Emlékezetem szerint a választások előtt viszonylag keveset foglalkozott a keleti nyitás gondolatával a biztos befutónak számító Fidesz, és annak vezére. Sokkal inkább hangsúlyozták, hogy Magyarországnak vissza kell szereznie (a szoclibsik által) elveszejtett nemzetközi tekintélyét, de hogy ezt a tekintélyt a Közel- és Közép-Kelet fél- vagy egészen diktatórikus berendezkedésű országival való stratégiai együttműködés révén kívánjuk megszerezni, arról nem nagyon esett szó. Azt gondolom Orbán nem is gondolt erre akkoriban. Ő azt képzelte, hogy a valódi szövetségeseink alig várják már, hogy a korrupt posztkommunista rezsim után jöjjön el végre az Európában erős többségben lévő néppártcsaládhoz tartozó Fidesz-országlás az elvitathatatlan tehetségű Orbán Viktorral az élen, akinek olyan hívei vannak az Unióban, mint pl. Martens.

A baltás gyilkos után, a Magyar Posta immár második azeri témájú bélyeg kibocsátására készül, ezzel jelezve a magyar és azeri népek megbonthatatlan egységét.

A Fidesz vezére egyáltalán nem érzékelte, hogy már uralomra jutása előtt is fogyóban volt körülötte a levegő szerte a szabad világban, különösen az USA-ban, Angliában, Franciaországban. Pedig elég látványosan nem jött neki kampányolni szinte senki a néppártcsaládból, és nem azért, mert azt gondolták, hogy úgyis sima lesz a győzelem. Az is lett, valóságos „fülkeforradalom” történt, a Fidesz megkapta az összes szavazópolgár egyharmadának(!) voksát, így hát élvezheti a parlamentben a kétharmados – azaz teljhatalmat biztosító – többséget. No, több se kellett a mi győzedelmes Viktorunknak, menten fejébe szállt a dicsőség. (Meg a jófajta magyar gyümölcspálinka, amit azóta már házilag is lehet párolni – adómentesen.)

Viktor vezér miután ki- és fölkente magát, üstöllést meglátogatta az Unió főbiztosát Barrosot, hogy elérje nála egy itthon olyan jól működő röpke ráhatással, hogy egyelőre ne ragaszkodjanak már ahhoz a három százalékos hiánycélhoz, mert a Gyurcsány-Bajnai kormányok egy romhalmazt hagytak maguk után, legyen az a hiány mondjuk úgy 6-7 százalék, mindjárt nagyobb lenne a mozgástér (mármint az övé – teszem hozzá.) No, erre a biztos úr gondolkodás nélkül beintett neki, hogy hátrább az agarakkal Viktorka, itt (még) nem te szabod a játékszabályokat, annyira nyújtózzatok, amekkora a takarótok. Ez volt az a pont, amikor Orbánnak elborult az agya, legalább annyira, mint amikor 2002-ben, meg ’06-ban megbukott a választásokon. Vérig sértődött, és akkor elhatározta, hogy majd ő megmutatja. Azóta mutatja, ahogy csak bírja. És elég jól bírja.

Még az is lehet, hogy ezt az eszement önkényuralmis játékot – ami persze nagyon nem játék – is ennek köszönhetjük részben, de a beteges Európa-ellenességet, a permanens szabadságharcot biztosan. Ha olyan megértők lettek volna, illetve lennének az európai testületek, kvázi idomulnának hozzá, akkor talán eszébe se jutott volna a keleti nyitás gondolata. Másként fogalmazva: neki csak az olyan Unió fogadható el, amely őt a legmesszebbmenőkig tolerálja. Habitusából adódóan nem tűri az ellentmondást. Nem olyan családból származik – mondhatnánk Bendegúz szavaival a Bakterházból.

Egyébként Amerikára már régen megorrolt a magyar nemzet szeretett, kedves vezetője. Még úgy 2002-ben, amikor minden igyekezete kevésnek bizonyult, hogy az inkább konzervatív-jobboldali Busch legalább egy fotózás erejéig találkozzék vele. Tudhatta az okát: nem volt hajlandó elhatárolódni miniszterelnökként Csurka vérfagyasztó szavaitól, miszerint Amerika azt kapta a tornyok lerombolásával, és mintegy 3500 ember halálával, amit megérdemelt. Most éppen Merkel kancellár asszonnyal készül összeveszni, amikor direkt félreérti a szavait, és óva inti legfontosabb kereskedelmi partnerünket, amely nélkül összeomlanánk, hogy a náci Németország mintáját követve tankokat küldjenek ránk.

Hiába na, önérzetes ember ez a mi Viktorunk, ráadásul finoman szólva nincs az a pókerarca. Olyan arcizom produkciót ereszt meg közszereplése idején, amelyekből még a kevéssé rutinos ember is mindent ki tud olvasni. Ki is olvassák, de hát azoknak, akiket már magába bolondított, legalább annyira tetszik a zavarát leplező cinikus vigyor, meg az a kissé kádáros vállrángatás, az előző napi pálinkafogyasztás mértékétől függő gyakoriságú ajaknyalogatás, meg a sunyi poénkodás, mint amennyire viszolygunk tőle, sajnos nem elég sokan.

Gulyás András