Újabb szégyen – Kertész Imre kitüntetése

2014 augusztus 24 9:01 de.237 hozzászólás

Súlyos erkölcsi és jogi kérdéseket is felvethetnek ennek a sajátságos kitüntetés körülményei. Vajon valóban egy teljesen leépült, mentálisan beteg ember hozta-e meg ezt a döntést, vagy inkább a szűk környezete döntött helyette?

Nem árt azonban tisztában lennünk a Parkinson-kór tüneteivel, amikor többen – betegségére hivatkozva – méltányosságból és emberiességből elfordítják tekintetüket az egész problémáról.

Az író súlyos fizikai állapotából nem következik feltétlenül a teljes mentális leépülés. Ugyanis a Parkinson-kór – másnéven reszketéses hűdés – nem minden esetben befolyásolja az érintett személy szellemi állapotát. A Parkinson-kór három fő tünetét – remegés, izommerevség és meglassultság – a későbbi stádiumban teljes tartási instabilitás váltja fel. A betegség gyakran jár depresszióval és a gondolkodás lelassulásával, de ez nem jelenti a teljes elbutulást, mint az Arzheimer-kór esetében. A kommunikációs nehézségek, a beszéd/válaszadás „meglassultsága” (bradikinézia), a remegés, illetve az arcizmok merevsége, valamint az írásnehézség miatt e betegeket gyakran beszámíthatatlannak gondolják, mivel nem, vagy csak lassan vagy alig tudják kifejezni magukat.

Vagyis, ha Kertész Imre – a nyilvánvalóan cselekvésében és akaratában determinált állapotban lévő neves író – ha nehézségek árán is, de valamelyest önálló döntés meghozatalára képes, akkor lett volna esélye arra, hogy átlásson az Orbán-kormány ármánykodásán. Ám a demokratikus baloldal az író döntésének tiszteletben tartását szajkózva gyáván meghátrált, meg sem próbált szembeszállni ezzel a gyalázattal. Az író közvetlen családtagjainak szerepe pedig igencsak kérdéses.

A lényegi kérdés mindenképpen az, hogy saját, önálló akarata szerint (némi rásegítéssel) vette-e át ezt a díjat Kertész Imre, vagy abszolút semmit nem érzékel a külvilágból, és valójában azt sem tudta, hogy mi zajlott le körülötte!?

Az utóbbi esetben ugyanis az író szűk környezete akár súlyos törvénytelenséget is elkövethetett, hogyha törvényes felhatalmazás nélkül döntöttek helyette!

Ha és amennyiben az író mentális állapota valóban olyan súlyos, és képtelen normális helyzetfelismerésre, vagyis a cselekvőképessége tartósan, teljes mértékben hiányzik, gondnoksági eljárást kell indítani, amely az eljárást lezáró jogerős bírói ítélet után a gyámhivatal gondnokot rendel ki, és csakis ő hozhat helyette döntéseket felelős ügyeinek intézésében. Tehát ennek hiányában még a feleség sem dönthet a beteg személyes szabadságát illető kérdésekben.

Ami történt, mindkét esetben morális csőd. A minden hájjal megkent gonosz hatalom – gyávaságunk folytán – ismét hülyét és bohócot csinált belőlünk!

Szégyent érzek, a szégyen alighanem a legkínzóbb érzések egyike, szerintem a legfájdalmasabb emberi élmény.

Kertész életművének értékét persze nem érinti.

Orbán Viktor miniszterelnök gratulál Kertész Imre Nobel-díjas írónak, aki átvette a Magyar Szent István Rendet Budapesten, a Sándor-palotában 2014. augusztus 20-án. Balra Kertész Magda, az író felesége. MTI Fotó: Kovács Attila

Orbán Viktor miniszterelnök gratulál Kertész Imre Nobel-díjas írónak, aki átvette a Magyar Szent István Rendet Budapesten, a Sándor-palotában 2014. augusztus 20-án. Balra Kertész Magda, az író felesége. MTI Fotó: Kovács Attila

 Garai Édler Eszter

237 hozzászólás

  • „Arra a kérdésre, hogy nem vált-e „egy kicsit holokauszt-iparrá” az emlékezet kultúrája Németországban, azt válaszolta: „nem egy kicsit, hanem teljesen”. Kifejtette: az irodalmi Nobel-díjat azért kapta meg, mert dicsőíteni akarták „a tanúság irodalmát”, előtte pedig meghívták Stockholmba, hogy tartson egy beszédet, de valójában azt akarták megtudni, hogy „jó benyomást keltek-e, vagy hogy kézzel eszem-e a rántottát”. Az ilyesmi ellen „nemigen van mit tenni”, az ember kiszolgáltatott „ezekkel a hatalmakkal szemben” – mondta Kertész Imre.

    Azzal kapcsolatban, hogy Berlinből Budapestre költözött, elmondta: rosszul érzi magát hazájában. „Parkinsonom van, különben soha nem jöttem volna vissza” – tette hozzá. Arra a kérdésre, miként lehetséges, hogy az egykori birodalmi főváros a vágyai városa, azt mondta: „sokkal elcsodálkoztatóbb, hogy azelőtt miként tudtam egyáltalán magyarokkal együtt élni. Magyarországon éltem meg a náci időket, itt viseltem a sárga csillagot, itt voltam a gettóban, itt fogtak el a magyar csendőrök” – mondta Kertész Imre.
    2013.09. 13. „Egy holokausztbohóc voltam” címmel jelent meg interjú Kertész Imrével a Die Zeit című hetilapban.

    “Nincs megoldás, mert nincsen probléma”. Kertész akkor úgy vélte: nincs semmi új Magyarországon, ugyanaz történik, mint Kádár idejében. A népet úgy megbabonázta Orbán, mint a harlemi patkányfogó.

    Az interjúban az akkori viszonyokat elemezve Kertész kifejtette, hogy Magyarországon sosem volt természetes úton kifejlődő, érett demokrácia, hiszen azt már a tizenhatodik században megakadályozta az oszmán birodalom, ez volt az első pillanat, amikor hátrányba került az ország, és ezt a hátrányt a magyarok sosem dolgozták le. Így a történelmi szempontból értelmezett demokrácia eszméjének akár csak meglétéről is gyakorlatilag nincs értelme beszélni.

    Az interjúban a Nobel-díjának hazai fogadtatásáról is kérdezték: Kertész felemlegette, hogy sokan támadták azzal, hogy túl sötét képet fest az országról, hogy nem ünnepli a magyarságát, sőt még azt is megkérdőjelezték, hogy igazi magyar írónak számít-e. De nem kíván küzdeni már ez ellen.

    “Nyolcvankét éves vagyok és beteg. Nem fogok tollat ragadni, nem hiszem, hogy bármin változtatna.”
    2012. Le Monde

    De vajon miért fogadja el a díjat a valóban örök különutas, magát sehová sem soroló író? Mi szüksége a Kossuth és a Nobel-díj mellé még egy plecsnire annak az embernek, aki alig egy éve költözött vissza Budapestre, és nem, nem a schmittmáriai jobboldallal való egybekelés céljából, hanem meghalni, miután előrehaladott Parkinson-kórját Berlinben nem tudták meggyógyítani?
    A magyar ügyekben tájékozott olvasói világszerte azon fognak értetlenkedni, hogy az intellektuális kérlelhetetlenségéről, szikárságáról híres, a legbelsőbb izolációban is az egyén szabadságának kiterjesztését és a totalitárius rendszerekhez való viszonyát kutató Kertész miért legitimálja az Orbán-rezsimet. És az olvasók világszerte Kertész hanyatlásának jelét fogják látni benne, mert az életmű összeegyeztethetetlen Orbánék értékrendjével….Csak a külvilággal egyre kevesebb kapcsolatot tartó és arról mind kevesebbet tudó, egyre kiszolgáltatottabb ember látszik, akivel élete végén történik meg az, ami soha korábban: a politika kihasználja, lehúzza és besározza. És mivel ő hagyja, még azt se nagyon tudni, hogy kire haragudjon az ember ezért az egész rémálomért .
    2014. 08. Index

    mindezek fényében, attól tartok, Garai Édler Eszternek igaza van…

  • /A fotó szövege/

    Háttérben, a klérussal és a maffiával Keresztapa gratulál az ünnepeltnek.
    ˙

    Ui:
    – Már csak azt várhatjuk, hogy egy tolókocsiban mikor is tolják végig a békemenet élén, hisz ez most már el is várható tőle.
    – A nácizmus egyik jellemző módszere ellenfeleinek ügyes megalázása és lejáratása.

  • Igaza van szégyen!

  • Azt kellene végiggondolni, hogy milyen folyamatokat generált volna az, ha Kertész Imre visszautasítja a kitüntetés átvételét…

  • Ivány Gábor lelkész nyilatkozta a minap:

    „GYALÁZAT ZAJLIK MAGYARORSZÁGON”

  • Teller Edével ugyanezt művelték. Az még ennél is magatehetetlenebb volt, amikor kómás állapotban akasztották a nyakába a Corvinlánc nevezetű – Horthy alapította – kitüntetést I. orbánék…
    – Tökéletes bűvésztrükk, úgy látszik, érdemes megismételni, illetve máson is kipróbálni. A lényeg: hogy mindez a balliberális ellenzéken üt egy-egy jó nagyot, miközben a külföld, illetve az Unió felé filoszemita álarcot kölcsönöz a képen szereplő bandának.

  • Vegyük észre azt is, amikor a pávatánc jó irányba megy. A kormány most az egyszer tisztelte a tiszteletreméltót, azt tette, ami a kötelessége és emiatt meggyűlik a baja a szélsőjobbal. Ettől a díjtól senki sem változtatja meg a véleményét a kormányról. Biztos, hogy csak a látszat kedvéért csinálják, de legalább törődnek a látszattal, ez is valami. Most kivételesen nem a szélsőjobbnak akarnak tetszeni, hanem a jó oldalnak. Lehet ezt kritizálni, lehet a valóságos szándékot kiolvasni, de káros és a legtöbb ember számára érthetetlen ez a masszív tiltakozás.
    Én nem bántanám Kertész Imrét emiatt. Ha nem fogadta volna el, arról nem tudnánk semmit, valaki más kapta volna, visszhang nélkül.

  • Jichak Perlmutter

    Kikérem magamnak, a halottaim nevében is azt az alattomos jelzőt, hogy „h o l k a u s z t . i p a r” !!!
    Mellesleg igen, ipar volt, de nem abban szemét, aljas megfogalmazásban, ahogy Schmidt Máriák és a hozzá hasonló rohadékok, a történész szakma szégyenei szeretnek fogalmazni, hisz az Eichmann-per idején, 1962-ben joggal nevezték el az iparszerű embervágóhidakat, vagyis a koncentrációs táborokat . h a l á l g y á r a k n a k, mely hatékony módszerről így döntött a Vannsee-i Endlösung Konferencia…
    – És ma is belénk taposnak az ilyen sanda megjegyzéseikkel, és még kollaboránsokat táplálnak mindenféle díjakkal. Köpni volna kedve az embernek.

  • Nos Kertész valóban súlyosan beteg ember,de a díj átvételekor láthatóan volt olyan állapotban,hogy tudta mi
    történik vele!
    Mellesleg a felesége(aki szereti és akivel leélte az életét) mellette volt,ő az aki leginkább ismeri a férje betegségét és jelenlegi állapotát,tehát furcsa,alaptalan és főleg szégyenletes feltételezés,hogy ilyen helyzetben gyámra lenne szüksége!Esetleg ezen a fórumon másoknak….
    Nem kellene ezt dolgot ennyire „túllihegni”,mert egyre nevetségesebb ….az más dolog,hogy egyesek mindenbe belekötnek,mert képtelenek a tárgyilagosságra illetve a megbékélésre(szerencsére a felesége képes rá!)

  • marcsi: ha egyre nevetségesebb, akkor derüljön rajta! még az a szerencse, hogy maga képes a tárgyilagosságra. ez csak úgy süt át minden kommentjén!
    azt külön megköszönjük, hogy ismét tanúbizonyságot tett kiváló pszichiátriai ismereteiről. ne tétovázzon, nevezze már meg a „másokat”, tudja, csak azért, hogy időben elindíthassuk a gyámság alá helyezésüket.

  • Bár nem Ille kakukk-nak írtam,de lehet,hogy érintve érzi magát?….
    Nem hinném,hogy ennyi önkritikával rendelkezne….de sajnos nincs egyedül!
    Az sajnálatos dolog és nagy hiba,hogy megszűnt a P.Intézet,de szerencsére több kórházba van lehetőség gyógyulni…..főleg ha a hozzátartozók „galád”módon nem akadályozzák ezt,vagy hogy egyáltalán szakemberhez forduljanak!

  • marcsi: most miért izél? ne legyen már ilyen szűkkeblű – habár a c-kosaras melltartóját figyelembe véve ez meglehetősen igaztalan megállapítás – és adja meg kezelőorvosa elérhetőségét!
    de, ha meg akarja tartani magának, legalább kérjen tőle ajánlást! habár, talán mégis máshol kellene keresgélnünk…ahogy elnézem, a maga kezelése se javított sokat az állapotán…nem lehet valami jó szakember…

  • Engem még nem kell kezelni(nem én diagnosztizáltam magam),sem Kertész feleségét,sem a hasonló véleményen lévő ismerőseimet sem,SŐT sok baloldali
    kitüntetést helyeslőt sem,na marad szerencsére a kisebbség…

  • marcsi: dehogynem kell kezelni. az öndiagnózishoz meg, lássa be, bármennyire is játssza az eszét, nincs meg a megfelelő tudása. a másokéhoz pláne.
    szóval, magát is a körzeti pszichiátrián diagnosztizálták. megadjam a kezelőorvosa nevét és a kartonja számát? ne reménykedjen az orvosi titoktartásban, az állami egészségügyben dolgozó pszichiátereket nem fizetik túl jól, úgyhogy…
    azzal meg ne is érveljen, hogy maga privát rendelőbe jár, nincs magának annyi pénze.
    úgy látom, betegségtudata sincs, és az a nagyobbik baj.
    az ismerősei meg le vannak szarva, a francokat se érdekli a véleményük.

  • Bár tavaly többször voltam kórházban,műtöttek is,de papírom
    van róla azon kívül,hogy minden leletem jó(ami a műtét előtt
    szükséges vizsgálatokon alapszik)a szellemi állapotom meg különösen,ne erőlködjön maga szerencsétlen és ne izgassa magát(már látszik a modorán…..)inkább vegye be szépen a gyógyszerét,az meg hogy ki van „leszarva”azt ne ragozzuk….
    meg azt sem,hogy egy „kezelt” milyen papírokhoz,dokumentumokhoz „képes” hozzájutni,amik a rácson kívül vannak…..
    Na megyek,mielőtt a szintjére kerülnék….

  • Kiszely Anna Mária

    „Bölcs és nagytudású Mari”

    Igenis ronda és undorító dolog valakit leszarni és összemázolni szarral, azután meg lenyalni, csakhogy mutassák, mennyire nem embergyülölők, tudjuk kiket. Egyébként ezek után nem kellett volna elfogadni a kitüntetést az én véleményem szerint. Talán a velejáró pénzért??!! Nem tudom.

  • Kertész Imre egy láthatóan súlyos beteg ember, aki azt sem tudja felmérni, hogy mi folyik körülötte. És sajnos, a felesége sem. A Fidesz-kormány pedig Kertész Imre magatehetetlenségét aljas módon ki is használja őnös politikai céljaik eléréséhez. A jelenlegi hatalom ugyanis szerintem azért tüntette ki őt, hogy az őket érő és amúgy jogos antiszemita vádakat ezentúl vissza tudják majd utasítani. Kertész Imrét tehát pajzsként teszik maguk elé, és fognak is rá, nem egyszer, de többször is hivatkozni. Ne feledjük, hogy szeptemberre van kitűzve a kormány és a MAZSIHISZ közötti tárgyalás, és Kertész Imre kitüntetése a kormánynak jó hivatkozási alapnak bizonyul e zsidó szervezettel szemben. Mi vagyunk antiszemiták? Mi, akik kitüntettük Kertész Imrét? Ennél aljasabb és számítóbb kormány, mint amilyen a Fidesz-KDNP, nincs még egy Európában!
    http://www.atv.hu/videok/video-20140819-heisler-andras-eb

  • Kiszely Anna Mária

    Drága István:

    Tán alacsony a vérnyomásod, ez a marcsi nevezetű bolond meg olcsóbb mint a kávé????::)))))
    Tessen már a demokrácia és a szólásszabadság jegyibe kibakni innen, mert csak a helyet foglalja!!!! Ja meg a nép nevibe is…

  • marcsi: van hőlégballonja? vagy bármi más, amivel az én szintemre emelkedhetne?
    boda, engem maga akkor se tudna felizgatni, ha bőrtangában táncolna egy privat-et – tényleg, már kérdeztem, de elsiklott felette: van magának olyan? – vagy orbán módra térdelne előttem 😀
    komolyan nem normális: elkezdi magyarázni a szellemi és fizikai állapotát, meg, hogy műtötték is, jó hogy nem adja közre a zárójelentését!
    az a lényeg, hogy papírja van róla 😛
    mi több, valóban komolyan veszi, hogy hozzáférek az orvosi kartonjához 🙂
    boda, boda, azt azért nem gondoltam, hogy ennyire eltávolodott a valóságtól…

  • kedves anna mária, miért raknám ki? audiatur et altera pars. szórakoztató olvasni a „tárgyilagos” kommentjeit, különben is élő példája az agymosott birkának. helyet meg nem foglal, annyira senki, hogy még az árnyéka is tétován követi 😀 mint említettem, színt visz ebbe a liberális szürkeségbe: narancsszínt 🙂
    amikor pofára esik, akkor kicsit belilul, de edzett szellemi honvédő ő, mindig feláll a porból, megrázza magát, és rohamoz tovább 😛

  • gézám, te csak ne szólj bele a zsidók dolgába, te cigány vagy, van neked anélkül is elég bajod! (most gondold el, miket mondanék neked, ha nem lennél a barátom?)
    amúgy tökéletes a meglátásod: biza, kertészt biodíszletnek használták…

  • Mária!

    Itt most Ille kulturált hozzászólására gondol?…ha nem akkor most megírnám a véleményem!
    A mostani (és minden eddigi cikk!!)lényege a vak gyűlöletkeltés alaptalanul és hazug módon,de maradjunk annyiban,hogy Orbán kitüntetett egy súlyosan beteg embert,akinek irodalmi munkásságát senki sem firtatja,de magyarságát bizony igen!
    Ugye Orbán akkor…még nem is élt,de az akkori magyar nácik cselekedeteit elítélve megtisztelte,megkövette a múltért azt a Kertész Imrét egy magas díjjal(amire ugye sokan mások is érdemesek lennének!!)aki túlélte a tábor borzalmait és itthonról csak 2002-ben békeidőben távozott,majd nyíltan megtagadta a magyarságát(elítélendő módon!!!)
    Mi ebben a probléma?na az,hogy ez a fórum nem ismer határokat és még a feleségét is kikezdik,aki egész életében mellette állt,és esetleg közölte a férjével,hogy
    miután megalázta az egész magyar népet(vétleneket is),hibát követett el és el kell fogadnia a díjat,ellenkező esetben csak magát égeti,nem kicsit hanem nagyon!!!!
    Különben szerintem Kertész van olyan állapotban,hogy ezt
    felfogja és ez a fórum a feleségét alázta meg azzal,hogy
    kételkedett a jó szándékában,meg gyámságról beszél!
    Na fogja már fel a vak s….nyalása közepette!
    Ami a bölcsességet és a nagy tudást illeti és sosem kérkedtem ilyenekkel,de maga sajnos a hozzászólása után,pláne nem dicsekedhet ilyennel,meg ugye az említett
    kisebbséghez tartozik!!!
    Ha pénzért fogadták el az bizony nagyon elítélendő….lenne mivel van neki,de sok igazi magyarral
    szemben itthon ingyen gyógyítják…..
    Nem irígylem tőle a díjat(hazajött meghalni…ami nem mentség),de sok itthonival ellentétben…ingyen gyógyítják!

    Na ennyi!Egyébként Marcsi vagyok!PÁ….

  • Jól tudom, hogy ezt a díjat Gömbös Gyula is megkapta?

  • kedves donom, mi több, ribbentropp, göring és ciano is.

  • Ja és ugye Sz.István egy keresztény államot alapított,amiben ma szerencsére a zsidók is egyenlő állampolgárok, azért
    Kertész nagy megtiszteltetésnek veheti ezt a magas kitüntetést!!!!!!
    (annak ellenére,hogy jóval több elismerés jutott neki már eddig is,mint sok más érdemes embernek!)

  • na, anna mária, téged is helyre tett a KMH mértékadó hozzászólója 😀 üdvözöllek a kisebbség soraiban!
    aki egyébként marcsi és PÁ 😛 😛 😛

  • Már csak hogy a díj értékét felmérjük, és elhelyezzük a Magyar történelemben. Így még visszatetszőbb a dolog ami történt

  • 0000000Ille!
    Ugye tartalmasabb szórakozásom is van ,mint a maga „süket”
    „erősen terhelt”…sületlenségeit olvasni!
    Kár,hogy semmi szép és értelmes dolog nem érdekli…na ezért tart itt!
    Bánatára nincs több időm magára…

  • marcsi: szóval, nincs bőrtangája…jobb is, mert elég hülyén nézne ki magán 😀
    igazán nem tehetek róla, hogy maga nem érdekel, de hát se nem szép, se nem értelmes…igaz, dolognak dolog 😛
    ráadásul – bár van tartalmasabb szórakozása is – mindig itt eszi a fene, alig várja, hogy beszólhasson.
    bánatomra lenne, hogy nincs több ideje rám? miből gondolja, hogy lucskosra sírom a párnámat e miatt?
    kezelje magát a helyén, boda, és ne értékelje túl magát!

  • Ille István: kérem javítsa ki! köszönöm.

    A népet úgy megbabonázta Orbán, mint a harlemi patkányfogó.

  • Amikor Szt. Istvan azt a „kereszteny allamot” megalapitotta, akkor a zsidok mar hatszaz eve eltek a Karpatmedenceben. Ennelfogva, aligha tett szivesseget a zsidok iranyaban, hanem inkabb ok jartak a magyarok kedvere.
    Ami Kerteszt illeti, az ugynek van egy lehetseges masik olvasata es en azt valasztom. Nevezetesen, hogy a kituntetes a gesztus amelyet Kertesznek alkalma van ugy ertelmezni, hogy az a megengeszteles gesztusa es ezzel a kormany mintegy leteszi a fegyvert az o nagysaga elott.
    Az atadas alkalmaval nem mutatta jelet annak, hogy ne tudna magarol, sot, kedvtelve vette a gratulaciokat.
    A gyamsagrol annal is kevesbe lehet szo, minthogy a felesegnek, illetve direkt leszarmazottaknak elsobbsege van es annak gyakorlati szempontbol jol megfelelnek. Ilyen esetben a politikai szempontok nem jatszanak szerepet.
    Szeretnem hinni, hogy Kertesz elvezi a kituntetes „aldasait” es kutyaba sem veszi a korulotte folyo csatarozasokat.

  • Marcsival tényleg semmi gond, csak a szokásos formáját hozza! Azt mantrázza folyton, ami a Fidesz lényege! Axióma: a Fidesz mindig azt csinálja, amivel az ellenfelét vádolja, vagyis olyasmivel vádolják a politikai ellenfeleiket, amiket ők maguk követtek el, amit valójában ők maguk tesznek: „vak gyűlöletkeltés alaptalanul és hazug módon” tipikus mondat! 🙂

    Ezzel együtt néhány dolgot mégiscsak jó lenne, ha felfogna a kedves Marcsink is, ha már Orbánt akarja újfent mentegetni azzal, hogy nem élt a vészkorszak idején, blablabla…

    Csakhogy Orbán Magyarországa erőszeretettel nagyon módszeresen és teljesen gátlástalanul Horthy restaurációján dolgozik! Bizonyos értelemben a magyar történelem legsötétebb folyamatait relativizálja, és ez nem véletlen. Az ország legnagyobb kitüntetése is erről szól! Ugye tudja marcsi, hogy ezt a díjat 1938-ban Horthy alapította?! 1946-ban megszüntették és ORBÁN 2011-BEN ÚJRA ALAPÍTOTTA: „A nagykeresztet 1941–1943 között Hermann Göring, a Német Birodalom marsallja, Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter, és Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter kapta meg.”

    Marcsi, ugye ebből az következik, hogy Kertész Imre feltétlenül ebbe a névsorba kívánkozik!

  • lángos: mi van?

  • Kednes Eszter!
    Örülök,hogy végre válaszolt,csak az a bökkenő,hogy én nem védem Orbánt,(nem érdekem,elhiheti!!!semmilyen párthoz nem tartozom)de ugye Kertésszel szemben sem vagyok elfogult,mint itt sokan!
    Be kéne látnia,hogy a cikk nem állja meg a helyét!
    Az meg teljesen mindegy,hogy a díjat ki alapította,ma ez a magyarság és a keresztény állam megalapítását elismerését jelenti,akár tetszik egyeseknek akár nem,pontosan ezért jelent elismerést
    egy zsidó származású számára,természetesen minden mellékzönge nélkül….
    Izraelben zsidó állam és ezt mindenki elfogadja,míg országunk alapvetően (a történelmi múlt alapján keresztény,ezt miért nem lehet elfogadni,pláne,hogy ma már nincs semmilyen megkülönböztetés!
    na ez lényeg,meg jó lenne,ha nem illetnének olyan jelzőkkel amire nem szolgáltam rá!

  • Kedves István Barátom!
    Tudom, hogy Te iróniának szántad azt a mondatod, hogy „te csak ne szólj bele a zsidók dolgába, te cigány vagy” stb. De…
    Te ezzel a pár szavaddal viszont a mai magyar társadalomról alkottál egy tökéletes képet. Mert mi jellemzi ezt a velejéig megosztott és megátalkodott magyar társadalmat? Az, hogy közönyösen viselkednek. Ja, ez most a zsidók ügye, mi nem szólunk bele, oldják meg a zsidók maguk. Amaz meg romaügy, oldják meg a cigányok és minket pedig hagyjanak ki belőle. Tisztelet a kevés kivételnek, de bizony ez a fajta közönyösség jellemzi ma Magyarországot, tehát egyáltalán ne csodálkozzunk azon, ha ezt a gyenge emberi jellemet a Fidesz kihasználja ellenünk. Egy normális tudatú országban mellesleg egyáltalán nem lenne ügy, ha az egyetlen irodalmi Nobel-díjas írójukat, valamelyik hatalmon lévő kormány kitüntetné… Büszkék lennének rá, nem úgy, mint nálunk, hogy szégyenkezhetünk emiatt. Szégyenkezhetünk, mert tudjuk, sejtjük, hogy Kertész Imre kitüntetésének ára lesz. Mi van akkor, ha holnapután úgy döntenek, hogy mondjuk felavatnak egy Szálasi szobrot is? Bizony, hogy az antiszemita vádakat visszautasíthassák, gyanítom, hogy Kertész Imre kitüntetésére fognak hivatkozni. Ez a véleményem erről István Barátom.

  • eszter, lásd már be, hogy a cikked nem állja meg a helyét! mert hát ezt boda mondja, és ha ő valamit mond, akkor az úgy is van! vagy nincs 🙂
    megkülönböztetés, na, az meg egyáltalán nincs, mert különben boda mást mondana!
    szóval, eszter, vedd komolyan marcsit, mert ő a mérvadó! igaz, mér ne lenne vadó?

  • gézám, fentebb olvashatod boda – az igazmondó, a bölcsek kövének birtokosa – szentenciáját: márpedig magyarországon ma már nincs semmilyen megkülönböztetés, úgyhogy javaslom, ehhez tartsd magad, különben a ténsasszony téged is besorol!
    orbán nem is tudna másképpen hatalmon lenni, mint egy megosztott társadalom felett.

  • István Barátom!
    Ne má! A Marcsi képes lenne ezt velem megtenni?
    Jó, akkor én most, hogy ezt a szégyent elkerüljem, idemásolok a Marcsinak egy linket.
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_Szent_Istv%C3%A1n_Rend

  • Kedves Marcsi!

    Sajnos fájdalmas tények ezek, éppen ezért a cikk fájdalmasan a helyén van.

    Kertész Imrének sem tett jót, hogy elhagyta a Kurfürstendamm egyik mellékutcáját, a Meineke utcát. Nyugat-Berlin platánjai között a Ludwig-Kirch tér kávéházteraszáról az emberi létezés, a tudati szint egészen más dimenzióba kerül.

    Meglehet, hazajött meghalni. Ez a tudatosság a halálra szánt lét, amely persze félelemmel tölti el. A halálra szánt lét viszont „szabadságot” is nyújthat, azt hiszi neki már minden mindegy, így a félelemmel is kibékülhet.

    Életművének fő témája, hogy az embert szinte a végtelenségig lehet hajlítani. Kertész: „A totalitarizmus megváltoztatja az embert. Elfelejti, ki volt valójában.”

    Azzal, hogy átvette a díjat, vagy a teljes szellemi és lelki leépülését bizonyítja – sajnos, vagy a fenti tételét!

    Bárhogy is van, ide még meghalni sem szabad visszajönni!

  • gézám, marcsi mindenre képes, még vízen járni is. igaz, hogy eddig még csak pár leckét vett, mert az oktatója, bizonyos J.K jobbadára orbánnal van elfoglalva, de akik látták boda első lépéseit, azt mondják, őstehetség.
    de a prioritás orbáné. addig boda marcsi – a hírek szerint – pótcselekvésként a víz borrá változtatásával próbálkozik, habár ez rejt magában némi kockázatot, mivel a bor jövedéki adó köteles…

  • Egyetértek Eszter cikkével, nagyon rosszúl tették, hogy Kertészt kitüntették Szent István éremmel! T.i. Kertész magyar érzelmeiről többször nyilatkozott és bebizonyitotta, hogy egyáltalán nem érdemli meg a magyar kitüntetést.
    Ahogy a Sorstalanságot olvastam, akkor lett ez világos előttem, de későbbi cikkei , ineterjúi külföldön, még jobban bebizonyitották magyar érzelmeit. Egy parkinzonban szenvedő beteg szellemi képességével semmi baj nincs.
    És láthatóan örült Orbán gratulálciójának, feleségével együtt..

  • Ez már nem tudom hányadik írásom arról, hogy biztos vagyok benne, hogy a 12 éves elhallgatás, sértegetés, semmibevevés után Kertész Imrét külföldre önkéntes száműzetésbe kényszerítették.

    Van-e a világon még egy olyan kultúrország, ahol egy Irodalmi Nobel Díjas íróra nem lenn büszke a nemzete? NINCS. Lefordítottam a „Stop abusing seriously ill Nobel Laureate Imre Kertész!” -cikket, ami a Hungarian Free Press-ben jelent meg angolul. Ebben a cikkben Kertész Imre Orbán Viktort a Hamelni patkányfogóhoz hasonlította. Ilyen mondatok voltak benne:”A múltban Kertész Imre, az auschwitzi koncentrációs tábor zsidó túlélője, erősen bírálta Magyarországot és az Orbán rendszert. Egy 2002-es interjúban kétségbeeséssel beszélt a kultúra-gyűlöletről, ami felemészti szülő hazáját. Bírálta Magyarország Holokauszt tagadó kultúráját, mondván „Semmit nem gondoltak végig mindent átfestettek szép színekkel. Budapest egy emlékezetét vesztett város.” Az emberek egyetértettek a cikkel és percenként kapta „like”-okat. Este kinyitottam a gépem és nagy meglepetéssel láttam, hogy az összes kommentet az én lefordított cikkemmel együtt törölték.

    Nagyon sokat gondolkoztam rajta, hogy miért vehette át ezt a díjat Kertész Imre? Azt mondtam, hogy meg akart bocsátani az őt mocskoló, sértegető kormánynak nagy betegségében.

    Az ünnepségen látva az arcát, ahogy mosolygott, ez a mosoly nem az ő mindent kifejező mosolya volt. Egy hálálkodó, bárgyú mosoly, (bocsánat a jelzőért, de ezt, mint szakember mondtam, és fáj, hogy ki kellett mondanom, de mindenki láthatja az itt levő képen is.)

    Végül magamban én is arra a következtetésre jutottam, hogy nem saját akaratából cselekedett, hanem a szűk környezete döntött helyette. Ezt minősíteni sem lehet, hogy a szűk környezete nem az ő tisztességét védte, és a korábban többször leírt véleményét erról a kormányről.

    Ha a szűk környezete, hagyta, hogy megtagadja egészséges önmagát, egyetértek a Kanadai Magyar Hírlapban Garai Édler Eszter cikkével, hogy „gondnoksági eljárást kell indítani, amely az eljárást lezáró jogerős bírói ítélet után a gyámhivatal gondnokot rendel ki, és csakis ő hozhat helyette döntéseket felelős ügyeinek intézésében. Tehát ennek hiányában még a feleség sem dönthet a beteg személyes szabadságát illető kérdésekben.”

  • Az az érdekes, hogy a szélsőjobboldali megnyilvánulások szerint pedig az a „szégyen”, hogy a kormány kitüntette kertész Imrét. Ők viszont a baloldalon sejtenek ármányt, amiért sikerült elérniük, hogy kitüntessék az írót.

    Egyébként, nem hiszem, hogy akik élete során legközelebb álltak Kertészhez, az író betegségével visszaélve hirtelen pálforduláson mentek volna keresztül. Inkább az lehet, hogy akik most kritizálják, igazándiból sose ismerték. Szerintem, azzal, hogy Kertész kezet nyújtott, többen lesznek kíváncsiak művére, és jót tesz a hírnevének. Sőt – megkockáztatom – az irodalmi Nobel díjat követheti egy béke is.

  • orvosnak kepzeli magat

    a hulye kurva boda marcsi

  • Kiszely Anna Mária

    Kerekes Sándor: „ezzel a kormany mintegy leteszi a fegyvert az o nagysaga elott.”

    Ez a kormány = csak orbán
    orbán leteszi a fegyvert??????? Na ennél viccesebbet rég hallottam!!!!!
    Soha!!!

  • Kiszely Anna Mária

    Mari

    ………….. a lepke és az ő durrantása

  • Amikor Eszter Édler tiltakozást szervezett Csatáry lakásánál, akkor a Sorstalanság által leírt fasiszta ideológia szellemében cselekedett. Hasonlítva a regényben szereplő zsidógyűlölő boltoshoz, aki „a meggyőződése szerint jár el, s egy eszme igazsága kormányozza a cselekvését; ami már viszont – beláttam – egészen másvalami lehet, persze…”
    Eszter Édler tetteire szintén jellemző „az ésszerűen gondolkodó ember elképesztő hülyesége, gondolatainak alapvető gyávasága.” Javasolnám neki az általa sokat emlegetett emberi jogok (nyilatkozatának) alaposabb tanulmányozását.
    Mielőtt nekiugrik a hozzá fényévnyi távolságokban magasodó Kertész Imrének. Hiszen még a könyv mondandóját se értette meg.

  • Nem pontosan Kertész Imrevel kapcsolatos, de úgy gondolom, hogy sok figyelemre méltó infó talalható az alábbi oldalakon

    OGYM HÍRMORZSA I/1. száma olvasható, megosztható és letölthető itt: https://bit.ly/ogym_hirm

    További hasznos tudnivalók:
    ☻ „Tuareg” Szabó Gábor blogja (OGYM és részletei)
    http://tuaregblog.blogspot.hu/
    ☻ OGYM munka csoport (felajánlások, nyomtatás)
    https://bit.ly/ogym_fbcs
    ☻ OGYM beszélgető csoport (minden kapcsolódó téma)
    https://bit.ly/dem_oazis
    ☻ OGYM YouTube csatorna (videók, beszámolók)
    https://bit.ly/ogym_YT
    ☻ OGYM Twitter oldal (rövidhírek képekkel)
    https://bit.ly/ogym_TW
    ☻ OGYM Fb-os kitűző (amit kitehetsz a profilfotódra)
    https://bit.ly/ogym_pb1

  • Mi van akkor, ha Kertész, az elkötelezett demokrata, a minden totális diktatúra ellensége jobban utálja a magyar ballibet, mint Orbán Viktort? Lehet magatokba nézni kedves áldemokraták, kik flashbomnak becézitek a pogromot.

  • Itt törlik a hozzászólásokat? Akkor be is fejeztem.

  • István ! A legtisztább jó szándékkal:
    Kár gyerekes és kicsinyes vitákba, adok-kapokba belebonyolódni egy ilyen komoly lapnál – és pláne az ilyen, ennyire húsbavágó témákban, mint ez is. És sokszor az odabiggyesztett szmájlik sem a helyükön ülnek. Azok nem veszik el a téma élét, legföljebb kicsorbíthatnak egy jó ügyet, amely csak úgy élesen jó, ahogy a cikkíró azt megalkotta. Az irónia csakis mértékkel adagolva lehet hatásos, különben kínosnak és erőltetettnek hat, így aztán kontraproduktív.
    Ezt a Marcsi nevű provokátort szerintem például azért tartja a fideSS, hogy az értékes energiáidat reá pocsékold, amikor annyi fontos téma van, illetve lenne terítéken…

  • A vérnácit az jellemzi leginkább ( többek között ) , hagy ha valaki jól a képébe vág ököllel ( ami egy teljesen jogos cselekedet az emberiség ellenségével szemben ) akkor jajveszékelni kezd , hogy milyen egy fasiszta eljárás volt az hogy jól belevágtak az ő képébe.

    Igy van Dendi ?

  • dandy: na, ezen még dolgozzon egy kicsit…aki itt utálja a balliberálisokat – picinyem, azért, mert dandy, nem kellene kisúját elegánsan eltartva fintorogni a megfelelő szóhasználat hiányában – az maga.
    azért megnyugtató, hogy olyan öntudatosan foglal állást – mi mellett is?
    persze, csak egy csöppet antiszemita, persze, rendkívül fejlett kritikai érzékkel…

  • málnaszőr: egyszer már elmagyaráztam az én szmájliaim jelentését.
    🙂 derülök, vagy, ha úgy tetszik, szimpátiámról biztosítom a megszólítottat.
    😀 kacagok rajta.
    😛 hangosan kiröhögöm.
    én boda esetében nem kívánok az irónia fegyverével élni, de bármikor szívesen csinálok belőle bohócot – amilyen buta, fel se fogja – és még szívesebben alázom meg.
    nekem ez nem energiapocsékolás, hanem könnyed ujjgyakorlat. gondolom, az angyalföldi neveltetésem teszi.
    marcsit nem a fidesz szponzorálja, őt teljesen öntudatosan és pártsemlegesen ilyen idióta.
    de igazad van. már többször megfogadtam, hogy átlépek rajta – a járdán heverő kutyaszarba se lép bele az ember – de annyira irritáló a „tárgyilagossága”, hogy néha kedvem lenne a hajánál fogva kiráncigálni a térre, és beleverni az orrát a saját mocskába.
    persze, ilyet nem tesz egy uriember még egy cseléddel sem, nem hogy bodával.
    egyszerűbb lenne kitiltanom a francba – ahogy már sokan javasolták – de itt hagyom az utókor számára, ékes tanúbizonyságul, hogy mit tesz egy agymosottal a vakhit és a vak gyűlölet…

  • Kati Svaby:
    Én is mástól se félek jobban minthogy egyszer elhagy az eszem és meggárgyulok.
    Sajnos az út végén ez vár sokunkat.
    Nem lehet mindenki egy Gandhi.

  • dandy: gigerlikém, olvassa el a MODEM-et, és szóljon, ha értelmezni tudta.
    be is fejezte? ajvé, mi lesz most velünk?

  • Illepityu:
    Rosz a hozzáállásod katzendrekk Marcsához.
    Az ilyesmin nem átlépni kell hanem valami ócska lószőrpokróccal leteríteni hogy egyrészt ne tudjon bűzölögni , másrészt ne késztesse hányásra az ártatlanokat , akik ott játszanának a téren,a közelében ennek.
    ( Később aztán az egészet be lehet temetni.)

  • Javaslom a hozzászólóknak a Sorstalanság elolvasását. Aztán meg az értelmezését. Még mielőtt lefejeznék az egyébként Nobel-díjas magyar-zsidó szerzőt.

  • Hihi – üzeni Kertész.

  • dandy: majd szóljon, ha olyan helyzetben lesz, hogy olvasmányokat javasolhat bárkinek. megértem a jóindulatát, de ott azért egy cseppet elvágta magát, hogy magyar zsidónak nevezte a szerzőt, aki nem egyébként nobel-díjas.

  • dandy: ne bohóckodjon.
    a)kertész nem olvassa a KMH-t, b) magának fogalma sincs, kinek és mit üzen kertész, c) ha üzen, nem maga által teszi. nem szokott lenyúlni a porba.

  • Igaza van a Staatsführerünknek (alias Lukasenko Light)! Elérte, hogy ne a fontos dolgokkal foglalkozzon a „nép”, hanem a mondvacsinált dolgokkal. És ezen szépen össze is kapott néhány jelen hozzászóló. Ezért kellett volna április 6.-án kiírni minden magyar határ-átlépőre „Magyarország Isten állatkertje”. Az, hogy Orbán miért tette, világos. Túl nagy volt a holokauszt ellenállás. Azt, hogy Kertész miért állt kötélnek, nem tudjuk, ezért kár fölötte pálcát törni.

  • Bizony Kertész magyar zsidó, mint ahogy a lexikon írja.S valóban javaslom e könyv elolvasását, pár tízcentivel följebb abból idéztem. Vagyok abban az intellektuális helyzetben, hogy könyveket ajánlhassak – önnel ellentétben, ki irodalomból politikát profitálna – kedves Illés István.

  • dandy: hogy miben van? intellektuális helyzetben? hát persze.
    névtévesztés, értelmetlen szókapcsolat – irodalomból politikát profitálni elég bonyolult lenne – hát, valóban komoly intellektuális helyzet lehet 😀

  • Egy szó mint száz, Kertész elfogadta a kormány díját, mégpedig teljes épelméjűséggel, maga és családja örömére. Lehet megindítani ellene a jól ismert ballibes boszorkányüldözést.

  • Ami itt már jelentkezik is többek közt ille istvántól. még a végén lapátra teszi a kertészt, hiszen színvonalban übermencsebb.

  • Ille István tán ír egy Nobel-díjas ellenregényt, mely megkérdőjelezi Kertész sajátos és egyedi létfilozófiáját. Tisztelettel várjuk – szeretjük a szépirodalmat. (A politikát kevésbé.)

  • dandy: miből gondolja, hogy abban a helyzetben van, hogy minősíteni tud?

  • Nem kell ahhoz nagy helyzet, hogy illét és Kertészt összehasonlítsam.

  • dandy: dicséretes, ahogy erőlködik, de sokra nem megy vele. maga, fiam, nyilatkozzon csak a maga nevében, mivel nem látom, hogy bárkit is képviselne. hogy mit szeretnek és mit nem, teljesen érdektelen.
    de, ha már szépirodalom, ajánlom figyelmébe a KMH kultúra rovatát, ott olvashat tőlem szépirodalmat is.
    maga sem csinál semmi mást, csak személyeskedik, de még azt is amatőr módon teszi.
    javaslom, emelkedjen egy magasabb spirituális szintre, mint idolja, és meglátja, mennyivel többre lesz képes 😛

  • dandy: csakhogy almát a körtével nem lehet összehasonlítani 😀
    nem jön ez össze magának, fiacskám!
    egyet ne felejtsen el: amennyiben továbbra is személyeskedik, bármennyire is felháborítja, de kommentjei nem fognak megjelenni. tudja, MODEM.
    éntőlem panaszkodhat, hogy véleményszabadság, meg anti a demokratikus, meg cenzúra, hidegen hagy. tudja, vagy megszokik, vagy megszökik. az előbb már durcásan kijelentett, hogy befejezte. most akkor mi tartja még itt?

  • Kedves ille vitatkozzon ezekután a Kertésszel. Elvégre csak jobban tudja nála!

  • Ille istván mint szépirodalom? Ráadásul spirituális? Roger Martin du Gard (nem spirituális)forog a sírjában. Kertész meg röhög és jól teszi.

  • Nobel-díjasok így egymás közt gonoszok bírnak lenni a tehetségtelen laikusokkal. De ezek a szörnyek remekműveket írtak kedves ille.

  • Dandy!
    Tényleg nem érdemes erőlködnie,mert itt az eltérő véleményt nagyon nem szeretik,akkor meg pláne nem, ha igaz!!! és esetleg náluk értelmesebb ember írja!
    Először csak sértegetik,ha nem sikerül célt érni,akkor durvábban,majd érvek hiányában és természetesen a „liberális demokrácia” jegyében ….egyszerűen törlik a hozzászólását,amit a „főmoderátor”?…végez a deléríumban lévő alattvalók éljenzése közepette!

  • dandy: komoly szövegértési gondjai vannak…a spirituális szintet magának javasoltam 😀
    ha olvasta a smile-magyarázatomat, én meg magán kacarászom. bodát meg egyenesen kiröhögöm.

  • marcsi: szóval, dandy nálam értelmesebb, magáról nem is beszélve…látom, már megint vicces kedvében van 😛

  • Kiszely Anna Mária

    Na hála a Teremtőnek, van neki egy párja is…….. Uram aggy türelmet….de kurva gyorsan.

  • Na mi van Ille Úr?!

    Nem tudja eldönteni,hogy közölje-e a hozzászólásom?ha nem teszi (bár ennek ellenére is bizonyítványt állít ki magáról)
    azzal gyáván fedezékbe vonul…(persze ugye nincs mit moderálni,ez tény!!!),ha igen akkor talán képes arra,hogy
    tudomásul vegye mások véleményét is!
    Ami a minősítést illeti….. sem maga,sem a hasonlók nincsenek azon a szinten !!!hogy ezt megtegyék vagy megsérthessenek.remélem ezt tudja)így nem is izgatom magam,mivel azok véleményére adok akik ismernek!
    Ebbe a körbe a különböző pártok szimpatizánsai is beletartoznak,(persze normálisak!)mert egy másik ember minősítése,becsülése ugye
    elmeállapot…és nem pártállás függvénye,ezt maga is jól tudja!!!

  • ne válaszoljon,tudom nagyon megerőltető lenne egy kultúrált
    és normális válasz magának!!!nem akarom fárasztani vele…

  • Ja amúgy nagy ( a szokásos…)jellemtelenségére vall,hogy
    törölte amit B.Gézával kapcsolatban írtam,ugye lételeme az uszítás….!csak ő még szegény ezt nem tudja!
    Geyzáról meg amúgy is mindenki tudja,hogy egy sötét bunkó,talán azért törölte a megjegyzésem,mert szegény olyan kritikus állapotban van,hogy kímélni akarta?….Az más!

  • Kiszely Anna Mária

    István! „Marcsi 2014 augusztus 25 1:55 du.”

    Na ebből a hozzászólásából valóban kiderült, hogy provokátor. Igazi tahó viselkedés, amikor valaki csak a kötözködés kedvéért csinálja. Mint a kocsmában: na gyere ki a hóra!

    Vagy tokától bokáig beléd van esve. Ámbár emlékeim szerint az általános iskolában volt utoljára divat a szerelem ilyetén kimutatása.

  • Figyelő!
    Te keményebb voltál….(mint én)van benne igazság,ennek ellenére engem „ócsároltak”,de ugye nem mellékes,hogy kik?…..na ezért nem számít!

  • Kiszely Anna Mária!

    Azt hiszem maga „sem” teljesen normális!
    Én nem kötözködöm(azt itt szokás…),csak megírom a véleményem, de csak égesse magát tovább,nincs egyedül……

  • Kiszely Tünde…)ja bocs A,Mária!(bár „Tünci” szintjén van!a szemöldökét ugyan nem láttam,de nem hiányolom…))
    próbálja meg magát moderálni,bár tudom ez magának nehéz…meg a helyesírás is többek között,de meg kellene próbálkozni valami normális és hiteles szöveggel,főleg ha megy ez a dolog….ha nem akkor meg ne erőltesse feleslegesen…!

  • Most olvastam vissza a tegnap írt hozzászólásom. Egyik helyen véletlenül kisbetűvel írtam Kertész nevét. Bocsánat!

  • Konklúzió (gyengébbek kedvéért iscsoráz): Egy szó mint száz, Kertész elfogadta a kormány díját, mégpedig teljes épelméjűséggel, maga és családja örömére. Lehet megindítani ellene a jól ismert ballibes boszorkányüldözést.
    Nem velünk köll hörögni.

  • Bár értem én a sajátosan magyar ál-libeket: Aki nem velünk tart, az nem normális.
    Tapasztalom, hogy moderátor úr átfogalmazza, majd nevem alatt közli szövegemet, mintha én írtam volna pogrom helyett tiltakozást. Más hozzászólásomat törli…
    Értem én, csak azt nem értem mi ebben a liberális. Ez abszolút a Kádár-korszak mentalitása.

  • És ezt alighanem Kertész Imre is tudja. És nem szereti a kádárizmust.

  • Kiszely Anna Mária

    Mari

    Szemétkedj a náci, szociopata haverjaiddal.
    Az ideokádásod nem vélemény, hanem igazi műveletlen, tahó viselkedés. Hiába, Isten barma vagy. Nem te fújod a passzát szelet, csaxolok!!!!!

  • Kiszely Anna Mária

    István kedves!

    Mostmár nem gondolom, hogy ez az undorító csúszó-mászó, önkéntes véleményvezér szórakoztató. Talán kellene valamit tenni, és nem kell a szólásszabadsággal jönni. Teljesen tönkre teszi a gyűlőlködésével és ideokádásával az értelmes hozzászólásokat. Nem magamra gondoltam, mielőtt még pofázol mari.

  • Kiszely Anna Mária

    Mari

    Egyébként a Tünde az Kiszel, te ostoba, nyáladzó szárcsa.

  • dandy: ne értékelje túl magát, nem ér annyit, hogy belepiszkáljak a kommentjeibe. amúgy is csak egy ócska provokátor, aki most éppen azt játssza, hogy nem antiszemita. valszeg a pogrom szó jelentését sem ismeri, ha azt bárhová be akarta volna írni.
    magát, fim, a kádár-korszakban egy nyilvános fórumnak a közelébe se engedték volna. na, ez ebben a liberális…
    amúgy – ha nem tűnt volna fel magának – a jobbik is megkérdőjelezte a kitüntetést.
    de mind1, orbán nagyon ügyesen biodíszletté tette a jobb sorsra érdemes kertészt. lehet, teljesen épelméjű volt, csakhogy nem látta át orbánék húzásának kétszínűségét és alattomosságát.
    kíváncsi vagyok, valaha az életében még rá jön-e erre? talán, amikor orbán először takarózik vele…

  • anna mária: ő mást gondol magáról 🙂 az valóban meglehet, hogy belém van szerelmesedve, mert nem igazán tudok elképzelni mást, ami oka lehetne annak, hogy követ mindenhová, és alig várja, hogy leírjak valamit.
    neki az is mind1 lenne, ha a mezei poszáta fészkelési szokásáról írnék esszét, akkor is osztaná az eszét.
    se őt, se ezt az újsütetű jobboldali cickányt, se a többi talpramagyar szellemi honvédőt nem értem, mi is a céljuk? soha nem a cikk tárgyával, vagy annak elemeivel foglalkoznak – ahhoz kevés a tudásuk és a képességük – hanem a szerzővel, annak személyével. ha szó nélkül hagyod, még jobban elszemtelenednek. a helyükre teszed őket, felháborodottan cenzúráról, meg véleményszabadságról sipákolnak. nem mellesleg ügyesen terelnek, a végén már messze nem az eredeti témáról van szó.
    tudomást se kellene venni róluk, csak hát néha eldől az emberben a boci az ilyen végtelenül sötét emberkék azon izzadása okán, hogy többnek mutassák magukat másoknál.
    „Ami a minősítést illeti….. sem maga,sem a hasonlók nincsenek azon a szinten !!!hogy ezt megtegyék vagy megsérthessenek.” elég jó példa, nem?

  • szárcsa…ez jó! ha jól tudom, az egy vízi szárnyas…túl jó hasonlat rá…maradjunk inkább egy másik szárnyasnál, ami csak időnként úszik a vizen. nyertél, a libára gondoltam! de nem, az mégsem jó, a liba haszonállat, boda meg, ugyebár, teljesen haszontalan.

  • Kiszely Anna Mária

    István!

    Akkor inkább taknyos varnyú, amit odaszobortak a térre különböző címszavakkal és indokokkal.
    Valóban ezeket nem lehet megsérteni, mert olyan sötétek és ostobák. Volt nekem egy nagyon buta kolleganőm, annak mondták egyszer, hogy olyan sötét vagy, hogy eltévedsz magadban, erre ő, nevetett.

  • Hát ez itt bizony nem színvonal, élén a hazudós, feltételezgető, személyeskedő illével. Hogy jönnek ezek Kertészhez?

  • dandy: hogy jönnek? vendégségbe. ki autóval, ki gyalog, ki tömegközlekedve. más kérdés?
    látom, maradt a pártvonalon, továbbra is személyeskedik. mondok magának a jövőt illetően valami biztatót: hajrá, dandy! 😀
    tudja, a legegyszerűbb módja annak, hogy valakiről bebizonyítsuk, nem mond igazat, ha cáfolunk, mégpedig tényekkel, adatokkal stb.
    az nagyon vékony, hogy maga állítja.

  • Kiszely Anna Mária

    Dandy

    Ha már annyira odavan a tisztelettel (ami áltisztelet), akkor legalább írja rendesen a nevét: Kertész Imre.

  • anna mária: dandyt nem érdekli kertész se imreként, se a nélkül. neki az a lényeg, hogy beszólhasson. csakhogy, lemaradt a duer és a sündisznó közti kapcsolat felismeréséről, pedig intellektusa képessé tenné rá 😀

  • Kiszely Anna Mária

    Isván: akkor méltó párja a mari nevűnek a beszólásban. Ezek hogy szaporodnak?

  • Igen, Kertész utálja a diktatúrát. V.színű a kisebbik rossz mellett állt ki. Vagy tán rossznak sem tartja Orbán kormányát. Komoly pofont kaptatok tőle, bár nem úgy látom, hogy elgondolkodnátok fölötte. Mondom, vonassátok vissza a Nobel-díjat. Komcsik Weöressel megcsinálták. Nem járhatatlan út.

  • osztódással. ugyanis nemzésképtelenek. gyengébbek kedvéért impotensek.

  • dandy: miről beszél, fiacskám? ki kapott tőle pofont? mert én pl. nem, mi több, magam mögött sem látok senkit, akiket többes számmal lehetne illetni. nem mellesleg leszarja orbán kormányát, ahogy a többi hatalmat is. nem ártana egy-két interjújában közölteknek utána olvasnia – persze, csak ha tud németül. itthon valahogy elsikkadtak az orbáni hírharsonák felette.
    jaj, maga félművelt ektoplazma, weöres még csak jelölt se volt az irodalmi nobel-díjra, de kossuth-díjat azt kapott, mi több, nem is vonták vissza tőle.
    na, fusson neki +1x.

  • dandy: sőt, kompország. bár jelenleg éppen orbanisztánnak hívják, amiben a kaposvári keszthely utca sarka nem is esik annyira ki még majomországból sem. azt ugyan nem hallottam, hogy bármelyik majom saját magát becézte volna, igaz, attika? 😀

  • Dandy! Tudja mi az új társadalmi forma? Mutáns fasisztoid diktatúra, embermutánsnak látszó valamikkel!

    Orbán-kormány: „fasisztoid mutáció”
    http://nepszava.hu/cikk/1003809-orban-kormany-fasisztoid-mutacio

  • eszteredler: valamit nem értek…a mutáció, ugyebár, az örökítő anyag spontán, maradandó megváltozása, valamilyen géntorzulás, ami, khm, a nemzők által következik be. az eddigi ismeretek szerint nem több generáción átívelő géntorzulás, hanem a közvetlen felmenő terméke.
    kérdem én: politikai nézeteknek, társadalmi formációknak, ideológiáknak nincs kézzel fogható nemzője. orbánék társadalmi mutációja akkor honnan is fakad? mert hát, közvetlen generációs felmenője nincs.

  • Eszteredler a fasizmust te mutattad föl csatáry-ügyben mint fő-fasiszta, pogromként. Többször idetettem hisz a youtubeon megtalálható, de ez a ravaszdi ille mindig törölte. Nyugodjatok bele, Kertész a demokráciát nem felétek lelte meg. És lesznek követői.

  • Jó lenne, ha a személyeskedések helyett másról lenne szó. Ez a „kitüntetés” nem oszt és nem szoroz. Lehet, hogy Kertész úgy gondolta, ezzel gondoskodni tud az hozzátartozóiról. Nem tudom, nem is érdekel.
    Sose értettem, hogy miért kell bebiflázni neves alkotók életművi adatait. Miért nem a művek az érdekesek?
    Villon rabló és utonálló volt, a Vastag Margo balladája mégis hiteles üzenetnek tűnik kora állapotairól. Ady vérbajos, tétova ember volt, de a múlt századfordulón írt szavai ma is érvényesek. József Attilát szerintem senki nem bírta volna ki férjnek, testvérnek, de a magyar nyelv legszebb hasonlatait bírta leírni. Radnóti nők kedvence szépfiú volt (Úttörő nyomolvasó koromban derítettem fényt arra, hogy pl. lelkes látogatója volt egy Örömvölgy utcai háznak), de nála szebben senki nem fogalmazta meg a hazaszeretet lényegét. Nem érdekel, hogy Kertész egyébként milyen ember: a Sorstalanság kopogó mondatai nekem azt üzenik: vigyázz, a Törvény bármikor lecsaphat Rád, nézz a Törvényhozó körmére! A Sorstalanság nekem nem holokauszt-mű (tán azért, mert nem vagyok zsidó), hanem az Ember végtelen kiszolgáltatottságáról szóló üzenet. A fene tudja, hogy Kertész hogyan szaladt bele a méltatlan ügyekbe a „magyarságról”, meg a „zsidóságról”, de nem is lényeges. Ahogyan Hemingway emberi gyarlósága sem ront (sem javít) Santiago hősi küzdelmén a maga nagy halával.
    Szerintem álvita ez a „miért fogadta el a kitüntetést”, főként meg a bolseviktori kormánytól. A Sorstalanság minden szava vádirat a bolseviktori rendszerek ellen. Jóval többről van szó, mint „zsidók és nemzsidók ellentétéről.
    Ja, Marcsi meg hozza a mindenkori kispolgárok korlátolt hülyeségeit. Kár lenne kitiltani, nélküle nem érthetnénk, hogyan bír újra és újra „hatalomra kerülni” az „egy és nemzeti igazság”, meg a „megbékélés” örve alatt az egyforma gondolattalanságra épülő rendszer,.

  • dandy: maga tényleg végtelenül tudatlan.
    egy kis felvilágosítás, csak magának, csak itt, csak most:
    „A pogrom valamely kisebbség ellen irányuló, irányítatlan (noha nem feltétlenül spontán), csoportos vagy tömeges erőszakcselekmény. Az orosz погром (pusztítás) szóból származik, célpontja gyakran volt a zsidóság vagy a cigányság.”
    csatáry nem kisebbség, még csak nem is cigány, se nem zsidó, hanem egy háborús bűnös. ravaszdi pedig a róka (népmesei elem). kertész a demokráciát valóban nem magyarországon lelte meg.
    ami pedig befejező gondolatát illeti, ezzel csak azt mondja, hogy biza, lesznek még orbán által emigrációba kényszerített értelmiségiek, művészek.
    eszter pedig bevallottan zsidó. most akkor, miről is zagyvál itt, olajbogyó? kertész nem a hitsorsosai oldalán kereste a demokráciát?

    más: még mindig nem értem a célját, mit akar ezekkel a hozzászólásokkal elérni? többségét értelmezni sem lehet, azon kívül, hogy személyeskedik.
    érveket, tényeket, bizonyítékokat nem hoz fel, csak vagdalkozik a sötétben.
    persze, ha ez magát kielégíti, hát, tegye! én inkább egy faros-begyes 30-as javasolnék, meglátja, még a maga korában is elmúlna a frusztrációja 😀

  • Mit össze nem hánytok-vettek aljas, alattomos, megfizetett diktátorügynökök? Százszoros gratula a tisztafejű Kertésznek. Irodalomhoz, filozófiához bizony közötök nincs. Azt se tudjátok, hogy az irodalom és a filozófia a társadalom legnagyobb kincse. Ennek a politika csak az alattvalója. Szolgalelkek.

  • talalom: eszem ágában sincs kitiltani, éppen a te által felhozottak okán.
    álljon itt elrettentő példaként, hogy’ is működik orbán önálló gondolkodást kivasaló rendszere. az a gond, hogy a gondolattalanság nem helyes kifejezés. én inkább egyen gondolatokról beszélnék. szabványos, könnyen emészthető, kis befektetéssel, olcsón sokszorosítható.
    lízingelt agyaknak NER input, állami interfészen betáplálva.

  • dandy: igazi öröm számomra, hogy kezd repedezni a máz az orcáján… diktátor-ügynökök? komolyan gondolja, hogy mi orbán fizetett ügynökei vagyunk? pedig nem is volt olyan erős az UVB sugárzás az elmúlt napokban, mégis megártott magának 😀
    bocsika, de egy olyan tanulatlan filozófiai cseléd, mint maga, miként is tudja megállapítani, hogy a másik szolgalelkű? és főleg, kinek a szolgálatában az?
    komám, maga egyre zavarosabban fogalmaz.na jó, kettőre.
    a mai társadalom kb. 2 millió birkájának ugyan semmi köze nincs ehhez a kincshez. ahogy elnézem, magának se sok. hogy’ is áll az eszterédler-féle pogrom levezetésével?
    mint említettem volt, szájaskodás helyett bizonyítson. mondjuk egy, a témába vágó rövid filozófiai esszével. ha ezt megteszi, én leszek az első, aki megkövetem – és nem flaszterkővel.
    persze, jó lenne, ha saját gondolatait közölné…
    ja, és nem össze, hanem meg a hányni-vetni előtagja. mondja, hol járt iskolába?
    az összehányni az a maga profilja, nyugdíjkézbesítés után a makkosban 😀
    persze, össze is vethetné – kivel is?

  • Talalom gratulálok. Végre egy értő hang vagy ebben a szellemi posványban. (Bár Kertész nem költő s ezért nem is az érzelmei diktálnak. A jó prózaíró mindig tudatos ideológiában. Pláne öregen.)

  • Dandy nem remek és nem is nagyszerű, sokkal inkább egy piperkőc bájgúnár zavaros kamuzásai amivel itt parádézik!Mindenesetre aligha lehet követni. Mit mutattam én fel? Miféle a youtube-ról beszél?

    Ille barátom, te meg miért is ravaszkodsz! 🙂

  • Eszteredler illénél érdeklődj youtube-ról. Ő törölte le amit feltettem. De megtalálható a videófelvétel Csatáry László halált érdemelne címen – az eszteredler által levezetett szélsőbalos pogrom. Érdemes figyelni, ahogy a háttérben a lakók félelmükben engedik le a rolókat. Ennyit a ballibről és az általa hangoztatott „demokráciáról”.

  • Ille, a pogrom jelentése:
    A pogrom erőszakos akció, hajsza, zavargás, melyet elvakult, garázda tömeg követ el (spontán, szervezetlenül, de gyakran tudatosan gerjeszve),

    politikai, világnézeti, vallási, faji, nemzetiségi stb. alapon egy másik csoport békés tagjai ellen.

  • Nem sikerül megjeleníteni amit írtam utoljára? Az Eszter Édler-féle pogromról és a pogrom szó valódi jelentéséről? Csak a saját véleményeteket közlitek? Na ennyit arról, hogy a diktatúrát tagadó Kertész miért nem szeret benneteket. „Sajtószabadság” és „véleménynyilvánítási szabadság” a’la Kanadai Magyar Hírlap.

  • A nagy kérdés

    Mi célból fogadta el a Magyar Szent István rendet Kertész Imre 2014. augusztus 20-án?

    A Kertész Imrének – hivatalosan és számos orgánumban – tulajdonított cél, illetve indíték bírálhatatlan. „Bár a kitüntetettek a helyszínen nem adtak interjút, Kertész Imre a közmédia érdeklődésére – felesége útján – korábban úgy fogalmazott, hogy ‘a konszenzus megteremtésének a vágyáról és elodázhatatlan szükségességéről szól a díj elfogadása és átvétele’”, lásd MTI 2014. augusztus 20. Tehát a nemzeti konszenzus elősegítéséről van szó. Kérdés azonban, hogy döntésekor, illetve a döntéshez való ragaszkodásakor miként észlelte a konszenzus létrehozásának valós körülményeit. Jelenlegi állapotában lehetséges, hogy nem érzékeli a különbséget a saját visszafogadása (ne feledjük, kétszer lökte ki a magyar nemzetnek minimum fele, először halálra deportálásakor, másodszor, amikor a Nobel-díjat kapta, s a kilökés nemegyszer olthatatlan visszavágyódást kelt, még ha titkoljuk is; hazaköltözött nemrég…) és az egész magyar zsidóság – a mai napig meg nem történt – visszaölelése között, amely utóbbi tartalmazná a holokauszt reális, történelemhű recepciójához való kormányzati illeszkedést is. A személye és a kormány közti konszenzuális kapcsolatba lépést az ún. Szt. István Rend révén – nemes vágyából fakadóan – összetévesztheti a Horthy-rendszert mosdató, a hatalmon levő kurzusban megtestesülő nacionalista politikai erők és a magyar társadalom demokratikus, tényleg polgár öntudatú része (beleértve – némi magunk általi szépítéssel – a holokauszt után máig itt maradt hazai zsidóságot) között hiányzó konszenzus létrehozásának nem talmi ígéretével.

    Fekete György tanár

  • dandy: mégis, kiket nem szeret a kertész? magának mit mondott? javaslom, ne próbálkozzon egy definíció átírásával, mivel meglehetősen kevés hozzá a kompetenciája.
    azért az se semmi, hogy maga tudja, miért engedi le valaki a rolót.
    amúgy csatáry – maga szerint – kitüntetést érdemelne? esetleg csak a rút ármány tette háborús bűnössé?
    nem is értem, maga mit keres ebben a szellemi posványban? szeret dagonyázni?

  • Ille István kérem nyugodjon meg. Ha nem törölte volna le az általam felrakott videót a pogromról (mert az volt), megfigyelhette volna a rolók állapotját. Jaj de nagyon ideges, hogy a fenébe kerülhetett maga egy demokratikus laphoz moderátornak? Tornássza már fel a színvonalát, mert kétségbeejtő. És ne énrám haragudjon azért, mert Kertész Imre nem utálja Orbánt.

  • Kiszely Maris!

    Mindegy,te még Tünci szintjét sem éred el….nyugodj le szépen!

  • Talalom!
    Én nem vagyok kispolgár,meg Fidesz tag,tárgyilagosan írtam Kertészről pozitív én negatív dolgokat ami nem csak az én véleményem,sajtó TV és sokan mások vitatják a kitüntetést,meg az írót és az embert…. ,ha nem lenne igaz,akkor most nem lenne itt vita!
    Egyébként itt mindenki olyan piszok okosnak,meg igaznak érzi magát,hogy az már nem semmi….
    Különben a „régi szép” időkre emlékeztet a kitiltás,elnémítás fogalma…itt ezt képviselték már több értelmesebb emberrel szemben is.
    Csak megsúgom Kertész nem csak a nácikat,de a komcsikat
    ál libsiket is megvetette,na ebben igaza volt…!

  • dandy: a) terel b) argumentum ad personam

  • A nagy kérdés megfejtése (mi az oka, hogy elfogadta…)

    Kertész Imre életműve és közéleti tevékenysége egy olyan háromszögben lüktet, amelynek első csúcsát Magyarországhoz mint szülőhazájához ragaszkodása jelenti (minden, a magyarságra tett keserű megjegyzése dacára), a második csúcs a nácizmus-, és általában a nacionalizmus-ellenessége, a harmadik csúcshoz pedig következetes antikommunizmusa rendelhető. E képzeletbeli háromszögben liberalizmusa helyezkedik el, amelynek magva az individuum abszolút szuverenitásának igénye.

    Kertész Imre – személyisége külső és belső körülményeitől függően, végső soron aszerint, hogy milyen és mennyire erős ráhatások érik az egyes csúcsok felől – cselekedeteiben-döntéseiben sodródik a háromszög valamelyik csúcsához. Így lehet legáltalánosabban értelmezni a kérdést, hogy miért vette át a holokauszt-irodalmat egyetemessé emelő író a Magyar Szent István Rendet, holott azt a holokausztért magyar részről főfelelős Horthy Miklós kormányzó reanimálta.

    Kertész Imrét is becsapta a relativizáló – ezért hamis – totalitarizmus-elmélet. Hiszen az Orbán-adminisztráció éppen az író kemény antikommunista voltával élt vissza, no meg az egészségi állapotával. E történés komplex megragadását hiányolom a fenti cikkből.

    Fekete György tanár

  • Édler Eszter jelen cikke – tartalma vitathatóságain kívül (amelyeket két hozzászólásban fent jeleztem) – tele van helyesírási, illetve stilisztikai hibákkal.

    Kapcsos zárójelekben megadom a javasolt javítást:

    >Súlyos erkölcsi és jogi kérdéseket is felvethet[nek] ennek a sajátságos kitüntetésnek a körülményei.félrefordítják[elfordítják] tekintetüket az egész problémától[problémáról]befolyásolja az érintett [személy] szellemi állapotáta beszéd/válaszadás meglassulása[lelassulása]ha Kertész Imre – a nyilvánvalóan cselekvésében és akaratában determinált állapotban lévő neves író – ha nehézségek árán is, de valamelyest önálló döntés meghozatalára képes [ha Kertész Imre – a cselekvésében és akaratában nyilvánvalóan determinált neves író, akár nehézségek árán, de valamelyest önálló döntés meghozatalára képes]vagy abszolút semmit nem érzékel[t] a külvilágból, és valójában azt sem tudtaakár súlyos törvénytelenséget is elkövetethetett, hogyha törvényes felhatalmazás nélkül [akár súlyos törvénytelenséget is elkövethetett, ha törvényes felhatalmazás nélkül]Ha és amennyiben az író mentális állapota valóban olyan súlyos, és képtelen normális helyzetfelismerésre – vagyis a cselekvőképessége tartósan, teljes mértékben hiányzik -, gondnoksági eljárást kell indítani, amely az eljárást lezáró jogerős bírói ítélet után a gyámhivatal gondnokot rendel ki, és csakis ő hozhat helyette döntéseket felelős ügyeinek intézésében. [Amennyiben az író mentális állapota valóban olyan súlyos, hogy képtelen normális helyzetfelismerésre, vagyis önálló cselekvőképessége tartósan és teljes mértékben hiányzik, gondnoksági eljárást kell indítani, amelynek során – az eljárást lezáró jogerős bírói ítélet után – a gyámhivatal gondnokot rendel ki, aki kizárólagosan jogosult a gondnokság alá helyezett személy felelős ügyeiben dönteni és intézkedni.]Ami történt, az mindkét esetben morális csőd. [Ami történt, mindkét esetben morális csőd.]<.

    E hibákért természetesen nem a szerző Édler Eszter, hanem a Kanadai Magyar Hírlap szerkesztősége felelős. Nem először találkozom efféle hanyagságokkal a lap online felületén. Eljött az ideje szólni.

  • fekete györgy: szólt. a balhét meg én viszem el. majd szólunk, ha lektorra lesz szükségünk.

  • A helyesírási és stilisztikai hibákra vonatkozó észrevételeimet a rendszer úgy fogadta, hogy tördelési elcsúszások garmadájával jelent itt meg. Erről nem én tehetek. Így is sajnálom.

  • Bocsánat, javítom a végét járó klaviatúrám okozta egyeztetési hibát:

    A helyesírási és stilisztikai hibákra vonatkozó észrevételeimet a rendszer úgy fogadta, hogy tördelési elcsúszások garmadájával jelentek itt meg.

  • Fekete György
    A hozzászólásnak nem feltétele az érettségi! Kiszely Anna Mária is nyugodtan „aggy” -nak írhatja az „adj”-ot ,- szerzői joga….

  • burkus: valóban nem feltétele. ez magára is érvényes 😀
    egyébként nagyon nem szép dolog lenyúlni más nicknevét.

  • Nemcsak új lektorra lenne itt szükség… És hogy a cikkre visszakanyarodjak, nem Kertész kitüntetése a szégyen. A szégyenek garmadája ezen a primitív oldalon született, csak a szégyenérzet és belátás hiányzik hozzá, de nagyon. Moderátorunk acsarkodik és fröcsög szakmai rátermettség hiányában.

  • dandy: az a lényeg, hogy maga olyan szakmai magasságokban szárnyal, hogy mindezt meg tudja ítélni. nem akar belépni? akkor talán kevésbé lenne primitív ez az oldal.
    amúgy argumentum ad hominem.
    ja, és nem vagyok a maga moderátora – vagy talán tábort váltott?
    a szövegértelmezési gondjai – látom – nem javultak. nincs lektorunk, ki helyett lenne akkor egy új? 😛

  • Fekete György! Köszönöm stiláris hibáimra vonatkozó észrevételeid, a zömét el is fogadtam. Helyesírási hibát azonban nem jeleztél, tehát hozzászólásod nem egyértelműen volt jóindulatú. Tartalmi kérdésekre vonatkozó felvetéseiddel pedig nem értek egyet.

  • Látom, már nem csak Kertészt és a Miniszterelnököt, hanem már a kitüntetést is támadják, mert Horthy „reanimálta”.

    „A Magyar Szent István Rend a legmagasabb állami kitüntetés, amelyet a 2011. évi CCII. törvény alapított meg. A Szent István Rend – a Mária Terézia magyar királynő által 1764. május 5-én alapított Magyar Királyi Szent István-rend megújításaként – a Magyarország érdekében tett legkiemelkedőbb, különleges érdemek, kimagasló életművek, nemzetközi téren szerzett jelentős értékek elismerésére szolgál.” /Wikipédia/

    Kedves Fekete György! Az történt, hogy az Anschluss-t követően – mert Ausztriát Németországhoz csatolták – Horthy a Magyar Királyságot tekintette jogutódnak a kitüntetés adományozására. Hogy jön ide a Holokauszt? A kitüntetés rangját Szent István neve adja meg. Őt pedig nem kell szégyellni.
    Mellesleg, szerintem patinája van a minél régebbi alapítású kitüntetéseknek.

  • Valaki megkérdezte, hogyan jön ide a holokauszt? Kérem úgy, hogy a Magyar Királyság ölte le százezrével saját polgárait. A Szent István-i hagyományokra-gyökerekre folyton hivatkozó állam. Továbbá: Horthy Miklós révén is „idejön” a holokauszt. Ugyanis a a magyarországi holokauszt legfőbb honi felelőse. Auschwitzba Horthy asszisztálásával („csendestárs” volt…) 437 ezer magyar zsidót deportáltak, nagy részüket elgázosították. No meg a korábbi ténykedései. Összesen 1 millió magyar halála szárad a lelkén (ennyi a magyar nemzet teljes embervesztesége a második világháború alatt). A kormányzó úr karja könyékig véres. Bár történelemtanár is vagyok (és mentálpedagógus), itt és most hadd ne állítsam össze szakirodalmi hivatkozások gyűjteményét…

  • Kedves Édler Eszter, szerinted az egyeztetési hiba nem helyesírási? Az összevissza szórendjeid nem nyelvtani hibák? Fent kigyűjtöttem, tapintatból nem minősítettem egyiket sem. Megtegyem? Tartalmi kifogásaimat pedig mind megindokoltam tárgyszerű érvekkel. Ha te megelégszel annyival, hogy sommásan kijelented, nem értesz velük egyet… Eszter, nem személyed ellen írtam. Közös ügyünket szolgálva, közös felelősségünk okán szólaltam meg.

  • György Fekete! A közös felelősségünk okán hányszor, hány helyen tartod szükségesnek, hogy felhívjad a figyelmemet az általad vélt hibákra? Látom ám akkor is, ha egy helyre kiteszed, vagy nem is annyira nekem szól, hanem az egész világnak? Mindenesetre nem értem, hogy miért tartod szükségesnek, hogy az egész FB-ot ezzel terheled, hiszen ezt csak és kizárólag én tudom korrigálni, ha úgy ítélem meg, hogy jogos. Persze a kérdés költői volt, nem fontos válaszolnod! 🙂

  • fekete györgy: szükségtelen bármilyen szakirodalmi hivatkozás gyűjteményt összeállítania. ha elolvasta volna az itt megjelent, a holokauszt hátteréről és a magyar közigazgatás, hatalom benne játszott szerepéről szóló hat részes sorozatot, nem lenne ennyire „fényes”.
    az pedig, hogy bárkit minősítsen, ráadásul ezzel fenyegesse egy szerzőnket, felesleges izmozás. nem jutna el odáig – legalábbis ezen a fórumon nem.

  • Kedves Eszter, mit korrigálsz, ha nem látod a korrigálandókat? Hiszen mindet kiengedted kezed alól.

    Továbbá: nem értem, mi végre akarod egyre csak személyeskedésbe fordítani tárgyszerű és konstruktívnak szánt kritikámat… Miért a Facebookon? Mert ott is megjelenítetted. S terhelném vele? Nocsak, te a Facebook sok milliónyi használója nevében nyilatkozol? Nem gondolod, hogy túlterjeszkedsz? Kedves Eszter, te mi végre szórod tele a Facebook legkülönbözőbb oldalait? Én a helyedben, ha már ennyire bicegő írást adok közre (mint ez esetben a tied), megköszönöm, ha valaki segít megfésülni, nem pedig megsértődöm.

    Eszter, szinte érthetetlen szövegrészed is van! A legborzasztóbb, idézem, bár bírálatom közreadása óta javítottátok, ám még így is szörnyű: „Ha és amennyiben az író mentális állapota valóban olyan súlyos, és képtelen normális helyzetfelismerésre, vagyis a cselekvőképessége tartósan, teljes mértékben hiányzik, gondnoksági eljárást kell indítani, amely az eljárást lezáró jogerős bírói ítélet után a gyámhivatal gondnokot rendel ki, és csakis ő hozhat helyette döntéseket felelős ügyeinek intézésében.” „Ha és amennyiben” – redundancia, elég az egyik. „állapota valóban olyan súlyos, és képtelen normális helyzetfelismerésre,” – itt nem mellérendelt viszony van, ezért szükséges a „hogy ” beiktatása. „gondnoksági eljárást kell indítani, amely az eljárást lezáró jogerős bírói ítélet után a gyámhivatal gondnokot rendel ki” – ez tényleg értelmetlen, mire vonatkozik az „amely” stb.

    Még egy szemléletes példa, valamivel előbbről. „ha Kertész Imre – a nyilvánvalóan cselekvésében és akaratában determinált állapotban lévő neves író – ha nehézségek árán is” – komoly döccenő, hogy két „ha” ennyire közel egymáshoz, valamint rossz szórend, hiszen a „nyilvánvalóan” a „determinált” jelzőre vonatkozna…

    Eszter, azt forszírozod, hogy az összest, amit kigyűjtöttem, mind külön bíráljam meg? Neked nem elég, hogy összeszedtem a hibákat és kijavításukat konkrétan megfogalmaztam? Ez esetben légy szíves fordulj magyartanárhoz vagy anyanyelvi lektorhoz.

    Amit meg a tartalmat illetően jegyeztem, abba is sértődés nélkül belegondolhatnál.

    Magunkat járatjuk le, ha ilyen minőséggel lépünk elő, mint jelen cikked. Tudom, keményen fogalmazok. Viszont sokadszor látok komoly tartalmi-formai problémákat írásaidban. Nem jobb, hogy én hívom fel figyelmedet ezekre, mint ha a lassan már – sajnos – ellenségnek számító politikai ellenfeleink teszik?

    Kedves Eszter, magam részéről előadtam, amit közös ügyünk érdekében szükségesnek vélek. Vitánk folytatása – szerintem – már avval fenyegetne, hogy ego-ágálásba keveredünk. Meggyőződésem, ezt te se szeretnéd. Fogadd el, hogy elköszönök.

    Minden jót kívánok neked, s nehogy elkeseredj, rád nagyon nagy szükség van az ordasok és eszméik elleni küzdelmünkben. A te vitalitásod és leleményességed, no meg az elszántságod – mind rendkívül fontos.

    Üdvözöllek mozgalmi barátodként, s így is búcsúzom:

    Fekete György

  • Kiszely Anna Mária

    Burkus : direkte írtam úgy, de ha BÁNCSA aztat a jó ízlését, és ez a legnagyobb gondja, akkor még irigyelhetem is.

  • Kiszely Anna Mária

    mari

    már egyszer föntebb írtam, hogy lepke és az ő durrantása minden egyes okádásod, csak nem gondolod, hogy egy pillanatig is izgat amit írsz?????? Nem vagy mérvadó, a témához semmit nem hozzászólni, csak a mocskolódás. Magyarul: semmibe veszlek.

  • Fekete György: Eszter Édlerre nagyon nagy szükség van az ordasok és eszméik elleni küzdelemben? Kötve hiszem. Az eszterédlerek és dánielpéterek épp hogy szaporítják az ordas eszmék hívőit. És lejáratják a liberalizmus eszméjét, melynek lényege, hogy megengedő.
    Eszterédler és hasonlók (pl. Ille István)szélsőséges és gyűlölködő koncepciójából lassan-lassan kibontakozik egy szemléletükre igencsak jellemző sarkosság: ha Kertész Imre nem gyámság alá való elmebeteg, akkor náci.

  • Maris!
    Ha nem izgat minek válaszolsz?Én sem kívánok ilyen ellenzéki (na nem az a baj,hanem hogy műveletlen,primitív!) bunkó őrjöngőkkel vitatkozni……
    Vedd be…..(gyógyszer vagy ami használ…)!

  • Ja egyébként mások is megjegyezték a „szintedet”(helyesírás!)de én nem tudok olyan bunkó lenni,hogy egy nevet kis betűvel írjak…(még ha nem is jegyzem az illetőt),.persze nem vagy egyedül ezzel a szinttel ezen az oldalon!
    Na pá!

  • Ezúttal itt moderátor hozzászóló Rólam fogalmazott – kommentjére reagálok:

    „szükségtelen bármilyen szakirodalmi hivatkozás gyűjteményt összeállítania. ha elolvasta volna az itt megjelent, a holokauszt hátteréről és a magyar közigazgatás, hatalom benne játszott szerepéről szóló hat részes sorozatot, nem lenne ennyire “fényes”.
    az pedig, hogy bárkit minősítsen, ráadásul ezzel fenyegesse egy szerzőnket” (Ille István)

    1/ Már bocsánat, de van holokauszt-irodalom (történettudományos és szépirodalmi)az Önök minden bizonnyal értékes sorozatán kívül… Különben megalapozatlan az állítása, hogy a Magukét nem olvastam volna. Jelzek az extra Kanadai Magyar Hírlap létező irodalomból (most csupán a magyar vagy magyar származású szerzők közül és kapásból): Karsai Elek és fia, Karsai László, továbbá Krausz Tamás, Molnár Judit, R. L.Braham, valamint a szépírók közül Elie Wiesel, Fekete János (apámat is hadd említsem), és számos nem történész tudós vagy más korra szakosodott történész: Komoróczy Géza, meg esszéírók: György Péter, Kőbányai János, Pelle János stb. Jómagam is szerkesztettem a magyarországi holokausztról viszonylag bő online kronológiát vagy utalhatok több, a nyomtatott sajtóban (folyóiratokban, havi- és napilapokban megjelent) vonatkozó írásaimra.

    2/ Paranoid (nem paranoiát jegyzek!) megélésből fakadó kifejezetten személyeskedő megjegyzés: „bárkit minősítsen, ráadásul ezzel fenyegesse egy szerzőnket”.

    Szerintem Ille István részéről ildomosabb lenne a szerkesztési hibák pótlólagos javítása, amire az internet lehetőséget is ad.

  • „Rólam” természetesen kis „r”-rel. Tördelési átigazítás után figyelmetlenségemből maradt ott. Elnézést kérek.

  • Fekete György

    Tehát, Ön úgy gondolja, hogy az 1764-ben Mária Terézia által alapított Szent István Rend lényegét nem a rend névadója, nem is az alapító szándéka, hanem az határozza meg, hogy 1938 és ’45-között Horhy is adományozta.Értem.

  • helyesen: Horthy

  • Utódaik lemoshatatlanul beszennyezték. Így gondolom.

  • marcsi: van, amit maga is bevehetne. tudja, tart belőle egy párat a hűtőszekrényében. ha nagynak találja, hát tátsa ki jobban a száját .

  • fekete györgy: hogy szerintem meg a maga részéről mi lenne ildomosabb, azt hagyjuk. egy mentálisan sérült emberről nem szívesen hozok elő véleményt.
    picinyem, kimaradtam a felsorolásból 🙂

  • dandy: kicsi huszár, ezen még dolgozzon egy kicsit 😀 levezetése kb. olyan béna, mint maga.

  • Ille Istvánnak. Kit nevezett most szerkesztő úr „mentálisan sérültnek”?

  • fekete györgy: magát, fiacskám. csak lapozzon vissza a nolblogos múltbeli és jelenlegi ámokfutásaira.
    nem tetszik? pereljen be.
    ja, és nekem itt ne hisztizzen, és főleg ne akarjon elterjedni.
    figyelmeztettem: eszter magának itt tabu. személyeskedni meg, ha javasolhatom, ott a saját blogja. gyéren látogatott ugyan, de magát biztosan kielégíti.

  • Tudja szerkesztő úr, elgondolkodtatóbb is van, mint a pereskedés… Jeleztem Önnek.

  • Kanadai Magyar Hírlap. Rendesen eltávolodott a 2004-ben lefektetett alapelveitől.
    Most az egyszer nem jött be Kertész lealázása magyar részről. Pedig mekkora szellemek ügyködtek ellene. Eszter Édler, Ille István…

  • dandy: kértem, hogy álljon be a csapatba, ha már ennyire okos. nem tette. akkor magának is felajánlom a boda-féle betagozódást 😀
    kertészt meg senki más nem alázta meg, mint saját maga. ezzel jobb, ha megbékül. amúgy is lényegtelen, hogy mit gondol felőle.
    ami nem jött be, az a maga erőlködése. persze, az alsóneműje állapotát inkább nem firtatom.
    javaslom, használjon trisót. olcsó és hatékony.
    2004-ben pedig, picinyem, fingja se volt arról, hogy létezik a KMH.

  • fekete györgy: hagyjuk a tiszteletköröket. maga nem csípi a búrámat, én sem a magáét. megengedem: biztosan van elgondolkodtatóbb. pl. az archivum, a maga agymenéseivel.
    mondja, ki predesztinálja arra, hogy személyes sérelemként éljen meg mindent, és acsarogva rohanjon ki mindenki ellen, aki nem 16 karátos zsidó, és nem osztja a véleményét a hazai zsidóság helyzetéről és mozgásteréről?

  • Kedves Ille szerkesztő úr, további nekem szóló beírásait változatlanul szívesen letöltöm, elmentem. Nehogy félreértést keltsek: nem mazochizmusból. Másra fognak szolgálni…

  • fekete györgy: helyes. ezt tette a nolblogon is. gondolom, elég bőséges már a gyűjteménye.
    ami azt illeti, maga is elgondolkodhatna rajta, miért is van így?
    mert hát, magán kívül, ugyebár, mindenki hülye, csak maga villamos.
    kérem, ne felejtsen el csöngetni a kanyar előtt!
    amúgy csak rovatvezető, nem szerkesztő, ámbár moderátor is. ez utóbbit kéjjel csinálom. fogalma sincs, mi mindennel tisztelnek meg minket a jobboldali igazhitűek. én meg takarítok. sokan nem jól viselik, én meg leszarom.

    valamikor két évvel ezelőtt megmondtam, nem vagyok egy megalázkodó keresztény típus, hogy oda tartsam a másik orcámat is. ha megdobnak kővel, biza, nagyobbal dobok vissza.
    azon felül tudatosan vagyok primitív, közönséges és modortalan, mivel ezzel előbb-utóbb kikényszerítem az áhítatos álcájú hozzászólók valódi énjét. biza, reped a mázuk, kivicsorít az álca alól a foguk, méghozzá a nem is nagyon ápolt.
    sorozatosan be is jön: az intellektuálisan finomkodó, fölényeskedő hozzászólók elvesztik a fonalat, és kibukik belőlük a vad jobboldali agymosott birka – és akkor még csak bégetnek, de van, aki durvábban reagál.

  • „kertészt meg senki más nem alázta meg, mint saját maga” – írta Ille István, kedves moderátorunk.
    Buta ember ez a Kertész, hogy nem Illétől kért tanácsot. Most aztán megszívja.

  • dandy: meglehet. mindig is mondtam az öregnek, figyeljen egy kicsit jobban rám.

    ami pedig a korábban ide bölcselkedett kommentjét illeti, mi szerint acsargok és mocskolódom – megbocsásson, nem tudom szó szerint idézni, pedig tudom, klasszikusoktól csak úgy lenne szabad – jelentem, hogy komolyan igyekszem utolérni bayert, stefkát és a többi MN éceszgébert, de valahogy mindig lemaradok tőlük…mit javasol, mit tegyek?

    még mindig nem értem a hova tartozását. ha a maga moderátorának – KMH-szimpatizánsként másképpen hogy’ is aposztrofálna – tekint, akkor mi a baja?
    ha meg nem hozzánk tartozik, milyen alapon használ birtokos névmást?
    nem jön ez össze valahogy magának, kedves dandy.

    ja: dandy jelentése (ang., ejtsd: dendi), az úri világhoz tartozó egyén, ki származása-, ízlése-, kelleme- és vagyonánál fogva hivatva érzi magát arra, hogy a divat és társadalmi illem törvényhozója legyen.
    ugye, nem gondolja komolyan? 68 évesen azért ez inkább bohóckodás…
    pláne, ha valaki még saját magát is becézi. ugye, attika?

  • Nehogy megvádoltassak azzal, hogy titokban cselekszem: http://navigator.nolblog.hu/archives/2014/08/28/Egy_minosithetetlen_stilusu_online_lap/

    (Különben egy újság rovatvezetője általában szerkeszt is, vagyis szerkesztő…)

  • Látom Ille belemászott a freemailomba és a jelszavamba. S bár besúgósdit játszik (működnek a régi reflexek?), következtetése hibás.
    Szenilis komcsi maga kedves, eszterkével együtt. A komcsik tisztességtelenebb fajtájából persze. Dehát ez köztudott.

  • fekete györgy: ha megkérhetem, ne akarja meghatározni, hogy mit csinálok, és mit nem, ahhoz meglehetősen kevés.
    amúgy köszönjük az ingyen reklámot!
    maga szerint mi fog történni? biza az, hogy aki eddig nem olvasta a KMH-t, az is rá fog keresni, pusztán azért, mert kíváncsi lesz, milyen lehet az a lap, mit a lánglelkű fekete györgy, a palloshordozó kipellengérez 😀
    megnyugtatom: nem fogom a párnám csücskét harapdálni kétségbeesésemben. mi több, még válaszpostra sem méltatom. nem ér annyit.
    a KMH stílusának minősítése – ha nem bánja – azt kell, hogy mondjam, meghaladja a kompetenciáját.
    de azért magának is mondok valami biztatót: hajrá, gyuri! 😛

  • Fekete György: Gratulálok írásához a Kanadai Magyar Hírlapról. Terjeszteni fogom.

  • dandy: köszönet érte. remélem, nem kér jutalékot 😀

  • dandy: valóban hibás a következtetésem. maga, fiacskám, olyan messze van a dandy jellemzőitől, mint makó jeruzsálemtől 😀
    ha esetleg mind a szenilitásomra, mind a komcsi mivoltomra felhozna némi bizonyítékot, nagyban javítana a szavahihetőségén. de így csak egy feleselő bohóc 😛

  • Köszönöm, kedves Dandy. Mindennek van határa.

  • A cserhátpusztai Jobbik-tehenészet értelemben és intelligenciában messze túlmutat ezen a kanadai micsodán.

  • fekete györgy: én legalább kiengedem a fantazmagóriáit, de maga – szokásos gyávaságával – nem engedi ki a nolblogon az én kommentemet.
    ejnye, gyurika, ejnye…
    még nem kérdeztem: orvos mikor látta utoljára?

  • dandy: valóban. ezt – gondolom – onnan tudja, hogy maga szokta kihordani onnan a trágyát. mondja, árpádsávos a gumicsizmája?

  • fekete györgy: valóban. magának a pszichiátriai rendelő küszöbe lehet az. nyugodtan lépje át.

  • Ille és a hírlapja egy rossz vicc. Az úr vagy állandóan részeg, vagy pszichopata. Tán mindkettő. Így a választások előtt jó nagy öngól a baloldalnak.

  • dandy: az hát. különösen, ha a baloldal lapja lennénk. ráadásul nem is az én lapom. még valami mára?
    mert mintha nem tudná követni az eseményeket 😀
    na, mind1. kérdéseimre nem válaszol, bizonyítékokat állításaira nem hoz elő, továbbra is csak személyeskedik, hát, kiharcolta a „kuss legyen” állapotot.
    pá-pá, attika!

  • dandy=piperkőc; a romantika korában és a XIX. század végén divatos magatartás. Eszménye az a világfi, aki választékos, elegáns, előkelő, fölényes és távolságtartó megjelenésében és kapcsolattartásában, ugyanakkor cselekedeteiben merész. Leghíresebb képviselője George Gordon Byron.

  • Ez így kerek. Eszter Édler hülyesége hülyeséget szült. Ez a cikk rendes helyen nem jelenhetett volna meg. Csak ilyen hülye szerkesztő jóvoltából. Teljes oldalt lementettem. S mivel szeret kukkantgatni, felvilágosítom kíváncsiságát. A Dandy egy könyvcím. A 68 a születési dátumom. Attika a kisebbik fiam, de majd átadom üdvözletét.

  • Christopher Adam

    Dandy,

    csak kiváncsiságból…a magyar médiavilágban melyik orgánumokat tar „rendesnek”?

  • Christopher Adam: Amelyek tiszteletben tartják a véleménynyilvánítási jogot. Nem törölnek és nem fogalmaznak át önkényesen hozzászólásokat. Nem kutakodnak a hozzászóló e-mailje és jelszava után. Nem alázzák meg az olvasót. Meg kell írjam, amit itt Ille szerkesztő-moderátorként produkált, olyan Magyarországon egyszerűen nincs.

  • „A Dandy egy könyvcím. ”

    Nem is egy könyv címe, és természetesen névelővel.(Vagyis a nick nem lehet könyv cím).

    Egy-két példa:

    The New English Dandy

    The Dandy (képregény)

    I Am Dandy

    Csókoltatjuk Attikát, abban a reményben, hogy több esze lesz, mint az atyjának.

  • Osszian: Na mégegy túlokos-unintelligens ezúttal irodalmi köntösben.

  • Osszian: Helytelenül írod a neved. Az ősi bárd Ossian, fonetikusan írják Ossziánnak is. Te összekutyultad a két írásmódot. Ej-ej. Látom, a dandy szó jelentésének utána kellett olvasnod a neten. És idézőjel nélkül, mint magad gondolatát tetted itt közzé. Nem volt a googliban Dandy című könyv? És ezért szerinted Dandy című könyv nincs is? Ilyen műveletlen, sznob tahók nyilvánítanának elmebeteggé egy Nobel-díjas írót?

  • dandy: már hogy ne lenne! cuppanjon csak rá a MNO-ra, vagy a Heti Válaszra, és rá fog jönni, hogy biza, van 🙂
    tudja, a vélemény olyan, mint a segglyuk. mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a másikéra 😀
    mint mondottam, a fene se kíváncsi a jelszavára, az e-mailja pedig – nekem – látható (ennyi előnye van az editori nézetnek).
    maga amúgy nem olvasó, csak egy ócska provokátor.
    szóval, 46 éves…ez, bizony, súlyosbító körülmény. jobban járt volna, ha 68 éves, akkor mindenki értené az állapotát.
    felvilágosítja kíváncsiságomat 😛 műveletlen, sznob tahók 😛

  • Kertész Imre megkapta a nóbel díjat és ez eddig rendben is van. A különböző dunamenti mongol díjjak azonban megszégyenítése egy tisztességes zsidó embernek,aki pontosan ezektől a mutációktól és elődeiktől szenvedett.Az ilyen Sikkasztó ügyvédi és szem kinyomós hírességektől származó díjakat talán mégis inkább az a nem nemesfém nevű „író”kellene,hogy megkapja!

  • Ille
    azt hiszem néha maga is tévedhet. A szivárványos békemeneteken, a minden liberálisok kedvelt felvonulásain a PRIDE-okon, kb. minden második szereplőnek az az álmok álma, amit Ön a „vélemény” definiálásához felhasznált !( Majd hogynem a kirekesztés hibájába esett…)

  • mukorka: maga honnan tudja, kinek mi az álma a PRIDE-on? miből gondolja, hogy meg tudja ítélni, én mibe esem?
    ezen dolgozzon még 1 kicsit 😀

  • jani,
    kis betűvel.Bocsánat nélkül.Találd ki fütyikém miért. A legmagasabb állami díj névadója valóban tiszteletre méltó.Kár,hogy csak 1 testvérének nyomta ki a szemét.(akkor még nem volt német meg szállás sem.)Ugye megérted milyen tisztelettel adózok az emberi hülyeségnek?

  • Gyuri10

    Látom Gyurikám, szeretnél valami szellemeset és nagyot mondani, amivel megsérthetsz. De csak nemi szervek és anyagcsere termék jön ki a szádon. Vigyázz, nehogy valamelyik a torkodon akadjon. Hogy fogsz kinézni?

  • jani,
    csibém te vagy a legtökéletesebb bizonyíték arra,hogy az emberi(?)hülyeségnek csak alsó határa van.Egyedi,valódi hungarikum vagy.A Lehel piacon piros fehér szalaggal átkötve árusíthatnak ki ököruszályként.

  • jani
    már megint anyagcseréről írtam,amikor hungarikumként kezellek.

  • Gyuri 10

    Előbbi válaszomban korábbi hozzászólásaidra is utaltam. Remélem, mások is látják, hogy a magyarok (és a mongolok) gyalázásával nagyon szeretnél valami általánosító rasszista visszaszólást kiprovokálni. De nekem csak egy ÁVH-s vagy.

    Egyébként, Vazul nem testvére, hanem unokatestvére volt Istvánnak. Csak azért hívom fel rá a figyelmed – ha már a hülyeség alsó határáról röfögsz – nehogy hülyén halj meg.

  • Gyuri 10

    Aztán, nehogy szaladjál Illéhez, hogy „Óvónéni, a jani csúnyát mondott!”

  • jani: attól tartok, a cipője mellett jár. én tudom, hogy tovább fog tartani, de rohadtul tüskébe tud lépni 😀
    a janit nem minősítjük, a jani túlértékeli magát 😀

  • Fenyvesi Glória

    Mégiscsak jók a magyar orvosok?
    Berlinben tehetségtelenek a gyógyítók?

  • fenyvesi glória: hát persze, hogy jók! ki is mennek berlinbe gyógyítani! 😀
    jesszusom, ennyi jött csak le magának az egészből?

  • janika,
    sajnos nem lehettem ÁVH-s főként a korom miatt.56 ban elhagytam a jányi gusztávok,gyalogsági lovastengerészek,a sikkasztó tértulajdonos ügyvédek és szemkinyomó jobb kéz hiányosok szent homless telepét.Ha ott maradtam volna,sok hozzád hasonló bizony most nem ülhetne a klaviatúra előtt és te sem azt nyomnád,hanem feletted lenne egy szépen cizellált nyomás.Gondolom abban az időben amelyikre engem asszociáltál más szöveget mertél csak gügyögni.Ma már mered akkorára nyitni a bejáratodat,hogy minden kijárati termék beférjen.Az enyém is.Bon a petito.

  • Gyuri 10

    Csak az olvasók kedvéért közlöm veled, hogy ’56-ban még tervben sem voltam, és fogalmad sincs, ki vagyok. Más komment nem szükséges az írásodhoz.

  • fekete györgy: meglehetősen érdekes nobel-díjat kapni egy 333 oldalas, A5-ös szedetű regényre, ami valódi, mélyen szántó gondolatot csak a 326. oldaltól tartalmaz, a többi egyszerű helyzetleírás. remélem, a kocsmasirató ennél több lesz.

  • Köszönöm. Kibújt a szög a zsákból. Egyebekben. A minőséget nem kilóra mérik. >…olyan vetélytársakkal nominálták, mint Philip Roth vagy John Updike. A Svéd Akadémia döntése indoklásában így fogalmaz: „egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben”.< – http://kiadok.lira.hu/kiado/magveto/index.php?action=szerzo&id=24 Ille István hozzáértőbbnek tudja magát a Svéd Királyi Akadémia tudós testületénél… No comment.

  • A fent belinkelt Friderikusz-interjú (Kertész Imrével) megkérdőjelezhetetlenül bizonyítja, hogy Kertész Imre szuverén döntéséből fogadta el a Magyar Szent István Rendet. Tehát a Kanadai Magyar Hírlap (KMH) nem tisztességes eljárást követett, amikor leközölt olyan cikket, amely Kertész Imre beszámíthatóságának kivizsgálása mellett kardoskodott. A KMH főszerkesztőjének és a cikk szerzőkének illene bocsánatot kérnie, publikus önkritikát gyakorolnia. Ugyanevvel tartozik a KMH rovatvezetője, aki durván személyeskedett mindenkivel, aki a lap interaktív fórumán már korábban (a Friderikusz-interjút megelőzően) kétségbe vonta szóban forgó kritikátlan nézetüket Kertész Imre egészségi állapotáról. Kertész Imre üzenetéről (a Friderikusz-interjúban): https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=795628177153896&id=100001201620145

  • fekete györgy: a zsák már csak ilyen, rosszul viseli a szöget 🙂 ha az írói munkásságáért kapta, megkövetem, mert a Sorstalanság, biza, nem ér nobel-díjat. amúgy miből gondolja, hogy nem lehetek hozzáértőbb, mint a tudós testület?
    a commentje persze, hogy no. csak a szokásos fogadatlan prókátorkodása, alap nélkül.
    igaza van, a minőséget nem kilóra mérik. na, ezért mérik kilóra magát 😛

  • fekete györgy: ha javasolhatom, ne akarja előírni se nekem se másnak, mit tegyünk. nem gondolom, hogy kompetenciája lenne etikai döntnökösködésre.
    újságírói illemet se magától fogunk tanulni.

  • fekete györgy: ez inkább az üléspontja 🙂 amúgy köszönjük az ingyen reklámot! de mondok magának valami biztatót: hajrá, gyuri bácsi 😀
    jellemző alattomosságára és gyávaságára, hogy nem engedélyezi a hozzászólásokat. az pedig, hogy egy olvasó míves lenne, elég röhejes kifejezés. egy alkotás, egy vers, na, az lehet míves. nem kellene olyan szavakat használnia, aminek nem ismeri a jelentését, főleg, nem kellene azt gondolnia, hogy véleménye mérvadó és többségi lenne. maga biztosan jobban alszik tőle, minket meg hidegen hagy.
    majd szóljon, ha kompetens kritikusunkká válik 😀

  • Fekete György

    Kösz’, hogy feltette a Kertésszel készült riportot.

  • Megvilágítani késztet (bár távol áll tőlem a kéretlen tanítás).

    A „míves olvasó” ugyanannyira szólelemény, mint a „rákobsitos” vagy a „szerelemhajhász”. A valóban profi szerkesztők befogadják tőlem (is): Népszabadság, Népszava, Kritika, Élet és Irodalom, Múlt és Jövő, Remény és így tovább…

    Álljon itt egy konkrét példa is (ebben szokatlannak tűnhető szópárosítás: ” rugdosásos SS-legényi beavatkozás”):
    http://nol.hu/velemeny/holokausztalom-1449351

    Saját szöveget adtam, mivel személyem kapott bírálatot.

    Jómagam írásainak interaktív terepére pedig valóban nem engedem. Mert Ön, mint itt több ízben tanúsította, bármikor képes megfeledkezni magáról (és olyankor úgy mocskolódik, hogy Önhöz képest bármely kispesti, erzsébeti, csepeli vagy akár ferencvárosi, kőbányai kocsma – angol kisasszonyok ájtatos összejövetele…).

    Viszont mi bizonyítja, hogy „gyáva” lennék? – látja, megint elveszítette önuralmát. Netán a tény, hogy nem egyszer, nem kétszer idejöttem szóba állni Önnel, ahol Maga kedvére piszkolhat engem, ha éppen elkapja a hév?

    No, őrizzük meg egymást jó emlékezetünkben.

  • Janinak.

    Szívesen.

  • Fenyvesi Glória

    Katy Sváby!
    Van e még egy ország, amelynek népét így lehet gyalázni, ahogy Kertész Imre tette, és még Nóbel díjat is kap, no,meg egy újabb kitüntetést?
    Orbán Viktor ezzel a keresztényi,megbocsátó lelkületet gyakorolta…

  • Kedves Fenyvesi Glória, tévedni tetszik. Ha Kertész Imre gyalázta Magyarországot, a hazáját, akkor ugyanígy tett Petőfi, Ady és még sok más nemzeti nagyságunk… Elegendő akár az interneten e téma mentén kutakodni, irodalmi panteonunk számos tagjától fog idézeteket lelni a tárgyban. Különben tessék idézni Kertész Imrétől nemzetét gyalázó fogalmazásokat, de nem kontextusból kiragadva.

    Más és mindenkihez szólva. Az alább belinkelt írásomért itt személyemet, jó híremet konkrétan mocskolták (mégpedig e lap egyik rovatvezetője, a főszerkesztő asszisztálásával), másutt ellenben közölték:

    http://ujszo.com/napilap/szalon/2014/09/06/a-kertesz-affer-mi-okbol-mi-celbol-mit-es-kitol-0

  • fekete györgy: otthon, a szűk családi körében, ha kérhetem, ott oktassa ki azt, aki ezt jól tűri. maga, okoska, önérzeteskedni jött vissza, nem szóba állni. megőrizni meg nem igazán kívánom emlékezetemben. tudja, a szemetet ki szoktam onnan is söpörni.

  • látom, nem nyugszik, fekete elvtárs. meddig folytatja még? értelme nincs, de ha ez magának kielégülést okoz, hát sok sikert.

  • No comment.

  • fekete györgy: maradjunk ennyiben, méghozzá kölcsönösen.

  • Fenyvesi Glória

    Nézzen utána, nem téveszti-e össze Kertész Imrét névrokonával, Kertész Ákossal – aki egy más téma.

    De ha belegondol, sem képzelhető el, hogy – akire ennyire odafigyelnek – egész világ nyilvánossága előtt következmények nélkül megtehetné, hogy bármelyik nemzetet „gyalázza”. Kertész Imre amúgy sem ilyen piti. Kertész Imre épp úgy kritizálta a Nyugatot és a németeket is, mikor „holokauszt iparról”, meg arról beszélt, hogy Nobel-díját követően úgy bántak vele, hogy bohócnak érezte magát.

  • Kertész Ákosról – „nemzetgyalázása” kapcsán – ugyanazt gondolom, amit Kertész Imre „nemzetgyalázásáról” jegyeztem. Megismétlem. Ha Kertész Imre gyalázta Magyarországot, a hazáját, akkor ugyanígy tett Petőfi, Ady és még sok más nemzeti nagyságunk… Elegendő akár az interneten e téma mentén kutakodni, irodalmi panteonunk számos tagjától fogunk hasonló vagy ugyanilyen (avagy még ilyenebb) idézeteket fogalmazásokat lelni a tárgyban.

  • fekete györgy: nyert. bizony, gyalázták. persze, hazája válogatja, hogy megérdemelte-e, és hogyan értékeli. magyarország akkor és most is megérdemelte.
    nem unja még? vagy a nolblogon már kiismerték, és nem reagálnak a rögeszméire, és itt keres új tábort magának?
    van egy olyan sanda gyanúm, hogy azokon kívül, akik kizárólag azért állnak maga mellé, hogy ellenem fenekedjenek, a kutyát sem érdeklik az ismétlései 😀

  • Ille, Maga köt belém. Önhöz/Önről nem is szóltam. Természetesen fűzhet reflexiót közreadott nézetemhez, csak a mód fura, ahogyan teszi. Hiszen én nem ex cathedra nyilvánultam meg. Figyelje, erre az igére építettem véleményem megfogalmazását: „gondolom”…

  • Ille István

    Fekete Györgynek írta: „..van egy olyan sanda gyanúm, hogy azokon kívül, akik kizárólag azért állnak maga mellé, hogy ellenem fenekedjenek, a kutyát sem érdeklik az ismétlései..”

    És maga ki ellen „fenekedett”, mikor – mint moderátor – rám szabadította a bül-bül szavú gyuri10-et?

  • Fekete György

    Mint olvasó és hozzászóló, a moderátorral szemben természetesen maga mellé állok. Az eredeti témával kapcsolatban viszont tudnék vitatkozni Önnel, de ez nem az a terep, ahol érdemes és méltó. Talán annyit, hogy: Bár úgy lenne, ahogy mondja!

  • jani: ha szabad kérnem, bizonyítsa be valahogy, hogy magára uszítottam volna gyuri10-et, ellenkező esetben fel kell, hogy szólítsam, ne hazudjon, nem tesz jót a hírnevének!
    hogy ki mellé áll, teljesen érdektelen. annyira súlytalan, hogy magától ugyan nem fog átbillenni a mérleg nyelve 😀

  • Ille István

    „rám szabadította” Ezt a kifejezést használtam. Azt hittem, maga a moderátor.

  • jani: a kifejezés ugyanazt jelenti, alapja a szándékosság. ismételten kérem, bizonyítson.

  • Ille István

    A mondás szerint:

    „Nem mindegy sza.ba csapni vagy csapba sza.ni.” Pedig mind a kettőnek az alapja a szándékosság. De legyen igaza, bevallom, hazudtam. Oda a hírnevem. 🙁 🙁 🙂 Még szerencse, hogy „súlytalan vagyok”.

  • jani: erőltetett, ráadásul még csak nem is ide való párhuzam, ugyanis egyik állítás – a magáé és az enyém – sem tartalmaz fordított alany-állítmány párt…nem megy magának az etimológia…
    a lényeg az, hogy nem tudja bizonyítani. a hírneve meg eddig se ért sokat.
    további jó erőlködést, csak vigyázzon az aranyerére.

  • Ille István

    Egész jól tudja egyszerre parodizálni Grécsy Lászlót és a vásári hadovát.

  • jani,
    Én nem vagyok harci kutya,nem lehet és nem is kell uszítani.Benned megtaláltam a prédát.A romlott(náci)hús szagára gyűlik az éji vad.
    Terád,pubikám nem uszítanak másokat.Kivívod te egyedül is mindenki undorát.Csak így tovább s a haza fényre derül. Én már most is derülök.

  • Gyuri10

    Befejezem a diskurzust, mert ez az oldal eredetileg egy sokat megért Nobel-díjas írónak lett szánva. Tiszteletlenség vele és az olvasókkal szemben primitív személyeskedésre használni. Szégyenlem is magam.

  • Gyuri10

    Észrevetted, hogy „dögevőnek” írtad magad? (Bocs’ az olvasótól, de magas labda volt)

  • jani
    arany csibém,a mocskos náci hús evésre mindig kapható”dögevő” voltam és maradok.

  • Fekete Gy.

    Kertész IMRE éppen serdülő volt, amikor a szülei házassága zátonyra futott és elváltak. Ezt a Sorstalanságban is megírja, ami már a deportálása előtt – mint afféle kamasz – nyilvánvalóan hatalmas csalódásként él meg, mely traumát Auschwitzot követően is, sőt az egész életében a lelkében hordoz…
    Sajnos e nem is mellékes momentum nyomait mindvégig magával cipeli egy élten át oly formában is, hogy ez a szülők iránti neheztelés (dühöt is írhattam volna), természetesen ők is zsidók, egyfajta zsidó, illetve ebben az értelemben az egyén öngyűlöletében nyer kielégülést…
    Ezt a renegát, öngyűlölő, harakiri mentalitást fejezi ki a regény utolsó részében amikor – ha jól emlékszem – a család legkedvesebb barátainak is beolvas és magukat „a zsidókat” kárhoztatja például még a holokausztért is… Ha jól emlékszem a villamoson is lejátszódik egy hasonló hangvételű jelenet.
    Egy tinédzser, a gyerek forrongása ez sorsa ilyetén való fordulatai ellen, amely az egyes sorsfordulók döntő jelentőségét egymással párhuzamba állítva egyenlőségjelet húz a zsidóság és annak sanda gyilkosai közé, mint a szerencsétlenségének okozói közé.
    Ezt a zavaros mentalitás által eképp relativizált viszonyt máig mint egy átkot hordozza bensőjében, de ha kell nem röstell belőle tőkét is kovácsolni… Van az a pénz.

    Az pedig, hogy ő évtizedeken keresztül (akárcsak a nyilas Csurka) minden nyarat az Írószövetség Szigligeti Alkotóházában tölt, hát így aztán könnyű, bár furcsán hálátlan álláspont „antikommunistának” lenni, amelyet viszont persze a Nobel Bizottság így együtt magasan díjaz.

    .

  • Jó lenne azt is tudni, hogy Kertész IMRE miután 14 évesen a Holokauszt, illetve a Horthy rendszer „jóvoltából” árvaságra jutott, miként is alakult a neveltetése. Feltételezem, hogy a kommunista időkban intézeti – árvaházi, ill. gyámhatósági – neveltetés és az ilyenkor szükségszerű sérelmek vezették őt az említett antikommunista mentalitás – ha tényleg volt neki ilyenje – létrejöttében. Azért mégiscsak úgy látszik „kommunista segítséggel” mégiscsak íróvá cseperedhetett szegényke, és tegyük hozzá, nem úgy, nyomorban tengődve kellett ezt megélnie, mint pl.József Attilának a Horthy-érában, vagy Illyés Gyulának a cselédsoron. Tegyük hozzá, hogy az új – kommunista – rendszerben már a zsidó származása okán sem kellett hátrányt elszenvednie.

  • Kanadai Magya Szarlap

  • Durva vagy Dénessem.

  • Atttyúrísten..mik mentek itt , míg én 2014 nyarán éjjel-nappal dolgoztam hogy megvehessem a kérómat… erről a szép kis balhéról például nem is tudtam.