Wass Albert híve Auschwitzból Birkenauba?
Áder János részt vett az Auschwitzból Birkenauba tartó emlékmeneten, mi több, beszédet mondott a Nemzetközi Élet Menete megemlékezésen.
Aligha találhatunk olyan kormánytagot vagy a Fideszhez közel álló főméltóságot Magyarországon, aki valamilyen szinten ne vállalt volna közösséget az antiszemitákkal, rasszistákkal.
Vajon a Nemzetközi Élet Menete szervezői miért hozzák minduntalan helyzetbe a Janus-arcú politikusokat?
Hol van az a határ, ameddig eltűrik az antiszemitizmus és rasszizmus melletti megnyilvánulásaikat?
Vajon meddig lehet még konszenzust keresni például azzal az Áder Jánossal, aki Wass Albert szobrát avatta 2008. június 28-án Debrecenben, és hosszasan ecsetelte e jogerősen elítélt háborús bűnös, közönséges gyilkos „vitathatatlan érdemeit”.
Áder János, az Országgyűlés alelnöke avató beszédében kiemelte: „Wass Albert a legolvasottabb magyar írók egyike. Könyvei immár a saját életüket élik, a saját sorsuk szerint találják meg olvasóikat. Életműve azért oly eleven, mert műveiben kiapaszthatatlan és csillapíthatatlan életerő van. Életműve az életről szól, a mi életünkről, a mi könnyeinkről, a mi örömeinkről, az árulásainkról, a hősiességünkről, a szétszóratásunkról, a küldetésünkről. Arról a küldetésről, hogy magyarként szeressük egymásban a magyart, és emberként tiszteljük egymásban az embert.”
Így aztán a magyar irodalomtörténet egyik legnagyobb magyar költőjeként-írójaként Wass Albert bekerült az alaptantervbe, mint kötelező tananyag.
Ádernek azonban ahhoz egyetlen szava sem volt, hogy a kormány a 70. Magyar Holokauszt Emlékév alkalmából elképesztő történelemhamisításra készül a túlélők és leszármazottaik és az egyre szélesebb társadalmi tiltakozás ellenére.
A Nemzetközi Élet Menete többéves erőfeszítése, óriási munkája, nemes céljai nem érik el a kívánt eredményt, mivel vezetők, a szervezők nem veszik tudomásul, hogy a politikai helyzet az utóbbi években rendkívül sokat romlott. A mindenkori kormánnyal való tradicionális és szoros együttműködésre ma már elvtelenség hivatkozni. A mai Magyarországra az antidemokratikus berendezkedés és az intolerancia a legjellemzőbb, tehát a Nemzetközi Élet Menete szervezői sem tehetnek úgy, mintha ezt nem vennék észre. Így az elvtelen megalkuvás, sőt a gyávaság megalapozott vádjával kell szembenézniük.
Azoktól a fideszes politikusoktól és diplomatáktól ízléstelen provokáció a holokauszt áldozatainak emléke előtti kegyelet, akik a magyar köztereken Wass Albert szobrokat avatnak és fasisztákat dicsőítenek.
Garai-Édler Eszter
1:19 de.
Többen úgy láttuk, hallottuk a Híradóban, hogy eléggé bűnbánó, alázatos volt Áder János.
Az meg, hogy felavatta egy híres magyar író szobrát, ne vitathassa e senki Tőle, Magyarországon.
Wass Albert nem volt náci, csak hazafi.
Szerette a népét, és Hazáját.
1:20 de.
Az meg, hogy mit hazudtak róla össze-vissza a románok, na, tőlük jobban senki sem rekeszti ki a kisebbségeket,még az eredetileg ott született magyarokat sem…
1:45 de.
Hát bizony valahogy nem jön össze az életmenetének élére állása és ott még beszédet is mondani és a Wass Albert szobor állitása de a FIDESZ a Horthy emléktábla és a szobor állitásától sem határolod el. És sulyos történelem hamisitás az is amikor a tantervbe beveszik Wass Albertet, ne feledkezünk arról sem, hogy a holokausztról való megemlékezés során megszolal Schmidt Mária aki egyéb megszolalási alkalmakkor igyekszik a Horthy rendszer büneit elbagatelizáni, de megszolal Boross Péter is aki magánemberként -mint az Antall kormány tagja- elmegy a Horthy ujratemetésére akinek belügyminiszteri példaképe az a Kersztes Fischer Ferenc akinek a minisztériuma a Kamenyevsazki „idegen rendészeti eljárás lebonyolitotta” na de ez még 1941-ben tötént akkor még nem voltak itt a németek
1:53 de.
Szombaton kora este érkezett a hír: Együttműködési megállapodást kötött a Veritas Történetkutató Intézet, valamint a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány
Népszabadság
hát mi van itt megbolondult az ország egy része
2:04 de.
Ader a puszta jelenletevel,megbecstelenitette,meggyalazta a sok-sok szazezernyi magyar zsido aldozat draga emleket!!
a kormany ujabb pofont adott a zsidosagnak!!
magyarorszag ma,az europa unio elso fasiszta allama!!
2:06 de.
Apukam,nehai Asher Alexander z”l eletenek 89-eveben hosszu szenvedes utan elhunyt!
gyaszolja fia,;
asher jr
2:40 de.
A parlamenti bizottság osztozkozdás végeredménye szerint a Jobbik – magyar náci párt – nyerte el az Oktatási bizottság elnöki címét.
.
A minap írta valaki itt a KMH felületén, hogy az unokája iskolájában az egyesek szerint a Jobbikhoz gyengéd szálakat ápoló egyik fiatal történelemtanár kijelentette a nyolcadikos gyerekeknek, hogy ő a Holokauszt anyagát nem adja elő, de nem is kéri számon, nem feleltet belőle. Nem csoda, hogy ide jutott Magyarország ilyen aljas államfővel, házelnökkel és kormányfővel…
Magam, társaságba soha nem hagyom, hogy a Jobbikot külön emlegessék a fidSS-től… Tagadhatatlan, hogy összetartoznak, mint vetés a földjével…
.
2:45 de.
Bocs’ társaságba, helyesen társaságban.
˙
˙
Másrészt, a cikk minden szavával tökéletesen egyetértek.
.
3:39 de.
Magyarországon a jobboldaliság szinte azonos a szélsőjobboldalisággal. A különbség csak annyi, hogy szélsőjobb nem annyira szalonképes, ezért trükkös fordulattal le kellett választani a „normál” jobboldalról.
Azonban mára már ez az állapot is némi változáson esett át tekintettel arra, hogy a Jobbik kénytelen kelletlen parlamenti álcát vett magára, minek következtében néha őt is kötelezik bizonyos konvenciók…
Itt van például ez a „megszállási” emlékmű ügy. Az egyszerű polgár elvárná, hogy ebben az ügyben az ellentüntetőket és a Szovjet Hősi Emlékmű viszontzaklatását ezek a nácik adják, de nem. Most a központi fő harcálláspont úgy látta jónak, ha ezek inkább kimaradnak, mert a választások derekán hogy venné ez ki magát a naív kezdő választók szemében, akik a kutyasímogató, békés polgárt látják a nyilas Vonában… Inkább most menjen ki a helyszínre az ügyeletes vérnáci; 64Vármegye „mozgalom” és tiltakozzanak ők a még mindig álló felszabadítási emlékmű ellen. Ők már úgyis annyira bemocskolódtak a 2006-ban szervezett zendülés kapcsán… (Amiből persze a fidSS jogászhadsereg [Balsai* féle semmisségi blöff] által „rehabilitálva”, végsősoron győztesen jöttek ki).
Így aztán az elesett szovjet hősök emlékét ápoló diadaloszlop bemocskolása az amúgy is szennyes, a Fradi B-középből központilag összeállított bandára maradt, ami persze nem zárja ki azt lehetőséget sem, hogy ezek a banditák éppúgy tagjai (választói) a Jobbik-nak, mint ‘stenments, akár a fidSS-nek is.
˙
˙
*Balsai István: az Antall-kormány egykori igazságügyminisztere, majd az ballib fidSS pálfordulását követően ott talált megfelelő talajt szélsőjobbos szimpátiái ápolására, mely iránynak legfőképpen és jogászi pályája csúcsaként is emlegetett a 2006-ban szervezett utacai zavargásokra kihegyezett államcsíny kísérlet részvevőinek a rehabilitálására összecsapott semmisségi törvény tette föl a pontot. Ezek után hálából a fidSS, mint több más hasonló hívét őt is benyomta az Alkotmánybíróság nyugdíjas állást kiérdemelt többi obsitos felforgatói közé…
3:58 de.
A mindenkori magyar kormányok pofátlanságára jellemző ez az újabb provokáció.
Az hogy antiszemita szemét csürhe,már megszoktuk.Arra nem számíthattunk,hogy halottainkat is meggyalázzák. A rendezőknek kellett volna leellenőrizni előzetesen a résztvevőket. wass albert és szálasi most együtt röhögnek.Én magam pedig a holokausztról megemlékezés napján szégyellem hogy valaha is oda tartoztam.Vagy legalább is azt hittem,hogy a náci-férgek már nem rágják ennek a szerencsétlen országnak a gyökereit. TÉVEDTEM !!!
4:36 de.
Neked (Garai-Édler Eszter) a holocaust, nekem Trianon fájdalma feledhetetlen
Tizenkettedszer masíroztak fővárosunkban tegnap az „Élet Meneté”-n. S ez alkalommal sem maradtak el a megszokott toposzok: mi, magyarok, bűnösök vagyunk kiirtásukért. Minderről Benedek István, a jeles elmeorvos juthat méltán eszünkbe. Nem lehet velük öt mondatot sem váltani anélkül, hogy ajkukról a zsidó sérelem fordulat ne hangzana el. De, jó magyar szokás szerint, ilyenkor valahogy soha sincsen a bársonyszékben éppen ülők közül, aki figyelmeztetné őket: ahonnan enni kapunk, oda nem piszkítunk.
Igaz persze, miért is figyelmeztetnék őket, hiszen úgysem hederítenének reá. Márpedig elmeorvosok a megmondhatói, hová vezet az akár vélt, akár valóságos traumáink állandó felgöngyölgetése, ráadásul úgy, hogy azokért mindig mindenhol csak másokat okolunk.
Benedek professzor örök álmát alussza, mi pedig arról álmodhattunk legfeljebb, hogy egyszer fordul a kocka, és felhagynak az őket befogadók állandó kioktatásából, imamalomszerű megleckéztetéséből. Mert akár hiszik, akár nem, egyre nagyobb erre az igény.
Mert elképesztő, fővárosunk szívében mi minden hangozhat el ilyenkor részükről. Nincs az a muníció, amit ne sajnálnának a szüntelen reneszánszozásukat lehetővé tevők befeketítésére. Így tegnap közvetítették Simon Peresz izraeli államelnök aznapi üzenetét:
„A holokauszt fájdalma felejthetetlen, és nem is szabad elfelejtenünk, ezért leckeként kell felhasználnunk a fiatalabb generációk számára, hogy óvakodjanak beengedni az antiszemitizmust, a gyűlöletet, a rasszizmust az életükben.”
De elhangzott olyasmi is a részéről, amit kár, hogy éppen köreiken belül nem tartanak meg valahogy: „Izrael igyekezett Magyarországgal új kapcsolatokat kialakítani, hogy olyan földet alakítsanak ki, ahol nem ölhetnek meg senkit, és senkit nem érhet inzultus.”
Kérdés, kívánsága történetesen mireánk, magyarokra is vonatkozott-e vajon? Merthogy erre nem adott feleletet. Mint ahogyan a többi aznapi megszólaló sem. Sőt
Éli Rubinstein, a kanadai Élet Menete szervezet nemzetközi igazgatója kijelentette:
„Annak az országnak a földjén állok, amely szüleim és mások feltétlen szeretetét gyilkos gyűlölettel viszonozta.” Gordon Gábor, az Élet Menete Magyarország Alapítvány elnöke pedig, hogy „1944-ben megpróbálták a teljes zsidóságot elpusztítani, de ez nem sikerült”.
Végül Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete is megszokott formáját hozta. Nem felejtett el aggódni most sem a Jobbik előretörése miatt, hiszen e pártnak „neonáci programja van” ugyebár, ezért aztán minél többeknek kell eljönniük az ilyen menetekre.
Minél többeknek, mert csupán az így megvalósuló összefogás az, ami „megakadályozhatja a holokauszt megismétlődését”, tette hozzá. Az ember egyszerűen tényleg nem tudja, sírjon, vagy nevessen ekkora ostobaság olvastán. Vagy éppenséggel elmeorvosért kiáltson.
Jó, hogy mindezt Benedek professzor nem érte meg. Akit élete végén megkeserítettek a már akkor is ugyanígy vádaskodók. Hányszor elmondta: nekünk Trianon fájdalma feledhetetlen. Kéretik ezt végre tudomásul venniük nekik is.
5:01 de.
Arról tudsz-e Eszter, hogy másokat is jogerősen elítéltek, illetve üldöztek Rákosi, illetve Ceaușescu rendszerében, pedig a vészkorszakban szembeszálltak a náci intézkedésekkel? Ilyen volt például Somogyváry Gyula író és képviselő, Kállay Miklós miniszterelnök és az erdélyi Márton Áron püspök. Utóbbit ugyanaz a rendszer üldözte és börtönözte be, amelyik Wass Albertet is megpróbálta elpusztítani.
Kérem, vegye a fáradságot a kedves olvasó és Márton Áron kapcsán olvassa el, hogy milyen rendszer „jogerős ítéletére” hivatkozva gyalázzák egyesek tudatosan vagy ostobán Wass Albertet, figyelmen kívül hagyva az USA független bíróságának felmentő ítéletét is.
Márton Áron – Wikipédia
hu.wikipedia.org/wiki/Márton_Áron
Figyelő, ha nem menne át a link – ahogy máskor is – kérlek próbálj segíteni.
5:02 de.
bartha, otthon pimaszkodj!
5:25 de.
ifjtl: trianon fájdalma feledhetetlen…jaj, jaj, hullajtanak könnyeket érte, de semmi mást nem tudnak csinálni! ellenben az, hogy mind a mai napig nem nézett szembe se maga, se „népe”, se egyetlen kormány azzal, amit elkövettek, az azért megindokolja az ilyen fajta hozzáállást, mint amit ebben a kommentben tanúsít!
úgyhogy, ha már ostobaságról beszél, nézzen szépen tükörbe, és ne a tükörre haragudjon!
tudja, fiam, én egy jobbikos kocsmába járok a napi hülyeség adagomat bevenni. az élet menete okán a tulaj felháborodottan reklamálta, hogy egyetlen magyar zászlót se látott a menetben lobogni. halkan visszakérdeztem: magyarokat, vagy zsidókat toltak át a túlvilágra? nem volt válasz, csak szótlanul kicsapolta a pohár sörömet.
javaslom, fiam, egy cseppet gondolkozzon el, mielőtt habzani kezd a szája. tudja, nem szép látvány…
5:34 de.
Azoknak, akiknek nincs türelmük végigolvasni Márton Áron életrajzát, ide másolok két ide illő idézetet, hogy lássák – Garai Édler Eszterrel ellentétben – mennyire veszi komolyan a Jad Vasem Intézet a román állam „jogerős ítéletét”.
Márton Áront ” A bukaresti katonai törvényszék 1951. július 13-án életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte.”
„Kiállása miatt 1999. december 27-én a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a „Világ Igaza” címet adományozta a püspöknek.”
5:40 de.
@Ille István:
„halkan visszakérdeztem: magyarokat, vagy zsidókat toltak át a túlvilágra”
Ezzel te magad is elismered azt, amit a nemzeti radikálisok mondanak, jelesül, hogy a zsidók nem magyarok.
5:45 de.
ifjtl: „ahonnan enni kapunk, oda nem piszkítunk.” Maga ott enni kap? Jó magának. Nekem meg kellett érte keményen dolgozni. Én nem kaptam semmit.
Azt pedig el tetszik felejteni, hogy azoknak az elpusztított zsidóknak semmi köze Trianonhoz. Felesleges párhuzamot vonni. Trianon egy támadó háború büntetése, a Holocaust pedig egy hatalmas rablógyilkos banda tobzódása. Magának mindegy? Tényleg mindegy?
5:46 de.
Asher Alexander זצ”ל
Őszinte részvétem élete során sokat szenvedett Édesapád elhalálozása alkalmából.Ha ilyen létezik,hát legyen vigaszodként hogy mindnyájan csak vendégek vagyunk ezen a földön.Az Úr adjon Neki nyugodalmat.Emléke legyen ÁLDOTT.
5:46 de.
jani: árulja már el, honnan a francból veszi a jogot, hogy megítéljen bárkit is?
5:47 de.
Fenyvesi Glória: Adler mindig bűnbánó arcot vág. Van is rá oka.
5:52 de.
vipera: valami értelmezési gondja van. nem magyar állampolgárként küldték őket a halálba, hanem vallásuk szerint.
egy zsidó vallású nem lehet magyar állampolgár? egy katolikus akkor miért? vagy egy buddhista? egy mohamedán? ugyanis jelenleg is akad belőlük bőven!
javaslom, ezen dolgozzon még egy kicsit.
főleg támassza alá érvekkel, hogy egy zsidó vallású magyar állampolgár miért is nem magyar? ha szabad javasolnom, ne a szíriuszi eredetünkkel kezdje…
5:57 de.
Ille Pista,
azt gondolom túlzott igényeid vannak egy veszett kutyától. Gondolkozzon?Mivel?Ne habozzon a bűzbarlangja?Nem tehet róla. Vegetatíve él bele a világba.Válaszra méltattad?Miért?
6:10 de.
gyuri10: miért? mert jó kedvemben talált, és átmenetileg embertársamnak tekintettem. de ez kezd múlni.
6:22 de.
vipera. Már a kérdés felvetése is aljas.
6:26 de.
llanfair: feltételezem, hogy vipera magyar állampolgár. szőke és kék szemű. holnap elviszik megsemmisíteni csak ezen jegyek okán, pedig magyar állampolgár. fel lenne háborodva? fel, bizony!
6:33 de.
Úgy látszik, hogy érthetőbb legyek és ne legyen összekapcsolható a két Világháborúval a magyarországi zsidók problémája a Kárpát-medencében, alább küldök a XIX. szd-ból néhány ismert történelmi személyiségünktől (okirati bizonyítékokkal fellelhető) elgondolkoddtató szónoklatokat a magyarság egészséges életére és fennmaradásához intézett intelmüket.
Én bizony azon csodálkozom el, hogy miért nem hallgattunk például egy Széchenyire, aki a nemzetünk megmaradásáért küzdött és mennyire előre látta a mai jelenünket.
„Kölcsey Ferenc: Ahol megszaporodnak, a nép elszegényedik, az ország összeomlik
»Az adózó nép szegénységének veszedelmesebb forrása nem lehet, mint a zsidók szemlátomást való szaporodása. Mely országban a zsidók megszaporodnak, az vagyoni végromlás szélén áll.« (A szatmári adózó nép állapotárul (1830))
Berzsenyi Dániel: A nép demoralizált népcsalóiktól és orgazdáiktól szenved
»Tisztelet, becsület a becsületes zsidóknak; de meg kell vallani, hogy a szegény falusi zsidók többnyire oly egészen demoralizált népcsalók és orgazdák, hogy azokat a nép között megszenvedni, vagy még azokkal bort és húst árultatni csupa veszedelem, mert így éppen alkalmat adunk nekik az orgazdaságra, s lehet félni, hogy így azok napról napra szorosabb szövetségbe keveredvén zsiványainkkal, azokat még oly rablásra is vezetik, milyenről azok gondolkodni sem tudtak volna, melyre pedig nálunk már vagynak is példák.« (A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul (1833))
Gróf Széchenyi István: Az angolok és franciák egyenjogúsíthatták őket, mi nem
»Az angol nemzet egyenjogúsíthatta a zsidó fajt. Mert ha például én egy palack tintát töltök egy nagy tóba, azért annak a vize nem romlik el és mindenki ártalom nélkül megihatja. A nagy angol elemben a zsidó elvegyülhet. Ugyanez áll Franciaországra nézve is. De ha a magyar levesbe az ember egy palack tintát önt, megromlik a leves, és azt nem eheti meg az ember. Más példát is hozok fel. Egy bárkában ülök, és abban van a gyermekem és másnak a gyermeke, és a bárkába bejön a víz, s előttem apodictice áll, hogy e két gyermeket benn nem tarthatom. Az igaz, hogy ha a magamét lököm ki, és a másikat benntartom, azt az újságban fogják hirdetni. De bíz én inkább a magam gyermekét tartom meg, és a másikat lököm ki. E tekintetben tehát a liberalizmus egyenesen a nemzet rovására történik. És az nem vélekedés, mert apodictice, számszerűen be lehet bizonyítani, hogy minden ilyenféle kedvezés csorba a nemzetiségre nézve.« (Beszéde a Felsőházban (1844. október 1.)) „
6:55 de.
ifjtl: ez sem segít magán…gondolkozzon el azon, mi is indította e veretes idézetek ide hozatalára. nomeg, egy cseppet morfondírozzon el széchenyi ostobaságán is: nemzetiség? na, neeee…
ki ne találja már, hogy mai jelenünk a zsidóknak köszönhető!
7:07 de.
Asher jr. – osztozom fajdalmadban.
Ismeretlenul is- szivesen olvastam postjait.
Emleke- legyen aldott.
A mi hoseink- a tulelok-lassan itthagynak bennunket.
Vigasztaladjunk- az itt felnovo- csodalatos-
uj nemzedekben.
7:25 de.
Izraeli
Todah raba gadol liber haver!!
si tu veut aussi comme beaucoup d’autres yehudim dis Tehilim pour mon père!!
7:30 de.
IfjTL: Kossuth egészen mást mondott. Azt nem olvasta? De rendesen alátámasztja aljas antiszemita nézeteit. Ha nevekkel takaródzik akkor azt hiszi emberré válik?
„Nagyjaink” szónoklatai engem igazolnak. Nem véletlen, hogy mindig le voltunk igázva. De ha esetleg ezek a „történelmi” személyek igazat mondtak 170 éve, az előzményeket, hogy miért lettek olyanok azt nem olvasgatja? Az elmúlt 170 év alatt semmi nem változott?
Egyszer még ez a vona is „történelmi” személy lesz. Rémes!!!! A jövő rasszistái vele fognak takaródzni?
Anglia egyenjogúsította őket? Mennyivel gazdagabbak mint a rasszista Magyarország? Ezt sem látja? A baj az, hogy maguk még mindig azt az ostoba előítéletet alkalmazzák amit „nagyjaink” tévedése kreált. Pedig azért ez jó bizonyíték nagyjaink ostobaságára. Nem? Ez egyszer már népirtásba torkollott. Nem lehetnek rá büszkék. De nem is szégyellik? Az ország a nacionalista, korlátolt, buta magyarok miatt tart ott ahol tart. Akik csak ahhoz értenek, hogy másokat hibáztassanak és akik nem úgy gondolkodnak azokat elüldözzék. Száz éve Trianon siratják.
Azt sem veszik észre, hogy a többet vesztő Ausztria azóta a világ egyik leggazdagabb országa lett? A sírás mutogatás még senkin nem segített. Az csak fájdalomcsillapító.
De miért nem másolja ide hitler „könyvét”. Az jobban „bizonyít”.
7:54 de.
Aki a bűnt mentegetni, relativizálni, megkérdőjelezni akarja, erkölcstelenséget követ el. Így maga is bűnössé válik.
Mert minden engedmény, minden megengedő, önfelmentő vagy önigazoló gesztus oda vezethet, ahol most állunk. Újra megtörténhet, aminek sosem lett volna szabad megtörténnie.
Auschwitzban minden harmadik áldozat magyar zsidó volt. Itt lelte halálát közel félmillió honfitársam. Ők azok, akiket Magyarország német megszállása után a magyar állami szervek közreműködésével alig néhány hét leforgása alatt szisztematikus kíméletlenséggel gettókba zártak, majd ide, Auschwitzba deportáltak.
1944 tragédiájának a megértéséhez önmagunkkal kell szembenéznünk. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a végső megoldás kikényszerítése a német megszállók ördögi terve volt. Máig ható fájdalom, hogy a magyar állam nem szegült szembe ezzel az akarattal, sőt annak kiszolgálójává vált. Az 1944. március 19-én megszállt Magyarország nem védte meg polgárait. Hatóságai azok szolgálatába szegődtek, akik honfitársaink elpusztítására szövetkeztek. Nem jelent sem mentséget, sem magyarázatot, hogy ez Európa sok más országában is így történt.
Mert halottainknak semmilyen magyarázat nem adhatja vissza az élet lehetőségét. Senki sem adhatja vissza őket nemzetünknek. Ez közös veszteség, közös fájdalom, közös gyász nekünk, ma élő magyaroknak. És közös gyász, közös veszteség, közös fájdalom az utánunk jövőknek.
Közös a sorsunk.
Közös a sorstalanságunk.
Mert akik zsidó honfitársainkat megalázták és halálba küldték, azok a magyar nemzetet is megalázták, egész nemzetünknek okoztak pótolhatatlan veszteséget. Mindegy, hogy náci németként vagy a hitleri ideológiát kiszolgáló magyarként tették, amit tettek.
Nincs bocsánat arra, ha egy állam a saját polgárai ellen fordul.
(Áder János, Auschwitz. 2014. április 28.)
http://www.keh.hu/beszedek/1866-Ader_Ja … schwitzban
Ime, egy bizinyság arról , hogy a cikk írója hazudik, ellenszenvvet létesít olyan ügyben, ami NEM igaz. Példa rá ez a beszéd és link!
8:00 de.
http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rton_%C3%81ron
Jani kérésére betettem ezt a linket.
8:09 de.
figyelő: ellenszenvet létesít…hát, ezen kívül, áder, biza, csak az eszét játssza, kifelé mórikálja magát, mert ezen beszéde alapján jól seggbe kellene rúgnia orbánt a témában állítandó emlékmű okán.
de nem teszi, mert egy gyáva szar, és orbán palotapincsije.
semmi baj, bencsics, eggyel több, akinek a seggét nyalhatja. meddig bírja még nyelvvel?
ja, és javaslom, hogy a pest-környéki bíróságon adja be a feljelentését. ott később fogják kiröhögni. 😀
9:05 de.
Áder hol vagy?
SOS SOS SOS OSSZÁTOK AZONNAL GYERTEK!!!!!!!!!!!!!!
Várhatóan ma délután 15:00-kor megindulnak a rendőrök, hogy erőszakkal megtisztítsák az elátkozott emlékmű helyszínét a polgári engedetlenkedőktől. Sok új kamerát szereltek fel, parancsnoki eligazítást kaptak a nagy számban megjelenő rendőrök… A szervezők azt kérik a szimpatizánsoktól, hogy kinél hamarabb menjenek a helyszínre, hogy legyen ember az elhurcoltak helyére állni!!!
Ezúton is kérik a sajtót, mert ennek is visszatartó ereje lehet, hogy menjen a helyszínre!
9:50 de.
EEE
Látja, ha kiment volna az Élet Menetével, most közvetlenül szólhatna Ádernek! De ha már igy alakult, legalább annyit elérhet, hogy Ille is itt legyen a Szabadság téren, hogy „az elhurcoltak helyére állhasson”. (Addig is békén hagyná ezt a jobb sorsra érdemes KMH-t.) Fél négy van, kint vagyok a Szabadság téren, a „tömeg” ugye a jegyzői határozatra vár, – de igazából magácskát se látom…
10:44 de.
dr. nagy (?), amennyiben vállalja nevét (éntőlem lehet ez is), kiteszem önálló postként a hozzászólását, mivel hozzászólásnak túl hosszú, és a reagálások túlzottan elvinnék a témát.
majd eldönti, ahogy a nevét is…
10:57 de.
Asher jr.
Őszinte részvétem. Vigasztaljon a Mindenható téged !
Valószinű az egyetlen hiteles és igaz túlélőt vesztette el a KHM Édesapja/Apukája eltávoztával. Mindenki méltányolta gyakori jogos felháborodását, ő megtehette!
10:58 de.
Áder tulajdonképpen semmiről sem beszélt Auswitzban.
http://endresy.blogspot.de/2014/04/ader-beszelt-valamirol-auschwitzban.html
Lényegét tekintve Birkenau-ban sem.
AZ MTI-s tudosítás egyetlen értelmezhető jelentése, ha a magyarul-tudást feltételezzüka sajtósról, hogy ennek a cikknek az első mondta („Áder János részt vett az Auschwitzból Birkenauba tartó emlékmeneten”)
hibás.
Ennek fényében:
„Altorjai Anita, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatója az MTI-vel azt közölte: a repülőgép meghibásodása miatt az elnöki delegáció gépkocsival ment Birkenauba -, így sajnos a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt az államfőnek nem volt lehetősége arra, hogy az Élet menetével tegye meg az utat Auschwitztól Birkenauig”.
11:07 de.
iván: ugye, tisztában van azzal, hogy a jobb sorsra érdemes KMH-ról még csak esélye sincs véleményt alkotni? nem a maga színvonala, nem is értem, miért jár ide? személyeskedésen kívül mást még nem bírt kipréselni magából.
amúgy mit keres maga a szabadság téren? csak nem kivezényelték szemetet szedni?
11:27 de.
ifjTL !
˙
Példáid éppen, hogy alátámasztják a kollektív felelősség tényét, mert ha van kollektív dicsőség, akkor a kollektív felelősség is igazolva van.
Ha nemzetünk eme nagyjai – akiket itt felsorolsz – is antiszemiták voltak, akkor ez a tény – mint itt is – hivatkozási alapot szolgáltat az úgynevezett kisember számára, hogy jogosnak magyarázza az aljasság legfelső, helyesen inkább a legmélyebb fokát: csecsemők, gyermekek, öregek, asszonyok és családapák megfosztását mindeüktől, emberi mivoltuktól is, aztán deportálják őket az üzemszerű megsemmisítés helyszíneire. A megsemmisítettek vagyonát, lakását, de még a ruháikat is teljesen a maguk tulajdonaként kezelik… Még az sem mentség, hogy a középkori Magyarországon meghozott szégyenletes törvények olyan számtalan megaláztatásban és gettósításban volt a zsidóságnak része, számtalan pogrommal fűszerezve (egyházi segedelemmel).
Mégis voltak emberek – az igazak – akik legalább megpróbáltak valamit tenni, ezek azonban még az egy ezreléket sem érték el… Ez volt az a kivétel, amely sajnos erősíti a szabályt.
Az egyik ember tettleg, a másik közömbösen – külső szemlélőként, vagy a függönye mögül leselkedve – vett részt ebben tömeges népirtásban, és rablógyikosságban, amelyre a résztvevők számára nincs mentség. Mert ahelyett, hogy – mint mindössze 12 év múlva, ’56-ban – föllázadtak volna, szemük láttára hagyták elhurcolni a szomszédjukat gyerekeikkel és szüleikkel együtt
.
Mert amig a németek szinte nap,mint nap szimbolikusan és valóságban is bocsánatot kérnek az apjuk a nagyapjuk bűnös múltja miatt addig, itt e fórumon is többen továbbra is magyarázzák a megmagyarázhatatlan bizonyítványt… Szomorú és szégyenletes mentalitás…
.
11:42 de.
IfjTL
A Horthy Magyarország gazdasági csodájának a motorja a magyar zsidóság volt. A magyar zsidók deportálása Magyarország harakirije volt. Kényszerből vagy önként – más kérdés.
11:47 de.
A személyeskedés, mások ronda jelzővel illetése,folyamatosan,-csak mert más véleményen van,-az színvonal?
11:48 de.
Azért vannak magyar tehetségek is, nem gondolja?Jani…
11:50 de.
fenyvesi glória: az. alacsony színvonal, de színvonal. a maga politikai nézete – mert ne tévedjen, nem véleménye van, hanem hitvallása – viszont színvonal alatti.
11:52 de.
fenyvesi glória: látom, nem érti. a jani által jelzettek is magyarok voltak. a 600ezer halálba küldött is magyar volt, de zsidó volta miatt deportálták.
11:55 de.
IfjTL
Trianon a magyar zsidóságot is sújtotta. A kereskedők elvesztették az adriai kikötőket, visszaszorult az általuk beszélt német és magyar nyelv használata, az új határok és vámok korlátozták őket a mozgásukban. A nyelvhasználat beszűkülése az újságírókat, tanárokat, színészeket, írókat stb-t is hátrányosan érintette.
12:30 du.
Fenyvesi Glória
2014 április 29
11:48 de
Amit Ön kérdez, az egy más téma.
1:00 du.
Ascher Alexander!
Fogadja részvétemet, és vigasztalódást kívánok…
1:03 du.
Azért ne vitassuk el, hogy magyar-magyarok is léteznek,
Magyarországon, Hála Istennek!
És remélhetőleg többen leszünk,a pozitív népesedési politikának köszönhetően…
1:12 du.
„Magyar magyarok”? Tényleg? Kanadában valóhogy nincsenek kanadai kanadaiak, vagy Amerikában amerikai amerikaiak…
Ha pedig félmillió magyar elhagyta az országot, nincsen olyan népesedési politika ami ezen javitana.
1:21 du.
Fenyvesi Glória
Tessék már nekem leírni úgy amúgy antropológiailag hogy hogy is néz ki egy magyar-magyar, milyen jellemzői vannak, csak hogy tudjam, ha végig megyek az utcán, vagy leülök valakivel beszélni, hogy ráismerjek, mert én eddig úgy tudtam magyar ember van és nem magyar-magyar
1:38 du.
Mert Kanada és az USA eleve egy keverék állam.
Nincs több ezer éves történelme…
És Államalapító őslakosa…
Önök más népeket is magyarnak mondanak,(Ezért gondoltam tisztázni…) akik itt élnek,pl. a cigányokat is-gondolom.
Ők Magyarországon is élő cigányok, akik Indiából származnak…
Mit gondolnak, tévedésből nevezik ezt a Hazát Magyarországnak?
2:25 du.
Idesdrága kisangyalom, Kólika..
Tuggyákesztetet a mayák, incák, meg a Feketelábu indiánusokis? merhogyám itten aszongyák, hogy a füntijek má’ akkó’is ittensíg éltek, amikor a mgyarijak ezerévve ezelőtt leszurták a cölöpöket meg fél ejurópát kalandozásügyileg..
lehet, megleplek, magyarország nemtartozik a a nagy, történelmi nípek népes csalággyába, minda germánok, a trákok, gallok, zuluk, kinajijak, zsidók, perzsák, görögök..(ess té, meg bé.)
2:29 du.
Fenyvesi Glória: No, valakivel olvastassa fel a történelemkönyvet. Mennyien maradtunk a tatárjárás után? Mennyi ember pusztult el a török alatt? Hány gyermeket csináltak a tatárok, törökök és Habsburgok? Mennyi és milyen nációt telepítettek be Magyarországra? Ez nem matek, egyszerű számtanpélda kedves Glória. Nehogy kiderüljön, hogy egy csepp magyar vér sem csörgedezik „magácskában”.
Azután mit csinál a mellveregető tégláival? Ez nincs meg magának DVD-n?
2:40 du.
llanfair: mégis, melyik történelemkönyvet? azt, amit most írnak? abban még a mohácsi vészt is döntetlenre hozzák ki!
4:56 du.
Fenyvesi Glória
2014 április 29
1:03 du.
Bocs, de kik azok a magyar-magyarok? Nem. Nem személyeskedni szeretnék. Érdekelne. Tényleg.
Ha ugyanis feltételezzük, hogy 25 éves a generációváltás, és a magyar államiság ezer éves, akkor ez ugyebár 40 generációt jelent. Ha a ma élőt tekintjük a 40. generációnak, akkor 39 elődgeneráció, azaz 2^39 -en biológiai ős kellett a megszületéséhez. Ez 549.755.813.888 felmenőt jelentene, ha kizárjuk a rokonházasságokat, a vérfertőzést, stb.
Maga szerint hányan élnek nem Magyarországon, hanem a Földön, akik képesek lennének elszámolni a valós „pedigréjükkal”. Én biztos nem. Maga?
Nos, akkor kik is a magyar-magyarok? Az a pár tízezer rablólovas nomád, aki végiglovagoltra a mai Ukrajnát,és megszállta a Római birodalom limeszének határán tengődő falvakat? Gondolja, hogy közben szűzességi fogadalmat tettek? Pannónia nem lakatlan sziget volt, és nyilván nők is voltak errefele.
Ugyan már. A maga ereiben ugyanúgy ott kering az egész Kárpát-medence: zsidóstól, törököstől, cigányostól, besenyőstől, svábostól, stb. mint mindannyiunkában.
Részben ennek is köszönhető különben a sokat emlegetett „magyar tehetség”. Olvasgasson utána a heterózis-hatásnak, ha gondolja.
5:05 du.
Ló lika,
sajnos menthetetlen vagy.Legalább a dzsipszi névből következtethetnél edzsipszire (egyiptomi).Nos ennyi ész nem várható el egy lólikától.
5:16 du.
IfjTL,
MOCSOK.
7:09 du.
fenyvesikem!!
-es gyogyszerosztas volt-e mar?,le ne maradjon!!!
7:15 du.
Budafok!
halatelt szivvel megkoszonom kedves sorait!!
igen igy van……………egyre kevesebb a hiteles szemtanu,az aki AZT es OTT Atelte eloben!!
erre a tenyre jatszanak ma bizonyos szelsoseges populista erok!!
de!!!!
itt vagyunk mi is,az utodok es NEM ENGEDJUK semmifelekeppen,hogy lehazudjak,atirjak azt ami megtortent!!
7:22 du.
Dubois
Az, hogy hányan voltak igazak, nem tudjuk. Ma is derülnek ki eltitkolt történetek és ismerek olyan embereket, akiknek sose kapott nyilvánosságot az embersége.
Hogy megkülönböztetett módon viselkedtek-e zsidó honfitársaikkal a magyarok, azt megfelelő kontrollcsoporttal lehetne csak megállapítani. Ha nem is tökéletes, de vannak ilyen kontrollcsoportok. A leventék és a székely szombatosok.
Néhány hónappal a zsidók deportálása után következtek a leventék. Akkor, amikor már a fanatikus nyilasokat kivéve, mindenki látta, hogy a háború elveszett. A magyar családok a gyerekeik elhurcolásakor sem szálltak szembe a megszállókkal, nem volt ellenállás, nem bujtatták tömegesen a leventéket. Az én családomból is három 15 – 17 éves nagybátyámat vittek el a nyilasok. Nem bujtatták őket a nagyszüleim, pedig volt hely -és terepismeretük. Ugyanis, féltek és inkább engedelmeskedtek. Több, mint 100 ezer leventét vittek Németország védelmére. Szerepük alig különbözött a munkaszolgálatosokétól. Normális fegyverük nem volt, kilométereket meneteltek, árkokat ástak, romokat takarítottak és hullákat szedtek össze. Közben gyakran kerültek tűzvonalba, éheztek és fáztak..A szökevényekre ugyanúgy vadásztak, mint a zsidókra.
A magyar adminisztráció nem volt tisztában a náci ideológiával sem, hogy miért viszik el a zsidókat. A székely szombatosokat is zsidóknak minősítették, mert valamikor a középkorban visszatértek az izraelita hitre. Sokukat deportálták. Igaz, időnként sikerült megértetni a korlátolt adminisztrációval, hogy hasonló vallásuk ellenére a székelyek nem zsidók.
Tehát, az egyszerű lakosság körében nem rasszizmus dúlt, hanem primitívség, félelem és vak engedelmesség.
7:22 du.
nem hazudik a cikk iroja!!
Ader hazudozik osszevissza es a tortenelem szepito,ujrairo fideSS!!!
a magyar erok ugyanis mar 1941-ben teljesen onhatalmùulag-(mindenfele nemet nyomas nelkul)-megkezdtek a felvideki,karpataljai zsidok gettositasat,kifosztasat,legyilkolasat!!
jo pelda erre az Irgalmas rendi nover Schlachta Margit levele a fomeltosagu asszony Horthy-ne reszere!!
7:45 du.
Azt még hozzáteszem, hogy nyilvánvalóan rosszabb volt a zsidóknak, mert pusztulásuk magasabb volt, mintha a frontvonalban lettek volna.
10:23 du.
jani
2014 április 29
7:22 du.
Pontosan így történt. Én is ismertem egy 17 éves fiút, a szomszéd özvegy néni egyetlen fiát is elvitték leventének. Részleteket is tudok az esteről, mert nővérem első „udvarlója” volt! eki azt mondták, hogy Budapestet kell védeniük, közben elvitték a német határra, ahol sajnos elesett a a fiú,csak a tárcáját hozta vissza barátja édesanyjának…
Sajnos, a zsidó deportálásoknál a nép NEM tudta, hogy hová viszik a zsidókat Budapesten, sokan a téglagyárról beszéltek. Senki nem tudott akkor Auschwitzről….
12:01 de.
Jani ! [11,42 11,55 és 7,22]
˙
Igen, amit ezekben a kommentekben leírtál: úgy, ahogy van, én is aláírom.
.
D
12:21 de.
T.Jani és T.Figyelő !
˙
Az itt is ismertetett levente tragédiák csak még tovább árnyalják a képet, azt, hogy a Horthy-rendszer hogyan kezelte és hogyan használta fel saját aljas céljaira a magyar népet.
És akkor mindehhez még hozzá tartozik a cserkészet is, mint a Levente Mozgalom előszobája a nemcsak nacionalista soviniszta, de revansista nevelésével egyetemben…
[Zsidó gyerekeknek külön cserkész csapatban szabadott csak részt venniük a „mozgalomban”]. A cserkészek országos parancsnoka [ez a rang-titulus is megérne egy misét] nem más volt, mint a Numerus Clausust is előterjesztő s később a Horthynak írt közismert búcsúlevelében a rendszert mégis „hullarablónak” nevező Teleki Pál. Ezzel mindent bevallott, azaz „f e j é n” találta a szöget…
.
12:35 de.
T.Figyelő!
˙
Bocsánat, de a téglagyári példád azért . s á n t í t, mert ha nem is tudtak [volna] Auschwitzról, azt azért mégiscsak eltűrték, hogy – hivatalosan és suttyomban – kifosszák, majd deportálják, azaz (=) megfosszák őket még az otthonaiktól is és ismeretlen helyre hajtsák, hurcolják el kisbabáikkal, gyerekeikkel és öreg szüleikkel együtt… És mindez nem történt váratlanul, mert törvények garantaltálták ennek az emberrablásnak a törvényességét is.
Ha ma a szomszédotokból családostól elvinnék kiséket, kovácsékat, scwarzékat, stb. nem tűnne fel neked…?
.
12:59 de.
T.Jani !
˙
Nem csupán az elpusztítottak száma adja ennek a genocidiumnak az abszolút elfogadhatatlan végeredményét, hanem . a h o g y a n . azt nagy szervezettséggel és szándékosan megalázó módon, emberi mivoltuktól megfosztott emberek tömegeivel [mintha állatok lettek volna] végrehajtották.
Úgy is mondhatnánk, hogy a Népszínház, stb… utcától kezdve, Auscwitz-Birkenau rámpán át a gázkamra [inkább terem, mint kamra] iszonyatáig…
˙
Mindenki látott már olyan fényképeket erről a gyalázatról, ahol zsidó asszonyok, gyerekek és öregek kis pakkajaikat hordozva, „feltartott kezekkel”, mint elfogott bűnözők vonulnak a Rákóczi úton…
Az már csak pont az i-betűn, ahogy a járókelők, mindezt mint egy show-t bámulják… Senki nem kel a védelmükre.
.
1:26 de.
Andy Mage 4,56 !
˙
…Aztán a magyarsággal együtt vándorló, illetve becsatlakozott kazárokat sem azabad kihagyni a felsorolásból.
A kazárok az ázsiai kazár birodalomból,ahol a . z s i d ó vallást gyakorolták – úgy 2000 kilométer távolságból – ki tudja hány évszázadon keresztül végülis betagozódtak a vándorló magyar törzsekbe. Egyes tudós álláspontok szerint valamelyik magyar törzs egy az egyben kazár leszármazottak gyermekeiből állt…
Ezt tegye el az a Glória… !
.
1:31 de.
T. Jani !
˙
” A szökevényekre úgy vadásztak, mint a zsidókra „.
Ez az a rendkívül szellemes mondata, amely mindent elmond a zsidók helyzetéről a Horthy érában…
.
1:40 de.
Andy Mage 10,58 !
˙
Ezek a repülőgépek mindig rosszkor, avagy jókor(?) romlanak el. Nem akart együtt mutatkozni az antifasiszta felvonulókkal.
Ez ugyanolyan szemét eljárás, és módszer, ahogy Orbán is ki szokta húzni magát bizonyos kötelezettségek – főleg, ha az antirasszista, v. demokratikus kötelesség lenne – alól egy-egy térdműtét, éppen esedékes szabadságolás, stb.
Most már csak egyet sajnálhatunk, hogy a műszaki hiba nem a levegőben következett be…
.
1:47 de.
Glória !
˙
Csapja mán főőő a türtínälmi läxikontot, oszt nízze mán meg, KIK AZOK A KAZÁROK ? Ja !
.
2:43 de.
Wass Albert igen, Nyírő József nem
A vitához még hozzáteszem, hogy Nyírő József más, mint Wass Albert. Róla nem derült ki, hogy irodalmi munkásságán kívül bármi olyasmit tett volna, ami felülírná a tényt, hogy nyilas volt, és nyugodt szívvel példának állíthatjuk a magyar ifjúság elé.
2:44 de.
figyelo!
hazugsag amit irt!!
mar 1942-be koztudott volt a lagerek letezese magyarorszagon is!!egyes ujsagokban a magyar riporterek fotoriportban szamoltak be peldaul a buchenwald-i kzl epiteserol!!ekkor mar auscvhwitz neve is ismert volt!!
csak esetleg nem mint megesemmisito kozpont!!ezt nem vertek nagydobra a nacik!!
de az hogy 39-ben hogyan viselkedtek a nemetek varso zsido lakosaival szemben arrol is jelent meg fotoriport!
3:50 de.
Én a fenti kommentelőkkel ellentétben így „látom”: Áder szerint nem Mohács, hanem Auschwitz Magyarország legnagyobb temetője
Az ember fogja a fejét, s legszívesebben üvöltene a fájdalomtól. Mármint a saját sorsunk iránti, mára már államelnöki szinten is megnyilvánuló érzéketlenség által kiváltott fájdalomtól. Mert, igen, ezt is megértük: Áder tegnap Auschwitzban a Nemzetközi Élet Menetén tartott beszédében kijelentette: nem Mohács, hanem Auschwitz Magyarország legnagyobb temetője. S nyilván mi magyarok vezetők vagyunk a zsidómészárlásban. Mert még megérhetjük, hogy legközelebb meg majd ezt vágja a fejünkhöz.
Százkilencven éve Kisfaludy Károly elégiájában még Mohácsot tartotta „nemzeti nagylétünk nagy temetőjé”-nek. Igen, nem tévedés, alig két évszázad múlva az ország első embere viszont – Auschwitzot! De idézzünk csak a Mazshisz honlapján olvasható államelnöki nagyotmondásból!
„Aki a bűnt mentegetni, relativizálni, megkérdőjelezni akarja, erkölcstelenséget követ el. Így maga is bűnössé válik. Mert minden engedmény, minden megengedő, önfelmentő vagy önigazoló gesztus oda vezethet, ahol most állunk. Újra megtörténhet, aminek sosem lett volna szabad megtörténnie.”
Hát arról, hogy mi történhetne meg az érintettekkel általunk ott, ahol képletesen szólva lassan már levegőt sem vehetünk engedélyük nélkül, ugye kár bármit is írnunk. Ellenben nem lenne kár, sőt kifejezetten hasznos lenne, ha a holocaustszeánszozók közül csak egy is kifejtene végre valahára valamit.
Azt, hogy most akkor mégis kikre emlékezzünk, magyarokra vagy zsidókra? Mert olyan, hogy magyar zsidó, nincs. Ne erőltessük, ami nem megy! Választani kell, mert akár tetszik, akár nem, ez a dolgok rendje. Mert ha történetesen zsidó származású személyek gyalázzák múltunkat, mikként teszik?
Mikként, magyarokként és zsidókként? Ugye nem! Márpedig erre, lássuk be, mindig is volt s van példa. Ráadásul nem kevés. Ami azért megkérdőjelezi a kettős identitás létezését. Egy budapesti egyetemi hallgató száztizenkét éve megjelent művéből (Nagy József: Magyar keresztény ifjúság) idézünk:
„Egyes zsidóknak megmagyarosodása kétségtelen. Ha egyszer a zsidó a Magyarországon uralkodó keresztény fölfogást, gondolkodást magáévá teszi, akkor a zsidó megmagyarosodik s másod, harmad nemzedékben beléolvad fajunkba. Ez lehető. Sajnos igen kevesen vannak ilyenek.”
Ez volt tehát a helyzet valahogy már abban az időben is. 1901-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatóiból verbuválódott Nemzeti Párt elhatározta, hogy miután egyesek letördelték a kereszteket az egyetem lépcsőházának Szent Korona-díszítéseiről, válaszul tantermeiben kihelyezi a keresztet.
Talán mondanunk sem kell, kik tördelték le a kereszteket. Amiknek kihelyezéséből viszont lett aztán haddelhadd. Megint csak egyesek a keresztek azonnali eltávolítását követelték, éspedig olyannyira, hogy végül maga az egyetem pap-rektora, Rapaics Rajmund, fel is szólította erre a hallgatókat!
Mert ugyebár nálunk már akkor magukénak tekintettek szinte mindent, beleértve Pázmány egyetemét is. Mert lehet ám hadoválni kettős identitásról, a tény azonban tény marad. S ez pedig akkor sem volt más, mint az, hogy nem mi, hanem ők akartak bennünket mindenhonnan kirekeszteni.
„Nyelvünket arcpirító támadások sértik folytonosan, országunk fővárosában idegen szellem, nyelv, erkölcs vert fészket és gátolja a mienket kifejlődésében”. – olvassuk az említett párt egyik kiadványában (Nemzeti ideál. Mit akar a magyar ifjúság? Kibocsátja ezer magyar ifjú, 1901).
Minő érdekes, arról ellenben nem tudunk, hogy keresztény magyar ifjak gúnyt űztek volna a sábeszdekliből, zsinagógából, kaftánból. Nekik ugyanis volt gyermekszobájuk. Nem sértegettek másokat. Őket viszont folytonosan sértették támadásaikkal. De kik? Netán magyarok? Vagy magyar zsidók?
Magyarországi zsidók. Akik magyarul beszéltek, de talán azt se tudták, hol van Mohács s ott egykor mi történt. Mert nekünk az Magyarország legnagyobb temetője. Meg Trianon. Kinek mi. Mindenesetre az ember fogja a fejét, s legszívesebben üvöltene a fájdalomtól. Mármint a saját sorsunk iránti, mára már államelnöki szinten is megnyilvánuló érzéketlenség által kiváltott fájdalomtól. Mert mi Dsida Jenővel azt valljuk: „Aki még nem volt magyar, nem tudja, mi a fájdalom.” Bizony nem.
3:53 de.
Asher Alexander,
Őszinte részvétem.
Vigasztaljon a Mindenható Téged szeretett Édesapád elvesztése miatt!
6:53 de.
ifjTL: jól láttam, hogy Benedek Istvánra hivatkozott? Tudvalevő, hogy neki négy nagyszülőből egyetlen nem zsidó felmenője volt, (az is székely) Benedek Elek.
Fenyvesi Glóriának: lehetne tanulmányozni, hogy miféle utódokat produkáltak hazánkban az évszázadok óta egymás között házasodott svábok.
Én a nagybátyám jóvoltából elég részletesen tudok anyai ágon való őseimről, úgy durván 1300 óta követhetően. Ott van benne fél Európa, francia, olasz osztrák…. az apai ágon csak 5-6 generáció ismert, de van benne szerb, horvát. Nem tudom értelmezni azt, mi az a magyar/magyar. Andy Mage-nak teljesen igaza van.
7:48 de.
dubois!!
-„a zsidok kulon cserkeszcsapatban….”-
44-ben??az nekik tilos volt rendeletileg!!ugyhogy ne hazudj!!
a haboru elott volt olyan hogy „eclaireur israelite”,a h’shomer h’tsair egisze alatt,meg joval utanna!!
7:50 de.
a leventek sorsat a zsidokehoz hasonlitani hujeseg!!semmifele formaban nem azonos!!!
a leventeket es a ludovikasokat horthy parancsara-(vitez janyi gusztav keresere)- kuldtek ki a frontokra!!
7:53 de.
apukam elbeszelesebol tudom hogy meg az utolso probacsendor is tudta milyen sors var a zsidokra auschwitzban!!pelda erre az amikor a csendorok miutan elszedtek mindenuket,azt mondtak rohogve „ahova ti mentek ott ezekre tobbe nem lessz szuksegetek soha”-
7:56 de.
nem??
no akkor keresse elo hamar a magyar futar 1944 es szamait es olvassa nagyon figyelmesen nyiro antiszemita irasait!!
9:11 de.
Fwd: FW: Levél a Magyarokhoz – Shokotu Faisi japán történész
ápr. 29. (1 napja)
címzett:
Tárgy: Fwd: FW: Levél a Magyarokhoz – Shokotu Faisi japán történész
From: dr.
Subject: Fw: Levél a Magyarokhoz – Shokotu Faisi japán történész
Levél a Magyarokhoz – Shokotu Faisi japán történész
EREDETÜNK
Na ehhez szóljatok hozzá, ha tudtok !!!
Kik állnak e mögött az elhomályosítás mögött?
1. Amerikai egyetemi tanár vagyok (most nyugdijas). Egyik osztályomban volt egy japán lány. Mikor megjegyeztem, hogy rokonok vagyunk, minden habozás nélkül vágta rá, „Igen, tudom”. Megkérdeztem, honnan tudta? Középiskolában tanulták!
Melyik magyar középiskolában tanitják, hogy rokonok a japánok?
2. Az ENSZ-ben a japánok, kinaiak és délkoreaiak ugy kezelik a
magyarokat, mint testvér nép!
Így tehát, ha volt egy Shokotu nevü japán történész, ha nem, a
japánok, koreaiak és kinaiak elismerik a rokonságot Dr. Balogh Sándor, Prof, emeritus Shokotu Faisi japán történész: A világ legnemesebb nemzete és fajtája a magyar 2009.01.12. 11:46
Subject: Részlet, Prof. Shokotu Faisi japán történész leveléből a magyarokhoz.
„…Mi néhányan, japán őstörténeti kutatók abban a hitben nőttünk fel, hogy a világ lenemesebb nemzete és fajtája a magyar. A „Felkelő Nap” birodalmi ivadékainak hittük és hisszük Önöket, kedves magyar testvérek, akiket a történelem „karma” messzire sodort el.
Faji kiválóságukat elismerve érkeztünk meg annak idején Budapestre magyarul tanulni a bölcs Imaoka Gyuicsiro vezetése alatt. Harminc év elteltével meg kell állapítanom a következőket:
1) Igaz magyar történetírás nem létezett.
2) A valóságos faji mítoszok alapján dolgozó történész ebben a
gárdában nem létezik, mert hogy is értékelnék azok a mítoszok erejét, igazságát, akik saját Nemzeti Krónikájuk hitelét is lerontották?
látszik az igyekezet is meg a hamisság is.
Valóban, a magyar fajta igen elkeveredett már. A „magyar” történelemírás tudósai is ilyen kevert vérűek. Van német-magyar,
szláv-magyar, román-magyar, izraelita-magyar keveredésű történelemtudós is. Érdekes kívülről megállapítani azt, hogy ezek egyike sem az igaz magyar történelmet kutatja, hanem a németek, szlávok, románok, izraeliták javára akarják a magyar történelmet elferdíteni. Ezzel kapcsolatban csak egyetlen kérdést szeretnék intézni ezekhez a kartársakhoz, és rajtuk keresztül minden magyarhoz. Nevezetesen: Miért van az, hogy a világ egyetlen
nemzete a magyar, amelynek a származását, történelmét elhomályosítani igyekszenek?
Kik állnak e mögött az elhomályosítás mögött?
Addig is, amíg Önök erre válaszolni fognak, mi japánok és az összes turáni törzsekhez tartozók a legősibb nyelv elemeit megtartó nyelven – magyarul ! – írjuk ÉBRESZTŐNKET csaknem 800 millió testvérünkhöz, és ezzel a magyar népnek, fajnak és nemzetségnek akarunk a legősibb származásért és sok ezer éves hagyományért tiszteletet adni – még akkor is, ha Önök ezt a tényt megmásítani akarják…”
9:13 de.
A fenti cikket azoknak másoltam be, akik megkérdőjelezik, hogy egyáltalán nem volt,nincs magyar ember…
Csak keverék…
9:14 de.
asher alexander
2014 április 30
7:50 de.
Nem a leventék sorsát hasonlítottam az elhurcolt zsidók sorsához, hanem a lakosság hozzáállását egyikhez illetve a másikhoz. A leventék elhurcolását ugyanolyan „közönyösen” nézték, pedig tudták, hogy vesztes háborúba viszik őket.
Azt akartam ezzel mondani, hogy amit a zsidók elhurcolásakor egyesek „közönynek” véltek a magyar lakosság részéről – nem biztos, hogy az volt. Szerintem, félelem és tehetetlenség.
Ja, akkoriban már elég sok volt a vegyes házasság. El tudod képzelni, hogy a keresztény házasfeleket, a gyerekeket és a rokonságot nem érintette a zsidó házastárs elhurcolása? Különösen, ha ő volt a családfenntartó.
Részvétem édesapád haláláért. Fórumozás közben kiderült, hogy Somogyban abban a faluban lakott, ahonnan az én őseim is származnak. Ismerte a rokonaim. Hál’ istenek semmi rosszat nem mondott róluk.
9:31 de.
asher alexander
2014 április 30
7:56 de.
Bocsáss meg, de Te valóban nem olvasod figyelmesen a hozzászólásokat. Nyírőről pont azt akartam mondani (írni), amit Te. Nyírő nem való a tankönyvekbe.
9:42 de.
fenyvesi Glória: Nézzen már utána ki találta ki ezt a doktort? Snitt mellett ült? Maga hisz a Hófehérkében is?
De most nem egészen tiszta. A magyarok japánok, vagy a koreaiak kínaiak, vagy a kínaiak magyarok? Akkor most a magyar színtiszta koreai, japán, kínai magyar keverék?
Felhívom a figyelmét, hogy ami nekik természetes bőrszín az magánál epe vagy májbetegség.
9:43 de.
Először, válaszolok, azoknak, akik azt állitják hazudok és nem így volt ahogy írtam. Sajnos, a zsidók EGYÁLTALÁN nem hitték a Horthy korban, hogy őket deportálni fogják, mert akkor kimenekültek volna Angliába például, ami befogadta őket, s talán Svájc. Pnzük volt, megtehették volna..
Tehát senki nem tudott ezekről a táborokról. Mikor 1944 március 19-én a németek megszállták Magyarországot, Horthy Berlinbe hívták. Minden váratlanul jött. Ettől a dátumtól kezdődőleg julius végéig, deportálták a vidéki zsdóságot és gettóba vitték a pestieket. Ez olyan váratlanul jött, hogy elképesztő.
Itt van egy magyar származású zsidó írónak a cikke, ami a mai helyi újságban jelent meg.
Sajnos, angolul van, de öszintén ajánlom, hogy ha nem értik, fordítassák le.
Különös tekinettel jó lenne ha Christopher és Gyuri elolvasná.
http://fullcomment.nationalpost.com/2014/04/30/george-jonas-the-anti-semite-who-saved-me/
10:24 de.
Asher Alexander !
˙
Én sosem hazudok – legfeljebb tévedhetek
Máshol is, de legutóbb Garai András Juda* könyvében a „Az ördög vigyorgott a lángokból” című élményleírásban olvastam, hogy a pécsi gettóben összejöttek hatan a volt cserkész társak, aztán egy vagonban utaztak Auschwitz felé… A táborban is egy darabig együtt voltak…
Az 1929-es kiadású Magyar Zsidó Lexikon is taglalja a cserkészetet, melynek irányába – tévedés ne essék! – jómagam egy csepp szimpátiát nem táplálok, különös tekintettel és éppen ama rasszista szegregációs szervezeti felépítése miatt, amelyért te hazugsággal vádoltál meg engem.
Kedves Asher ! Nemcsak annak okán, hogy mint – ha jól emlékszem – Te is, magam is Holokauszt túlélő vagyok, de amúgy is megkérlek ne vagdalkozz olyan érvvel amelyről meg sem győződtél. Gondolkozz !
Oszt, mielőtt még összevesznénk béküljünk ki -Kedves Sorstárs!
.
*Garai András Júdát 16 éves korában deportálták Auscwitzba, ahol az egész családját elvesztette. Hazajövetele után közvetlenül írta meg ezt a könyvét, amelyre ráillik a dokumentumregény jelző is, annyira olvasmányos mű.(u.magyarny.kiad: Jelenkor kiadó1994.) Majd Izraelbe alijázott ahol orvosi egyetemet végzett és pszichiáterként praktizált…
Sajnos a KZ terhe egész életében nyomta vállát, mely terhet önként, sajátkezűleg dobott el magától most 85 évesen – kb. egy hónappal ez előtt 🙁 .
.
10:41 de.
ifj TaLibán !
˙
A te antiszemitizmusod gyógyíthatatlan, undorító kelés…
Előrehaladott középkori ragályod miatt veled még eszmecserét sincs értelme folytatni. Nézeteid fondorlatosan aljasak és virulensek. Ezért minden kommenttársat felszólítok arra, hogy ne reagáljon sötét – ma még szóbeli – üzelmeidre, holnap meg ki tudja…?
.
10:54 de.
Asher Alexander 2,44 !
˙
Úgy van. És még azt is tegyük hozzá a felsoroláshoz, hogy ’44-ben már ismerték és tudták, hogy 1941-ben miként likvidáltak mintegy 18˙000 embert az ukrajnai Kamenyec-Podolszkíj körzetében közvetlen magyar segédlettel a német einsatzgruppenek… A föld még másnap reggel is mozgott az „idegenrendészeti eljárás” [á’lá: Szakály Sándor Veritas Intézet] keretében ott, egy helyen elpusztított tízezrek tömegsírja felett…
.
11:03 de.
˙
Egy kolléganőm édesapját is így ott „nyírták ki” Kamenyec Podolszkban. Ő is tudott erről a helységnévről, tehát tudott az egészről… Így aztán másoknak is tudniuk kellett róla és arról, hogy mi vár odakint az úgynevezett „deportáltakra”…
.
11:06 de.
˙
Ezt a borzalmas kifejezést, hogy „kinyírni” én a tiszta forradalom és szabharc. alatt hallottam életemben először Budapesten.
.
11:23 de.
Áder Auschwitzban
„A gyászima után véget ért a szertartás, a közönség lassan szedelőzködött, s nyilván Áder elnök is elindult hazafelé, a köztársaság nélküli Magyarországra, ahol szépen hömpölyög az élet tovább. A gyerekek Wass Albertet tanulnak az iskolában, a köztereken Horthy-szobrokat avatnak, a parlamentben húsz százalékkal bent ül a neonáci párt, s az egyik büntetett előéletű tagjuk még akár alelnök is lehet a T. Házban. 2014 Magyarországán minden a legnagyobb rendben. S épp mire hazaért Áder elnök, akkor kezdték a rendőrök elhurcolni a Szabadság téren épülő – Áder szavaival élve – a „bűnt mentegetni, relativizálni, megkérdőjelezni akaró” náci emlékmű ellen békésen tiltakozókat.”
http://www.168ora.hu/velemeny/ader-auschwitzban-126352.html
4:09 du.
Dubois
2014 április 30
1:26 de.
Én ilyen messzire nem mertem menni. Egy kalkulátorral ellenőrizhető számítésra sem reagál.
Vagy a számológépet, vagy aszámokat nem ösmeri tán.
4:11 du.
fenyvesi Glória
2014 április 30
9:13 de.
Maga megtagadja a nemzettudathoz való jogát valakinek, mert a származása magának nem tetszik. vagy a szeme színe, vagy a pártállása.
Genetikailag mind keverékek vagyunk.
Magyarnak pedig magyarok. Bárhol, bármilyen vallással.
Ha magácskának ez magas, akkor beszélgessen a Vakondokvadásszal.
Most éppen birkeanuban fényezte magát.
4:19 du.
andy mage: bizonyos körökben az a magyar, akiről ők azt mondják.de még köztük is van magyarabb.
6:26 du.
nem csak a nemet einsatzgruppen-ek,es nem csak 41-ben!!
42-ben kameniec popdilskij mellett a magyar taboricsendorseg kivegzeseket hajtott vegre civil zsidok ellen!!ezekrol fotok is keszultek!!
de ott van az ujvideki hidegnapok is 42-bol!!
5:57 de.
Akkor milyen származású is volt Attila, aki a Római Birodalommal is szembeszállt?
Egyébként én egyik kisebbséghez sem tartozom,sem román, sem szlovák, stb…
Itt, Magyarországon születtem, az Őseim is.
És én meghatódom a Himnuszunkon.
Tisztelegve állok meg a Szent Koronánk előtt,az őseink szent madara, a Turul előtt,és büszke vagyok mindarra, ami magyar. Önök meg szapulják.
Akkor ki is a magyar?
Önök milyen szimbólumokra büszkék?Melyik népére?
6:32 de.
fenyvesi: hagyja már abba ezt a zászlólengetést! ha maga tisztelegve áll a turul előtt, az a maga baja. a szt. koronát pedig inkább hagyja, orbán nemzettársa egy színpadi dekorációvá degradálta, úsztatástól, sámántáncostól. ne tévedjen, maga egy kisebbséghez tartozik: a gondolkodni képtelenek, csak propagandakliséket szajkózók kisebbségéhez.
annak pedig ne dőljön be, hogy király elvtársa bendegúzt attila apjaként emlegeti. ő se tud többet, mint bárki más, kölcsey meg nem folytatott kutatásokat e tárgyban. mondákról van szó, márpedig a mondák nem sok valóságalappal rendelkeznek – lásd a turult, aki, ugyebár, emesével szexuális kapcsolatot létesített 😀
7:08 de.
Fenyvesi Glória: Rossz úton jár. Miért kellene tisztelni azt ami nem jó? Azért mert magyar?
A Hét törpét is tiszteli? Az is mese. A Turul is.
Persze lehet bohóckodni vele mint a Brit oroszlánnal és a Gall kakassal teszik. De tisztelegni egy kitalált állat előtt? Ma már inkább vicces. Maradjon a sportkluboknak.
A Római Birodalomnak a legtöbb baja a zsidókkal volt. Őket miért nem tetszik ezért tisztelni? Attila a vad barbárság szimbóluma lett. Erre tetszik büszkének lenni? Nekem a kedvencem, hogy 453-ban halt meg Attila Magyarországon. Hol is? Mindig a gyilkosokra emlékszünk? Miért nem az értékteremtőkre?
A Turul előtt tiszteleg? Már látott turult? Hol van az élőhelye? Remélem a rovásírás tudását is birtokolja?
„Itt, Magyarországon születtem, az Őseim is.”
Ez jó. Tudja a cigányok is ott születtek meg az őseik is. Mégsem tartja magyarnak Őket. Akkor ez most hogyan is van kedves Glória?
Utoljára hagytam. Milyen nemzetiségű volt Attila? Nem tudjuk. A legelfogadottabb az, hogy hiungnuk leszármazottai. De miután szinte semmit nem tudunk róla ezért akárki megálmodhatja nagy rokonnak. Hát álmodja kedves Glória ha ez magának 1600 év múlva boldogságot okoz.
Tudja a Himnusztól nyugodtan meghatódhat.
De leginkább tenni kéne a boldogulásért és nem könyörögni a segítségért.
7:27 de.
Attila a korai kinai Hahn dinasztia es Ujgur vezeri ver keverekbol szarmazott!!
7:29 de.
ez a „turul” emesevel sztory,kb olyasmi lehet mint a hazassagtoro myriamne a „szentlelkekkel”!!
a huje ferj meg mindket esetben elsore beszopta a sztory-t!!
a pancserek!!!
7:32 de.
fenyvesi!!
osztan mondja mar hogy mit szol ahhoz a tortenelmi tenyhez,hogy zsidok eltek komoly,gazdag kereskedo varosokban a mai nyiregyhaza kornyeken joval a magyari torzsek bevonulasa elott pannoniaban!!
mi zsidok vagyunk ott-(is)-oshonosabbak mint maguk magyariak!!
10:11 de.
Fenyvesi Glória
Látja, ha nem csak Attiláig, hanem Nimródig ment volna vissza, akkor – mint rokonokkal – nyugodtan kezet foghatnánk a zsidókkal is. Ugyanis a magyarok Noé unokájától, Nimródtól származtatják magukat.
Egyébként, nem tudjuk, hogy Attila milyen vallású volt, de azt igen, hogy túszként Rómában nevelkedett, ahol hathatott rá nem csak a római politeizmus, hanem keresztény és a zsidó vallás is. Az bizonyos, hogy művelt volt és több nyelven beszélt. Csak a római propaganda szerint volt barbár. Valójában Róma volt a barbár rabszolgatartó és népeket kiirtó rabló állam. Ezzel ellentétben a győztes Attila az elé járuló Leó Pápa könyörgésére visszafordult Róma falainál és nem rombolta le a várost.
A nemzeti jelképek tiszteletében igaza van, hozzátéve, hogy minden nép jelképeit megilleti a tisztelet. Aki nem ezt teszi – bunkó.
Származástól függetlenül, akinek őse vagy ő maga a magyar népért bármit letett az asztalra, attól nem vitatható el, hogy magyarnak mondja magát. Inkább úgy kell tekinteni, hogy sokféle magyar van.
11:40 de.
jani: Akkor menjünk vissza Éva és Ádámig. Akkor mindenki mindenki rokona és megoldottunk egy nagy problémát.
Tehát ha nem fogadom el, hogy a Turultól származom és gyermeteg dolognak tartom ezeket az állatjelképeket akkor bunkó vagyok? Akkor bunkó vagyok.
Attiláról ilyen biztosat állítani mikor semmit nem tudunk szinte róla…… Azért mert Róma barbár volt akkor az az ellenpólus, hogy Attila nem? Két barbár nem fér meg a Földön? Sajnos több is. Hallottál már olyan hódítóról aki nem barbár? Négyszázban nyüzsögtek a hódító „getlemanek”?
10:38 de.
jani
2014 május 1
10:11 de.
Utolsó bekezdéssel egyetértek, Jani!
Aki nem tiszteli a haza szimbolumait, nem is ismeri őket, csak kapásból szídja, mert az ma dívat.
1:45 du.
asher alexander
2014 május 1
7:32 de.
Hol nem, asher? 🙂
Jut eszembe, hogy szalad az idő:)
1:50 du.
Puchert János
2014 április 29
1:53 de.
Puchert, mi a problémád ezzel?
Szerinted nem ugyanaz a célja mindkettőnek?
Szerintem remek kezdeményezés, hogy végre konszenzusra jussanak.
10:52 de.
Wass Albert háborús bűnösségének újabb bizonyítékai
A háborús bűnös Wass Albertről újabb perdöntő erejű bizonyítékok kerültek a napvilágra. Azt eddig is tudtuk a hungarista „írófejedelemről”, hogy felbujtóként az ő és apja utasítására követte el a bevonuló magyar hadsereg 1941 szeptemberében a cegei és ombuztelki mészárlásokat, de a most felszínre hozott dokumentumok még brutálisabbra, még kíméletlenebbre színezhetik a róla alkotott eddigi képünket.
Wass Albert családja a beszállásolt katonákat és csendőröket arra használta fel, hogy segítségükkel megfélemlítse és terrorizálja a környező lakosságot. Segédletükkel az író apja, Wass Endre gyakran betört fehér lovon Románia földjére, és ezen akcióik során civileket is meglőttek, megsebesítettek. Garázdálkodásuk számos halálos áldozatokat is követelt. A csapatok megérkezése után néhány nap múlva letartóztattak öt „politikailag megbízhatatlan” vasszentgotthárdi lakost, köztük a falu román polgármesterét is, akiket a Wass-kastély magtárának pincéjébe zártak. Wass Endre közbenjárására a polgármestert szabadon engedték, de két román parasztot és két zsidó lányt, Mihály Esztert és Mihály Rozáliát, a falu zsidó boltosának rokonait továbbra is fogva tartották.
Elfogatásuk után többen mentek könyörögni értük, de Wass Albert elküldte őket azzal, hogy később jöjjenek vissza. Délután újra megjelentek a kastélyban, ahol az öreg gróf ráordított a boltos síró feleségére: „Nem most kellene sírni, hanem egy évvel ezelőtt kellett volna!” Ugyanis egy évvel korábban a román csendőrség nyomozást indított a Wass család ellen, akik azt az alaptalan rágalmat kezdték terjeszteni, hogy a két lány jelentette fel őket. Az egyik román áldozat, Josif Moldavan az öreg gróffal állt perben, aki egy alkalommal csúnyán összeverte, mert a parasztember több szénát kaszált le a gróf legelőjéről, mint amennyit engedélyeztek számára. A másik román áldozatnak, Ioan Catinnak szintén nézeteltérése volt a gróffal.
Miután a Wass család elfogatta őket, Pakuts őrnagy elrendelte, hogy vigyék a foglyokat a megyeszékhelyre, de néhány kilométerrel távolabb, Cege határában a kísérők brutálisan végeztek a négy emberrel. A hivatalos indoklás szerint meg akartak szökni. Szeptember 23-án Ombuztelkén még több ártatlan ember életét követelő mészárlást hajtottak végre. Csordás Gergely hadnagy vezetésével lelőtték Andrei Bujor pópát, feleségét, három gyermekét, Ioan Gurzau kántort és feleségét, a falu tanítójának feleségét, anyósát és ötéves kislányát, valamit a pópa magyar cselédasszonyát, Juhász Saroltát is. És mindezt azért, mert a román földreform idején a pópa kapott egy, a megélhetéséhez szükséges kis részt a Wass-birtokból. A Wass család ezt sohasem fogadta el, és folyamatosan visszakövetelte a területet, amelyet a mészárlás után vissza is kaptak a magyar államtól.
1946. március 13-án ezért a két gyilkosságsorozatért szabott ki távollétükben halálos ítéletet a román állam népbírósága Wass Endrére és Wass Albertre mint háborús bűnösökre. A népbíróság gyakorlata a jogállamiságot súlyosan megsértette, s miként a hasonló perekben, itt is sok jogi szabálytalanságot követtek el. Ennek ellenére a vádak bizonyíthatóak, ezért utasította el több esetben is a román bíróság az ítélet megsemmisítését. Szemben a magyar Legfelsőbb Bíróság határozatával, mely a Ságvári-gyilkosságban részt vevő halálra ítélt és kivégzett csendőrt, éppen a népbírósági körülményekre hivatkozva, felmentette.
A helyi gyilkosságsorozat után Wass Albert vérszemet kapott és az Endlösung választott bajnokának érezte magát. Olyan Magyarországról álmodott, melyben egyetlen zsidó, román és roma sem él. A gettó szomszédságában található Kiss Ferenc vezette nyilas Nemzeti Színház házi szerzője nemcsak pennáját, hanem kardját is a fajbiológiai célok szolgálatába állította. Ágoston Vilmos irodalomtörténész 2007-ben napvilágot látott „A kisajátított tér – A nemzeti képzelet Doru Munteanu és Wass Albert műveiben” c. könyvében leírja, hogy Vasile T. Suciu nyugalmazott tábornok és történész, a „Román hősök és mártírok emlékét ápoló országos szövetség” Maros megyei elnöke kutatásai során olyan megdöbbentő erejű dokumentumegyüttest talált, melyből majd nekünk, magyaroknak is le kell vonnunk a konzekvenciákat.
A romániai levéltári források egyértelműen alátámasztják Wass Albert további, eddig ismeretlen bűntetteit is. A meggyőződéses nemzetiszocialista írónak fontos szerep jutott az erdélyi zsidóság deportálásában. Személyesen rendelte el gróf Schilling Jánosnak (aki a háború után meghalt az enyedi börtönben), hogy a Szamos környéki zsidókat Dézsen kell összegyűjteni, hogy aztán elszállítsák őket megsemmisítésre Németországba. Az áldozatok közül csak néhányan élték túl a haláltáborok borzalmait.
Románia átállását követően, miután a szélsőjobboldali magyarok részéről elszabadultak az indulatok Wass Albert az 1944 szeptemberében elkövetett sármási vérengzésben is részt vett. A brutális mészárlásban 126 ártatlan zsidót és románt gyilkoltak meg. Izraeli kutatók tudomást szereztek az esetekről, mivel a cegei és ombuztelki kivégzésekkel kapcsolatban Izrael állam is emberiségellenes- és háborús bűnösnek tekinti az írót, a Yad Vasem Intézetben külön kartonja is van. Mikor elkezdtek alaposabban foglalkozni az üggyel, a szálak a további gyilkosságokhoz is elvezettek. A Hungarista Mozgalom Hírszolgálata kötelékében tevékenykedő Wass Albert értesült a nyomozásról és páni félelem fogta el a felelősségre vonástól. Vasile T. Suciu feltételezése szerint ez volt az oka az író öngyilkosságának.
Nagy László 2008
4:31 du.
fenyvesi Glória
2014 április 30
9:11 de.
Idesdrága galambocskám, Karácsonyfás Glórija..
Shokotu Faisi nemlítezik. Nincs, nemvót, meg nemlesz. Csak a turulbaótott saturnussijak kancatejje sürített álmajiba. Merhogyám nincsen eggyetlen hivataloss, nemzettközi munkasem ezenna nívenn. Tod, galambovskám, aszongyaja tanárur, hogy a nemzettek közötti kutat ásók nevejit beraktyák egy iró mányba, oszt ottan lehet megtanányi, hogy kamu káze, vagy Hami Sito Kiri Mata.mert tod, aszintaja koszorus, hogy hazudni, csak pontossan, meg szípenn..
Emmeg senem piontoss, senemszíp..
Merhogyám, eza Shokotu-gyerek, emmá murvarígen meghata magát.. Méga hatodik századba. Tod, evvótaza japán pali, aki inge ferr (Figyesz? Ez külföldijül van!! )ugyanaz a rizsevőknek, mind minekünka Szentesvány, mega Gellértatya eggyütt. Üvót aza, áras sztokrata pollitikuss meg bud hista (Ezek ntanárák kija a Budweiser sörötis)valós filózápos, csiszári régen (nemrokonnya a zamerikajinak!) a jappán töríénelem hajnalgyánn, az Aza szuka-korba. Neki köszönhessük, hogy nipponybamost minden sarkonn vaneggy ülő Buta (esztet lehet, nemigykő irnya, demajd mekkérdema taníttóurat.). A Szóga nemzettsígge szöveccsígbe 587-be legyőszteja budihizmás (ez a heles) elterjedísitt(esserokonnya a palinak) nemakaró Mononobe nemzetsíget. (mer murvarígen vót, mégcsaka monót ösmertík. A szterejó, mega két sokol a stokedlinn kísőbbi tanálmány.) Ráadásu akkómég nemvót foci jappánba, hát nem stadijonokatt, hanem templomokatt ípíttetett.Ollasmiket, minda Ó szakaji Sitennó-dzsi, vagya világöregsígkínn szádontartott Hórjú-dzsi megaa Hokki-dzsi Nara prefektúrába. (Emmegeggy vidík megnevesíttíse, oszt semmi közeja pezekótorokhó.)
Szal, idesdrága Glórijámm, amitteitten raglánosztá, az akkora kacsa, hogy gágog..
Pusszantások. Gyere máskoris, mer’ ollanjó, amikó más a hüjje..
5:49 du.
Aszongyaja tanittóúr, hogy egyakta..
Merhogy Shökotuvót, nem Shokotu..
Csíírsz!!
1:18 de.
arra azer kivancsi leszek leszen-e megint „hajnali doromboles” hogy koss bekekolcsont!!
orbaniabol mar csak az hibazik
1:58 de.
falusi
2014 május 11
4:31 du.: Ha vulgáris indíttatású lennék,azt mondanám,hogy befostam a röhögéstől,de én ilyet sosem mondanék! 😀
4:45 de.
falusi: Fantasztikus vagy. De szerinted megérti?
7:41 de.
llanfair
2014 május 12
4:45 de.: Az mindegy,de legalább mi jól szórakozunk,szerintem falusi Rejtő reinkarnációja,és nagggyon jól csinálja.(Ahogy mondják: már előző életemben sem hittem a reinkarnációban. 🙂 )
8:08 de.
nyizo: Nem csak írni kunszt, még olvasni is agytorna.
8:27 de.
Falusi valami egész hihetetlenül szenzációs! Úgy tudja cáfolhatatlanul okítani a majmokat, hogy mellesleg tényleg fuldoklok a röhögéstől. Óriási koponya!
8:50 de.
iiiiigenn!!mar a kedves mamaja is mondta neki,;-„kisfiam fogd a sapkad es hozzal fel a pincebol nyolckilo kurumplit!!
illen „nagy koponya”-ju a zipse!!
10:35 de.
volna meg ottan jo par mas aljas nyeresegvagybol elkovetett meszarlas is a wass familia reszerol!a grofne onaccsaga is erosen saros az ugyben………