Kimegy a túlsúlyos szerelő elé, aki köszönés közben nem néz rá. Kapkodva pakol, a szekrénybe rejtett mosógép láttán rosszallóan felhúzza a szemöldökét. Majd én kihúzom. Mondja neki szerzőnk, és körülményesen centiként, ide-oda mozgatva kezdi kiszedni, aztán amikor a szekrény széléhez csípi ujját a szerelő szól, hogy hagyja. Kinyitja a mosógép ajtaját és egy pillanat alatt kint a gép. Ma is tanultál valamit. Mondja kajánul, zsenije, a cingár. A szerelő még szidja egy keveset a mérnököket, közben mutatja a gép hátsó felén, hogy milyen nehéz szerelni, aztán lekapja az elejét. Fűtőpatroncsere. Még bosszankodik a kanálnyi vízkövön, komoran bólogat, amikor hallja, hogy tíz éves a gép. Hja … kérem! És sóhajában ott van minden, amit multikról, kondenzcsíkról az összeesküvés elméleteken keresztül tudhatunk. Előkerül az új alkatrész, majd egy óvatlan mozdulat után, vérző ujját mutatva papírzsebkendőt kér, nem kötszert, papírzsepit, erősíti meg, majd ujjára hajtogatott papírt szigetelőszalaggal tekeri át. Ez biztos nem esik le, mondja, és pár perc múlva, nedves ruhával feltörölteti a padlót, majd hasonló könnyedséggel, ahogy kihúzta helyére tolja a gépet. (Csatlakozóját ugyan nem dugja vissza, de szerzőnk másnap már könnyedén húz és tol.)

Nem könnyű fából faragták. Emlékszik, ahogy egyszer barátjával Szigetközi biciklizésük szünetében miként derítették mosolyra a falusi kiskocsma rosszkedvű pincérnőjét. Nehéz volt, fél órát itták egy szem kávéjukat, de sikerült. Jó volt látni azt a mosolyt. Most is megteszi. Számlaírás közben munkáról beszélgetnek. Nincs utánpótlás, kihal a szakma -panaszkodik- én vagyok a legfiatalabb. Majd osztrákozik egy sort. Sokkalják a díjat. Szerzőnk mind(?) kérdésére megenyhül, arcán megjelenik az annyira várt büszke, de szerény mosoly, talán nem a száj, csak a szem mosolya: Nem. Tudja ipari gépeket is javítok(!) egy osztrák vendéglátó cég gépeit. Mindig hozzám jönnek, pontosan és jól fizetnek.

Elköszönnek egymástól. Kézfogás nincs, de látják egymás szemét, és a szerelő arcán még halványan ott van a régen várt büszke mosoly.

Te mindenkit felmentesz, morog Zsenije, a cingár. Pedig valahol ott van, szerelőnkben a kevélység, a kevélység bűne.

De hol? Kérdezi. Valamilyen félelemben a jövőtől? Menekülésben a felelősség elől? A nem én vagyok a hibás, hanem a szekrény, az öreg gép, a tervező, a mai fiatalok és az osztrák kuncsaft, meg a multi? Bárki lehet a hibás, csak én nem, hamis képzetében? Talán sokat bántották, mondja másik zsenije, a köpcös: Beírást kapott, körmöst, meg „hülye vagy te fiam”-at. Ma is mondhatják neki, hogy „mindig …”, meg „soha …” és „semmit …”, meg „semmire…”

Escape from the eye / VitxyArt

Igen, zárná le a vitát, ott van szerelőnk lelkében a kevélység bűne, és mások bűneiben talál felmentést saját (vélt) kicsinységére de pálinka nélkül is mentesül a bűntől, van menekülő útja, hiszen ipari gépeket is javít, és attól az osztrák cégtől mindig hozzá mennek, tudja magáról, hogy (legalább egy esetben) jó, és nem attól jó, hogy mások rosszak, de lángoló tekintetű zsenije rárivall: Miért ezzel a szerelővel foglalkozol? Meddig ér az Ő bűne? Hallottad a kormány egyik zászlóvivőjének szavait a közmunkásokról, (valóban kényszermunkásokról), meg a közbiztonságról? „Akinek reggel 6-kor el kell mennie melózni, (…) annak délután háromkor már nem sok kedve marad, hogy elmenjen lopni.” Nem nála kellene keresgélni a kevélység bűnét? „Akinek semmije sincs az, annyit is ér.” maradjon szó nélkül, de a szerelő bűnét fikázzuk?

Szerzőnek elakad a hangja. A bűnt keressük és nem a nagy bűnt, hebegi meggyőződés nélkül, aztán még hozzá teszi: nyugi(!) az indulat vezérelte gondolat nem alkalmas a valóság bemutatására. Le kell higgadni és ehhez idő kell. Lángoló tekintetű zsenije haragos: Ha elég ideig szagoljuk, akkor a szar sem büdös! Kiálltja, és szerzőnknek elszorul a szíve, közben hallja a kis köpcös, vizenyős tekintetű zsenit, amint Jónás nevét súgja maga elé.

Szukits Rezső

Előzmények
Az ősbűn
A kevélység, avagy az úszómester, akinek szájszegletében ott az Isten
A kevélység, avagy a gumiszerelő, aki büszke