Ma írunk
Valamit magára adó írástudó ma írni fog, még az is, aki nem ad magára. Ma írunk.
Anno 1990-ben ott álltunk a Szépművészeti pénztárnál a sorban, Ö közvetlen mögöttem és három jegyet vett, egyet magának, kettőt az őt kísérő vastagnyakúaknak.
Már nem korszerű a vastag nyak, a szteroid; a testőr profi: izma acél, szeme sas, idege kötél, lövése lézerpontos, ütése taglózó, mosolyogva leteper. Ő a TEK.
… „azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védteleneket, akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott jó szó, akik a versenytársadalom versenyképtelenjei, akiknek nincs eszközük megvédeni Önmagukat, s akik épp ezért leginkább szorulnak védelemre.”[i]
A gondolat nem korszerű, ma Magyarországot védjük; a hajléktalanoktól, cigányoktól, rokkantaktól, munkanélküliektől, szakszervezetektől, menekültektől, általában az elesettektől, azoktól, „akiknek nincs eszközük megvédeni Önmagukat”
Gönc Árpád túlélte a köztársaságot és demokráciát; azt, amelyet megteremteni remélt.
„A rossz, mit ember tesz, túléli őt;
A jó gyakorta sírba száll vele.” [ii]
Tegyünk róla, hogy ne így legyen!
Author: Szukits Rezső
Rossz tanulmányi eredményei miatt protekcióval veszik fel villanyszerelő tanulónak, elsőre nem engedik szakmunkásvizsgára, magyar nyelv és irodalomból megbuktatják, majd még egyszer, harmadszorra vizsgaelnöki dicsérettel sikeresen szakmunkás lesz. A Budapesti Műszaki Egyetemen szerez műszaki oktatói diplomát. Spulni hordó, villanyszerelő, művezető, műszaki oktató, saját vállalkozásában ügyvezető, nyugdíjas. A KMH Ellenszék rovat egyetlen írástudatlan szerzője, a kardió sportok, szépirodalom és a filozófia kedvelője. Érzelmeiben panel proli.
2:58 de.
„Valamit magára adó írástudó ma írni fog, még az is, aki nem ad magára.”
Attól tartok, tévedsz. Itt a KMH oldalain – nem szerzőtársi oldalról – a kommentreakciók gyakorlatilag a nullával egyenlők. Gondolhatnánk, hogy a diaszpóra minek reagálna, részint, mert nekik nem volt államfőjük Göncz Árpád, részint, mert a jó részük jobboldali nézetű.
Azonban hazai olvasóink hallgatása elszomorító.
3:30 de.
Pesten élő,ifjúkori barátom egy társaságban volt Göncz Árpád fiával.Értékes,minden tiszteletet megérdemlő EMBER volt.Egyetlen hozzá hasonló EMBER se menjen el 94 éves kor előtt. NYUGODJON BÉKÉBEN!
4:39 de.
Árpibácsi kijött egyszer a repülőtérre, egy -ma már- névtelen légierős parolit viselő ezredessel , aki a légügyi főelőadója volt vagy mifene. 😀
Nagyon kedves volt mindenkivel, mindenre kiváncsi volt ( nem az ezredes , az csak állt mögötte faarcal , mint aki karót nelt ) hanem az Árpi bácsi.
Végül aztán meg lett repültetve egy kétkormányos vitorlával.
Roppantul tetszett neki. ( Nem a faarcnak , az Árpi bácsinak 🙂
12:57 de.
TGM: Göncz Árpád halálára
Nem kell azt füllenteni, hogy „mindenki elnöke” volt. Nem. Nem volt az új horthysták elnöke. Nem volt a mostanság népszerű neonyilasok elnöke. Nem volt – mint annyian – a demokratikus köztársaság árulója.
Göncz Árpád, ennek az országnak az egyetlen vezetője, akit titkolt neheztelés és rosszhiszemű hátsó gondolatok nélkül szeretett a magyar nép többsége, meghalt.
Göncz Árpád volt a jelképe annak, ami lehetett volna.
Göncz Árpád olyan férfi volt, akiről szinte mindenki ösztönösen azt gondolja: magyar ember. Ízes beszéd, a XIX. századi magyar klasszikára visszautaló stílus, visszafogottság, puritánság, a szabadság szemérmes kultusza. Ez az ember szabadelvű volt, és ő kötötte össze az 1946-i és az 1989-i köztársaság szellemét és szólásformáit. Meghatározó tagja volt az 1989-i fordulat meghatározó pártjának, az SZDSZ-nek, amelyet éppen 1989 békés forradalma miatt gyűlölnek és iktatnak ki a történelemből. A hvg.hu iménti fotósorozatán Göncz látható Antall, Orbán, Horn, Sólyom, II. János Pál pápa társaságában, de politikai barátai – Vásárhelyi, Mécs, Király Béla, Mészöly, Kis, Solt, Rajk, Kenedi, Tölgyessy, Pető, Tardos, Demszky, Kőszeg – persze nem láthatók.
Göncz Árpádot persze le kellett választani utólag 1989 szelleméről, mert ő ugyan jó ember volt – de liberális jó ember nem lehet. Fasiszta lehet jó ember, sztálinista lehet jó ember, de liberális csak vérivó démon lehet. Különösen az a liberális, aki már az utódpárttal kötött szövetség előtt is az volt. Már az „Apák és fiúk” és a „Nappali hold” óta az SZDSZ nem volt egyéb, mint afféle zsidó vircsaft.
Én már évtizedek óta nem vagyok liberális, de ettől undorodom, és különösen undorodom attól, hogy ezt hallgatólagosan elfogadta az egész politikai osztály meg az egész értelmiség. A Nyilaskeresztes Párt vagy az MDP nem gáz, de az SZDSZ gáz; mert a köztársaság és az emberi jogok meg az alkotmányosság meg a jogállam: gáz, hiszen az ilyesmi pusztán zsidó vircsaft, és ebben az SZDSZ-leprázásban derék filoszemiták is megmutathatják, hogy szívük egyszerre dobban az antiszemitákéval. Beszéljünk végre magyarul, az istenit.
Göncz Árpád volt az az ember, akinek mindez nem számított. Ő volt az az ember, akinek a szabadelvűség és a demokratizmus Kossuthot, Petőfit, Eötvöst, Bibót jelentette, de – miért de? és! – a demokratikus ellenzéket is, amelynek a teoretikusa és ihletője Kis János volt. Göncz Árpád, az ellenállás és 1956 embere, természetszerűleg antifasiszta volt; ne feledjük, hogy az „antifasiszta” szó és fogalom 2015 Magyarországán harsány röhögést vált ki.
A Magyar Köztársaság Országgyűlése ünnepi ülésén Göncz Árpádot választotta meg Magyarország köztársasági elnökévé 1990. augusztus 3-án
Göncz Árpád demokrata volt és liberális és antifasiszta. Akárcsak mesterei, Bibó István és Szabó Zoltán, nem volt antikommunista a szó Teleki–Horthy–Gömbös-féle értelmében. Szövetségese volt azoknak a kommunistáknak és volt kommunistáknak – Nagy Imrének, Losonczy Gézának, Maléter Pálnak, Vásárhelyi Miklósnak –, akik az elfelejtett és meghamisított 1956 hősei voltak, de főleg annak a magyar népnek, amely 1956-ban még demokratikus szocializmust akart, s ezért értette a reformszocialisták motivációit is a rendszerváltás zivataros éveiben. Göncz Árpád a kisgazdákhoz tartozott 1945-ben, akkor, amikor az a párt még baloldali párt volt, a magyar vidék demokrata pártja, hittételeiben hitelesebben, mint a kriptokommunista Nemzeti Parasztpárt, de már nem tartott velük, amikor kiegyeztek Rákosi Mátyással.
Göncz Árpád radikális demokrata volt 1956-ban – életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték emiatt –, és radikális demokrata volt a rendszerváltás nagy szabadelvű pártjában, és az maradt a köztársaság elnöki székében is. Voltak, akik gyűlölték ezért, s főleg azért, mert tartásában meg sem rezzent, amikor a Horthy Miklóst ünnepélyesen újratemető – azaz föltámasztó – jobboldal szét akarta tiporni a köztársaság szabadelvű, alkotmányos, jogállami rendjét, amikor ez a jobboldal szét akarta zúzni a szabad nyilvánosságot. Most majd érzelegni fognak sokan, hogy édes Istenem, milyen derék, jószívű, jámbor férfiú volt – s akik szívesen elfelejtik, milyen sziklaszilárd ellenálló volt 1989 után is, hogy mennyire következetesen (hisztéria és hencegés nélkül) állt helyt a polgári demokrácia baloldalán.
Hazudjatok csak nyugodtan.
Ez lepereg Göncz Árpád históriai alakjáról.
Göncz Árpád nyugodt, higgadt, kiegyensúlyozott, szerény és művelt ember volt, hű barát és igaz patrióta. Igazi hatalma nem volt persze soha, de tekintélye egyik biztosítéka volt a demokratikus magyar köztársaságnak – amely vereséget szenvedett, majd megszűnt. A felé áradó, majdnem osztatlan szeretet megmutatta, hogy mindennek ellenére azért sokan sejtették, hogy ez a bukás: veszteség. De nem kell azt füllenteni, hogy „mindenki elnöke” volt. Nem. Nem volt az új horthysták elnöke. Nem volt a mostanság népszerű neonyilasok elnöke. Nem volt – mint annyian – a demokratikus köztársaság árulója.
És persze nem tartott azokkal se, akik (mint én) elfordultak a polgári demokráciától s a liberális kapitalizmustól.
Hűséges volt – egyre magányosabban – a demokratikus köztársaság alapító eszméihez és népbarátnak, plebejusnak, együtt érzőnek megálmodott, félig-meddig képzelt gyakorlatához. Második hivatali idejében egyre passzívabb, egyre hallgatagabb lett. A lánya a szocialista párt külügyminisztere volt. Ő nem mondott erre nyilvánosan semmit, de nyilvánvalóan nem ellenezte. Az, ami most van, az már nem volt az ő jelenkora. Az ő csöndje mondta el ékesszólóan, hogy 1989 szelleme elhallgatott. És vele együtt 1956-é és 1945-é és 1918-é és 1848-é. A demokratikus lázadások és a demokratikus gondolatok korszaka véget ért. Itt immár mások harcolnak másért.
Mint a gyászolók mindig, benne magunkat siratjuk.
A történelem nem ért véget, de Göncz Árpád halála arra késztet bennünket, hogy megálljunk egy pillanatra. S kimondjuk, hogy kár érte. Kár, hogy meghalt Árpád, kár, hogy meghalt a 89-es demokrácia. Árpád csak most, a polgári demokrácia már régen.
Szerettük őt, s nehéz bevallani, hogy szerettük azt, ami jóvátehetetlenül elmúlt, s ami azt ígérte, hogy nemcsak szabadság lesz itt és jólét, hanem lesz ebben az új életben nagyság és szépség. Nem lett se szabadság, se jólét, se nagyság, se szépség. A magyar plebejusok szabad Magyarországából nem lett semmi. A vereség teljes.
Majd lesz itt más és új, olyan újdonság, ami furcsa lett volna Göncz Árpádnak. De ami lehetett volna, az elveszett – értékes és nagyszerű lehetett volna, ne szégyelljük siratni. S ne szégyelljük siratni ezt a jó embert abban a korban, amelyben a jóság nevetséges, az egyenlőség ábránd, a népjogok elképzelhetetlenek, a szelídség és a jámborság merő fantázia.
Szerettük ezt a derék embert, s nem gondoljuk, hogy a derekasság középszerű. Azt hisszük, hogy ez a derekasság többet ér minden sikernél.
Aludj, drága Árpád. Pihend ki ezt a nyomorú, átkozott életet. Aludj csak. S aludj csak, szegény Magyarország.
2:02 de.
Ugyan, mit írhatnánk? Gönc Árpádnak ott az életműve. Annál szebbet nem mondhatunk.
Most adomázzak, hogy amikor elmentem hozzá, hogy s mint…? Nincs értelme, jelentősége.
Azért van most ekkora gyász, mert abban a nagy zűrzavarban ő képviselte a józanságot és a Köztársaság eszményét. Amig ő ott volt, még volt remény, hogy lesz ebből valami. Ő a mesebeli Mátyás király.
5:00 de.
Horváth György,
elismerés és tisztelet a megrázó nekrológért.