Zsidó Világ(kongresszus) Magyarországon

2013 május 8 9:27 de.69 hozzászólás

A hírek szerint 2012 decemberében Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke fölkereste Orbán Viktort, és arról tájékoztatta, hogy a négyévente ülésező Zsidó Világkongresszus (WJC) 2013-ban Budapesten tartaná soros összejövetelét. Ezt a tényt alig lehet másként értelmezni, mint hogy az elnök úr Orbán Viktor hozzájárulását kérte az esemény megtartására a fővárosban. Ezután pár héttel a WJC vezetősége bejelentette, hogy a következő kongresszusnak Magyarország ad helyet ez év májusában. Abban mindenesetre egészen bizonyosak lehetünk, hogy a döntéshozók ezzel a lépéssel nem hazánk példamutató magatartását ismerték el az antiszemita jelenségek kezelése kapcsán, sokkal inkább éppen azok a történések motiválhatták a Kongresszus vezetőségét (és a Mazsihiszt), amelyek Magyarországon lényegében a rendszerváltás óta kezdődtek, és mindmáig tartanak. Emlékeztetőül elég talán megemlíteni, hogy egy „koszorús” költő (Cs. S.) már az első szabad választásokat követően kifogásolta, hogy a magyar zsidóság az SZDSZ révén sosem látott „parlamenti dobbantót ácsoltatott magának”, vagy említsük meg Csurka heti fellépését a köz rádió Vasárnapi Újság című műsorában, nem szólva a hírhedett dolgozatára saját, neonáci hangvételű hetilapjában, amelyben pl. számon kérte a magyarok antropológiai képességét, amellyel fel kéne ismernie a zsidókat (a miheztartás végett). Megjelentek a kopasz bakancsosok, az első nyilas érzetet keltő sávos zászló, majd a „vérésbecsület”, meg „lelkiismeret 88″(!), a lelki deformált Bácsfi lány, mígnem aztán az alig leplezetten antiszemita Csurka pártja bekerült a parlamentben, ahol pl, médiafelosztás ügyben remekül együttműködött az akkor – és most – kormányzó párttal.

Fotó: euronews.com

Fotó: euronews.com

A MIÉP ugyan eltűnt a színről nem éppen szép emlékezetű vezérével együtt, de jött helyette a sokkal hatékonyabb Jobbik, akiket kezdetben (2003-4) olyan lelkesen pátyolgatott a Fidesz. 2010-re sikerült odáig jutnunk, hogy egy nyíltan cigány-, és zsidógyűlölő, és híveit erre a gyűlöletre hangoló neonáci párt meghatározó parlamenti erővé vált, akiknek rettenetes megnyilvánulásaival szemben a kormányerők feltűnő megértéssel viseltetnek. Ma már létezik antiszemita alapvetésű napilap (MH), hetilap (Új Demokrata), Tv csatorna (Echo), benne egy zavart elméjű szerkesztő-műsorvezetővel, akit nemrég (tévedésből?) kitüntetett Balogh Zoltán miniszter.

Azt nem lehet mondani ugyan, hogy a hivatalos politika beépítette volna eszmerendszerébe (ha van olyan neki) a rasszista ideológiát, de azt azért tudjuk, hogy az ország vezető antiszemita publicistája meleg baráti viszonyt tart fönn a miniszter-, és házelnökkel, meg hogy a békemenetnek csúfolt orbánpárti demonstrációk élenjárói garantáltan antiszemiták. (Széles, Bencsik, Bayer)

Orbán Viktor most persze majd megmutatja. Mindent betiltatott – mert ő mindent megtehet -, ami megzavarhatja a Világkongresszus munkáját, amelyen nem mellesleg ő maga is felszólal majd. Nyilván megtudhatják tőle a Kongresszus részvevői, hogy itt mennyire áldásos, sőt üdvözítő a helyzet, a magyarok megvédenek minden nem (eléggé) magyart a (nagyon) magyaroktól, példát vehetnének rólunk az aggódók, lám most sincs gójmotoros berregtetés, nincs anticionista népgyűlés, nincs balhé, az csakis akkor van, amikor a posztkomcsik kormányoznak. Itt, és most csend van, és rend, a balhés dolgokat majd a zsidó kongresszisták kivonulása után rendezik, de az már belefér, mert itt akkora a demokrácia, hogy hetedhétországon innen és túl nincsen olyan. És mindezt egyesegyedül neki köszönhetik a magyarok, a cigányok meg persze a zsidók, sőt egész Európa, és a nagyvilág. A Kongresszus küldöttei meg majd csak hüledeznek, nem tudják köpjenek vagy nyeljenek, meg egyáltalán hogy hová keveredtek ők akkor mostan. Mindazonáltal ne legyenek kétségeink: nagyon is tudják. Azért jönnek ide. Talán majd meg is mondják.

Hát, valóban megmondták. És hát persze egyáltalán nem voltak elragadtatva Orbán önfényező, a lényeget gondosan kerülő felszólalásától. Igen ám, de a nagy pávatáncos kicsit túljárt a WJC, és annak elnökének eszén, mert a kongresszus előtt még nyilatkozott egy izraeli lapnak, és ebben az interjúban – gondosan kerülve a hazai nyilvánosságot – világossá tette, hogy a Jobbik igazi veszélyt jelent az antiszemitizmus eszkalálódása tekintetében, és hogy az ő pártja semmiképpen sem lépne vele koalícióra, még kisebbségi kormányt sem alakítana Vonáék külső támogatásával. Ez végre világos, egyben számon kérhető beszéd, és egyáltalán nem volnék meglepve, ha lenne is majd a jövőben alkalom a számonkérésre. Egyelőre azonban ebből megint a tyúktolvajok, és a spekulánsok kérlelhetetlen ostorozója, Bayer Zsolt megélhetési antiszemita cimborája jött ki jól, hiszen a még WJC elnöke Ronald S. Lauder volt magát kénytelen exkuzálni a bíráló megjegyzései miatt. Mi azért némi aggodalommal várjuk a folytatást, hiszen jönnek majd a Világkongresszus nélküli hétköznapok, a belpolitikai helyzet nyilván fokozódik, és a Fidesznek nagyon kellenek majd azok „billegők”, akik csak akkor választják őket, ha legalább részben kielégítik tudatalatti, vagy nagyon is tudatos homofób igényeiket.

Így megy ez Pannóniában a harmadik évezred második évtizedében, amikor még élnek közöttünk az emberiség története leggyalázatosabb fejezetének, a magyarság szégyenének túlélői, és még élnek az emlékezetben az elpusztított áldozatok.

Gulyás András

69 hozzászólás

  • HATALMAS NAÍVITÁS volt Orbán szavai után BOCSÁNATOT kérniük !!! – arra nem gondoltak, hogy Orbán az előző alkalommal történt hatalomra kerülésekor, kihangsúlyozta, hogy NEM KÖT KOALICIÓT a KISGAZDÁKKAL !!!- aztán MEGKÖTÖTTE ! – tehát hazudott akkor is és a jövőben sincs semmi biztosíték arra, hogy Vonáékkal ne kötne koaliciót, ha a hatalmon maradása múlna ezen.

    Aztán a visszamenőleges törvénykezésről is elfelejtkeztek a tisztelt zsidó vezetők, holott azzal is sok mindent képesek feloldani, POFÁTLANSÁG kormánya levizsgázott ez alkalommal is. Bevették tőle a maszlagot….

  • Jávorszky Mária

    Mi van? Megakadt a maszlag a torkotokon?

  • Ha Orbán legéppuskázná az összes jobbikost, ti még akkor is azt mondanátok, hogy „a háttérben összejátszik velük”

    Szélest, Bencsiket és Bayert látjátok. Nem látjátok azonban Hegedűs Zsuzsát, Navracsics Tibort, Deutsch Tamást, Fónagy Jánost, Rogán Antalt, Martonyi Jánost – és még hosszasan sorolhatnám a Fidesz liberális tagozatának tagjait.

    Észrevesztek egy egységnyi szélsőjobbosságot a kormányban. Nem vesztek észre (vagy nem akartok észrevenni) viszont ötven egységnyi filoszemitizmust.

  • Avi ben Giora

    Nem naivitás ez. Egészen másról van szó. Gulyás ur nem egészen ismeri a magyar zsidóság vezetőit. Most lehet hogy magam ellen fogok beszélni(bocsánat de kikérem magamnak, hogy zsidónak nevezzenek izraeli vagyok) Amikor a fajmagyarok azt mondják, hogy 1919 és 1956 akkor nem is mondanak sajnos baromságot. Csupán egy a nagy hiba. Általánosságban beszélnek hol ott nem minden zsidó Lenin fiu, nem minden zsidó fujt egykövet Szamuelivel és nem minden zsidó volt sikkasztár Kun alias Kohn Béla! Sőt! Nyugodt lélekkel merem kijelenteni a vörös terornak legalább ugyan annyi zsidó áldozata volt(ha nem több)mint nem zsidó. És 56 ugyan erről szól. Miért kell általánosítani? Miért kell sokminden tényt meghamisítani? 56-ban a háfejű és négyes fogaza ész nélkül gyilkoltatta halomra a zsidó értemiséget.(igen ő is zsidó volt sajnos de letagadta) Tessenek már egyszer megnézni, hogy akiket a forradalom után halálra itéltek hány zsidó volt köztük. Tények ezek uraim. Mint ahogy az is tény, hogy 44-ben azok a zsidók meguszták akik lepengették a náciknak a kért fejpénzt és nem a nyilasokkal álltak le tárgyalni. Sőt! Olyan zsidó is volt aki Palesztinából lett Budapestre küldve hatalmas pénzekkel, hogy mentse meg a budapesti zsidóság egy részit vagy az összest.Fizesse le Eichmann embereit hogy minél többen menekülhessenek meg. És ez az ur szelektálni kezdett. Először vette a tehetős zsidókat és csak utána azokat akik nincstelenek voltak. Na meg egy szép kis summát lenyult magának is. Ne csodálkozzon senki hogy aztán az ötvenes évek végin hiába mentette fel a tel avivi bíróság, mint egy kutyát agyon lőtték. Tettes persze ismeretlen. Mind ezt csak azért vésem ide, hogy ne gondolják azt egyesek hogy minden zsidó angyal. Nem mennek ők sem a szomszédba. Már többször leirtam ugyan itten hogy nem szabad általánosítani. Mert annak a következménye az hogy egykalap alá veszik az összes zsidót mert egy szemét volt köztük akkor az összes az. Szóval a mostani zsidó vezetőség egyszerüen és nagyszerüen eladta a magyar zsidóságot: Nincs ebben semmi meglepő. Ne firtassuk Feldmayer ur multját mint ahogy Zoltayét se. Van. Tetszenek emlékezni Hofi Geyzára? Mit is mondott annó? Komlós után szabadon. És tetszenek tudni ki volt Komlós: Igen a Mikroszkóp igazgatója de előtte volt rabbi növendék és kántor aztán lett ÁVOS csak utána csapott fel humoristának. Lauder persze hogy „bocsántot” kért mert azt gondolta: most mi francot kezdejek ezzel a sok hülye magyar zsidóval? Ha hagyják magukat eladni és az orruk után vezetheti őket a vezetőségük akkor valóban jobb nem beleverni az orrunkat. Intézzék maguk és ha Feldmayer ur azt kérte miból áll ennek eleget tenni. Viszont ha utána esetleg még is bajuk lesz mert Orbán megszegi a szavát és még is koalicióba lép a Jobbikkal, és szabad kezet ad nekik, akkor majd ne menjenek oda a világ zsidóságához könyörögni, hogy csináljanak már valamit mert veszélyben vagyunk. Amit főztek egyék meg. Csak miért mindig azoknak kell megenniük akik nem igy gondolják és egyáltalán semmi közük a piszkos mahináciokhoz amiket a szinfalak mögött játszanak le a kedves vezetőik? De ők lesznek kéznél.

  • Nem maszlag bevevés,hanem a jozan ész a tények ismerete a bocsánatkérés alapja.Belátták hohy egy, alapjaiban nemzetfelemelö,a nép többségének tetszö,a valodi szélsöjobbtol igenis elhatárolodo, gesztusokat gyakorlo politikus ellen öngol vagdalkozni.Reálisan láto zsido barátaim ugyaigy éreznek,már régota.A széthuzok,a mindkét szélsöség,a Jobbik és a baloldalnak nevezett martalocok is be kell hogy lássák:ez nem téma,népünk nem kirekesztö,és végre van Valaki aki hosszu idö után több mint miniszterlnök.

  • Avi ben Giora

    Ugye ezt nem komolyan gondolod? Mert csak egy tényt hozzál fel arra hogy ez igaz amit gondolsz. Inkább egyetértek a fentebb irt Vipera beirásával. Nem csipem én azt a gárdát sem,de hogy egyszer és az nem is lesz olyan soká szakítani fognak a jelenlegi fidesz politikával az biztos. Nem mentegetni akarom őket de józan ésszel felfogják, hogy a fidesz Orbán vezette frakciója minden csak nem demokrata. Egy populista örült csoport aki egyeduralmat akar magának és nem érdekli mi az ára. Még husz-huszonöt évet akarnak székben és pozicióban maradni.

  • Ille István

    Vipera
    2013 május 8
    11:14 de.
    gratulálok! végre valaki, aki tisztán látja a fidesz sunyiságát!

  • Ille István

    kiss pál
    2013 május 8
    11:57 de.
    valóban több. egy seggfej. a nagyközönség meg lassan rájön, hogy nem kell fej a kormányzáshoz, elég egy segg is.
    magának meg, maradjunk annyiban, nincsenek zsidó barátai. ha nem érti, miért, olvasson több illét 🙂

  • Ille István

    Jávorszky Mária
    2013 május 8
    11:13 de.
    „A maszlag vagy csattanó maszlag (Datura stramonium) a burgonyafélék (Solanaceae) családjába tartozó növényfaj. Közép-amerikai származású gyomnövény, de szinte az egész világ melegebb vidékein elterjedt, nitrogéndús talajok gyomos társulásaiban. Nemzetségének egyetlen magyarországi képviselője. Manapság dísznövényként is tartják, akár cserépben is, gyakran közintézmények bejáratát díszíti.”

    ki a bánat nyelne le ilyesmit? mondja, tudatlanságát mijafrancnak bizonyítja minden hozzászólásában?

  • Judit Noszticzius

    Orbán Viktor,KDNP + MIÉP-ból (Csurka István halál utána Jobbik lett) tovább mindig sem-sem akarják fogalkozni a demokráciával az EU-ért a zsidókkal,romákkal,fogyatékosokkal
    melegekkel és leszibikusokkal!!!!!!!!!!!!!!!! 🙁 🙁 🙁
    Baloldali Pártok nagyon akarják fogalkozni az EU-ért az ártatlan zsidókkal,romákkal,fogyatékosokkal,melegekkel és leszbikusokkal !!!!!!!!!!!! 🙂 🙂 🙂

  • kiss pál
    2013 május 8
    11:57 de.
    Igazad van, kispali.
    Tényleg nem maszlag. Az örömlányok simán szopásnak hívják a tárgyal elkövetett orális érintkezést.
    Viszont van egy rossz hírem. Ebből neked nem lesz Audi 8-asod.
    Hacsak nem vagy kormánytag, amit erősen kétlek, bár néhány beírásod erősen hajaz Szijjártó, vagy Kicsis Márk szövegeire..
    🙂

  • Nem semmi!Egy napon ugyanazon a fórumon 16 perc
    eltéréssel egy témáról két cikk!
    Aztán mind a zsidó kongresszus,Felmayer és a TV-ben egy itt
    élő xy.Klomó zsidó is elismerte,hogy jól beszélt Orbán és
    az előbbiek elnézést is kértek az alaptalan vádak miatt,amivel illették és főleg hallották….,hogy a kormány nem
    azonos a szélsőjobboldallal!
    Az a lényeg,hogy a normális,értelmes itt és külföldön élő zsidók tudják mi a helyzet,mint ahogy azt is,hogy minden országban van antiszemitizmus,rasszizmus amiről nem ők,hanem a gyűlölködő,hataloméhes zsidók és a beilleszkedésre képtelen (gyilkos,tolvaj,bűnöző)cigányok
    tehetnek,akiket a fajtájuk rendes,megbecsült tagjai is
    kiközösítenek!!!!!!!mert tudják,hogy szégyent hoznak rájuk.
    Aztán,hogy a TV csatornák reklámjaikban kiket szerepeltetnek az az ő dolguk,egyébként megjegyzem több műsorban is szerepeltek cigányok például Bangó Margit rendszeresen,akit becsülök művészként és emberként is,de
    mondjuk Győzike nem igazán hiányzik…..másoknak sem
    Egyébként az,hogy ezen az oldalon egyes cikkírók,hozzászólók min háborognak,mit ismételgetnek és mivel nincsenek
    megelégedve az sem a kormánynak sem a normális embereknek
    nem igazán számít!!!!!!

  • Boda Marcsi
    2013 május 8
    3:17 du.
    kétségtelen, kicsi boda, hogy magának nem számít,bár, hogy normális lenne, az azért erősen vitatható. seggnyalásból viszont jelest érdemel. megfigyeltem, ha egy írásunkban megjelenik orbán neve, maga vad lihegésbe fog, és kapát-kaszát ragadva kikel a cikk ellen, annak tartalmától függetlenül, ami nem csoda, mivel rendszerint fel sem fogja azt. mondja, van egy házi oltára is, orbán képével?

    a két írásból mit nem fogott fel? melyik szót nem értette? szívesen segítek, hogy feltisztuljon egy kicsit!

  • Ille István

    minél erősebben gyűlölnek minket a jobboldalon, annál biztosabbak lehetünk az igazunkban.
    mert ne tévedjünk, a fideszesekben nem ellen érzet, hanem gyűlölet munkál, ahogy lánglelkű vezérük sem ellenfelet, hanem megsemmisítendő ellenséget lát bennünk.

    azért ezen még dolgozniuk kell egy cseppet 🙂

  • Puchert János

    http://www.hir24.hu/belfold/2013/05/08/meghekkeltuk-a-fidesz-rezsicsokkento-kampanyat/
    hát nem aranyos ennyit ér az aláírási kampány, lehet dobálózni a számokkal de minek

  • Ille István

    2013 május 8
    1:26 d
    Baszki,hogy te milyen müvelt vagy!Akkor mitöl vagy mégis ilyen közönséges?

  • Ille!
    Maga meg egyesek lihegik a gyűlöletüket,képzelje felfogtam
    a valótlan állításaikat és sokan mások is.
    Az a helyzet,hogy nem vagyok egy ilyen kétes lap „szerkesztője”,de TV-t (több csatornát!)nézek és több
    újságot olvasok…….!
    Változatlanul fenntartom,hogy nem oszt nem szoroz, amit maga ír!!!

  • Ja én nem a seggnyalásból éltem és élek mint egyesek…..
    de ne reménykedjenek,hogy a jövőben ez megtérül,bár most még megéri……!!!
    Bár tojok rá (sokad magammal!!!)hogy mit gondol én hallottam a beszédet,meg mások is valamint a RENDES!!!!zsidók hozzáállását!
    Ez számít,a hazugság senkit nem érdekel!

  • Ille István

    küszküllö
    2013 május 9
    12:00 du.
    fiacskám, még visszafogott is vagyok. ha egy kicsit visszaidézné fajtársai kommentjeit, rájönne, hogy a modorom egészen kislányos.

  • Lélfai Szilárd

    Ille István!

    „minél erősebben gyűlölnek minket a jobboldalon, annál biztosabbak lehetünk az igazunkban.
    mert ne tévedjünk, a fideszesekben nem ellen érzet, hanem gyűlölet munkál, ahogy lánglelkű vezérük sem ellenfelet, hanem megsemmisítendő ellenséget lát bennünk.”

    Van egy rossz hírem! Az ilyen magukhoz hasonló acsarkodókat senki nem gyűlöli, inkább szánja! A múlt ismerete maguknál szelektív és egyoldalú, a jelenről azt hiszik, hogy maguk csinálják, a tényeket nem veszik tudomásul ha az más mint a a maguk lázálma, játszák a lánglelkű váteszt!
    Senki nem akarja magukat megsemmisíteni, esetleg a Bábolna Zrt.! De szerintem védi önöket a rács, és az önök oldalán csak az lehet gond, ha nem tudják eldönteni, hogy a sok Napoleonból, Josephinből melyik az igazi!
    Ja! mi van a rendőrséggel, bírósággal? Nem akarnak jönni! 🙂

  • Gyűlölni ugyan már? az nem a mi oldalunk…..
    Legfeljebb sajnálni lehet egyeseket….de van aki azt sem érdemli,csak megvetést…..

  • Judit Noszticzius!………Csak ,hogy tudassam Veled:az ÚR megteremtette Ádámot és Évát nem pedig Ádámot és Bélát.

  • Ille!……….Bele sem gondoltál,hogy lehet nem is azért gyűlölnek mert balos vagy.Kinek a nevében beszélsz?”minket”

  • Kopácsi Judith

    Topópopó, és ebben te annyira biztos vagy? Mármint hogy az Úr mikor kit teremtett és miért? És mi lesz, ha Viki bácsi holnap rájön, hogy nemisugyvolt, és csinál rá egy másik törvényt?

  • Kopácsi Judith
    2013 május 9
    7:11 du.
    Már régen rájött..
    Törvény ugyan még nincs, ámdemegdebár a turulbaoltott csodaszarvas pirospöttyökkel ékesített popója, Csaba királyfi csillagösvényes győzelemrevezetésével spékelve, murvára ellentmond mintúgy az imádkozó sáska, valamint a Szentistváni hagyaték mélykeresztényi, igazmagyar – és nem idegenszívű- aspektusát tekintve, különös tekintettel a béka-perspektívára..
    Szal, – szvsz- köll a törvény.Vagyis,: lesz…
    Gyelszó a régi:
    Borneo és Celebes, Magyar volt, és Magyar lesz !!

  • Lélfai Szilárd
    2013 május 9
    3:17 du.
    lassan őrölnek a hatóság malmai. de ami késik, nem múlik.
    ami a maga ismereteit illeti, sorról sorra bizonyítja, hogy ugyancsak egyoldalú. de, gondolom, kifizetődő.
    amúgy emlékeztetem vezére szavaira: a legyőzött ellenséget meg kell semmisíteni!
    bábolna meg, fiam, csak maga ellen hatásos. egész jó féregirtókat gyártanak.
    szánakozni meg, már megbocsásson, a maga fajtán lehet. leélt egy életet, gerinc nélkül.

  • Topapó
    2013 május 9
    5:02 du.
    hát, öcsi, erre nagyon ráfutott. kérdezze dakotát, vagy szkyt, kinek a nevében beszél?
    én ugyanis használhatok többes számot, mondjuk, a szerzőtársaim nevében.
    upppsz

  • Boda Marcsi
    2013 május 9
    12:52 du.
    dehogynem. csak nem vette észre, hogy közben lecserélték a segget a szája előtt 😀

  • Boda Marcsi
    2013 május 9
    12:46 du.
    hogy mit tart fenn, és mit nem, remélem, belátja, teljesen érdektelen.
    persze, voltak, akik a kezüket tartották fenn, mégis halomra lőtték őket. helye és időpontja változó volt.
    örüljön neki, hogy maga nem állt a sorban. bár ezzel a névvel nem is lett volna rá szükség.

    egyet ne felejtsen el: az ember nem akkor lesz vesztes, amikor legyőzték, hanem amikor feladja.
    hát ne adja fel. küzdjön még.

  • Ille Istvan

    „minél erősebben gyűlölnek minket a jobboldalon, annál biztosabbak lehetünk az igazunkban.
    mert ne tévedjünk, a fideszesekben nem ellen érzet, hanem gyűlölet munkál, ahogy lánglelkű vezérük sem ellenfelet, hanem megsemmisítendő ellenséget lát bennünk.

    azért ezen még dolgozniuk kell egy cseppet”

    Te Pista!

    Ki gyulol teged? 🙂 Ha azt mondanad, hogy kirohognak, az azert jobban kepviselne a valosagot…

    Kedves Pista!

    A helyzet az, hogy akinek legalabb annyi esze ban, hogy nem hattal ul a moziban, az ugy nez ratok, mint gyongytyuk a piroskukoricara. Azt is megmondom miert.

    1. Nalatok korruptabb simlis tarsasagot meg nem b@szott Europa.
    2. Ti mindig akkor rettegtek, ha nem vagytok hatalmon.
    3. Ha hatalmon vagytok, ugy viselkedtek, mintha ti sz@rtatok volna spanyolviszt.
    4. Aki ratok szavaz az demokrata, aki ellenetek a naci.
    5. Ha a tarsadalom nektek ezt visszajelzi, akkor ti ebbol nem tanultok, hanem azon gondokoztok, hogy kit kene meg megvenni kilora.

    Most olvastam valahol, egy palesztin ember gondolatat: hamarosan eljon az ido, mikor a fak is azt fogjak sugni ” itt allnak mogottem”!

    Pista en nagyon szeretnek bekeben elni. Ne kavarjatok a sz@rt….

  • Kiss Pál: „Valaki aki hosszu idö után több mint miniszterlnök”. Csak nem ő a zsidó nép által annyira várt Messiás? Mondjuk, ő azt hiszi!

  • Judit Noszticzius

    Te most buzi vagy, cigany vagy, zsido vagy, fogyatekos vagy? Mi a te bajod? Nem vagy te egy kicsit belehabarodva ebbe a „resistance” szerepbe? Persze lehet, hogy csak volt egy stresszes napod…. igyal egy felest!

  • Boda Marcsi
    2013 május 9
    12:46 du.
    „Az a helyzet,hogy nem vagyok egy ilyen kétes lap “szerkesztője””
    na, boda, csak 1x írom le – legszívesebben nagybetűkkel, hogy jobban értse, de az a neten a hangoskodás, az indulat jele – nem vagyok a KMH szerkesztője. az ellenszek.hu felelős szerkesztője voltam, de az leállt. a nolblogon az ellenszek c. aloldal szerkesztője vagyok, de a nolblogot nem én szerkesztem.
    a KMH-n az ellenszék rovatvezetője vagyok, ami nem több, és nem kevesebb, mint én szűröm meg és lektorálom a szerzőtársaim írásait.
    ha a fentiekből valamelyik szót nem értette, javaslom, mutassa meg valamelyik alsó tagozatos rokonának,ő majd értelmezi magának.

    amúgy a rendszer változatlan. mi írunk, maguk olvassák. az értelmesebbje – mint pl. gabec, amikor leküzdi személyeskedhetnékjét – még egész jó hozzászólásokat is tud összehozni.
    de a maga félék – már megbocsásson – csak írásjeleket raknak egymás után, és úgy gondolják, hogy az egy komment.
    fel kell, hogy világosítsam: nem az. addig, amíg a személyemmel/személyünkkel foglalkozik, az csak egy mentális végtermék.
    ahogy a viccbeli róka mondta: szaros is vagy, büdös is vagy, de mégiscsak az enyém vagy! (lehet, hogy nem róka volt 🙂 )

  • Ille az én szám előtt soha nem volt és nem lesz segg!!
    Na ez a nagy különbség…….
    Pistike valaki megsimogathatná a kocka fejét,hogy megnyugodjon……
    A „rangja”,beosztása meg abszolút nem érdekel,de nézze meg a saját névjegyét az irományai elején.

  • Lélfai Szilárd

    Ille István!

    „bábolna meg, fiam, csak maga ellen hatásos. egész jó féregirtókat gyártanak.
    szánakozni meg, már megbocsásson, a maga fajtán lehet. leélt egy életet, gerinc nélkül.”

    Pista bácsi!
    Ez a válasz még a mga szintjéhez képest is elég gyenge!

  • Gabec
    2013 május 10
    6:27 de.
    „Pista en nagyon szeretnek bekeben elni. Ne kavarjatok a sz@rt….”
    akkor maradjon a vonalon kívül, outsider.
    kényes vagyok a nemi szervemre. maradjon a magáénál, és a saját csalánjánál.

  • Boda Marcsi
    2013 május 10
    1:13 du.
    dehogynem volt. csak még nem ébredt rá a valóságra 😀
    csak nyalja meg a szája szélét. csak nem szar ízű?
    a fejem pedig nem kocka, csinosan ovális, ráadásul 63-as.
    mondom, marad a rendszer. úr ír. maga meg olvas.
    hogy felfogja-e a tartalmát, lényegtelen.

  • Küszküllő!

    Ki mondta,hogy Ille „művelt”…ja,hogy saját maga?
    Ez mindent megmagyaráz……
    Kár bármit is írni (bár többen nem is neki írunk,de ez őt
    nem zavarja..!)de jó,hogy egyre többen mondunk véleményt cikkekre,mivel jogunk van ahhoz, hogy egymással is kicseréljük a gondolatainkat meg bebizonyítsuk,hogy nem csak
    csökkent elméjűek vannak.!!!!
    Aztán én többször írtam kritikát ezzel a kormánnyal szemben is(több intézkedéssel nem értek egyet),ezt a „normális”emberek meg is értik(FIDESZ honlapjára is írtam,többször válaszoltak is)
    ,de akik gyógypedagógiai iskolába jártak azoknak az ismétlés sem használ…..
    Nem kell bosszankodni egy primitív ember bunkó válaszain!
    Még az „övéi” is többször kiadattak rajta……kész röhej!
    Ez van,meg néha kávé helyett is megteszi,ha elolvassuk a cikkeit(nekem nem árt,alacsony a vérnyomásom)

  • Talán Falusinak van igaza,hogy ő igyekszik humorral
    elütni ha sértegetik, bár ő még csak egy hónapja
    olvassa a lapot és nem edződött meg eléggé,meg szintén baloldali,de kulturált így gondolom,ha tárgyilagosan olvassa
    a” kockafejű „primitív próbálkozásait(akinek a feje teteje is maszatos…) talán igazat ad ebben
    a vonatkozásban a más véleményen lévőknek,ez pártállástól
    politikától független dolog.
    Ilyen stílusban csak ebben az „újságban” lehet írni….az biztos!

  • Boda Marcsi
    2013 május 10
    3:34 du.

    Kedves Marcsi.
    Nincs birtokomban a Bölcsek Köve, éppannyira vagyok érzékeny mint bárki más, viszont életfilozófiám az, hogy mennél színesebbek vagyunk, annál érdekesebb a világ.
    Kedves Marcsi.
    A kezdetektől ott voltam (megszünt) a MNO fórumán, mai napig harczolászok mindkét oldallal a 168 órán, NOL-on, Hír tv-n, Kurucinfón..(Ez utóbbiból éppen a napokban tiltottak ki..:))
    Ezzel mindössze azt akartam aposztrofálni, hogy szoktam a gyűrődést.
    Ámde.. Szeretném ha megértené.. Én nem baloldali, vagy jobboldali, vagy centralikus beállítottságú vagyok.
    Eccerűen liberális. Abban az értelemben, hogy nyitott bármiféle új javaslatra, megoldásra, nincsenek politikailag „kőbevésett” törvényeim. Ami logikus, elismerem, elfogadom. Ami nemaz, azzal vitatkozom, próbálom megcáfolni.
    kedves Marcsi..
    Azt mondja (írja) hogy ilyen stílusban, csak ebben az újságban lehet írni.
    Javaslom napi olvasásra, Lovas, Bayer, Tótha W., Bencsik, stb-k írásait..
    Ha megengedi, (ha nem akkoris) vulgáris leszek.
    A politika is, a média is elkurvult.
    A baj az, hogy mára már homályba vesztek az izmusok, és teret kaptak az isták.
    Pedig nem is olyan nehéz embernek maradni.

  • Falusi!
    Köszi a választ,de az az igazság,hogy én ( és nem vagyok
    egyedül) elítélem a sértő,közönséges válaszokat,mindkét oldalon(jobb és bal)mert véleményt cserélni,vitatkozni
    kulturáltan is lehet!Egyébként itt az ellenvéleményen lévők
    kapták előszőr a primitív válaszokat és persze ebből következett
    az,hogy többen begurultak és visszavágtak,főleg Illének
    mert minősíthetetlen (vagy inkább nagyon is!!!)hangnemet
    engedett meg magának,ami persze nem vonatkozik minden
    cikkíróra természetesen.
    Úgy gondolom,hogy egy fórumon nem csak a bólogatók szólhatnak hozzá pláne ha annyira „demokratának”tartják magukat!
    Aztán mint „főnök”…biztosan nem engedi,hogy a cikk írója válaszoljon az észrevételekre,ez mindent megmagyaráz…..

  • Lélfai Szilárd

    Kedves Boda Marcsi!

    Nem értem a felháborodását! Gondolom tapasztalta már, hogy az iskolázottság és az IQ nem jár együtt, egyes személyekre, -nem írhatok embert,- pedig kifejezetten igaz! Ha Ön is a mogyoródi kocsmában csiszolná elméjét, talán szintén le tudna süllyedni ilyen szintre!

  • Ha az egyik oldalnak Kertész-e,Bartusa,Illéje,Geyzàja… van,a màsiknak is van,vagy
    lesz törvényszerüen hasonloja.
    A kettösmérce szerint,csak Bayer és mi vagyunk elitélendök.

  • Boda Marcsi
    2013 május 11
    12:40 du.

    Bocsánat, attól tartok, félreértettem.
    „Ilyen stílusban csak ebben az “újságban” lehet írni….az biztos!”
    Ezt én úgy értettem, hogy az újságírókról szólt.
    Természetesen egyetértek azzal, hogy mindenki elmondhassa a véleményét, és az sem tetszik különösebben, ha valaki már csak „anyázni” tud.

  • Boda Marcsi
    2013 május 11
    12:40 du.
    „Aztán mint “főnök”…biztosan nem engedi,hogy a cikk írója válaszoljon az észrevételekre,ez mindent megmagyaráz…..”
    😛 😛 😛

  • Lélfai Szilárd
    2013 május 12
    12:24 du.
    „Gondolom tapasztalta már, hogy az iskolázottság és az IQ nem jár együtt,…”
    hát, ez a maga esetében kétségtelenül bebizonyosodott már jó párszor! 😀

  • Gabec
    2013 május 10
    6:27 de.

    „1. Nalatok korruptabb simlis tarsasagot meg nem b@szott Europa.
    2. Ti mindig akkor rettegtek, ha nem vagytok hatalmon.
    3. Ha hatalmon vagytok, ugy viselkedtek, mintha ti sz@rtatok volna spanyolviszt.
    4. Aki ratok szavaz az demokrata, aki ellenetek a naci.
    5. Ha a tarsadalom nektek ezt visszajelzi, akkor ti ebbol nem tanultok, hanem azon gondokoztok, hogy kit kene meg megvenni kilora.”

    1.Fidesz-székház, Josip Tot, Kaya Ibrahim, Ezüsthajó, Közgép, MOL, BKV, MALÉV, Trafikok, Tokaj, kőbányák, Sándor-palota, földbérletek.
    2.Megfigyelés-ügy, Deutsch Nemfür Tompika nagymamája,robbantgatások, vízkészletünket, a szívcsakránkat akarják..
    3.Orbán valamennyi, EU-s elnöksége alatt elhangzott beszéde, valamint Kósa, Szijjártó, Lázárelftársak megnyilvánulásai, Matolcsy elftárs unortodoxiája.
    4. „Idegenszívüek”, a „Haza nem lehet ellenzékben”, „Tifajtátok, mifajtánk”, „mindenki annyit ér, amennyije van”.
    5.”A szavazók felvásárlása sokkal nagyobb veszélyt jelent az ország demokratikus viszonyaira nézve, mint a Fidesz sunyi trükkjeinek százai. És ezt az egész hatalmi osztály gyakorolja. Húsz éve erre meg a pártfinanszírozási törvénysértésekre épül a politikai rendszer Magyarországon.”
    …………
    Szal, nem nagyon van mit egymás szemére vetniük..

  • Falusi!
    Abban igaza van,hogy sajnos mindkét oldalon eldurvultak a
    dolgok,de sajnos a cikkírók és a baloldaliak kezdték a sértegetést,vannak olyanok is akik”eltűntek” erről az oldalról egy ideje,így azokat nem olvashatta,ha csak nemrég kapcsolódott be.
    Aztán sem a parlamentben sem írott sajtóban nem lehet
    ilyen „szintet”tapasztalni.Persze az előbbiben sajnos volt már rá példa,hogy az ellenzék annyira „elragadtatta”magát (többek között Szanyi..)hogy helyre kellett rakni.

    Igaz Bayert sem,és kuruc.infót sem olvasok,de több normális napilapot és nézek több TV csatornát.
    Azért annak is lehet örülni(?…)hogy nálunk nem verik egymást,mint például az ukrán parlamentben,de ez nem nagy
    dicsőség…..
    Na mindegy ezt az oldalt ezzel a „színvonallal”kell elfogadni, illetőleg nem kötelező olvasni,de az adrenalin
    szempontjából hasznos….
    Egyébként csak a hiteltelen és dühös emberek képesek bizonyos szintre lesüllyedni,mert érzik,hogy nincs igazuk
    és erre többen rájöttek,ami „kínos”.
    Amikor a tartalom és a stílus ilyen „összhangban” van az
    magáért beszél!

  • Falusi

    Tesokam, most azt akarod mondani, hogy nem irtam igazat? Attol, hogy ket kurva az utca ket oldalarol ribancozza egymast, meg egyik sem lesz kedvesnover!

    Mi lenne, ha a sok itt (is) irogato balfek, inkabb azon az alapon biralna a mindekori kormanyt, hogy mit tett a Hzaert, a Nemezetert?

  • Boda Marcsi
    2013 május 13
    3:58 du.

    Kedves Marcsi.
    A verekedések többnyire úgy kezdődnek, hogy valaki visszaüt..
    Hogy ki kezdte? Szinte a magyarországi fórumok megjelenésének első pillanatától kezdve jelen vannak mindkét olda szellemi alultápláltjai.
    Pedig valaha még az is megesett, hogy az MNO szerverének időszakos leállása miatt az ottani fórumozók megjelentek a 168 óra weboldalán, alig félévvel később ugyanaz történt fordítva. És higyje el, nagyon sok értelmes, átgondolt, anyázás nélküli viták, pengeváltások voltak. Anyázás alig. Valahogy kidobta magából mindkét közösség a szélsőségeseket, a profán megnyilvánulásokat, a butaságot, a stílustalanságot. Azután egyre többen és többen választották a nemtelen hangnemet, a személyeskedést, a tényeket kikerülő szimpla anyázást. Nagyon sokan hagyták ott ezeket a portálakat az értelmesebbek közül. Ma már az MNO-nak nics fóruma. Néhány cikkhez hozzá lehet ugyan szólni, de érdeklődés -és a szigorú cenzúra miatt- már alig kommentálja valaki az írásokat. NOL-la, 168 órával csaknem ugyanez a helyzet, bár ott a fórumok még működnek.
    Ha megfigyelte, valahol 2OO2-ben a választások után durvult el a hangnem, lett ennyire megosztott a társadalom.
    Szanyi..Pénzbüntetést kapott. Ha lenne lehetőség rá, beszállnék a büntetésébe. Beintett a Jobbiknak. Ami még ennél is szörnyübb, nem mondta utána azt, hogy mindössze azt nézte meg, hogy nem vérzik-é a beszakadt körme.
    Pedig elmondhatta volna ő is, ahogy a jobboldal egykoron bejelentette: „egyenként fogunk levadászni benneteket+”
    Merthogy a középső ujj bemutatása a XI-XII. századi történelemre vezethető vissza, amikor az ellenség harcosainak levágták a középső ujját, hogy ne tudjon íjjat feszíteni. Ezért mutatták a középső ujjukat az ellenségnek a bástyafalakról.
    Érdekes módon, Gyöngyösi úr nyíltszini )parlamenti) zsidózása után mindössze két nappal később reagált a Parlament is, a pártok is.. Akkor és ott egyetlen jóízlésű sem akadt, hogy Gyöngyösi urat elküldje oda, ahova való, vagy legalább odamenjen és pofáncsapja, hogy a taknya menetet vágjon a nyakán.
    Kövér úr a házelnök megtílthatja egy választott országgyűlési képviselőnek, hogy napirend előtti felszólalást tehessen, holott törvény van rá, jogában áll, sőt, a válaszadás is kötelező rá. Alig hallatszott valami felháborodás-féle. Akkor sem, amikor ugyanez a Kövér úr (egykor persze elvtárs, de a fél Parlament az volt..)otromba módon torkol le egy képviselőt.
    Nemvolt pénzbüntetés, ejnye-bejnye akkor, amikor a FIDESZ testületileg nem vett részt a kormányüléseken, amikor Orbán Viktor hónapokig közelébe sem ment a Parlamentnek, amikor a betiltott Gárda ingében és mellénykéjében ült be a parlamenti sorokba néhány Jobbikos képviselő.
    Akkor sem, amikor a most nagyonkeresztény és nagyonmagyar kormánytagok „Csuhások! Térdre! Imához!” bekiabálásokkal zavarták a KDNP-s képviselők hozászólásait, vagy amikor a pápai látogatás alkalmából a Fidesz és az SZDSZ közösen humorizált a Szentjobbal kapcsolatban..
    Újságírás..
    Tudja, kedves Marcsi, valaha az átkosban meg kellett tanulni a sorok között olvasni. Viszont ahhoz, hogy az üzenet a sorok között olvasható legyen, írni is meg kellett tanulni. Ma bárki, akinek van extra hatvan-százezer forintja, elvégezhet egy gyorstalpalót valamelyik nevesincs magániskolában, aztán sógor-komaság útján, vagy kéz-kezet mos alapon odakerülhet valamelyik laphoz. Annyi van már belőlük, mint égen a csillag, és egyik rosszabb, mint a másik. Mert nem attól lesz valaki újságíró, hogy betüket szavakba, szavakat mondatokba tud fűzni, arra már egy negyedikes elemista is képes.
    Az újságírás, a lapkiadás elbulvárosodott, az a néhány jótollú aki még itt ott megvillantja a tehetségét, mára szintén bértollnokká vált, mert enni kell, lakásrészletet, rezsit fizetni, gyereket nevelni, egyszóval élni..
    A „tényfeltáró újságírásnak” mára annyi köze lett a tényekhez, mint a sárgaborsó főzeléknek az inszeminátor biciglijéhez.
    Még egy apróságot..
    Nem csak a hiteltelen és dühös emberek képesek lesüllyedni. A tehetetlenek is, a megalázottak is, a türelmetlenek is..
    Amíg nem lesz egyenlőség a médiában, szigorítás a MUOSZ ethikai bizottságában, amíg az utolsó oldalon, a baleseteknél, verekedéseket, bűntényeket közlő rövidhíreknél kezdik az olvasást, amíg az első oldalas hír címe félrevezető, amíg lihegve és vérbenforgó szemmel ugrik mindkét oldal vadbarma ha valami rosszat hall a sajátjairól, vagy ostorozhatót az ellenfélről, addig bizony ilyenek maradnak a dolgok is, az emberek is.
    Pedig lehet félreállni is, ha a szakadék felett átvezető függőhídon már valaki elindult a másik oldalról..

  • Gabec
    2013 május 13
    4:39 du.
    Jótezsvér.
    Valami olyasmit próbáltam aposztrofálni-ezek szerint sikertelenül-, hogy nincs mit egymás szemére vetni a pártoknak. (Hadd ne írjam, hogy jobb, meg baloldal, mert ennek odahaza már semmi értelme, vagy jelentősége nincs, már csak lövészárkok vannak..)
    Demámáneccer..
    Lehet, valamiből kimaradtam,. hát mondjál néhány dolgot, hogy a jelenlegi kormány mit tett a Hazáért, a Nemzetért.. (Én ugyan mindkettőt kisbetűvel szoktam, mert nem tulajdonnév, de tiszteletből most nagybetűztem. Remélem megfelelően értékeled..lol)
    Ha lehet, ne legyen benne Horn, medgyessy, Gyurcsány, Bajnai, meg az elmúttnyócév.
    Ez a kormány, konkrétan. Mi lett jobb, élhetőbb, előnyösebb az országnak, a gazdaságnak, az egyszerű, szürke, mezei állampolgárnak.

  • Varga Sándor

    …”Érdekes ember ez az Imre Kertész. Amikor megkapta a Sorstalanságért a Nobel-díjat, és a vele járó dollármilliókat, azonnal Budapestre jött, és kérte, hogy itt legyen elszámolva a díjjal járó pénz. És arcátlanul adómentességet is kért és kapott – Göncz Árpád elnöki engedélyével.

    Most, hogy beteg lett, megint jó neki a magyar. Miért is? Mert Magyarországon INGYEN gyógykezelik. Ekkora luxust a németektől nem kapott volna meg. A Kertész Imre-archívum Berlinben is valószínűleg nagy érdeklődésre tarthat számot, jó helyen van ott.

    Ingyen gyógykezeljük Horn Gyulát is, de őt Budapesten immár hatodik esztendeje. Remélhetőleg utalják a számlájára a havi 1,75 milliós miniszterelnöki nyugdíjat is.”

  • Varga Sándor
    2013 május 13
    5:12 du.
    Érdekes ember ez a Varga Sándor.
    Kijelenti, hogy a „dollármilliókat” (tízmillió svéd korona, kb 3OO millió forint, 1.1 millió euro) jelentő Nobel díj átvétele után Magyarországra ment, ahol adómentességet kért a pénzre, amit Göncz Árpád meg is adott..
    Namármost, kedves Varga Sándor..
    1. Nobel díj adómentes. A világ minden országában..
    2.
    Kertész 2OO2-ben kapta az irodalmi Nobel díját..
    3.
    Göncz Ármád 2OOO-ig volt Közt. Elnök.
    4.
    Hornnak nincs 1.75 milliós havi jövedelme.
    5.
    Nemdoktor Shittpaja is kapja a nyugdíjat is, a juttatásokat is. Kocsi, soffőr, biztonsági őrizet.
    6,
    Minden Magyar állampolgárnak ingyenes az orvosi ellátás, amennyiben egészségügyi kártyával rendelkezik.
    7.
    Mondd, haver.. Te tényleg azt hiszed, hogy ide csupa hülyék járnak?

  • falusi

    Tesokam igen ertekelem, en is azert irom ugy… Amugy elbeszelunk egymas mellett, mert ugy tunik egy gyekenyrol arulunk!
    Szal, a mai Kormany mit tett a Hazaert? PL. Probal kiszabadulni abbol az adossagcsabdabol, melyet az elozo dilettans, korrupt csirkefogok taszitottak. Hoditoink nem adjak olcson a koncot az tuti…

  • Varga Sándor
    2013 május 13
    5:12 du.

    Te Sandor Varga vagy, de ő Kertész Imre magyar állampolgár és veled ellentétben tud magyarul, ráadásul igen profeszionális színten!

  • Rona Gyuri-mv

    Nem akarom elrontani a hangulatodat, de Imre Kertesz volt az, aki kategorikusan kijelentette, hogy neki a magyarsaghoz semmi koze. A magyar nyelv az a nyelv, melyen gyilkosai szoltak… Most akkor mi van, hogyan mukodik ez? Magyar vagyok mikor az megeri? Kint is vagyok, bent is vagyok? Mikor kapom az ingyenes orvosi torodest, elletast, mikor allami szinten nyaljak a valagamat akkor magyar, de zsido, mikor azt varjak el tolem, hogy a magyarsagba toroljem a labam?
    Ha en valakit sz@rba nezek, attol nem fogadom el a szivesseget, inkabb ehen pusztulok! Te, hogyan vagy ezzel?

    Persze lehet ugy is: ” Gyuszi bacsi te zsido vagy? Neha apukam, neha…”

  • Gabec
    2013 május 14
    4:39 de.
    Wow. Ez ügyes. 🙂
    Nem volt benne névszerint senki..?)
    Néhány apróság..
    Az adósságokat- leszámítva a legutóbbi kötvénykibocsájtásokat- a kormányok maguk döntöttek a kölcsönfelvételekről, vagy az Országhyűlés megszavazta azokat?
    Legutóbb ezeregyszáz milliárdot vontak ki az eü-ből és a közoktatásból. Az előző kormányok által felhalmozott tartalékból- aminek része volt az IMF hitelből származó pénzecske is- vásárolták a MOL-t (azóta harminc százalék veszteség van rajta) az EON-t (azóta nyitott magának más tárhelyeket Szlovákiában, mertt az oroszokkal a szerződései élnek, nekünk nincs aláírt szerződésünk..)a Rábát. (ami akár jó ötlet is lehet, de még semmi konkrétum.)
    A jelenlegi kormány szankiókat alkalmaz a multikra, bankokra, kisvállalkozókra, megemelte az ÁFÁ-t, bevezette a csak magas jövedelműeknek kedvező SZÁJA-t, összeveszett szinte minden potenciálisnak tekinthető állammal, az EU-val, bálsáros gumicsizmát viselő földművelőként viselkedik a diplomácia területén, budiforradalmi hevülettel átitatott szabadságharcot hirdetett ott, ahol béke van az Olajfák hegyén, szétgyakta a V 4-ek összehangolt érdekképviseletét az EU-s Bizottságokban, kétes értékű politikusokat, írókat favorizál,- kiváltva ezzel a demokratikus országok rosszallását,- pofátlanul belehazudik az állampolgárok arczába csakúgy, mint azokéba, akikkel elméletileg egy csónakban kéne eveznie, akik nélkül az országban mára teljesen megszünt volna a fejlődés, az ipar, a kereskedelem, a jelenleginek a háromszorosa lenne a munkanélküliség, (nézz utána hányan dolgoznak a multiknak, külföldi cégeknek, és ez milyen arányban található meg a GDP-ben).
    Az államadósság nagyobbik részét- szintén utána lehet nézni,- a magánszektor, illetve az önkormányzatok vették fel.
    A befektetők- mert nem hülyék- nem óhajtanak oda invesztálni, ahol a törvények úgy cserélődnek, mint rendesebb korcsmákban a felszolgálólányok, ahol a törvények bizonytalansága, a kormány hiteltelensége miatt még hat hónapra előre sem érdemes, vagy lehet tervezni.
    A FIDESZ kapott egy óriási lehetőséget arra, hogy részben létrehozzon egy jobb, gazdaságilag stabilabb, politikailag komolyabban vett államot, hogy bebizonyítsa, amit nyolc éven keresztül súlykoltak mindenki agyába, tudjuk mit kell tenni, készek vagyunk a kormányzásra, kész programunk van, jön a tejjel-mézzel folyó kánaán..
    Ehelyett…
    Ki kellett fizetni, illetve visszasegíteni azokat a cukros bácsikat, akik az ellenzéki időszakban nyitogatták a pénzeszsákocskákat, feltölteni a loyális párttagok és vezetők vékonyodó bankszámláit, lex törvényekkel biztosítani azt, hogy a megfelelő, stratégiailag fontos helyekre saját embereik legyenek delegálva, (nem baj, ha nemért hozzá..) szétgyakták az oktatást (még jobban, mint az előző kormányok, pedig az sem volt semmi) hoztak egy zsák megszorítást, amit még véletlenül sem hívnak annak, unortodox, a logikának és a közgazdaságnak egyaránt ellentmondó ámokfutást rendeztek, amihez képest egy Bengázi bedragozott félvad arab hat tonna c-4-ral történő, az országot fekete lyukká romboló robbantgatásai az augusztus 2O.-i tüzijátéknak tűnhet..
    És mindezt olyan erővel próbálják eltitkolna, hogy azzal az energiával három daram négyes metrót lehetne megépíte kézierővel..
    Hirtelenjében..
    Te jössz.
    🙂

  • falusi
    2013 május 14
    12:59 de.
    Arról nem beszélve, h a „dollármilliók” is qrvára sántít!
    …”és a vele járó, jelenleg tízmillió svéd koronát (körülbelül 300 millió forintot, illetve 1,1 millió eurót)”…/Wikipédia/
    Ostoba egy ember ez a Varga Sándor!
    És hazug! 🙂

  • falusi

    Tesokam, nem ugy van az te gyerek. Minden allam zsonglorkodik ahogy tud. Penz Bacsi meg szedi a sapot egy szorongatja mindenki tokeit, amennyire azt birja, vagy amennyire azt engedik neki. Magyarorszagon egiszvaltas tortent es a mai kormany ugy dontott, hogy megprobalja Penz Bacsi porazat egy kicsit megnyujtani. Ennyi es nem tobb. Ez az egesz penzvilag egy kurva nagy lufi es ha az kipukkan, akkor nagyon gaz lesz. Azok az allamok, melyek kepesek voltak a belso infrastrukturajukat es szervezeti felepitesuket epen tartani, fognak jo esellyel indulni a kovetkezo patkanyfutamban.
    A FIDESZ nem lehetoseget kapott tesokam, hanem ultimatumot. Vagy meghajol es folytatja az elozo kormany szervilis kiszolgalo politkajates megtarthatja a hatalmat, vagy kicsinaljak. Most eppen ez tortenik… A balfasz gyurvsanyi mar nagyon szalonkeptelen, hasznalhatatlan. Bajnai – aki azert inkabb egy europer arc – meg egyszeruen nem egy vezetoi kvalitas. A baloldalon egyszeruen elfogyott bazis. Nincsenek vezetoik, Orban kaliberu pedig nyomelemekben sincs a balon. Kegyelmesek ezert voltak kenytelenek targyalni Orbannal, aki egy nagyon intelligens, de ugyanakkor egy valoban egy nagyon hatalomehes valaki. Jol hasznalja a NEMZETI erzest, es baromira jol osztja a lapokat. Ha osszejon neki, itt minden at fog ertekelodni Kozep-Europaban, ha nem, akkor jon a szivas.

    Szaros gumicsizma a diplomaciaban? 🙂 Annyi tahosagot es embertelenseget, amit ezek a „kifinomult” euroatlanti diplomatak veghez visznek a mai vilagban, nem is tudom mennyi szar kene azt semlegesitendo arany tesokam…

  • Gabec
    2013 május 15
    4:44 du.

    Idesdrága jótezsvérem, Gabec.
    Cak mondom, hogy a legtöbb cirkuszban a zsonglőr egyéniség. Látványos dolgokat követ el úgy, hogy kívülállóknak valami marhára eccerű dolognak látszik. Csakdemeg. Rengeteg munka van a produkció mögöt, amit a közönség részben nemtud, részben nagyívben lekulmant.
    Ha a zsonglőr hatodszor gyakja el a produktumot, a közönség fütyölni, pfujjozni kezd. Áll ez mindegyik cirkuszi produkcióra. Műlovarlánytól a trapézművészekig, bohócoktól az oroszlánszelídítőkig. Háromszor leesik a paciról, : pfujjolás jön. Kétszer téveszt a fogó a trapézon, harmadszorra már nem lesz aki ugorni mer. Amíg a bohóc vicces, megtapsolják. Ha már nem az, akkor kifütyülik. Az oroszlánszelídítő általában egyszer téved. Véglegesen.
    Ennyit a világot jelentő deszkákról. (Politika.)
    „Pénz Bácsi.”

    Pénzbácsi arra lett kitalálva, hogy értékeket állapítsanak meg vele. A pógár, a család, az önkormányzat, meg az állam annyiból tud gazdálkodni, amekkora a bevétele. Elgyakhatja kétnap alatt, vagy beosztja egész hónapra. Ha kevés a jövedelme, akkor keres valamit, amivel kiegészítheti. A pógár ezt másodállásnak, a család különmunkának, az önkormányzat lehetőségek teremtésének, az állambácsi meg befektetéseknek hívja ezeket az extrákat.
    Magyarországnak nincs ipara, nincs mezőgazdasága, nincs energiaipara, könnyűipara, alig van kereskedelme, és egyre kevesebb a barátja. Ja? Infrastruktúrája meg végképpen nincs. Sem befektetése, sem befektetője. Amiben eddig befektetett, az azonnal veszteségessé vált.
    Az ilyesmi államéknál akkor szokott előfordulni, amikor a kormányok szereptévesztésbe zuhannak nemzeti öntudatilag. Merhogyám az a külföldi, aki a sót, kenyeret, meg a melegvizet biztosítja, szintén nemzetbüszke. Oszt mennél többet gyalázzák, annál jobban betart. Esetleg azt mondja, : a te anyád!
    Te úgy látod, hogy pórázhosszabbítás történik. És nemzetiérdek, meg hasznos az országnak.
    Émmeg nem. Én a jelenlegi állapotokat egy elszabadult hajóágyúnak látom, amit ha nem sikerül megfékezni, akkor az egész hajó megy a pokolra. (Heten a halott ládáján, meg egy üveg rum..)
    Nem értek egyet azzal sem, hogy a pénzvilág egy lufi. Nem kérdés, hogy vannak felfújt dolgok benne.. Ám nem elfelejteni, hogy már akár néhány lufi is képes a levegőbe emelni egy aligsúlyú tárgyat. Azok meg mi vagyunk. Illetve azok, akik mos Magyarországon élnek. Mert ők mégkevesebbet tudnak a lufik állagáról, milyenségéről és csalafintaságairól, mint a lufigyártók.
    Rzért kéne néha kézbevenni a lufikészítők kézikönyvét. Hogy meddig érdemes fújni, lehet-e esetleg valamivel megtölteni, mekkora a lufi tűrőképessége nyomásilag, meg ilyenek..
    Azt mondod, a FIDESZ ultimátumot kapott. Kitől? Világbanktól? IMF-től? EU-tól?
    Milyen ultimátumot? Hogy nincs ingyen ebéd? Hogy ki kell fizetni a fogyasztást? Nocsak.. A kormánykész mindentmegoldók nemtutták, hogy kötelezettségek vannak? Hogy aláírtunk mindenféle nemzetközi szerződéseket, amikben olyan kitételek is voltak, hogy demokratikusan, EU-s jogokat nemsértve, bevételeken túl nemköltve? Hogy az ország működéséhez szükséges összegek kiegészítéseit, a fejlesztések nyolcvan százalékát kapjuk ezért?
    Teccet ez a ” Vagy meghajol es folytatja az elozo kormany szervilis kiszolgalo politkajates megtarthatja a hatalmat, vagy kicsinaljak.”
    Nü, akkor nézzük..
    Szerinted melyik a logikusabb?
    Éveken keresztül kenyeret adni valakinek azért, hogy éhen ne haljon, vagy megtanítani a szántásra, vetésre, aratásra, kenyérsütésre? Naugye..
    Ámdemeghabár, a kenyérpusztító olyasmiket nem akar elkövetni, akkor azt mondják, : szépöcsém, gyakjál egyedül, majd megtod milyen nehéz ..
    Ennyit a karvalytőkéről,-nemzetidológiailag.
    Abban egyetértek, hogy a baloldalnak alig van olyan arca, amelyiket körbe lehetne hordozni anélkül, hogy a gyerekek megállnának a növésben a látványtól. „Ezekre” (jelenkormány) viszont elég csak rágondolni, oszt kiegyenesedik a kasza a sufniban.
    Azt viszont tagadom, hogy Orbánékkal a kezdetekkor bárki is lekezelően, vagy magas lóról tárgyalt volna. És nem azért, mert Orbán egy vátesz, hanem azért, mert az EU-nak is egy működő magyar gazdaság az érdeke. Hogy más országok tőlünk nyugatabbra ügyesebben lobbyznak? Hát, ez igaz. Meg kerll tanulni azt is. Viszont fülkeforradalmi hevülettel átitatott szabaccságharczal nem lehet messzire jutni..Meg kell tanulni a diplomáciát, a mosolyogva történő elutasítást, de még azt is, hogy esetleg másnak is lehet igaza..
    És nem szembeköpni, megalázni, kizsigerelni a pógárt, aki van annyira merész, hogy élni akarna, és nem megélni. (Márha, mert az is egyre nehezebb arraság..)
    Nemtom, volt-e már szrencséd személyesen Orbánhoz. Asszem nem. Ha lett volna, nem írtad volna le vele kapcsolatban azt, hogy intelligens..Orbán nem az, de mégcsak nemis határeset. Ő ugyanaz, mint harminc évvel ezelőtt, egy falusi tapló. Egy nárcisztikus személyiség, aki emellett még a végtelenségig hiú is.
    A rossz hír, ez mára legtöbb velünk kapcsolatban álló ország vezetői és befektetői számára világossá vált.
    Ő az a tipikus használtautó kereskedő, akitől nemhogy autót, de még napszevüveget sem vennék..
    Az utolsó bekezdéshez..
    Idezsdrága, jótezsvérem..
    Életem nagyobbik részét azzal töltöttem, hogy a magukalá rondító, alkoholista, buzi, pedofil, csaló vagy korrupt politikusok, diplomaták utasításait kellett végrehajtanom, aztán meg megoldani valahogy, hogy ne heréljék ki őket a városok főterein, – népnemzeti majálisokkal összekötve. Ezeket a dolgaikat többnyire a magánéletükben követték el. Olyannal csak ritkán hozott össze sors, akiről a harmadik mondata után már kiderült, hogy kicsoda, micsoda. Mert tudtak viselkedni, eléggé (!) intelligensek voltak ahhoz, hogy tudják, mit lehet a nyilvánosság előtt, és mit nem.
    És bizony, Vityenkához képest ezek az urak akár ethikatanárok is lehetnének.
    Sebaj, majd meglátogathatod Rodostóban..:)

  • falusi

    Gratula, teccett… 🙂 Mivel ezen mar csorteztunk evekkel ezelott, tehat tudom, hogy te is olvastag Huntingtont es Fukuyamat. Probald meg visszaidezni a penz ertekenek, a tarsadalomra hato befolyasat, meghatarozasat, ami mindkettojuk ertelmezeseben egy fikcio, egy leki allapot. Tudom ezen gondolatok a fellegekben fogannak! De!!!! Irod, kenyeret adni, vagy megtanitani szantani!? Egyik sem tesokam, egyik sem! Hagyni megorizni az ertekeket, ez a lenyeg. A mai tendencia az, hogy elpusztitani, lerombolni es megjelenni mint megoldas. Fuck off – ahogy azt jobb helyeken mondjak! Emberek, csoportok, csaladok azert kotnek szovetseget, hogy erosebbek legyenek, hogy a genetikai tulelesuknek minel nagyobb eselye legyen. Ez tortenik most is a vilagban es azok a csoportok, kik ennek a principumnak erveny tudnak szerezni (barmi aron) lesznek a nyerok! Minden mas izmus, minden mas csak „panem et circenses”.

  • Az Izraelben élő nem zsidók életének egyetlen célja, hogy a zsidókat szolgálják – jelentette ki Ovádjá Joszéf rabbi, a több, mint 8 százalékos támogatottsággal bíró szélsőséges Shász párt szellemi vezetője, a szefárd zsidó szekta magas rangú elöljárója.

    A gojok egyedül arra születtek, hogy minket, Izrael népét szolgáljanak, enélkül nincs is helyük a világban – mondta a rabbi egy szombat esti prédikációjában. Hallgatósága előtt azzal oldotta fel a tisztátalan vérű alsóbbrendűek puszta létezéséből fakadó, számukra nyilván rendkívűl nyugtalanító ellentmondást, hogy azokat csak azért nem ragadja el azonnal a halál, mert feladatuk van a világban. Ez pedig nem más, mint a választott nép hűséges szolgálata.

    Mi szükség van a gojokra? Ők dolgoznak, vetnek és aratnak, míg mi ülünk, mint a nagyurak, és eszünk – foglalta össze sajátos társadalomszervezési elveit a rabbi. A vallási vezető nem először beszélt (talán túlzottan is) őszintén a hászid szekta világszemléletéről. Augusztusban nyilvánosan Isten átkát kérte a palesztinokra és vezetőikre. Igaz, ezt később kénytelen volt visszavonni, és megáldani “Izrael minden békeszerető szomszédját”. Hogy Jószéf rabbi melyik megnyilatkozása volt őszintébb, azt az olvasóra bízzuk…

  • Kedves Béla!
    Jó,hogy ezt leírta,persze eddig is tudtunk és tapasztaltunk
    egyet és mást….csak sokan elfelejtik,hogy ez Magyarország és nem Izrael…..és itt a keresztények vannak többségben,akik nem akarnak leigázni senkit sem vallása,faja alapján,mindenki egyelő jogokkal rendelkezik!Na ez a nagy
    különbség….
    Persze nem szeretjük,ha hülyének néznek minket,ugyanis az
    említett próbálkozások időnként itt is tapasztalhatók voltak
    csak nem mindig jártak sikerrel!

  • Terri Z. Hess

    Pozitívumként értékelte, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt meghívták a világkongresszusra, mert ez azt a stratégiát igazolja, hogy a gyűlölet elleni fellépéshez minél szélesebb körű összefogásra, folyamatos párbeszédre és konstruktív kapcsolattartásra van szükség. Utalt arra, hogy a WJC ülésén visszavonták a Magyarországot ért, az itteni antiszemitizmusra vonatkozó kritikát, ugyanakkor a kirekesztés felszámolására vonatkozó konstruktív javaslatok nem hangzottak el a tanácskozáson.

  • Bela

    Ugyanigy vislkedett eddig minden hatalom a vilagtortenelemben.Sumer, Hellasz, Roma es folytathatnank a vegtelenig Eddig midegyik elpusztult, a kivalasztottjaik szolgava lettek.

  • Kopácsi!
    Orbánra bármit mondhattok,de a normális családot képviseli,szerintem Ádám és Éva….a teremtés stb.csak
    nálatok lehet kétes….ennek ellenére nincs bajom velük,
    csak „valamivel” kevesebben vannak mint a heteroszexuálisok,
    ugye nem baj?meg az sem,hogy a többség a normális értékrendet fogadja el!

  • Kiegészítés:
    Egyébként a cikkhez nem sok köze van Kopácsi hozzászólásának
    ha csak azt nem vesszük,hogy egy hozzászólónak vissza tudott
    vágni……(???)nem túl szerencsés,mondhatnám nevetséges módon!Ja és itt nem baj ha mellébeszélünk és nem a cikkhez
    szólunk hozzá?érdekes!

  • Kopácsi Judith

    Boda, ezzel csak az a probléma, hogy mi lesz, amikor kiderül egyik leszármazottról, hogy azonos nemüt kedveli? Ugyanis, ez nem egy választott dolog. És, képzeld, előfordulhat minden családban, legyen az keresztény, zsidó, vag hottenototta is. Például, teszem azt a saját gyereked. Ki fogod tagadni? orvoshoz fogod vinni? Esetleg ördögüzöhőz? Csak azért kérdem, mert a saját közvetlen baráti körünkben is előfodult ilyen, még pedig igen vallásos ortodox családnál. Néhány hangos csuklás után át kellett értékelni a dolgokat a családnak. Persze ez Kanadában már nem egy űgy, itt házasodhatnak, sőt nevelhetnek gyereket is. Mert normális társadalomban úgy vélik, hogy jobb ha az emberek szeretik egymást, mintha gyülölködnének.

  • Boda Marcsi
    2013 május 19
    4:42 du.
    „Orbánra bármit mondhattok,de a normális családot képviseli,szerintem Ádám és Éva….a teremtés stb.csak
    nálatok lehet kétes…”
    😛 😛