2014 március 3 12:48 de.
Már csak egy hónapja maradt a Minden Fideszes Lakjon Jól Alapítványnak arra, hogy szétossza az adófizetők milliárdjait a fidesznyik haveroknak, aztán még az is elképzelhető, hogy buknak megint, mint 2002-ben. Persze erre az esély minimális, hiszen a hazafi elvtársak a kétharmad birtokában a létező összes törvényt megváltoztatták a saját érdekükbe, és ez alól nem volt kivétel a választási törvény sem. Még egyszer nem akar Grácba kerülni a kedves vezető, biztos azért, mert kurva drága volt ott az all inclusive ellátás. Így inkább úgy döntött, hogy marad a nyakunkon élete végéig, de ha ő mégsem, akkor a suttyó rendszere a 100 […]
Read more ›
2014 március 2 11:30 de.
A hétvége alatt bejárta az internetet az Orbán kormány által kitüntetett – aztán kínosan visszavont – Szaniszló Ferenc publicista legújabb kommentárja Széles Gábor Echo TV adásain. Ebben bejelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök szövetségeseként, Magyarországnak fel kell készülnie a Kárpátalja magyarlakta régiók visszafoglalására és a Trianoni határok részleges revíziójára. Szerinte Ukrajna szuverenitásának megsértése, a lehetséges orosz-ukrán háború remek lehetőség arra, hogy Kárpátalja egy része ismét magyar kézbe kerüljön. „Magyarországnak fel kell készülnie arra, hogy akarja, nem akarja, vissza kell fogadnia Kárpátalját. Legalábbis annak magyar többség által lakott, trianoni határ menti részeit. (…) Az EU is a népirtó, magyargyilkos Benes dekrétumot támogatja. […]
Read more ›
9:41 de.
(Valami mással meg szegényebbek.) Sajátos a magyarok viszonya nagyjaival: Azok ugyanis vagy nem egészen magyarok – gondoljunk a Nobel-díjasainkra, ezzel összefüggésben meg a zsidó-magyar (v)iszonyra – ,vagy ha mégis, akkor rendszerint külországban végzik be tisztes pályájukat. Rákóczi fejedelemtől Kossuth Lajoson át a művészektől, a tudós elmékig lehet sorolni a listát. Itt van mindjárt ugye F. List, akinek csak apja, az anyakönyvben Adam List – volt magyar, édesanyja, és első tanítója csak németül beszélt, így aztán nem is bírta a magyar nyelvet, nyilvánvalóan nem magyar kultúr közegben lett a kor egyik legnagyobb pianistája és zeneszerzője, vagy Bartók Béla, aki ugyan megfellebbezhetetlenül […]
Read more ›
9:35 de.
„A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (németül Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei, röviden: NSDAP) német politikai párt, amely 1933 és 1945 között vezette Németországot. A náci (Nazi) kifejezés a német „Nationalsozialist” (nemzetiszocialista) szó rövidített alakjából származik. A párt Adolf Hitler vezetésével jutott hatalomra 1933-ban, főleg a németek militarizmusára és az első világháború utáni megaláztatások miatti revansvágyra apellálva. Az NSDAP hatalomra jutása után totális diktatúrát vezetett be, és megalapította a Harmadik Birodalmat. A NSDAP volt az egyetlen legális politikai erő a náci Németországban a Weimari köztársaság bukása után 1933-tól a második világháború végéig, 1945-ig. Az NSDAP elveiből és tetteiből egy új politikai ideológia, a nácizmus […]
Read more ›
2014 március 1 10:43 de.
Úgy tűnik, úgy ötven-hatvan évvel ezelőtt mértéken felül izgatta a Kelet-Európában élő népek fantáziáját két dolog: a latin, meg a győzelem. Különben hogyan fordulhatna elő, ha nem a nagy számok törvényszerűsége alapján, hogy e népeket mostanában egyszerre három gy(Gy)őző is boldogítja (bocs, Ukrajna esetében már csak boldogította): a Ponta, az Orbán, meg az ex-boldogító, a Janukovics. Oroszhonban egyébként igen népszerű még a Vlagyimir, Putyin elnök is édesapjától kapta keresztnevét (Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin). A Vlagyimir pedig „világbírót” jelent – ahogyan erről felvilágosított egy orosz barátom (a „mir” világ-ot, a „vlagyitty” ige pedig, bírni-t, birtokolni-t jelent). Persze ez csak hülye játék a […]
Read more ›
6:00 de.
„Nehogy azt tessék hinni, hogy én minden nap ide járok, meg, hogy nincs mit csinálnom, csak az a helyzet, hogy elpilledtem egy kicsinykét ebben a nagy melegben. Ne tessék csodálkozni azon, hogy magyarul, meg ilyen módiasan beszélek, mert én, kérem, Debrecenből való vagyok. Micsoda szép kis város volt az annak idején, de úgy hallottam, most már ott is csak azok a ronda nagy építkezések, azok a shopping centerek, na, azok úgy, de úgy elcsúfították! ’56-ban apus bezárta a businesst – volt egy kis rádióműszerész műhelyecskéje – és mindnyájan – apus, anyus, az öcsém és én – felültünk egy teherautóra, és […]
Read more ›
12:05 de.
Tisztelt Orbán Elvtárs! Haló poraimból, küldöm szívélyes elvtársi üdvözletem, és egyúttal gratulációmat is! Tátott szájjal figyelem és iszom szavaidat, vörös nyakkendős úttörőként csodálom engem is hajazó tetteidet. Kampány van, értelek én, a maximumot kell kihozni mindenből, és ahogy annak idején mi tettük: a közösből is. Fölöttébb ügyes vagy, Orbán Elvtárs, és bár kopasz vagyok, engem is hajazol. Kampány van, mondottam, és ennek kapcsán mondom: nem értem, mért dobsz be mindent, amit a demokrácia jogi és etikai határain táncol. Mi annak idején, épp, mert biztosra mentünk, nem kampányoltunk. A kampányunk mindössze annyi volt, hogy felszólítottuk a Mi Népünket, hogy szavazzon a […]
Read more ›