Pár éve javasolták, hogy írjak könyvet arról, hogyan lehetnek a mai fiatalok sikeresek mostanában eléggé reménytelen helyzetükből indulva is. Ezt azért éppen nekem javasolta a kiadó, mert annak idején családommal teljesen a semmiből indultunk el Kanadába, miután a Kádár-rendszerből disszidáltunk. Másrészt azóta sok (több mint száz) országban dolgoztam, legtöbbször elmaradt régiók és települések felzárkóztatási programjain. Így, mondták ők, én tudom, hogy lehet elindulni a nulláról, hogy kell terveket készíteni és azokat megvalósítani.

Évek óta halogattam, hogy ezt a könyvet – a címe A siker titka – befejezzem, de most hirtelen rájöttem, hogy felesleges.

Kiderült ugyanis, hogy a siker titka egyszerű: elég azt mondanunk, hogy sikeresek vagyunk.

Ennyi.

Nem baj, ha a tények mást mutatnak, és az se baj, hogy a pénztárcánk meg az életkörülményeink sem ezt támasztják alá, továbbá az sem baj, ha a családunk nagyon boldogtalan.

A miniszterelnök minapi beszéde ugyanis nekem ezt üzente.

Hogy annak mi az üzenete, ha egy miniszterelnök azzal henceg, hogyan tudja átverni legszorosabb barátait, fifikásan, úgy magyarosan, az nem kétséges. Neki példát kellene mutatnia becsületben, szavahihetőségben, szövetségesi szavunkban, de hát ő most pont nem ezt üzeni. Annak az üzenete is egyértelmű, amikor újabb szellemes hasonlatokkal és fordulatokkal bővíti eddig sem szegényes kocsmai beszólásainak körét. Visszarántjuk a lovakat, a pornó definíciójával is viccelünk egyet, aztán pávatáncot lejtünk.

A magyar nép meg definíciószerűen sikeres, azt mondja.

Az ilyen szépirodalmi szintű gondolatokkal teletűzdelt értékelésnek így nem kell a tényekkel foglalkoznia. Említett tevékenységem során a világ minden részén elkészítettük a stratégiai tervet a jövő évre, mutatókkal, számokkal, adatokkal (mert anélkül nem terv a terv), majd amikor eljött az ideje, akkor az eredményeket összevetettük a tervvel. Ez az értékelés. Ráadásul azt is idejében rögzítettük, hogy honnan indultunk el. Ezt hívják alapadatnak (base line data).

Ezekben a lépésekben az összes érdekelt egyenként, az elején megegyezett.

Így utólag nincs vita. Azt például, hogy két évvel ezelőtt (ahogy a miniszterelnök állandóan hangoztatja) rosszabbul állt-e hazánk a görögöknél, nem most döntenénk el, hanem akkor, két éve. (Nem állt persze, de most jól hangzik.)

Ezeket a tervezési és értékelési lépéseket mind meg lehet kerülni az ilyen kocsmai szöveggel.

A számok persze magukért beszélnek. Illetve beszélnének, ha előkerülnének. A számok alapján baloldali és (akárcsak jómagam) jobboldali közgazdászok is igen hasonló következtetést tudnának levonni az elmúlt két évből. Mint ahogy otthon a jobboldali közgazdászok igen nagy része is gyökeres fordulatot sürget.

Hogy mit is lehetne a számokból levonni?

Két éve az ország rizikóját jellemző CDS-felár 200 pont volt, ma 600 felett van. A svájci frank árfolyama akkor 185 forint volt, ma 250 körül. Még az euró is – amely közben rengeteget gyengült más nagy valutákhoz képest – felment 267-ről 300 körüli értékekre. Az ötéves állampapírhozam két éve 6% alatt volt, ma 9% körül van. A jegybanki alapkamat akkor 5,5% volt, most 7%. (A csehek most arról beszélnek, hogy nulla szintre viszik le az alapkamatot.)

Az államadósság szinte semmit nem csökkent a több mint ezermilliárdos befizetés (nyugdíjpénztári vagyon) ellenére. A munkanélküliség sem változott, és a munkában lévők száma is csak a közmunkásokkal (most kb. 54 ezer) nőtt, miközben több mint 370 ezer embertől vonták meg az állami ellátást. Hogy miből élnek, az rejtély, még a miniszterelnök számára is.

A miniszterelnök örömmel jelenti be azt is, hogy közel egymillióval többen fizetnek adót ma. Persze, hiszen most már a legkisebb jövedelműek is adóznak, viszont így is vagy 500 milliárd forinttal kevesebb adó folyik be a költségvetésbe évente, mint az egykulcsos „arányos, igazságos” adó előtt. Így az azonnali és nagymértékű adócsökkentés kormánya eddig közel két tucat új adót vezetett be, illetve emelt meg, hogy ezt és más rossz döntéseit ellensúlyozza. Még hagyján, hogy ezeket nem szabad megszorításnak hívni, de hogy Európa legversenyképesebb országáról vizionálunk, miközben nálunk a legmagasabb az áfa és a munkaerőre adódó terhek is, az már tényleg furcsa. Miközben egyfolytában azt hazudjuk, hogy Európában követnek minket pl. a bankadóval vagy a tranzakciós adóval (nem igaz, mert ott más a célpontja ezeknek, más a szintje, és másra fordítják), nem vesszük észre, hogy ezekkel tovább húzzuk ki az ország alól a növekedés lehetőségét.

Miért? Nézzünk a szinte teljesen leállt ingatlanpiacra, építőiparra, hitelezésre. A legtragikusabb adatok, úgymint a befektetések évről évre csökkenése (az idén éves szinten egészen hihetetlen, 8% körüli mértékben), szinte el sem hangzanak ma a hivatalos médiában, pedig ez jelzi a jövő évekre a növekedés lehetőségét, ebben az esetben a lehetőség hiányát. A befektetési szint – már évek óta – még az amortizációra sem elég, tehát ahelyett hogy épülne az ország, leépül, mállik szét.

Az eddigi siker távirati stílusban: háromszoros bóvli, megszűnt Malév, szétosztogatott hektárok és százmilliárdos szerződések haveroknak, romokban a tömegközlekedés, a kórházak, az iskolák.

Visszamenőleges törvények és adók, ad hoc bevezetett terhek, ötletelés, egymásnak teljesen ellentmondó bejelentések (lásd IMF), a korrupció állami szintre emelése mind együttesen járult hozzá ahhoz, hogy mára országunk – a már csődben lévő országokkal együtt – a sor végére került. Az idén úgy érünk el negatív növekedést (most éppen mínusz 1,5%-on állunk), hogy közben a minket mindig húzó Németország 1% felett nő. Ilyen még nem volt.

Mint ahogy olyan sem, hogy a fiatalok fele igyekszik elmenni az országból. Igaz, a két év alatt már vagy 100 ezer (egyes adatok szerint 150 ezer) ember elment külföldre dolgozni, sokan letelepedési szándékkal. Az OECD felmérése szerint a magyarok a legboldogtalanabb nemzet a 34 tagország között, és az életminőség tekintetében is a sor vége felé állunk. Az úgynevezett társadalmi tőke területén is a sor végén kullogunk a világon. Ennek a mutatónak lényeges eleme, hogy az emberek mennyire bíznak egymásban. Itt a világon a 77. helyen állunk – Szenegál és Zimbabwe között. Rohamosan fogy a népesség, miközben a média egy része baby boomról ábrándozik. 3,7 millió az országban a szegénységi küszöb alatt élők száma – hol van már a 3 millió koldus országa?!

Nyolc év esetlen ötletelése, tili-tolija, a sok talicskázás és Nokia-dobozos lenyúlás után most a lenullázás folyik.

Rodolfó mondta, hogy „az a művész, aki meg van magával elégedve, nem művész többé”. Orbán nem művész, de annak tartja magát, a politika művészének. Ezt mondta, amikor a pávatáncos, a barátokat becsapó lépésekről beszélt.

A művész műve a festmény, a dal, az előadás. A politikus műve az ország, amelyet hátrahagy. Az elégedett művésztől legfeljebb nem veszik meg vacak művét, vagy kifütyülik. Az elégedett politikus műve azonban a szétrombolt ország, melytől generációk szenvednek.

Ezt tudni, ez a siker titka. Definíciószerűen.

Frank Tibor cikke eredetileg a Népszabadságban jelent meg. A szerző engedélyével közöljük lapunkban.

***

Dr. Tibor Frank

 Született 1955-ben Miskolcon. 6 diplomája van. Dr. Oec. (közgazdaság doktora) cimet 1986-ban Budapesten szerzett kitüntetéssel, emellett matematika, tudomány, történelem, és business (külkereskedelem valamint turizmus) diplomái vannak.

7 évig felsőoktatásban tanitott Budapesten, idegenvezető volt, megalapitotta a Kádár-rendszer első magán utazási irodáját, valamint a rendszer egyetlen magán-iskoláját.

1986 –ban kalandos körülmények között disszidált családjával, és egy évi németországi menekültélet után Kanadába vándorolt be 1987–ben. Itt pizzafutárként kezdte, majd – ahogy 1997-ben megjelent életrajza, (Csontos Janos: Egy Vilagpolgar Vallomasai), mondja, villámsebességű kanadai karriert futott be.

Ide érkezése után másfél évvel már a hamiltoni Effort Trust General Manager-e, majd a torontoi Stamm Economic Research elnök-helyettese. 1991-ben Art Eggleton torontói polgármester nemzetközi tanácsadója, es vele alapitja meg a Kanadai Urbanisztikai Intézet Nemzetközi Program Irodáját, amely nehány év alatt nemzetközileg elismert, világszerte irodákkal rendelkező céggé vélt vezetése alatt.

Dr. Frank ezután 15 évig mint a Kanadai Urbanisztikai Intézet vezérigazgatója több mint 100 országban dolgozott gazdasági segélyprogamok implementációján. A Világbank , az ENSZ es az OECD altal felállitott testület, “Kezdeményezés a Pénzügyi Decentralizációért”, kanadai kepviselője, majd szinten Kanadát képviselte az isztambuli Habitat Ensz konferencian, valamint az ENSZ Szakmai Tanácsadó Testületében, amely a világ követendő projecteit dijazta (Technical Advisory Committee for Best Practices). 1998-ban a “Nemzetkozi Ki-Kicsoda a Szakmaban” tiszteletbeli taggá választotta. 5 evig volt vezetőségi-tagja a Kanadai Magyar Kereskedelmi Kamarának. Megnyito beszédét tartott tobbek kozott az ENSZ Fenntarthato Fejlődesi Világ Fóruman (Johannesburg, 2002), valamint a Világbank Infrastrukturális Fejlesztési konferenciáján St. Petersburgban 1999-ben. Több száz publikáció, kézikönyvek, oktatási anyagok, és több mint 50 országban tartott konferencia-előadások jelzik nevét.

A világ minden részén kitüntetések sokaságát kapta munkásságáért. Pl. tiszteletbeli állampolgár a Fülöp-szigeteken, Havana város aranykulcsával jutalmazták meg, Szlovákiában megkapta a legmagasabb kormány-kitüntetést a közigazgatási reform végrehajtásában való részvételéért.

Az általa kifejlesztett programok során a rendszerváltástól kezdve egészen az ország EU csatlakozásáig Magyarországra is több milliard forint értékű segélyprogramot vitt, amelyek elsődlegesen az önkormányzatiság fejlesztésére, a demokratikus tervezési módszerek elsajátitására, település-fejlesztésre, valamint a kormány ezeknek az alapelveknek megfelelő vezetésére (es a törvényhozásra) összpontosultak.

Otthon is sok elismerést kapott, igy Göncz Árpád 1999-ben Koztarsasagi Elnöki Aranyéremmel ismerte el a “Kanada és Magyarország kapcsolatának fejlesztésében játszott szerepet”, majd a forradalom 50-ik évfordulóján Sólyom Lászlo Köztársasági Elnök a Köztársasági Érdemérem Tisztikeresztjét adományozta dr. Frank Tibornak a “magyar demokracia fejlesztésében szerzett eredményeiért”. Sok önkormányzati kitüntetést is kapott, peldaul Pesterzsébet csatornázásáért, Tallinn, Vilnius , Riga, Tuzla Canton és más városok fejlesztéséért.

A már emlitett magyar nyelvű életrajzi könyv mellett néhány éve jelent meg angolul is életrajza, Csontos János munkája, a “Flowers in the Backyard”. Tibor 38 éve nős, két gyermekük és két unokájuk van, akik Vancouverben illetve Ausztráliában élnek.