Nem győzött, csak nyert

2019 május 29 10:40 de.56 hozzászólás

Mottó: A demokrácia alappillérei: konfliktus, kompromisszum, konszenzus, disszenzus.

A Fidesz nyert, de nem a győzött, csak választást nyert. Ismét nyert. A választók jelentős része (47,6%) ellene volt A Fidesz ellen szavazó most másként szavazott, mint korábban, de most sem az ellenzék ellen, hanem az ellenzék megújításáért. Megújításáért! Nem az ellenzék szétveréséért, hanem MEGÚJÍTÁSÁÉRT.

Óriási változás. Ma a két ellenzéki „nagy” (a néhánynapja még kicsi) a DK és a Momentum. Politikájukban -sok különbség mellett- két közös dolgot fedezek fel: az európaiságot és az érzelemgazdagságot. Mindkettő nagyon fontos, ezért a korábbi ellenzéki élvonal (MSZP, Jobbik) racionális, praktikus gondolkodását alá kell rendelni (nem elvetni, alárendelni) a pozitív érzelmeknek és az uniós alapértékek követésének. Igen!!! Pozitív érzelmekre, akár fátyolos szemekre , lelkesedésre van szükség. Pontosabban szólva, nem lelkesíteni kell, hanem lelkesedni. A lelkesedés majd magával ragadja, tettre sarkallja a kiábrándultakat, és felébreszti az elkábítottakat.

Lelkesednünk kell nekünk, és a különböző értékrendű pártok képviselőinek, valamint pártjaiknak is lelkesedni kell, jól megfogalmazható közös célokért; az unióért és a demokráciáért. A demokratikus pártoknak bizonyitaniok kell előttünk, hogy együttműködve -és nem egymást legyőzve- képesek eltakarítani a NERT, és sokszínűségükkel garantálni a demokrácia helyreállítását , fennmaradását és sikerét.

Nekünk nem pártok kellenek, hanem a demokrácia. Hinnünk kell, hogy a demokrácia demokratikusan egymást tisztelő pártokkal megteremthető, aztán ha nem hiszünk, bennük (a pártokban) akkor nincs szükségünk rájuk, akkor a NER díszletei lesznek; lobognak a magasban, mint hazaáruló kezében a nemzeti zászló.

A demokrácia megteremtését három szakaszra bontom: választási győzelemre 2022-ben , kormányzóképes koalíció létrehozására , és a kialakult diktatúra békés eszközökkel történő lebontására.
Aki e három rész bármelyikét egyszerűnek látja, az csak annyit mond a választóknak, hogy „Tegyétek jó helyre az x-t!” vagyis nem szól semmi érdemlegeset a három óriási problémakörről, amely körök egyenként is sok részre oszthatók.

Nem egyszerű hitet teremteni, hogy van esély győzni, hogy a győzelem utáni káosz elkerülhető, és nehéz a gazdasági hatalmasokat, alvállalkozóikat, és a náluk dolgozókat biztosítani, hogy nem leszámolás, hanem versenyhelyzetük megteremtésének korszaka jön, hogy az egymás közti verseny a jobbá válásuk hatékony eszköze és azt, hogy e versenyben megerősödve az unió szabad piaca számukra nem csak vetélytársak özöne, hanem további felemelkedési lehetőség, és arra hogy a munkás bérrabszolgából szabad európai polgárrá válhat.

Minden demokratának üzenem (a demokratikus pártoknak is), hogy álljunk (álljanak) szóba egymással:

– Vitázzunk és konzultáljunk, keressük a jó utat. Ne kerüljük a konfliktust!

– Amikor kell, és célszerű alkudjunk meg, ne mondjunk le értékeinkről, de tegyük félre őket, ha a megállapodás akadályai ! Legyünk készek a kompromisszumra!

– Állapodjunk meg, és ország-világ előtt hirdessük közös értékeinket! Legyen köztünk kérdések sokaságára adott válaszokban konszenzus!

– Tűrjük vitapartnereink másságát, hogy ők is elfogadhassák különbözőségünket! Tekintsük a disszenzust közös értéknek!

Legyünk erősek és hitelesek! Kellő erőfeszítéssel és hittel harcoljunk legfőbb értékünk, a demokrácia békés megteremtéséért!

Sopron, 2019. május 28.

Szukits Rezső

56 hozzászólás

  • Off! Chri! A Klubrádióban beszéltél egy elemzésedről: az csak a Free Press-be jelent meg angolul?

  • Siralmas szamomra es bizonyara mindenki masoknak akik meggyozodesuk a nep hatamaban es on-hatarozataik alapajan mukodo allamigazgatas rendszeret latjak az egyedulli tisztesseges es elfogadhato rendszernek.

    Az hogy az ottaniaknak a „demokracia” egy jelentektelen es elcsepelt szo amit csak propaganda kifejezesekent dobalnak.

    A DEMOKRACIA a nepei on-kormanyzat, s nem az onkijelolt es lefizetett haverjaik alatal jovahagyott, de a lakossag altal meg-nem valasztott politikusok altal.

    Minden kozugyeket intezok csupan a szavazo lakossag tobbseg (50%+) hatorozta alapjan, s nem valami ‘jovahagyott’ partok onkenye-vezetoi altal.

    „Johelyre tenni az X-et” az europai rendszer.
    Mert senkit NEM valszathat a lakossag semmi kozintezeti poziciokra.

    Mint a regi (Jack Webb) mondas:
    „Csak a nevek valtoztatava, vedelmezni a bunosoket!”

  • Christopher Adam

    Köszönöm szépen, HunCanada és Talalom! 🙂 Talalom, igen jelenleg csak angolul jelent meg–de majd fogok irni valamit magyarul is–amint időm lesz!

  • Kedves Szukits Rezső. A 2022-es választási győzelemhez kétharmados győzelemre van szükség, érthetőbben: a Fidesznek nem lenne szabad egyharmadnál több (66) mandátumot szerezni.

    Ha ezt nem sikerül elérni, máris felejthető a további „két szakasz”.

    Ugyanis a sarkalatos törvények mind csak kétharmados szavazati aránnyal módosíthatók. A „harmadik szakasz” kivitelezése e nélkül nem lehetséges.

    A kérdés mindössze annyi, hogy lehetséges lenne a 2,8 millió fideszes szavazót 2022-re „lecsökkenteni” 1,5 millióra? Vagyis 1,3 millió fideszes szavazót kellene eltántorítani „lelkesedéssel”.

  • Lessz majd Huncanada a KMH „szent pshyhologussa”???

  • Drizarinak igazsága van!
    A fentiek szépen hangzanak, jó lenne , ha úgy lehetne, de a valo világban ez erősen kétséges, mert o1g-ék nem hagynák, nem csak várakoznának, hanem agresszivan tennének ellene.
    A 3. Pont pedig lehetetlen, hacsak nem megusznák, mert az orszag belso bekeje erdekeben nevleges buntetessel meguszna o1g, ahogy a spanyoloknal Franco utan….

  • Drizari, én már láttam karón varjút.

  • Bendeguz79
    2019 május 29
    3:51 du.

    Ha szeretné Bendegúz magának akciós áron vállalom a kezelését – de így is spóroljon, mert nem lesz olcsó. Bodának a kezelése megfigyelés jellegű, mint esettanulmány. Marcsinak ingyenes, egyrészt mert nem ismeri a számokat így hiába kérnék összeget, úgy sem érti mennyi az annyi, másrészt örülök, hogy önkéntesen vállalja minden egyes nap azt hogy hülyét csinál saját magából. Szakmai élvezet a tanulmányozása és dokumentálása a Cerebrum Pro-Paganditis kórtani leírására. A Szentséget pedig a jó Isten eldönti. Bízzuk rá.

  • Ja és Bende, ha már itt gyakorolja anyanyelvünket, akkor tanuljon is ne csak úgy elpazarolja idejét. Majdnem minden mondata hibás, ezen nem is szoktam fennakadni, de a „lesssz”-t írjuk már helyesen legalább. Bende, a mai napi első házi feladat, hogy holnaptól a Lesssz-t, helyesen lesz-nek írja. OK?! Őszintén kíváncsi vagyok mennyire képes a tanulásra. Ne legyen már felesleges az ittléte.

  • kedves feleim, kell egy spoiler mint Dr Göllner említi vala az usa által kitermelt seggfejeket vagy szarháziakat (a listája nem teljes) de olyan ami abba az irányba terel amire a népnek lenne szüksége de szvsz a „nép” nem létezik: divide et impera alapon kis érdekcsoportokra hulla és keresi a neki szóló morzsákat mint a totyogó gerle az ereszen az V. emelet ablakpárkányán a virágtartóban… a legjobb spoiler egy közös érdek lehetne amit valakiknek meg kellene találni és megnevezni a Momentum -talán- (esetleg kétfarkúak?) bír azzal a humorérzékkel, hogy felrázza a tömeget mert a kábítózott tömeg tehetetlenül kereng mint gólyafos a levegőben és toccsanásra vár, komolykodással nem lehet, ész érvekkel nem lehet hanem kemény kifigurázással azon az alapon, hogy a kiröhögés megtép, öl és nyomorba taszajt és ez egy nukleáris fegyver ebben a harcban

    bruhahahaha

  • HunCanada
    2019 május 29
    6:39 du.

    bruhahaha

    gizi és helyesírás!!!!

    arra is képtelen, hogy beállítsa az akármin amin elköveti ezeket, azt a word (office) funkciót, mellyel a betű egyszeri leütésénél megakadályozza annak számtalan ismétlését (ha iciripicirit rajta felejti a tömpe bunkó ujjainak egyikét vagy legalább kettőt ha egy tabletről vagy telefonról követi el ármánykodásait

  • Csiszár István

    Orbánt demokratikus választásokon nem lehet legyőzni. Az ő emberei számlálják és hirdetik ki a szavazatokat. Meg kell várni , hogy a rendszer magától összeomoljon , mint a Kádár rendszer. Ez néhány éven belül megtörténhet.

  • Drizari
    2019 május 29
    2:47 du.

    Kedves Szukits Rezső. ……………..Stb

    „…A kérdés mindössze annyi, hogy lehetséges lenne a 2,8 millió fideszes szavazót 2022-re “lecsökkenteni” 1,5 millióra? Vagyis 1,3 millió fideszes szavazót kellene eltántorítani “lelkesedéssel”.
    ———————————-

    Kedves Drizari! – Pontosan tudod – kivált ha nem az „álmodozó” idősebb, azaz a nyugdíjas korosztályba tartozol, hanem a realitások talaján élő magabiztos, mindent marha jól látó aktív korúak közé – hogy a tényleges Fidesz szavazók mellett mennyi és mi minden szavazat dúsító elem van még „beépítve” ahhoz, hogy a kívánt szavazat összejöjjön a kormánypárt mellett!

    Mert amíg a választások a Fidesz által megkomponált és kizárólag általuk elfogadott törvények alapján zajlanak, addig a 2/3 mindig meglesz, hisz ez a választási törvényük lényege! A 2.8 millió (49. akárhány százalék) ugyanis a leadott szavazatoknak messze nem a 2/3 -a ! Hogy az legyen, ahhoz kellett az a törvénybe épített elem, amit úgy hívnak, hogy „a győztes kompenzáció” azaz a nem Fideszre, hanem bármely más ellenzéki pártra leadott de mandátumot nem eredményező szavazat a győzteshez vándorol, így lett a 49 %-ból 67 % ami már valóban 2/3 de csak a parlamentben ! ( tetejében szám szerint sem ugyanannyit ér egy ellenzéki mandátum, mint a kormánypárti) Valójában nem szavazott 2/3 a Fideszre! Sajnos ezt kevesen tudják azok közül akik permanensen a 2/3-al operálnak – és itt most elsősorban nem a Bodákra és Fábiánsebestyénekre gondoltam ! Már ez az egy szempont is arra tendál, hogy míg ez érvényben van, nincs miről beszélni! Sokszor, sokak által leírt dolgok ezek, nem csoda ha a könyöködön jönnek ki, de nem lehet elégszer felhívni rá a figyelmet!

    Ahhoz tehát, hogy itt nagyjából tisztességes és egyenlő esélyeken alapuló választást lehessen rendezni, legelőször is a törvényt kell megváltoztatni, ill. visszacsinálni! Majd következetesen kikövetelni, hogy ne csak szóban foglalkozzunk az illetéktelen szavazókkal pl a nyelvet sem beszélő, de kettős magyar állampolgárságú ukránok szavazatáról, akik pl egyszer elküldik levélben a voksukat, majd átjönnek a határon és a fiktív lakcímeik alapján leszavaznak élőben is, hisz a kutya sem ellenőrzi, hogy a ravatalozóba, vagy egy romos tanyára minek alapján van 200 ember bejelentve, valójában kik ők és hol élnek? Amíg csak egyes oknyomozó riportok foglalkoznak azzal, hogy a választások előtt a határon túli kis falvak lélekszáma vajon miért nő meg ugrásszerűen a 2-3 szorosára stb mint ahogy azzal sem, hogy a 9 évre regisztráltaknak kiküldött választási értesítőjét / borítékjaikat vajon kik küldik vissza, a ténylegesen jogosult-e vagy ő már rég meghalt, ám a családtagjai „nem hagyják azt veszni” Vajon miért nem nyernek betekintést arra felhatalmazott ellenzéki képviselők, ill. megbízottai a határon túliak regisztrációs listájába, miként a leadott szavazataikat sem ellenőrizheti senki! Szerinted jól van ez így ?

    Vagy ha az adófizetői forintokat számolatlanul szóró minie. -nek meglenne kötve a keze és nem saját pártra kampányolna a mindannyiunk pénzéből, noha megállapítást nyert, hogy a kormányzati érdek/kampány milyen szinten folyik egybe a pártérdekkel, de ez csak elméleti szinten tudott, valójában semmi nem történik ennek kiküszöbölésére – még a szándék sem látszik! Miután nem egyenlőek a feltételek (média, kampány felületek, megszólalási lehetőség stb nem azonos a finanszírozás, és semmiben nem azonos az elbírálás, ellenőrzés stb mert valamennyi hatóság és ellenőrző szerv a Fideszhez és annak fejéhez van becsatornázva, így addig az esélyek a kormánnyal ellentétes oldalon nullák!

    Tudod ez olyan mintha fára mászásban versenyeznénk – engem háromnapi éheztetés után gúzsba kötnél, csahos kutyákat eresztenél rám, te meg totál edzetten, jól tápláltan,ruganyos izmokkal, kipihenve érkeznél, és nosza! Másszunk! Aztán megállapítást nyer, hogy te percek alatt feljutottál a fa tetejére és már a lábaidat lógatod, mikor én még a lombkorona aljáig sem jutottam, és máris elfogyott minden munícióm, erőm, lehetőségem, ahogy mondani szokták, nekem annyi! Aztán jön a bizottság, és az általad hozott törvények alapján elrendeli, hogy az általam megtett néhány méterből /időből is X egységet a te teljesítményedhez kell adni, és punk-tum!! Tisztességes lenne ez így?

    Ezek közül e tényezők közül bőven lehet, hogy külön külön egyik sem eredményez maghatározó többletet, de így együtt – különös tekintettel a már fentebb említett választási törvényre,aminek eredménye a 2/3, bizony meghatározóak egy választáson! 2014-ben ha jól emlékszem 1 mandátumon múlott a fidesz 2/3-a – Kunhalmi a saját körzetében mindvégig vezetett a választások estélyén, majd „jöttek a levélszavazatok” amelyet mint tudjuk az ellenzék nem láthat, nem ellenőrizhet, csakis a NVB emberei, és – láss csodát, minimális szavazattal ugyan de elvesztette K. a választást, és egy neve nincs totál ismeretlen fideszes ( Molnár István? Na, ő ki?) nyerte meg. Számomra alig hihető!

    Akkor most megkérdezem milyen javaslatod van neked arra, hogy a 2.8 milliós Fidesz szavazóból 1.3 – at ledolgozzon az ellenzék – mely ellenzék kétségtelenül nem a legegységesebb, és nem a legrendezettebb, sok mindenben és mindenen kell még változtatnia, de amíg a választási törvény egyetlen párt érdekét szolgálja, ők hozták és ők fogadták el – addig nincs miről beszélni!

    Igen, ott van a kétségtelenül kockázatos kimenetelű bojkott lehetősége, de ha jól emlékszem azzal sem értettél egyet, amikor jóval a választások előtt Örsi Mátyás elméletére hivatkozva lehetőségként felmerült !

    Nem igazán tudok eligazodni rajtad – azaz, hogy talán mégis – te vagy az aki mindent tudsz, sőt mindent jobban tudsz ( még azt is, hogy a vasárnapi voksoláson a Fidesznek min. 15, de inkább 17 helyezése lesz ) de nekem egy idő óta úgy tűnik Jágó üzemmódban működsz! De azért a figyelmedbe ajánlanám Alma egyik, nagyon világosan levezetett elméletét melyben tényszerűen világít meg összefüggéseket – számok tükrében. (Orbán győzelmének retorikai árulása.. c. cikk alatt – máj.29.8:53)

  • Besancon,

    aztán hogy’ akarnál választási törvényt módosítani, vagyis a győztes kompenzációt eltörölni, ha nincs eleve 2/3-os többsége az ellenzéknek?

    Vagyis a helyzet úgy néz ki, hogy „háromnapos éhezés után és gúzsba-kötve” kell nyernie az ellenzéknek kétharmadot 2022-ben. Ez a békés út.

  • „Magyarország erős, mert a magyarok egységesek” – mondta Orbán Viktor.

    közlöm, nem azok, sőt. a Fideszre szavazott 1803282 – nem okvetlenül magyar – polgár.
    nem a Fideszre szavazott 1635364 fő. nem szavazott 4573745 fő.
    ennyit az egységről, az erős Magyarországról, de főleg a 2/3-ról.

  • Drizari Tehát Orbán addig uralkodik, amíg akar, vagy ameddig a „barátai” hagyják. Ez a békés út. Magyarország nyugodjon békében.

  • Orsós Elemér

    Ille István
    2019 május 30
    11:32 de.
    Vannak olyan civilizált nyugat-európai európai országok ahol kötelező szavazni. Az demokratikus? Én annak tartom, mert akkor nem lehet a rejtélyes nemszavazókra hivatkozni akiknek pedig a legnagyobb a pofájuk a népakarat és a demokrácia tragikus hiányáról!

  • ELEMER;
    Ami szabad az emberi-lenyeknek, az nem lehet kenyszeritett.

    S ami kenyszeritett az nem lehet szabad-tarsdalom jelegge!

    Persze kerdezhetnek azt az adozsara vonatkozoan.
    Na meg kozlekedsei lampakra vonatkozoan.
    Habar mind az a kozosseg minden tagjainak a biztositasa erdekebn tortenik.

    De velheto lehetne az a ‘szavazasra’ vonatkozoan ????

    De Europaban nagyon sok dolgok NEM biztositva szabadon, a szabad polgaroknak. Hm????

    S ahol a polgarok nem szabadok, a tarsadalom ottan nem lehet szabad !!!

    De a kerdes, melyiket valsztanad HA annak lehetosege letezne ????
    Illetve, HA az szabad lehetne valasztani azon ???

  • kenny,

    békés úton, pusztán várni az ellenzéki oldal kétharmados győzelmére … no ez belátható időn belül nem fog bekövetkezni.

    Valóban, reménykedni csak egy belső fideszes „puccsban” lehet, akik lesznek bátrak eltávolítani Orbánt és 5-6 közvetlen vazallusát.

  • Orsós Elemér

    Bendeguz79
    2019 május 30
    2:44 du.
    Híííínye, akkor ezek a nagyon civilizált renitens nyugati országok nem demokratikusak?

  • A kenyszerites az NEM demokratikus, hanem eppen annak hianya, ill megtagadasa.

    Had „pofazzon” mindenki amint ohajt, az a demokracia leg alapvetobb bizonyiteka !!!

    Azt meg-tagadni, az zsarnoksag es dikatatura, diktalja a lakossagot cselekedni amit nem oahjatananak onalloan.

    Demokracia az ahol a nep, a lakossag diktal az allamhatsalomnak az ohajaik alapjan cselekedni.

    Ami itten nallunk az alkotmanyos jogyunk kepviseloinket nem csak egyenileg nevszerint valasztani, visszahivni, de utasitani mimt es hogyan kepviselni a kepviselteteteket.

    Persze az neha mehet kicsit tulzasba is, mert vannak akik hivjak, panszkodnak, s kepviseloiket terhelik meg ha felesgeikkel civakodasokba kelnek .

    Persze a kepviselok nem kell azert kulon fizetni, mind barki mas ugyvedetkellene.
    De hat mi a feneert van kepviselod, ha nem zaklathatonak ejjel-nappal?
    Hiszen azt a kotelesseget nem csak vallata szabadon, hanem kerte a te szavazatodat is azert.

  • Drizari Sötét jövő.

  • Elemer; elfelejtette, hogy 1930-ban nemetorszeg volt a legfejletebb, legelorehaladotabb es kepzetteb orszag.

    Velte volna annak alapjan „demokratikusnak” ???????

  • Orsós Elemér:
    szövegértési gondjaid vannak? számokat közöltem, a demokráciáról egy szót sem, azon felül az orbáni állítást cáfoltam.

  • Kenny
    2019 május 30
    5:26 du.

    Haladunk efelé:
    (Egy „színes” hír a Rodeo által minap felmagasztalt É-koreai kommunista királyságból)

    https://nepszava.hu/3037969_kim-dzsong-un-kivegeztetett-egy-diplomatat-aki-elokeszitette-a-trumppal-valo-talalkozot

  • Orsós Elemér

    Ille István
    2019 május 31
    1:32 de.

    „Orsós Elemér:
    szövegértési gondjaid vannak?”

    Az előfordulhat, mert azt nem értettem, hogy ebből a mostani tétnélküli választásból, ami nem is a kispályás Magyarországról szólt, hogyan lehet a majdani magyar nagytétü választásokra váteszi előrehozott diagnosztikát felállítani, honnan lehet tudni hogy az otthon maradottak miért maradtak passzivak és mire szavaztak volna, ha mégis elmennek! 😀 Őszig itt még akármi is előfordulhat, nem beszélve az elkövetkező 3 évről!

  • Geyza
    2019 május 31
    5:45 de.

    Juci, te már megint be vagy állítva? az északkóreát az usa hozta létre miután az addig egy kóreát földig bombázta cum trucc és utána szétválasztotta kettőre, hogy legyen már egy …északi is… vagy valami hasonszőrű…egyébként már régen várom, hogy küldesz egy anzixot az usa ból amint ott motorozgatsz szerte szana texas alsón a sivatagban két olajkút és 3 eperföld között, … dehát -úgy tűnik- erre hiába várok pedig még te hiányzol nekik annyira szeretik az üde migránsokat

    bruhahahaha

  • Geyza
    2019 május 31
    5:45 de.

    Hugo Chavez a maecenása Gustavo Dudamel
    https://www.youtube.com/watch?v=R09_5qTnHPg

    ilyet a Mike Pence Juan Guaido még nem tud bruhahahaha de majd ha… lila eső esik

  • Bendeguz79
    2019 május 30
    8:38 du.

    gizi ehhez mit tudsz hozzátenni, igaz nem pirézül van (ami neked „anyaiapai” nyelved), minő móka és kacagás meg tréfák és a bőség meg jólét bruhahahaha
    hozzáteszem, Mike Pence meglátogatta Justin Trudeau-t tegnap előtt (én még olyan sápadt Trudeau-t sohasem láttam) és arra próbálta rávenni, hogy seprűzze ki a cubai cooperante kat Venezuelából, vagy ha nem akkor lesz ejnye bejnye és meglengette a villámokat a bal kezében
    bruhahahaha

    és amit itt olvashatsz?

    (az angolul nem értőknek Schlagwort) az itt következőn -a magam részéről- nem csodálkozom! természetes útja a hulla bomlásának, csak jó esetben a hulla ilyenkor már koporsóban elföldelve mialatt ez mindezek nélkül, a lengedező térdig érő passzát szélben! az atlanti pocsolya (te pondnak ismered) két oldalán terjeng és messzire viszi a térdig érő passzátszél!

    Europe, an “old” colonialist continent, is decaying, and in some places even collapsing. It senses how bad things are going. But it never thinks that it is its own fault.

    North America is decaying as well, but there, people are not even used to comparing. They only “feel that things are not going well”. If everything else fails, they simply try to get some second or third job, and just survive, somehow.

    On both sides of the Atlantic, the establishment is in panic. Their world is in crises, and the ‘crises’ arrived mainly because several great countries, including China, Russia, Iran, but also South Africa, Turkey, Venezuela, DPRK and the Philippines, are openly refusing to play in accordance with the script drawn in Washington, London and Paris. In these nations, there is suddenly no appetite for sacrificing their own people on the altar of well-being of Western citizens. Several countries, including Venezuela and Syria, are even willing to fight for their independence.

  • Orsós Elemér:

    ezt kérdezd meg attól, akinek írásából levontad magas ívű következtetésed. én számokat közöltem, tényszámokat, következtetés nélkül, valamint Orbán hazug állítását cáfoltam meg. akkor most miért is okoskodsz velem?

  • Orsós Elemér

    Ille István
    2019 június 1
    4:27 de.
    Igazad van, de miért kell egy ilyen számunkra tétnélküli eseményből Orbán reklámot csinálni? Változna valami, ha Orbán ellenzéke kapott volna ugyanennyi szavazatot az Euban? Alig, én még azon is csodálkozom, hogy ennyien elmentek Magyarországon szavazni az EURO kompatibilis szlovákokhoz és egyes szintén EU benfentes országokhoz képest.

  • Aki győz az ugye nyer?…(eddig leglábbis igy volt!)
    Nem mellesleg megjegyzem a kételkedőknek: szavazás törvényes és ugye szabályos volt?z!!!mindenütt ott ültek az összes párt tagjai is a szavazóhelyeken!!
    Miről is hablatyolnak,hazudoznak itt egyesek?
    Nagyon szánalmasak!

  • Orsós Elemér
    2019 június 2
    10:31 de.

    Már többedszerre írod, hogy az EU-s választásnak nem volt tétje, semmi jelentősége, tehát bagatell, hogy mi lett az eredménye – sőt nem is érted a megjelenés (43%)az eddigiekhez képest magas számát! Hát ja! Az uniót elég akkor az eszünkbe tartani ha markunkat tartjuk – mert hogy enélkül nagy valószínűséggel már befellegzett volna nekünk, de amúgy semmi jelentősége a tagságunknak, szavazni a képviseletről egy merő hülyeség!Hibátlan kelet európai
    mentalitás!

    Ám, ha tényleg semmi jelentősége – magyarul, nem lőnek vele nyulat – akkor miért kepesztett mégis a vezér rohadt nagy igyekezettel a 2/3 – ért? Minimum 14 szavazatot várt, de benne volt a pakliban a 15 is, sőt Drizari szerint a 17 is – nem a Orbánon múlott, hogy nem lett annyi, ő aztán mindent megtett, pénzt paripát, fegyvert nem kímélve az írott és elektronikus médiákon történő agymosáson keresztül, a rigófüttyre honosított ukránok határon való hurcolásázásától kezdve a kis falvakban történő kötelezővé tételig, hogy hozza a „formáját” mert nagyon akart bizonyítani kinn, de nem jött össze! Ki foglalkozik vele, hogy ő itt hány százalékot ért el? Láttad a szavazás esetéjén a „nagy ünneplést?” Mint akik citromba haraptak – mondd már meg mire volt a görcsös igyekezet, ha tényleg semmi jelentősége?

    Miért mondja el napi szinten minden fórumot felhasználva, hogy az ő 52%-a „egyedülálló az eu-s országok között? Arról nem mesél, hogy hogyan érte el, de ez a lényegen nem változtat, ám mire megy a hazai glóriával Brüsszelben? Na, látod, hát ha valaminek, ennek tényleg nincs jelentősége! Per pillanat totál tanácstalan, nem kapdosnak érte a frakciók, és nagyon úgy látszik hogy a lelkét adná ( már ha van még!) az addig többször semmibe vett és próbára tett Néppárt ölelő kebléért! Miért is vannak úgy kétségbeesve a hívei, hogy vállvetve magyarázzák a bizonyítványukat, és győzködik a plénumot, mennyire nincs jelentősége az eu-s szavazásnak?

  • Orsós Elemér

    Besancon
    2019 június 3
    3:49 de.
    Azért dicsekszik vele, mert mással nemigen tud, de valamivel csak muszáj nekije! 😀

  • Boda Marcsi
    2019 június 2
    4:40 du.

    Ugye !
    Te idióta 😀

  • Orsós Elemér
    2019 június 2
    10:31 de.

    Ahogyan te kritizálod Amiurunkat,
    az felér egy nagytotálos, csontig történő benyalással.

  • Csiszár István
    2019 május 30
    12:39 de.

    Eltarthat az még 20-25 évig is.
    Utána pedig a káosz fog eljövendeni.
    Ez ismétlődik átlag 30-40 évenként itten.
    De hisz tudjuk:”Amelyik nép képtelen tanulni a múltjából az..”

    A mókuskerék legyen velünk !

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2019 június 3
    5:55 du.
    Te meg hülye vagy! Ennyi! Punktum!

  • István Berecz

    Egyet értek az irásban foglaltakkal.Én csak annyival szeretném kiegésziteni,hogy a fidesz (igy kisbetüvel9 csak azért tudott nyerni,mert a határon tuliak tulnyomó töbsége a kapott anyagi szolgáltatást szavazattal hálálta meg.Ráadásul,mint hirlik egy-egy szavazó többször is szavazott.

  • Boda Marcsi
    2019 június 2
    4:40 du.

    Maga annyira setét, hogy a fekete lyuk is megirigyelné. Egyáltalán nem ültek mindenhol delegáltak, de bárcsak (hangsúly a CSAK-on van) emiatt lenne tisztességtelen a választás. Azért ennél sokkal rendszerszintűbb a kérdés, illetve a kormánypárt csalási mechanizmusa.

    A maga hazudozására cáfolat, hogy a szavazókörök egynegyedében, legalább 2495 helyre egyetlen ellenzéki delegált sem jutott el.

    Egy egyszerű kérdést kérdezek, koncentráljon! Azt szeretném kérdezni Marcsi, hogy honnan veszi ezt a sok ostobaságot – pl most ezt, hogy minden szavazókörben voltak ellenzékiek? Honnan szedi? Gondol egyet és pásssz? Vagy direkt hazudik, kényszeresen? Nem hiszem el, hogy tényleg ilyen ostoba. Ilyennek nem lehet születni sem, amit maga művel. A megoldást tekintve, bízom benne csak szimplán hazudozik. Szóval ezt az infót honnan vette?

  • HunCanada Mert Te soha nem figyelsz. Boda elmondta ezerszer, hatalmas ablaka van, ahonnan mindent lát. Meg néz TV_t és olvas Bayert. Aki ezt csinálja, az mindent tud. Csak gondolkodni nem, de az nem is fontos.

  • Dubois Sajnos én nem kaptam még keserű kenyeret szopogatni, rossz helyen vásárolok?
    Miért szopogatna bárki keserű kenyeret, akkor megy vissza mindenki amikor akar. Ha nem akar, akkor pedig ne szopogasson, hacsak nem az a munkája.
    Akkor sem lesz keserű a kenyerem, ha holnapra Magyarország sokkal gazdagabb lesz, örülni fogok neki. Beteg lélek aki ennek nem örülne. Sajnos úgy látom, ez az öröm azonban nem ma lesz.
    Gabriel viszont néha tényleg olyan mint egy őrült hittérítő. Remélem nincs egy kis handy zsebmáglyája. 🙂

  • kenny
    2019 június 4
    10:47 de.

    Dubois Sajnos én nem kaptam még keserű kenyeret szopogatni, rossz helyen vásárolok?

    ——————————-

    Honnan ez a keserű kenyér ötlet – úgy látom Dubois nem fordul elő az oldalon!

  • Besancon. A „Orbán győzelmének retorikai árulása” cikket lezárták mert letelt a hét nap. Dubois utolsó kommentjében jellemezte (ostorozta?) Gabrielt, abba szóltam bele későn és eléggé el nem ítélhető módon. Bocsánat. 🙂

  • kenny
    2019 június 4
    2:47 du.

    hogy mik vagynak? eddig nem is tudtam, hogy a gábrielt szopogattyák is… akkó’ -mintha- érteném (leesvén a tantusz, puffneki) a gábrielizmus lényegét,

    tudod, mint anno a matektanárunk magyarázta a logarléc használatakor, hogy a 2*2 az meglehetősen jó közelítéssel =4 de lehet, hogy interpolálni is kell (persze olyankor amikor a „log” skálán oldjuk meg eme rébuszt!)

  • Rodeo11 Rosszindulatú vagy ma. Nem Gabrielt szopogatják, hanem bizonyos disszidensek (migránsok) az emigráció keserű kenyerét.
    Kéretik nem komolytalankodni.

  • kenny
    2019 június 4
    4:31 du.

    „most komolyan” mikor ama nagy veszély álla fennen, miszerint a gabrielitisz megállíthatatlanul terjed mint egy plaga, és akkor a „hablehány” mintájára és gizi bosszantására elő kell adnom a régi nagyáriát (még fűzfa korom koloratúr szopránsága idejéből)

    ééén úúúgy ééélvezem itt a strandot, itten annyira szééép és jóóó, és még Bagaméri a fagylaltos is méri

    kéretik engedélyt Főtörzs elvtárs …meghunyászkodni… addig is maradok meredeken a lejtőn felfelé caplatván

    bruhahahaha

    és persze alapállásom szerint az abszolút szabadság érvényesül, mindenki azt és úgy szopik ahogy nekijje teccik mert én liberális is levék (hogy a tevék ehhez mi’sszó’nak?)

  • kenny
    2019 június 4
    4:31 du.

    ez még az Ír forradalom előtt volt

    és ha nem leszel eléggé liberális
    https://www.youtube.com/watch?v=44wzqWQxHpQ
    The Ballad of Stenka Razin

    From beyond the wooded island
    To the river wide and free
    Proudly sailed the arrow-breasted
    Ships of Cossack yeomanry.

    On the first is Stenka Razin
    With his princess by his side
    Drunken holds in marriage revels
    With his beauteous young bride

    From behind there comes a murmur
    „He has left his sword to woo;
    One short night and Stenka Razin
    Has become a woman, too.”

    Stenka Razin hears the murmur
    Of his discontented band
    And his lovely Persian princess
    He has circled with his hand.

    His dark brows are drawn together
    As the waves of anger rise;
    And the blood comes rushing swiftly
    To his piercing jet black eyes

    „I will give you all you ask for
    Head and heart and life and hand.”
    And his voice rolls out like thunder
    Out across the distant land.

    Volga, Volga, Mother Volga
    Wide and deep beneath the sun,
    You have never seen such a present
    From the Cossacks of the Don.

    So that peace may reign forever
    In this band so free and brave
    Volga, Volga, Mother Volga
    Make this lovely girl a grave.

    Now, with one swift mighty motion
    He has raised his bride on high
    And has cast her where the waters
    Of the Volga roll and sigh.

    „Dance, you fools, and let’s be merry
    What is this that’s in your eyes?
    Let us thunder out a chanty
    To the place where beauty lies.”

    From beyond the wooded island
    To the river wide and free
    Proudly sailed the arrow-breasted
    Ships of Cossack yeomanry.

    Stepan (Sten’ka) Timofeyevich Razin (Russian: Степан (Стенька) Тимофеевич Разин, 1630 — June 16 [O.S. June 6] 1671) was a Cossack leader who led a major uprising against the nobility and Tsar’s bureaucracy in South Russia. In 1671 he and his brother Frol Razin were captured at Kaganlyk, his last fortress, and carried to Moscow, where, after tortures, Stepan was quartered alive in the Bolotnaya Square. However, the rebellion did not end with Razin’s death. The rebels in Astrakhan held out until November 26, 1671, when Prince Ivan Miloslavsky restored government control.

  • kenny
    2019 június 4
    4:31 du.

    ezt csak neked

    https://www.youtube.com/watch?v=Jk7ou8Wc654

    és nem tweetel???
    bruhahahaha

  • ezt most dobta be a Köbüki az ablakrésen:
    TomPapa olvasta…Hát megossza (ismeretlen író)
    **.”ZÖLD DOLGOK”.**
    Közértben vásároltam, amikor a fiatal pénztáros hölgy azt javasolta nekem, hogy inkább a saját táskáimat használjam, mert a műanyag zacskó nem környezetbarát. Bocsánatot kértem, és elmondtam neki, hogy „az én időmben nem volt még ez a „zöld” dolog.
    A hölgy azt válaszolta, hogy „azért van ma ezzel problémánk, mert az Önök generációja nem törődött eléggé azzal, hogy a környezetet megóvja a jövő nemzedékének”.
    Elgondolkodtam. Annak idején tényleg nem volt még ez a „zöld” dolog. De akkor mink volt helyette? Nos, leírom, hogy mire emlékszem…
    Annak idején visszavittük a tejesüvegeket, üdítősüvegeket és sörösüvegeket a boltba. A boltból visszakerültek az üzembe, ahol
    mosás és sterilizálás után újratöltötték őket. Így voltak mindig újrahasznosítva. De ez a „zöld” dolog még nem létezett az én időmben.
    A lépcsőn gyalog jártunk, mert nem volt mozgólépcső minden boltban és irodaházban. Gyalog mentünk a boltba, nem pattantunk be a 300 lóerős verdánkba, valahányszor volt valami elintéznivalónk kétsaroknyira. De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez a „zöld” dolog még nem létezett az én időmben.
    Annak idején kimostuk a gyerekpelenkát, mert nem volt még eldobható pelenka. A ruhát szárítókötélen szárítottuk, nem pedig egy 2,0 kW-ot zabáló masinában. A szél- és a napenergia szárította a ruhákat a mi időnkben. A gyerekek a testvéreiktől örökölt ruhákban jártak, nem kaptak mindig vadonatúj göncöket. De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez a „zöld” dolog még nem
    létezett az én időmben.
    Annak idején egy tévé volt egy háztartásban, nem pedig szobánként. A konyhában kézzel kavartuk az ételt, mert nem volt elektromos gépünk, ami mindent megcsinált volna helyettünk. Ha törékeny tárgyat akartunk postán küldeni, régi újságpapírokba csomagoltuk, hogy megvédjük, nem pedig buborékfóliába. De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez a „zöld” dolog még nem létezett az én időmben.
    Annak idején nem használtunk benzinmotoros fűnyírót. A füvet emberi erővel hajtott tologatós fűnyíróval nyírtuk. A munka jelentette számunkra a testmozgást, ezért nem kellett fitnesztermekbe járnunk, hogy árammal működő futópadon fussunk. De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez a „zöld” dolog még nem létezett az én időmben.

    bruhahaha

    és ilyenkor szoktam hosszan és zamatosan káromkodni is amikor zöldre festik az eget

  • két rendőr(rendőrvicc!!!) beszélget

    te, mi van a kezedben?
    egy thermosz!
    és az mire jó?
    a hideget hidegen tartja és a meleget melegen
    és mi van benne?

    két gombóc fagyi, meg egy adag húsleves

    kedves cenzor, ha magadra öntöd a kávét annak nem én vagyok az oka

    bruhahaha

  • Rodeo11 Nem egy Sír Schiff András. Remélem balettozni nem fog, bár a hattyú halála érdekes látvány lenne vele. 🙂
    Nem, Ő nem tweetel, Ő kiberháborút folytat. Inkább tweetelne, azt nem olvasom el.

  • kenny
    2019 június 4
    2:47 du.

    Besancon. A “Orbán győzelmének retorikai árulása” cikket lezárták mert letelt a hét nap. Dubois utolsó kommentjében jellemezte (ostorozta?) Gabrielt, abba szóltam bele későn és eléggé el nem ítélhető módon. Bocsánat. 🙂

    —————————————————————-

    Jól van fiam leülhetsz, megbocsátok – egyébként sejtettem, hogy valami ilyesmiről lehet szó, én is gyakran olvasok a már bezárt cikkeknél olyat amihez hozzáfűznék valamit, de már nem lehet.!
    -:))))

  • Kedves Kenny & Besancon ! 🙂

    Ott, az „Orbanini győzelmének retorikai árulása” című cikk alatt gerjedt mérges vita folyományaként júni 4. 6:04-kor kelt, Gezának címzett és Almának ajánlott rövid „elemző értekezésem” során használtam a reklamált, „az emigráció keserű kenyere” hangzású metaforát Gabriel nevű, olyan amazonaszi gerillává züllött olvtársunk lélekrajzában.

    Ott természetesen külön kiemeltem azt is, hogy tisztelet a kivételnek – mármint azoknak – akik a saját „szerencsétlenségük” miatt nem okolják és nem korholják az itthonmaradottakat, sőt bíztatják őket – ill minket… Egyszóval a mai hazulról eltávozottak már teljesen más körülmények között teszik ezt, csak két tényezőt említve, az Európai Unió és a Net körülményeivel könnyítve az egyszerű visszatérés lehetőségeivel is…

    Az emigráns – és migráns – státusz közismert keserű kenyér szimbolikája igen széles múltra tekint vissza nemcsak a magyar, de a világirodalomban sőt, még vallásos ihletettségű írásokban is – most hadd ne soroljam… De azért forrásként mégis hadd említem meg közöttük Mikes Kelemen, Rákóczi fejedelmünk hűséges íródeákját is…

    Üdvözlettel: Đ 🙂

  • Kiegészítés az előbbihez:

    Viszont a keserű kenyér szimbolika használata az említett kommentemben éppen e kemény téma enyhítését, abban is a megértést és némi mérlegelést és belátást célozta olyképp, hogy Gabriel – már évtizedek óta egy szenvedő egyén – valamelyest nem is tehet az itt megismert, általunk még nem is egészen kiismert iszonyatos természetéről.

    Mindez végsősoron mégiscsak a sajátmagának köszönhető állapot azonban mégsem jogosítja fel őt arra, hogy itt a K . M . H-n nekünk mindent el kell tőle tűrnünk, mint a bolondtól is, amikor az védekezőleg egy diliflepnit tart maga elé. Ez esetben éppen az Ő elhagyott >kis magyar hazácskája< [SIC] hiánya az eszköz erre a célra, azzal kompenzálandó, hogy Ő bármely olvasótársat bármikor büntetlenül vérig sértegesse…

    Nem! 🙁

  • kenny
    2019 június 5
    4:08 de.

    kíber ide kíber oda az nem véres, a többiek véres háborúkat csinálnak, elfoglalnak kontinenseket, országokat, és nem balettoznak mert bénák hozzá, de lőnek már 75 éve nem szeretem a hekatombákat sem! most éppen Dunkerk ről megy az emlékezés pedig szvsz nagyon felejtős, mert nyerni senki sem nyert de sokan ott hagyták a fogukat is…utálom azokat az időket amikor hősöket akarnak csinálni, mint a Mike Pence Westpointban az egész világot el akarta foglalni és a világot meg sem kérdezte.. tudtam, hogy valami hasonló lesz a válaszod, nem baj…

    és én meg azokat nem kedvelem, a többiek is eltáncolhatnák a hattyak kisütését a carmina burana használati utasítása alapján, és kivel kíbereznek? és hogyan megy az?

    az,hogy valaki nem szőr az még nem jelent semmit, csak annyit, hogy nem szőr! Shiff Andris meg egy meglehetősen jó zongorista magam részéről Fischer Annie -t jobban szeretem a Schubert D960 ban! te hogy vagy ezzel?

    üdv innen a nagy tó partjáról