A Kanadai Magyar Hírlap búcsúzik Szemenyei-Kiss Tamástól
Távozik Szemenyei-Kiss Tamás a Kanadai Magyar Hírlap szerzői gárdájából. 2011 ősze óta összesen száz cikket, esszét és tanulmányt írt lapunk számára. Köszönjük munkáját és azt, hogy önkéntesként, egyetlen cent remuneráció nélkül dolgozott lapunknak, és cikkeink terjesztésén. Tamás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy másfél év alatt lapunk olvasottsága majdnem tízszeresére emelkedett, és hogy olvasóink csaknem 60 százaléka Magyarországról látogat ide. Minden jót kívánunk egykori szerzőnknek!
Szemenyei-Kiss Tamás kérésére valamennyi nálunk megjelent írása törlésre kerül. Ez aligha ideális állapot, hiszen történészként nem örülök archívumunk, lapunk történetének ezirányú csonkításának. De szerzőnk kérését illik honorálni. Irásait vasárnap éjfélig áll módjukban olvasni a KMH oldalain, ezt követően nem lesz többé elérhető az említett anyag, az ahhoz fűződő fényképeket és egyéb dokumentumokat is eltávolítom.
A KMH valamennyi szerzője és szerkesztője önkéntesként dolgozik. Főszerkesztőként saját költségemen tartom fenn ezt a honlapot, és teszem ezt csaknem kilenc éve. Lapunk állami és egyéb támogatásban nem részesül, bevétele nincs, a lapunkban megjelent írásokért ellenszolgáltatást nem tudunk nyújtani. Éppen ezért csak addig létezik ez a lap, ameddig vannak önkéntesek akik idejüket és energiájukat feláldozva lehetővé teszik ennek az orgánumnak az életben maradását és – remélhetőleg – a további fejlesztését. És persze addig létezik, ameddig Önök olvasnak minket!
Értékeink, illetve célunk változatlan: a liberális demokrácia, a szociális igazságosság és a szabadságjogok tisztelete, azok megalkuvás nélküli hírdetése. Számítunk mindazok közreműködésére – akár szerzőként, akár olvasóként – akik liberálizmusukból, szociáldemokráciájukból, konzervatívizmusukból, vagy egyzerűen humanizmusuk folytán osztják értékeinket.
C.A. | [email protected]
10:12 de.
Szemenyeikém :
Remélem még meggondolod Magadat…
Ha nem , akkor byez … 🙁
10:16 de.
Namégegyszer nekifutok :
Drága jó Tamásom.
Aki demokrata , az ne legyen sértődős…MOST ne ! Most háború van. Igaz , csak szavakban , de könnyen átmehet a dolog élesbe is. Ha a szavaktól meghátrálsz , mi lesz ha valami súlyosabbat kell ragadnod ?
11:04 de.
Tisztelt Szemenyei Úr!
Köszönöm írásait, sok új információval szolgált! Különösen érdekelt Radnótiról készült tanulmánya. Sajnálom, hogy távozik, de én is osztom Geyza véleményét. Nem kéne megsértődni!
11:04 de.
Nagy vesztesség érne minket, ha Tamás valóban elmenne. Tiszteletben tartom persze döntését, de nagyon sajnálom.
11:11 de.
Kedves Tamas!
Nagy szomorusaggal veszem tudomasul a hirt.
Tudom, hogy egeszseged nem a legjobb es a munka valoszinuleg nehezedre esett. De gyanitom, hogy nem ez a tavozasod oka. Gyanitom azt is, hogy mint derek magyar, nyakas vagy te is es aligha fogod a dontest meggondolni.
Es megis…nem artana talan eltoprengened azon, hogy tavozasod mire vezet. Csigaver!
Ha tovabbra is tervezel irni, hova kuldod a cikkeidet? Van eleg blog, az igaz, de megis, ujra kezdes lesz az majd megint. Ha pedig feladod az irast, es ez a rosszabbik eset, akkor mi lesz a mereggel? Nyelni fogod, csendben, szotlanul, annyi ev iras utan? Ennyit arrol, hogy neked mit hozhat a dontesed.
Ami bennunket illet, vagy inkabb csak engem, nekem hianyozni fognak az irasaid. Mint bajtars is hianyozni fogsz es ezert is meg kellene gondolnod, ha van ra mod.
De ha nincs visszaut, akkor minden jot kivanok neked es Erzsebetnek, abban a remenyben, hogy mindennek ellenere, fogunk mi meg egyutt unnepelni hamarosan.
11:12 de.
MIELÖTT törlik tanulmânyait,hâlâs lennék ha elkûldenének nekem Radnótirol szolo tanulmânyât. Köszönöm.
2:20 du.
Megértem Szemenyei-Kisst, hogy búcsút vesz szerzőként a KMH-tól. Miért dolgozzon a szó legnemesebb értelmében ÖNKÉNTESKÉNT egy olyan lapnál, ahol egyáltalán nem kapott morális támogatást és védelmet a főszerkesztő részéről éles helyzetben. Sajnálatos, hogy a magyar államgépezettől érkező fenyegető levelek meghátrálásra kényszerítették a kanadai lapot, több ezer kilométerre Magyarországtól. Baj van ott, ahol a demokrata félni kezd, vagy megalkuvóvá válik. Pedig nem a Tóth Liboriuszné-féle kiszolgálók viszik előre a világ dolgait, hanem az (előre) gondolkodók, mint amilyen Szemenyei-Kiss Tamás.
A KMH olvasója nevében a több mint 100 cikkért Szemenyei-Kiss Tamást jelképesen előterjesztem a KIVÁLÓ ÖNKÉNTES ÚJSÁGÍRÓ díjára, kívánok neki erőt, egészséget, s azt, hogy találja meg azt az orgánumot, ahol
sokkal jobban megbecsülnek egy öreg hattyút.
2:53 du.
Minden jót kívánok neki,de meg kell jegyeznem,hogy az utóbbi időben több téves cikket írt,aminek
nem volt valóság alapja,illetőleg nem volt kellően felkészült,mielőtt bírálatot írt volna.Volt olyan is,hogy egyáltalán nem felelt meg a valóságnak az állítása!
Ennek hangot is adtam,de nem reagált rá!
3:37 du.
Kedves Tamás, nagyon szeretném, ha meggondolná magát. Nagyon sokat tanultam a cikkeiből, és emberi tartásból is példát mutatott. A KMH az Ön írásai nélkül nem lesz már ugyanaz…. és ezzel az érzéssel sokan vagyunk így, aki meg másként gondolja, az járjon a kurucra.
De ha mégis elmenne, jó egészséget és nyugalmat kívánok 🙁
4:09 du.
G-HLATKY VALÉRIA: Morális támogatás az előítéletekkel teli véleményekkel írt cikkek tartalmához. Az maradjon ott, ahol ez még szeeles kőrben elfogadott, Fidesztánban.
4:26 du.
Sajnalom, erdemes lenne aludni egyet kettot erre dontesre.
Nem ertem miert kene kitorolni a cikkeket amik nagyon is remek irasok es jok. Lehet valami szemelyes sertodes……azt azert meg lehet beszelni.
A nettrol valo torlest igazan nem ertem, amikor felteszel valamit a nettre azt nem szokas leszedni,foleg ha az iras tudast utmutatast es korekt velemenyt tartalmaz. Nagyon keves liberalis ujsag van ami politikaval foglalkozik oda viszont mindent fel kell tenni es nem letorolni.
Azt szokltak mondani ………ami fekszik az nyugszik.
Sok sikert, es bizok benne hogy csak egy pillanatnyi mergelodes hirtelensege okozta dontesed., ami mara mar a multe es ujbol olvashatjuk irasaidat.
4:29 du.
A halotrol csak jot es semmi rosszat. Ha ez a sajat belatasa szerint tortent, akkor erdemel becsulest. Ezert.
Az itt vegzett „munkajaert” nem sokat.
5:09 du.
Melitta,
teljesen egyetértek veled és szerintem sem szerencsés egy internetes lapban megjelenő irások törlése. Ez a nyomtatott sajtóben például egyáltalán nem lehetséges, hiszen ami egyszer megjelenik, az az utókor számára meg is marad, levéltárakban és könyvtárakban, mikrofilmen és poros dossziékban. Mivel egyre inkább háttérbe szorul a nyomtatott sajtó és egyre fontosabb szerepet játszik az internetes média, eléggé problémás, ha egyik napról a másikra eltűnhetnek valóban értékes esszék és tanulmányok.
De a szerző döntött ebben a kérdésben, és végül az ő szellemi tulajdonáról van szó. Annyit tehetek, hogy amikor új szerzők érkeznek hozzánk, jelzem, hogy a közlés feltétele, hogy valamennyi cikket archiválunk, azok utólagos eltávolitására csak rendkivüli helyzetben van lehetőség.
6:16 du.
JIMBO takaroggy innét a f……szba
6:37 du.
Melitta, Christopher
komolyan az a legnagyobb problematok, hogy fenthagyja, avagy sem az irasait??? hol eltek ti? ez tokeletesen mutatja azt az erzeketlenseget, ami miatt Szemenyei megsertodott es ami miatt valoban le akarja szedni az osszeset….a ti parbeszedetek teljesen alatamasztja Szemenyei donteset….nekem nem az elozo irasainak elvesztese okoz fajdalmat, hanem a meg nem irott elkovetkezendok elvesztese…..ugy tunik tenyleg felesleges tempolomba jarni, nem sok okosat tanithatnak ott a fiataloknak….
6:46 du.
Melitta
en semmiben nem ertek veled egyet!!!!!!
7:28 du.
Gay-za!
Elmennek, de akkor nincs aki a sok hulyeseget, amit itt szortok, megkontrazza es meg azt hinnetek, hogy igazatok van. Nemileg emelkedett volna ennek a lapnak/blognak a szinvonala, ha te le nem huznad ujjra.
Csipke! Nem is gondoltam, hogy templomba is jarsz. Ott, biztos, jo kikaromkodod magad. Vagy azt csak itt csinalod?
8:57 du.
Végre egy tisztességes döntés részedről, szemenyei. Béke veled.
10:06 du.
Nagyon sajnálom!
11:45 du.
Rozsa,
Tamással csaknem egy héten keresztül levelezgettem privátilag ebben az ügyben – és a KMH-ból mások is ezt tették. Biztattuk, hogy munkája értékes és, hogy jelenléte nagyon észrevehető módon növelte a lap szinvonalát. Azért pedig különösen tiszteljük, hogy ilyen határozottan felszólalt az antiszemitizmus, rasszizmus és a szélsőjobb ellen. Ennek ellenére úgy döntött, hogy távozik és arra kért, hogy távolitsam el előző irásait.
Egy hétig tartó levelezés után csak azt tudom tenni, hogy munkáját megköszönöm és kérésének eleget teszek. Bizom benne, hogy a Tamás talál olyan fórumot, felületet, újságot, ahol a jövőben szivesen publikál.
2:55 de.
Nagyon sajnálom, hogy Tamás elmegy, de megértem.
A lap és olvasói sokat veszítenek. Kár, nagy kár, hogy elmegy egy „élő történelem”.
2:56 de.
bocsánat egy szóköz kimaradt: A lap…és olvasót..
3:21 de.
T.Tamás! Bár sokszor vágtunk egymás fejéhez tücsköt-bogarat és sok mindrnről a véleményünk is különbözik ezért sajnálom,hogy elmegy a neoliberalizmus egyik kiemelkedően nagy szószólója.
3:27 de.
Jimbó-Dakota! Töröljétek le a fájdalom könnyeit.Itt marad nektek Rózsika.
3:38 de.
Fogadják őszinte részvétem a Kiss Tamás távozása miatt, egyben hadd fejezzem ki tótágast álló nagy örömömet azért a fenomenális és felettébb hasznos döntéséért, mely szerint az eltávozott ezennel magával is viszi az összes ferdítésekkel teli, ezért nagy részben hiteltelen cikkeit.
Azt is felettébb sajnálom, hogy az említett eltávozott a sziporkázó tehetségét és tudását nem a hazaszerető hazafiak támogatására és a magyar nemzet erősítésére használta fel, hanem ellenkezőleg…
Ezennel szeretném felhívni figyelmüket a jövőre nézve a kifejezetten aktuális és velejéig magyaros mondásra miszerint – addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik.
3:47 de.
Bognár Gyula/bubala, én nem Szemenyeit nem értem, hanem magát. Keresem az indítékát, miért esett neki Szemenyeinek ilyen érthetetlen hévvel, de csak feltételezéseim vannak. Mindenesetre Tóthné – tetszik-e ez Önnek, vagy sem – „Fideszisztán” aktív kiszolgálója volt, Szemenyei meg nem.
3:51 de.
Boda Marcsi, – úgy is, mint az igazság tévedhetetlen ismerője – jó, ha tudja, hogy a tömény ostobaság és a szellemi leépülés látleletét adják az áporodott benyögései. Szemenyeinek a cipőtalpáig sem ér fel, maradjunk annyiban. Méltó párja a kádárista köpenyt ál(szent) jobboldalira cserélő Földes Ernőnek.
3:52 de.
Rózsa, amit te érzéketlen hozzáállásnak nézel, az csak korrekt, bármilyen fájdalmas is számunkra az eredmény.
6:26 de.
Talán csak-csak meggondolja magát…
8:41 de.
Tisztelt Szemenyei-Kiss Tamas!
Szerintem joggal sertodott meg, DE, ha valaki itt harcedzett, az bizonyosan Maga! A szerkesztoseg fiatal es tapasztalatlan, a bubala meggondolatlan, a Tothne meg bizony egy olyan szerv elen munkalkodott, ami kormany(oktol) fuggo…. de rajtuk kivul nem latja mennyien vagyunk otthon es itt Kanadaban, akiknek szuksegunk van az On irasaira?? Haboru van es haboruban nem hagyjuk cserben azokat, akik velunk vannak, akkor sem ha idonkent magunk kozott is felcsapnak az indulatok. Ilyenek vagyunk rosszak, jok, megertoek, suketek, okosak es ostobak idonkent ez az osszes egyutt, de Maga ehhez a kozosseghez tartozik es azt szeretnem, ha maradna mindenek ellenere az irasaival egyutt! Megcsak azt sem tudom megigerni, hogy nem lesznek eztan is hasonlo „ugyek”, de ezektol mas sajtoorganumoknal sem tudjak megkimelni, hiszen a maga dolga provokalni, a lenyegre valo ramutatas provokacio egyertelmuen, tudjuk mindketten es az mindenhol indulatokat szul! Kerem ne adja meg a Tothne-feleknek, hogy elegtetelt erezhessenek a tavozasa miatt, legyunk mi fontosabbak!
Tisztelettel: nevem es cimem a szerkesztosegben!