Játékszerek…
Köszöntjük a Kanadai Magyar Hírlap hasábjain Hollósy Gertit! Már néhány éve is írt a KMH-nak és mai cikkével visszatért hozzánk! Welcome back!
*
Winter loneliness / Stanislav Stoyanov
Ballagtam a tavasziasnak tűnő szél fújta utcán az orvosi rendelő felé. A kertek még kopárak, a tél nyomait őrzik. Minden néma és mozdulatlan, az ég is szürke. Ahogy nézelődtem jobbra, balra, megakadt a szemem egy tárgyon, ami nem illett a környezetébe. Egy magányos kerti asztal tetején árválkodott egy ott felejtett játékszer, egy kis műanyag teherautó. A tél vasfogai már beleharapdáltak, piros, kék színei megkoptak, kerekeibe beletapadt a homok, az egyik oldalfala lógott. Úgy festett ott , a kopasz téli fák között, mint egy néma panasz, valami, ami már csak álmodik az elmúlt nyárról. Elszállt a nyár, már nem kellek senkinek, nem játszanak velem, nincs téli szállásom se. – mintha csak ilyeneket mondogatott volna. Nem is tudom miért figyeltem fel rá. Eszembe jutott, hogy ha nem ajándékoztuk volna el, talán a már 22 éves fiam ilyen kisautója még mindig ott lenne a kamrában a helyén. Lehet, hogy az emberek már nem becsülnek meg semmit? Nem nagy érték, tudom, ha kell, jövő nyáron vesznek újat. Mégis olyan furcsa, ott áll a téli ürességben a kerti asztalon az a színes műanyag játék és nem zavar senkit. Eljárnak mellette. Nincs, aki bevigye legalább egy fészerbe. Nem bántja senkinek a szemét. Lehet, hogy az a kisgyerek, akinek a játéka, felnőttként majd az igazi autóját is el fogja hanyagolni?
Gondolatot gondolatba fűzve mire a kissé lejtős utca felső végébe értem az jutott eszembe, hogy hiszen mindannyian ilyen félredobott, elhanyagolt játékszerek vagyunk.
Kormányunknak és kiszolgálóinak, az egész ország egy olyan félredobott játékszer, mint a kis gazdájának az otthagyott játékautó. Ha nem kellünk, nincs velünk valakinek célja, akkor mehetünk, kit érdekel a sorsunk, munkánk, megélhetésünk, javaink, földjeink, bármink. Le vagyunk írva. A fél országnyi ember félredobott játékszer, fölösleg. Elbocsájtanak, kirúgnak, leminősítenek, félretesznek, talán gyere máskor, próbálkozz máshol, nem kellesz és ki tudja kellünk e valaha. Megunt Játékszerek, bábok vagyunk a vezetőink markában, alaptörvénybe és egyéb törvényekbe foglalva azt csinálnak velünk, amit csak akarnak.
Hollósy Gerti
Author: Hollósy Gerti
Budapesten születtem és életem jó részét ott töltöttem, abban a csodálatos városban, majd egy időre a sors a Dunakanyarba irányított. Gyerekkori álmomat megvalósítva, már némi élettapasztalattal a tarsolyomban, kíváncsiságból lettem újságíró. Tanáraim nagyon biztattak az írásra. Írásaim létrehozásában a kíváncsiság és az újabb tapasztalatok szerzése sarkallt. Sok minden érdekel ebből a szép - csúnya világból és néha szeretném a gondolataimat megosztani másokkal is. Az írás számomra kikapcsolódás és öröm, közben pedig kitekintek a nagyvilágba és betekintést engedek kicsit a saját világomba is.
1:13 du.
Köszönöm KMH!
6:18 du.
Kedves Gerti!
Véleményed osztom. Valóban „játékszerek vagyunk”, s nem azért, mert azt hisszük, hanem TEVŐLEGESEN, VALÓSÁGBAN is, azok.
S, csak az a kérdésem, hogy MEDDIG?
Meddig maradunk, egy jobb életet remélve a „komód fiókjában”?
Kellene egy jó és igaz vezető, aki kivezetne minket a játékszobából, s többen emberibb környezetben, jobb és kiszámíthatóbb életben érez(het)nénk magunkat.
Ez a mi bajunk, no meg hiányzik a játékok valódi, valóságos összefogása. Ahányan vagyunk, annyi fele, szerte, no meg a szana a módszerünk, az életfelfogásunk. Pedig ennek nem így kellene lennie. Nem így.
Tudom lükeség, de gróf. Széchenyi István, hol vagy?! No igen, példának okáért hasonló vezetőt remélek. Talán? Megtalál minket. A remény hal meg utoljára.
G.B.
6:22 du.
Köszönöm Georgina Bojána, hát reménykedünk és aki tud tenni valamit, remélem tesz is.