Pordány László nagykövet elhatárolódott az antiszemita levélírótól

2012 április 26 5:41 du.63 hozzászólás

Pordány László ottawai nagykövet nem vette észre, hogy Horváth Lajos levele – melynek első mondatában Anna Porter-t „áruló zsidónak” titulálták – antiszemita lett volna, mivel az Orbán-kormány fődiplomatája csak a nagybetűs bekezdéseket olvasta. De a nagykövet nyilvánosan elhatárolódott az antiszemita förmedvénytől, Anna Portert is felhívta telefonon és az alábbi levelet küldte ki a torontói magyar közösség egyházvezetőinek és egyéb hangadóinak.

Pordány László: "Horváth úr levelének visszaigazolását megelőzően csak a nagybetűs részt láttam. Nem mintha annak hangnemével egyetértenék."

„Tisztelt Kerekes Úr, Tisztelt Tisztelendő és Nagytiszteletű Urak!

A magyar kormány képviselőjeként ezúton szeretném leszögezni: teljességgel elfogadhatatlan, és Magyarország alkotmányos rendjével és a kormány politikájával összeegyeztethetetlen bármilyen rasszista, antiszemita megnyilvánulás. Magyarország Alaptörvénye kimondja az emberi méltóság sérthetetlenségét, és előírja: „Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.” (XV. cikk (2) bekezdés)

 Anna Porter szóban forgó cikkével és nyilatkozataival, valamint az azokra adott nagykövetségi válasszal kapcsolatban: azokkal, akik nem értenek egyet a magyar kormány politikájával, vitában állunk. (Ezt Annával meg is beszéltük, ugyanabban a kölcsönösen tiszteletteljes hangnemben, mint amihez írásainkban is ragaszkodunk.) Így többek között határozottan visszautasítjuk azokat az értékeléseket, amelyek szerint Magyarország „közép-ázsiai posztszovjet diktatúrára” hasonlítana. Az azonban természetesen teljességgel megengedhetetlen, hogy egy közéleti vita rasszista uszítás, gyűlöletkeltés és fenyegetés terepévé váljon.

Horváth úr levelének visszaigazolását megelőzően csak a nagybetűs részt láttam. ( Nem mintha annak hangnemével egyetértenék.) A megengedhetetlen részt utólag, az érdemi olvasáskor vettem észre, akkor azonban azonnal válaszoltam a feladójának (ma reggel). Levelemben egyértelműen elfogadhatatlannak minősítettem, és visszautasítottam a rasszista hangnemet. Ugyanezt tettem minden hasonló korábbi esetben (megjegyzem: Kanadában most kaptam először ilyen levelet), és szükség esetén – kérdésére válaszolva – ezt teszem a jövőben is.

 Pordány László

nagykövet”

Pordány László tiszteletreméltó módon elutasította az antiszemitizmust és a rasszizmust. A fődiplomata villámgyorsassággal elhatárolódott az antiszemita levélírótól, miután többen is tiltakoztak a nagykövetnél, Martonyi János külügyminiszternél és Király Tamás első beosztottnál, illetve miután a B’nai Brith Canada ma reggel jegyzőkönyvbe rögzítette a verbális antiszemita támadást és vizsgálatot kezdeményezett.

63 hozzászólás

  • Vérgőzös…de ilyen a FideSS. A kisnyilasok csak az erő nyelvén értenek.

  • asher alexander

    ez a Horvath Lala kihuzta a gyufat!!!
    tapasztalatbol mondom!!!!!!-a B’nai B’rith-el Nem jo ujat huzni!!nagyon messzire eler a kezuk!!!

  • Erdekes, de mintha a szokasos atkozodas nem akarna megerkezni.
    Lehet az, hogy ez most elnemitotta a bolondokat egy idore? (Veglegesrol almodni se merek.)

  • Podányi úr is valószínüleg a schmitpalkó gyorstalpaló betüvetési tanfolyamára járhatott? Sajnos csak a nagybetükig jutott el, amit levelében hozott fel mentegetözésként.
    Idézem;
    „Horváth úr levelének visszaigazolását megelőzően csak a nagybetűs részt láttam. ( Nem mintha annak hangnemével egyetértenék.) A megengedhetetlen részt utólag, az érdemi olvasáskor vettem észre, akkor azonban azonnal válaszoltam a feladójának (ma reggel).”

  • asher alexander

    a „Horvath Ur”!
    ———————
    look in,;-„The Radical Press-Blog Archiv „support letter’s N°-9”-
    Igy irja ala ott,; Louis Horvath 56′ Hungarian freedom fighter-(amugy meg HIVATASOS ANTISZEMITA!!!)-
    a Mail cime alapjan konnyen fellelheto ez az „ember”-nek csufolt akarmi!!
    Mail adress,; [email protected]
    itt elerheto a „horvath ur”!!

  • asher alexander

    magyarorszagi nagy baratja,; kutasi jozsef-antall piliscsabai lakos vele a kutasi facebook oldalan szoros barati kapcsolatot tart fent!!
    ott is lathato!!!

  • Milyen szerencsénk van! Mert lehetett volna az apró betűs rész akár hadüzenet is! Remek munka folyhat azon a nagykövetségen ha minden levelet csak második olvasatra értenek meg. Ezzel csak még jobban bizonyított alkalmatlanságát. Normális demokrata egy ilyen blama után azonnal lemond. Neki is ezt tanácsolnám,habár tudom,hogy Orbán csicskásai olyan távol állnak a demokratától, mint Makó Jeruzsálemtől.

  • asher alexander

    javorszky maria,
    munkacsevo
    zabrapats’ka oblast’,
    ukraina.
    —————————–
    milyen jo is hogy ungvaron es lviv-ben van joismerosom!!!!
    -(egy ilyen nacinember ne lakjon mar abban a varosban ahol en es a szuleim generaciokon at szulettunk,laktunk!!!

  • ha…ha…ha…rég kiutaztam ! te szerencsétlen lelki nyomorék !Tehetsz egy szivességet te elmebeteg vén trotyli, mást nem csinálsz, csak mindenkit fenyegetsz te büdös bugris.Mit képzelsz te magadról?Kanadában nekem is vannak összeköttetéseim, jobb lesz ha befogod azt a soviniszta nagy pofádat !

  • asher, te a gyűlölettől fogsz megdögleni !

  • asher, Izraelben is el tudlak érni, te állat ! Csak fenyegetőz tovább !

  • Maria Magdalena

    Na az igazi hívő Jávorszky megnyilatkoztatott! Fogalma sincs semmiről Jávorszky!! Maga miben is fog „megdögleni”? Ha már ilyen nagyon szépen fogalmazott!!

  • magdalina, asher, libas – gölner és a többi sovinisztának üzenem, egyszer és mindenkorra, hogy teszek rá az összes fenyegetőzéseitekre, még nem voltam elég érthető ?

  • Maria Magdalena

    Jávorszky, másolja be, hogy én hol fenyegetőztem! A kérdésemre válaszoljon, és ne vádaskodjon!

  • maria magdalena , Április 20.2012.8:50 DE.- A vérvád és antiszemitizmus c. oldalon-„Jávorszky innen nem lesz egyedül a pokolban,ahol az összes létező kinszenvedést……Lucifer nagyon várja…”
    Szűrös Mátyás is szenvedett a kommunizmusban c. old. Április 14.2012.5:53 DU.-Jávorszky, látom megfogadta a pár nappal előtti tanácsomat és szorgosan készül az ördöggel való találkozásra ! Jól teszi, hiszen egyre csak ketyeg az óra hölgyem…tik-tak, tik-tak…!
    Április 15.2012.9:33 DU. „…tessék csak tovább készülni az ördöggel való találkozásra…”
    Április 22.2012.5:50DU.- A vérvád és antiszemitizmus c.old.-„…Én szeretem magát a hibáival együtt, amiket még korrigálhat a hátralevő idejében…”, amire én azt válaszoltam – Júdás is szerette Jézust, mégis felkötötte magát! Most is ez a válaszom!

  • Az asler, libas misi, megjobbítot úszókészülék, gybognar…soviniszta, gyilkos fenyegetőzéseit is másoljam be talán ? Vagy segítségem nélkül is utánanézel ?

  • Maria Magdalena

    Ezek csupán a maga ájtatos és ál keresztényi beszólásaira a féltő és óvó felhívások, hiszen azokat nem másolta ide! Ha tovább folytatja a gyűlölködést akkor bizony az ördöggel fog találkozni miután eltávozik az élők sorából. Ez nem fenyegetés, ez Bibliai tény! Olvasson sokat! Inkább megköszönhetné, hogy próbálok egy lelket megmenteni, vegye már észre! Olvasson Bibliát kedves Jávorszky ál-keresztény, mert most csak egy ájtatos ördög szolgája! (ez nem fenyegetés szintén, hanem tény kedves Jávorszky… ne forgassa ki a szavakat.)

  • javorszky, minek strappaljuk magunkat, majd a joisten elrendezi magat, mint a papot meg bencsicst, merthogy tenyleg van az egben!

  • Na ugye,hogy ti koholtatok ossze a”pap”ellen a vadat,mintahogy Schmit ellen is.Most ki van a celpontban.

  • szcsimbok
    neked valami kis tablacskaval kene kozlekedned, hogy mindenki lassa, kozveszelyesen ostoba vagy, a pap es a schmit sajat maganak „koholt” ha szepen akarunk fogalmazni ami koholt valoban az az oszodi beszed es kertesz akos irasanak kiforgatasa, nem baj ha nem tudsz kulonbseget tenni, ilyen szellemi szinten nem varja el toled senki!

  • Mi van ? Nektek Jézus tanításai sem tetszettek, gondoltam a bölcs Talmud tanításai ellen már nem lesz kifogásotok , mely linket az -Orbán minisztere és az Európai Unió „Szabadságharc…”c. oldalra küldtem.Talán küldjek valamit a Palesztiniai modern holokausztról ?…

  • javorszky epp eleg ha sajat magad miatt aggodsz, hagyd a dagadt ruhakat masra, kulonosen, mikor fingod nincs rola!

  • Szálljatok le személyemről pogányok,a saját lelketekkel törődjetek, más szóval KUSSOLJATOK ! Térjetek vissza a témához !

  • Mert hogy, miután „lejárattátok” Tamás atyát, most a Pordány László nagykövetett vettétek célba, ti fizetett pokolfajzatok !Még meritek Isten nevét mocskos áruló pofátokra venni ?

  • JÁVORSZKY MÁRIA : Ki maga, hogy ennyire korlátolt élölény és még mindíg életben van. Nálunk néhány mondat után börtönbe vágnák, de ott életveszélyben lehetne. Még a legelvetemültebb bünözö sem akarna egy levegöt szívni egy elmebeteg náci féreggel.

  • javorszky

    te uresfeju, mi egyenesen orbant vettuk celba, ilyen jelentektelenekkel, mint az atya vagy pordany (fogalmam nincs kik ezek) semmi dolgunk! csupan bejott, hogy addig jar a korso a kutra, mig el nem torik…

  • gyubognar jr, Április 27.2012.11:20 DE.-i írásában engem náci féregnek nevez. Ezen nem csodálkozom, mivel már szinte megtiszteltetésnek tartom az említett jelzőt, és pedig azért, mert előttem már nagyon sok kimagasló, becsületes, magyar személyiséget is e legkedveltebb jelzőjével illetett, csak néhányat említsek közülük : Schmitt Pált, Orbán Viktort, Kövér Lászlót….hosszú a maga fasiszta és náci listája.
    A Schmitt Pál lemondott, de elmondta…c. old. Április 4.2012.12.12:45 DU. maga ezt írja „Soha nem mondtam, hogy én nagy magyar vagyok, azt sem, hogy „magyar” vagyok…”
    Schmitt Pál rendkívüli interjúja és a …c. old. Március 30.2012.1:47 DU.maga ezt írja „…45 éve élek az USA-ban…”
    Legyen olyan szíves, csak 1 kérdésemre válaszoljon, mégpedig, hogy milyen jogon és milyen alapon szól maga bele a magyar politikai helyzetbe és Magyarország belügyeibe ?

  • libas, én pedig,csak a nemzetemet védtem, senkit se náciztam…

  • akkor mernem romaniaert aggodsz azzal a vitaminhianyos forditott haromszog fejeddel? aki a nemzetet vedi, az nem vesz reszt a sajat nepe osszeuszitasaban! mert ugye egy megosztott neppel csak haboruba lehet menni…ha lenne eszed, felfognad es elkussolnal vegre…f

  • Az általános emberi jogok az egész világon ugyanazok, de vannak bűnözök, diktatúrák, terrorisztikus államok, amik megfosztják polgáraikat a jogaiktól és ahol vannak polgárok a jogtiprásokkal egyetértve akarják rákényszeríteni becsületes embertársaikat jogaik, szabadságuk, véleményük feladására, megtagadására. Sok országban megengedett a rasszizmus, anti-szemitizmus, a megkülönböztetés, faji, vallási, származási alapon miáltal vannak sokan akik bűnös cselekedetekkel akarják érvényesíteni állatias ösztöneiket. Ép eszű ember ugyanis megveti az ilyen bűnözőket, legyenek akárhol mert a bűnözök egy határok által zárt börtön őreinek hiszik magukat. Sikertelen próbálkozás.
    Mindenkinek joga van akármit kritizálni, akármit befolyásolni, akárhol. Ritka korlátolt barmok azok, akik azt hiszik, hogy bűnt követhetnek el, és elkerülhetik büntetésüket azzal, hogy határok, diktátorok, pártok háta mögé bújhatnak. Fasisztákat, neo-nácikat, anti-szemitákat, rasszistákat, kommunistákat, stb., bűnözőknek könyvel el a Világon minden, becsületes ember , elítélésüknek, megbüntetésüknek, megsemmisítésüknek az országhatárok nem számottevő akadályok, a probléma megoldása csak idő, pénz és figyelem kérdése.
    A Viktátor és fasiszta állama, de más hasonlók sem sokáig kerülhetik el végzetüket és akkor a demokrácia és jogállam helyreállítása után a Jávorszky -féle anti-szemita, rasszista bűnözök nem zavarhatják senki más életét.

  • gybognar, Április 27.012.2:56 DU.-i írásából idézek „…Jávorszky-féle anti-szemita,rasszista bűnözők nem zavarhatják senki más életét.” Talán megzavartam a rohadtul nyugodt és unalommal teli életét ott az USA-ban, melyben nyugodtan, csupán szórakozásképpen és büntetlenül ócsárolja hazámat és annak nemzetét ?

  • Maria Magdalena

    Jávorszky maga a fehéret is feketének hazudja, az hol lejáratás ha egy újság (amely híreket közöl, mert az a dolga) felhívja a figyelmet egy alkalmatlan papra, aki ugyan úgy hazug módon vádaskodik mint maga plusz fogadalmat szegve gyermeket nemz a barátosnőjének, illetve ez az újság felhívja a figyelmet egy szintén alkalmatlan nagykövetre, aki csak a nagybetűs részeket olvas el egy levélben, és nem veszi elsőre észre, hogy nyíltan zsidózó levelet köszön meg! Micsoda élőlény maga, erre adjon választ. Ön csak a rosszat, a bűnt, a fertőt, a gyűlöletet, a gyűlöletkeltést, a hazugságot, a mocskosságot pártolja. Úgy látszik Kertész Ákos nem tévedett és mégis létezik az általa leírt magyar embertípus, Ön kisértetiesen hasonlít rá. Pont Ön igazolja Kertészt, gondolta volna?

  • Nagy idióta az és ha van amit hazájának hív, az semmiképpen sem vallhatja magáénak, aki anti-szemita barom, rasszista bűnöző és egy náci féreg. Civil országokban az ilyen barmokat, ha nézetüket másra akarják erőszakolni,m, vagy uszítanak, börtönbe vágják és megfosztják polgári jogaik gyakorlásától, azaz nem szavazhatnak. Magyarország képviselői közt van sok, akik szintén hasonló gerinc nélküli, rasszisták, hogy megtűrik maguk között a férgeket, a Jobbik képviselőit, a Juhász Oszkárokat, Magyar Gárdát, Hungaristákat, 64 Vármegye és egyéb törvényellenes gyülekezeteit az embernek nem nevezhető gazembereknek. sajnálom a becsületes embereket akik most egy ilyen lezüllött társadalomban kell, hogy éljenek, de felébrednek hamar és elkergetik a sok bűnözőt hamarosan. A Jávorszky kezdhet már új pöcegödör után nézni, ahol meghuziódhat társaival, amikor a Parlamentet megtisztítja a becsületes polgárság. Magyarország sajnos mélyponton van, de lesz idő újra, amikor a becsületes emberek hívják azt hazájuknak és nem a fasiszta, náci férgek.
    Nekem az USA az otthonom, ez a hazám, büszke vagyok rá, hogy nincs miért szégyenkezzem, állom a kritikát és még az is megnyugtat, hogy koszos kis banánköztársaságokkal ellentétben, nem kell félnünk, nem kell segítséget kérjünk, meg tudjuk védeni magunkat, nem kell IMF hitelért segget nyalni, ha pedig nagyon felbosszantanak bennünket, akkor meg tudjuk oldani a problémát.
    Ez csak egy hírlap hozzászóló oldala, a tényeken nem itt változtatnak irka-firkálók, mint mink, arra megvannak a helyek és a végrehajtók. A Jávorszkyk pedig megkapják megérdemelt és késésben levő büntetésüket. Egy része már ki lett osztva, pöcegödörben sivalkodnak, amíg a Világ megvetéssel, lenézi őket!

  • Köszönöm, Mária. Én utálok igazán csúnya szavakat használni forumokon, de ez a barom Jávorszky annyira értéktelen, silány imitációja egy embernek, hogy nincs az a csúnya szó, ami megfelelne a leírásához. Erre szokom modani azt, ami erkölcsileg elitélendö, hogy bár elütötte volna a villamos gyerekkorában, a Világ ma jobb hely lenne.

  • asher alexander

    -„eljem magyarorszag!eljen a magyar nemzet!”-
    amen!
    -(csak ott a hiba hogy meg mindig nem veszik eszre hogy az orban fuhrer es bandajanak fasiszta politikaja miatt,az az „eles”, nagyon-nagyonn hamar,csak kenyeren es vizen lesz elkepzelheto!!!-kivetel ytermeszetesen az orbani nomenklatura!!)-

  • asher alexander

    javorszky!
    felelossegre vontad a „gyulabognar”-t amiert mar 45 eve az usa-ban elve beleszol a -(szerinted!)-magyar belugyekbe!!azt kerdezted tole „milyen jogon”??
    nos en ugyanezt kerdezem toled!!
    MILYEN JOGON POFAZOL ERETS ISRAEL BELUGYEIBE???
    TUDTOMMAL TE EGYETLEN MASODPERCNYIT SE ELTEL ITT!!?
    JOBBAN TESZED HA KUSSOLSZ!!!

  • asher alexander

    javorszky!
    „fenyegetes????????”
    hol te!!mikor???
    az IGERET volt!!!
    az egyszeru ures fenyegetesekbol en mar 44-ben kinottem!!viszont amit beigerek igyekszem be is tartani szorol-szora!!!effelol ketseged se legyen!!elobb…………………..utobb de megkapod ami ilyenkor jar!!!

  • asher alexander

    javorszky!!maga szellemi toprongy!!
    latom mar a „soviniszta” szo jelentesevel sincsen tisztaban!!
    nos azt eppen az olyanokra alkalmazzak mint maga!!mint ahogyan az „irredenta”,es a „neo-naci”,es a „populista”,stb jelzoket is!!

  • asher alexander

    javorszky!!
    gyere fereg!!csak rad varok!!!
    meglatom van-e merszed elem allni kutya!!??
    arra viszont szamits hogy innet haza csak boritekban mesz vissza!!

  • asher alexander

    lam!!-lam!!
    talalt!!!!!-…………………..elsulyedt!!!!!
    -(no es gondolod a canada-i cimed titok sokaig nekem??ugyan te kis naiv!!!)-

  • Göllner András

    Asher Papa. Úgylátom, berezelt a Jávorszky mama. Boritékoltad 🙂 Bár ki tudja. Sajnos olyanok mint a tarack. Előbb utóbb mindíg előbújnak és terjeszkednek mint a gaz.

  • Jávorszky szép példája a keresztény szeretetnek. Még jó, hogy személyesen találkozott Jézussal, különben nem tudnánk, hova is tartozik.

  • asher alexander

    -„kulonben nem tudnank hova is tartozik”-
    dehogynem!
    az a „talalkozas” ota folyamatosan,a III.as Psychiatria osztaly,legszigorubban orzott duongo reszlegenek lakoja!!

  • Asher, sajnos nálunk ez a fajta szabadon van.

  • TEMPEST IN A TEAPOT.GYEREKES VITAK.FOLOSLEGES IDOTOLTES.

  • Göllner András

    Természetesen igaza van kedves Reiber Éva…..Néha tea szünetet tartunk itt a KMH oldalain.

  • Andras

    magyaran VIHAR A BILIBEN:)

  • azert annal jelentosebb Reiber Eva mindenki elott nyilvanvalo okok miatt!

  • Göllner András

    Ez az, Misi !!!!! Vihar a biliben !!!! Ezt a kifejezést kerestem egész éjjel a zseblámpámmal, csak abban nem voltam biztos, hogy bilibe, vagy biliben ?? Az egyik az külcsin a másik belcsin ?? Neked melyik a helyesebb ? Különben ez a vihara bilibe egy nagyon ciki dolog lehet nem ??? Nem tom, egyáltalán lehet erről itt beszélni a gyerekek előtt ??? You know….

  • Tüske Zsófia

    András, a biliben az már ott van, a bilibe még csak oda irányul. külcsín és belbecs az ellentétpár.
    jó hétvégét mindenkinek, én menek a Dunára evezni.

  • Göllner András

    Tüske Zsófi, ez a dunai evezés nagyon jónak hangzik. Remélem összehoztad. És örülök, hogy kiszáltunk a biliből 🙂

  • asher alexander

    hat igen az evezes!!
    a magyar kormanyzat is eppen evez,csak meg az nem tunt fol egyiknek sem hogy az arral szemben !!
    pedig ha tudnak hogy meg a kozmondas is ugy tartja,;-„szellel szemben ne huggyozz,mert te iszod meg a levet”-

  • Dénes ERÖS

    Miért antiszemita egy levél,amelyikben -TÉVESEN – egy személy van megtàmadva,nem egy vallàs ,vagy nemzet?A Fidesz /SS/,”a làposokat az erdélyiek szartàk”stb szabad.Az egyik oldal sértegethet,fenyegethet,a màsik nem is kritizàlhat, mert antiszemita.Az izrealita vallàsu iràsaiknak-NEM ÀRULOKNAK-véleménye a magyar politikàrol egyértelmüen màs,jobban szerették az elözö kormànyokat.

  • Dénes Erös: Felnőtt ember létére olyan kérdést tesz fel, amit kis iskolások is jól meg tudnak válaszolni ott, ahol a rasszizmust, anti-szemitizmust elveti a társadalom és ezt tanítják a gyerekeknek. Ha egy pogromban egy, vagy száz ember hal meg, az még mindig pogrom. Ha egy ártatlan embert ítéli el a bíróság, vagy százat, az még mindig igazságtalanság. Ha maga Magyarországon él és ezt nem érti, az szomorú, ha Canadaban, vagy az USA-ban, akkor tragikus.

  • Dénes ERÖS

    GyBognarJr. Sajnos ilyen vàlaszt vàrtam.A gyerekeknek is azt tanitjuk”amit szabad Jupiternek nem szabad a kisökörnek”.Én és sokan màsok aggodo megértéssel figyeljük az Izreal Àllam mindennapi élet-halàl harcàt.De màr a nagyhatalmak is ràjöttek,hogy egy gyöztesen megvivott következö hàborunak is csak vesztesei lesznek.Ennek érdekében kell a politikàjukat àtgondolni,kompromisszimot talàlni és baràtokat szerezni ennek végrehajtàsàhoz.

  • Dénes Erős: Ne példálózzon ökrökkel és Jupiterrel, aminek semmi köze, a Magyarországon szélesen terjedő rasszizmushoz és anti-szemitizmushoz, amit a kormány és a neo-náci párt ösztönöz és gyakorol. Amit mond a nagyhatalmakról annak sincs semmi köze egy magyar nagykövet nemtörődöm érzéketlenségéhez és nyilvánosan kijelentett hülyeségéhez. Hülye ember az, aki azzal mentegetőzik, hogy kötelességét azért mulasztotta el, mert csak a nagybetűket olvasta el egy levélben, holott a levél első mondata (kisbetűvel) anti-szemita kijelentés. A nagykövet néhány nappal elötte találkozott a levél írójával, aki szóban is elmondta rasszista, anti-szemita bírálatát és a nagykövet ösztönözte a tiltakozó levél írására az embert. A maga álláspontja tipikusan magyaros, mentegetőzés és a bűn tagadása. Közismert, hogy Magyarország a felelősség nélküli ország, ahol semmiért nem jár büntetés, ha éppen az uralkodó párthoz tartozik valaki, vagy a korrupció révén nem támadható. Ezért süllyedt le a béka segge alá az ország, mert a követelmények, hogy becsületes, szakértő, jó munkát végezzen valaki, a lista végére kerül, a seggnyalás, bólogatás és vastaps, ami a karriereket becementezim, legalábbis, amíg a kocka fordul.

  • asher alexander

    -„…..es baratokat szerezni ennek vegrehajtasahoz”-
    no es csak nem ti lennetek azok a keresendo „baratok”??,
    ugyan-ugyan!!ennyire egyik nagyhatalom se hulye azert!!!
    -(a valodi nagyhatalmak kozt a baratsag,es a kolcsonos segitsegnyujtas mar evtizedek ota megvan!!!)-

  • Szerző Tüske Zsófia | április 28, 2012, 4:11 du.

    Zsófika azt hittem a Mississippin szoktál evezni. Te a Dunán evezel, tehát itthon élsz! Én is szoktam evezni itt. Szeretnék veled megismerkedni. Független vagy? Csinos vagy?

  • Libas Misi!,

    fakopacs

    deja tuskenek esze is van es ez rolad nem mondhato el!