Az vagy, amit teszel!

2014 június 23 9:30 de.47 hozzászólás

Időszerű kezdeményezés a Hősök Tere – Az vagy, amit teszel! nevű platform. Fő gondolata: „Olyan világban szeretnénk élni, ahol merünk kiállni és tenni másokért a hétköznapokban…” (Bővebben itt olvashatnak a platformról.)

Személyes bővítményem: Olyan világban szeretnék élni, ahol egyre többen merünk kiállni elsősorban önmagunkért, a mi közösségünkért, mindazokért tehát, akiknek sorsáért felelősséggel tartozunk. Mindnyájunkért, akik felismertük az elnyomó rendszert fenntartó kevesek gonoszságát, s a rendszerhez csapódó haszonleső, behódoló, megalkuvó sokak gyengeségét, akik nem dédelgetünk illúziókat, s elűzvén magunk elől a délibábokat, önmagunk lelkében, szellemében, jellemében leljük fel, ami kiállásra késztet, akik tudjuk, hogy a zsarnoksággal szemben az igazunkért bátran kell cselekednünk, mert az igazak ivadékai vagyunk.

Vagyok bátor a fenti bevezetővel az olvasók figyelmébe ajánlani a szabadság tériek nyílt levelét.

Szabadság tériek. Fotó: Bakk László

Szabadság tériek. Fotó: Bakki László

Tisztelt Élet Menete Alapítvány, tisztelt MAZSIHISZ!

AZ VAGY, AMIT TESZEL!

Garai-Édler Eszter

***

„Nyílt levél az Élet menete és a MAZSIHISZ vezetőinek

Mi, a Szabadság téren több mint két hónapja folyamatosan és már azelőtt január 2-tól a Szabadság téren illetve a Nyugati téren rendszeresen a kormányzati történelemhamisítás ellen demonstrálók arra az elhatározásra jutottunk, hogy nyílt levélben is megszólítjuk Önöket.

Rendőrök próbálják eltávolítani a tüntetőket (Fotó: Bakk László)

Rendőrök próbálják eltávolítani a tüntetőket (Fotó: Bakki László)

A mi demonstrálásunk egyrészt a „német megszállás emlékművének” nevezett építmény ellen szól, a kormányzati történelemhamisítás, a hazugság ellen. A több százezer elpusztított zsidó, roma, meleg áldozatok és keresztény, nem-zsidó embermentők emlékének és méltóságának meggyalázása ellen. Az egész magyar társadalom méltóságát és megbecsülését gyalázza ez az építmény. A magyar társadalom önbecsülése sérül immár visszavonhatatlanul. Az emberi lelkek orvosolhatatlan károsodást szenvednek. A múlttal való szembenézés elsikkasztása pótolhatatlan károkat okoz az egyéni és a nemzeti tudatban.

Fotó: Bakki László

Fotó: Bakki László

A mi demonstrálásunk másrészt a jelenlegi kormány hazug és cinikus ideológiája ellen szól, mely egész működésének alapja. A jelenlegi kormány, szorosan összefonódva szélsőjobb ideológia alapján cselekvőkkel, megágyaz az antiszemitizmusnak, a rasszizmusnak, a kirekesztésnek. Működése társadalmi és szociális csoportok – a társadalom többségének – kitoloncolása a megélhetésből, az élhető életből.

Erkölcsiségünket, szellemünket, szakmai képességeinket, magán- és közéleti lényünket, elszántságunkat és fizikai mivoltunkat is bevetettük ebbe a demonstrációba. Hónapok óta folyamatosan jelen vagyunk az utcán. A demonstrációnk szabadegyetemnek is tekinthető: nagyszerű embereket hívunk meg felszólalni: közéleti embereket, művészeket, írókat és a demokratikus pártokból politikusokat. A Szabadság tér egyben szellemi agora is. Emellett gyakran saját testünkkel védjük az igazságot, a demokráciát, és támadjuk a hazugságot, a diktatúrát. Rendőrök fizikai vegzálását szenvedjük, és sorra kapjuk az idézéseket a rendőrségre.

Szabadság tériek / Fotó: Bakki László.

Szabadság tériek / Fotó: Bakki László.

A folyamatos jelenlét annak kb. 200 öntudatos honfitársunknak köszönhető, akik nap mint nap ott vannak a Szabadság téren, és kinyilvánítják demokratikus akaratukat az említett rendőri nyomás mellett és ellenére. És nagyon fontosak azok az emberek, akik velünk szimpatizálnak, szolidaritást vállalnak, valamint az érdeklődő magyar és nemzetközi sajtó munkatársai.

A Holokauszt nem csak zsidó tragédia, nem csak zsidó ügy. A holokauszt az egész magyar társadalom tragédiája és ügye. A zsidóság méltósága szorosan összetartozik az egész társadalmunk méltóságával. De a kiindulópont a magyar zsidóság több mint felének (több százezer embernek) a megsemmisítése a Horthy rendszer gyalázatos aktív közreműködésével. Úgy gondoltuk, hogy a demonstrációnk megmozgatja a magyarországi nem csak a zsidó embereket és szervezeteket.

Természetesnek gondoltuk, hogy állandóan ott lesznek velünk, hogy felszólalásra való invitálásunknak azonnal és a legtermészetesebb módon eleget tesznek, élnek az általunk kínált lehetőséggel, hogy megszólaljanak. Nos, nem így történt. Sorra kaptuk Önöktől az elutasításokat, a kibújásokat – nem csak a felszólalásokkal, hanem a puszta jelenléttel kapcsolatban is. Azt megengedték a MAZSIHISZ vezetői, hogy képviseletünkben Mécs Imre és Lovas Zoltán a közgyűlés megkezdése előtt felszólaljanak 5–5 percben – teljesen leválasztva a közgyűlésről, a résztvevőknek lehetőséget sem adva a reagálásra, holott – elmondásuk alapján – tapintható volt a szimpátia és az egyetértés velünk. De a Szabadság térre nem jönnek el, több ember zavartan hárítja el a felkérésünket, látszik rajtuk, hogy döntésük nem a sajátjuk.

Ugyanakkor Önök a jelenlegi kormánnyal keresik a találkozásokat, megalkuvó, megalázkodó módon viselkednek.

Ugyanakkor Önök a jelenlegi kormánnyal keresik a találkozásokat, megalkuvó, megalázkodó módon viselkednek.

Reméljük, hogy az Önök szervezeteiben mindazok, akik velünk, az általunk képviselt értékekben hisznek, érvényt szereznek az igazságnak, a méltóságnak, a demokratikus eszméknek.

Felszólítjuk Önöket, hogy viselkedjenek és cselekedjenek a meggyilkolt zsidó áldozatok emlékéhez méltó módon. Ne kollaboráljanak a hatalommal, ne alázzák meg a zsidóságot és ezzel minden tisztességes, erkölcsös, öntudatát és önbecsülését megőrző embert.

Álljanak ki a zsidóság és a magyar társadalom igazáért. Csatlakozzanak hozzánk, legyenek velünk. Mert akkor az igazsággal, a demokráciával lesznek. Ne számolgassanak, az nem kifizetődő. A leltár a becsületet tartalmazza.

A mi leltárunk rendben van. És az önöké?

A Tiszta emlékezettel a szabadságért, a demokráciáért – a Szabadság téri demonstráció szervezői:

Magyar Fruzsina

Zoltai Andrea

Mécs Imre

Popper Gábor

Sebő Gábor

Budapest, 2014. június 19.”

47 hozzászólás

  • AZ VAGY, AMIT TESZEL!

  • na igen. a face-n akad, aki azt állítja, az ott demonstrálók között van, aki mindezt feltűnési viszketegségből csinálja, azután meg van lepődve, ha elküldik a kurva anyjába.
    ami az összekapaszkodást illeti: elég kockázatos. a taktikai öv ugyanis tépőzáras 🙂
    amúgy nem igazán értem: milyen szolgálati szabályzat írja elő, hogy a készenléti rendőr magából kifordulva, eltorzult arccal üvöltsön a delikvenssel?

  • Nem írja elő a szolgálati szabályzat, István, viszont a rendőrök között dúsan tenyészik a Jobbik-szimpatizáns. Az ilyeneknek pedig a szobor ellen tüntetők csak Dunába való zsidók, a magyar nép ellenségei.

  • Egyébiránt már bennem is felmerültek kérdések a tüntetéseken való részvételemmel kapcsolatban:

    Nem vagyok újságíró, mégis ott voltam az összes, a sajtószabadságért indított tüntetésen. Nem láttam ott az ország több ezer újságíróját.

    Nem vagyok zsidó, de nincs olyan tüntetés az antiszemitizmus és a rasszsizmus ellen, amelyiken ne lettem volna ott. És akkor olvasom a fenti levelet a Mazsihisz kummogásáról és sunyi lapításáról.

    Akkor csak az a kérdésem magam felé, hogy mi a búbánatnak is járok én tüntetésekre olyanokért, akik nem hajlandók magukért kiállni??????

  • Noszticzius Judit

    Garai-Édler Eszter,Zoltai Andrea,Magyar Fruzsina,Mécs Imre és Lovsa Zoltán nagyon jó igazságot harcolnak a kormányzati történelemhamisítás ellen !!!!!!!!!!!!

  • Noszticzius Judit

    Garai-Édler Eszter,Zoltai Andrea,Magyar Fruzsina,Mécs Imre és Lovas Zoltán nagyon jó igazságot harcolnak a kormányzati történelemhamisítás ellen !!!!!!!!!!!! Most javitok leírásomat,hogy „Lovsa”,hanem LOVAS !!!!!!!

  • Noszticziusz Judit,
    Juditka, nyúgdíjas vagy, aktív DK-tag vagy a XI.kerületben, miért nem mész Te is tüntetni?! Szólhatnék az elnökötöknek ?
    Ille Pistával sem találkoztam még ott… GE Eszterke pedig vegyen már magának egy rendes fésűt, jobban látná a valós helyzetet, mi is az arcát, – s kevesebbet szapulná a MAZSIHISZ-t! Üdv’ IVÁN

  • Pontosan az ilyen szituációban dörzsöli a kezét „avatár” a diktátor:
    Éppen eztet ooaaakartam; máris faaarad az ellenaaallás…!
    Uroooaaim ! Koooaaapcsoljanak raaaáá az építésre, mert hamarosan avatunk… Türelem rózsát termett… Ja !

    A Kormányzati Pártösszekötő Iroda jelzése a még nála is Jobbik, szövetséges felé: Hamarosan készíthetitek az aktivistákat a Felszabadító Szovjet Hősök Emlékműve ellen… Mindennek megvan a maga sora… – Azután, tőlem már ezt is lebonthattyaaatok… Ja…!

  • iván: ugyan semmi köze hozzá, de azért felvilágosítom: 24/48as szolgálat után valahogy nincs kedve az embernek hősködni, nomeg, következményei is lehetnek, mert valahogy a megbízó nem díjazza, ha tüntetésekre járunk.
    amúgy miből gondolja, hogy több száz fő közt felismerne?
    judit pedig fogyatékkal élő, úgyhogy vele kapcsolatban javaslom: kuss legyen!

  • Iván!

    Mit nem mond N.Juditka DK-s aktivista a XI.kerületben?
    akkor miért nem tud magyarul?….hát ez nagy szégyen,meg az is,hogy ismételgeti a hülyeségeit…..sajnos régóta!
    Hát itt sokan „osztanák”…az észt ha lenne nekik,meg maguk sem tudják miért tüntetnek,de sebaj majd hazamennek… az emlékmű (amely minden magyar áldozatnak jogosan állít emléket!!!!)
    meg úgyis megépül!!!
    Hát ez van!

  • Ha Judit fogyatékos akkor bocsi..de akkor minek töri magát szegény(pláne, ha nem képes normális vélemény nyilvánításra) gyógyuljon!!!,de azt hiszem ezen a fórumon nem ő az egyetlen fogyatékos……meg feleslegesen,alap nélkül és nevetségesen
    uszító!!!
    De majd elmúlik!!

  • marcsi: maga a fogyatékos, maga idióta! fogyatékkal élő és fogyatékos két külön dolog, maga ostoba! gyógyuljon, mi? tényleg ekkor kupac szar maga, vagy még nagyobb?
    judit siketnéma, ezért ez a sajátos szóhasználata és nyelvtana, maga féreg!

  • Cornélius!

    Ha nem zsidó és maguk az itthoni normális zsidó szervezetek sem tüntetnek,akkor tényleg jó kérdés,hogy miért jár tüntetésekre feleslegesen?….
    Ami a rendőröket illeti érdekes megállapítás,hogy jobbikosok lennének(persze ha igaz ezen is el lehetne gondolkozni,hogy vajon miért….?)de úgy tudom nekik az intézkedés során szolgálatban nem szabad politizálni……de kötelességük
    rendet tenni a hőbörgők és különösen a
    jogtalanul rongálók között!!!!Ez a törvény!

  • Ille!
    na megint magát adja….ha valaki süket -néma azért még írni tudhatna(több ismert ember is sikeres ezzel a fogyatékossággal,pld volt szépség királynő,meg mások is akik
    szellemileg rendben vannak….!)Maga nem tartozik közéjük és bár süket,de sajnos nem néma!!!
    A normális reakciómra is a szokásos bunkó stílusában reagált,nem bírt sokáig „viselkedni”…hát szánalmas!!!

  • Ja maga tényleg fogyatékos….a rosszabbik fajtából,akin
    már nem lehet segíteni!

  • Marcsi
    menj rá N.Juditka facebook oldalára. (Egyébként személyesen ismerem a hölgyet.)

  • marcsi: „…de azt hiszem ezen a fórumon nem ő az egyetlen fogyatékos……meg feleslegesen,alap nélkül és nevetségesen uszító!!!” ez magának a normális reakció? meg az, hogy „gyógyuljon”?
    tisztában van azzal, hogyan tanul meg egy siketnéma írni?
    még mindig, ismétlődően fogyatékosnak nevezi, ráadásul most már szellemileg rendben nem lévőnek is. bocsánatot kérek a férgektől: magához képest azok hótiszta teremtmények…

  • iván: talán némi bocsánatkérésre is rábeszélhetni az elvtársnőjét, ha már így nyilatkozott juditról!

  • Na Judit nem tehet róla,hogy fogyatékos,(és nem csak fogyatékkal élő,hogy magát helyesbítsem!!!!)de ugye annyira azért nem,hogy a DK.aktivistája legyen,ugyan milyen képességekkel?Na ez azért kicsit zavaros…A DK-nak így is jó?…nem semmi!(Kiabálni nem tud szegény..)Mint említettem vannak nagyon is értelmes,véleményképes süket-némák,kár ezt ragozni…..
    Ami a férgeket illeti hát azok magához képest tényleg
    „hótiszták” mert maga tényleg fogyatékkal él (ezt régóta tudják többen is)de arra van „esze”?,hogy az ilyen szerencsétleneket is felhasználja az erősen kétes igazsága bizonyítására!Hát ezzel magát minősíti,hiteltelen és gusztustalan!
    Ami a tüntetéseken való részvételt illeti,hát ott is bizonyította,hogy csak „lapítva „képes véleményt nyilvánítani……na nagy jellem!!!
    Most befejezem,mert nem akarok a szintjére süllyedni!!!

  • No, Marcsi, elmegy maga a Putyinnak a …..-ra, tudja oda, ahová a lengyelek szerint a mi diktátorunk való.

    Nem elég, hogy prosztó módra viselkedik egy fogyatékkal élő polgártársunk iránt, még rongálásnak és hőbörgésnek nevezi a rohadt emlékművük ellen demonstrálókat?

  • marcsi: fejtse már ki, ugyan, miként és mire használom fel juditot? az, hogy dk-aktivista, iván állítása, nem az enyém. szóval, még mindig fogyatékosnak nevezi…rendben. akkor én ünnepélyesen kijelentem, hogy maga egy orbán… szopó, testi bájainak kiárusításából élő nőszemély (igaz, meglehetősen rosszul él belőle, mert hát, a maga bájaira már igencsak csekély a kereslet) ezzel már el is indulhat a bíróságra. melyik tüntetésen volt ott, ahol látta, hogy lapítva nyilvánítok véleményt?
    a szintet illetően a múltkor már megegyeztünk, hogy hozzám csak felemelkedni tud, csak vigyázzon, abból a mélységből, ahol maga létezik, lassan merüljön fel, mert a végén még keszonbetegséget kap!

  • „GE Eszterke pedig vegyen már magának egy rendes fésűt, jobban látná a valós helyzetet, mi is az arcát, – s kevesebbet szapulná a MAZSIHISZ-t! Üdv’ IVÁN”

    Iván, Mi a valós helyzet? A látszat javul, de a valós helyzet nem. Tudja hidegen fújnak a szelek, rendes fésűt meg nem lelek! A nyílt levél kibocsátóinak is ajánljon valami okosat, szerintem rendes fésűjük van!

    Üdv.,
    GÉ Eszterke

  • A Mazsihisz nagyon világosan kimondta, mi a véleménye a történelemhamisitásról (Schmidt és a „Sorsok háza”, Szakály Sándor, a Sasemlékmü).
    A kincstári történelemhamisitás nem csak az áldozatokat és azok utódjait érinti. Mégis azt a látszatott kelti ez a nyilt levél hogy ez igy lenne.
    A nyilt levelet az egész magyar társadalomnak kellene cimezni, amely eltüri a „posztkommunista maffiaállamot” és annak minden bünét.

  • GEE
    Eszterke, végre egy szellemes entellektüel válasz itt a nagy NIHIL-en! Kár, hogy nem szólhatok OTT magácskához… (Kézcsók, IVÁN)

  • Kedves Karl!

    Ezennel nem igazán értünk egyet! A Mazsihisz nagy dérrel-durral kijelentette, hogy távol marad a holokauszt-emlékév kormányzati programjaitól, amennyiben az általa vitatott kérdésekben:
    1. Állítsák le a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékmű felállítását;
    2. A Józsefvárosi Sorsok Háza-projektbe vonják be a zsidó szervezeteket;
    3. A „közéleti-szakmai megnyilvánulásai miatt” váltsák le a Veritas kutatóintézet éléről Szakály Sándort.

    A látszat javul, de a valós helyzet nem.

    A holokauszt-emlékév kormányzati programjaitól lehet, hogy távol maradt, de látványosan kivonja magát:

    1. Szabadság térre tervezett német megszállási emlékmű felállítása elleni küzdelemben a Mazsihisz tevőlegesen nem vesz részt, sőt látványosan bojkottálja azt. A kormány megvalósította a vitatott 1944-es emlékművet a Szabadság téren. A gyalázat áll, és nagy vehemenciával óriási rendőri készenléttel védelmezik azt. Az átadás időpontját a szabadságtéri tiltakozók maroknyi csapata egyelőre késlelteti! Nincsenek kétségeim, hogy erőből az éj leple alatt át fogják adni rövidesen! Talán, ha lenne végre egy-két ezres tömeg, egy össznemzeti tiltakozás! De addig amíg a Mazsihisz kijelenti, hogy ez nem zsidó ügy, addig miről beszélünk? Én meg az gondolom, hogy ZSIDÓ ÜGY IS, de még mennyire, hogy az IS!
    A magyar zsidóság minden képviselőjének kutya kötelessége lenne kiállnia – nem csak hangzatos közlemények kiadásával, hanem következetesen minden fórumon – ez ellen a gyalázat ellen! A magyar zsidók, mint mindig a magyar társadalomtól és a mindenkori hatalomtól várják el, hogy kiálljanak értük. Ez még egy jól működő demokráciában is közös ügy, nemhogy itt! Na de ott, ahol maga a kormány tudatosan történelmet hamisít, amellyel voltaképpen a társadalmat is megvezeti, ahol a hivatalos kormánypolitika gyűlöletre és a kirekesztésre szólít fel, ott bizony az érintetteknek kellene élen járni a társadalom előtt! Miért mástól várják el, amikor maguk is pianóban és meglehetősen visszafogott, vérszegény próbálkozásokat tesznek?
    A látszat javul, de a valós helyzet nem.

    2. A Józsefvárosi Sorsok Háza-projekttel kapcsolatban is homályosak az tárgyalási eredmények. 2014. május elején a Mazsihisz kezdeményezett egy egyeztetést magával a kormányfővel, de Orbán úgy tudom egy kicsit sem volt kompromisszumra kész. Sorsok Háza koncepciójának kérdésére nem is reagált Orbán. Félek, hogy ezzel kapcsolatban is minden maradt a régiben és Schmidt Mária a szokásos kormányzati arroganciától felvértezve következetesen és egyoldalúan a magyarországi zsidó közösségek és a nemzetközi felek, valódi és érdemi részvétele nélkül építik fel a Múzeum szellemiségét.
    A látszat javul, de a valós helyzet nem.

    3. Nem váltották le a Veritas Intézet éléről az 1941-es kamenyec-podolszki deportálást „idegenrendészeti intézkedésnek” nevező Szakály Sándort. Szakály köszöni szépen azóta is jól megvan Veritas Intézet élén, és örül annak, hogy Páva utcai Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény (HDKE) a Veritas Történetkutató Intézettel kötött együttműködési megállapodása Haraszti Györggyel botrányt kavart. Hiszen ez volt a cél, hogy nagyobbat szóljon, mint az „idegenrendészeti intézkedésnek” nevezett 1941-es kamenyec-podolszki deportálás. Az ilyen jellegű álbotrányok egy dologra azért rámutatnak, egyre magasabb helyről állnak át a túloldalra.
    A látszat javul, de a valós helyzet nem.

    Ps.:
    Egy kicsit Ivánnak is szól a bejegyzésem, de lehet, hogy a viharos erejű széltől megtépázott fejemmel nem akarom tudomásul venni, hogy szél ellen pisilni nem lehet!

  • Ille István
    2014 június 24
    4:19 du.
    Látod István, kellett neked kiengedni a veszett állatot a ketrecből! Már látszott a csorgó nyálból a betegsége!

    Úgy tudom, a veszettség nem gyógyítható altatással, hanem végleg elaltatják a beteg állatot.

  • kedves donom, egy próbát megért. kapott még egy esélyt, ennyi.

  • eszteredler
    2014 június 25
    9:39 de.
    A kommentből kiviláglik az alap probléma ami az emlékmű ellenes mozgalomnak is problémája. Bekategorizálják az ügyet, noha Mécs Imre nyilatkozata az, aminek meg kellene adnia az alaphangot.

    A szobor ügy nem elsősorban zsidó vagy nem zsidó ügy. A Mazsihisznak azért kellene mellé állnia, mivel a holokauszt elszenvedői elsősorban zsidók voltak. Ezen túlmenően azért, mivel abban ugyan igazuk van, hogy túlmutat a zsidó ügyön, de a tudatos történelemhamisítás a fasiszta eszmék legalizálásást is jelenti. Ahogy a Mazsihisz vezetői sem gondolják át a történelem hamisítás gyakorlati következményeit, a tanulatlan tömegek még kevésbé filozofálnak a kérdés felett. Vagyis egy maroknyi emberen túl kevesen értik a lényeget!
    Akik egyetértünk a múlt valós felvállalásában, nem mind tudunk személyesen megjelenni. Az elvi támogatás viszont sokszor kevés.

    Én nagyobb energiát fektetnék a történelemhamisítás kérdésére, a következmények felvázolására, ami nagyobb támogatást eredményezne.
    Ha kihegyezzük a Mazsihisz hozzáállására, (-noha felháborító-) de ezzel el is szigeteljük az ügyet valláscsoporti kérdésnek.

  • Don Ovuz!
    Itt nincsenek semmilyen fasiszta eszmék(bárhogy is igyekszik
    állítani!!!)csupán arról van szó,hogy nem csak zsidók(bár kétségtelen többségben voltak)hanem más ártatlan áldozatai is voltak a német megszállásnak(például akik segítették,bujtatták őket és ezért meghurcoltak,ki is végeztek többeket,meg az olyan sorkatonák,akik kénytelenek voltak bevonulni-különben lelőtték volna őket-,de nem öltek!!!meg sok ártatlan polgár,akik semmit nem tettek,csak rossz időben voltak rossz helyen)
    Hát ezen nem érdemes vitatkozni,meg azon sem,hogy a szovjet emlékmű is bizony sokakat sért,akik szenvedő alanyai voltak a „felszabadításnak”(rablásnak,megerőszakolásnak…..stb)erre vajon miért nem olyan érzékenyek????egyesek….Ja ez ellen persze régen nem lehetett tüntetni büntetlenül,mert ugye akkor tényleg nem volt demokrácia,most meg van!Hát ez a helyzet!
    Minden magyar áldozatra emlékezni kell,ez így jogos és helyes,akár tetszik akár nem!!
    A többieknek az észrevételemmel kapcsolatos kiforgatott,hamis és bunkó vádjaira nem kívánok reagálni,magukat minősítik!!!

  • marcsi: valóban nincsenek fasiszta eszmék. náci eszmék vannak. mecsoda különbség! szóval, volt német megszállás. aha. de szovjet felszabadítás meg nem. legalábbis maguk ezt – központilag vezérelve – így értékelik.
    namármost: vagy megszállás nem volt, és akkor – jogosan – nem is szabadítottak fel minket, így mire az emlékmű, vagy volt megszállás, de akkor meg a szovjet emlékmű is jogos, tiltakozásnak nincs helye. lehet választani.
    sorkatonák nem voltak, de volt S.A.S. behívó. a németek bevonulása után pedig ilyen se volt, a németek nem soroztak, a nyilasok se, hanem önként és dalolva álltak a zászló alá. aki pedig a bekerítésen belül rekedt, nem ölt? hát persze, puszta önvédelemből a levegőbe lőtt. marcsi, látszik, hogy fakanál-harcos. tudja, a puskának az az előnye, hogy nem tudod, te lőtted-e le a továrist, vagy a melletted fekvő. ez a kegyes csalás kíméli meg az összeroppanástól a harcoló felek katonáit, ugyanis az egészséges lelkületű ember alapvetően egy beépített gátlással rendelkezik az élet kioltásával szemben. közelharcban, az más. akkor ölsz, hogy meg ne ölessél. ennyit a „nem öltek” teóriájáról.
    polgári áldozatok? tudja, egy ostromnál már csak vannak ilyenek. olvasta az egri csillagokat? na, már annak idején is volt ilyen, és nem gárdonyi találta ki. járulékos veszteségnek hívják.
    ami pedig a maga által aposztrofált melléktevékenységet illeti, az, bizony, együtt jár a háborúval. régen a győztes hadnak három napos szabad rablást engedtek meg. főképpen keleti szokás volt, de dicsőséges őseink is gyakorolták, még az oly szent istván király is – kinek államalapító és kereszténység alá hajtó tevékenysége egyre inkább kritizált. ráadásul budapest megkapta a lehetőséget, hogy megadja magát. de nem, szittya náciaink kevélyen visszautasították. botorság volt, mert velük szemben ázsiai segédcsapatok álltak – az elit akkor már lengyelországon keresztül rég berlinnek vonult – olyasfélék, akik már dzsingisz kán idején is, mint gyülevész hadak a behódolt népekből szervezve, a szabad rablást a vérükben hordozták.
    remélem, okul ebből a kis TIT-kurzusból, mert igencsak magára fér. ismeretei a háború terén igencsak gyérek 🙂 maradjon a fakanálnál. a hajléktalan, akinek oda szokta vetni a maradékot, igencsak dícséri főzni tudását, bár némelyik ételét kicsit elsózza…
    ha magának ez a „demokrácia” tetszik, hát élvezze. de, ha már demokrácia: ugye, megengedi, hogy ne értsünk ennek a demokrácia gyakorlásnak minden lépésével egyet? megengedi? köszönjük szépen. majd szóljon, ha kötelező lesz behódolni.

    ami pedig don ovuzt illeti: javaslom, ne kössön bele. intellektuálisan annyira maga felett áll, hogy még kérdezni se tud tőle 🙂 ez a „magukat minősítik” sztereotípia meg erősen visszaüt ám – magára 😀
    magától is azt kérdezem, amit ivántól: mit akar elérni azzal, hogy mindenkire lő, aki nem mosott agyú fideszes? szemlátomást semmire sem megy. több frontos harcot vív, mint a főnöke, a kárpát-medence géniusza, aki szintén folyamatosan támad a négy égtáj felé, harsogja győzelmi jelentéseit, de mégis vesztésre áll 😛

  • Marcsi
    2014 június 25
    4:40 du.
    Eléggé ellentmondásos, zavaros a kommentje! Híven tükrözi a káoszt, ami a fejében van. Ráadásul nem is arról beszél amiről én.
    Az első mondatával máris hazudik, hiszen a szélsőjobb eszmeisége 40-50 % fasiszta, és 50-60 % náci ideológiából tevődik össze. Lehet, ez csak önnek újdonság, ezért hadakozik ellene. Noha kicsit utánaolvasva a történelemnek, nem csupán a szélsőjobb, hanem a kormány is sok ponton azonosul az eszmékkel.

    A terror háza állít emléket az ön által hiányolt dolognak. Igaz, ha önmagát az elnevezést nézzük, Terror-háza, akkor viszont onnan hiányolom a jobboldal által elkövetett mészárlások, kínzások, borzalmak relikviáit. Ugyanis annak is pártatlannak kellene lennie, ha a megnevezést nézzük.
    Ugyanúgy az emlékműnek is pártatlannak, és történelem hűnek kellene lennie. A történelem fel nem vállalása egyrészt gyávaság, másrészt attól hogy néhány ezer mosott agyú elhiszi a hazugságokat a múltról, még a tények akkor is tények maradnak.
    Ezek miatt a hazugságok, önámítások miatt hiszi a sok mosott agyú, hogy „bántják a magyart”, amikor a fejünkre olvassák az igazságot!
    Nézzen szét a világban! Mennyivel könnyebb azon nemzeteknek, akiknek volt bátorságuk felvállalni a múltjukat!
    Most nem akarok kitérni a hazug múlt napi politikai felhasználására, mivel már ezt is nehéz volt az ön szintjére lebutítani.

  • Kedves Eszter,
    Valóban nem értünk egyet. Nem a Mazsihisz büne, hogy Orbán „posztkommunista maffiaállam”a nem hajlandó kompromiszumra.
    De avval hogy a Mazsihiszt támadjátok, igazat adtok azoknak akik azt mondják, ha a Mazsihisz nem lép fel elég erélyesen, miért lépjünk mi fel.
    Evvel – nolens volens – Orbánék malmára hajtjátok a vizet.

  • kedves donom, csak nem azt kívánja sugallni, hogy boda intelligenciája meglehetősen alacsony szintű, és mentálisan komoly kihívással küzd? ejnye! ezt nem kellett volna! most majd megkapja ettől a cselédtudatútól a magáét:)

  • Ille István
    2014 június 26
    8:39 de.
    Ahogyan Noszticzius Juditról beszélt, nem alacsony szintről, hanem annak hiányáról tett bizonyságot. A legelemibb emberi tulajdonságok is hiányoznak belőle, így törvényszerű a politikai hovatartozása is. A szélsőjobbon kívül mindenütt persona non grata.
    Mentálisan alap értelmezési gondjai vannak, így egy-egy szóra, mondatrészre ugrik, nem a mondanivalóra.
    Igaz, szeretne urizálni, de koszos lóra nem illik a bársony nyereg.

  • A MAZSIHISZ válasza a nyílt levélre:

    Heilser András: Lelkiismeretünk tiszta Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke levélben válaszolt a Szabadság téri „Civilek” nyílt levelére. Az alábbiakban ezt közöljük. Tisztelt Szervezők, kedves Szabadság tériek! Köszönjük, rendben vagyunk. Lelkiismeretünk tiszta. Szövetségünk mindent megtett annak érdekében, hogy a magyarországi emlékezetpolitikai gyakorlat normális mederbe terelődjék. Kihasználtuk minden eszközrendszerünket, bel- és külföldi kapcsolatainkat. Mi akkor is a szobor ellen foglaltunk állást, amikor Magyarországon mindenki biztos volt abban, hogy március 19-én állni fog. Biztos volt, hiszen az ország miniszterelnöke ezt válaszolta nekünk. Mi hajlandóak voltunk elveink melletti következetes kiállásunkat a Civil Alap forrásainak visszautasításával megerősíteni. Mi akkor is következetesen kiálltunk az emlékmű megvalósítása ellen, amikor az május 31-vel új határidőt kapott. Szerintetek ilyenek a kollaboránsok? A Szabadság térre tervezett emlékmű közös ügyünk. Mindannyiunké, s több százezer jó érzésű honfitársunké egyaránt. Ebben a kérdésben nem lehet verseny sem közöttünk, sem mások között. Méltatlan lenne, hiszen mindannyian az emlékmű megépülése ellen emeltünk szót. Van, aki az utcán, mások a hazai és a nemzetközi tárgyalóasztalok mellett. Ahogy eddig, úgy a jövőben is minden fórumon ellenezzük a torz emlékezetpolitikai gyakorlatot. Mindenestre az emlékmű ma sincs készen. Társadalmi üggyé változott – és ez igaz marad akkor is, ha erőfeszítéseink végső kimenetele felől sokaknak egyre kevesebb kétségük van. Az emlékmű azonban nem válhat zsidó üggyé, továbbra is az egész magyar társadalom problémájáról kell szólnia. Amennyiben szervezetünk hivatalosan is részt venne a megmozdulásokon, akkor azt óhatatlanul zsidó üggyé tennénk. Ezt pedig nem akarjuk. A német megszállás áldozatainak emlékművének felállítása nem válhat a kormány és a zsidó szervezetek közötti konfliktussá. Kemény és következetes álláspontunk szerint Szövetségünk formálisan továbbra sem vesz részt a Szabadság téri rendezvényeken. Megerősítem: lelkiismeretünk nyugodt, az igazság és a demokrácia mellett állunk.

  • Sebaj, Orbánnak ugyan nincs mozgástere, de legalább változatos eszköztára van. 🙂

  • Ille és a többiek!
    Nem tudhattam,hogy N,Judit fogyatékkal élő nem közölték,pedig már régebben is írt értelmetlen,fura hozzászólásokat(amit többen megjegyeztünk),így elnézést is kértem,sajnálom szegényt,de attól,hogy süket-néma írni azért
    tudhatna,tehát valószínűleg kissé fogyatékos is (hoztam pár
    példát erre)Ha úgy adódott segítettem több fogyatékkal élő
    embernek,(például vásárlásban,vakoknak a közlekedésben mint sokan mások,de magán sajnos nem lehet és nem is sajnálom!!!!)
    Ezzel szemben maga nem csak fogyatékkal élő(süket,de sajnos nem néma)hanem többnyire fogyatékos is (ész,jellem stb)
    Na túl van ragozva!

  • marcsi: hajrá, boda! a kis úttörő, mint tudjuk, segít!
    mondja, nem tűnt fel magának, hogy aki világtalant maga átsegített a túlsó oldalra, nem is akart átmenni? de magának nem lehet ellenállni 😀
    ami pedig siket-némák írni tudását illeti: +1x kérdezem, tudja, hogy’ tanulnak írni-olvasni? nem tudja.
    ezen kívül ismét fogyatékosnak – tehát elmefogyottnak – titulálta juditot. nem is tudtam, hogy szakképzett elmegyógyász…
    mondja, meg lenne lepve, ha magát ezért a sötétlelkűségéért élemedett örömlánynak titulálnám, aki fénykorában egy marék homokért csinálta, és most – erről telekkönyvi bejegyzések tanúskodnak – magáé a fél góbi sivatag?
    persze, én nem titulálom annak. miért is tenném?

  • Kedves Karl!

    Nos, egy dologban mégiscsak csak egyetértünk, hogy „nem a Mazsihisz bűne, hogy Orbán „posztkommunista maffiaállam” és nem hajlandó a kormány a kompromisszumra.

    Na de akkor az mivel magyarázható, hogy a mély tisztelet, alázatos szolgája ezer bocsánat stílusban levelezget a Mazsihisz ezzel a kormánnyal? A Mazsihisz nem lép fel mert az „erélyes” eszköztára elfogyott, oké, de abban egyetértünk ugye, hogy a mély tisztelet, alázatos szolgája ezer bocsánat vagyis a szervilitás összes eszköztára használatban van rendesen!

    Miért, mire föl, mivégre ez az álságos és elképesztően dagályos stílus????

    Igen Tisztelt Miniszterelnök Úr! Így kezdődik a Mazsihisz vezetőinek levele Orbán Viktorhoz, és mindvégig így is szólítja a kormány fejét a zsidó vallási szervezet.

    Az Igen Tisztelt Miniszterelnök Úrnak írt levelében a MAZSIHISZ MÁR EGY SZÓT SEM EJT BOJKOTTRÓL!

    Itt olvasható az Igen Tisztelt Miniszterelnök Úr!!!

    http://www.szombat.org/hirek-lapszemle/a-mazsihisz-orban-viktornak-irt-leveleben-nem-ejt-szot-bojkottrolbojkottrol

  • A Mazsihisz ( amelyre az EMIH nevű lubavicsi fedőszervezet még rátesz egy pár lapáttal ) szervilizmusa sajnos egy nyomorult történelmi hagyománya a magyar zsidóságnak. Annak idején még az ellentengernagy kormányzó őfőméltóságáért is dukált imádkozni ( az 1944-es Zsidó Tanács is külön tanulmányok tárgya lehetne ), ahogyan előtte Ferenc Józsefért; tehát ez még az etnikai és osztályelnyomáson nyugvó Monarchia rothadt világába megy vissza, ahol a magyarul és németül beszélő zsidóságra volt szükségük az uralkodó osztályoknak a nem magyarul és németül beszélő nemzetiségekkel szembeni törékeny többség megteremtéséhez. Később a kádári hatalom buzgómócsing besúgójának dukált lenni… A mai Mazsishisz ezen a mentalitáson szocializálódott és aki ezt a mentalitást nem követi azt szinte még az antiszemitáknál is nagyobb ellenségként kezelik. Mindenesetre a magyarországi többségi társadalom értékrendjéhez, mentalitásához való alkalmazkodás 100% – os. A mai fősodorbeli zsidó szervezetek pedig a nagyobb részt asszimilálódott magyar zsidóság nagy részét nem is reprezentálják ( a „vegyes” házasságokban élőket és onnan származókat pedig le és kinézik ) hiába hordanak össze veretes baromságokat „magyarországi zsidó reneszánszról” meg hasonlókat; de hát nem is tudnak az előbb említettek miatt túlságosan vonzóak lenni.

  • Ille!
    Ne erőlködjön!Juditot sajnálom(nem alkalmas versenyképes és értelmes
    hozzászólásra!!!)de magát nem,mert tényleg fogyatékos,ami
    még hazugsággal és rosszindulattal párosul.Hát ez azért nem semmi!
    Ami Mécs Imrét illeti,hát ő egy”klinikai” eset(a múltja,illetőleg az elszenvedett sérelmei miatt is),de nincs egyedül szegény….sajnos,de majd elmúlik….
    Na ennyi!

  • Don Ovuz!
    Hát a hazugság és a káosz nem az én fejemben van,maradjunk ennyiben…
    de tudja mit,az egész nem érdekel annyira,mint itt egyes megszállottakat….A véleményem elmondtam (nem vagyok egyedül ezzel)Na nyugodjanak meg szépen,kár idegesedni,az itteniek és a tüntetők kisebbségben vannak!!!!
    A tárgyilagosságra(a már többször felhozott indokok megértésére)nem is kérem,mert reménytelen az ügy….!

  • ezt díjazom magában, hogy nem adja fel, küzd, izzad, erőlködik, robotol, újra és újra nekifut a lécnek – igaz, mindig leveri – nyomul, lő mindenkire – csak éppen muníciója nincs – olyan, mint egy bolgár partizán (ott van minden kilométerkőnél), fáradhatatlanul hajtja az imamalmot, hiába, no, egy igaz, elkötelezett elvtárs nem hátrál meg a nehézségek elől! hajrá, boda!

    marcsi, én nem erőlködöm, nekem könnyed ujjgyakorlat magát helyére tenni 🙂 annak azért örülök, hogy olyan tudás birtokában van, amivel képes más embereket értelmileg és érzelmileg megítélni. legyen rá büszke, kevés embernek adatik ez meg a nélkül, hogy komolyabb tanulmányokat folytatott volna. ez nyilván valami, génjeiben hordozott adottság.
    de arra kérem, ha lehet, ne hazudjon ilyen orbitálisat. maga nem sajnálja N.Juditot, erre utal két rendbeli aljas megjegyzése is.

    azt azért kifejthetné – ha már kiskegyed olyan kristálytiszta logikával rendelkezik, hogy versenyképes(?!) hozzászólásokat ír -, mi is múlik el? mécs klinikai eset mivolta? vagy az, hogy nincs egyedül? mivel kétségtelenül meg tudja állapítani, hogy ki/mi is a klinikai eset, az állapot elmúlásának módját is meg tudja mondani, nemdebár?
    kíváncsian várjuk okfejtését, hátha még nem teljesen reménytelen a helyzetünk!

    ja, és ha megkérhetem, idézze már ide a hazugságaimat! tudja, ha már állít valamit, nem ártana azt bizonyítania is. a rosszindulatomról nem kell értekeznie. tudja, similis simili gaudet.
    vagy ez is a többi megválaszolatlan kérdés közé diffundál, amiben állításai bizonyítására kértük fel?
    semmi baj.
    az élet tele van megválaszolatlan kérdésekkel 🙂

  • Marcsi
    2014 június 28
    5:44 du.
    Vártam valami elmésséget öntől, már ha a saját szintje fölé képzeli önnön magát. Meg kell állapítanom, ez bizony szánalmasra sikeredett, pedig napokon át fogalmazgatta!
    Valóban! Önt megérteni nem tudjuk, mivel annyira mélyre azért nem adjuk a színvonalat. Mindössze szórakoztató néha szembesíteni önt a badarságaival! Könnyed, pihentető levezetés, mint sport után a lazító gyakorlat. Szórakozunk önnel, mivel érdemben nem vitapartner. Úgy öt-hatszor magasabb szintet kellene képviselnie ahhoz, hogy itt bárkinek egyenrangú vitapartnere lehessen.
    Addig viszont csak vicc a személye, nem ellenfél.

  • kedves donom, pedig keményen küzd, hogy másnak mutassa magát, mint aki 🙂 ellenfélnek pedig tényleg nem ellenfél. amúgy is sportszerűtlen egy fegyvertelennel vívni.

  • Na az a helyzet,hogy volt német és volt szovjet megszállás is(ezt
    minden normális ember tudja),persze lehet,hogy a szenvedő alanyok mások voltak….
    Ami a Terror Házát illeti,ott mindkettőről megemlékeznek a tények!!!a történelem,a múlt alapján!!!
    valóban voltak nyilasok,de utána jöttek az ÁVÓ-sok,ezért
    talán tárgyilagosnak kellene lenni……..
    Mindkettő elítélendő és mocskos volt,de ha csak az egyik oldalt ítéli valaki,hát az hazudik,történelem hamisító,valamint a tolerancia,együttérzés teljes
    hiányában szenved!!!!!
    A múltat és a gyűlölködést akkor lehet lezárni,ha mindenki megérti a másik fél sérelmeit,ha nem (mint itt sokan…)akkor nem tárgyilagosak,emberségesek és nem jogos a lázadás,tüntetés!
    na azt hiszem nem velem van a baj,hanem a sok érzéketlen és még ma is csak a saját sebeit nyalogató(és ennyi idő után is hasznot húzó …) hőbörgökkel!