2015 július 18 11:54 de.
Lacit évekkel ezelőtt ismertem meg, egy Nolblogon szerveződött baráti társaság – amolyan amatőr tollforgatók és egyéb komédiások – egyik összejövetelén. Mondom magamnak, de ismerős ez a pasas! Amikor megszólalt – az a jellegzetes hangszín, az a kissé lassú – vagy inkább megfontolt mondatszerkesztés, az a hajviselet – hát persze, a pasi a TV-ből, messzi ifjúságomból. Örökifjú volt, ráadásul néhányunkat, amolyan későn érő, önjelölt zsurnalisztákat még pátyolgatott is a MUOSZon belül, a maga szerény eszközeivel. Sajnos, önmaga által vállalt visszavonultsága nem adta meg az intenzív találkozások lehetőségét. Persze, mindig biztattuk magunkat, hogy na, majd most, ezen a hétvégén, kimegyünk hozzá, elüldögélünk, […]
Read more ›
11:10 de.
A mai utazásom mementója: Agyonvernénk a csúcsainkat döntögető pozgorokat! Gyűlölöm! A pokolba kívánom! A lábaikat darabosra törném! Én, mint büszke sportember álszemérmesen szoktam csak úgy véletlenül eldicsekedni, hogy már vagy kétszer- háromszor leküzdöttem az 50 km-es teljesítménytúrát Tatabánya-Vértes- Turul- Tatabánya útvonalon. Győrből a vonaton hazafelé ezen merengtem vállaimat virtuálisan büszkén megveregetve, amikor belém hasított a fájdalmas felismerés a pár perccel azelőtti beszélgetés kapcsán, hogy gyermeteg teljesítményem legfeljebb lenéző mosollyal nyugtázható ezután önmagam előtt. Ugyanis a fenti beszélgetőpartnereimmel Győrben futottam össze az állomáson egy megbeszélésem után, amikor is apró, de annál fontosabb tolmácsolási segítséget nyújtottam pár elveszettnek látszott srácnak, akiknek egy lepedőnyi […]
Read more ›
10:47 de.
A déli ország-kerítés annyira egy mindent vivő hírnek tűnik, hogy lassan mintha túl sok is lenne belőle. Holott néhány aspektusáról mintha nem esne elég szó. Mi tagadás, magam is többször gondoltam arra, hogy lassan elő az ideje a hallgatásnak. S akkor megjönnek a legújabb hírek. Olyanok, mintha az egykori német lágerválogatottak gondolata köszönne vissza. Ebből a szempontból szinte szóra sem érdemes, hogy a közmunkatáborok lázálmában vergődő belügyér a honvédelmi miniszterrel együtt tartott sajtótájékoztatást a kerítésépítés alkalmából. Ami szóra érdemesebb, az ezúttal is a mozaikok sorok közé szoruló darabkáiból rajzolódik ki. Fekete alapon. Mélysötét mintaként. Az egyik ilyen, nem is igazán […]
Read more ›
8:21 de.
Álláshirdetés: kerítéstesztelő 2015. Július 16. – Fedor Ön is gyűlöli menekülteket? Szeretne tenni ellenük? Ez az ajánlat pont Önnek szól! Magyarország Kormánya munkatársat keres Kerítéstesztelő Munkakörbe. Főbb feladatok, munkák: • A magyar szerb-határon felállítandó négyféle próbakerítés tesztelése átmászásos módszerrel • Tesztelési napló írása előre megadott szempontok alapján (átmászáshoz szükséges idő, nehézségi fok, sérülések mélysége, mennyisége, stb) • Konzultáció a belügyminiszterrel, javaslattétel a kiválasztáshoz Az álláshoz tartozó elvárások: • Precizitás, gyors és pontos reakciókészség • Megbízhatóság • Jó fizikai erőnlét • Magas fájdalomtűrő képesség Az állás betöltéséhez előnyt jelent: • FIDESZ-es párttagság • A munkavégzés helyszínéhez közeli lakhely Amit kínálunk: • […]
Read more ›
2015 július 16 9:15 de.
Hajrá dicső spártaiak! Hajrá furmányos Odusszeusz ivadékai! Tudtátok, hogy Orbánék a MANYUP-unkból részben görög állampapírokat vásároltak? Ilyen gazdagok vagyunk! Na, merthogy az mostanra már mind elúszott…. Javaslom mi is írjunk ki népszavazást Hun-HELLenisztánban, hogy szeretnénk-e megszorító intézkedéseket, hogy államadósságainkat tudjunk törleszteni – ami dicsőséges módon 2010 óta, hála annak, hogy Magyarország jobban teljesít -, röpke 6 ezer milliárd forinttal nőtt, 19.323-ról 25.258-ra! Kemény munka lehetett! Amennyiben a NEM-re szavazunk, akkor mi is „szabadságharcoljunk”, hogy engedjék el a tartozásainkat részben, vagy egészben – mint a görögöknek, ill. az esetleges maradék kamatait is felezzék meg, hogy csak annyi legyen, mint a görögöknek! […]
Read more ›
2:26 de.
Az összeesküvés-elméletekben (conspriracy theory) az a jó, hogy nem zavarják a tények. Egészen egyszerűen, mert egy hívő conteo-pártit a tények hiánya csak megerősít a hitében. Elvégre az lehet a legerősebb összeesküvés, amelyik a tényeket is képes elleplezni, és akár a gravitációs törvényeket is meghamisítani. Következzen most csak nekik, a conteo-pártiaknak, egy szigorúan spekulatív, idegenészeti ámokfutás. A kiindulási pontot nyugodtan meríthetjük a kormánytól jobbra, illetve még inkább jobbra levők kedvenc frázisai közül. Azok közül, ami már-már, legalább egy cinkos kikacsintás erejéig a kormányhoz közeli fejekből is kikandikál olykor. Ez ugyebár az, hogy az egész menekülthullámot a „tudjukkik” generálják. Csak nekünk, csak […]
Read more ›
2:21 de.
Ezt a szerencsétlen országot még az ág is húzza. Nem elég, hogy a vezetése szerencsétlen, még a külső körülmények sem kedveznek annak, hogy egy élhető ország jöhessen létre. Az Unió nemigen foglalkozik velünk, Ukrajnában a jobboldali fegyveresek a hatóságokkal lövöldöznek egymásra, Görögország lázadozik a megszorítások miatt, a forint árfolyama úgy ugrál, mint szeretett miniszterelnökünk maga. Az illegális migránsok, a menekültek nagy tömegei keresik azt az országot, ahol félelem nélkül lehet élni – no, ha hozzánk jönnek, rossz lóra tettek. Épül nekik a kerítés, a tetején-alján pengés szögesdrót, mely veszélyes sérüléseket is okozhat, de nem ebből a célból alkalmazzák a hivatalos […]
Read more ›
2015 július 15 1:29 du.
Mert hát, éberség, elvtársak, éberség! Mi lenne, ha a rend éber őrei nem lennének éberek? Helyszíni beszámoló a harctérről. „Az esztergomi TESCO parkolójában „iszlám bevándorlókat” fogtak a hős magyar rendőrök – szem és fültanúja voltam éppen. A megfogás 2 részletben történt. Az első részlet során a parkoló úttestjének közepén elterpeszkedő rendőrautó mellett álldogált két „elkövető”. Voltak fejenként vagy 160 magasak. Soványak, nyúzottak borostásak. A rendőrautón a kék-piros fény megállás nélkül forgott. A két magyar derék rendőr olyan 180-185 magasak és szép szőkék és fehérek. A két megfogott ember bilincsben, némán. Első ránézésre tisztára mintha megélhetési bűnözők lettek volna. Csak hát […]
Read more ›
12:37 du.
majd elmesélem, hogy dermed meg a láva és lesz rideg és szürke ami égetett a heget a megperzselt bőrön utána az örökön fakadó krisztus-sebeket majd elmesélem hogy görcsölő torokból mint szól károgón a régi éji dal és hogyan marnak tavaszi fagyok ropogtatva öreg csontokat majd elmesélem hogy tömegmagányban mi morajjá oldja az emberhangokat mint hull vissza a koldus fohásza ha a nyújtott tenyér üresen marad majd elmesélem ha lesz ki a csendes szóra hallgat s nem kell üvöltenem hogy rám figyeljenek mert a bennem fájó gonosz mondatokat csak tátogó némán suttogni lehet Fehér Miklós
Read more ›
12:20 du.
EREDETI VERZIÓ: A hangya a forró nyarat szorgalmasan végigdolgozta, építgette-szépítgette házát, és élelmet halmozott fel, felkészülvén a kemény télre. A tücsök úgy gondolta, a hangya bolond, és végig mulatta a nyarat. Eljött a tél, a hangya nem fázott és nem éhezett, ám a tücsök élelem és szállás híján a hidegben lelte halálát. ************************************************************************************************************************** A HUMÁNUS VERZIÓ: A hangya a forró nyarat szorgalmasan végigdolgozta, építgette-szépítgette házát, és élelmet halmozott fel felkészülvén a kemény télre. A tücsök úgy gondolta, a hangya bolond, és végig mulatta a nyarat … Eljött a tél, és a tücsök bekönyörögte magát a balek hangyához, ahol tovább mulatozott. […]
Read more ›
2015 július 14 1:34 du.
Mert hát, építik. Mintaként. Mintamókusfennafán, mintakerítés, mintaország. Mint a hülyék országa. Mert hát, azt a kerítést, biza, meg lehet kerülni, legfeljebb hosszabb lesz az út, és drágább. Majd pont ez fogja elrettenteni a menekülteket, ugyan, kérem, nevetséges. Persze, ha Orbánnak az a célja, hogy megmutassa, milyen rohadt kemények is vagyunk mi, magyarok, és nem érdemes ide jönni, mert úgy visszavágunk mindenkit a francba olyan biztonságos országokba, mint Szerbia, Macedónia, vagy Törökország, mint a sicc, vagy, ha nem, hát majd munkatáborokba zárjuk őket, akkor lehet, hogy van értelme a kerítésnek, meg a keménykedésnek. Hogyan, kérem? Hogy emberség, meg könyörület, meg egyéb […]
Read more ›
9:09 de.
Frank Tibor kanadai magyar közgazdász az elmúlt hetekben Magyarországon járt, ahol az ATV-nek, a Klubrádiónak és a 168 Órának is interjút adott. A vancouveri közgazdász írásai korábban a KMH-ban is megjelentek. A 168 Órában lehozott interjú különösen érdekes lehet lapunk olvasói számára, hiszen Frank Tibor kitér a kivándorlás, a bevándorlás és a menekülés kihívásaira, amit oly sokan személyesen is tapasztaltak életük során. Frank Tibor rövid idő alatt sikeres karriert és életet építetett magának új otthonában, Kanadában. De vajon a jelenlegi viszonyok közt visszaköltözne valaha Magyarországra, vagy esetleg erre ösztönözné unókáit? A Frank Tiborral készített interjút olvashatják… – Furcsa ország ez […]
Read more ›
4:05 de.
Bezáratta a teakonyhákat a jegybanki vezetés, ételt sem vihetnek be a Magyar Nemzeti Bank épületébe a dolgozók, és ezt ellenőrzik is – írja a hvg.hu. A lapnak nyilatkozó forrás szerint egy levelet kaptak, ebben indoklás nélkül arról tájékoztatták őket, hogy ezeket a helyiségeket megszüntetik és tárgyalókat alakítanak ki helyettük. -ezt rendben is találom! Ne főzőgessenek munkaidőben. Csakhogy, egy teakonyha mindenre alkalmas, csak főzőgetésre nem. Felszerelése – eg kéttányéros főzőlap, egy mosogatómedence, egy hűtőszekrény, és- luxusként – egy mikrósütő nem igazán alkalmas főzőcskézésre, max. készétel melegítésére. Készétel, amit vagy otthonról hoznak, vagy étteremből hozatnak. A hírek szerint elindult egyfajta mószerolás is, […]
Read more ›
4:00 de.
Mióta a világ világ, az államok őrzik határaikat. A római birodalmat limes vette körül, mely a szárazföldön vessző vagy cölöpkerítésből állt, de voltak szakaszok, melyeken kőből készült falakkal igyekezték megelőzni az idegen népek támadásait. A kínaiak is építettek falat, mely gigantikus volt, a tetején út vezetett, és az emberiség a mai napig csodálja. De épültek végvárak, erődrendszerek is, erősek, jól felszereltek, és elbukott mindegyik, mert a kerítés meg a kő csak holt anyag. Bizonyítékot erre nem nagyon kell keresni – a Kínai Nagy Fal nem akadályozta meg Kublaj nagykánt Kína elfoglalásában, a limes nem volt akadály a gótoknak, a végvárakat […]
Read more ›
2015 július 13 3:59 du.
Ajánlom Figyelőnek – bár semmi köze hozzá – Fenyvesi Glóriának és a többi gyűlölködőnek, remélve, hogy az emberségük több a kormányzati elvárásnál és a pártpropagandánál – mivel kétlem, hogy ilyennek születtek volna. Lehetett volna ez egy felemelő történet. Egy ország megmutathatta volna emberi arcát, erejét, tettrekészségét, önbecsülését. Szerte az országban kinyithattak volna iskolák, tornatermek, közösségi terek. Aki kedvet és tehetséget érzett volna magában segíthetett volna vizet, élelmiszert, ruhát, takarót gyűjteni és szétosztani, vagy akár mesélhetett volna fáradt, reményvesztett gyerekeknek. A „hatóságok” meg tehették volna a dolgukat. Gondoskodhattak volna a váratlanul az országra szakadt menekülőkről, ápolhatták, gyógyíthatták volna a betegeket, koordinálhatták […]
Read more ›