Fekete lobogó a falukon
A politikusok nyaralnak. A király jön, lesz egy kis politikai próba-galopp. Aztán jöhet akármi. Vagy elmaradhat minden. Egyelőre elkormányozza az országot a Khuen-kormány. A sajtó is fáradt. De az úgynevezett magyar közvélemény még fáradtabb. Nem törődik már senki semmivel. Ki figyel olyan csekélységre például, mint a keresztény szociális kurzus? Nehéz az élete mindenkinek. És újat már nem hozhatnak a napok. Jobbat sem és talán már rosszabbat sem. Azok azonban, akik most a keresztény-szocialista kurzust csinálják, nem fárasztották ki ennyire magukat. Ezek alkalmas időre gyűjtötték össze az erejüket, s nyugodtan, biztos számítással csinálják a haditervet az ország meghódítására.
A kurzus egyik szájas embere elég nyíltan beszélt. A városok intelligenciáját elhódította a szabadkőművesség, a koldus népet a szociáldemokrácia. A falu azonban még csaknem egészében szűz terület. Meg kell hódítani a falut.
Amilyen impotens immár a magyar liberalizmus, s amilyen kiforratlan még a szociáldemokrácia: bizonyos, hogy a klerikalizmusnak sikerülni fog a falu meghódítása. És ekkor elvégeztetett. A keresztény szocializmus be fogja keríteni az ország népét.
Tessék olvasni a tudósításokat a klerikális lapokban. A keresztényszocializmus nem jelszavakkal dolgozik. És nem csak a nép bigottságára épít, de a zsebére, a gyomrára. A háló, amelyet a népre kivet, a legraffináltabban szövött háló. És ne tessék feledni, hogy ezután már minden kedvezni fog a klerikálisoknak. Mindenki tudja most már, hogy a politikában a szabadelvűség fölvette a néhai nevet. Annyira beletörődött már ebbe mindenki, hogy voltaképpen nincs is szükség még egy átmeneti, félliberális kormányzatra. Jöhet akár holnap gróf Zichy János. A társadalomban sohsem élt igazán a liberalizmus. A keresztényszociális gazdasági és társadalmi akciók, a kat. szabad liceumok, körök, egyletek, a klerikális sajtó, irodalom stb. már eddig is sokat végeztek. Hát még mi mindent fognak végezni ezután, ha az állami hatalom velük operál! Úgy látszik, hogy az esetleges kis katonai vivmányokért drágán fog fizetni a nemzet. Minden szabadelvűség ki fog törlődni váltságképpen a magyar állami és társadalmi életből. Egy leendő király, kit jezsuita gyóntató pátere dirigál, egy klerikális kormányzat, egy klerikális győzelmet ígérő hódító hadjárat a magyar társadalom ellen. Ezek a perspektívák. S amik ezekből folynak. Ezek fejében még nemzeti hadsereget is hiába kapunk. „A keresztény magyar katonák”, mint főtisztelendő Pálffy Béla úr címezte volt kedden őket, majd elvégzik ugyanazt a keresztyénekkel, zsidókkal és egyéb pogányokkal, amit a keresztényszocialisták csinálnak a magyar társadalommal.
Mi mindjárt megértettük gróf Tisza Istvánt, ha szidtuk is a minap. Ő is látja a közelgő nagy veszedelmet, s a hitelszövetkezetek ideája egy védekező készülődés első vársánca volna. Késő. Gróf Tisza István elkésett. A magyar kormányzó liberalizmusnak megbocsáthatatlan bűne, hogy nem törődött soha a faluval, a néppel, csak a képviselőválasztások idején. Bámulatos a nemtörődömségnek az a művészete, amivel a magyar liberalizmus harminchat esztendő alatt valósággal átjátszotta a népet részben a reakció, részben a szélső szociáldemokrácia táborába. És végül, máig, ez a liberalizmus úgy lejárta, kiélte magát, hogy ezért a nagy bűnéért még csak nem is vezekelhet.
Ebben az országban még nagyon sokáig kellett volna a liberalizmusnak irányítania. Annak a liberalizmusnak, mely nemzeti és gazdasági politikát űz, mely ebből a poliglott, koldus országból lehetőleg magyar és módos országot nevel, hogy aztán legutoljára tegye az erősen megépített épületre a közjogi függetlenség födelét. De ez a lehetőség már elmúlt, s nehéz szívvel valljuk be, hogy sejtésünk sincs arról, mi fog történni. Lealázott, koldus, ipar és kereskedelem nélkül való, politikailag s társadalmilag szétforgácsolt, és mégis szertelen, beteg ambíciókat tápláló ország lett belőlünk, melyben a két döntő erő: a fekete reakció és a vörös demagógia. A falu meghódításán e két erő dolgozik. Akármelyik győz, romlás a vég. Ám, ha a reakció győz, akkor e romlásból nem is lesz feltámadás. Pedig a falu, a nép meghódítása alighanem a fekete lobogósoknak fog sikerülni…
Nagyváradi Napló 1903. augusztus 20.
Ady Endre.
Amennyiben valaki némi áthallást vél felfedezni napjaink magyarországi történéseivel, kurzusállapotával, esetleg tükörként használja, nem téved sokat. A kurzus nevét simán ki lehet cserélni.
Ady ma is aktuális.
3:25 du.
Lehet, hogy rosszul látom, de mintha a nemes úr beintene a népnek a nemzetközi karjelzéssel…vagy csak furcsán szoborintották meg.
6:28 de.
B+ ez szégyen.
Nem Ady Endre a szégyen, hanem az, hogy 110 év alatt semmit sem haladtunk előre.
Az a szégyen, hogy ezek a szavak az utolsó írásjelig ma is igazak, meg-nem-haladottak. :-((((