Aki megszervezte az izraeli hadsereget

2018 március 16 9:44 de.48 hozzászólás

Történetünk nem egy zsidóról szól. Orde Charles Wingate vezérőrnagy háromszor kapta meg a brit hadsereg második legmagasabb katonai kitüntetését, a DSO-t (Distinguished Service Order with two bars). Ő volt az, aki Burmában (ma Mianmar) létrehozta a japán ellenség hadműveleti mélységében operáló és légi úton ellátott alakulatokat. Helyi kifejezéssel a chinditeket, mely burmai nyelven „oroszlánokat” jelent.

A későbbi tábornok 1903-ban született Indiában, egy katonatiszt fiaként. Családja az ún „Plymouth-i testvérek” tagja volt. Ez a keresztyén irányzat, mely protestáns alapelvei mellett, erőteljes eszkatológiai szemléletet képviselt, melynek középpontjában Izraelnek a Bibliában többször is megjósolt helyreállítása állt, mégpedig ugyanott, ahol 2 ezer éve megszűnt. Ez a családi örökség alapvetően meghatározta későbbi gondolkodását.

1921-ben a Woolwich-i katonai akadémiára vették fel, majd 1923-ban a Salisbury Dandárban nyerte el tisztjelölti kinevezését. Hadnaggyá 1925-ben léptették elő.

Sir Reginald Wingate nyugalmazott tábornok, Orde nagybátyja, nagylelkűen támogatta előmenetelét. Néhány éves szudáni szolgálat után 1933-ban Wingate visszatért Britanniába, ahol 1935-ben megnősült.

Wingate-et 1936-ban törzstisztnek léptették elő az akkor brit mandátum alatt álló Palesztina katonai közigazgatásába, mégpedig a hírszerzéssel megbízott vezetőként. Ettől kezdve hitbéli kötelességének tekintette, hogy elősegítse Izrael államának helyreállítását és rövid időn belül szoros emberi és politikai kapcsolatokat hozott létre zsidó politikai vezetőkkel. Ez volt az időszak, amikor a növekvő zsidó népesség miatt a helyi arabság támadássorozatot kezdett brit és zsidó emberek és szervezetek ellen.

Wingate elszánt cionistává lett. Rendszeresen lakott Ein Harod kibucban, mert a bibliai Gedeon bírához érezte magát hasonlónak, aki e területen harcolt és győzött.

Sir Archibald Wavell, a család barátja, közel-keleti brit főparancsnok, jó kapcsolatokat ápolt Wingate-el is, így utóbbinak korlátlan bejárása volt a tábornagyhoz. Wavell rábólintott az ötletre, hogy brit vezetés alatt álló zsidó gerillacsoportok megtorló hadműveleteket hajtsanak végre olyan arab települések és szervezetek ellen, melyek brit és zsidó személyek, meg létesítmények ellen hajtanak végre támadásokat.

Ettől kezdve Orde elkezdte szervezni a zsidó kommandó csoportokat, meggyőzve a Zsidó Ügynökséget és a Hágánát azok szükségszerűségéről.

1938-ban az új brit főparancsnok megerősítette a „különleges éjszakai bevetési csoportok” működési engedélyét, melyeket brit és zsidó önkéntesekből alakítottak. A Hágáná költségeit javarészt a Zsidó Ügynökség állta.

A Hágáná kiképzését, őrjáratait és rajtaütéseit többnyire Wingate vezette. Gyakran ejtettek csapdába arab szabotőröket, akik olajvezetékeket szándékoztak fölrobbantani, vagy határfalvakat lerohanni, mely akciókkal Wingate felettesei is egyetértettek. Orde Wingate első DSO-ját palesztinai szolgálata során érdemelte ki.

A második világháború elején Wingate Britanniában egy légvédelmi üteg parancsnokaként tevékenykedett. Ám ezután sem hagyott fel azzal, hogy Palesztinában létrejöhessen egy önálló zsidó hadsereg létrehozása, mely a britek mellett állva kordában tartja az arabokat. Családi barátja, Wavell tábornagy viszont Szudánba helyezte, hogy ott az olasz megszállók ellen szervezzen a palesztinaihoz hasonló akciókat. Wingate ezt a különleges csoportot „Gedeon-alakulatnak” nevezte el.

1942-ben különleges képességeit a brit hadvezetés Burmába való áthelyezése révén igyekezett hasznosítani. Itt létrehozta a „Chindit” (oroszlánok) nevű alakulatot, melynek feladata volt, hogy repülőgépekről leereszkedve a japán csapatok hadműveleti mélységében súlyos károkat okozzanak az utánpótlásuk tönkretételében. Ez jórészt sikerült is.

Orde Wingate személyisége a kor normái szerint excentrikus volt. Általában óraszíjjal a csuklójára rögzített ébresztőórát viselt, mely különböző időpontokban csöngetett. Mai normák szerint természetes, ha okostelefonunk mindenféle jelzést ad, ám 70 évvel ezelőtt ez fölöttébb bolond dolognak tűnt.

Mindazonáltal Wingate jelentős mértékben hozzájárult az izraeli hadsereg felépítéséhez és nem kisebb személyiség, mint Moshe Dajan, aki egyik tanítványa volt, ezt mondta róla: „Wingate katonai zseni és csodálatos ember volt”.

Orde Wingate-t a zsidóság „a barát”-ként említi. Ez az epitethon ornans csak azoknak jár ki Izraelben, akik nem zsidóként nagy tetteket mutattak be a zsidó nemzet érdekében. Nincs belőlük sok.

Egri-Eiben István

48 hozzászólás

  • Izrael helyreallitasa a legalapvetobb a profeciak soraban.
    Mar csak ez maga is igazolast ad a profeciak valosagossagara.

    Ha ezt elfogadjuk, el kell fogadjuk a tobbit is, vagyis azt is, hogy hamarosan elkezdodik, vagy mar el is kezdodott az APOKALIPSZIS KORSZAKA.

    Ha igy van, akkor viszont van egy jo hirem, meg egy rossz.

    Kezdjuk a rosszal

    Szinte elkepzelhetetlennek tunt szamomra, hogy – Ady utan szabadon – Gog es Magog fiai leszunk, vagyis hogy Magyarorszag belekeveredhet az Armageddoni csataba.

    De lett egy pre-Armageddoni kormanyunk, akik az „Eszaki nepek” szovetsegebe sodort bennunket – Oroszok, Torokok, Azeriek.

    Van egy jo hirem:

    Mi az a nép vagyunk, akik izrael mellett alltak az osidokben.

    Amikor ez napvilagra kerul, akkor valoszinu hogy a jó oldalra kerulunk. De ehhez a mi nepunk is rengeteg szenvedest fog elvinni.

    Varjuk ki a csatát…..

  • Most mondtak be a hirekben, hogy egy „palesztin” terrorista
    gazolast kovetett el.
    Meg nem tudni, hany aldozat van.
    Hallo,ENSZ es EU sohivatalok!
    Ismeritek ezt a Bibliabol?

    Mozes 1 12/3

    „Es megaldom azokat,akik teged aldanak,es aki teged
    atkoz megatkozom,es megaldatnak te benned a fold minden
    nemzetsege. „

  • Gabriel a profeciakra hivatkozik.
    Nem tisztazva hogy annak valosgara terelve felelmetetes vagy valami remelheto igereteket hozhat majd valora.

    De a mai geopolitikai esemenyek nagyon abba az iranyba haladnak.

    Iran teljes nemzeti celja Izrael elsoprese a fold-felszinerol. Az nemzeti es vallasi celjuk.Nem is emlitve a gyuloleteiket.

    A mai Sziriai verontasokban, ami a lakossag szabdsag ohajai kezdte het evvel ezelott.
    Ma kozel egy millio halott. S az ellenallok bekeritve Damaszkus kulvarossaban.
    Nem felejtem el annak kezdetet. Ami egy bekes tomeg-tuntetes esete fordult veresse.
    A tomeg egy kis resze a „demokracia” szot vettek magukeva. Amig egy masik kis csoport az „izlamik-koztarsasag” ohajait emlegettek.
    S az kulombozo tuntetokre a rendszer biztonsagi szervei ralottek. Az lett a verontasok kezdete.
    Azota megy a „husdaralo” megallas nelkul.

    Obama visszautasitotta a segitseg barmi lehetoseget a demokraciai remenykedoiknek.
    Az Aszad regime hatranyokba kerult a forradalamrokkal szemben. Amig az orosz legiero teljes mertekeu bombazoasait visziveghez naponta.

    A foldon, nem csak Aszad katonai, hanem Iran es a Hasbalah a hodito hatalmak.

    Iran vallasi motivacioi nem velheto hogy Aszadot veglegesen a hatalmon ohajtanak.

    De Iran celja a Foldkozitengeren is befolyasra jutni.
    S Iaran, Hazbalah sot legtobb Muzulman erok vegcelja Izrael teljes megsemmisitese.

    Obama nyujtott 150 billios vagyont Irannak. Trump azt az egyezmenyet semmisiteni igyekszik. Sot Tillersont azert tavolitotta el ket nappal ezelott, mert Tillerson azt a celt nem tamogatta.

    Iran, Hazbalah,mind a Muzulman nemzetek es Orosz is, Putin mai verszomjassagaval a mogottuk levo hatalom.

    Csupan egy ami biztos, Izrael nem fog meghodolni !
    S Izrael onvedelmeben tessz minden lehetot majd !
    S mi lehetne az majd.

    P.S. Tanulmnyozta barki is Putin uj-kobalt-atom-fegyver fenyegeteseit ? Tudod az mi eredmenyeket hozhat ?
    Az nem csak pusztit, de a foldet egy evszazadra lakahtatlanna tesz ahol robbantva.

  • E az ember egy valódi OROSZLÁN volt.
    Még sohasem hallottam ezt a történetet.

  • Mi tortent? Egy jo es ertelmes cikk!

  • ISRAELI;

    IGEN, orulok hogy emlekszik, es emlekezteti az olvasoiat.

    DE az feltelezett volt am !

    A feltetel volt csupan HA Israel az eskiuk alapjan betartjak mind a parancsolatokat amit eskudtek ketszer is betartani.

    Amikor azt figyelemen-kivul hagytak jott mindeg a buntetes (a kovetkezmenyek).

    Babylon, Syria, a diaspora, sot meg a huszadik szazadbeli buntetes.

    De a „remnant” (maradek) mindeg megmentve.
    S meddig fog az folytatodni ?

    Mint az igazi ‘hullam-vasut’. Bun-megvalta, ismetelgetve allandoan?!
    Nem csoda hogy nincsen a „harmadik Temple”.

    Lessz is majd valaha ?

  • Szikszai aztsen tudod miről szólt a cikk

  • Izraeli
    2018 március 16
    11:09 de.
    Nem illik ide, de szerinted normálisak ezek, mármint a TEV?
    http://tev.hu/prominens-brit-baloldali-politikus-vadolja-a-cionistakat-naci-kollaboracioval/
    Sajna az internet is besegít nekik!

  • anahnu kulanu v’shelanu b(erets israel……

  • Ha alu Shalom eretz Yisrael !

  • Bendeguz79,

    „A feltetel volt csupan HA Israel az eskiuk alapjan betartjak mind a parancsolatokat amit eskudtek ketszer is betartani.”

    Te is ott voltal eskudni? Vagy azok, akiket az elso, masodik Galut elott, vagy a Soah soran irtottak ki? Ok nem eskudtek semmire.

    „” Nem csoda hogy nincsen a “harmadik Temple”.
    Lessz is majd valaha ?””

    Ez fogos kerdes.

    Eloszoris a vallasos zsidokat izgatna csak ez a kerdes, de ok vannak kisebbsegben.
    Masodszor, a Talmud szerint majd a Mennybol fog leszallni.
    Harmadszor, ha a Templom megint megepul, ujra kell kezdeni a kulonfele aldozatok bemutatasat. A rabbik szerepe megszunik, semmire sem fognak kelleni onnantol fogva, mert a papok uzik onnantol fogva az ipart. Ergo, a rabbik nem tul elenkek amikor kovetelni kene a 3. Templom felepiteset (ami kulonben az 5. lenne, de mindegy).
    Negyedszer pedig ott van az az apro problema, hogy a bekeaktivistak mecsetje all a helyen. Amiota modern Izrael megalapult kiderult errol a mecsetrol az is, hogy baromira „szent”. (Azelott nem volt az.) A lerombolasa casus belli lenne egy haborura, es a maradek, bekeaktivista orszagokban elo zsidok legyilkolasara.

    Tehat, hogyan a francba lehetne a jelenlegi korulmenyek kozott, vagy akar a belathato jovoben felepiteni a Templomot, amikor gyakorlatilag senki sem akarja?

    ———–

    Seres Róbert,

    ” Nem illik ide, de szerinted normálisak ezek, mármint a TEV?
    http://tev.hu/prominens-brit-baloldali-politikus-vadolja-a-cionistakat-naci-kollaboracioval/

    Ideillik. Viszont a cikk maga megmagyarazza jol mik mennek manapsag bolsi berkekben.
    Talan emlexel, hogy Kadhafi annak idejen azzal dicsekedett, hogy a francia politikusok a zsebeben vannak. Megnyugtatlak, hogy az osszes europai nyiltan bolsi, vagy „halado” politikus is az arab vezetoktol kapja a penzet, meg ha esetleg nem is kozvetlenul, hanem egyes lelekkufarok kozvetitesevel, mint pl. Gyuri ba”. (De nem kell izgulni, Gyuri Ba’ kap mashonnan is.)

  • Bendeguz79,;- ezt fejezze be!!!!!
    maga ne akarjon it zsido borbe bujni!! maga NEM zsido!!!

  • breaking new’s from israel -(arutz-7 tv)
    -the hamas invited mahmud abbas for discusion the future reconciliation. when the convoy of abbas coming to the highway pof gaza city end, have a great explosion near the car of abbas.

  • bar-lev,

    Most mar sajat magaddal is vitatkozol? Kezd ez nalad nagyon elfajulni!

  • SZIKSZAI soraira; Te sekudtel…?

    Hat mi volt maga Bar Mitzvoh-ja ?

  • BARLEV;

    „a zsido bor…”

    Azt Mendela csak lampa-ernyonek hasznlata. De Mozes sorai diktalta; ” circumsize the foreskin of your heart…”

    Felejtsd a „bort”! A sziv , az elme, es az eletmod ! . Hmmm???

    Emlekezz Debarim 12-re.

  • Orsós Elemér

    Seres Róbert
    2018 március 16
    6:20 du.
    Kedves Robi, olvastam a linked, de nekem kissé zavaros! Elmagyaráznád érthetőbben a TEV kifogásait?

  • Szikszai
    2018 március 17
    4:23 du.

    Inkább regéld el nekünk mi volt Úttöröéknél mikor ötödikes voltál.
    Miért csaptak ki mindjárt másnapján az úttöröavatásodnak?
    Vagy harmadnapján? Mindegy…

    Szóval,,,,?

  • Bendeguz79,

    „Hat mi volt maga Bar Mitzvoh-ja ?”

    Mibol sejted, hogy ez a Szinajnal, vagy Horebnel volt? Ennyire azert meg nem vagyok oreg.

  • ˙

    Ezen szinten lép be a HIT,
    a józan ész pedig pihenni tér.

    Ugyanis a karizmatikus evangéliumi keresztények (főleg az USA-ban) reményei szerint – akik önzetlenül, bár elsősorban a majdani saját elragadtatásuk érdekében, minden erejükkel támogatják egyes izraeli fundamentalisták törekvéseit – a 3.Templom felépülése, azonos lenne a „III.”Armageddonnal.

    .

  • SZIKSZAI;

    Akar hiszi, akar nem,akar valja, akar nem, az a maga ugye.
    De letezik az adat. S a logikaja nem csak ertheto, de ertelmes. S a kovetkezmenyek annak alapjan zajlanak a vilagon.
    Az mindenki sajat ugye.
    De nekem az nem vita-targya.

  • Bendeguz79
    -(2018 Marcius 17. 5,06h)-
    „a zsido bor”
    „azt mendela csak lampaernyonek….”
    ————————————————–
    most kimutatta mennyire tanulatlan niemand maga!! eddig is tudtam de most aztan 100%-osan biztos!!
    1,;-az nem „mendela” volt hanem SSHauptsturmfuhrer Dr Josef Mengele SS Standort Arzt Auschwitz das 6-te SS Standort kompanie -(wachmannschaft)
    2,;-az emberi borbol konyvjelzot es lampaernyot nem mengele hanem a kl buchenwald-i parancsnok felesege Ilse Koch csinaltatta.
    —————————————————–
    most NYOMATEKOSAN megkerem ont surgosen fejezze be ezt a mindenaron-(baromsagok aran is)-zsidoborbe bujasait!!ezzel maga meg gyalazza sokmillionyi artatlan zsido draga emleket!!
    felhivom chriostopher adam kulon figyelmet erre a tenyre!!

  • VOGELEIN
    NINCS OLYAN „ARMAGEDDON”!!!!-ez csak a hulye forditasok eredmenye!!
    nem is volt sosem, az csak az utolso osszecsapâs helyet jeloli meg ami a HAR MEGIDDO-nak felel meg Izrael allam foldjen!!

  • szikszai
    mirol nyivakolsz megint te szellemi nincstelen??

  • mar vannak kesz tervek a 3ik beith h’mikdash felepitesere!! es fel is lesz epitve a pôntos helye is megvan, nem a dom helyen!!
    ————————————–
    szikszaikam maga ne akarjon itt talmudtudoskent feltunni, az es ugy a maga retkes nyilas pofajabol egy inzultus a zsidok fele!!
    —————————————
    -erdekesssegkent alljon itt hogy amikor felszabaditottuk yirusalaim-ot az arab iga alol , a chief rabbi of tsahal shlomo goren mondta nekunk a kotel-nel itt a vissza nem tero lehetoseg hogy felrobbantsok a dom-ot az aranykupolas mecsetett!! mi benne voltunk orommel mar a szuksegess mennyoisegu trotilt is elhelyeztuk hozza de jott levi eshkol -(akkori allamfonk)- es lefujta! ez is egy ok volt hogy nem valasztottak ujra

  • Ne felejtsek, Wingate fizetve volt a katonai tudasait alkalmazni az IDF szervezeseert es kikepzeseert.

  • Ha egy masik ugyet felhozhatnek az Israelal kapcsolatban.

    Tobbesetekben jelentve a sajtokban, de mostan meg honvedelmi felderoitoktol jove a jelentes.

    Hogy Szyriaban, Hafaz el Assad szulovarosa melett, Eszak Koraiaik a hegy ala egy alagutszeru munkakat vegeznek.

    Az mar volt gyanitva hogy Eszak Kora nyujtotta a kemiai-fegyvereket Assadnak.
    Amikor Obama „huzta a piros vonalat”, Assad feladta a kemiai fegyverzetet.
    De azota tobbszor alkalmazott a sajat nepe ellen kemiai fegyverek altali pusztitasait.

    S hogy Eszak Korea talan nem csak kemai fegyverket nyujtott, hanem nuklearis ambiciokon is mukodhetnek Szyriaban.

    S annak elso celja Israel elsoprese a Fold-felszinerol.
    Hasonloan mint Iran eskudt celja.

    Tehat az osi provecia elokeszuletei ???

  • Aki nem fogadna el a Tohrat annak az nem jelent semmit.

    A Talmud az gyarlo emeberi elmekbol ered.

    Nincsen, s nem volt soha „szobeli-torveny” !

    Hogy a feneben lehetet volna, hiszen elfelejtettek meg az irottat is csupan 50 ev alatt.

    S miert robbantanak fel „testverek” templomat ?
    Hiszen mind azok is Avraham verenek utodai !

    „Szeresd az idegeneket,az ismeretleneket is..”
    (Devarim 6;25,7;9,10;16-22,12;30-32,18;18-19,24;14-22)!

    Jelent az valamit is maganak ?

  • Bendeguz neked muszáj mindenbe beleböfögnöd?

  • bar-lev,

    2018 március 18
    10:47 de.

    „mar vannak kesz tervek a 3ik beith h’mikdash felepitesere!! es fel is lesz epitve a pôntos helye is megvan, nem a dom helyen!!”

    Te tervezted meg nacikam? Mert egyetlen epkezlab zsido sem foglalkozna vele.
    Nyomatod itt a tipikusan zsidogyulolo torteneteket, mintha zsido lennel. Engem nem versz at vele. Cimezd a hulyesegeidet a Geyzanak, vagy mas tudatlan zsidoknak, ok talan meg beveszik a meseidet.

  • Bendeguz79,

    „” A Talmud az gyarlo emeberi elmekbol ered.
    Nincsen, s nem volt soha “szobeli-torveny” !
    Hogy a feneben lehetet volna, hiszen elfelejtettek meg az irottat is csupan 50 ev alatt. „”

    Nekem irtad? Ebben egyetertunk.

    „” S miert robbantanak fel “testverek” templomat ?
    Hiszen mind azok is Avraham verenek utodai !
    “Szeresd az idegeneket,az ismeretleneket is..”
    (Devarim 6;25,7;9,10;16-22,12;30-32,18;18-19,24;14-22)!
    Jelent az valamit is maganak ? „”

    Persze, amig az idegenek is szeretnek minket. De legalabbis nem gyilkolasznak minket naponta.

  • szikszai
    a harmadik beith h’mikdash terveit e Third Temple Institut of Israel’ keszitette el!
    de ezt egy nyilasfereg mint te honnet is tudna!
    ezrtt csak mocskolodasra futja neki
    naci meg az a jokurvanyad

  • bendeguz-stb
    avraam utodai?
    anyade te majom!! ismael nem avraam fia volt hanem hagar es nemrod-e!!
    avraam csak elfogadta mint fiat, nem verszerintit

  • bendeguz te istenverte yehovista fereg!! kibujt vegre a szog a zsakbol ki vagy te

  • „vingate” the rosbeef nem volt egyedul!
    nagyobb es tobbet erot tett a korai tsahal-ert zeev yabotinski.

  • SZIKSZAI. 2018,3-18,4;39 du.

    DITTO !

  • yehovistak egymaskozt,;-a bendeguz es a szikszai!!
    meg a vallasukat is ugy lopkodtak ossze a zsidoktol es a keresztenyektol

  • BAR LEV a naci a „zsido-borben” irta;

    „…ismael nem avram fia volt…”

    Barki is elkepzelne meg hogy egy Istantagado (allitolagos)Izrealita nem lenne hajlando, sem kepes olvasni a Torah sorait?

    Bereshit 16;1-6.

    OLVASD !!!

    Saiah Avramnak addta szolgalojat felesegul.

    4-ik vers, Avram kozosult Hagar-al es Hagar teherbe esett.
    Az volt az elso igeret Avramnak ,hogy utodai sokak lesznek mint a csillagok az egen.
    S hazasagtoreset engedelmesegnek veve. Mert nem volt gyerke az elott.

    Olvasd te Istentelen naci !!!

    Ami a SZENT-NEVET illeti ,Mozes egyedul 550-szer irta a Torahban.
    Hogy a feneben tenne a Shemaht annelkul ?
    De egy Torah tagadok azt mind semmibe veszik !

    Az „esku” azon nev alatt veve, nem csoda hogy azt tagdjak mind a mai Istentagadok, barmi bort .nevet, hitet is allitananak.

    De csupan mind onmagukat atkozzak azzal. Mert a Torah minden atkait onmagukra hivtak azzal.

    Nem mis elmitve teljes tudatlansagit.
    Semmi tudata nemltezik hogy mi a Karizms.
    Ha tudja, akkor meg sulyosabban hibazik, mert tudatosan ellesegeskedik.
    S attol a rabbik am nem mentenek senkit.

  • BAR LEV;

    Csupan ostobasagodat bizonyitod !

    HA valaikeppen valoban zsido lennel (habar ma senki nem tudhatja hogy a Juda, vagy melyik torzsbol is eredne. De tegy egy okosabb dolgot, tagadd hogy zsido lehetnel !

    Legy jo, tedd azt Israel nepenek es jovojenek erdekeben !

  • UTOIRAT az elobbi sorokhoz.

    Aki nem lehetne tudataban ; a BARESHIT= Mozes elso konyve.

    A BAR LEV allitasan, olvasd annak 16 reszet 1-6 verseit.

  • bendeguz-stb
    – nem olvasom a yehovista valtozatot………le se sz@rom azt

  • BAR LEV;

    Nem csak ostobasagodat de hitetlensegedet is bizonyitottad azzal.

    Leteznr a Foldon csak egyetlen Synegoug amelt nem olvassak a Toraht legalabb egyszer az even at ?
    Vannak amelyek fel, sot negyedevente is.

    Menj a Dohany utcai Synegougba, hany Torahjuk van ?

    Hnayta talalsz amely nem a valo nevet az u.n. tertragaton-t, az az negy Heber massalhangzot adja.

    Sot in Shemoth (Exodus=Mozes masodik konyve)3;15 ben semmi mas mint a tetragamaton, a Yod, Heth, Vau, Heth. adva, es „… ez az En nevem orokke”.

    S Mozes igen vagany is volt, nem csak kerdezte a Nevet, hanem valoban kovetelte is.
    Barki zsidonak veleve magat tudna hogy minden let es igeret a neven alapul.
    Sot az igert Millenial Sabath csak akkor tortenik amikor az egesz emberiseg el es tudatosan koveti azt.

    Csaupan az Istentelen hagyja azt figyelemen kivul.

    Na azzal gunyolodj !!!

  • Bendeguz79
    2018 március 19
    9:29 du.

    Naa ennek fussá neki mégeccer me’ ebből egy hangot se értettünk.

  • Bendeguz79,

    „Saiah Avramnak addta szolgalojat felesegul.
    4-ik vers, Avram kozosult Hagar-al es Hagar teherbe esett.
    Az volt az elso igeret Avramnak ,hogy utodai sokak lesznek mint a csillagok az egen.”

    Kicsit jobban irva:
    Az erv itt az akart lenni a Barlev altal benyujtott „bizonyitek” ellen, hogy ha Hagart nem Avraham termekenyitette meg, akkor vajon Hashem miert mondta azt, hogy Ismael az o „magja”?

    Gen 21.11-13: Ábrahámnak pedig igen nehéznek látszék e dolog, az õ fiáért. De monda az Isten Ábrahámnak: Ne lássék elõtted nehéznek a gyermeknek és a szolgálónak a dolga; valamit mond néked Sára, engedj az õ szavának, mert Izsákról neveztetik a te magod. Mindazonáltal a szolgálóleány fiát is néppé teszem, mivelhogy a te magod õ. 

    Csak nem tevedett a Mindentudo Isten? Vagy lehet, hogy valaki tul hulye ahhoz hogy felismerje a sajat idiotizmusat, es olyan elmeleteket gyart, amitol egy kutya megveszne? (Nem a Barlevrol van szo, hanem arrol, aki ezzel a marhasaggal elojott.)

    No es Bendeguz, miert nem mondod meg neki, hogy te Karaita vagy? Ugy latszik ez elkerulte a figyelmet. 🙂

  • SZIKSZAI;

    Avram volt Ismael apja, barki is lehetett volna anyja.
    A DNA- az apa vonalat koveti. A Mitrochondriak is kimutathato de az nem szarmazasi vonalat mutatja.

    No de Abraham-nak (akkor mar az lett neve) nyolc (8) fia volt.

    Es ki volr felesege a Keturah utani.
    Allitolag Hagart vette felesgul s szult hat (6) more fiut.
    Allitolag, mert a Toraj nem adja nevet.
    De Isac hazasga utan Abraham vesz feleseget, s Isac szavai alapjan ; ‘…visszahoztam feleseged..’
    Hasonloan tobb rabbik meglatasa is az.
    Negy feleseget ismernek el. Sariah, Hagar, Keturah es vegul a leg-lehetosebb Hegar, mint negyedik.

    Igen, irtam mar parszor hogy mi is a Karaita hit.
    De akinek elmeje az SS hoher-hentes koncentral, az semmit jelent neki.

    Ki a fene mas toltene idejet a pontos adatokat tanulmanyozni egy SS orvos-hoheron ?
    Csupan egy szivbeli cazi !

  • Valaki irta;

    „…ebbol egy hangot sem ertek.”

    Azon persze nem hinnem hogy barki is csodalkozna itten.

    De vedd a jo-konyvet es olvasd !!!

    Bizonyara tanulhatsz abbol ! Az soha nem arthat senkinek!

  • Bendeguz,

    Nekem az is furcsa, hogy a mi jambor Haszidunk leirja a Jehova, vagy Yehova nevet. Ugyanis meg a Reform zsidok is, akik nagy ivben beleszarnak az egeszbe, hagyomanytiszteletbol a Hashem nevet hasznaljak ott, ahol Jehova allna.
    Hogy egy Karaita leirja nem lep meg, en pedig ugye nem nagyon hiszek az egeszben, de egy Haszidtol ilyet latni elegge meglepo.

    No es rendkivul mulatsagosnak tartom azt, hogy egy Haszid, aki hiszi, hogy a Torah az Isten szava, habzik es meg akarja gyozni a Karaita zsidot (aki szerint a Torah az Isten szava) hogy a Torah hibas, azaz ember altal lett irva.
    Meghalok a rohogestol!!!

  • SZIKSZAI. Persze minden vallasoknsak vannak tobb kulombozo szektaik. A Keresztenyeknek, a Musulmanolnak, hasonloan az Izraelita hitten alapapult vallasok is tobb variacik leteznek.

    S mint lathatja az itteni sorokbola szelszosegessegek sot ellensegessegek is leteznek.
    Az emberi gyarlosag az nem kulombozik a vallasok alatal.

    De a Karaita hit csak a Toraht ismeri el.
    Igen, az adatok alapjan Mozes irta. Diktalava volt neki (Debarim 34-35).
    Na hogyan tortent az, azt Karaitak nem csak hogy szabadok, de serkentve kerdesre venni, sot kutatni, hogy valoban mi modon tortenhetett az.

    A mai atlag Orthodox, Liberal, Reformed, Mesianic,stb. szektak arabinikai dogmat kovetik.
    A magyar zsidok 90+% Neologok, kb. 2-3% Orthodox, a tobbi az „egyik sem”.

    A Torah veszik mind alapul, de a brabbik dogmait kovetik.
    A rabbik Talmudjat veszik alapnak.
    Pl. a nev. sokak mint G_d, vagy a Ha Szem ami ” A nev”-et jelent. De mi nevet ?

    De ha olvassa Torah ertelmet es annak jelenteseit, valojaban minden igeret a NEV alapjan nyujt ertelmet.

    Nem az valaki mit hissz el, hanem hogy mit talal ertelmesnek, termeszetesnek.
    S itten „barlev” a sajat elkepzeleseit veli a hitelesnek.

    De alapjaban, ugy az Izraeli, mint a Kereszteny vallasok alapja, sot meg a Koran is azt tamasztja ala.

    S mindenkinek egyedulli lehetosege hogy sajat meggyozodeset fejtegesse az adatok alapjan. Az egyennnek szuksegesege a valaszt talalni a sjat ertelmezesenek teve azt.

    Ami a NEVET illeti, az ott letezik. Az tagadhatatlan.
    A rabbinikai szektak mint a „kiejthetetlen nev”-nek velik.
    De a Parancsolat egyszeru. Tiszteld Teremtof Nevet !

    S nem hogy tagadd, vagy valtoztasd, vagy felejtsd el.
    S Izrael lete annak leszogezett adtain alapszik.
    Minden igeret is. S profetak adtai valok lettek reges regen.
    De eddig meg senki nem volt kepes ellenbizonyitani mind azokat.

    Persze az emeberiseg tobsege Istentelen, sot Atheista.
    Hisznek mindenben ami stylusosnak tunik bizonyos idokben.

    De mint a mondas; kinek a pap, kinek a papne.
    Mindenkinek van valami hite, valamiben.
    Hat miert ne vizsgalan ami tagadhatatlan a kezdettol.
    Habar igen sokan bropaltak azt.

    A vilagon mindennek van okozoja, s minden tetteknek van kovetkezmenyei. Azt senki, soha nem valtoztatott.