönheti szegénységét.! T.i. aki elhsizi, hogy másfél év alatt ide kerültek, az szellemileg visszamaradott.
    A Plébánosunk, köszönjük szépen, nagyon népszerű és a montreli magyarság mögötte áll mindenkor!.

  • Klára, én elég sok Montreálban élő Magyart ismerek, akik a Plébános urat nem tartják feltétlenűl követni valónak. Ha lehetne, csak önmaga nevében beszéljen.

  • Bencsics Klára

    Kedves Judith, ne erölködönj, felesleges energia vesztességgel jár!

  • Bencsics Klára

    Bocsi, itt szeretnék javítani a hibás beírásra.
    Kedves Judith, ne erölködjön, felesleges energia veszteséggel jár!

  • Bencsics Klára

    Kedves Judith, ne erölködöjön, felesleges energia veszteséggel jár!

  • Bencsics elvtarsno

    Koromnal fogva nem lehetek elvtars, mar emlitettem onnek egy masik cikk kapcsan, hogy on faziskesesben van es mialatt itt fonnyasztotta evtizedek alatt a feneket a jakuzziban, akozben felnott egy uj generacio az ohazaban es semmi kozuk a kommunizmushoz, 56-hoz es kulonfele on altal megtorlando bunokhoz, azokat akkor es azokon kellett volna szamonkerni! Mostanra elkesett vele, viszont van az on szamara jo hirem is, mert ugyanezen ido alatt a pszichologia tudomanyaga is sokat fejlodott es az ilyen szenilis rogeszmes oregasszonyok memoriazavarain, ha segiteni nem is tudnak, de kozerzetenek javitasa, a mai orvosi eredmenyek mellett, konnyen megoldhato! Az on helyeben en is surun jarnek templomba es imadkoznek, viszont a politikat hagyja a fiatalokra, akik nem a szethuzasert, bar tudom, ez is genetikus tulajdonasaga a magyar embereknek, hanem a kulonfele gondolkodasmod toleralasa mellett, az osszetartasert dolgoznak es nem kivancsiak igazan a „venek tanacsanak” elmaradott, kifejezetten rosszindulatu, butasagon es arrogancian alapulo szuklatokoru velemenyere! A maguk ideje lejart es lassuk be, oromteli esemeny ez, hiszen Europabol ideerkezven az egyik legelborzasztobb elmenyeim koze tartozik egy-ket magyar haz latogatasa, amelyrol leri a maguk szegyenletes igenytelensege mas nemzetekhez kepest is. Egeszen ugy tunik, mintha magukhoz se angolul, se magyarul nem jutott volna el a kultura es informacio, ennek a tudatlansagnak peneszszaga arad az osszes magyar hazbol! Najo meg a szarszag, mert a japan hazban tizmeterenkent talalhato 20-20 szemelyes onoblitos wc, mikozben a magyar hazban egy van, az is szarral tele!
    Szep teljeseitmeny az elmult otven evbol!? Azt kivanom onnek, teljenek oreg napjai bekeben, teljen mindig cserelheto pelenkara, DE a politikaba NE artsa magat, azt hagyja a fiatalabbakra, az ertelmesebbekre! Demokraciabol sem nekem van szuksegem leckere, hanem onnek, mert Magyarorszagon a szavazokepes lakossag egynegyede adott csupan felhatalmazast az orban-kormanynak, ami meg ilyen on altal kepviselt tudatlansag mellett sem nevezheto tobbsegnek!….es mara azok elott is vilagossa valt, hogy kontarra biztak az orszagot!

  • Bencsics Klára

    Kedves Cso ka(bár tudom mI a valóddi neve) Arcátlan, undoritó és sértő szövegére az a válaszom, hogy NE is járjon kanadai magyarokhoz, mert undorral néznek magára, múltbeli működése mián. Van magának Anyja? Nem irigylem! Ha Göllner Andrásnak ilyen „támogaói” vannak, mint maga, nem sokra megy!
    Méd annyit, szégyellje magát!

  • Drága Klára, ez számomra nem jelentett megeröltetést, hogy figyelmeztessem, magán kivűl még igen sok Magyar él Montreálba, akik nem osszák az őn és az atya véleményét. De, kedves öntől, hogy aggódik egészségemért.

  • Kedves Bencsics

    Egyreszt fogalma nincs, ki vagyok, masreszt nekem meg nincs multam csak remenyteli jovom, harmadreszt
    Gollner Andrassal semmi dolgom igazan, az ilyeneknek lesz itt tartanivalojuk tolem, mint maga! Jah es meg ki sem bontakoztam igazan, ennel lenyegesen szinesebb a magyar szokincsem, eleg tanult vagyok ahhoz, hogy gond nelkul tudjam ciffrazni, ha szukseges! De en hiszem, hogy meg nem ment el teljesen a jozan esze es hamarosan megerti, hogy az ilyenek altal, mint en, itt CSAK jobb lehet minden! Es akkor talan meg koccinthatunk is ra! Addig is tamogassa a fiatalokat es ne a nyilasokat!

  • Tisztelt Bencsics Klára! A „demokratikusan megválasztott magyar kormány” hazánkban, Magyarországon, lényegét tekintve szélsőjobboldali-neonáci programot valósít meg. Éppen a közelmúltban, néhány nappal ezelőtt zajlott le ellenük Budapesten egy hatalmas, százezres tüntetés. – (Úgy egyébként Adolf Hitlert is demokratikus módon választották meg, mikor kancellár lett… Igazi fenevaddá csak azután változott. – Ön tanulmányozta már hatalomra jutása történetét?) Ajánlom Önnek, ha van lehetősége interneten olvasni a magyarországi híreket, hogy tájékozódjon Orbán Viktor Mihály (a Kárpátok Géniusza) tevékenységét illetően. A szeretett vezér, egyéb diktatórikus megnyilvánulásai mellett, olyan nyomorba taszította az országot, amilyenre az utóbbi évtizedekben nemigen volt példa.
    Göllner András úrnak gratulálok az írásához!

  • Bencsics Klára

    ITT nem Orbánról van szó, sajnálom, kedves Szemenyei! ITT A montreali magyr plébánosról van szó, amihez magénak semmi köze!

  • Klára, ha úgy vesszük, akkor meg Magának Magyarországhoz semmi köze. 🙂 De engem nem zavar, ha véleményezi a magyar viszonyokat, csak a rend kedvéért jegyzem meg.
    Különben nem lehet a Plébános úr annyira népszerű, ha „tudja, milyen érzés üres templomban prédikálni”. De sebaj, Maga rajong érte, és így legalább a maga körében népszerű.
    Különben tudja, hogy nevezik a papok egymás között az ilyen rajongókat (akik általában idősebb korú hölgyek) ? Paptetűnek. De bizonyos vagyok benne a Plébános úr kiemelkedik az átlagpapok közül, csak érdekességként mondom. 🙂 🙂

  • Őszintén megírom: semmi kedvem az Önnel való vitához. – Ha nekem nincs semmi közöm a montreali magyar plébánoshoz, akkor Ön miért véleményezi, védelmezi a magyarországi „demokratikusan megválasztott kormányt”? – Tisztában van Ön az itthoni, hazai helyzettel? Azzal is, hogy az Orbán-kormányban jelenleg öt egykori MSZMP-tag tevékenykedik? Hogy a köztársasági elnök a Kádár-rendszer idején miniszterhelyettesi rangban szolgált?…

  • en azt ajanlom a plebanosnak, hogy ne artsa bele magat olyan dolgokba, amikhez nem ert es ne hozzon a sajat fejere bajt, viszont tarthatna felolvaso kort az ilyen bencsics-fele oregasszonyoknak az uszito szovegeibol hazon belul es akkor mindenki elegedett lehetne, az agyerelmeszesedesben szenvedo nyaj is, a maskent gondolkodok is, sot az atya is….

  • Bencsics Klára

    Minding megbánom, ha ide írok. Sajnos, NEM tűrnek meg MÁS véleményt, mint a sajátjuk.
    Ha nincs más fegyverük, akkor személyeskekednek és sértegtenek! Maradjanak maguknak.

  • Szegény Kanada…
    Ha tudnák, hogy mennyi jó kommunista, szocialista, liberális jóember telepedett le náluk Magyraországról…
    Nem lehetne még néhány ezret kicsalogatni magukhoz…?

  • mondja ezt on Bencsics

    aki azonnal leelvtarsozott? Gyakoroljon onkritikat! Tudasa pedig, mint a pannonia sajt, hianyos! A rendszervaltas utani partok kozul Gyurcsany parja tamogatta legnagyobb mertekben a szegenyeket, tul azon, hogy fizetes nelkul dolgozott a parlamentben. Ezzel szemben Orban a Simicskaval egyetemben ezerrel lapatolja kifele a kozpenzt sajat celra!

  • Bencsics Klára

    Mga milyen nyelven, Csoka? Mert magyarnak nem megy sehogy.
    Ne haragudjon, nem fogok zokogni Gyurcsány jósága felett, hiszen milliókat szerzett a rendszeváltás alatt.

  • Nemes

    ez Kanadat miben befolyasolja? Alapvetoen szocialista, konzervativ es liberalis iranyvonalak hatarozzak meg Kanada politikai mozgasteret…..gyanitom, hogy nem Kanadat sajnalja, hanem azokat a neonacikat es jobbikot tamogato magyar szervezodeseket, amiket ezek a szocialista, liberalis hangok megzavarnak…..ha Brusszelnek joga van Orban Viktort es politikajat elmarasztalni, akkor a magyar embereknek boven van ugyanerre joguk, akarhol is elnek…..kommunistakkal en ugyan meg sosem talalkoztam, de lehet itt bujtak meg Kanadaban, mert itt ugye hosszabb az elet a joletben es hivo katolikusnak alcazzak magukat a montreali plebanian?:)

  • Bencsics Klára

    Őersze Brüsszel nem marasztalta el az Orbán kormányt, sikeres volt a félévi elnöki műkődse! Csak szertnék egsesek! Sőt a bankandót is bevezetik eges országok, amit Ő inditványozott.

  • Bencsics

    es a karpotlast levezenylo MDF? Arra is emlekeztetnem, hogy a szocialistak maguktol kezdemenyeztek a tobbpartrendszert es pontosan tudtak, hogy ez hatalom- es vagyonmegosztast eredmenyez, ha olyanok lennenek, mint amilyennek feltetelezi oket, soha nem adtak volna ki a hatalmat a kezukbol es soha nem ajanlottak volna a liberalisoknak lehetoseget a megosztott kormanyzasra, mert, feltetelezem, ha beveszi a gyogyszeret, talan emlexik arra, hogy a rendszervaltas ota az mszp-nek valosagos ketharmada volt mar.
    Ah elnezest, ha nem ert engem, en mai magyar ember vagyok, egyetemi vegzettseggel es manapsag ekkent tarsalognak Magyarorszagon a magyar emberek, ahogy en is……jahogy on ezt nem erti??? Ez hiheto! Ahhoz, hogy megertsen, talan nem kene kirekeszteniuk az ujonnan jovoket, mert ha nem tudna, ok hozzak otthonrol a friss magyarsagukat, amik reven maguk is tovabbfejlodhetnenek! A helyzet viszont az ,hogy az ujonnan jovok nem kernek magukbol es csereben nem is finansziroznak egyetlen magyar lapot, hazat, templomot, tv-t, radiot….ha kihalnak a magafajta trottyok, ezek is elhalnak magukkal egyutt, mert keptelenek atadni a stafetabotot a fiatalabbaknak, vagy az ujonnan erkezoknek.

  • Bencsics Klára

    Kedves Libsi Misi! I have a news for you: maga is öreg lesz egyszer, ha nem hal meg korán.
    A végén kezdtem , de sajnos itt Kanadában nem lehet úgy operálni mint a jó szoci társadalmoban. Például, nem lehet SENKIT feljelenteni törvénybe ütköző OK nélkül. Ezt Göllner András is megtanulhatná.

  • orbant es sleppjet szetveri a nep, mint nyari zapor a hig libafost….igy is tul sokaig volt hozza turelmes a balga magyar nep!

  • nem kedves Bencsics

    epp nemreg jottem az orvostol, aki csak annyit mondott kedvesen: magat csak agyoncsapni lehetne, mert makk egeszseges!:)
    Ami az oregedest illeti, abban igazat adok, de ezert kell annyira intelligensnek lenni, hogy tudjon az ember idoben felreallni es hagyni masokat ervenyesulni…. persze szukseg van az idosebbek bolcsessegere es a fiatalok lenduletere egyarant…..ezt ne ugy ertse szo szerint, hogy oregasszony, fiatal plebanos stb:) haha csak viccelek!

  • Bencsics Klára

    Ne reménykedjen! A magyr nép többséggel megszavazta másfél évvel ezelőtt. Ne legyen olyan türelmetlen. JóL fizetó állását elvesztette , mert ma más szelek fújnak. Hová siet?
    Majd 2014-ben újra választás lesz és akkor válasszon szíve szerintt. Ezt így csinálják más demokráciákban,

  • Klára, hol olvasta, hogy Orbán, mint az EU vezetője, sikeres volt? Miben, könyörgöm? Legalább egyetlen dolgot mondjon, amiben jót cselekedett. Epedve várom a hírt!!! És persze ezt jutalmazták azzal, hogy a gödöllöi csúcstalálkozó Lengyelroszágba jöjjön létre? Vagy azt a részét nem hallotta Orbán úr beszédének, hogy ne azt nézzék amit mond, hanem amit tesz?

  • És mondja klára, hányan is voltak azok a többségi magyarok, akik Orbánt megszvazták? A Tízmillióból hányan is mentek el szavazni?

  • nem Bencsics

    el van tajolva, mint mindenben, en 15 eve elek Kanadaban magyar allampolgarkent es rendszeresen jovok, megyek. Orbannak valoban szavaztak egy lehetoseget (en ugyan sosem), de kiderult, hogy tehetsegebol csak fikazasra tellett, az pedig nem eleg a magyar nepnek a rendszervaltashoz…..es ez a csalodas nemcsak addig fog vezetni, hogy levaltjak, hanem odaig kell fajulnia, hogy teljesen elzavarjak a politikabol, mert ellenzekbol se kontarkodjon tovabb….eleteben eloszor talan polgari allas utan nezhetne…mar amennyire orulnek valahol egy otveneves palyakezdo ugyvednek…

  • Klára, magával nem az a baj, hogy idősödik, hanem az, hogy szűklátókörű. Komolyan mondom, régen olvasgatom a hozzászólásait, de még egyetlen egynél sem volt olyan érzésem, hogy érdemes volt. De azért csak írjon, ne fogja vissza magát, végtére is demokrácia van. Legalábbis Kanadában.

  • Bencsics Klára

    Kedves Judith, ezt kérdezhetném én is, hogy hányan szavaztak a kanadai konzervaty pártra utojára, a 35 millióból?!

  • Kérdésre nem válaszolunk kérdéssel. Az pedig, hogy Kanadának ilyen rossz a választási rendszere (ellentétben az Ausztrálokkal) az sajna minket, Kanadában élőket súlyt.

  • Bencsics Klára

    Isten örizzen, kedves Cicamic, eszemben sincs nekem leállni! Naprakészen vagyok a mindenkori politikai hírekkel.!
    Úraim és hölgyeim! Jó ha tudják: én mindenkori szociálista és liberális eszme ellensége vagyok. Engem NEM lehet megyőzni az ellenkezőéről, tehát ajánlom , hogy ne fáradjanak! Én átéltem a nácizmust és kommunizmust is, mindkettő örökös ellensége leszek, amíg élek!
    Hívhatnak szűklátókörünek, és aminek akarnak .Sőt, ne is olvassanak, bár úgyis ritkán írok ebbe a lapba, ami a mai magyar jővőt akarja aláásni.

  • kedves Bencsics

    eleg nehez elkepzelni, hogy on sacperkb 80 evesen a magyar jovot kepviselne…:) de ha megis, abbol a plebanoson kivul senki nem ker gyanitom:)
    helyes, legyen a nacizmus es kommunizmus ellen, en ugyan egyiket sem ismerem, de nem is szimpatizalok veluk, nem art ha tudja, hogy orban a kommunistak segitsegevel epiti a szelsojobb oldalt es igy az egeszbol sikerul neki diktaturat krealnia…..ezert utaljuk!

  • Klára, akkor most azonnal üljön le és irja meg a levelét a kanadai kormánynak, amiben lemond minden szociális juttatásról, a nyugdijjától kezdve az egészségügyi biztositásig, no meg az olcsó gyógyszer ellátásról is. És kérem pakoljon, mert az USÁ-ban mindent, mire vágyott, megtalál. Bár ha siet, még/már (sajnos) MO-on is megtalálhatja ugyanezt, hála Orbán elvtárs és társainak, akik még amagán nyugdijjakat is kihuzták a szerencsétlen nyugdijjasok párnája alól-.

  • Na, érdemes ellátogatni a templom honlapjára, van ott egy szép kis kép a drága atyáról. Nem semmi! Klára! Ezek után Te még komolyan veszed Androvich Tamást?

    http://magyarplebania.com/blog/wp-content/uploads/2011/05/Bemutatom-jó-barátomat-Vilmost.jpg

  • Klára kedves, én egészen hosszú ideig liberálisnak tartottam magam, míg konzervatív barátaim fel nem világosítottak arról, hogy nem vagyok az, hanem szabadelvű konzervatív és azon kívül is kapitalista. De nem is igazán foglalkoztat ez a besorolás kérdés, a barátaim között van ilyen is, olyan is, szeretem a sokszínűséget.(Ami azt illeti színben is van mindenféle. 🙂 ) Nem tudom, feltűnt -e Magának Klára, hogy nem akarom meggyőzni semmiről, úgyhogy nem kell ennyire tiltakoznia, nincs veszélyben.
    Azt hiszem Maga még nem ismerte fel, hogy paradox módon a Gyurcsány féle szocialista irányvonal sokkal inkább hajaz a Nyugat-európai államok és Kanada stílusára, mint mondjuk az oroszokéra. Viszont kis kedvencét, Orbán Viktort szokták mostanság hasonlítani Lukasenkóhoz (nem magasságban, hanem kormányzási stílusban), ami talán még Önt is el kellenne gondolkodtassa. Vagyis nem minden polgári, ami annak mondja magát, és a szocialista politika nem egyenlő a szocializmussal, a kommunizmussal meg végképp nem. De örömmel olvasom, hogy Maga nem náci sőt nem is szimpatizál az eszmerendszerrel. Mégis, akkor hogyan tudja Önmaga számára emészthetővé tenni pl. a hajléktalanok, vagy a cigányok ellen életbe léptetett gusztustalan szabályokat? Tévedés ne essék, nem pártolom a segélyezést, nem pártolom az utcán vizelést, de ezeket a megoldásokat nekem, mint konzervatív beállítottságú embernek, nem veszi be a gyomrom. Éppen azért, mert konzervatív vagyok, és konzervatívan is neveltek. Mindig arra tanítottak, hogy az elesettbe nem rúgunk bele, mert az nem helyes. (Ugyanakkor ez nem jelenti semmiféle deviáns viselkedés megengedését!) Mintha Jézus is foglalkozott volna ilyesmikkel, ugye? Vagy a Plebános úr ilyesmiről nem is beszél maguknak ott, az üres templomban csak a Demokratikus Chartáról?!

  • Tisztelt Göllner úr, ebben a levelében csak itt van igaza: „…Mindenki azt mondhat bár kiről, amit jónak tart, azt a pártot támogathatja a nagy nyilvánosság előtt amely neki tetszik.” Ekkor kellet volna letenni a billentyűzetet és minden jó lenne, így azonban sajnos, azt kell mondjam Androvich Tamásnak teljesen igaza van. Az ön által gründolt szervezet céljai, mondanivalója gusztustalan és nem is igazán értem, hogyan vetemedhet valaki aki Kanadában él erre.

  • Nem szeretem, ha a pap politikai alapon megítél! Sőt, azt sem szeretem, ha megítél. Sőt, azt sem, ha másokkal teszi ezt. Nem értem, hogyan vetemedhet ilyesmire egy pap, éljen Kanadában, vagy bárhol máshol. Az a nagy helyzet, hogy az atyának fel sem kellett volna vennie a billentyűzetet, de ha már felvette, írt volna egy prédikációt Isten szeretetéről.
    De, ha már olyan nagyon aggódik a tisztelendő atya a bomlasztó és ördögi, gusztustalan tevékenységek miatt, miért nem beszél inkább a a katolikus egyházban sajnálatosan elharapodzótt pedofíl tevékenységről? Amit valóban el kellenne ítélni hangosan, egyértelműen az egyházon belül is! Mert az valóban ördögi, romboló, és gusztustalan. A hallgatással az egyház nem tesz mást, mint támogatásáról biztosítja a megtévedt papokat. Ez ellen igen szépen lehetne beszélni, tiszta vizet önteni a pohárba, az atya is megtehetné, becsülésemet kivívná vele.
    Így viszont…. Na hagyjuk.

  • Androvich Tamás

    Szocioliberalizmus Újratöltve: Régi-Új Reflexek

    A magyar értelmező szótár a „reflex” szót a következőképpen határozza meg: „ A szervezetnek külső ingerekre való öntudatlan visszahatása”.1Tehát, mivel a szótár nem határozza meg, hogy a visszahatás milyen jellegű – ti. jó vagy rossz – ezért feltételezhetjük, hogy a reflex jó és hasznos dolog lehet. Mint tapasztalhatjuk mindennapi életünkben, a reflex ösztön, amely életünk előre viteléhez és megőrzéséhez, védelméhez alkalmas. A pislogás szemünket védi az azt közelítő idegen alanytól. A köhögés a félrenyelés reakciója, vagy netán a tüdőnket védő roham. A test összerezzenése pedig egy olyan reflex, amely elsősorban fejünket védi a váratlan mozdulatoktól, vagy eseményektől. Látható tehát, hogy amikor reflexről beszélünk, akkor pozitív, fizikai jellegű testmozdulatokra vagy jelenségekre gondolunk.

    A fizikai reflexen kívül találunk egy értelmi vagy intellektuális alapon kialakított reflexet. Ezzel a reflexszel az ember álláspontját és meggyőződését próbálja megvédeni. Ezeknek a reflexeknek hatásai és alkalmazásait magunkon vehetjük észre, amikor valaki nem csak, hogy nem osztozik véleményünkkel, hanem ellenérveket is hoz fel. Legtöbbször ezeket az embereket egyszerű és primitív jelzőkkel minősítjük, mint amikor azt mondjuk a másikra, hogy „hülye”, „idióta”, vagy talán azt, hogy „nem tudja, miről beszél”.

    Az értelmi reflexnek különböző formái léteznek a társadalom különböző rétegeinél. A szocioliberálisoknál, a támadóreflex észlelhető, amikor valaki ellenvéleménnyel lép fel velük szemben, és az igazságot mutatja be. Ilyenkor, a velük véleményt nem osztó illetőt különféle nevekkel becsmérlik. Fasisztának, diktátornak, autoriternek, nacionalistának, hatalmával visszaélőnek nevezik, és más szavakkal megbélyegzik őt a szocioliberális erőket pártoló személyek. Gazdag és sokszínű reflexösztöneik közül még ott lappang egy igen érdekes eszköz: a feljelentés, vagyis a megfélemlítés. Miután 2011. szeptember 15-én2 közzétettem véleményemet a kanadai magyar szocioliberális erőkről (Kanadai Magyar Hírlap, Kanadai Magyar Demokratikus Charta és szövetségesei), a reflexek hatékonyan működésbe léptek a különböző megbélyegző szavakkal és mondatokkal. Továbbá, a montreali érseki hivatalnál feljelentettek, majd polgári perrel fenyegettek meg.

    Ezen, kedves olvasó, ne csodálkozzon, hiszen ezek jól begyakorolt és beidegződött reflexek, és volt kitől tanulniuk. Vessünk egy pillantást a Gyurcsány-kormány 2004-es tevékenységeire. Akkor, több pap és püspök bírálta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egyes intézkedését; a nemzet és az Egyház érdekében léptek fel. Ekkor Gyurcsány Ferencben előrukkolt a reflex és személyes kihallgatást kért XVI. Benedek pápánál. Ezt a kihallgatást meg is kapta, és panasszal élt a magyar papok és püspökök ellen.3 A Szentszék udvariasan megköszönte Ferenc testvérnek azt, hogy hangot adott aggodalmainak, azonban a Szentatya hangsúlyozta, hogy papjai és püspökei csupán polgári jogaikkal éltek, és kánonjogi kötelességüket teljesítették. Igaz, hogy ezután Gyurcsány Ferenctől elmaradt a fenyegetés, bár később, a kormány visszatartotta a katolikus iskoláknak kijáró normatív támogatásokat.4

    De még azon sem kell csodálkoznunk, hogy Gyurcsány Ferenc így cselekedett, hiszen neki is volt kitől tanulni. Tudjuk, hogy az un. átkos rendszerben papokat, püspököket és egyszerű polgárokat feljelentettek, megfenyegettek, és megfélemlítettek, majd megbüntették azokat, akik nem fogadták el azt, amit a rendszer mondott.

    Szinte hihetetlen, hogy 2011-ben ezeket át kell élni: a megbélyegzést, a feljelentéseket, a fenyegetéseket. Érdemes megfigyelni, hogy a szocioliberálisok mindig a nyitottságról, a toleranciáról és az elfogadásról beszélnek. Azonban, amikor valaki nem ért velük egyet, és egy-két furcsaságra rámutat, a fent említett reflexek előjönnek. Úgy tűnik, hogy tanítómestereik jó munkát végeztek, a tanoncok pedig jól tanultak. Jó lenne tudni viszont, hogy ebben nekik mi a jó?! Csak reméljük, és ezért imádkozunk, hogy ezek a régi reflexek egyszer csak lekopnak.

    1 Magyar Értelmező kéziszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992.
    2 http://kanadaihirlap.com/2011/09/16/androvich-tamas-atya-a-kanadai-magyar-hirlap-szocioliberalis-propagandalap/#comment-2034
    3 http://index.hu/belfold/szt1221/
    4 http://mno.hu/belfold/nagy_bajban_a_ferences_iskolak_200_millio_forint_hianyzik-262525

    Androvich Tamás
    Plébános

    Montreál. 2011. november 24.

  • Kedves plébános úr, nem mutatna ön jó példátt s vonná vissza a cimkézéseket, pl. a „szocióliberálisokról”? Hatásosabb lenne ugyanis a prádikáció, ha maga is követné azokat.

  • Androvich Tamás nemzettestvérünk nagyon helyesen emlékezteti az olvasókat arra, hogy az „átkos rendszerben” a papokat, püspököket és az egyszerű polgárokat feljelentették… A plébános úr – bár nem egészen keresztényi szeretettel eltelve emlékezik meg Ferenc testvérünkről, az ex-miniszterelnökről – legközelebbi bejegyzésében kitérhetne a katolikus egyház azon papjainak és vezető tisztségviselőinek magatartására, akik a kádári Állambiztonsági Szolgálatok illetve a BM III/III-as Csoportfőnökség ügynökei lettek, majd 1990 után nem számoltak el egykori tevékenységükkel, kijelentvén: nekik csak Isten előtt szükséges számot adni életükről, tetteikről. (Ezt Paskai László egyházfő is megerősítette!)
    Emlékeztessem a kedves nemzettestvért arra a tényre, hogy az 1963-as II. Vatikáni Zsinatra kiutaztatott 6 főpapból, 7 fő kísérőből, 1 fő delegációs titkárból és 1 fő orvosból álló delegációban 9 személy a BM III/III-as Csoportfőnökség ügynöke volt?… (Erről a Vatikánban tanulmányozható „Canal” dossziéban részleteket is olvashat!)
    A Political Capital-ban is közzétett Bulányi-írás szerint a magyarországi katolikus egyház 95-96 százaléka kollaboráns volt. (Lásd: Kereszténydemokrata kanális – Ring Magazin, Magyarország Ma – 2008)

  • Bencsics Klára

    Szemenyei , remekül illusztrálta azt, amit Androvich Tamás a fent leközölt cikkáben írt!
    „Fasisztának, diktátornak, autoriternek, nacionalistának,…nevezik” azokat, akik a MÁS véleményt nyilvánitanak.
    Ime egyszerű példa: Szemenyei nem tudta megállni, hogy ne „nemzettestvérnek” nevezte Androvichot!
    (Gyengébbek kedvéért,: a náci korban volt ez megszólitási használata egymásnak!)

    Amit meg a „Ring magazin” állitásáról idézett, engedjék meg, hogy ne higgyek annak, sőt egy jót nevessek is rajta!

  • Tisztelt Bencsics Klára! – Bár nem szokásom, hogy tényfeltáró, történész munkatársaimmal illusztráljam az általam leírtakat, mégis figyelmébe ajánlom Kenedi János (Budapest), Gavriel Bar-Shaked (Yad Vashem Intézet) munkásságát akikkel olykor együtt dolgoztam a közelmúltban… továbbá azt a tényt, hogy újságíróként, a Foundation the Victims of Communism volt németországi igazgatójaként van illetve volt némi rálátásom a dolgozataimban, cikkeimben idézett témákra.
    Bár speciális szakterületem a szélsőjobboldali mozgalmak, szervezetek kutatása, ezzel összefüggésben munkáim során szinte kikerülhetetlen az önkényuralmi rendszerek – így a magyarországi 1945-1990 közötti viszonyok – kellő ismerete.
    Ha Önt nem győzi meg az a tény, hogy e dolgozatok jelentős hányadára a magyarországi Nemzeti Könyvtár – a Biblitheca Nationalis Hungariae – is igényt tart 2001 óta illetve a hazai, valamint a külföldi történészek, kutatók is felkeresnek olykor, ha szükségük van egy-egy adatra… nos, akkor ne zavarják a tények. Lépjen át rajtuk.
    Csak remélni merem, hogy Ön nem olyan, mint az egykori szőke nő annál az esetnél, mikor házasságtörése alkalmával tettenérte Őt a férje: „Jenő! – háborodott fel az egykori Klárika – Te a szemednek hiszel, nem nekem?…”

  • Kovács Árpád

    Kopácsi Sándor édesapja, aki vasesztergályosként dolgozott, 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején vöröskatona volt, aki a Tanácsköztársaság bukása után a Szociáldemokrata Párt vezetőségi tagja lett.

    Kopácsi Sándor követte a család politikai hagyományait.
    1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba és még ebben az évben rendőrtiszt lett.
    Kopácsit 1956. november 1-jén a Kilián laktanyában választotta a Karhatalmi Bizottság Király Béla, a Nemzetőrség parancsnoka helyettesévé.
    Kopácsi hatodrendű vádlottként volt jelen a Nagy Imre-perben, melyben végül nem ítélték halálra. (A háttérben Kádár segítségét sejtette.)Csak ezt kell elolvasni http://hu.wikipedia.org/wiki/Kop%C3%A1csi_S%C3%A1ndor,máris következtetni lehet hogy Kopácsi Judit miként képzeli magát nagy valakinek.
    Egyszer váltottam vele párszót ,a Magyar Kormányt (Fideszt) kommunistának véli ,de Judit a maga megtestesült jobboldalinak vallja magát , fordítva ül a lovon ,azoknak a szociknak szavait hallani vissza akik 1945-től a Magyar népet kifosztották megnyomorították.

    Kerekes Sándor a magyar politikai élet szorgalmas megfigyelője, különös tekintettel a jelenleg folyamatban lévő „fasizálódási „folyamatra írja ő. „fasizálódási „folyamat kádári érában és a gyurcsany korszakban volt ,szégyen hogy olyan emberek akik nyugatra menekültek a kommunizmus elől ,most azért a küzdenek hogy visszatérjen a kádári kommunista rendszer ,fasizálódásról vizionálódnak, hogy a Magyar haza megmaradt értékeit (édesvíz,föld,erdő) idegen kezébe jussanak ,hogy a magyar népet nyugati gyarmattá tegyék .

  • Kovács Árpád

    Sajtó szabadságot követelnek,de hát meg van , kik is ők?akik agyba szájba gyalázzák az egykor hazájukat ..Szégyen!!!!! Hát szocikhoz kötődők ,Magyar honból kapják a drótot a volt szoci-szdsz-dk pártoktól ,támadják a nép által törvényesen megválasztott Fidesz kormányt akik teljes erőfeszítéssel dolgoznak a 2002-2010 év kormány csődjét feldolgozzák az országot kivezessék gy urcsanyista nyomorból csődből,

  • Kovács úr, hogy maga miket tud rólam? És mondja erről én is tájékoztatva vagyok? Vagy csak a jósnőkre hallgat, amikor rólam és Kerekes Sándorról informálja a Kanadai Magyar Hirlap olvasóit? Mióta tartom én magam jobboldalinak? Azt hiszem uram, ön összetéveszt valakivel, vagy hallucinál.

  • Kovács Árpád

    Kopácsi Judit ,Ön beismerő vallomást tett , megkérdőjelezi saját jobboldaliságát ,beismerve a baloldali kádári garnitúra kötődését ,, nyugatra menekült kádári korszak egyik szárnya .

  • T.Klára !amennyiben önek ez a naprakészség akkor nem tudok hozzászólni,csak annyit hogy kb elmaradt 70 évvel!Igy igyekeznie kell hogy sok mindent bepótoljon.Ehez ajánlanám még az egyenlő mérce használati utasitásait is.Amennyiben a baloldaldt merjük minősiteni,merjük a jobb oldalt is!Jó felzárkóztatást kivánok önek!!!!!!!