Nácizmussal harcolnak a fiatal magyar konzervatívok a „liberális” egyetemek ellen

2016 április 5 9:50 de.130 hozzászólás

A magyar Konzervatív Hallgatók Szövetsége (KHSZ) azért jött létre, hogy az európai oktatásban állítólag tomboló „liberális véleménydiktatúra” ellen harcoljanak Magyarországon. Egyben hangot adnának annak is, hogy elegük van abból, hogy liberálisok sokszor „lenácizzák” a jobboldali magyarokat. Éppen ezért biztosan csak posztmodern absztrakt performansznak tekinthetjük László Balázs – a fiatalok konzervatívok vezetőjének – fellépését tavaly októberben, a deklaráltan nyilas eszméjű Pax Hungarica rendezvényén. Az 1956-os megemlékezésen egy olasz fasiszta vendégszónok szavait fordította le magyarra László Balázs, aki egyébként a Pázmány Péter Katolikus Egyetem politológia hallgatója. A fiatal konzervatív az „imperialista kommunizmusról”  meg „a nemzetközi pénzügyi hatalomról” szóló olasz nyelvű beszéd tartalmát ismertette a helyi magyar résztvevőkkel és megjegyezte, hogy ez a sötét pénzügyi világhatalom ördögi terve, hogy kiírtsa az európai népek nemzeti öntudatát.

László Balázs (bal) a Pax Hungarica rendezvényén.

László Balázs (bal) a Pax Hungarica rendezvényén.

Az Átlátszó című honlap mutatta be László Balázs náci tevékenységét, miután Széles Gábor Magyar Hírlapja részletes interjút közölt a nemrég zászlót bontott szövetség vezetőjével. Még gyerekcipőben jár a KHSZ,  pusztán két vitaestet rendeztek és összesen 267-en  like-olták Facebook oldalukat. De úgy tűnik, kiemelt figyelmet fog kapni a szervezet a napokban. A Magyar Hírlapos interjún kívül, a Kossuth Rádió is riportot készített a szervezet vezetőjével és a HírTV-ben is jelentkezhetnek. Továbbá az RTL Klub is interjút készít. Nem mindennap fordul elő olyan, hogy egy ennyire kezdetleges diákszövetség ilyen bő megjelenési lehetőséget kap az országos médiában.

A Pax Hungarica – mely náci szervezettel László Balázs közösséget vállal – a következőképpen határozza meg tagságát:

„A Mozgalom felesküdött tagja csak és kizárólag gyakorló keresztény, a hungarizmus nemzetmeghatározása szerint a magyar nemzet tagjának tekinthető, 20. életévét betöltött hungarista elkötelezettségű személy lehet. A Mozgalom minden tagja a hagyományos hungarista eskü ünnepélyes letételével válik részévé a hungarista közösségnek. (…) Semmilyen formában nem vehető fel a Mozgalom tagjai közé, illetve – ha már felvételt nyert – onnan azonnali hatállyal eltávolítandó, akinél az alábbi kizáró körülmények közül csak egy is fennáll: cigány, zsidó, illetve nem europid származás és (…) homoszexualitás, család- és életellenes devianciák.”

Illusztráció a Pax Hungarica honlapján.

Illusztráció a Pax Hungarica honlapján.

A Konzervatív Hallgatók Szövetsége Facebook oldalán jelenik meg egy mondat, miszerint „nem egyszerű a konzervatívok élete,” hiszen oly gyakran nácizzák le őket Magyarországon. Azonban van egy angol mondás, amit most magyarra fordítok: ha úgy néz ki mint egy kacsa, úgy úszik mint egy kacsa, úgy hápog mint egy kacsa–akkor nagy valószínűséggel egy kacsával van dolgunk.”

László Balázs egy fiatal politológia hallgató a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Feltételezem, hogy hallott már korábban is a Vér és Becsületről, illetve annak utódszervezetéről, a Pax Hungaricaról. Továbbá feltételezem azt is, hogy tudja: ez a szervezet példaképként tekint Szálasi Ferencre, a hungarista mozgalomra, illetve mindazokra az erőkre, amelyek 600 ezer magyar állampolgár lemészárlását segítették elő. Ennek tudatában vállal közösséget a KHSZ elnöke azokkal, akik tömeggyilkosokat éltetnek.

A KHSZ a következőképpen határozza meg célkitűzését: „a Konzervatív Hallgatók Szövetsége egy hallgatói kezdeményezés, mely célul tűzte ki a jobboldali gondolatkör töretlen védelmét és képviseletét a felsőoktatás világában.” Úgy látszik , hogy a magyar jobboldali gondolatkör egyik karakterisztikája, hogy nem zárja ki soraiból azokat sem, akik Szálasi Ferencet, illetve a nyilas tömeggyilkosok örökségét szeretnék feltámasztani.

130 hozzászólás

  • Ez a mai magyar közbeszéd egyik legundorítóbb momentuma: konzervatívnak nevezik az egyértelműen náci pribékeket, ez már vetekszik a konzervatív fülke-forradalmárokkal! =))

  • agnoszkálok egy kicsit, jó? lászló balázs(2016)=orbánviktor(1988)
    valami bűzlik dániában??? egy frászt, levédia…don, ott de égig ér a bűze

  • hányan tanulnak politológiát arrafelé a dunatisza környékén? kérdésem az mire jó ha lediplomázták a végén? hol fog dolgozni és mit, hegeszteni nem tud, lemezlakatosnak nem jó kovács lehetne mert ha fejivel ráver az acélra az meggörbül, olyan szép feje van, és főleg a sérója, még egy kis bajuszka hiányzik róla (vagy még nem nől neki a szőre?)

    úgy kinézetre nagyon szeret hasonló korú és nemű egyedek között tartózkodni már az „illataik”-tól is felizgul…és milyen katonás hejre kis h….ó

  • ez a kis gőzfürdős tündérfiú hogyan viszonyulhat a segghajúak bandájához….konkurrencia vagy összeborulás: langymelegen

  • írtam neki anzixot a fácséján, olyan üde lap…és milyen szagos?

  • Jesszus, már azt hittem, rég kihaltak a Hungáristák…..

  • Nem nácik, csak keresztény magyar fiatalok, akik a többséget képviselik a kisebbségi, megtévesztett hőbörgő, bomlasztókivezényelt…hallgatókkal szemben!!!!!

  • Mikor szünik már ez meg magyarhonban?
    Ez a kettészakadás nagy méretű megnyilvánulása?
    Persze, ezt nem kéne még cikkekkel fokozni…

  • Kedves kommentelők, ahogy Chris is írja, hatalmas médiaszereplési lehetőséget kapott (na vajon miért?) ez a Síp utcában megszerkesztett csoportocska, ami bizonyosan megint félelmet kelt az erre fogékonyakban. Totál jelentéktelen, marginális marhaság az egész, de ugye mennyivel jobb ezzel foglalkozni a címlapokon, mint az MSZP pénztárnokával, aki százmilliókat síbolt ki felesége panamai offshore cégének. (szemforgató módon ma kirúgták Boldvait az MSZP-ből, mintha nem a megbízásukból lopná az adófizetők pénzét)
    ……
    Kedves Figyelő, sokadszorra írom, semmiféle kettészakadás nincs a politikai palettán, a konzervatív hazában gondolkodók soha nem látott többségben vannak destruktív pártocskákkal szemben.

  • Csárli baromságokat beszélsz.
    Akárcsak elvtársnőd, a Bolondmaris.
    Pillanatnyilag TI hungarószarháziak még igen csak távol vagytok a többségtől.

  • Sajnos, akkor a cikk csak egy szenzációt kereső írás volt.

  • Róna Gyuri
    2016 április 5
    10:01 de.
    Na és mi a véleményed az izraeli államsovinizmusról, az kosher?

  • Róna Gyuri
    2016 április 5
    10:01 de.
    Minden stimmel a bejegyzéseddel, de hungaroszarháziak helyett kibucszökevényeket is írhattál volna!

  • lektor
    2016 április 5
    3:50 du.

    Elnézést, ezt Geyzának szántam, bocs!

  • charlie!

    Örülök,hogy a kinti félrevezetetteket is tájékoztattad a baloldal
    hazugságairól…Nincs kettészakadás,csak normális és szavazó többség,meg kicsiny „selejtes” elenyésző kisebbség!!!!

  • Figyelő!

    ne aggódj,csak megint megpróbáltak félrevezetni,remélem sikertelenül
    és ismét szánalmasan,dühöngve,feleslegesen!

  • Katona Zsombor

    Ez a KHSZ valószínű provokáció vagy valami nagyonhülyegyerekek gyülekezete.

  • Ez a jelenség, és a körülötte kenődő mindenféle szólás igen jól mutatja azt a mérhetetlen politikai-filozófiai-társadalomelméleti kulturálatlanságot, ami a magyarságot manapság jellemzi.

    Nem akarok belefogni annak az intellektuális selejtözönnek a taglalásába, amit az mutat, amikor a sokféleképpen frusztrált figurák sanyarú helyzetük okát nem önmagukban keresik és találják, hanem csinált ellenségeikben. És hogy nagyobbat durranjon az indulat, elnevezik ezt az ellenséget fasisztának, nácinak, avagy kommunistának, bolseviknek. Persze úgy, hogy fogalmuk sincs ezeknek a szavaknak a valódi jelentéséről.

    Ez esetben nem tűnik ilyen súlyosnak a helyzet, hiszen csak a „konzervatív” – „liberális” szembenállásról szól a történet. Ráadásul egyetemi hallgatók nyüzsgése révén, amiről igazán tételezhetnénk valami kis eszet.

    Mégis, mit nyilatkozik a mozgalom egyik megmondója? ”Valóban csupán ellenpólus lennénk, ha semmi másról nem szólna az egész, mint a liberalizmus puszta tagadásáról. Mi azonban a saját értékrendünk fennmaradásáért szerveződünk, s ennek része a nemzettudat és a keresztény társadalmi tanítások.”

    Namost, aki csak egy csöppet is ismeri a liberalizmus eszmetörténetét és – akár hazai – nagy alakjait, annak tudnia kellene, hogy szerves része mind a nemzettudat, mind a keresztény „társadalmi tanítások” (bármi is legyen az). Vagyis, aki ezt nyilatkozta, az vagy mérhetetlenül tájékozatlan (egyetemi hallgatóval is megeshet gyakorta), vagy irdatlan nagyot hazudik. Hazug módon kisajátít olyan minőségeket és értékeket, amikkel más is rendelkezik. —-

    „Egy vérből vagyunk mi” – mondhatnák az orbánizmusnak, mert az is lenyúlta a „polgár”, a „nemzet”, a „keresztény” minősítéseket. Pedig……

  • A KHSZ és hasonló szervezetek sokat segítenek Orbánnak. Azzal, hogy Orbán tud rájuk mutogatni Nyugaton, hogy Látják, én ezektől a neonáciktól védem meg Magyarországot! Ezért tűrik meg Orbánt az Európai Néppártban,

    (na meg Merkel ellenfelei Orbántól várják a Bundesmutti leváltását.)

  • hazai lámpa

    nagy hülyeséget állitasz, de már ideje, hogy orvoshoz menj!

  • Figyelő
    2016 április 5
    7:15 du.

    Melyik a hülyeség, ha szabad kérdeznem?
    1. Orbán nem szélsőjobboldali.
    2. Megvéd minket a széljobbtól (amely szervezetek mindig sajátos koreográfia között bukkannak fel a magyar közéletben).

    Örömmel veszem, ha bármelyiket cáfolod. Merkel már hideglelést kap Orbántól, erről ma is megjelent egy német cikk. Abban Helmut Kohlt (és ápolóját) bírálják, hogy azért találkozik személyesen Orbánnal, hogy ezzel is bosszantsa Merkelt.

  • Merkel-tol pedig egesz Europa kap hideglelest, ahogy behivta az osszes emigranst.

  • Én meg Merkeltől kapok hideglelést!

  • Ezek a taknyos, Balázs László féle, zsibbadt agyu begolyózott újnyilasjóskák részére: 1945 Január első heteiben lehetett, Budapesten, a Vár oldalában levő házunk kapuja aljából néztem két embert a szembenlevő ház falára felfesteni hogy “KITARTÁS” “ÉLJEN SZÁLASI” …… ugye tudomásuk nélkül volt az a tény hogy a nagy nyilas nemzetvezető, Szálasi Ferenc, hazánk HUNGARISTA HADÚR-ja, ki megszegte a szent koronára tett eskűjét, ki az első dörrenésre megtömte zsebeit a magyar zsidó honfitársaitól lopott ékszerekkel, aztán illa berek, nádak, erek! – itt hagyott csapot – papot, HŰSÉG házát, a dögkeselyű ‘nyilas testvéreit’, Magyar honvédeket, engemet és családomat, és hazaáruló patkány módra kereket oldott. Meg sem állt a Tiroli hegyekig, és ott megjátszva a gazdag, Csekonics bárót csodálgatta a látványos tájképeket miközben én együtt a házbeli gyerekekkel, matracokkal betakarva lapítottunk a ház jéghideg szenes pincéjébe a bombázások alatt – rengett a föld, és potyogott ránk a vakolat.

    Most figyelj ide te takonygép Balázs László; hát nem sűl le arról a katolikus pofádról a bőr így megszégyeníteni hazánkat, hogy ezzel a újfasiszta/újnáci, értéktelen, szemét, korcs, atavisztikus nyilas eszméjű Pax Hungarica féregjeivel szövetkezel ? – összeesküdöztök hazánk és civilizáció ellen ?
    Szégyeld magad, te gané, te takony, te !

  • Rónai Gyuri 10,01:

    …… 100 % …… !

    .

  • Egyébként nem feltűnő?

    A x…y Katolikus Egyetem Politológiai Tanszéke.

    Itt a lényeg maga, a politikai katolicizmus szöge bújik ki a zsákból.

    .

  • Akárki és Figyelő:
    Naés neketek miközötök Merkelhez?
    Magyariba nem jöhet a kb 1300 darab „migráns” , akkor meg mit rinyáltok állandóan?

    Tán bízzátok a kérdést Merkelre és örvendezzetek hogy nem mondja azt hogy a magyariknak NINCS több pénz a német adófizetők zsebéből.

    Mert ha VALÓBAN rosszindulatú lenne, már régesrégen meglépte volna ezt. Megvan hozzá a hatalma és jelentős belpolitikai előnyt szerezne vele.

    Szaal lehet lepattanni a témáról.

  • Nem értem, mi a baj ezzel. Mindenfelé vannak a világon diák szervezetek, különféle nézet, profil stb. alapján. Ha van konzervatív is, az kit bánt?

    Nyomuljon inkább az LMBT lobbi?

  • Arch Stanton
    Rendkívül nagy baj van ezzel a szervezettel, – nem ismered a magyar történelmet ?
    Szervusztok, jó napot !

  • Ezért kell betiltani az egyetemeket!!! Azok mind a reakciósok, nácik fészkei! Tisztességes munkás dolgozik, nem tanul, nincs rá ideje! Marx is megmondta és igaza is volt… főleg ezek után.

  • Antifasiszta:
    Állítsátok meg a Világot !
    Ki akarok szállni !

  • Különben MArx ilyen baromságot nem mondott.

  • Figyelő
    2016 április 5
    11:58 du.

    Ha valaki Orbánra mondja ugyanezt, hogy sok magyar utálja, akkor ti azzal jöttök rögtön, hogy megszavazták a választók! 🙂

  • antifasiszta
    2016 április 6
    11:38 de.

    Azokat a kancellárokat tényleg jól ráültették az autonóm egyetemek fejére! Mondjuk Klinghammer és Palkovics-féle fidesz katonáktól ne várjál túl sokat …

  • Arch Stanton

    2016 április 6
    11:15 de.
    Mennyire igaza van!

  • geyza nyugodj le szépen…az adósságot visszafizettük(amit Gyurcsányéknak köszönhetünk,államcsőd szélére sodorták az országot…)mostanság ha baj lenne máshonnan is lehet kölcsön kérni,mint az EU és méghozzá kedvezőbb feltételek mellett,(keleti nyitás)valamint
    megszorítások,belügyekbe történő belepofázás nélkül,mivel jogunk van hozzá akkor is,ha ez a libsiknek nem tetszik,tehetnek egy nagy szívességet….de jobb ha hallgatnak…..Egyébként minden ellenkező rémhír ellenére stabil a gazdaság és csökkent az infláció…
    Különben PITYI PALKÓ-nak őszinte részvétünk(a többes szám nem véletlen…)hogy olyan kritikus állapotban van,mint szerencsétlen geyza……

  • Marcsa:
    Ismét egetverő baromságot írtál ide.
    De ne várd el hogy huszonharmadszor is részletezzem.
    Érd be azzal hogy tudunk róla hogy hazudsz megállás nélkül.

    Csak az nem világos hogy miért nekem adresszálod a hazudozásaidat, mikor pontosan tisztában vagy vele hogy én meg tudom az igazságot?

    Hacsak az nem hogy a nevemet használod fel, hogy terjesszed az ócska állami propagandádat.
    Ez esetben viszont ne csodálkozz azon ha picurit neheztelek rád idióta nöszemély.

  • Ja egyébként a lényeg: a diákszervezet nem náci,csak normális magyar fiatalokból áll,minden ellenkező híresztelés ellenére…..a vezetőjük László Balázs sem a Pax Hungáriának,sem más politikai csoportosulásnak nem tagja,csak normális magyar fiatal,a konzervatív Hallgatók Szövetségének elnöke!
    A szánalmas baloldali ellenzéki rágalmakra semmilyen bizonyíték nincs,csak legfeljebb annyi,hogy aki nem komcsi,vagy a liberálisok által befolyásolt kivezényelt… fiatal, az mind náci,szélsőséges….
    Na ezt a többség nem veszi be!

  • leguan

    2016 április 5
    5:24 du.
    Elnézést, de nekem más a tapasztalatom, nem csak magyar szempontból, hanem nezetközileg is.
    A liberális filózófia lényege: nyílt, új eszméket befogadó, engedékeny,bőkezű, internacionális inkább,mint hazafias, elnéző hibákikkal szemben stb.
    A konzervatív pedig: ragaszkodik a hagyományokhoz, tradiciókhoz, vallásos, hazaszerető, szigorú és nem szórja oknélkűl a pénzt,jó üzletember.

  • Idióta nőszemély újab hazugsága:
    ” Csökkent az infláció”
    Hát kérem. Ezt azé bontsuk ki kissé.
    Azt mondták tavaly, bele az arcunkba, hogy a hazai inflávió 1,4 % (ami azért eléggé nevetséges ) és ezért emelik az infláció felett 0,2 % (!!!) -al a nyugdijakat !
    Közben tavaly az élelmiszer-árak cirka 20 %-al emelkedtek.

    De térjünk át a mostani évre.
    A TESCO-ban az első negyed évben kereken 5 %.-al emelkedetek a tej-árak.
    Ez megfelel az éves kb 20 %.-nak.

    Aki mást mond az vagy hazudik vagy festi magát.
    (Marcsa esetében mindkét variáció fennforogni látszik.)

  • hazai lámpa,
    valóban Merkelt is megválasztotta a német nép, de nem fogja legközelebb!

  • Na antifasiszta meg
    egy újabb szerencsétlen klinikai eset,legalábbis a beírását olvasva!
    Látszik,hogy ő sem tanult…mint geyza párttársa,Marxra való hivatkozása meg egyenesen az „állapotát” mutatja!

  • Brainless Marcsa:
    A mai magyar fiatalság ( a felmérések szerint ) alapból Jobbikos, vagyis nyilaspárti.
    Összehordhatsz te itt bármekkora kazal hazugságot, ezeket az adatokat a Kormányközeli közvéleménykutató intézetek gyűjtik be és teszik közhirré.
    Persze te ezekről mit se tudsz mert a hülye televízióddal élsz szimbiózisban, naponta sok szép filmet nézel meg.
    Egyáltalán tudod mit jelent az a szó hogy „szimbiózis” ?

  • Arch Stanton:Látom szeretsz relativizálni
    ******************
    Arch Stanton
    2016 április 6
    11:15 de.
    *****************

  • Géjza, ne haragudj, de nincs igazad! A magyar állam az adósságokat visszafizette, ÍGY senki sem hazudott!
    Én értem azt is hogy nehéz elfogadni, de ez az igazság!

  • Pityi Palko

    2016 április 6
    4:02 de.
    Nem ismerem ezt a bizonyos embert aki a PAX Huraciában van, de szerintem semmi köze sincs Szálasi Ferenchez!
    Őt már 70 éve felakasztották!
    Jó volna kicsit csillapodni.
    T.i. a náci uralom akkoriben eltűnt és se nyoma, se híre a náciknak! Ne fessünk ördörögöt a falra, kérem!.

  • Katona Zsombor

    Figyelő
    2016 április 6
    5:16 du.
    Sajnos Neked nincs igazad, mert az adósságot újabb hitelből fizették vissza, ami újabb adósságot generált!

  • Figyelő!
    Igy igaz visszafizettük az adósságot, amit a szocik csináltak!!
    Ez piszkálja a csőrüket és ennek ellenére működik az ország!

    geyza se írni,se olvasni,se értelmezni nem tud az állapota miatt,”információit”…meg a többséggel szemben nem hiteles,hanem
    kétes és el nem fogadható szélsőséges,hazug baloldali nem hivatalos forrásból szerzi,ami nem számít,mint ő sem!

    Ilyen egyszerű,hagy beszéljen a szerencsétlen(kár,hogy nem csak magában teszi és halkan..)időnként már a sajátjai is próbálják leállítani,sajnos sikertelenül,ez van…!!!

  • Marcsi
    2016 április 6
    4:39 du.

    Varga Mihály talán a saját pénzéből fizette vissza az államadósságot? Mert körülbelül úgy jelentette be a nagy hírt, mint ha foltozott könyökű zakóban állna a pulpituson, és három éve zsíros kenyeret eszik lilahagymával, hogy ezzel is spóroljon az országnak!

    Már száz éve megírta egy magyar közgazdász, hogy aki ész nélkül takarékoskodik, az a végén rosszabbul jár, mint aki ésszel hitelt vesz fel. Aki nem költ gyógyszerre meg kultúrára, az előbb-utóbb megbetegszik és eltompul. Stadionokra jut pénz, de némelyik szakrendelésre fél évet is várni kell a tömegeknek? Meghalnak emberek csak azért, mert a kórház jobban jár anyagilag, ha a rákosokat nem műtik, hanem kemózzák, sugarazzák értelmetlenül.

  • Figyelő
    2016 április 6
    4:58 du.

    Szerinted Orbánt megválasztják?

  • Marcsi
    2016 április 6
    4:53 du.

    Nem nácik valóban, hanem hungaristák. Ezt az irányzatot a félig örmény származású Szálasi Ferenc alapította, és a fasiszta mintát koppintotta: hűség a Vezérhez, faji alapon szerveződő nemzetközösség, az állam teljhatalma a gazdaságban és a társadalomban.

  • @marcsi veled vitázni olyan mint lóval hegedűlni és balettozni

  • KORDON BLUED
    2016 április 6
    6:37 de.

    Hivatalosan biztos nem köthető a KHSZ a Pázmányhoz, bár gondolom mind az öt tag és a vezetőjük is ott tanul. 🙂 A pázmányos diákok közt biztos van sok normális is, és nem hiszem, hogy az alma (mater) is férges lenne.

    Érdekességképp írom, hogy pl. a Jobbik egyenesen az ELTE-ről indult, egy MIÉP-es HÖK-elnök szervezésében.

  • charlie
    2016 április 5
    1:24 du.

    A fideszes fogorvost valahogy kifelejtetted az offshore botrány kapcsán!

  • Figyelő
    2016 április 6
    4:56 du.

    Mi a helyzet a liberális konzervatívokkal és a konzervatív liberálisokkal? Mert ilyenek is vannak.

    A fenti KHSZ valószínű egyik sem, mivel feltehetően radikális konzervatívnak vallják magukat. A radikális jobbosok nem ragaszkodnak a hagyományokhoz és a fennálló társadalmi rendszerhez, a szabályok megváltoztatásával akarják megoldani a társadalmi problémákat.

  • leguan
    2016 április 5
    5:24 du.

    Még ha csak arról lenne szó, hogy a magyarok műveletlenek! Azt kell megnézni, hogy a politikai elit mit művel az eszmék területén! Úgy adják-veszik a politikai termékeket, mint a kínai piacon az Adidan mackófölsőt ócó áron.

    Mit tanulnak pl. a tizedikes diákok a fidesz által kötelezően bevezetett Kísérleti törikönyből? A 19. század első felében a rohatt liberálisok korlátozni akarták az általános választójogot, mert csak az okos, módos polgárok tudnak szerintük normálisan szavazni. Ellenben a hős konzervatívok fontolva harcoltak a cúnya „ókonzervatív Metternich-el, aki nem engedte, hogy a jó császárok megváltoztassák az elmaradott társadalmat.

    A nacionalisták Napóleon miatt ébredtek rá a nemzetük fontosságára, nem a jóságos katolikus uralkodók elnyomása miatt. Legalábbis a fidesz alternatív történetében.

    Ehhez képest valóban eltörpül, hogy a fatökű ballib oldal nem képes elmagyarázni a közvéleménynek, hogy manapság a liberális demokrácia Nyugaton alapvetés, mint pl. a relativitáselmélet vagy a kovalens kötés. Aki azt támadja, az olyan a Bundesmutti szemében, mintha bicskával enné a plutóniumot vagy ilyesmi. A másik dolog, hogy ma a világ nem egypólusú az USA vezérhajójával, hanem több pólus van, mint pl. a kínai kapitalizmus és a putyini demokrácia.

  • a liberálfasizmussal szemben bármely eszközzel kötelezően fel kell lépni, hogy megvédjük a demokráciát. S ez az eszköz bármi lehet, mert a mai lieralizmusnál nincs nagyobb veszély egy szabad eszméjű nemzetállam számára.

  • Nonszensz!

    Valami vagy konzervatív, vagy radikális… A kettő együtt nem stimmel, mintha azt mondanám; p o é t a l e l k ű . h i é n a 🙁

    .

  • Figyelő:
    A hazai államadósság csak pár nyomoeúságos százalékkel lett kevesebb ahhoz képest amikor Orb. nagy dérrel-dúrral bejelentette az „államadósság elleni harcot”.
    Ezek a hivatalkos magyar adatok.

    Bármit is hamukázik itten összevissza a Ló Mária.

    Kérdés: Nem tökmindegy hogy kinek tatozunk?
    Az IMF- nek ( kb.3-4 % kamattal) vagy pediglen külföldi magánbefektetőknek? ( kb 7-9 időnként volt hogy 11 % kamattal) ?

    Összegezve: Hiába csökkent az államadósság egy kevéssel, a kamatterhek ellensúlyozzák .
    Képzeld el: beadták az Istenadta népnek rádióban tévében, (nem szószerint hanem RÁUTALÓ szó-szerkesztéssel) hogyha pl. 7%-os hozamra helyezünk ki papírokat az Tőzsdére, az nagyon jó nekünk. A sok magyari pedig bólogatott hogy hát valóban, a 7 % HOZAM az már szép kis summa , nyereség MINEKÜNK !!
    Merhogy elfelejtették hozzátenni hogy az nem nekünk hanem a kölcsonadónak a nyeresége, szemben az IMF 3-4 % .-os nyereségével.

    Figyelő: A számmágia mindig is erősségük volt . A szómágiával együtt.

    TI meg szépen beszopjátok a mákonyt ezzel az Akivával együtt.
    Ló Máriát nem említem, mert ő nem normális.

  • Rodeo36:
    hehehehehehe kérdés hogyan lehet meggyantázni a lovat…pardon…a Ló Máriát , hogy daloljon mint egy Stradivári, mikor rájanyomják a vonyót.

    Mer ugye..nagy önfeláldozás kell ahhoz hogy bárki is odáig vetemedjen.

    Esetleg talán a ló?
    ( Sűrű gyantát ad, főleg a tenyésztelepen nevelkedett fajta.Régi hortobágyi TSZ-tagok mondják, kik ott dolgoztak.)
    Persze csak ha a Mária el tud érni nála valamit
    (mármint a lónál), amennyire ki van éhezve minden megeshet !

  • Rodeo36:
    TE művészlélek vagy és én is !
    Megihlettél.
    Elkövettem egy kisebb balladát, íme :

    Mikor lovam nagyot bólint,
    Akkor hátul jön a lófing.

  • KORDON BLŐD!

    Azért ilyen „poétalelkű hiénák” sajnos léteztek
    – többek közt Nyírő József és Vass Albert nyilastestvérek személyében.
    Ők is sötét, gyilkos „paxhungaristák” voltak, akik szóval is gyilkoltak… Nem véletlen, példaképei a maiaknak – bár utóbbiak reméljük nem jutnak el a manualitásig, illetve a tépőfogaik kipróbálásáig…

    Az egyik ilyen náci hiéna hamvainak [egy aktatáska hamu formájában] temetését éppen a „tisztelt ház” zsírosbajszú házmestere Kövér László paxhungarológus, Mo. miniszterelnökének a legjobb barátja szorgalmazta és intézte. Ha nem tudnánk, hogy mily sanda politikai szándéktól indíttatva, hát még azt is mondanám, hogy komikus, morbid körülmények között…

    .

  • Hazai Lámpa! /6,42

    Sajnos a féreg nem esik messze az almától.

    Szinte szervesen hozzá tartozik sőt, előbb még benne nevelkedik, majd a vizsgák után majd, színes, jól hangzó politológus [„elemző”] pillangónak álcázva kiröppenjen, hogy aztán az almába (materbe) ismét belepetézve tovább és egyre csak pusztítsa a már amúgyis legyengült társadalmat…

  • @hazailámpa a 08:11 -esedhez mit szettél? kű’dhetnél belőle, kíváló lényeglátásos pálesz lehet…sohasem teszem a kávét a billentyűzet közelébe, és ha olvasok nem iszok kávét, úgyhogy a billentyűzetem is megússza…némely egyedekbe kár a humor még ha baltába is van ásztatva akkor is…a marcsifélék azok annyira gyökerek, hogy a gyökérnyűvő is elkerüli őket

    csak így tovább felderítetted (na nem Kazohíniát) hanem a napomat

  • Az ember esze megáll !
    Valóban visszafizetjük az IMF hitelt, de a sokkal drágább piaci kölcsönökből, ez nem tűnik fel senkinek ?
    A manyup ellopása és a majd 40 féle új adó beszedése ugyan mire ment el ? Stadionokra és a visszacsurgatott jattra ? Offshore cégekről meg ne is beszéljünk, mert az az 1 panamai iroda nem ügy…)))
    Majd ha a többi is sorra kerül, na akkor nézünk majd nagyokat.
    Szervusztok, jó napot !

  • @geyza a zeposzod nagyon rövid, nem éri el a GYantás LÓM a Rcsi ingerküszöbét, fgél métert még kölccsél hozzé, az talán beér odáig, hogy csiklandozza…csodás ez a levédia…di történelem, naponta szebb lesz de ha szebb nem is egyre szinesebb, tele csákókkal, tollas kalpagokkal, feszos huszárnadrágokkal, laggdzsizmákkal, és kacagány (az a kék arany brokát nyúlprémmel) és röhögény (az borvörös ezüsttel jó kiverve és lófarokszőrrel)
    vidám dolgok ezek, és akkor még ez a langymeleg lászló balázska amint assziszi pedig már a frizőrjén is láccik, hogy milyen beütései voltak a gőzben

    szép kis hazai, fel van eléggé füstölve mert ha nem megpenészedik

  • Aki náci, az takarodjon, ez a lényeg!

    Nem kellenek klerikálfasiszták, se Orbán, sem konzervatív nyilasok! Aki a pápát, a fideszt, vagy László Balázst támogatja (akár kussolással) az mind összeszűri a levet ezekkel…

    Mellesleg ilyen, hogy pax hungarica mozgalom, akik nyíltan nácik, működhet? Állandóan a zsidók kiírtásáról értekeznek, a pápista adminsiztráció támogatásával! kíváncsi vagyok, azért mennyire nyúlnak mélyre a gyökerek… Csak nem a pax hungarica adja a fidesz-jobbik szellemi hátterét is? Milyen összefonodások vannak Orbán és a pax-vezér, Domokos közt? Habonyt ismerjük… De ezek hogyan létezhetnek? Ez a gyanús. Éles fegyverekkel gyakorlatoznak, a TEK nem szól közbe? Csak nem a TEK tart nekik képzést, állami pénzből?

    Jól készüljünk fel, mert ezek a pax nyilasok már lehet, hogy ott vannak mindenhol. Először az egyetemek, aztán a kórházak, hivatalok… stb stb Valahogy így ment ez a gestapoval is! Ki tudja… Csak néhány bátor és Viktor meg László Balázs független újságíró kéne, aki nem félti életét. fel kell deríteni a nyilas hálózatot, mielőtt ismét Dunába lövik hazánk legjobbjait… mielőtt még nem késő!!!!

  • még még a másik… snekinek enm tűnt fel, hogy OLASZ szónok volt??? Fasiszta, nem titkoltan, mint 80 éve a jó Itáliában… Mussolini?! Nem tűnt fel senkinek? Németországban a menekülteket ölik, befogadóközpontokat gyújtogatnak, segítőket bántalmaznak, ezek tények. Itt lesz az új háromhatalmi egyezmény? Magyraország-Olaszország-Németország… De már a ruszkik is velük vannak, olajmilliárdos oligarchák támogatják ezt. A Fidesz-Jobbik lopja a pénzt, lopja az adónkat. A pax-nyilasok miből élnek??? Orosz pénzből? Putyin rubelek gurulnak zsebükbe, majd felfegyverkezve nyíltan színtvallanak, Orbán-Vona segítségével.

    A kerítés egy dolog. De félek, megint táborba kerülnek a tisztességes baloldali emberek, akiket Gyurcsány és a többi álbaloldali, pszeudonáci hagyott növekedni. Ennyi!!

    Kapjatok észbe!!!

  • Voronyezském.
    ANNYIRA rébuszokban írsz..
    Kifejthetnéd kicsit bővebben ezt az aktatáskában leszállított urna kérdését, had okuljon itten az ártatlan fiatalság.
    Hogy mikre nem képes a hazai mélymagyaros-csavaros ihlet.

  • Marcsa,
    a mi házunkban nem volt szabad szóba állni a cseléd eszű szukákkal. Azóta megvénültetek és megszegve a családi törvényeket,legyintek egyet és nem szóba állásként és nem vita tárgyát képezve csak annyit,hogy”bolond lukból- bolond szél fúj”.Azt,hogy degenerált, lökött agyú ribi vagy bókként írom.Néped legaljább selejtjei valamivel különbek nálad.

  • Rodeo36:
    Nem lehet.
    Ebbe a kétsoros balladába bele van írva 600 év történelme !
    Ez igy a teljes , akárcsak maga a Teremtés.

    Aszondod ” Kazohinia” ?
    Válaszom : 😀 😀

    ( Dejazzé barátok nemleszünk még vagy kétszáz évig.)

  • Tropával és hungarista nézeteivel szintén fel kell lépni, mert egy normális állam számára nincs nagyobb veszély a nemzeti sovinizmusnál.
    Emiatt Magyarország már elveszítette területeinek jelentős részét és más országoktól is zörnyű áldozatokat követelt ez a fajta idejétmúlt gondolkodásmód.

    Világ proletárjai egyesüljetek…helyett :
    Egyesüljünk kedves feleim a businessben és ha lehet akkor a fizetőeszközben is. Mert az a jó a korlátlan és szabad üzleteléshez.

    A Tropa-félék pedig mennyenek a francba , ki a gyepűre árvalányhajat termeszteni, de kinek adják majd el ?

  • Figyelő:
    Hazai Lámpa ABSZOLUTE helyesen látja a helyzetet a Jobbikkal és Európával kapcsolatban.
    Szerinted ugyan miért építette fel Orb. Vonát és a -mostanra kissé túl terebélyesedett- népizenekarát, ha nem azért hogy önmagát ellenpontozhassa vele, mint a ” szabadság és jog védelmezője” ?

    NE naívkodj,. ahhoz már felnőtt vagy.
    Minket meg ne nézz gyereknek.

  • Géyza, szerintem Ti vagytok gyerekesek. Ti láttok mindenben krampuszt, nácit, ellenséget, aki nem baloldali.

  • Figyelő:
    Szerintem meg te vagy a gyerekes.(infantilis)

  • Akkor quittek vagyunk.

  • rodeo36
    2016 április 7
    7:07 de.

    Van más is. A Történelem Tanárok Egylete folyamatosan elemzi, hogy miket írnak a tanulóifjúságnak a kötelezően választható tankönyvekbe. Pl. Marx el akarta törölni az államhatalmat, több millió ember haláláért felelős stb.

  • Még utólag megemliteném a magyarországi beíróknak, hogy Chris, a kanadai egyetemistákról írt.

  • Figyelő!

    Pártoktól független új konzervatív csoport,semmi közük a nácikhoz,mint itt sok elmebeteg állítja…..megint elborult az agyuk,Pityi Palkó új taggal az élen!!(észben,közönségességben is
    hasonlítanak)

  • Marcsi
    2016 április 7
    1:55 du.

    Honnan tudod, ha szabad kérdeznem? Ott voltál egy rendezvényükön, ismered valamelyik tagot?

  • Marcsi

    Nem nézlek nagy államháztartási szakértőnek, ezért ezt a beírásod: „….Gyurcsányéknak köszönhetünk,államcsőd szélére sodorták az országot…” —- nem saját véleményednek tekintem, hanem az orbánizmus kedvenc mantrája sima átvételének. Ezért nem veled vitázva, csakis Orbán miniszterelnök úr igazmondásai iránti határtalan tiszteletem tanúbizonyságaként ideidézem, amit Ő (vagyis Vezéred) 2010.07.23.-án, Kálmán Olgánál az Egyenes beszéd adásában mondott:

    „…a magyar gazdaság, és különösen a magyar pénzügyi mutatók, azok az Európai Unió legtöbb államánál sokkal jobb állapotban vannak. Még a legfájóbb dolog, az államadósság mértéke, ami olyan 80 % körül van, és szerintem nagyon magas, még az is inkább csak egy európai középmezőnynek számít. Tehát – hogy mondjam – nem a…, nem egy abszolút ponthoz kell viszonyítanunk, hanem az európai gazdaságokban, gazdaságok körében kell elfoglalnunk egy jó pozíciót. Az európai gazdaságok körében a magyar gazdaság pozíciója jelenleg jó. Egy gyengeségünk van , az a legfájóbb, ez pedig a növekedés alacsony volta… „

    Vagyis igen-igen messze voltunk a csődtől, „Gyurcsányék” az európai átlagnál magasabb szinten adták át az országot.

    Csak nem vitatkozol Orbán Viktorral? (Abban csak Gyurcsány a jó !)

  • Úgy látom a szövegekből : aki nem náci az : liberálnáci,leninfius beütéssel és csegevarás elképzelésekkel.Aki nem így akar gondolkodni az : náci.Annyiszor mondjátok,hogy már sokan dicséretnek fogják venni,amit csináltok ezzel a ” nácizmusnak” nevezett valamivel az nem tiszta gondolkodást feltételez.Fejetekben az egész világ náci 1,náci 2,náci 3 …..stb.és legvégül liberálnáci,a kettő ugyanaz.punktum.

  • A másik dolog a legvalószínűbb : a vissza fizetett hitelt annak idején lehet,hogy a fidesz vette fel,csak most az mszp fizette vissza,csak az egyezség szerint a fidesz miniszterének kellett bejelenteni,hogy vissza lett fizetve,mert gyuriferi nem merte vállalni a bejelentést,mert orvosilag engedélyezetten távol van.
    Lehet hogy ez az igazság???

    Üdvözlöm a tisztelteket!

  • hazai lámpa

    Nem csoda, hogy a „fatökű ellenzék” nem tudja elmagyarázni a népfenségnek a liberalizmus valós mibenlévőségét.

    Egyrészt a „liberális” minősítés lejáratásában ellenfelei nem az értelmezést, hanem az érzelmi-indulati gyűlöletképzést alkalmazták. Liberális ugyebár, aki elterjesztené a buziházasságot, a kábítószerfogyasztást, a gyilkosok börtönbeli tévés magánlakosztályát, a micisapkás koronát….. stb. Ez ellen nem lehet elmesélni, hogy a liberalizmus hogyan alakult ki az európai felvilágosodás nagyszerű szellemtörténeti kohójában.

    Másrészt a „liberális” minősítés lejáratásában (a hazaiban) jócskán beletartották a vasukat a tűzbe azok, akik liberálisnak büszkélkedték magukat. Nem akarok parttalan vitákba bonyolódni itt, ezért nem említek személyeket, pártot, de annyira azért nem bírok a véremmel, hogy meg ne említsem pillanatnyi hazánk pillanatnyi liberálisát: a Fodor Gabit….

  • Leguan:
    Arró nem is beszélve hogy nem a Gyurcsáiék vették fel a jelentős összeget az IMF-tő hanem a Bajnai kormány és nem „majdnem államcsődöt idézve ezzel elő” hanem ezzel hárították el a majdenem-államcsődöt.

    Dehát az idióta Ló Mari erről vagy nem tud vagy tudatosan lehazud mindent. Én inkább utóbbira asszociálnék .

    Amikor azt mondta a Bajnai hogy ideiglenesen meg kell szüntetni a 13.-ik havi nyugdijjat , az akkori „konstruktív” ellenzék megint elkezdte összetrombitáni a híveket a Kormány újbóli „saját népére rontása” ellen , mire a Bajnai megmagyarázta hogy itt nem arról van szó hogy legyen e vagy ne legyen tizenharmadik havi nyögdíjj, hanem arról hogy egyáltalán legyen e nyugdíjj ? Különben is csak ideiglenes az intézkedés, amint a pénzügyek normalizálódnak, ismét megadják.

    Kedves Orb. és népizenekara: A pénzügyi helyzet régesrégen normalizálódott, Magyarorsztág jobban teljesít.
    Holvanhát akkor a 13.-ik havi nyugdíjj, aminek megvonása ellen annyira tetszettek tiltakozni ?

  • Totkám: egyre mélyebbre sűlyedsz a saját hülyeségeidbe.

  • leguan!

    te hol élsz,mindenki tudja a szocik be is ismerték Gyurcsány ill.Bajnai maga is,hogy államcsőd szlélén állt az ország,Gyurcsány maga nyilatkozott a tegnap a TV-ben,egyenes adásban ,hogy milyen ügyes…volt,és a vele szembeni szimpátiának köszönheti,hogy soron kívűl kölcsön kaptak az IMF-től!!!!!
    Most mindent visszafizettünk és nincs csődben az ország!!!
    Hol élsz,ha kint akkor nagyon tájékozatlan vagy,de a ha itthon akkor egyenesen hazugságot írtál,Bajnai is elismerte nem is vállalta tovább a hazugságot,meg a kormányzást.
    Előbb gondolkozni,aztán olyat nem írni, ami rögtön,tényekkel cáfolható!!!!!!TV,napilapok egyenes adásban riportok!!!
    Szánalmas a dolog!!!

  • Leguan:
    Kár volt ezt a Fodor nevű Gábort felemlegetned.
    Pedig egész jó napom volt. Eddig .

  • Hazai Lámpa:
    Aszondod ” nem nácik hanem Hungaristák”
    De akkor miért Hitler utánzóval vonulnak, miért nem a Szálasit viszik körbe mint egy véres kardot?

    http://fideszfigyelo.blog.hu/2013/03/29/a_jobbik_nem_naci_csak_hitlert_elteti

  • leguan!

    Egyébként a hozzászólásod „mellesleg” egyáltalán nem kapcsolódik a cikkhez.
    Amúgy miért ne alakíthatnának szervezetet konzervatív fiatalok,csak nem akadály,hogy keresztények? és ezt minden antiszemitizmus nélkül mondom,ők vannak itthon többségben ,akár tetszik akár nem…..ennek ellenére senki nem bántja a más vallású fiatalokat,se az időseket,(ezt mindenki tudja!)ugyanis nem a vallással,hanem a hitelességgel..uszítással,meg az itt hangoztatott „álliberalizmussal” van a gond!…..

  • leguan
    2016 április 7
    2:48 du.

    Orbánnak az a Finkelstein ad tanácsokat, aki zsidó származású és melegházasságban él. Úgy tudom ezt a gyűlöletmenedzsert az USA-ban már semmibe se nézik, mert rég kiismerték a praktikáit. Az a módszere, hogy tegyél bele egy csipet igazságot is, amikor ordasat hazudsz. Takony Árpi a legjobb magyar tanítványa, mint Rákosi Sztálin elvtársnak.

    Ezzel a béna ballib ellenzék azt a „módszert” szegezi szembe, hogy bármit mond Orbán, azonnal éktelen rikácsolásba kezdnek, és hazugot kiáltanak. Nem vagyok marketinges, de kétlem, hogy ez lenne a helyes visszavágás.

  • Geyza
    2016 április 7
    3:24 du.

    Itt fölül valami Pax Hungaricáról van szó, azokra írtam.

  • Marcsi

    Leírtam Orbán vallomását. Amihez nem szóltál. Nyilván nem tudtál szólni, helyette kented volna el ezt a kényes témát. — Így beszélgetésünknek értelmét nem látom a továbbiakban…. Ha már időt töltök, azt értelmesebben szeretném….

  • Gézuka!
    Én még nem süllyedtem sehova.De valószínű ha sor kerülne rá :–nem is tudnék mert mélyen ott vagy előttem.!!

  • Kedves gézuka !
    Nem a hitel felvételével okoztak majdnemállamcsődöt,hanem amit előtte műveltek az országban,és ezért kellett fellvenniük a hitelt ,hogy nehogy bekövetkezzen.A dolgokat kiforgattad.
    Az meg külön öröm,hogy a táncikáló gyuriferi-nek nyugaton ilyen hatalmas ismeretsége volt-csupa öröm.Dehát ezen ne csodálkozz—akik a hitelt adták—minimum azok akik a háttérből irányították–mind liberálisok voltak,ma is azok osztják a pénzt.Nyilván befolyásolni szeretnének!
    Most szintén mélységes nagy tisztelettel üdvözöllek!!

  • @leguan… nagy hiba volt nem legelsőre bedobni ezt a @marcsinak, ilyenkor szokott légnemüvé válni, és akkor nem kellene a sok baromságot amit összehord itt olvasni, bár eddig sem volt kötelező a marcsi összes

  • Marcsi
    2016 április 7
    3:05 du.

    Bajnait mennyit támadták azzal, hogy a Wallis cégcsoport nevében libázott. Orbán ma puszipajtás a Wallis cégcsoport hazai befektetőivel …

  • leguán!Így is több időt töltök itt,mint érdemes,lehet.hogy a vallomást…nem olvasta(kérdés honnan származik)ugyanis más hasznosabb,hitelesebb és érdekesebb fórumokat is látogatok,meg
    olvasok,Tv-zek.
    Azt viszont a cikkel kapcsolatban megjegyezném,miért nem alkothatnak a konzervatív „uram bocsá…” fiatalok szervezetet(csak mert keresztények még nem nácik…!)ha a baloldal által ok nélkül feltüzelt fiatalok a Kossuth téren ordítozva „ecsetelik” a szörnyű magyar oktatás helyzetét(olyanok akik nem is állami iskolába járnak,hanem alapítványiba…?)Pukli tanár úrral az élen,akinek az iskolájából sorra mennek el a tanárok,mivel tanítás helyett dühöngve politizál,terrorizálja a tanárokat!
    Egyenes adás,nyilatkozat,név,arc a TV-ben,na ez tényleg a cikkhez tartoziksosem állítottam,hogy mindent tudok(mint itt sok nagyképű)
    de tényeket és nem hazugságokat írok!!!!!

  • Na meg egyébként Pukli felmenői ÁVH-sok voltak,tesója meg börtönben…na ez is tény!

  • leguán!

    na elolvastam!Orbán ezt 2010-ben mondta és ugye ki is csinálta?
    Gyurcsányék,Bajnaiék……egyébként a nagyobb részét 2013-ban,a többit meg idén fizettük vissza részben az IMF-nek,részben az EU-nak.
    Újabba kölcsönt nem vettünk fel,de ha veszünk is szerencsére már van
    más keleti piac is,jó feltételekkel és nem az IMF-hez hasonló
    az ország függetlenségét korlátozó(belepofázó!)kitételekkel!!!!
    Lásd:Görögország…Na ez piszkálja sokak csőrét,mármint a baloldalét!!

  • Ló Mária:
    Akkora ló vagy mint ide Bábolna ezzel a Puklit lejáratni szándékozó beírásoddal.
    Honnan veszed hogy Pukli ÁVH-s volt és hogy a tesója sitten van ?
    Áruld már el gyorsan kitől hallottad mindezt ?

  • Ló Marijja:
    VAN fogalmad róla MENNYIRE el van ma adósodva Magyarország?
    Persze hogy nincs. Mert agyatlan vagy.

    Csak pár nyomorúságos százalékkal csökkent az államadósség az IMF-es időkhöz képest.
    Nem a „hazug baloldal” mondja , hanem a hazai összes hír-csatorna.
    Ezek kisanyám tények. Tagadhatod, de attól a tények még tények maradnak.

    Most két eset lehetséges:

    1 Vagy tudatosan hazudozol, akkor aljas vagy

    2 Nem tudsz róla mert a televíziódon csak csupa szép filmeket nézel /Forrásmunka:a TE korábbi beírásod/ és a hiradóknál másik szép filmre váltasz.
    Akkor meg egy TV-idióta vagy.

  • Kedves Gézuka !
    Itt találod meg hol is vannak a kisnyilasok,meg hova lettek valamikor,meg hol születtek ujjá : Tessék :

    „””1945 után, Rákosi és a Moszkvában képzett magyar kommunisták hazatérésekor a Magyar Kommunista Párt taglétszáma minimális volt, ezért a pártba fel kellett venniük egykori kisnyilasokat is….

    A nyilaskeresztes párt az 1939-es parlamenti választásokon a második legerősebb párttá vált. Több mint háromszázezer tagja volt, a magyar nemzetiszocialistákat majdnem egymilliós választói tömeg támogatta. Budapest munkások lakta kerületeiben minden harmadik szavazatot ők kapták.

    Az 1919 után illegálisan szervezkedő kommunista párt a szovjet megszállást megelőző időszakban csak néhány száz főből állt. A második világháború éveiben sokszor csak tucatnyi aktivistára számíthattak. Amikor a Vörös Hadsereg nyomában megindult a Magyar Kommunista Párt szervezése, döntő fontosságúvá vált a párt taglétszámának növelése. Miután a Magyar Kommunista Párt tagjai a háború befejezésének első pillanatától kezükbe kaparintották a belügyi és katonapolitikai nyomozó szervezeteket, hozzájutottak a nyilasok tagnyilvántartásához is. Ezt követően tömegesen léptek be a kommunista pártba olyanok, akiken „kisebb vagy nagyobb mértékben fogott az ellenforradalom és a fasizmus fertőző mételye” – ismerte el Rákosi Mátyás. A kommunista pártba felvett „kisnyilasoknak” nyilatkozniuk kellett arról, hogy mikor és mennyi ideig voltak a Nyilaskeresztes Párt tagjai, és arról, hogy tagságukat hibának minősítik, és azt jóvá kívánják tenni. Ezek a nyilatkozatok minden kétséget kizáróan alkalmasak voltak arra, hogy kitöltőiket megfélemlítsék és zsarolhassák. Később a kommunista párt igyekezett kompromittálódott tagjaitól megszabadulni. „””
    Tudod ez a párt a -jogutód pártnak az előde -, akik mindent hoztak magukkal,és majd itt is lehet , hogy beépítenek másokat önmagukba! nemde ?! Gondold végig.
    Úgy hogy ennyit arról,hogy kik is a nyilasok ,nácik
    ,ezek után nem sok szavad lehet , meg igazolódott,hogy aki ilyeneket mond az áll a legközelebb hozzájuk.
    Nyilván majd mondasz csúnyákat,ami rögtön visszaszáll reád !
    Nagyon üdvözleti tiszteletadással köszöntelek !

  • Totkám:

    Tiszteld a…

    /Részlet a „Aeroplanes!” c. hollywoodi örökzöldből/

  • Ha csúnyát mondtál,már vissza is szállt!

    A dolgok már csak így alakultak az életben-fájdalmas felismerés.Én sem tudtam eddig,de a tájékozódás használt.
    Pihentető üdvözlettel köszöntelek.

  • Tot kollega:
    Ebből a fuvallaltodból is kitűnik műveltséged roppant hiányossága.

  • Ja ! te már tudtad mindezt előtte !
    Akkor most már értem miért mást nácizol,meg nyilasozol mindig,jobb a másikra ráfogni.

  • Totkám:Blablah..

  • @tótika…
    ugye a zangol vicc: ha valami úgy úszik mint egy kacsa, úgy hápog mint egy kacsa és kacsacsőre van az nagy valószínűséggel kacsa!!!
    namost aki lászlóbalázs ingyenélő (ne térjünk el az adott napi szent evangéljomtól, jó?) és náci jelvényt hord, náci szövegeket szajkóz és szálassy ferencet meg horthy mestert ajnározza az nagy valószínűséggel náci azaz fasiszta és az összes hasonszőrű (ha van nekik szőrük, ha nincs mert kimilszung frizurájuk van és a bajuszuk sem nől még az meg a zorientálcságukat mutíttya nagyban)

    szép kis banda tem meg ugye totttttttt? maraggy is olyan is vagy

  • Ááá az nem úgy van.
    Ha valami úgy kacsázik mint egy kacsa, úgy hápog mint a kacsa, és bárgyú kacsa-arca van, az ló .

  • rodeo Magadról beszélsz,meg gézáról:!?
    Üdvözöllek

  • Figyelő!
    Nem értem a hozzászólásod…?a cikk az új magyar konzervatív egyetemistákról szól……?!én arra írtam észrevételt!

  • Hazai lámpa!

    Nos Bajnai libázott,ami tény,sokan öngyilkosok is lettek miatta (sokat hibázott..).míg Orbán ugye nem?
    Ezen nincs mit ragozni!

  • Marcsi, valóban tévedtem, későn jöttem rá!

  • Revideálom nézeteimet:

    Ha valami úgy kacsázik mint egy kacsa, úgy hápog mint a kacsa, és bárgyú kacsa-arca van, az Tót .

  • Ló Maris:
    Bajnaival kapcsolatos állításaid nettó hazugságok.
    Mint azt mindenki tudja, aki utánanézett.
    Belőled csak gyűlölet-hazugság dől.

  • MARCSI:
    nem válaszoltál hogy honnan tudod hogy Pukli egyik felmenője ÁVH-s volt és a testvére sitten csücsül, amikor megpróbáltad őt ezekkel itt lejáratni.

    Ezérthát én mondom meg:
    TŐLE MAGÁTÓL !

    Ő mondta el a médiában, hogy a magadfajta senmkik ne tudják ezzel lejáratni.
    Buktad (mint mindig) az okoskodást te idióta.

  • Igen, nagyon sok mindenhez szeretnék hozzászólni, ha azt megengedi az oldaluk.

  • geyza,se téged se Puklit nem lehet lejáratni,megteszitek ezt magatok is…..nem csak újságban(több újság)hanem TV-ben egyenes adásban
    nyilatkoztak tanárok (sokan kiléptek asz iskolából),hogy Pukli ősei
    szintjén van mint pedagógus,oktatás helyett politizál és aki netán
    tényleg tanítani akar,vagy más véleményen van,azt elüldözi……
    Tények!!!!!Tipikus komcsi,szoci hozzáállás,ismerjük a múltból is…de ma már ugye demokrácia lenne?…..

  • Gabor sagi!

    Ha elvakult netán gyűlölködő baloldali, akkor nyert ügye van…..,ha közönséges is lenne(gondolom nem..)akkor még inkább,de ha netán tényeken alapulva más véleményt nyilvánít és kulturáltan,értelmesen,akkor előbb csak lehülyézik,később már náci és fasiszta jelzőkkel illetik,itt ez a módi!!!!

  • Heheheheheeheeheeheheheheh
    Marcsi mint értelmes kulturált hozzászóló 😀 😀

    Itt egy közelmúltbéli alakítása Ostoba Marisnak,
    amikor is gyakorlatilag mindenkit elküld a fenébe aki mást mer mondani mint őkelme.
    Érdemes végignézni és jókat mulatani makacs, tyúkeszű igyekezetén, hogy meggyőzze a sokembert hogy ő az okosabb.

    http://kanadaihirlap.com/2014/11/15/elgurult-a-gyogyszere/

  • Na rodeo36-tal abban teljesen egyetértünk,hogy itt sokakkal nem érdemes vitázni,mert ugye a tények,tárgyilagosság, hitelesség,stílus
    terén nagy eltérések vannak,az intelligenciáról meg modorról már nem is beszélve…..azért szerencse,hogy az itteni elvakult baloldaliak
    között vannak fokozatok…..!
    Ismétlem egyesek szintje ….a vitát eleve ki is zárja,csupán hozzászólásról van szó!!!!!!!Remélem érthető?

  • leguán!

    Mindenki tudja itthon (még talán egy óvodás is…)hogy óriási hitelt vett fel Gyurcsány ill.Bajnai,mert a csőd szélén állt az ország!
    Ezt még ők sem tagadták,sőt párnapja maga Gyurcsány verte a mellét,hogy „jó kapcsolatai” lévén soron kívül és sokat kaptunk az
    EU-tól(mielőtt megbuktak!)
    Orbán egy csődöt vett át!
    Azt meg nem mondod komolyan,hogy „nem Orbán fizette vissza”na ez tényleg agyrém,a költségvetés természetesen és Gyurcsány is
    annak terhére vette fel,(próbáltak osztogatni,lyukakat betömni…)mégsem úszták meg a bukást és még így is kénytelenek voltak több dolgot visszavonni (pld.13 havi nyugdíj stb. ami választás előtti etetés volt)!

  • Marischka s Gelyzuka, bár nem vagytok a liblingjeim, de már kurvára unalmas az itteni enyelgésetek, azért hogy ne ezen a fórumon éljétek ki egymás iránti titkos vágyaitokat, most kedvezményesen ingyen adok át nektek egy ősi lengyel tanácsot: ha nem eteted a disznódat, éhenhal!

  • Seres Róbert,
    a tanácsod majdnem tökéletes,de én csak Geyzának adnám.A kukurikú agyú vénlányt hagyd kotkodácsolni a disznóólban.

  • Geyzám!

    Hát te tod mire is gondoltam, de tényleg nem mindenki tudhassa aztat, ja…

    Tehát amikor a Kövér házmester László fogta oszt bepakkolta a nyilas testvér Nyíró József hamujait egy kazetta típusú aktatáskába, majd kisietett a szomszédos Romániába, hogy ott aztat titokban eltemesse az általa nagy hazafinak titulált náci maradványait. Viszont a román rendőrség valahonnajt megérezvén a hullaszagot a nagybajszú házfelügyelő kocsija körül és kikutatták ámde az mán születésiné fogva is, lévén Ű nagyon ravaszparaszt, a kazettát valahogyan átpasszolta az őt kísérő másik, vice-házmester Szőcs Géza szintén pénz-költő és alighanem és nagy valószínűséggel nyilas kocsijába. Neki sikerűtt előbb ismét hazahoznija az isát, a purt, na meg a hamut is melyeket aztán később mégiscsak a Román Köztársaság földjében talán gerebgyéve el is parentáltak. Arról mán nem szól a fáma, hogy ez a nagy Kövér ottvótt e ezen a végső búcsún a nyilas hamvaktól és ki mondott ottan Halotti beszédet…

    😀

  • Idióta MArcsi ne hazudozzál megint.
    Miután az új kjormány 2010-ben átvette a kormányzást Bajnaiéktól, megállapították (mármint Orbánék) hogy igen jó állapotban van a gazdaság.Ez el is hangzott az ATV-ben.
    Olvasd ezt el idióta ( nem fogja) .
    Aztán persze egyszerűen letagadták.
    http://civilhetes.net/az-orban-rendszer-ket-alaphazugsaga
    De talán másoknak érdekes lehet ez a cikk.

  • Sereském:
    Nem lehet.
    Ló MAris tévedéseit meg kell neki mutatni, másképp még jobban elbízná magát.
    Aztán úgy járna ez a topic is mint ez a régebbi:
    http://kanadaihirlap.com/2014/11/15/elgurult-a-gyogyszere/
    Elsó harmadánál kezdte szanaszéjjel cseszni az egészet.

  • Ha Hitler konzervatív volt, akkor ezek az ifjak is azok, mert alapvető nézeteik a hitlerizmust követik. Viszont a VEZÉR sokszor nevezete a nácizmust nemzeti forradalomnak… Márpedig ami konzervatív, az nem lehet forradalmi, és fordítva.
    Mindebből annyi a tanulság, hogy a náci/fasiszta ideológiának se füle, se farka…