Egy liberálissá züllött parasztivadék töprengései (8. rész) – Jön a kakofón zenebona

2013 február 21 9:17 du.14 hozzászólás

Mindjárt az elején tennék egy kis kitérőt, mert most hallom a Klubrádió Hetes Stúdió című műsora egyáltalán nem mellékes beszélgetős mellékletében, hogy egy svájci bankárnak tudomására jutott, miszerint Orbán meglepetésre készül jegybank elnök ügyben, és nem a jobb kezét, hanem az e területen már egyszer bevetett egykori pénzügyminiszterét jelöli majd Simor András helyére. Bolgár György ezt okos húzásnak tartaná, szerinte a piacok is megnyugodnának. Hát lehet hogy a piacok igen, de én speciel nem, mert amit Járai Zsigmond a Nemzeti Bank élén produkált, az semmi másról nem szólt, mintsem miként árthat minél többet a szociálliberális kormányoknak, és ezen keresztül a nemzetgazdaságnak. Emlékszem a nemzetközi pénzvilág csak kapkodta a fejét, hogy ki ez az őrült magyar, akinek nincs jobb dolga, mint a forintot le, s föl mozgatni, majd jól beerősíteni, hogy aztán tömegek vegyenek föl svájci frank alapú hiteleket. Járai mára úgy tűnik eszéhez tért, de amint pozícióhoz jut(na) úgy táncolna ahogyan Orbán (meg Matolcsy) fütyülne, efelől ne legyen senkinek kétsége. És akkor most a tervezett töprengnivaló:

Mára már a legtöbbet próbált politológusok, meg közvélemény kutatók is nagyokat csodálkoznak, hogy miként lehetséges az, hogy miközben az Orbán kormány a társadalom szinte minden rétegét maga ellen haragította, mégis biztosan őrzi vezető helyét a Fidesz-satöbbi a népszerűségi mutatók ranglistáin. Sokan azt mondják – és ebben lehet is valami – , hogy a zemberek nem mernek őszinték lenni amikor megkérdezik őket akár telefonon, akár személyesen. Így aztán vagy nem mondanak semmit, vagy hazudnak egyet, abból nem lehet baj, sőt tán még jól is jöhet. Ez azonban nem magyaráz meg mindent – gondolom.

Cacophony on a Sunday / deviantart.net

Mi van még? Hát az, hogy nagyjából egy-másfélmillió ember mindenféleképpen a megbízhatóan m a g y a r pártokat preferálja, még akkor is, ha ez életszínvonal romláshoz vezet. Az igaz magyar ember ugyanis nem (lehet) baloldali, nem (lehet) szocialista, pláne kommunista, liberális, de legfőképpen nem lehet zsidó. A zsidó ezzel szemben – nehány díszzsidót (Deutsch, Fónagy) leszámítva – nagyon is (lehet) komcsi, libsi kozmopolita, idegenszívű, hazaáruló, nemzetére rárontó rémfigura. (Lásd Kun Béla és bandája, Rákosi, Gerő, Farkas, Aczél, hogy a most aktuális példákat több oknál fogva ne említsek.) A magyarság tehát akkor teszi jól, ha ezektől az elemektől, akik politika baloldaláról indítják dühödt támadásaikat a nemzetközi baloldallal, és zsidó lobbival szövetségben távol tartja magát, a magyar nemzetet, illetve Magyarországot. Ez az ország a magyaroké, a jövevények örüljenek hogy befogadtuk őket, elégedjenek meg azzal, hogy fedél van a fejük fölött, és hogy luk van a szájukon (is).

Ebben az országban a jobboldali, magukat konzervatív-(nép)nemzeti-keresztény pártokként meghatározó politikai erőknek 23 év alatt sikerült elérni, hogy a táradalom azon alkotórészeire, akik nem ragadnak meg minden alkalmat, hogy büszkén dicskedjenek magyarságukkal, mintha az már önmagában mindent felülíró érték lenne, azokra már eleve gyanúval – ne mondjam (ázsiai) ferde szemmel – nézzenek az igaz(i) magyarok. Ezek a magyar állampolgárok az idegenszívűek, stb.(nem sorolom), legyenek azok zsidók, vagy az általuk megvezetett nemzettestvéreink, akiknek az ereiben annyira fölhígult a magyar vér, hogy kiérdemesültek a megtagadásra. Ők azok, akik ugye – Orbán szavaival –  időnként rárontanak a nemzetükre, nem úgy mint az igaz magyar grófi arisztokrácia, amely belevitte az országot két vesztes világháborúba, amelynek gyászos következményeiért mindmáig nemes egyszerűséggel a baloldalt, nevezetesen a liberál-kommunista elemeket teszik felelőssé. Így megy ez. És még ki tudja meddig? Meddig lehet még etetni a népet magyarkodással, fajvédelemmel, antiszemitizmussal, cigányozással, zsidózással, forradalmárkodással, szövetségeseinkkel szembeni permanens szabadságharcokkal, kocsmai szintű demagóg dumával, székelynek álcázott zsidó viccekkel, ígérgetésekkel, meg a verbális varázslat minden lehetséges változatával? És amikor már nem megy, miként vetik majd be a belügyi egységeket, a rendőrségtől kezdve a honvédségen át, a terrorelhárításnak álcázott orbáni párthadseregig (TEK)?

Ezen kérdések megválaszolása még a jövő zenéje. Tartok tőle, hogy nem lesz egy lélekemelő muzsika. Kakofón zenebona lesz majd, sok nyenyerével, citerával, cimbalommal, tárogatóval, meg üst-, vagy inkább sámándobbal. Még az is lehet, hogy tremoló helyett fegyverropogást alkalmaz a komponista…

Gulyás András

14 hozzászólás

  • Kitűnő írás!Bár Járai szerepét illetően nem lennék ilyen borúlátó: szerintem változott az eltelt időszakban és mer független lenni. Remélem, nem tévedek, amennyiben ő lesz az MNB vezetője. Mind a szerzőnek, mind a korábbi elnüknek gratulálok!

    J

  • 2007-ben figyelmeztették a kormànyt és a nem mélymagyar Simort Svàjcbol a svàjci frankban valo eladosodàs veszélyeire.Mert a CHF az egyik legértékalobb valuta,pl.1980-ban 1 CHF 11 Ft volt,1984-ben 1 US $
    1,7..CHF volt/most 1 US$ =0,93 CHF/.Ki kapta valutàban a fizetését?
    Eleinte elönyösebb volt a devizahitel,mert a magas inflàcionk miatt a fotintkamat nagyon magas volt.
    Külföldön azt mondta Simor-2007-ben,amikor a svàjciak figyelmeztették,hogy”tanuljanak meg a magyarok a pénzel bànni”,igen mert ö idegenszivü. A kormàny sem tett semmit az eladosodottak védelmére,vagy csak figyelmeztetésükre.

  • Gulyas…tudjuk hogy te vagy onmagadat vagy george soros-t ultetned oda…elzullottel,ahogy mondod…de lehet hogy mar tizediziglen megtortent ez az elzulles

  • marmint a szocikat siratom ezert potyognak a konnyeim de kozben kac kac kacagok mert aq kacagas EGESZSEGES

  • Agyilan nem túl Erős Dénes, én baromira utálom azt a hitelfelvevőt, aki becsukja fülét a figyelmeztetések előtt, aztán ha ellenére üt ki a hitelezés, akkor szid mindenkit, fordul mindeféle népámító demagóg felé, csak azt nem tudja kimondatni: ezt elkúrtam, mert eszetlenül rohantam a hitelbe és nem hallgattam azokra, akik józanságra figyelmeztettek.

    Mert NEM IGAZ az a közkeletű állítás, hogy senki nem szólt. A csapból is az folyt annak idején, hogy emberek, legyen eszetek, gondolkodjatok, és csak akkor vállaljátok a hitelt, ha a törlesztést is vállaljátok.

    Igen, ha Simor valóban azt mondta, amit maga idéz, igaza volt. Tanuljanak meg az emberek a pénzzel bánni, tanulják meg, hogy a mai világban nincsenek örök időkre szóló árfolyamok.

    Karácsony táján, mikor a nagyáruházaknál áruhitelt felvevő, kevéssé jól öltözött panelprolikat látok, ordítani tudnék. Mert bizonyára baromi fontos az a tetves tévé, vagy valami felesleges elektromos kütyü. De felveszik a hitelt, és kétszer annyiért vásárolják meg a hülyeségeket, mint amennyi az áruk.

    Ez Magyarország. A politikai alulműveltség, a leggátlástalanabb orbánista demagógok, a zsidózó-cigányozó véresszájúak, és a buta hitelfelvevők országa. Ahonnan az ész, a józanság, az európaiság, a kulturáltság fejvesztve menekül.

  • agyilan = agyilag

  • Dénes ERÖS
    2013 február 22
    7:36 de.
    Olvass hozzá…

    http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/10/20/devizahitel_elterjedese/

  • falusi…..ilyenek a hargitai szekusok….hazugsagokat ajanlanak olvasni

  • Agyilag agyatlan Cornélius
    Kérdezd meg a hasonloan idegenszivvel megàldott Simort!
    Elismerem,hogy Simor kijelentésében van igazsàg,de a hozzààllàsa miatt mennie kellett.

  • Judit Noszticzius

    Orbán Viktor igazi PARASZTOS,DIKTÁTOR,HAZUG,hasonlit Rákos Mátyáshoz, Kun Bélához !!!!!! >:-( >:-( Sem-sem elfogadjunk Orbán-rendszerét és TEK-törvényét !!!!!!!

  • Judit Noszticzius
    Tévedésben van.Orbàn Viktor egy nemzeti érzelmü miniszterelnök a nemzete érdekeiért küzd, mint a David Cameron aki a „Brit” érdekekért küzdve megtartotta hazàja szàmàra a kedvezményt az EU 2014-töli uj sporolos költségvetésében is.
    Az Ön àltal megnevezettek viszont internacionalistàk voltak.

  • Dénes ERÖS
    2013 február 25
    10:52 de.
    Tévedés. Orbán Viktor a maga és a haverjai bankszámláinak a feltöltéséért küzd, és nagy ívben tesz arra, hogy mi az ország érdeke.
    Teszi mindezt nemzeti lózungokkal, árvalányhajas pántlikával díszített mellénykében, ami túlságosan bő rá, így kilátszik alóla a gatyakorca.
    Fülkeforradalmár.

    A 2O14-es kedvezmények egy 2OO7-ben aláírt és elfogadott szerződés következményei, semmi közük Orbánhoz, vagy a FIDESZ-hez. Csak a mezőgazdaságról van szó, mert mást a kedvezmény nem érint..