Egy a párna, egy a stempli

2014 november 16 2:09 du.38 hozzászólás

Elég hülye a világ, amerre nézünk, mindenütt csak a baj, a gond, a bizonytalanság.

A Közel-Keleten a zsidó-arab konfliktus a múlt évszázadban sem oldódott meg, az arabok egymást is ölik, Amerika csődöt mondott Irak után az összes többi országban, ahol megdöntötte a fennálló rendszereket és olyan szereplőket engedett a katonai és politikai színtérre, melyek naponta marnak bele a Nyugatba.

Ha meghallják a Boko Haram vagy az Iszlám Állam nevét, hát az amerikaiak meg az angolok verhetik a fejüket a falba, visszasírva Szaddam Husszeint, vagy Moamer Kadhafit.

Szinte hihetetlen, hogy az üstökösön landoló űrszonda korában embereket nyakaznak, gyermeklányokat rabolnak el és adnak el, mint az állatokat – és mégis, ez a szörnyű realitás.

Amerika csúfos kudarcot vallott Afganisztánban, és most éppen arrafelé tart, hogy kudarcot valljon Európában is – vagy lángba borítsa a világot.

Lehet, hogy Amerika a világ csendőre, de ha az, akkor leginkább Louis de Funesre hajzik.

Putyin meg fogott magának egy tigrist, mikor az besompolygott a vadászterületére.
Megragadta a farkát és egyelőre ráncigálja kifelé, miközben semmi kedve vele huzakodni, de fél elereszteni.

Kína – ahogy ezt már évezredek óta megszokta a világ – türelmesen várakozik, közben az USA már úgy eladósodott nála, hogy csak a Kínai Kommunista Párt elhatározásának kérdése bedönteni a gazdaságát.

Néha vet egy-egy pillantást Szibériára, – hátha ott elférnének, habár lehet, hogy Florida éghajlata jobban tetszene neki – Kína maga a misztikus rejtély.

Afrika szép lassan kezdi tanulni a mandarin nyelvjárást, miközben Európa el van foglalva azzal, hogy mi is akar lenni tulajdonképpen – egy rakás marakodó pincsikutya, vagy egy kissé még sovány, de erős sumo-versenyző.

Az embernek amúgy is nagy vágya, hogy kiirtsa önmagát, de – úgy látszik – lassúnak találta ezt önmaga megmérgezésével megvalósítani, így aztán lehet, hogy mégis a fegyveres megoldást választja, mint eddig még mindig.

Kár, hogy míg száz éve a tervezett emberveszteség százmilliós nagyságrendje elég volt a gondolkodáshoz, addig ma már milliárdos emberáldozattal kellene számolni, és akiből Mad Max lesz a végén, az hálát adhat Allahnak.

Az én házam az én váram, mondta a múlt század hőse, és bezárkózott a családjával, de már neki sem volt szerencséje, mert kirángatták belőle, elküldték embert ölni, feleségét és lányát odadobták idegen katonák matracának, gyermekét bedobták a felgyújtott csűrbe a lángok közé, őt magát lelőtték, elgázosították, kiherélték, ágyúval lőtték – úgyhogy sok szerencséje a szép elvvel már akkor sem volt – most sem lesz.

Az ember, az örök optimista azért úgy képzelte, hogy valamelyest javul majd a helyzet, a hatalom megszállottjai, a szociopata, pszichopata elmebetegek helyett jönnek majd olyanok, akik esténként libatepertőt csipegetnek, mosolyognak, szeretnek, ölelnek, gyermekeket nevelnek, nappal meg a világ jobbításán munkálkodnak, megfékezve a manifeszt elmebetegeket.

Nem hogy világméretekben, de még nálunk sem így történt, hiszen mit tanultunk mi akár az első, akár a második világháborúból?

Mit tanultunk a vörösterrorból, a fehérterrorból, a Holokausztból, Szálasi vagy Rákosi munkásságából?

Semmit, sajnos.

Kikaptuk most is rendesen derékba a faxt, ahogy mondani szokták kevésbé választékos helyeken, most éppen egy szociopata csuklóztatja az országot, naponta ezerszer veszélyeztetve családod meg a te biztonságod, jövőd, megélhetésed, és az országot magát.

Most éppen Amerikával huzakodik a felcsúti kocsmai Rambo stílusában, elfeledve a régi igazságot, hogy nincs olyan erős ember, akinél ne akadna még erősebb.

Tönkre akarja tenni a multikat, hogy aztán a piacot oda tudja adni a saját embereinek, akikről úgy gondolja, hogy majd hatalomban tartják, nemmellesleg akár hálájukat is kifejezhetik neki.

A stílus meg elképesztő.

Az amerikaiak kifogásait felsoroló listát papírfecninek nevezi, ami már önmagában is bunkóság, mert az iratot vagy amerikai tisztviselők adták át a magyar kormány képviselőinek és akkor nem fecni, ha pedig nem, akkor miért lobogtatja?

A legszebb brezsnyevi hagyományokat idézve a stemplit hiányolja a papírról, lassan oda jutunk, hogy mint Kabos Gyula Perczel Zitát, ő Obamát tanítja majd stemplizni – egy a párna, egy a stempli, egy lehelet, egy a stempli…

Szánalmas.

Neki nem az a probléma, hogy létezett-e milliárdos korrupció, hanem az, hogy nincs stempli a fecnin.

Mellesleg fenyegetőzik is: Aki a NAV működését megzavarja – akár azzal, hogy lemond vagy vádaskodik – az veszélyezteti az állam működését, hisz az állami bevételek beszedését akadályozhatja – mondja.

Nem az veszélyezteti az állam működését, aki az állami bevételeket elsikkasztja, vagy a sikkasztóval szemben nem lép fel törvényi kötelezettségének megfelelően, hanem az a korrupcióval vádolt magyar hivatalnok, aki lemond, vagy az állami hivatalnok, aki a tudomására jutott törvénysértést – kötelezettségének megfelelően – jelzi feletteseinek.

Persze nem csodálkozik itt senki, a maffiaállam előírásszerűen működik.

Amin csodálkozni lehet, az a derék magyar állampolgár, aki állandóan az ellenzéki politikusokra mutogat, miközben saját maga sem teszi kötelességét, melyet még ez a szégyentelenül alaptörvénynek nevezett papírfecni is tartalmaz – nem lép fel kötelezettségének megfelelően az ellen, aki egyszemélyi uralomra tör.

Ezt írja a jogszabály: Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, valamint kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.

38 hozzászólás

  • figyelő: hát persze. és most örül?
    mi is lesz akkor magyarországból?

  • István, szerényen megjegyzem a kínaiaknak van gyakorlatuk az Atlanti és a Csendes óceán áthajózásában Heyerdaal be is bizonyította az egyiptomiak után…Florida a dög unalom a sok giccsel California Nevada sivatag meghosszabbítása a többi meg be van olajozva vagy nem, de értéktelen…kinek ell Délamerika az igen, de azok meg nagyon …nyakasok?

  • rodeo36: kis gondja volt a papirusznáddal, mivel a RA-I cseppet szétázott, de a RA-II sikeresen átszelte az atlantit. gondolom, volt valami különbség a kínai alapanyag – talán a rizsszalma volt inkább – és az egyiptomi papirusz közt.
    a csendes óceán tutajos leszelése – dél-amerikából polinéziába – más történet.
    bocs, nem akartam TIT lenni.

  • Illepityu a tréfát vedd már észre benne…a többi nem fontos

  • Nagyon jó cikk, nagyon jó „probléma csokor”, nagyon jó összefoglalója napjaink magyar, és a környező világ kérdéseinek.
    A sok-sok csábító lehetőség közül egyikkel kapcsolatban említenék néhány szempontot.
    .
    „Amerika csődöt mondott Irak után az összes többi országban, ahol megdöntötte a fennálló rendszereket és olyan szereplőket engedett a katonai és politikai színtérre, melyek naponta marnak bele a Nyugatba.”
    .
    Ahogy „Ché” halála jelezte, hogy a forradalmak nem „exportálhatóak”, ha a helyi, történelmi helyzet nem kellően „érett” a forradalomra, úgy a fenti idézet azt jelzi, hogy a demokrácia sem könnyen „exportálható” egy-az-egyben, ha a komplex történelmi helyzet, az érintettek gondolkodásmódja nem kellően érett annak befogadására.
    .
    Talán ehhez hasonló problémával birkózunk mi is. A cca. 450 év Habsburg elnyomás miatt nem alakulhatott ki nálunk, akkora mértékben a polgárság, annak erkölcsi mintája, hogy ne jöhessen létre ilyen hazug, formális, ál-demokratikus hatalomgyakorlás, az állampolgárok ekkora támogatása mellett.
    .
    Ettől, már a 80-as években is előbbre voltak Moszkvában (no nem a hatalom gyakorlói). Valamiféle kongresszuson hangzott el hogy a „szocialista alap- és felépítmények” ellenére nem jött még létre, cca. 70 év után a „szocialista embertípus”. (Magyarul, a gondolkodásmódot, a legnehezebb változtatni. Hihetetlenü erős a hagyomány, a családi hagyomány, a hagyományon alapuló erkölcsi mérték formálása.)
    .
    Sajnos, a mi „kezdő” demokratáink sem számoltak azzal, hogy a gazdaság-politikai lehetőségekkel ilyen gyalázatos módon visszaélő „gárda” megszerezhesse, megtarthassa a hatalmat, az ország, de legalább is a szavazáson megjelenők – minden csökkenése ellenére,- még mindig jelentős (ha nem is 2/3-os) többségével.
    .
    Az már csak hab a tortán, hogy még demokratáink is gyakran emlegetik mindmáig, a FIDESz 2/3-os győzelmét. Sorozatosan figyelmen kívül hagyják, hogy a FIDESz soha, sehol, semmilyen (országos) választást nem nyert meg 2/3-al.
    Parlamenti 2/3-hoz jutott (a „trükköket” most nem is említem).
    Ami nem elhanyagolható különbség!

  • Keves Pupu, a kötekedés legkisebb szándéka nélkül;
    http://youtu.be/5RNqAh1wvvs

  • Itt egy cikk, ami bevezetésként előadja, az oroszok hogy lövik magukat éppen tökön, de nagyon durván:
    .
    http://nol.hu/gazdasag/ongyilkos-uzemmodba-kapcsolhat-az-orosz-olajipar-1498953
    .
    A cikk nagy problémája viszont, hogy nem írja, a túltermeléstől miért fog tönkre menni az orosz olajipar, miért kerül padlóra egész Oroszo. Mondjuk, már majdnem ott van így is.
    .
    Szóval, magyarázat, vázlatosan:
    .
    Ha egy ország, melynek nagy mennyiségű, kitermelhető olajkészlete van, a megszokottnál sokkal nagyobb mennyiséget kezd kitermelni úgy, hogy az NEM valamiféle, a világpiacról valamiért kiesett mennyiség pótlása – akkor az irgalmatlanul leveri az olaj világpiaci árát.
    Miért? A fölösleges többlettermelés miatt (piaci törvényszerűség, tankönyvi példaeset, klasszikus túltermelési probléma).
    .
    Így aztán, nem hogy több pénz jönne belőle, hanem még kevesebb, ráadásul a többi olajtermelőt is nagyon hátrányosan érinti mindez.
    .
    Az oroszok esetébe súlyosabb a helyzet, mivel rendkívül elavult a termelési, szállítási, finomítási, stb. infrastrukturájuk. Fejlesztésre semmit nem költenek, a gépek fokozottan használódnak el, karbantartani pedig egy idő után már ezeket sem lehet megfelelően. Pénzhiány, alkatrészhiány, elavult technológia, stb. Vagyis, tökéletesen versenyképtelen termelés.
    .
    Putyin jobban tette volna, ha a Krím, és Kelet- Ukrajna elfoglalása helyett ezt az irgalmatlan összeget inkább műszaki fejlesztésekre költi. De hát autokrata népvezérek sajátossága, hogy többnyire nem látnak tovább a saját izomzatuknál. Főleg, ha korábban büntetlenül fenyegetőzhetett, vagy tehetett erőszakot ott is, ahol nem kellett volna.
    .
    Krím: önmagában a Krím elfoglalásával lezúzta magát az orosz költségvetés, hiszen akkora pénzügyi terhet tettek ezzel a saját nyakukba, hogy az kibírhatatlan. Hogy miért, azt most nem írom le, mert hosszú, de fogadjátok el, hogy így van. Ez, meg a fentebbiek egy tragédia nekik, de hát ez tipikus eset, amikor valaki magát teszi tönkre módszeresen.

  • Le5I1eL
    2014 november 17
    1:25 de.
    Valóban túlzás lenne 2/3 os győzelemről beszélni.
    A parlamentben viszont, ha valaki megnézi, a képviselők 2/3-a Fidesz képviselő, és ez ami számít, mert a parlament hozza a döntéseket.
    Ez van, ezt kell szeretni még egy ideig.

  • hogy mit is hoz a parlament? döntéseket? mióta?

  • Mióta a parlament fennáll!

  • figyelő: komolyan gondolja, hogy az egybites, parancsszóra gombot nyomogatók HATÁROZATOKAT hoznak? a legtöbbjéről azt se tudják, miről szól 🙂

  • Remélem téved Ille, mert a kanadai parlamentben is ez van.

  • figyelő: nincs tévedés. az pedig, hogy a kanadai parlamentben egybites gombnyomogatók lennének, egy olyan régi demokráciában kizárt dolognak tartom.
    annál inkább feltételezem, hogy végtelen jobboldali elfogultsága ott is másképpen látja a valóságot.

  • Figyelő
    2014 november 17
    10:56 de.

    Kedves Figyelő. Teljesen igaza van, és örülök, hogy végre belátja, hogy nem az Országban, hanem csupán a Parlamentben van kétharmados többsége a Fidesznek. Na de, hogyan lehet 66%-os (kétharmados) többsége a Parlamentben, amikor a valóságban 44%-ot értek el a választásokon? Milyen szabályok szerint 66% = 44% ? Ez a korábbi választásokon nem így volt. Igaz ez most fideszi egyenlet és Fidesz megoldóképlet kell hozzá, amit a választási törvények megváltoztatásával alakítottak ki. De azért meghallgatom a válaszát is.

  • „Ez van, ezt kell szeretni még egy ideig.”
    .
    Tévedsz „Figyelő”. Nem kell szeretni.
    .
    Sőt, még eltűrni sem kell!
    .
    „ALAPVETÉS

    C) cikk

    (2) Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton MINDENKI JOGOSULT ÉS KÖTELES fellépni.
    …”
    Ez a FIDESz-es „Tákolmány”-ból van!
    .
    A hülye-gyerekek már azt sem értették, hogy a 2/3 csak szükséges, de nem elégséges feltétele az alkotmányozásnak. Akárhány „harmaddal” sem dönthet egyetlen párt, az ország alkotmányáról, mert az mindenkié, nem csak a FIDESz-eseké!
    .
    A választási törvények „barkácsolása” (hogy meg lehessen a 2/3, még 50% alatti választási eredmény esetén is) nem teszi lehetővé az „eltűrését” sem!
    Bőven kimeríti a hatalom erőszakos megszerzésének, gyakorlásának ismérveit.
    .
    Annak elfelejtése, hogy a parlamenti 2/3 sem tehet meg mindent!
    A FIDESz-re nem szavazók, de még az ellenük szavazók semmibe vételét sem!
    .
    Ezek a magyar „Becstelen Brigantik” a történelem szemétdombjára valók. Élcsapatukban a „Bajuszos Barommal”, aki csak az EU pénzét hajlandó elfogadni, de a zászlóját már nem.

  • figyelő:
    .
    „…egybites, parancsszóra gombot nyomogatók…a kanadai parlamentben is ez van…”
    .
    – Hülye.

  • HunCanada,
    Valakivel összetéveszt.

  • A cikk egész jól indul,
    a szerző csak akkor veszti el a talajt a lába alól, mikor Magyarországra ér. Kár.
    Észre kellene venni, az USA Mo-on az ukrajnai módszerekkel próbálkozik, pedig, mint láttuk, sok helyen felsült már.
    Gond még, hogy Európa nem találta meg önnön magát. Ezért volt hajlandó elvégezni (saját érdekei ellenére) a piszkos munka egy részét az USA helyett Irakban, jó részét Líbiában… s most erőlködik Ukrajnában, skizoid módon.

  • Figyelő
    2014 november 17
    8:07 du.

    Kedves Figyelő, ha összetévesztettem volna valakivel, akkor elnézést. Ellenben a kérdés az önnek szólt. Kíváncsi volnék a véleményére is.

  • FÉNYES ISTVÁN: Mielőtt valaki pénzügyi információkat közöl, amit sok ember olvas, érdemes a tényeket megkeresni és pontosan leírni azokat, nem a hiedelmeket és mitoszokat.
    Az USA közel sincs annyira eladósodva külföldi bankoknak befektetőknek mint bármely más ország! Íme a tények.
    Az USA adóssága 2013 végén (utolsó összegzés, 2014 még nincs lezárva) $16.7 Trillion, ebből 11.9 Trillión (71.25%) hazai befektetők, nyugdíj alapok, sőt maga az állami nyugdíj alap kezében van. A tartozásunk a GDP 99%-a volt 2013 végén. Idén meghaladja majd a 100%-ot.
    $4.9 Trillió (28.75%) külföldi befektetők kezében van, és most jöhet a meglepetés.
    Az öt legnagyobb befektetők. (a sok kicsiről nincs listám)
    Brazil: $256.4 Billion
    15 Olaj exportáló ország közösen: $257.7 Billion
    6 Carib tengeri állam közösen: 287.7 Billion
    Japan : $1.135 Trillion (6.8%)
    Kína : $1.277 Trillion (7.6%)
    Tehát Kína „csak” 7.6%-át tartja a tartozásunknak.
    http://wallstcheatsheet.com/stocks/the-top-5-foreign-holders-of-u-s-public-debt.html/?a=viewall
    Mellesleg a yuan értéke mesterségesen van fenntartva, a kínai gazdasági adatok pedig az utóbbi 15-20 évben is hazai gyártású statisztikákkal van eltúlozva. Állítólag Kína jövőre elhagyja az USA-t gazdasági teljesítményben, de én kétlem, amikor a Kínai GDP 9.25 Trillio, az USA pedig $16.8 Trillio. Kell még néhány év ahhoz.
    A Magyar KSH adatai is megrendelésre készülnek a matolcs és viktor hatalmas bornír hazugságainak alátámasztására. (Varga Mihály pedig lényegtelen papagáj csak)
    Ezzel szemben pl. Magyarország tartozásának csak a Franklin Templeton befektető társaság majd 11,0%-át tartja kezében, ami $10.19 Billion. ha jól tudom, Magyarország össz adósságának majdnem 80%-a külföldi befektetők, bankok kezében van.

    Remélem az információ hasznos volt ö és az olvasók számára.

    Köszönöm,

  • enterprise Látom visszatért erősíteni a kormányoldalt.
    Jó gondolat, csak azt nem értem, ezt miért nem a választások előtt csinálta az USA? Elnézte a naptárt? Tehát ez a sok tüntető CIA bérenc, aki jó dolgában kiment tüntetni? Nem tűnik átgondolt megalapozott véleménynek. Vagy megküldték a direktívákat narancsba csomagolva?

  • „..az USA Mo-on az ukrajnai módszerekkel próbálkozik…”
    .
    1, Mi köze az USA- nak ahhoz, hogy Oroszo. területrabló hadműveletekbe kezdett Ukrajna ellen, és ukrán földön fegyveres banditákat támogat? Már azon felül mi köze van mindehez, hogy diplomáciai- gazdasági eszközökkel próbálja megtorolni az ügyet az EU- val együtt?
    .
    2, Miért próbálkozna bármivel is az USA orKbánisztánban, az egykori Magyarországon? Minek neki egy, stratégiag, gazdaságilag, minden szempontból jelentéktelen ország, már azon felül, hogy a legjelentéktelenebb NATO tagállam? De kb. ennyi közük van hozzá, és ennek megfelelően is kezelik, vagyis lényegében sehogy?
    .
    3, Akkor hát, az USA- gyűlölő, és persze az USA- ról MIndent Tudó s…ggfejelk logikájával élve, ha az USA „Mo-on az ukrajnai módszerekkel próbálkozik”…
    …az azt jelenti, hogy fegyveres gengszterhaderőt dob át MO- ra, képez ki, lát el fegyverekkel, készteti a magyar államot (jelenleg: állammaffiát) fél városokat letaroló hadműveletekre? Hogy külföldi, gyilkos terrorbandákat hoz MO területére, és azokkal raboltatja ki a MO- i oligarchákat, ahogy teszik ezt a Krímben (csecsen maffiafőnököket hoznak be oda), és most már Kelet- Ukrajnában is?
    .
    4, „…USA… pedig, mint láttuk, sok helyen felsült már…”
    .
    – Politikailag igen, de ez nem az ő hibájuk volt, katonailag viszont tankönyvi eset volt minden győzelmük (megint: ne keverjük össze a katonai és a politikai stratégiát). Erről bővebben itt:
    .
    http://kanadaihirlap.com/2014/11/04/teveszmek-az-usa-haboruirol-az-utobbi-25-evben-i-resz/
    .
    és itt:
    .
    http://kanadaihirlap.com/2014/11/07/teveszmek-az-usa-haboruirol-az-utobbi-25-evben-ii-resz/
    .
    5, „…elvégezni (saját érdekei ellenére) a piszkos munka egy részét az USA helyett Irakban, jó részét Líbiában…”
    .
    – Líbiában az USA oda se akart menni. AZ EU kérte meg támogató hadműveletekben való segítségre, ami kimerült a precíziós légitámadásokban, vagy ezek célra vezetésében.
    .
    6, „..most erőlködik Ukrajnában, skizoid módon…”
    .
    Hogy mit erőlködik az USA Ukrajnában? MI van? Akkor hát, ismétlem, nem az oroszok folytatnak ott destabilizáló politikai- műveleteket már vagy 10 éve, ami egy éve átment katonai műveletekbe? Nem az orosz haderő nyúlta le a Krímet, és most már Kelet- Ukrajnát is, kihasználva a tehetetlen, ultra- korrupt ukrán vezérbanda semmirevalóságát?
    .
    7, A Krím erőszakos visszavétele kizárólag orosz érdek volt, mivel az egy stratégiai fontosságú terület, és oroszoké volt, míg sztálin oda nem adta Ukrajnának. Ehhez mi köze az USA- nak?
    .
    8, Az USA érdeke, hogy rend legyen arrafelé, pláne UKrajnában, és Oroszo. ban. Ehhez képest, az egyik egy tehetetlen, ultra- korrupt kleptokrácia (mint a mai Magyaro.), a másik meg ugyanez, de ott még van működő államgépezet, és haderő, de Oroszo. önmagát emészti fel, ahogy ezt ebben a beírásomban világosan kifejtettem, hogyn és miért:
    .
    Eldrad
    2014 november 17
    7:17 de.
    .
    Ennek mi köze az USA bármilyen manőveréhez?
    .
    OK, egyelőre ennyi. Értelmes, kifejtős válaszokat várok, nem USA- ellenes, értelmetlen, alaptalan, dühöngő hőzöngést,. handabandázást. Mint amilyen az ezt a beírásomat kiváltó bejegyzés is volt.

  • Kíváncsi lennék, ha a tisztelt cikkírót meggyanúsítanák, mondjuk pedofíliával, két oldalas listát lobogtatva, – forrásmegjelölések-, tanúk-, hivatalos fejléc-, aláírás nélkül, – akkor mit is mondana? Mit szólna hozzá, ha konkrét bizonyítékok nélkül, csak híresztelésekre alapozva, kirúgnák az állásából, lehetetlenné tennék az életét!
    Esetleg csak a régi, szép ’50-es éveket sírja vissza?

  • És még ez:
    .
    – Kérem, aki egy hosszabb, kifejtős kommentemre reagálni óhajt, az két dolgot tegyen meg:
    .
    1, Olvassa el figyelmesen az egész beírást/ cikket, és ne akadjon el az első bekezdésnél. Ha mégis elakad, akkor vagy ugorjon neki megint. Ha ez sem megy, akkor viszont hagyja a fenébe, de ebben az esetben meg nem értett, találomra kiragadott töredékmondatokra nekem ne akarjon már a Mindenttudók Tipikus Nagy Igazságlátásával reagálni senki.
    .
    2, Ne térjen el a témától, ne kezdjen el mellébeszélni. Csakis a felvetett dolgokra reagáljon. Precíz cáfolatokat kérek, rövid, ellenőrizhető, tényszerű leírásokkal, kiejtéssel.
    .
    Kocsmai vécélfelirat- szintű Igazság- és Frankómegmondásokkal, USA- gyűlölő, értelmetlen sztereotipiákkal, és a politikai ezotéria szemétdombjának legaljáról összekapart hülyeségekkel nem megyünk semmire.
    .
    E.

  • llanfair: kedvenc jobbikos kocsmámban – mint említettem volt, hatezer lelket számláló településünkön már csak kettő működik, a többit ellehetetlenítették, és a másik nekem messze van – a kocsmáros kikelt magából, mert szerinte a tüntetők nem is magyarok voltak – mert egy igaz magyar nem emeli fel egy másik állam zászlaját (az usa-ét és az unióét főleg nem)- csak magyarul beszélő külföldi ügynökök, és aki mégsem, az meg a CIA zsoldjában áll.
    nem csodálkozom, hogy ma magyarország itt tart.

  • eldrad: a lélfai-féléktől vársz ilyesmit? hát, komám, irigyellek a türelmedért…

  • lelszi:
    .
    – A jó ég verjen már meg téged is, OLVASD MÁR EL AZT A QRVA 7750- EST!!! Marhaság az egész, amit beírtál, mert a 7750- es egyszerűen nem ezen az alapon működik!
    .
    Ilyen nincs. Nem. Nincs ilyen.

  • István:
    .
    „..a lélfai-féléktől vársz ilyesmit? hát, komám, irigyellek a türelmedért…..”
    .
    1, A türelmem véges, a vulgáridióták egy idő után elérik ezt nálam. Legutóbb is kimoderáltál.
    .

    2, Ezeket a hosszabb beírásokat nem a fogyatékos vulgáridióták, a léfaik, marcsik, fatervaderek, fityelők, csiszárok, stb. miatt írom, mondtam már. Hanem azok kedvéért, akik nyitottak, és érdekli őket a geopolitika, geostratégia, de nem tudják, merre induljanak el.
    .
    Ha csak EGY embert is sikerül tanulásra késztetni, és/ vagy a további érdeklődését felkelteni, és ezáltal az illető korrekt módon kezd tájékozódni, már megérte.
    .
    Az évek alatt több ilyen siker is volt, élőben és írásban egyaránt, szóval, nekem megéri.

  • eldrad: lélfaitól ne várj szövegértést, se szöveg értelmezést. fideszesnek indult, mára már görcsös jobbikos lett. az ilyenek nem nagyon törődnek a tényekkel.
    a lényeg: ne izgasd fel magad miatta.
    a mottó szerint: mások hülyesége miatt idegeskedni annyi, mint saját magunkon bosszút állni.

  • István, megint:
    .
    – Egyébként lefogadom, hogy neked, de más szerkesztőknek is sikerült már több új dolgot is mondanom ezekben a témákban, amikhez hosszabb kommenteket írok. A cikkben meg főleg.
    .
    És ez így van jól.

  • eldrad: nem a mondani valód, hanem a szóhasználatod okán.

  • Tudom, nem is kifogásoltam. Na, akkor most várjuk az épületes, magas szintű, jól összeszedett, tételes cáfolatokat mindarra, amit fentebb írtam, ugye?
    .
    🙂

  • eldrad: valóban. ezért is fogadnám szívesen önálló írásaidat, elemzéseidet.
    egy túl hosszú kommentet elunnak az olvasók, nem arra vannak berendezkedve.

  • OK, ha időm engedi, írok.

  • Eldrad,
    attól, hogy hangosan, extrovertált kifejezésekkel kiabál, még téved, vagy vödröt hord a fején, szemüveg helyett – nem lát.
    Az USA utsó pozitív elnöke R. Reagan volt, ő ideológiai alapon döntötte meg a Szovjet kommunista rendszert, azóta hibát hibára halmoznak.
    Bush(az öreg indította a balkáni háborút -„Egységes Jugoszláviát akarok látni” – s indult Milo a felhatalmazással… láttuk mi lett belőle, s a többek sem különbek…)
    Az EU-nak nem érdeke az Ukrán balhé, ez az USA találmánya. Nem látta a VB-t, Putin mellett ült Merkel s bizalmasan beszélgettek? A jó barát, USA meg lehalgatta Merkel telefonját… Mikor megegyezett volna Merkel Putinnal mindig közbejött valami…
    Szóval mit csinálna az USA, ha Mexikó mondjuk Or.o-al védelmi szerződést kötne? Megmondom, mint Grenadában, vagy Panamában, Kubában stb….
    Putin mellé oda akarták tenni a semleges Ukrajna helyett a NATO-t, Putin azt tette, amit az USA tett volna Mexikóval.
    Egyetértünk, az USA sok mindent megtanult a külpolitikából, 15 éve még ő intézte volna el Libiát, most a bugyuta franciák(meg némi EU) megtették helyette.
    Az EU-nak nem érdeke az Or. embargó, az USA-nak igen…
    Próbálja kicsit átgondolni, saját fejjel…

  • enterprise:
    .
    – Ugyanazt a szemetet tolod vissza szó szerint, amiket tételesen cáfoltam. Ezzel szemben, te semmit nem cáfoltál sehogy, így kénytelen vagyok az egész kommentem bemásolni, hátha most megragad valami. Az USA háborúiról meg ott a helyi, két részes cikk, az „Téveszmék az USA háborúiról az utóbbi 25 évben”.
    .
    Szóval, újra próbálkozok. Abban a reményben, hogy ezúttal nem csak a vulgáridiótákra jellemző toporzékolást, olyan „de igen, úgyvanahogyémmondom”- jellegűt fogsz beírni, hanem – ha másképp tudod – tételes cáfolatokat, levezetésekkel, magyarázatokkal, konkrétumokkal. Így hát, újra:
    .
    1, Mi köze az USA- nak ahhoz, hogy Oroszo. területrabló hadműveletekbe kezdett Ukrajna ellen, és ukrán földön fegyveres banditákat támogat? Már azon felül mi köze van mindehez, hogy diplomáciai- gazdasági eszközökkel próbálja megtorolni az ügyet az EU- val együtt?
    .
    2, Miért próbálkozna bármivel is az USA orKbánisztánban, az egykori Magyarországon? Minek neki egy, stratégiag, gazdaságilag, minden szempontból jelentéktelen ország, már azon felül, hogy a legjelentéktelenebb NATO tagállam? De kb. ennyi közük van hozzá, és ennek megfelelően is kezelik, vagyis lényegében sehogy?
    .
    3, Akkor hát, az USA- gyűlölő, és persze az USA- ról MIndent Tudó s…ggfejelk logikájával élve, ha az USA “Mo-on az ukrajnai módszerekkel próbálkozik”…
    …az azt jelenti, hogy fegyveres gengszterhaderőt dob át MO- ra, képez ki, lát el fegyverekkel, készteti a magyar államot (jelenleg: állammaffiát) fél városokat letaroló hadműveletekre? Hogy külföldi, gyilkos terrorbandákat hoz MO területére, és azokkal raboltatja ki a MO- i oligarchákat, ahogy teszik ezt a Krímben (csecsen maffiafőnököket hoznak be oda), és most már Kelet- Ukrajnában is?
    .
    4, “…USA… pedig, mint láttuk, sok helyen felsült már…”
    .
    – Politikailag igen, de ez nem az ő hibájuk volt, katonailag viszont tankönyvi eset volt minden győzelmük (megint: ne keverjük össze a katonai és a politikai stratégiát). Erről bővebben itt:
    .
    http://kanadaihirlap.com/2014/11/04/teveszmek-az-usa-haboruirol-az-utobbi-25-evben-i-resz/
    .
    és itt:
    .
    http://kanadaihirlap.com/2014/11/07/teveszmek-az-usa-haboruirol-az-utobbi-25-evben-ii-resz/
    .
    5, “…elvégezni (saját érdekei ellenére) a piszkos munka egy részét az USA helyett Irakban, jó részét Líbiában…”
    .
    – Líbiában az USA oda se akart menni. AZ EU kérte meg támogató hadműveletekben való segítségre, ami kimerült a precíziós légitámadásokban, vagy ezek célra vezetésében.
    .
    6, “..most erőlködik Ukrajnában, skizoid módon…”
    .
    Hogy mit erőlködik az USA Ukrajnában? MI van? Akkor hát, ismétlem, nem az oroszok folytatnak ott destabilizáló politikai- műveleteket már vagy 10 éve, ami egy éve átment katonai műveletekbe? Nem az orosz haderő nyúlta le a Krímet, és most már Kelet- Ukrajnát is, kihasználva a tehetetlen, ultra- korrupt ukrán vezérbanda semmirevalóságát?
    .
    7, A Krím erőszakos visszavétele kizárólag orosz érdek volt, mivel az egy stratégiai fontosságú terület, és oroszoké volt, míg sztálin oda nem adta Ukrajnának. Ehhez mi köze az USA- nak?
    .
    8, Az USA érdeke, hogy rend legyen arrafelé, pláne UKrajnában, és Oroszo. ban. Ehhez képest, az egyik egy tehetetlen, ultra- korrupt kleptokrácia (mint a mai Magyaro.), a másik meg ugyanez, de ott még van működő államgépezet, és haderő, de Oroszo. önmagát emészti fel, ahogy ezt ebben a beírásomban világosan kifejtettem, hogyn és miért:
    .
    Eldrad
    2014 november 17
    7:17 de.
    .
    Ennek mi köze az USA bármilyen manőveréhez?
    .
    OK, egyelőre ennyi. Értelmes, kifejtős válaszokat várok, nem USA- ellenes, értelmetlen, alaptalan, dühöngő hőzöngést,. handabandázást. Mint amilyen az ezt a beírásomat kiváltó bejegyzés is volt.

  • Apám, az a magyarázat, az a bizonyíték:
    .
    „…Nem látta a VB-t, Putin mellett ült Merkel s bizalmasan beszélgettek?…” – és ezzel vezeti le az idióta, hogy miként felelős az USA az ukrajnai háborúért, vagy bármi másért, 🙂
    .
    Látjátok, ez tipikus példája a kocsmai vécéfeliratok tudományának szintjén megrekedt Nagy Igazság- és Tutimegmondók szintjének.
    .
    Látjátok, erre mondom, hogy az én kifejtős kommentjeim nem a félanalfabéta idiótáknak szólnak, hanem az érdeklődő elméknek. Na mindegy, mert ha még egy marhaságot beír ez a nyikhaj „enterprise”, ugyanúgy bemásolom a fentebbit, míg vagy ez, vagy a szerkesztők meg nem unják.
    .
    Persze, ha „enterprise” mindent tételesen, hivatkozásokkal, ellenőrizhető adatokkal, megfelelő okfejtésekkel tényszerűen megmagyaráz, visszavonok mindent 🙂 De tudom, erre (hogy ez a nyomorult bármi értékelhetőt írjon) kb. annyi az esély, mint léghajóval a Marsra menni.