Tovább növekszik a Magyar Szocialista Párt népszerűsége
A KMH-ban már korábban beszámoltunk egy felmérésről, mely szerint növekedésnek indult – hosszú stagnálás után – a Jobbik mögé harmadik helyre szorult Magyar Szocialista Párt (MSZP). Akkor még nem lehetett tudni, hogy egy egyszeri emelkedésről van szó, vagy esetleg egy trendről. Most úgy tűnik, hogy valóban erősödik az MSZP, miközben a Fidesz és a Jobbik népszerűsége stagnál–legalábbis is ez derül ki a Publicus felmérésből.
A kanadai magyarok nagy része egyáltalán nem hall semmit a pedagógus-tüntetésekről, illetve a március 30-ra tervezett sztrájkról és azt gondolhatják, hogy Orbán Viktor keményen demagóg szavai a menekültekkel kapcsolatosan, illetve a menekültügy napirenden tartása továbbra is lesöpör minden mást az asztalról. De most úgy tűnik, hogy az oktatáspolitika, illetve az egészségügy romos helyzete egyre jobban aggasztja a magyar választót, így a menekültválság háttérbe szorult. (Elképzelhető, hogy a brüsszeli támadások ismét előtérbe helyezik ezt a kérdést.)
A Publicus Intézet szerint ismét egy ponttal erősödött az MSZP és most a teljes népességben 12 százalékon áll, amely arra utal, hogy a szocialista tábor jelenleg a Fidesz táborának kicsivel több mint fele. A Fidesz 23 százaléknak „örvend.” A Jobbik 11, a Demokratikus Koalíció 4, a Lehet Más a Politika (LMP) 4 és az Együtt 1 százalékot tudhat magáénak. Februárhoz képest összesen 3 százalékkal növekedett a baloldali ellenzéki tábor, hiszen az MSZP, a DK és az Együtt tábora is bővült. Ez afelé mutat, hogy a pedagógus-tüntetések hatása kezd mutatkozni a pártpreferenciák alakulásában.
A legfontosabb és legrejtélyesebb szám, azonban a bizonytalanok aránya, amely jelenleg 44 százalékon áll. A rejtőzködő ellenzéki szavazók jelensége nem újdonság a magyar politikában és ez történetesen az MSZP-t, illetve a baloldalt erősítette.
11:24 de.
Ezek a számok nagyon torzak. Az ellenzéki pártok a Jobbikon kívül rettegnek és sunyi hallgatásba fogtak. A fideszesekből is nagyon sok kiszavazna már.. Erre utal például Illés Zoltán részletes interjúja is – ő mint ős fideszes ennél sokkal hitelesebben lát…
12:01 du.
A helyzet sajnos az, hogy ez a gyengécske kis erősödés nem az MSZP saját képességeinek, politikai irányváltásának, bölcsességének, átalakulásának, hanem a párttól teljesen független folyamatoknak. A magyar demokratikus ellenzék nagyjából ugyan ott tart ahol tartott 2010-ben. Jóformán semmit sem tanúlt korábbi hibáiból, abban reménykedik, hogy a nép előbb utóbb belefárad a Fidesz rablogazdálkodásába, fosztogató magatartásába és ennek következtébe újfent az ölébe fog pottyanni a hatalom. Ez előbb utóbb valóban megfog történni, de egy biztos – ebből se a magyar demokrácia, se a magyar nép perspektívái, se fenntartható gazdasági fejlődés nem fog születni.
Amíg a magyar demokratikus ellenzék képtelen elsajátítani a nyugati társadalmak által kifejlesztett tömeg-párt politikai mechanizmusokat, az intézményesített helyi szervezkedés alapkövetelményeit, illetve, amig képtelen arra, hogy ezeket tovább-fejlessze, vagy arra, hogy le bontsa azt a pártfinanszírozási rendszert ami a politikai korrupció melegágya, érdemben semmi se fog megváltozni Magyarországon. Magyarországot egy majd két-száz év óta tartósított politikai kultúra tartja karmai közt. A Fidesz ezt a kultúrát meglovagolta, az MSZP és a többiek pedig képtelenek bár mit is tenni ellene. Marad a hinta-palinta.
12:11 du.
A Magyarok által oly sokszor, büszkén bizonygatott magas kultúrájú Magyarországon élő emberek 44%-a még hat év után sem tudja miként szavazzon. DE!
2015 Dec. 15-re, 83%-a útálta a migránsokat!
http://hvg.hu/itthon/20155152_a_menekultugy_a_kozvelemenyben_osszeesku
„A menekültekkel szembeni távolságtartás a Medián hasonló tárgyú szeptemberi felméréséhez képest is erősödött. Mégpedig úgy, hogy közben a magyar társadalom általában véve nem vált intoleránsabbá, hiszen például a melegek és a zsidók megítélése nem változott számottevően. Csak azoktól idegenkedik jobban a magyar társadalom, akikben bevándorlót lát: az itt élő színes bőrűek számát korlátozni kívánók aránya egy év alatt 47-ről 60 százalékra, a menekültek befogadását elutasítóké 66-ról 83 százalékra nőtt.“
Szerintem ma, több mint 83% elutasítja a menekültek befogadását!
12:19 du.
Végre már, még húsz százalékot kell csak emelkedni, és semmi akadálya nem lesz a Jobbik-Fidesz kormánynak. Hajrá Mszp, húzzatok bele.
12:58 du.
És ha már mindenki kiörülte magát, nézzünk egy liberális oldalon megjelent hírecskét:
http://www.origo.hu/video/20160326-facebook-politikai-partok-top-10.html
……..
Láthatjuk azt a modern és fiatalos fölényt, amit a következő generációk hordoznak – nekünk.
2:00 du.
Gyula Bognár,
valószinű a fenti állitása, azért történt, mert sokan rájöttek mi van a menekültek befogadása után, azaz értesültek más országok tapasztalatáról!
2:05 du.
Charlie,
bizzon csak, bizzon a Fidesz-Jobbik koaliciós kormány majdani létrejöttében. Nem teljesen lehetetlen, hogy lesz ilyen, épp úgy, ahogyan volt „sikeres” Orbán-Torgyán koalíció is. Sőt, mág az sem teljesen lehetetlen, hogy nem lesz ilyen koalíció, mert a Jobbik úgy megerősődik, hogy veszélyessé válik a Fideszre; utóbbi esetben, ha biztosítási ügynök lennék, mindenesetre nem kötnék életbiztosítást a Jobbik vezérkarára.
Én – sajnos!! – nem tartok teljesen lehetetlennek egy Jobbik-MSzP-LMP szégyenteljes együttműködést sem. (Bár szerintem a Orbán és cégét többé már így sem, úgy sem lehet választásokon leváltani. De azért egyszer vége lesz, nem kizárt, hogy sajnos egy nemzeti tragédia árán.)
2:23 du.
Dicséretes, hogy az MSZP a győzelem felé halad, – de attól még HÚSVÉT van !!!
Áldott boldog Húsvétot minden jószándékú kommentelőnek.
És Kristófnak külön is: „…. voistinu voskrese !”
-Ev._
2:41 du.
Nos ahány közvélemény kutató annyiféle eredmény,az itt közölt tábla
a legtöbbtől eltér (mindegyikben magasabb %-on áll a Fidesz,a többieknél is van,ha nem is jelentős eltérés,tény,hogy a baloldal sehol sincs…..!)Nem kell izgulni,van idő a választásokig!
Egyébként a magyarok többségénél most ünnep van és ilyenkor a legtöbben normális esetben….! (mindegy milyen párttal szimpatizál) a húsvéti ünnepekre készül…..így én és sokan mások is!
A keresztényeknek Békés Áldott Ünnepet,a többieknek Kellemes húsvéti
ünnepeket kívánok!
2:53 du.
Mi a bánatos ló-f..nak kell ITT IS eltűrni ezt az undortó rohadt Jobberes pártpropagandát amit aljanávi Csárli nap mint nap ideokád ???????????????????????????????
6:29 du.
megnéztem több szép filmet,műsort,gondoltam benézek mielőtt lefekszem.Kár volt!
Na geyza se nem keresztény(ezt eddig is tudtuk),se nem zsidó,csak egy jellemtelen,senkiházi elmebeteg,megint levizsgázott…..de
egy kinti magyar hírlaptól talán elvárható lett volna,hogy az ünnepekre valami pártatlan és normális jókívánságot írjon,de az
mindenképp,hogy geyzát eltakarítsa az oldalról…..
Hát ez van …..de ugye itthon és kint sem kötelező szeretni?
legfeljebb megvetni lehet!
8:13 du.
Valóban idióta Marcsa, kár volt benézned.
De nem csak most, hanem általában.
Foglalkoznál inkább a féláron akciósan megvett kissé szagos sonkáddal.
Jóasszony:
Ha nem főzöd ki belőle azt a kis „bukét”, még megszólnak a szomszédok akik majd átjönnek hozzád trécselni .
Pirostojást is fabrikálj, bár minek? Téged már senki nem öntöz meg hehehe
De azé tuggyuk: Bármi megeshet. Hátha beesik valami kisnyilas persze félrészegen. Merthát józanul ugye…
8:16 du.
Evettke:
Kijaza ” Kristóf” ? Valami titkos unakaöcséd neked, akinek csak eképpen , inkognitóban üzenetsz ?
8:29 du.
eveline
2016 március 26
2:23 du.
Köszönjük és viszont kivánom. Itt viszont Húsvét nem számit űnnepnek, inkább az április 4.
4:17 de.
Eveline:
„Áldott boldog Húsvétot minden jószándékú kommentelőnek.”
Önnek is hasonlót kívánok!
(Bár az Ön szemszögéből nézve én valószínűleg nem vagyok „jószándékú”, de sebaj, kibírom.)
És Kristófnak külön is: “…. voistinu voskrese !”
Nem tudom, ki a Kristóf, de sebaj. Az Ön helyében viszont én nem most, hanem inkább az Ünnepek Ünnepére, idén például május 1-ére köszönteném őt „…Воистину воскресе!” szavakkal.
4:38 de.
Én is boldog, békés ünnepnapokat kívánok mindenkinek, a „kislányoknak” pedig sok locsolót.
9:08 de.
Namitmondtam.
Csárli máris beesett , meglocsolni agyatlanjóasszonyt.
Mégha csak virtuálisan is.
Hiába no.
Össznő az ami összetartozik.
Személyesen persze nem menmne el, hátha megkínálná azzal a kissé gyanús sonkájával.
ÉS hát persze Csárli udvarias fickó.
Csak odaki hányna egy vidámat.
10:38 de.
Az egyetlen jellemtelen,bunkó,terhelt,idióta (stb…)kivételével
mindenkinek szép ünnepet kívánok,köszönöm a normálisak jókívánságait!
10:50 de.
Egyébként a kinti és az itthoni értelmeseknek üzenem,hogy sokan olvassuk a Vasárnapi Hirek újságot és a biztos szavazók,pártválasztók aránya a következő ,a cikkben idézett
Publicus szerint:
Fidesz 47 %,MSZP 21%,Jobbik 18%,LMP 5%,Együtt 1 %,DK 6 %,egyéb 2 %
és vannak még bizonytalanok,majd eldöntik…..
Gondolom csak azon keveseket foglalkoztat a megoszlás,akiknek nincs
ünnepük….más gondjuk!szánalmasak!
12:19 du.
JÓT DERÜLTEM : geyza nem félrészeg,hanem totálkáros…,még sajnálni sem tudom,csak megvetni,amivel tudom nem vagyok egyedül!
12:23 du.
Marcsi:
Neked mindenki idióta bunkó és terhelt , aki kritizálni MERÉSZELI az általad preferált ideológiát.
Vagy aki a szemedbe mondja hogy emiatt te csak egy végtelenül buta nyilaspárti okoskodó senki vagy.
Ez így volt már akkor is amikor Boda Marcsi néven osztottad itt az észt .
Akit érdekel Boda Mária itteni tevékenysége és agymenései (senkit nem érdekel de hát mindegy ) az nézze vissza ezt a több mint 3 éves topicot , ahol úgy okádott be a társalgásba hogy közben fogalma sem volt miről van szó:
itt található a cikk:
http://kanadaihirlap.com/2012/12/15/levelvaltas-a-demokratikus-kanadai-magyarok-ellen-uszito-torontoi-radiossal/
itt található első hozzá röfögése a cikkhez:
Boda Marcsi
2012 december 16
3:13 du.
Vagy például ebben a topicban is „szárnyal” a hülyetyúk:
http://kanadaihirlap.com/2013/06/15/a-hibatlan-ember/
Vagy elég beírni a Googléba azt hogy
” Boda Marcsi Kanadai ” illetev „Marcsi Kanadai ”
Csőstől fognak jönni a szemétkedései .
Ha sűrítve olvassa az ember, a térgyit csapkoggya a rögögéstől annyira groteszk ennek a némbernek a világmegváltó agymenés-sorozata , párosulva primitív rendszer-nyalizással és a más véleményen lévők ócsárolásával .
12:25 du.
Kedves Belzebub!
Hogy ki a „jószándékú” azt mindenki önön-maga tudja elsősorban, na meg a Jóisten (Teremtő, Mindenható, Örökkévaló…). A jószándék (becsületesség, normalitás…) sem politikai kategória: egyszerűen a közösség javáért kell tevékenykedni,- s ezt lehet jobboldalról és baloldalról csinálni egyaránt. (Sőt még azt is el tudom képzelni, hogy jószándékú az a kommentelő is, akit egyébként pszichiátriai esetnek tartunk,aki megfertőzi az oldalakat,- mert egyszerűen nem képes felfogni, hogy mit is cselekszik.)
Kivánok én is Önnek Áldott/boldog Húsvétot! -Ev._
12:31 du.
gy.k.
Ha jól tudom, „Chris” magyar megfelelője „Kristóf”, elnézést, ha valaki ezt nem tudta volna.
12:52 du.
Evelinke:
Akkor teszerinted Barack Obama beiktatási ünnepségére is helyes dolog volt egyes hazai hülyék álta egy butéliát küldeni ajándékképpen,amire az volt írva:”Minőségi Barack Pálinka”?
1:30 du.
Eveline!
Jól tudod és itt ezen az oldalon nem neked,hanem a sötéteknek kellene bocsánatot kérni ,Te nem követtél el semmi rosszat velük ellentétben,ne törődj az idétlenekkel!!!
2:23 du.
Belzebub!
a JOBBIK nem süllyed odáig,hogy az MSZP-vel szövetkezzen,(akkor elásná magát egy életre,)még akkor sem ha ellenzékben van…..lehet kritizálni,nácizni(fölöslegesen)de
a baloldali pártoknál, még így is sokkal magasabb erkölcsi szinten van,és a magyarokat képviseli,meg még mellékesen nem szerepelt le!
Az viszont igaz,hogy sok MSZP-s ismerősöm „átigazolt” a JOBBIK-hoz,ami magáért beszél,meg fogják előzni a szocikat,akik még egymást is fúrják!
Na nem kell feleslegesen izgulni!
3:01 du.
Marcsi:
Most mit szépíted a helyzetet?
„MSZP-s ISMERŐSÖM …”
Ugyan kérlek. Aki kicsit is járatos a csettek világában , ha ilyet lát rögtön tudja hogy az illető sajátmagáról „vall” .
Kis köpönyegforgató 😀
3:56 du.
„Ha most vasárnap lennének a választások…” De miféle választásokról is beszélünk…? Az épületes vitákat folytató fórumozók számára úgy tűnik az a választás, ahol a választási bizottság s csak úgy mellesleg a boldogabb helyeken független hatalmi ágak a kormányzó erő kezében összpontosulnak… Egy retorikus kérdés: mi értelme van például egy sportmérkőzésen szabad versenyről beszélni, ha a bíró az egyik résztvevő csapat embere…???
No, hajrá Össze(mellé)fogás2018 (mocskos csúszómászók), s addig is jó kis olyasféle műhisztiket, hogy Gyurcsánnyal vagy nélküle, meg hasonlók… Talán még a társadalmi elégedetlenség egyre inkább feszítő ereje miatti ( terror/”migráns” stb. helyzetre hivatkozott ) statáriális állapotokat is száraz bőrrel megúszzák a kis kitartottak.
Tehát ameddig egy társadalom olyan szintű politikai tájékozatlanságba ragad, hogy hovatovább a burzsuj parlamentáris képviseleti rendszer követelése radikálisnak ( a tőkés osztálytársadalom legitimitásának megkérdőjelezése pedig szinte szentségtörésnek ) számít, az a társadalom menthetetlen.
Amúgy a többség amúgy is a társadalmilag s neveltetéséből adódóan belevert szociáldarwinista beállítottságtól vezérelve elutasítja bármiféle demokrácia előfeltételének számító olyan értékeket, mint amilyen az egyenlőség vagy a szolidaritás ( annak felmérése, hogy ha hagyjuk, hogy egy társadalmi csoportot, elnyomjanak, üldözzenek, akkor bárki juthat hasonló sorsra ).
4:00 du.
geyza!
Az igazat írtam,és meg is lepődtem az átszavazáson,valamint sosem titkoltam,hogy a Fideszre szavaztam,tehát jobbikos sem vagyok.
ha netán születne egy tökéletes,hiteles és kétes „múlt”nélküli párt,jó programmal,akkor elgondolkoznék…..,de jelenleg nincs ilyen és a körülményeket ismerve valószínűleg rövidesen nem is lesz.
Hát ez van!
4:03 du.
Amúgy ha nem lenne az ország helyzete leginkább gyászos, akkor jót lehetne röhögni azon a viccen, hogy „Magyar Szocialista Párt”…
4:17 du.
Eleftheria:
Ez is afféle „Újbeszél” nyelvű kifejezés:
„Ha most vasárnap lennének a parlamenti választások..”
Én spec idegbajt kapok ha ilyennel és hasonlókkal találkozok.
4:31 du.
Kedves Marcsi, a Jobbik vezetése az összes szavazóját elvesztené, utcai megmozdulásokat és a teljes megsemmisülést kockáztatná bármiféle mszp-s barátkozással, szóval ettől biztosan nem kell félni.
A Fidesszel való barátkozás sem teljesen veszélytelen, de remélem az ország érdeke minden más ambíciót felülír.
7:46 du.
Ejjnye Csárli fiam.
TE csak ne próbálj a jövőbe látni.
A JOBBIK van annyira erkölcstelen a hatalom utáni kapparászásában, hogy mindennel megpróbálkozik.
7:50 de.
Charlie!
Szerintem is.
A Jobbik és a Fidesz egy párt különböző szekciói, ergo az ő koalíciójuk evidencia, mert
FIDESZ-JOBBIK EGYET AKAR,
ORBÁN VIKTOR LEGJOBB MAGYAR.
2:12 du.
charlie!
teljesen igaza van,én is ezt írtam!
2:50 du.
charlie!
Na voronyezs is egy klinikai eset….mi a JOBBIk -MSZP-ről írtunk,ő meg a Fidesszel hozza össze az előbbit….hát szerintem már teljesen
becsavarodtak,mi lesz még a választásokig?Na nem semmi,különösen,hogy őket szerintem sehol nem jegyzik,semmi nem múlik rajtuk!
Úgyis a normális többség dönt,amihez ők jóindulattal sem tartoznak.
Az sem normális,hogy egyeseknek a jobboldal-baloldal helyzete a legfontosabb az életében,még ünnepek alatt is,hát szánalmas!
4:01 du.
szerencsétlen geyza!
Én mindig is Boda Marcsi néven írtam,nem álnéven,nincs mit takargatnom….nevet sem változtattam,mint egyesek….ja és csupán véleményt írtam ,amihez jogom
van,nem észt osztottam,mivel azt nem lehet csak örökölni…..ami itt többeknek sajna nem sikerült,vagy nem volt kitől,nem szégyen csak kellemetlen!
5:39 du.
Barommarcsi:
MOST is „észt” osztottál :
************************
Marcsi
2016 március 28
4:01 du.
************************
Csak épp annyira primkó vagy hogy már észre sem veszed.
Jó lenne ha moderálnád magad kicsit.
1:13 du.
A KMH baloldali közvélemény-kutatókat szemlézget rendszeresen, ami szíve joga. De a szélesebb tájékozottsághoz itt egy mai kutatás az Iránytű Intézet felmérésével:
„A leginkább elutasított párt a Fidesz-KDNP 29%-kal, második az MSZP 19%-kal; a DK 14%-kal részesedik. A Jobbikkal szemben 9% elutasító, az LMP-vel szemben 2%.
……..
A másodpreferenciákat tekintve a Jobbik vezet a teljes népesség 13 százalékával, 9%-kal részesedik az LMP, 5%-kal az MSZP, 3%-kal a Fidesz-KDNP és a DK, 2%-kal az Együtt.
………..
A pártpreferenciákat tekintve a teljes felnőtt népesség körében a Fidesz-KDNP 24%-kal vezet, de támogatottsága jelentősen csökkent október óta. Második a Jobbik 14%-kal, a két jelentősebb baloldali formáció, az MSZP és a DK pedig 6, illetve 5%-on áll.
1:21 du.
Velem minden rendben,igyekszem a végsőkig visszafogni magam,amikor jellemtelen,modortalan ,(utóbbi enyhe kifejezés!) bunkó parasztok őrjöngenek,főleg egy senki!……csak azon csodálkozom,hogy egy „demokratikus”? hírlap nem érzi,hogy moderálni kellene(csak nem kizáró ok,hogy baloldali?…..)de sebaj,megsérteni nem tud egy elmebajos,csak magát és a fórumot még jobban lejáratni!Hajrá,csak így tovább!!!
1:33 du.
Gondolom a gazdag Kanadában még a jött-menteknek,kétes elemeknek… is telik gyógyszerre?
4:30 du.
Mandátumbecslést készített az Origó: több közvélemény-kutató legfrissebb adatait használták, és persze a listás eredményeket modellezték. A számolgatás végeredménye az lett, hogy ha most hétvégén lennének a következő parlamenti választások, akkor a Fidesz jó eséllyel indulna neki az újabb kétharmados ciklusnak.
Az Origó kalkulációja azt mutatja, hogy a négy intézetnél február-márciusban a Fidesz-KDNP összevont támogatottsága 46,75 százalék volt. Második helyen a Jobbik állt 20,25 százalékkal, majd a harmadik helyen az MSZP végzett 17 százalékkal. A Demokratikus Koalíció 6,5, az LMP 4,5, míg az Együtt 2 százalékot ért volna el. A becslésüket úgy készítették, hogy a baloldali pártok eredményeit összeadták (25,5 százalék), mivel nem tűnik valószínűnek, hogy a 2018-as választásnak külön-külön futnának neki – írják.
Mindezek alapján a Fidesz-KDNP 132, a közös baloldal 38, míg a Jobbik 29 mandátumot szerezne az új parlamentben – foglalja össze becslését az Origó.
10:38 du.
Marcsi
2016 március 29
1:33 du.
Igen , Kanadában mindenki kap ingyen gyógyszert és orvosi ellátást.
11:41 de.
Marcsi
2016 március 29
1:21 du.
Drága Naccsága!
Nem kell a műfelháborodás, el lehet tolni a háromkerekűt! Ha még nem vette volna észre ez a honlap nem méretes farú, okoskodó, szélsőjobbos őskeresztény menyecskéknek a pletykalapja!
2:09 du.
Figyelő!
Köszi a visszajelzést,de akkor nem értem,hogy geyza (meg még páran…)miért nem kapják
be?….
Bár mi „szegény” ország vagyunk,de a magukra és környezetükre veszélyes elemeket hatékony intézkedés,bejelentés után azért kivonják a forgalomból…….
Ami pedig Seres Róbertet illeti,nélküle is tudom (tudjuk egyre többen),hogy ez nem egy keresztény fórum,sőt még az sem jelent problémát,hogy esetleg baloldali,zsidó stb.nem vallási félórákra
alakultak,gondolom? a baj a hitelességgel,tárgyilagossággal,stílussal,intelligenciával,gyűlöl-ködéssel,intelligenciával,erőszakos térítéssel…stb van,meg minta fórum lenne….
5:29 du.
Marcsi
2016 március 30
2:09 du.
Köszönöm a megerősítést, mert nekem is egyre erősödött a gyanum hogy, ez a KMH erős hasonlóságot mutat a magyarországi Népszavával és az ATV-vel! A Geyza nevű díszpéldánnyal pedig megszakítom -egyelőre- a baráti kapcsolatot és minden ökörséget szívesen ráhagyok, mert áldott jó szivemmel megsajnáltam hogy, csak gyalázkodástól, rágalmazástól, nácizástól, öntelt kioktatástól, gyermeteg félremagyarázkodásoktól tud olyan örömöket szerezni önmagának, amiket egy normális ember egészséges, heteroszexuális nemi aktus alkalmával!
6:50 du.
Hála annak a Magasságosnak hogy végre leszakad rólam ez a Zsombika.
Már kezdtem azt hinni hogy életem végéig rámterheli a sajátos hasonlatait a szexualitása és a napi politikai problémák kölcsönhatásával kapcsolatban.
Amik persze egy átlagembert, mint engemet is például, cseppet sem érdekelnek.
6:54 du.
Ugy veszem észre hogy a sok nácinak meg Orb.fannak kissé savanyú a szőlő.
7:08 du.
Sereském!
NEMM engedem bántani Marcsi naccságát!!
1:
Ő, saját bevallása szerint ( márpedig ki tudná legjobban ha nem ő maga) egy igazi reinkarnációja a Claudia Cardinálénak.
2:
Aztán meg ő nem „műfelháborodik”, hanem súlyos igazságokat vág folyton a fejünkhöz.Ő egy igazi élő lelkiismeret !
Mert mi meg itten tévelygünk, mikor pedig minden oly eccerű. Csak követni kell(ene) értékes iránymutatásait.
3:
Megmég..mit is akartam?..na mindegy, majd még később kidomborítom erkölcsiségét , jóindulatát, okosságát , jóindulatát , okosságát, erkölcsiségét, okosságát, gát..ségét…tát..tomtom..hehh..
9:39 du.
A topik címéhez: Majd szóljatok, ha majd az MSZP olyan népszerű lesz, hogy a magyar nép rá is szavaz !
5:06 de.
Figyelő:
Kéretik NE nagyon gúnyolódni.
Eddig már háromszor voltak hatalmon, választási csalások nélkül, ellentétben imádottjaiddal akik törvénybe iktatták a választási csalásaikat.
Volt már az MSZP-nek kétharmadja is , mégsem tették vele tönkre az egész országot , imádottjaiddal ellentétben.
Úgyhogy nem nagyon tudható mit hoz a jövő.
Egyben biztosak lehetünk, a mai , megalkuvó hozzáállásukkal nem fognak sikert elérni.
Dehát láttunk már szélsőséges hullámzásokat az Angol munkáspárt esetében is ugyebár.
8:55 du.
Elnézést Géyza, de az országot már rég tönkretették, éppen a háromszoros hatalmuk alatt.
A Fidesznek már nincs mit „ellopnia”, mert már semmi sem maradt.
A választásokon képtelenség csalni, ezt csak a vesztessek állitják.
1:49 du.
Az mszp,mint – UTÓDPÁRT- jól ismeri mit követtek el az 50-es években,-csalásokban -Nagymenők.Azokat az időket bármikor vissza tudják hozni,benne van a lelkükben.
Akárhogy gondoljátok ezekből nem lesz liberális párt , meg liberális szemlélet náluk,dicső fényt lehet köréjük költeni.De még egyszer oda ne kerüljenek-mert akkor jön az újra felforgatás,meg megkeresik mit lehet még szétosztani,visszavenni és újraosztani önmaguk között.
a 100 év már elég volt belőlük.
Nagyon Üdvözlöm Tiszteletivel!