2015 augusztus 10 2:54 du.
Az eleje orbáni, a köztesben semjéni, java schifferi, az egész pedig, úgy, ahogy van, a mai magyar politikai rögvalóság. A Schiffer-Vona összeborulást és Kövér menekülő renegátságát Váci sem látta előre, pedig, ahogy e verse is tanúsítja, Váci Mihály vátesz volt. „- Ne bánd: mi van? Ne várd: mi lesz Így, úgy? – nem a te ügyed ez! Mit érdekel, mit érnek el? Egyre ügyelj: neked mi kell! Legyél ügyes: mindenre less! Siess, csak élj! Szeress! Szerezz! Lopj lophatót, csalj csalhatót. Pár buta bók: csattan a csók. Szájon a méz, szíven a máz: szavad igéz, szíved igáz. Nincs az a zár, […]
Read more ›
2:06 du.
(avagy: Becsapva és kisemmizve 2.0) Hazugság, kormány a neved!!! Májusban a szociális ágazatban dolgozók a tüntetésük alkalmával bejelentették, hogy biza javában folyik a felkészülés a sztrájkra. Azóta első-, és másod fokon is a bíróság a szakszervezetek javára döntött a még elégséges szolgáltatásokkal kapcsolatban, az egyes szakterületekre vonatkozóan, hogy milyen szolgáltatásokat kell nyújtani sztrájk idején, illetve melyek azok az intézmények, amelyek gyakorlatilag megtehetik, hogy nem nyitnak ki. A kormány azt szerette volna elérni, hogy az elégséges szolgáltatás annyit jelentsen, hogy a sztrájk ideje alatt az adminisztrációs feladatok hagyhatók el, a többi munka nem. Mindeközben az ágazatban dolgozók megkapták a beígért bérkiegészítést, […]
Read more ›
2015 augusztus 9 11:38 de.
Ezen a forró, nyári vasárnapon a kertemben – egy pohár német riesling mellett – kutatgattam régi laptopomon, ami évek óta a basementem egyik zúgjában hever. Rábukkantam egy file-ra, amiben nem más, mint a néhai Kosaras Pufi által szerkesztett torontói Magyar Képek című heti televíziós műsornak néhány videója található. Régi emlékeket elevenített fel Pufiról, amikor belenéztem egy 2005. júniusában lement adásba. A műsor elején, az egykori torontói Magyar Ház látható, ahol éppen fesztiváloznak, a St. Clair Avenue Westen néptáncolnak, magyar ételt fogyasztanak és egy fiatal hamiltoni nőt választanak meg Miss Budapestnek. A műsorban Pufi interjút készít Vaski Gáborral, a Magyar Ház […]
Read more ›
12:03 de.
Kanadában elképzelhetetlen, hogy miniszterelnök-jelöltek vitája nélkül menjen le egy országos választási kampány. Nálunk ha a 9 éve regnáló konzervatív kormányfő – Stephen Harper – gyáván kibújna a vita elől, vége lenne politikai karrierjének, és talán pártjának is. A Maclean’s magazin szervezte – a City TV-vel és a multikulturális OMNI-val karöltve – az első angol nyelvű választási vitát csütörtök este, amit francia, olasz, pundzsáb, kantoni és mandarin fordításban is közvetítettek. Ebben részt vett Stephen Harper konzervatív miniszterelnök – aki a negyedik ciklusért szállt harcba -, Tom Mulcair, a baloldali Új Demokrata Párt (NDP) kormányfő-jelöltje, Justin Trudeau a Liberális Pártból és Elizabeth […]
Read more ›
2015 augusztus 8 2:07 du.
Miután Isten megteremtette az eget és a földet, majd a lelke lebegett a vizek felett, nyilván nem tetszett neki, amit látni vélt, hisz “kietlen és puszta vala” a föld, de főképp a “setétség” (“a mélység színén”, jelentsen bármit is) nem tetszhetett neki, ezért mondá: “Legyen világosság”. És lőn. Legalábbis ez áll a Biblia legelején, amiért is keresztény papok jó ideje már a világosságot az igazságossággal rokonítják. Ami világos, az igaz. Ezért nagy szerencsénk, hogy napjaink külgazdasági és külügyminisztere a szent világosság letéteményese. Nemrégiben, a Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolatainak történetéről rendezett nemzetközi konferencián – ahol a keresztény Európát és […]
Read more ›
1:27 du.
Örök tanulságul és igazságul. Jancsó Miklós levele a nemzetmegvezetőhöz 2002-ben! „Levél Orbán Viktornak és Orbán V. szüleinek Tisztelt Orbán Viktor/Viktor! Önnek/Neked írjuk ezt a levelet, azért Önözünk/tegezünk, mert Ön/te is így beszéltél a Testnevelési Egyetemen. Egyikünk 80 éves múlt, másikunk 60 lesz. Sok mindent láttunk, sok mindent megéltünk. Szeretnénk néhány kérdést feltenni Neked. Tizenkettőt. Tisztelt Orbán szülők, egyúttal Önökhöz is fordulunk, hiszen a legélesebben talán Önök látják, miket mondd, tesz fiúk, a gyermekük. Érkeznek az SMS-üzenetek: „Orbán Viktor szeret Téged!” És a telefon kijelzőjén ott a képe. Kedves szülők, elképedésünkben fordulunk Önökhöz. Nyilván hallották, mit mond a gyerekük. Néha miket […]
Read more ›
4:33 de.
(Immár) Nyílt levél az ELTE PPK Doktori Iskolájának. Az ELTE vezetése, Kende Judit akciójának politikai vetületeként, és az Index információi szerint, hajlandónak tűnik felülvizsgálni a doktori eskü szövegét.Ez azonban, mint arra korábban rámutattam, ez csak az egyik vetülete a történéseknek. Kende Judit akciójának ugyanis akár olyan látszata is lehet, ami sokkal inkább egy politikai akciónak álcázott, de az inkompetencia igazolódását gátló egyfajta előre menekülés. Annak érdekében, hogy az ELTE PPK Pszichológiai Doktori Iskolájának vezetőjének állás foglalását is megismerjem, elektronikus levelet írtam Prof. Dr. Oláh Attila részére. Sajnos válasz ez idáig nem érkezett. Ennek oka a drótposta technikai problémái, illetve a […]
Read more ›
2015 augusztus 7 12:30 du.
Drága honfitársam! Te csak legyél teljesen nyugodt. Magyarország jobban teljesít, a reformok működnek. Egyetlen másodpercig nem kell aggódnod. Ebben az országban két másodpercen belül feljelent gyakorlatilag bárki, ha esetleg úgy nézel ki, mint egy román turistacsoport. Ebbe az országban két másodperc alatt ki..sszák a gyerekedet a játszótérről, ha nem vagy odavalósi (hova valósi vagy?!) Ebben az országban jól fegyverzett szabadcsapatok indulnak utánad az erdőben, még ha történetesen vaddisznólesre is mennél – nem lesz időd elmondani, hogy te nem is, te csak úgy, mert szereted az erdőt járni, mint Papageno. Ebben az országban simán lerugdosnak a tömegközlekedési eszközökről, vagy eleve fel sem […]
Read more ›
12:03 du.
A déli határzár kapcsán bekövetkezett az, aminek eljövetelét alighanem a kezdettől sejteni lehetett. Átvágták a kerítést. Tulajdonképpen úgy is lehet tekinteni az eseményt, mint egyfajta igazolását annak: aki mögött ég a terület, az nem fordul vissza. A kormányzati pók megnyerte az első provokációs fordulót. Az ugyanis világos, hogy akármilyen háttérmegegyezés is történt a déli határzár, illetve az intézményesített idegengyűlölet mezején, az így kielekult helyzetből szinte biztosan igyekszik majd a legvastagabb bőrt lehúzni a kormányzati és a Fidesztől lassan kérdésesen jobbra álló politikai ködlovag-had. Ahogy Rogán Antal már be is jelentette azt a nagyszerű ötletet, hogy a magyar nép tulajdonát képező […]
Read more ›
11:54 de.
Tapolcán választás lesz a hónap végén. Két önkormányzati képviselői helyet kell betölteni, de a tét nem ez a két hely, hanem az, hogy szerezhet-e az ország egyik jelentős városában egyszerű többséget a Jobbik. Merthogy ezzel – és a jobbikos polgármesterrel – kezébe vehetné a város irányítását. Tapolca érdekes város, a politikai zűrzavarnál csak a fejekben levő zűrzavar nagyobb. Ez az a város, ahol az alpolgármester volt szocialista önkormányzati képviselő, aki kilépett pártjából és függetlenként fogadta el a felkérést a főállású alpolgármesteri tisztségre, akit a szocialisták azonnal kizártak a pártból, akit a Jobbik és a Fidesz együttműködésével megválasztottak, majd közvetlenül ezután […]
Read more ›
2015 augusztus 6 8:53 de.
Vasárnap, 2015. augusztus 2-án, belehalt sérüléseibe az a tizenhat éves izraeli lány, akit a jeruzsálemi melegfelvonuláson késelt meg egy ultraortodox férfi. Megrendültem. És a szolidaritásomat fejezem ki a meggyilkolt lány családja, barátai és mindazok előtt, akik közel álltak hozzá. Osztozom fájdalmunkban. Nagyon nehéz tudomásul venni, hogy egy fiatal élet ilyen értelmetlenül és kegyetlenül fejeződjék be. Erre nincsenek szavak! A fundamentalista vallási fanatizmus minden formája mindenütt megtalálja a gyűlölete tárgyát. Ezért mindenütt elítélendő. A szélsőségesség is. Az intolerancia is. Az intolerancia legkülönfélébb formáinak gyakori előfordulása Izraelben (ahogy Európában is) aggodalomra ad okot. Fontosak és halaszthatatlanok az ezek előfordulását gátló politikai és […]
Read more ›
5:41 de.
Énekeljetek sokat, gyerekek!!! Az erőszak- szervezetek már régen felismerték, hogy a megaláztatást a célalanyoknak, sokkal könnyebb elviselni, ha különféle nótákat beleüvölthetnek a levegőbe! Ez jár az eszembe, amikor egy régen megírt és olvasott blogbejegyzést teszek közkinccsé: „Rendezetlen menetelés, körben a parancsnoki épület mellett, az ebédlő felé, reggelihez, közben a csapatzászlónak tisztelegj vezényszóra, valami üveg szekrényben van a jelkép, katona áll mellette dobtárassal, feszes vigyázzban, nekünk meg a lábunkat oda kell verni, de azt mondja egy mokány kis őrvezető, a Suplitz, a két méter mélyen ficánkoló földi giliszták röhögnek rajtunk. Azoknak tulajdonképpen agyrázkódást kellene kapniuk. Volt aztán nóta, valami diák kislányról, […]
Read more ›
1:58 de.
Én Kálmán Olga ürügyén kicsit a mai médiahelyzetről, és az irreális elvárásokról írok ma. Merthogy sokan annyit nézték már őt, hogy belefáradtak, mint ahogy az ember bele tud fáradni a partnerébe is, ha tizenéven keresztül csak őt tudja nézni, mert mondjuk bányában dolgozik, ahol a legszebb nő a bányarém. Kálmán Olga egyedi jelenség, és attól jelenség, hogy tehetség. Ő az, aki szembesíti a politikusokat elveikkel, viselkedésükkel, saját magukkal, és a sok szembesítés eredményeképpen megszületik a kép a mai Magyarországról. Mégis, újabban divattá vált kritizálni, erőszakosnak nyilvánítani, agresszivitással vádolni, jóllehet ő csak teszi a dolgát, ha kell negyvenszer is visszakérdez: Ön […]
Read more ›
1:38 de.
Kocsis Máté a VIII. kerület felkenten kenetteljesnek nem igazán mondható polgármestere kirohant menekültügyben. A hatósági intézkedések és a szájkarate szintjén. Mert segíteni túl macerás lenne. Így inkább hivatalból elkezdett aggódni a II. János Pál pápa térbe keresztelődött Köztársaság tér állapota miatt. Mert teljesen nyilvánvalónak érzi, hogy a háborús övezetek menekültjei csak azért érkeznek Budapestre, hogy ezt a teret tönkretegyék. A polgármester úr szerint az itt előforduló menekültek őrjöngenek, késelnek és szükségüket is végzik, ahol érik. A kirobbanó kritikájának alapjaként a Válasz.hu –n megjelentek szolgálnak, ahol komplett képgalériával is igyekeznek illusztrálni a téren kialakult áldatlan állapotokat. Nem vitatva, hogy a tényleg […]
Read more ›
2015 augusztus 5 6:56 de.
Ma, amikor országunkat, Magyarországot, e lángoktól ölelt kis izét ezer felől fenyegetik, sokkal nagyobb veszéllyel is szembe kell néznünk. A belső métellyel. A komenizmus gyötrelmei, az elmúltnyócév vérivása után hazánk, a magyar közt… izé ország olyan szellemi, lelki állapotba süllyedt, hogy abból csak az együtt tenni akarás és az elszánt hit mentheti ki. Javaslom tehát, hogy a közalkalmazottak és a közmunkások a munkaidejüket kezdjék azzal, hogy átnézik, mi hír a világban, melyek a sikereink és természetesen a kudarcaink. Mert aki dolgozik, cak az hibázik. A sok siker mellett őszintén szembe kell néznünk az átmeneti buktatókkal is. A nemzetközi pénzvilág azonban […]
Read more ›