Zsuzsa Kovi felesége volt. Elváltak. Miután Kovi elköltözött minden hónapban küldte a rezsiköltséget, amit Zsuzsa anyja összerakott, majd a pénzből Spanyol országba utazott Zsuzsával, hogy néhány napig élvezzék a tengert. A lakás odaveszett, és most Zsuzsa, Kovival, Kovi szőlőjében épült vityillóban lakik. Víz nincs, villany a szomszédtól, meg a bor is.

Kovi szőlője lepukkant, a termésből kevés bor lesz, a szőlősorokban terem valamennyi köztes, (hagyma, borsó, bab) tavasszal csibéket nevel. Ebből élnek, meg a nyugdíjból. Zsuzsa, (hatvanas, hajlott hátú öregasszony) nem mos, nem takarít, nem kapál, nem fejt borsót, csoszog, iszik, koszos és kiabál. Fogatlan szájából csorogó nyálát kézujjával törli le. Kovi néha elveri Zsuzsát, Zsuzsa közben is kiabál, aztán elalszanak. Kovi brigádvezető volt, tiszta gondolkodású ember, mára beteges. Iszik, hány, veri Zsuzsát és várja a halált vagy a halál várja őt. Ki tudja?

Szatya biztos nem, Szatya semmit sem tud, olyan gyorsan beszél, amilyen gyorsan gondolkodni sem lehet. Minden szava poén. Szeretik. Az egész falu. Sérve volt, két öklömnyi bele lógott, sérvkötőt nem használt, szarok rá, mondta és röhögött. Aztán megműtötték. Jól érezte magát a kórházban. Meleg volt, minden nap fürdött, szívesen maradt volna, de hazaküldték.

Nagy házat épített a falu legszebb helyén. Akkor Ausztriában dolgozott. Kétszintes, alpesi tetős kobaltkékre festett ház, nagy kerttel, garázzsal, széles kapuval.

Munkaképtelen. Elvált. Övé a ház, legalábbis Ő lakik benne, kacatok és szemét közt. Nem fűt, nem takarít, ruhástól alszik, villanya nincs. Felesége a szomszédban lakik. Tőle, meg anyósától kap meleg ételt, ha jól öltözött lánya meglátogatja, unokája boldogan ugrik nyakába. Szijja, papi! Nyugdíját elissza, ha teheti, lop hozzá, ha lebukik, röhög rajt – Jól van haver, most mit izélsz? – és vele röhög a meglopott. Nem lehet haragudni rá.

Janónak boltja volt a Balaton parton, aztán elvált. Felesége tartozik neki valamennyi pénzzel, majd bútorokat ad pénz helyett, hely kellene, ahová rakhatná. Egy szőlőt bérel, szerszámos bódéval. A bódé nem lakható, a deszkák közötti réseken havat hord bele a szél. Nem tudni hol alszik, valami barátnőről mesél, és esténként a városba utazik, van, aki szerint a hajléktalanszállóra, mások szerint nem, mert ott tudna fürödni, és Janó büdös. Éktelenül büdös. Egész nap kinn kószál a szőlőkben, néha itt-ott bagóért segít, de leginkább odaáll a metszők mellé, megkérdezi, hogy zavar-e, aztán beszél, egyfolytában beszél; boltjáról, hűtlen asszonyáról, barátnőről, aki talán nincs, igazából nem is tudni miről beszél, csak beszél.

A kocsma udvarán állnak négyen és talán mások is. Kovi komolyan fogja poharát, gondolkodik, Zsuzsa kissé félszegen vigyorog, és ahogy kabátujjával nyálát törli, poharából bor löttyen, Szasza harsányan röhög, (mi van haver?). Janó, kissé távolabb áll és hallgat, a kocsmában nem találja helyét. Janó ugyanis nem iszik.

Szukits Rezső