Biológiai katasztrófa fenyeget a Hortobágyon: az állami földmutyi következtében állattartó nagygazdák és számos állatuk maradt legelő nélkül, mivel valamilyen furcsa véletlen folytán a földpályázatokon olyanok nyertek, akiknek még egy kóbor macskájuk se volt, nemhogy szarvasmarha, vagy juhállományuk!

Egy hortobágyi agrármérnök – Rezes Gábor – is a vesztesek közé tartozik.  Az alant következő cikk is a vele készült riport átültetése.

220-230 juha alól a kopott el a téli takarmány, és áprilistól már ki kellene hajtani a nyájat a legelőre, de nincs hova. Ugyancsak nincs hova kihajtani kb. 40ezer juhot és 4-5ezer szarvasmarhát. Csak a Hortobágyról és a bihari síkságról van szó. Smafuság. Mintegy 60 család megélhetéséről van szó. Bakfitty. Április közepére elfogy a télire felhalmozott takarmány. Utána a gazdák vagy bezárják a hodály ajtaját, és Fazekas Sándor csináljon vele, amit akar, vagy kicsapják az állatokat a pusztába, hadd menjenek, amerre látnak. Csakhogy, akkor óhatatlanul átkóborolnak az újgazdák földjére, ami, ugyebár, nem ajánlott.

Igaz, a buta juh meg birka ezt nem tudja. Azután majd szépen elindulnak a birtokháborítási perek. A hatalom nem áll szóba a gazdákkal, akik úgy fogalmaznak: ez a polgárinak nevezett kormány kizárta őket a társadalomból.

A hatalom magasról tesz arra, hogy a gazdáknak alkotmányos jogai sérültek: az élethez való jog – hiszen állattartásból élnek, ehhez értnek – és a tulajdonhoz való jog – mivel telephelyeik elértéktelenednek. Na és?

Fazekas miniszter meg jó nagy tárgyi tévedésben van: az érintett területek állami tulajdonban vannak. Ezeket a területeket – adottságuk okán – nem lehet másra hasznosítani, 40 évvel ezelőtt kialakult itt az állattartás, ilyen célra bérelték eddig az államtól a földeket.

A kedvezményezettek se másra kapták meg a földeket, mint legelőnek és állattartásra. Na, ez az, ami nekik nincs: állat. Ráadásul nem lehet csak úgy se perc alatt felfuttatni ilyesmit. Noch dazu, ezek a legelők természetvédelmi területen helyezkednek el, így hozzájuk se lehet nyúlni, se felszántani, se bevetni nem lehet. Ökológiai gazdálkodást kell folytatni, egy részük még szarvasmarha tartására se alkalmas, csak a juh él meg rajta.

Mi van akkor, ha egy sötét ármány működik a háttérben, és a legelőt vesztett gazdákat arra kényszerítik – bocsánat, ráébresztik őket jól felfogott érdekükre, vagy kapnak egy visszautasíthatatlan ajánlatot hogy – persze, erősen csökkentett áron – eladják az állataikat. Na ja. Nekik van állatuk, az új bérlőknek van legelője. Csakhogy, ezek az új gazdák strómanok. Ők csak a területalapú támogatásra hajtanak, és szépen tejelnek abból a megbízónak – aki végül is a csókos, a mi kutyánk kölyke. A területalapún kívül még ott van a kedvezőtlen adottságú földtámogatás, a Natura2000 támogatás, a túzoktartó (!) területi támogatás, ami szépen felviszi a 70ezer hektáronkéntit 100ezerre is. Na, ennyiért már lehajolnak. Jöhetnek majd a megkeresések, hogy nosza, legeltessetek csak az én területemen, nekem úgyis csak a cash kell, a franc se akar az állatokkal bíbelődni. Nem más ez, mint egy állam által támogatott mutyi, bizonyos körök pénzhez való juttatása, az állattartók meg mehetnek, amerre a part szakad.

Az állattartók egy éve heves levelezésben vannak a miniszterrel, az államtitkárral, a miniszterelnökkel, az államelnökkel, minden lehetséges döntéshozóval. Az eredmény: semmi, jobban mondva ékes semmit mondás, mellébeszélés, ködösítés. Sőt, tavaly augusztus óta még csak válaszra se méltatják őket. Mondhatjuk, hogy a hatalom emberszámba se veszi őket.

Ja, igaz, le is ölhetik az állatállományt. A hodályok meg leromlanak maguktól.