Kopácsi Judith dolgozata a második komolyabb tényfeltáró esszé, melyet e héten közlük a KMH-ban Raoul Wallenberg svéd diplomatáról. Wallenberg bátorsága és emberisége a Vészkorszak idején a magyar történelem egyik kimagasló szereplőjévé emelte.  Idén lenne száz éves a magyar zsidók megmentéséért ismertté vált néhai diplomata. – A szerk.

Orosz beismerés: Wallenberg Sztálin utasítására lett kivégezve

Raoul Wallenberget, a svéd diplomatát, – aki a második világháború utolsó hónapjaiban az Amerikai Menekültügyi Bizottság megbízottjaként több ezer magyar zsidót mentett meg Budapesten -, 1945. január 17-én vették őrizetbe a szovjet csapatok. Attól a naptól kezdve Wallenberg sorsa több mint 55 éven át homályba borult, egészen 2000. év végéig, amikor is a Kreml által kinevezett vizsgálóbizottság – amelyik Wallenberg sorsát volt hivatva felderíteni – végre bevallotta, hogy „Wallenberget egy moszkvai börtönben a KGB fogságában lőtték agyon”. Egyúttal kiadtak egy hivatalos közleményt is, aminek értelmében „Wallenberg a bizalmatlan és cinikus sztálini rezsim áldozata lett”, – és kijelentették, hogy „Wallenberget és sofőrjét, Langerfelt Vilmost, utólag, felmentik a kémkedés vádja alól”. (i)

De ez a közlemény még mindig nem magyarázza meg, hogy ez a két ember miért és milyen körülmények között halt meg. Leonyid Trosin, az orosz főügyészség szóvivője szerint az esetre továbbra sem derül majd fény, egyszerűen azért, mert az erre vonatkozó dokumentumoknak az irattárból nyoma veszett. Valakiknek – ezek szerint – még mindig érdekében áll, hogy az adatokat erről az esetről elrejtsék, vagy elpusztítsák. A jelenlegi orosz kormány továbbra is ragaszkodik ama álláspontjához, hogy „ugyan lehetetlen kideríteni pontosan, hogy Wallenberg és sofőrje milyen körülmények között halt meg, de a dokumentumok eltűnése arra mutat, hogy sorsuk azonos volt azokkal, akiket Sztálin utasítására végeztek ki”. ii

Miért kellett Wallenbergnek meghalnia?

Raoul Wallenberg halála okának kulcsát Magyarországon találjuk meg. Két fontos forrás is próbálja bizonyítani, hogy Raoul Wallenbergnek az 1940-ben elkövetett katyini tömeggyilkosság igazi elkövetőinek eltusolása érdekében kellett elpusztulnia. A közel négyezer lengyel tisztnek a katyini erdőben történt brutális kivégzésével eredetileg a náci németek voltak meggyanúsítva és ezt mind a szovjet propagandagépezet, mind a szövetségesek több évtizeden át náciellenes propagandaként alaposan ki is használták. A második világháború végnapjaiban Wallenberg számos, ezt az adatot cáfoló, és a szovjet titkosszolgálatot vádoló dokumentumot kapott kézhez, megőrzés végett. 1945 elején a szovjeteknek nem állt érdekükben, hogy erről a tettükről a világ értesüljön, ezért minden olyan személyt, akiről gyanítható volt, hogy tudomása van az igazságról, Sztálin külön utasítására el kellett tenni láb alól.

A katyini tömeggyilkosság

Az 1939. augusztus 23-án kötött Hitler és Sztálin közötti titkos, egymással kötött megnemtámadási szerződés második passzusa szerint a náci Németország és a Szovjetunió felosztotta Lengyelországot egymás között. Németország, fittyet hányva Anglia és Franciaország tiltakozásának, 1939. szeptember 1-én bevonult Lengyelországba, és ezzel megindította a második világháborút. A szovjetek viszont vártak egészen szeptember 17-ig a támadássaliii. A lengyel hadsereg egy része, a német támadástól alaposan megtépázva ugyan, de nemcsak hogy fölvette keleten a szovjetekkel a harcot, de néhány csatát meg is nyertek a beözönlő Vörös Hadsereggel szemben. 1939. szeptember 27-én a lengyelek végül is kénytelenek voltak kapitulálni a hatalmas túlerő előtt.

1939 szeptemberében és októberében a szovjetek több százezer lengyel hadifoglyot ejtettek. 1939 November 19-én az NKVD kezén volt 40 ezer lengyel hadifogoly, köztük 8500 hivatásos és tartalékos tiszt, 6500 rendőrtiszt, és legalább 25 ezer közkatona. . Köztük igen sokan tartalékos tisztek voltak, akik a civil életben, mint orvosok, mérnökök és egyetemi professzorok funkcionáltak. A hadifoglyokat három hadifogolytáborba szállították: a Moszkvától délnyugatra eső Kozielszkbe, a Moszkva és Leningrád között fekvő Ostasovskba, és Harkovtól délkeletre fekvő Sztarobjelszkbe.

1939-40 telén az NKVD, (a KGB elődje) mindent megpróbált, hogy a lengyeleket megnyerje a sztálini szovjet kommunizmus számára. Néhány kivétellel, a primitív és drasztikus módon lefolytatott kihallgatásokat és a propaganda-hadjáratot a hűséges, és művelt tisztek többsége visszautasította. A végén az NKVD csak egy pár száz potenciális közreműködőt volt képes megagitálni. A többieket 1940 tavaszán, élelemmel ellátva és biztosítva őket, hogy haza lesznek szállítva, százasával vonatra rakták őket. A családtagok 1940 tavaszáig bezáróan rendszeres levelezésben álltak ezekkel a tisztekkel. Utána minden egyes levél – a címzett ismeretlen – pecséttel ellátva, visszament a feladóknak. A Londonban székelő, száműzött lengyel parlament által küldött, és az eltűnt lengyel tisztek sorsáról érdeklődő leveleket a szovjet kormány válaszra sem méltatta.

Mint később kiderült, a tiszteteket három különböző kivégzőtáborba szállítottak. A Kozielszkből elszállított rabok Katyinba, az ostasovszkiak a kalinyini, és a Sztarobielszkieket a harkovi vasútállomáshoz irányították. Az utolsó két helyen talált tömegsírt 1992-ben tárták fel iv.

A Szovjetunió 1942. június 22-én történő német megtámadását követően a Londonban székelő száműzött lengyel kormány új szövetségeséhez, a szovjet kormányhoz folyamodott, amiben az eltűnt lengyel tisztek sorsáról, és hollétéről tudakozódtak. Sztálin válasza az volt, hogy: – Előfordulhat, hogy Mandzsúriába menekültek. v

Azután 1943. április 13-án a berlini rádió bejelentette, hogy az orosz Katyin település erdejében egy nagy tömegsírra bukkantak. A sírban több ezer lengyel tiszt holtteste volt, akiket – a rádióhír szerint – 1940 nyarán az NKVD gyilkolt meg. A szovjetek válasza erre az volt, hogy ezt a gyilkosságot csakis a nácik követhették el, mert most jutott eszükbe, hogy míg ők a németek elöl vonultak vissza, „véletlenül” hátrahagytak néhány lengyel tisztet, akiket a németek 1941 őszén kivégeztek. vi

Amikor a londoni menekült lengyel kormány a Nemzetközi Vöröskereszthez fordult, hogy az ügyet kivizsgálja, a Szovjetunió, tiltakozásul, megszakította diplomáciai kapcsolatát a lengyelekkel. Viszont több nemzetközileg is elismert szakértő, így a Svájci és a Lengyel Vöröskereszt is, minden kétséget kizáróan megállapította, hogy a kivégzések pontos időpontja 1940. április 4-e és 13-a között történt. A dátumot a holtestek, az egyenruhák zsebében található naplók, levelek és szovjet újságpapírfoszlányok is alátámasztották. Összesen 4143 személyt azonosítottak. Sajnos, a felfedezés időpontja a győztes sztálingrádi csata utánra esett, amikor is Anglia és az USA – mint a Szovjetuniónak hálás szövetségesei – hajlandók voltak szemet hunyni az események felett. vii

A katyini tömeggyilkosságról szóló akták Magyarországon

Varga Béla, pápai prelátus – aki a Kisgazdapárt képviselőjeként 1945 és 1947 között a magyar parlament országgyűlési elnöke – volt az első, aki felvillantotta, hogy a katyini tömeggyilkosság és Wallenberg sorsa között kapcsolat van. Varga Béla 1947 és 1991 között az USÁ-ban élt. 1995-ben halt meg Budapesten. 1980-ban az Új Látóhatár című, egy – a Német Szövetségi Köztársaságban kiadott – magyar nyelvű magazinban adott interjújában a következőket mondta: – A Szovjetuniónak olyan fontos volt, hogy a katyini mészárlás felelősségéről eltereljék magukról a figyelmet, hogy Sztálin parancsára minden személyt, aki tudta az igazságot, el kellett tenni láb alól.

1939 őszétől majdnem 200 ezer lengyel katona és civil lépte át a magyar határt. A lengyel menekülteket mind a lakosság, mind a magyar kormány szeretettel fogadta. Az elsők között érkezettek közül igen sokan voltak tisztek, sőt jó néhány pilóta is, akik közül majdnem 55 ezernek sikerült a menekülését biztosítani Olaszországon keresztül Franciaországba, ahol sikerült megalakítaniuk a Lengyel Hadsereget, amelyik aztán Hitler ellen harcolt. Igen sokan közülük később részt vettek London védelmében isviii. És szinte nyílt titok volt, hogy az illegális Lengyel Honi Hadsereg végig tartotta a kapcsolatot a Londonban tartózkodó menekült lengyel kormánnyal, a Magyarországon tartózkodó lengyel menekülteken keresztül.ix

Amikor 1943-ban a katyini mészárlásokra fény derült, a londoni lengyel menekültkormány kétségbeesetten próbált információkat szerezni. Varga Bélát kérték föl a majdnem 15 ezer hiányzó lengyel tisztről szóló információk összegyűjtésére és azok továbbítására. Varga Béla összeszedte a Nemzetközi Vöröskereszt szakértőinek törvényszéki leleteit, amiben a svájciakon és a lengyeleken kívül magyar részről részt vett Orsós Ferenc egyetemi tanár, a Bonctani Intézet igazgatója is. Ez a bizottság aztán megállapította, hogy a kivégzések kétségkívül 1940. április 4-e és 13-a között zajlottak le, és ezt akkor és ott csakis a szovjetek követhették el. Varga Béla az adatok nagy részét átadta a Londonba távozó lengyel tiszteknek, de néhány bizalmasabbat sajátkezűleg szállított el Svájcba.x A maradék dokumentum – egy nagyobb pénzösszeggel együtt – a budapesti Hitelbank páncélszekrényében lett elhelyezve.

A Wallenberg-kapcsolat

1944. március 19-étől, a német megszállás napjától kezdően Per Anger, a Svéd Követség másodtitkárának egyik legfontosabb feladata lett az ideiglenes útlevelek kiállítása olyan zsidó személyeknek, akiknek rokonai vagy üzleti kapcsolatai voltak Svédországban. Ezek az útlevelek eredetileg ideiglenes dokumentumok voltak olyan svéd személyek számára, akik utazás közben elvesztették papírjaikat. Csakhogy ebben az időben a svéd követség egyszerre hét másik országot is képviselt, így a segítséget kérők száma egyik napról a másikra megsokszorozódott. A követség sürgős segítséget kért. Ez a kérelem egybeesett azokkal a tárgyalásokkal, amelyek az Amerikai Menekültügyi Bizottság, a svéd külügyminisztérium és a Zsidók Világkongresszusa között zajlott arról, hogy a magyar zsidókat mentendő misszióra egy személyt küldjenek Magyarországra. xi

Raoul Wallenberg, a svéd delegáció titkáraként lett erre a misszióra kijelölve. Wallenberg közvetlen főnöke Iver. C. Olsen, aki nemcsak mint a (War Refugee Board) Háborús Menekültek szervezete nevében működött Stockholmban, de egyúttal az Office of Strategic Services-t is képviselte (ami a CIA elődje volt) Svédországban. Ez a tény valószínűleg felkeltette később a Kreml bizalmatlanságát, különösen arra való tekintettel, hogy a szovjetek ügynökök agresszív munkát végeztek, hogy behatoljanak az OSS körébe.xii

Wallenberg 1944. július 9-én érkezett Budapestre, négy hónappal a német megszállás, és annak agresszív antiszemita politikájának végrehajtása után. A magyar határon számtalan marhavagont látott, telezsúfolva zsidó személyekkel, akik a „munkatáborokba” való deportálásukra vártak. Augusztusban érkeztek a titkos hírek a „munkatáborokról” szóló borzalmas igazságról, amikor is Wallenberg nemcsak Horthy beleegyezésétxiii, de határozott felkérését is megkapta a budapesti zsidók megmentésére. Wallenberg, amerikai pénzzel, mint svéd diplomata, a svéd koronát képét viselő védelmi papírokat kezdett osztogatni az arra szorulóknak. Számos épületet vásárolt vagy bérelt ki, ahol svéd zászló védte az odaköltözőket. Amikor októberben, a szovjetekkel való különbéke-tárgyalása miatt a nácik letartoztatták Horthyt, Wallenberg, a többi semleges ország képviselőjével egyetemben, mint pl. Svájc, rábeszélték az új, a németek által támogatott báb- kormányt egy közel 33 ezer zsidót befogadó „nemzetközi gettó” felállításáraxiv. Számos lengyel menekült, akiknek sikerült kikerülniük a Gestapó markából, talált oltalmat ezekben a védett házakban. Több mint valószínű, hogy ezek a lengyel menekültek egyedül Wallenbergre merték bízni fontos és titkos irataikat. És ezek között nemcsak a katyini mészárlásokról szóló adatok, de más, fontos diplomáciai papírok is voltak, amik bizonyították, hogy a magyar kormány aktívan részt vett a lengyel menekültek mentésében, és azok biztonságba helyezésében is.xv

A CIA által 1990-ben feloldott titkos anyagokból számos amerikai, orosz és más európai forrás is arra mutat, hogy Wallenberget az amerikai titkosszolgálat értékes információs forrásként tartott számon. Franklin Roosevelt, amerikai elnök hagyta jóvá kinevezését és missziója nem csupán a zsidók megmentésére terjedt ki, hanem a Berlinnel szövetkező magyar nácikat szabotálandó antináci csoportok felderítésével és azokkal való kapcsolatfelvétellel is meg lett bízva. James McCargar, aki a budapesti amerikai követség titkosszolgálati specialistája volt 1946-ban, állította, hogy „az amerikai titkosszolgálatnak a háború végén Wallenberg volt a legmegbízhatóbb összekötője Budapesten.” Neki volt lehetősége titkosírással Stockholmon keresztül, diplomáciai zsákok segítségével hetente többször is beszámolni az ellenállás vezetőivel való együttműködésről is. xvi

Az ellenállás egyik vezetője volt Mikó Zoltán vezérkari százados is. Wallenberg számos alkalommal vette igénybe Mikó szolgálatait, többek között a svéd házakba történő élelem beszerzésében és szállításában is.xvii 1944 karácsonyán Mikót égetően sürgős dologra kérte fel Wallenberg. Addigra Budapestet már körülvette a Vörös Hadsereg és az ostrom elkerülhetetlennek látszott. Wallenberg segítséget kért a követség által tárolt értékek és papírok biztonságos helyre történő azonnali elszállítására. A papírok között voltak többek között azok a dokumentumok, amelyek a svéd követség közvetítésével a magyar és az angol parlament közti titkos tárgyalásokról számoltak be. xviii

A svéd követségnek már előzőleg is voltak bérelt biztonsági páncélszekrényei a Magyar Nemzeti Bank pincéjében, amelyek a Magyar Hadsereg által őrizve, tűz- és bombabiztosnak is bizonyultak. Más követség is használta ezeket értéktárgyaik és bizalmas dokumentumaik tárolására. Mire Mikó a követséghez érkezett, az iratok már az autóban voltak. Wallenberg és Mikó egy másik gépkocsiban a teherautó előtt hajtottak és amint az iratok a bankban biztonságba lettek helyezve, útjaik elváltak egymástól. xix

A szovjet megszállás

Amikor 1945. január közepén a németek föladták Pestet, nem volt idejük arra, hogy akármilyen értéket is magukkal vigyenek. Az oroszok feltörték a bankokat és minden különösebb probléma nélkül felrobbantották a biztonsági páncélszekrényeket is. Pár nappal ezután tartóztatták le Raoul Wallenberget, Varga Bélát, Mikó századost és segédjét, Bondor Miklós főhadnagyot is.

Varga Bélát Kispestre, a szovjet katonai börtönbe szállották, ahol az NKVD faggatta ki arról, hogy postosan mit is tud a katyini mészárlásokról. Az egyik jóindulatú tolmács oktatta ki Vargát arra, hogy ha életben akar maradni, vallja azt, hogy erről az esetről nincsenek értesülései. Ugyanis, a tolmács szerint Sztálin külön utasítására, „minden személyt, akinek bármi tudomása van Katyinról, ki kell irtani”xx.

Az NKVD Bondor Miklós főhadnagyot 1945. február 13-án tartóztatta le, pár nappal azután, hogy sikerült annak elszöknie a Gestapó fogságából. Saját vallomása szerint a két szervezet kihallgatása között csak annyi volt a különbség, hogy amíg a Gestapó őt Mikó kapitánnyal való kapcsolatáról faggatta, akit ők hazaárulónak tartottak, mert Budapestet akarta a teljes lerombolástól megvédeni; addig az NKVD Bondort a Mikó és Wallenberg közötti kapcsolatról vallatta. Bondor csak annyit mondott, hogy tudtával Mikó csupán élelem- és gyógyszerszerzésben és annak a szállításában segédkezett Wallenbergnek, és Bondor a felpakolt teherautóknak csupán a fegyveres őrségét látta el, amíg azok a védett házakhoz nem értek el. De a kihallgatókat csupán a „dokumentumok” érdekelték, amire Bondor nem tudott kielégítő választ adni. Egy alkalommal közvetlenül is neki lett szögezve a kérdés: pontosan mit tud Katyinról. Bondor válasza, hogy ő a németeket tartja felelősnek a kivégzésekért, és hogy azok próbálják az atrocitásokat az oroszokra kenni, – ez valószínűleg az életét mentette meg. Ezek után legalább egy fél tucat fényképet nyomtak az orra alá és követelték, hogy nevezze meg, kiket ábrázol. Amikor Bondor kijelentette, hogy életében nem találkozott egyikkel sem, akkor a kihallgatók megnevezték őket. Mindegyiknek lengyel hangzású neve volt. Viszont az oroszok soha nem világosították fel Bondort arról, hogy szerintük mi lehet a kapcsolat a lengyelek, Mikó és Wallenberg között. Bondor emiatt meg volt róla győződve, hogy az oroszok azt hitték, Wallenberg egy kém volt, és mind Mikó, mind Bondor az ő bűntársai voltak.

Mikó százados és Bondor főhadnagy tárgyalására 1945. július 9-én került sor a romániai Konstanza (Constanţa) nevű városban. Mindkettőjüket golyó általi halálra ítélték kémek kiképzésével vádolva őket, akik „ártatlan, jóindulatú embereket tévesztettek meg és akartak felhasználni a szovjet hadsereg feltartóztatására.” Ítélethirdetés után elvezették őket a halálra ítéltek cellájába, ahol Mikó elmondta Bondornak Wallenbergnek a katyini dokumentumokkal való kapcsolatát. Mikó szerint Wallenberg komolyan hitt abban, hogy az amerikaiak meg fogják őt menteni az oroszoktól.

Hasonlóságok Wallenberg és Mikó eltűnése között

Wallenberg és Mikó sorsa között igen sok a párhuzam. Eredetileg mindketten a lakosság érdekében és saját akaratukból vették fel a kapcsolatot a Budapestet ostromló szovjet parancsnoksággal.

Wallenberg 1945. január 17-én indult el Budapestről, az ideiglenes magyar országgyűlés városába, Debrecenbe, hogy Malinovszkij marsallal, a szovjet megszálló csapatok főparancsnokával megtárgyalja a svéd követség által kidolgozott tervet a budapesti gettókat túlélő zsidók megsegítésére.xxi

Mikó 1945. január végén Vörös János, a magyar honvédelmi miniszter, felkérésére indult el a szovjet csapatokhoz, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen Budapest kapitulációjáról, lehetőleg elkerülve azt a teljes pusztítást, amit a németekkel szimpatizáló magyar csapatok ellenállása váltott ki.

Mindkét esetben az egyéneket letartóztatták és sorsuk utána ismeretlen lett.

Wallenberg fogadtatása a szovjet parancsnokságon igen hézagos. Annyi még tudunk, hogy a budapesti szovjet parancsnokságon barátságosan és közreműködően bántak vele, és engedélyt kapott a város elhagyására is, hogy Malinovszkij marsallal találkozhasson. A következő információ Wallenbergről már Moszkvából érkezik, ahol udvarias fogadtatás részeként körbeviszik megmutatni neki Moszkva turista nevezetességeit is. Utána, minden előzetes figyelmeztetés nélkül, letartóztatják és a hírhedt Ljubjanka börtönbe szállítják.xxii

Mikót szintén a legnagyobb szívélyességgel fogadják és majdnem egy hétig még készségesen kikérik véleményét a magyar hadsereg akkori körülményeiről is. Azután minden teketória nélkül letartóztatják őt is.

Wallenberg, még mielőtt Mikó a szovjet katonai parancsnokságon jelentkezett volna, már 1945. január 17-én szovjet fogságban volt. Ez elegendő idő lehetett arra, hogy a szovjetek információkat szerezzenek mind Wallenbergtől, mind az elfogott lengyel tisztektől Mikó szerepéről, az iratok elhelyezésének segítésében a Nemzeti Bank pincéjében. Mikó már az NKVD őrizetében volt, amikor egy detektívcsoport a lakására ment és őszintén meg voltak lepődve, amikor közölték velük, Mikó már jelentkezett a szovjet parancsnokságon. Igen nagy a valószínűsége annak, hogy ez a csoport már megkezdte a nyomozást a Wallenberg és Mikó közötti kapcsolat felderítésére.

A szovjetek mind Wallenberg, mind Mikó ügyében kategorikusan megtagadtak minden információt. Wallenberg esetében a nemzetközi nyomás sem működött. Csak Gorbacsov hatalomra kerülése után vallották be, hogy Wallenberg eltűnéséért ők a felelősek, de még ezek után sem adtak erre elfogadható magyarázatot. Mikó esetében a szovjetek 1990-ig tagadták, hogy ő valaha is a fogságukban lett volna. Ez igen meglepő volt, miután Mikó a magyar honvédelmi miniszter felkérésére indult el tárgyalásokat folytatni a szovjet csapatok vezetőivel, és Mikó kapitány legközelebbi rokonai és barátai is tudták, hogy Mikó 1945. január utolsó napjaiban jelentkezett a Szovjet Parancsnokságon.

Folyamatos hamis propaganda Wallenberg sorsáról és a katyini tömeggyilkosságról

Wallenberg esetében a szovjetek közel 55 éven át folytatták hamis propagandájukat. Sztálin idejében a félrevezetések négy, egymásnak ellentétes verzióban lettek tálalva.

Először a Kreml ugyan elismerte, hogy Wallenberg szovjet fennhatóság alatt áll, de azt már tagadta, hogy a svéd diplomatát elrabolták és a ljubjankai börtönben tartják fogságban.

Két évvel később a szovjetek kategorikusan kijelentették, hogy a szovjet hatóságoknak semmiféle tudomása nincs Wallenbergről.

A harmadik változat egy évtizeddel későbbi, Hruscsov idejéből származik, amikor is a szovjetek elismerik, hogy Wallenberg a ljubjankai börtönben volt, ahol valószínűleg szívtrombózisban halt meg, még 1947-ben. Ehhez a változathoz majdnem 25 éven keresztül ragaszkodtak, amikor is ezt a gorbacsovi felmelegedés alatt felváltotta a negyedik változat: Wallenberg meghalt, de halálának részletei ismeretlenek.xxiii

Ugyan az orosz kormány 1992-ben kiadott olyan dokumentumokat, amelyik beismeri, hogy a szovjet vezetőség és az NKVD voltak felelősek a katyini mészárlásokért, de ennek a tagadása hosszú évekkel ezután is folyamatban volt. Például, még 1998 nyarán a washingtoni Ronald Reagan épületben, egy USA által szponzorált, az orosz Katonai Múzeum által kölcsönadott Második Világháborús Fényképek kiállításán, az egyik orosz program szerint a lengyel tisztek katyini meggyilkolásáért változatlanul a németeket és nem az NKVD-t tartották felelősnek. xxiv

És amíg a lengyel parlament egy csoportja azon igyekezett, hogy kicsikarjon egy elismerést az orosz kormánytól, amiben az elismerné részvételét ebben a tömeggyilkosságban, 1998 őszén Jurij Csajka, az orosz kormány által kinevezett biztos levéllel fordult a lengyel igazságminiszterhez, és követelte, hogy hozzanak létre egy vizsgálóbizottságot, ami felderítené azon orosz katonák halálának okát, akik 1919/20-ban az orosz-lengyel háborúban estek lengyel fogságba. A levél szerint legalább 83500 orosz hadifogoly halt meg embertelen állapotok miatt lengyel koncentrációs táborokban. Az 1990-es évek elején az a hír terjedt el Varsóban, hogy Gorbacsov adott ki utasítást beosztottjainak, amely szerint olyan adatokat találjanak, amivel a katyini eseményeket ellensúlyozhatják. A lengyelek ugyan tiltakoztak a gyanúsítások ellen, de egyúttal kijelentették, hogy hajlandók lennének egy közös bizottságot létrehozni, amelyik mind a lengyel, mind az orosz levéltárakban korlátlanul kutathatna további információkért. Az ajánlat kategorikusan vissza lett utasítva. xxv

Miért volt fontos a szovjeteknek, hogy a katyini atrocitásban való részvételüket titokban tartsák?

Az incidens egy maradandó politikai következménnyel járó, az emberiség ellen elkövetett bűnügynek számit. A lengyel foglyok tömeges kivégzése a második világháborúban nem a csaták hevében történt, hanem bizonyíthatóan egy hidegvérrel elkövetett politikai gyilkosság volt. Az áldozatok, 1939 szeptemberében a szovjet Vörös Hadsereg által, Lengyelország keleti részének lerohanása közben elfogott lengyel tisztek, katonák, és civilek voltak. Igazából ezek a lengyel katonák nem is számíthattak hadifogolynak, mert a Szovjetunió nem üzent háborút Lengyelországnak és a lengyel katonai parancsnokság parancsba adta, hogy ne vegyék fel a harcot a szovjetekkel. A közel 15 ezer lengyel tiszt kivégzése egy nemzet vezetőrétegének szisztematikus kiirtásának számit és az megfelel a genocídiumxxvi, azaz a népirtás fogalmának.

A Szovjetunió soha nem lett hivatalosan elitélve a katyini mészárlások miatt. A Szovjetunió több mint 50 évig tagadta felelősségét ez ügyben. A katyini mészárlásért a németek lettek okolva, és ezt mind a Szovjetunió, mind a nyugati hatalmak is, náciellenes propagandának használták fel. Katyin tiltott téma volt mind a háború utáni Lengyelországban, mind a szovjetek által ellenőrzés alatt tartott mindegyik országban. Cenzorok töröltek ki minden erre vonatkozó adatot, és még említése is komoly következményeket vont maga után.

1945-ben, Wallenberg eltűnése idejében a szovjetek mindent elkövettek annak érdekében, hogy erről az ügyről eltereljék magukról a figyelmet, olyan mértékben, hogy Sztálin külön utasítására, mindenkit, akinek tudomása van az igazságról, el kell tenni láb alól. A bizalmatlan és paranoid sztálini szovjet vezetés szempontjából az 1940-ben történt katyini erdőben elkövetett tömegmészárlás felelősségének eltusolása érdekében teljesen jogosultnak tartotta Wallenberg kivégzését. Így lett Wallenberg a katyini tömeggyilkosság utolsó áldozata.

***

Wallenberg – forrásmunkák

i.  “Wallenberg: Russia ends a mystery” The Toronto Star, 23 December 2000.

ii. “Wallenberg: Russia ends a mystery” The Toronto Star, 23 December 2000.

iii. Edward J. Rozek, Allied Wartime Diplomacy: A Pattern in Poland (New York: John Wiley & Sons, 1958), 34. By invading Poland, the Soviets violated their 1932 non-aggression pact with Poland (which had been extended to 31 December 1945), as well as the 1929 Treaty of Paris, outlawing war, which they had signed. Ibid., 18-9, 35.

iv. Robert Conquest, historian, U.S. State Department Soviet affairs strategic analyst, interviewed by Louis R. Coatney, 18 June 1992.

v. “Katyn Massacre,” Encyclopaedia Britannica” (on-line)

vi. Janusz K. Zawodny, Death in the Forest: The Story of the Katyn Forest Massacre, (Notre Dame IN: University of Notre Dame, 1962). Pg.15.

vii.  Christopher Andrew & Oleg Gordievsky, KGB: The Inside Story, pg. 270, 273

viii. John Flournoy Montgomery, American Ambassador to Hungary,: Hungary, The Unwilling Satellite

ix. Radio Interview with Bela Varga: Új Látóhatár (New Horizon), a West Germany based Hungarian language literary magazine, that frequently published radio interviews that appeared in Radio Free Europe, published in 1980. (Dokumentum: Varga Béla – Kovács Imre: Lengyel menekültek és Francia hadifoglyok Magyarországon 1939-1945. Rádióbeszélgetés. Pg. 363.)

x. Radio Interview with Bela Varga: Új Látóhatár (New Horizon), a West Germany based Hungarian language literary magazine, that frequently published radio interviews that appeared in Radio Free Europe, published in 1980. (Dokumentum: Varga Béla – Kovács Imre: Lengyel menekültek és Francia hadifoglyok Magyarországon 1939-1945. Rádióbeszélgetés. Pg. 363.)

xi. Per Anger, The Jewish student centre online resource http://fcit.usf.edu/holocaust/People/Rescuer.htm

xii. David E. Murphy, Sergei A. Kondrashin, and George Bailey, Battleground Berlin: CIA vs. KGB in the Cold War (New Haven: Yale University Press, 1997), p. 4.

xiii. On July 29, 1944, in a report to his government Raoul Wallenberg wrote: “Horthy’s position is illustrated by the very real fact that the deportations were cancelled per his order, but also by a number of smaller interventions. Among them, two verified instances of trains loaded with prisoners being ordered to turn back just before reaching the border. That Horthy’s power is a factor to be reckoned with is shown by the fact that while the above- mentioned trainload of intellectuals was sent across the border, the entire Jewish Council was detained by the Gestapo, so that they would not be able to report the matter to the head of state, who was judged to have enough power to order the train to turn back.” (U.S. Holocaust Museum: Raoul Wallenberg: Letters and Dispatches 1924-1944; New York: Arcade, 1995, p. 241.)

xiv. Elenore Lester and Frederick E. Werbell, “The Lost Hero of the Holocaust.: The Search for Sweden’s Raoul Wallenberg,”

xv.Vilmos Bondor, The Mikó Puzzle. (A Mikó-rejtély) 1995. Puski., ISBN 963-8256-65-6. Pg.37.

xvi. “Evidence that Raoul Wallenberg was a U.S. espionage asset.” U.S. News Online, 13 May 1996.

xvii. Bondor, pg. 37

xviii. Bondor, pg.159.

ixx. Bondor, pg. 73.

xx. Radio Interview with Bela Varga: Új Látóhatár (New Horizon), a West Germany based Hungarian language literary magazine, that frequently published radio interviews that appeared in Radio Free Europe, published in 1980. (Dokumentum: Varga Béla – Kovács Imre: Lengyel menekültek és Francia hadifoglyok Magyarországon 1939-1945. Rádióbeszélgetés. pg. 363.)

xxi. John Bierman, Righteous Gentile: The Story of Raoul Wallenberg, Missing Hero of the Holocaust (New York: Viking Press, 1981), pp. 117-19.

xxii. Maria Ember, Wallenberg Elrablása, (The Kidnapping of Wallenberg), Budapesti Negyed 8.(1995/2)

xxiii. The Wallenberg Mystery: Fifty-five Years Later http://www.ajc.org/site/c.ijITI2PHKoG/b.848905/k.1BFE/The_Wallenberg_Mystery_Fiftyfive_Years_Later/apps/nl/newsletter3.asp

xxiv. See Benjamin J. Stein, „Can We Talk?” American Spectator, November 1998, p. 66.

xxv. Zdzislaw M. Rurarz, former Polish ambassador to Japan, who was granted asylum in the U.S. in 1981. “Soviets Murder Truth in Memorial to Katyn Massacre.” Wall Street Journal, 6 January 1989, p. A10: 3

xxvi. “Genocide – 1) the use of deliberate systematic measures (as killing, bodily or mental injury, unliveable conditions, prevention of births) calculated to bring about the extermination of a racial, political, or cultural group or to destroy the language, religion, or culture of a group . . . .” Webster’s Third New International Dictionary of the English Language, Unabridged, (Springfield MA: Merriam-Webster, 1986.)