Platón és a NER

2020 március 10 11:15 de.41 hozzászólás

Mottó: Isten -ha létezik- nem az időben létezik, és ebben az értelemben nem örök, hanem időtlen. Számára a tér és idő mindössze alkotás, alkotásnak sem eszköz sokkal inkább játékszer, akár egy megpörgetett búgócsiga; erre-arra kanyarog. Pörgésében isteni, kanyargásában szabad. Isten pörget, mi táncolunk, abban dönthetünk, hogyan táncolunk…

Platón türannosza a demokrácia hibáira alapozva teremti meg diktatúráját, és a diktátor leváltását a bölcsek vezette társadalommal képzeli. Képzelt államában minden egyén a közé. Állam, amelyben erős a cenzúra, rafináltan machinált a legsikeresebb védők szaporítása. Képzelete egy család nélküli társadalom, ahol anyjától születéskor elveszik gyermekét, és amikor szoptatni jár nem tudja kinek a gyermekét eteti. Az bölcsek lélekpusztító állama az övé. Ma úgy mondanánk, hogy szakértői állam. A türannosz társadalma is undorító, ám Platón társadalomvíziója undor az undorra.

„A demokrácia erkölcsi kérdés” (Boros János), a diktatúra pedig erkölcstelen. Diktatúrában az erkölcs (Isten, család, haza) a tömegek kijátszásának eszköze: félelemkeltés, uszítás, és áldozatkérés; meg egy szebb jövő ígérete; káosz ahol a „A tömegek kenyere a propaganda.” (Göbbels) Tragikus jövő, amelynek jelenében a szeretett vezér egyre jobban teljesít.

A demokrácia az érdekek harmóniája; termelés, és nem fosztogatás; fogyasztás és nem önmegvalósítást helyettesítő önmagamutogatás. A demokrácia a termelők és fogyasztók társadalma, ahol minden termelő fogyasztó és minden fogyasztó termelő, amelyben ott rejtőznek a kifosztók és a pusztítók is, ám az állam sikerrel fékezi a kifosztók és pusztítók tetteit.

Dolgaink megteremtéséhez szükség van bölcsekre, de a demokrácia nem a bölcsek társadalma. Alkotásaik a művészetek, filozófia, tudomány terén óriásiak, ám a termelők tömegei nélkül nem lennének ők, mert az élethez kell élelem, ruházat, lakhatás és zene, tánc, szeretet meg szerelem. Termelők nélkül nincs társadalom. Beethoven és Muszorgszkij, Radnóti és Villon; Madách és Goethe; Püthagorasz és Newton; Galillei és Einstein is termelő. Nélkülük szegényebb lenne világunk, krumpli nélkül éhen halnánk, cipő és lakás nélkül megfagynánk, bölcsek nélkül megállna az emberi világ.

Termelők és fogyasztók a társadalom mozgatói. Fogyasztó nélkül nem lenne termelő, termelő nélkül nem lenne fogyasztó. A türannosz kifosztó; a termelőt és a fogyasztót fosztja ki. Hatására megáll a termelés, és termék nélkül -előbb utóbb- a fogyasztó és kifosztó is megszűnik. Marad a pusztító és munkájának eredménye a pusztulás.

A demokráciát nehéz megérteni. Miként egyenlő a nő a férfival, gyerek a felnőttel, agg a fiatallal, szegény a gazdaggal, tanult a tanulatlannal, erős a gyengével; hogy lehet egyenlő a munkás a munkáltatóval, az ügyfél a bankkal-biztosítóval, kisvállalkozó a multival, diák a tanárral, beteg az orvossal. Elképesztő megosztottság: erő, pozíció, tudás, nem és életkor szerint. A demokráciát Platón, az emberiség legutóbbi 2400 évének kiemelkedő alakja sem értette. Drámai írása a Szókratész védőbeszéde a demokrácia kudarcáról szól. Megrázó, ahogy tanítóját, a hetvenéves Szókratészt cserépszavazáson halálra ítélik. Platónt értem, a ma emberét nem. A demokrácia nem hibátlan társadalom, és működtetni is nehéz, ám Európában azóta van béke és jólét, amióta működik a demokrácia.

Főnökeim gyakran féltékenyek voltak tudásomra, ezért volt minden siker az övék, és minden kudarc az enyém, aztán lett egy főnököm, akinek neve dr. előtaggal indult -de jó, végre nyugi lesz, -gondoltam, és akkor hírbe hoztak feleségével. Ismét becseszett. Ilyen az élet: feszültségek, irigység, féltékenység, kudarc és mégis szeretjük. Futok az erőben, arcomat csípi a szél, futókulacsom vize zsebembe folyik -mindenki látja, bepisiltem- sár van és emelkedő, meg csúszós lejtő, nyáron kullancs, szúnyog, bagócs, meg a tisztáson tűző napsütés. Hideg, vagy meleg, és mégis órákon át futom az erdőt, a futópadot meg tíz percig sem bírom, pedig a légkondi és a gép surrogását lágy zene nyomja el. Nekem az élet kell és nem az ideák (platóni) világa, nem kell vezér (bölcs), aki ígér, megvéd, aki tudja a tutit, aki igazságot tesz köztem és főnököm közt, és a légkondi zümmögését is lágy zenébe folytja.

Hihetetlen, hogy az Európaszerte sikeres demokráciát el lehet elsöpörni libsizéssel, sorosozással, migránsozással, és mégis… azt hisszük, hogy a demokrácia nem váltható kis türannoszi álmokkal: a tanítóbácsinak megígért stadionnal, óvónéninek megígért kisvasúttal, és mégis…

A demokrácia nem futballstadion, nem várbaköltözés, és nem a „magyar tőkésosztály megteremtése”, a demokrácia az egyszerre, egy helyen lévő, egymásnak gyakran ellentmondó érdekek harmóniája, ahogy a zene is hangok harmóniája. Mély és magas, hegedű és üstdob, lágy fuvola, és érces cimbalom. Hangkavalkád, ami harmónia hiányában zaj, a magányosan pedig fülzúgás.

A diktatúra -az érdekek harmóniája nélküli társadalom- rendnek tűnő káosz, háború, melynek halálba rántó örvényeibe a diktátor bárkit tetszése szerint letaszít, vagy felemel, és amely örvény végül őt is magába zárja. Harsog a diktátori hang, hangja monokróm.

Zúg a fülem. Demokráciát akarok. Szeretnék újra búgócsiga lenni, aki nem tudja ki pörgette meg, de arra táncol, amerre jólesik! Harmóniát zengő hangszerek zenéjére táncolnék Veletek. Veletek, együtt és szabadon.

Utóirat: Nem bánom, ha tánc közben valaki a lábamra lép.

41 hozzászólás

  • „Mély és magas, hegedű és üstdob, lágy fuvola, és érces cimbalom. Hangkavalkád, ami harmónia hiányában zaj …” – majdnem jó a példa, ha a zenekarhoz nem kellene egy karmester is.

  • Orsós Elemér

    „Hihetetlen, hogy az Európaszerte sikeres demokráciát el lehet elsöpörni libsizéssel, sorosozással, migránsozással, és mégis… azt hisszük, hogy a demokrácia nem váltható kis türannoszi álmokkal: a tanítóbácsinak megígért stadionnal, óvónéninek megígért kisvasúttal, és mégis…”

    Ugyan már, hol van Európában -a ténylegesen, nem csak papiron semleges, paradicsomi Svájcon kívül- sikeres demokrácia?
    Nem kéne a libsizést, a sorosozást, migránsozást kiemelni az úgynevezett liberálisoknak az ő demokráciájuk védelmében, mert a másik oldalra mért -fikarcnyi érvek nélküli- lerasszistázásuk, lenácizásuk, leantiszemitázásuk semmivel sem demokratikusabb és csak a túlságosan öntelt, erősebb kutyával azonosuló szaporodási kizárólagosságukat igazolja!!!

  • kedves cikkíró, a demokrácia azaz démos (nép) krácia (hatalom) az néphatalom azaz a többség a nép diktatúrája az ókorban a többség meghatározása más volt mint manapság és ma ugyanazt a többséget nagyon kis kisebbségnek neveznénk.

    a másik dolog a világban azaz Tejútrendszer balra sré vizavé Naprendszer kanyarban Föld bolygó sehol sohasem létezett „az” a demokrácia amit rá próbálsz te is meg mások is oktrojálni a legundorítóbb fasiszta diktatúrákra ahol a pénz az egyedüli isten és egyedúr minden a kisebbség anyagi érdekeinek van alávetve és milliók élete veszik el sorozatban ennek az érdeknek az érvényesülése során mert amíg lesz katona meg hasonszőrű gépi gyilkos addig béke nem lesz és béke nélkül csak a fegyveres rablás mások vagyonának fegyverrel erőszakkal való elvétele és amikor elvette aszongya, hogy az márpedig terrorista mert (neki ellenállt, védve a saját jogait és tulajdonát, hát nem undorító az a terrorizmus?)

    zöld rebetli

  • ♥ „A demokrácia nem futballstadion, nem várbaköltözés, és nem a „magyar tőkésosztály megteremtése”, a demokrácia az egyszerre, egy helyen lévő, egymásnak gyakran ellentmondó érdekek harmóniája, ahogy a zene is hangok harmóniája. Mély és magas, hegedű és üstdob, lágy fuvola, és érces cimbalom.” ♥ (SzR)

  • AZ „Európaszerte sikeres demokráciát” pont egy török diktátor védi. A nagy demokrata amerikai Cintonné , kicsit délebbre, milliók halálát és káoszát okozta az „arab tavasz” kapcsán. Akkor ki most a gazember ??

  • Jurásek Fábián Sebestyén

    Kedves nem kedves Szukits Rezső!

    Agyadra ment a NER, hát akkor jöjjön a LER…, de a demokráciát a szádra ne vedd, mert az nem passzol hozzátok! Ki nem állhatjátok: https://www.szilajcsiko.hu/single-post/2019/10/19/NER-ut%C3%A1n-LER-cask-a-l%C3%A9nyeget-nem-l%C3%A1tja-a-t%C3%B6bbs%C3%A9g

  • Kedves Rezso!
    Nagyra ertekelem es igazan tetszik az irasaidon atjovo oszinteseged es igazsagkeresesed. (Remelem ezzel nem vagyok itt egyedul.)
    „Nem bánom, ha tánc közben valaki a lábamra lép.” – Asszem erre sem kell sokat varni, mindjart jonnek a nagybanyai viktorhivok 🙂
    Hosszu, aktiv, boldog, egeszseges es bekes eletet kivanok neked innen a KMH-rol.

  • A kepvalasztas kulon telitalalat.
    Ez a huncutul lesajnalo somolygas, ami sejteti, hogy a legszivesebben a pofadba rohogne a felsobbrendusegenek buvoleteben, – szinte minden diktator sajatja.

  • ORSOS ELEMER
    Igen megleptel megjegyzeseddel kijelenteni, hogy europaban Swajci Federacion kivul demoktacia sehol nem letezik. Tehat lehetetlen lenne mukodese.

    Bevallom, a demokracia mindennapi gyakorlasa sok hulyesegeknek kinyithatja az ajtot.
    De amig minden a lakossag tobbsegenek a dontese alapjan megy, marad a remeny a jozan-esz sikerein.

    De meg az Athenian „demokracia” is csupan vagyoni jogokon alapulo meritokracia volt.

    A mai Europai parlamenti rendszerek a kisebbseg alatal felhatalmazott kleptokraciak.
    Nem regen mind a leg-brutalisabb diktaturak lehetosegeit tette lehetove.
    Remelnem nem lenne szukseges emlekeztetni hogyan tortent Europaban a mult szazadban.

    De meg a statisztikai adatai is egyenlok ma.
    Hitler partjat (NDMP-t) csak 32% hatalmazta fel totalis uralomra. Amig Mekel CDU-jat meg 33%.

    De lasd Izrael eseteben. Teljesen rohejesse valt. Egy-ev-alatt haromszori szavazassuakkal sem sikerult barmi kormany felhatalmazasa.
    Habar, ezalkalommal, Netanyahu tobb szavazatot kapott, de a remelt koalicios partner ma nem hajlando osszeszovetkezni vele.

    De hat kerdezheto,vajon miert is hajlodnak meg szorni is a penzt es idot arra, hiszen teljesen eredmenyetelen.

    Az europaiak eszmei felfogasa a problema.
    Verukben van hogy barki vezert kovetnek a vagohidra is, akit valojaban a nagy-tobbseg NEM ohajtott semmi poziciokba.

    Azert elkerulhetetlen a kleptokracia !!!!

  • Jurásek Fábián Sebestyén

    Kedves nem kedves Szukits Rezső!

    Mint momentumos nemzetközi összesküvőt, a demokrácia álságos megmentőjét szólítalak meg! Tudod a „diplomás kommunista” végzettség nem elégséges ahhoz, hogy a világnézeted a helyén legyen, főleg akkor nem, ha a maradék tisztánlátásodat elhomályosítja az „Orbán Viktor és Rezsime” elleni téboly a fejedben. Tudod a demokrácia pont az, amikor valakit demokratikusan megválasztanak és azt a kisebbség (ellenzék) tudomásul veszi, esetleg tisztes (ismétlem tisztes!) módszerekkel próbálja érvényesíteni saját elképzelését! Viszont Magyarországon ilyenről szó sincs. A társadalom szétzilálásán alapuló, mindent ellenző tisztességtelen politizálás folyik az un. ballibsi ellenzéki oldalon, bizonyítottan erkölcstelen, bukott politikusokkal, ill. egy új üdvöskével az SZDSZ-utód Momentummal az élen. Szóval messzemenően nem vagytok demokrácia pártiak, demokrácia-konformok. Behívtátok a „brüsszeli tankokat” is, csak hogy eltapostassátok a saját demokráciánkat! A legnagyobb baj viszont az, hogy semmi jó sem várható tőletek, ha netán hatalomra kerülnétek, mert nektek köszönhetően csak prédái lehetnénk az európai életformát felfogató, tönkretevő erőknek! Végezetül a Momentumról egy jó írást ajánlok figyelmedbe, figyelmetekbe: „Érdemes még egy fontos elemet kiemelni a Momentum-üdvöskék előadásából: az őszinteséget. Donáth Anna főrettegő, aki szerint Magyarországon kell élni ahhoz, hogy az ember érezze, hogy „a szabadság egyre jobban fogy”, végre megmutatta igazi arcát. Beszédében ugyanis két hisztériaroham között bevallotta, hogy bizony nagyon zavarja, hogy a törvényeket (a nép által választott) politikusok alkotják. (Ahogy ezt a demokráciákban mindenhol így teszik, bár tény, hogy ez a protokoll elüt a nagypapa idejétől, amikor is a forradalmi kommunista élcsapat Moszkva utasításait hajtotta végre a nép választott képviselői nélkül. Régen minden jobb volt.)” https://magyarnemzet.hu/velemeny/a-momentum-strasbourgi-vallomasa-7686581/

  • Azt üzenem a cikkírónak, hogy Isten létezik (és minden bűnös bünhödik!!!!) meg Platónig…. értelmetlen és felesleges a jelenlegi balliberálisoknak visszamenni (többségük azt sem tudja ki volt?…)!

  • Csokolom Rezsobaa, hol lehet behivni a “brüsszeli tankokat”? Szeretnem en is eltaposni a saját demokráciánkat! :)))

  • RODEO11, vagy a „zold rebetli” ?

    Mivel megjegyzesedet a US-al kapcsolatban celoztad, probalnek reagalni ,HA a kedves foszerkeszto megengedne?!

    Az Atheni demokracia eseten a hatalmon levo tobbseg teljes ohajainak a rendszere tisztan nyult-aljtot adott barmire is.

    De az USA eseteben, az eszak-amerikai-Angol-gyarnmatok fuggetlensege, ill. allam-szovetsegeik alapitasa, az emberi jopgok serthetelensegen alapult.

    A DEMOKRACIA szo ismeretlen volt egy evszazaddal kesobbig.

    Az alapelv;
    („We hold these truths to be self evident, that ALL men are Created Equal, and endowed by their Creator with certain unalienable rights…”)

    Tartjuk ezen tenyeket on-bizonyitekul, hogy minden emberileny egyenloen teremtetett es felahatlmazva Teremtoje altal korlatozzhatatlan jogokkal…

    A „Bill of Rights” (jogok levele) biztisutaja barmi Alkotmany es torvenyek elleneben is, minden egyen, meg az egyedulli jogait is a 99.99% hataroztai elleneben is.

    Ugy egyeni jogait, mint az allamhatalommal es a torvenyes-birosagi eljarasokkal szemben is !

    Ami csak a Kepevislohaz 2/3, plusz a Szenatus 2/3 plusz az ossz-tagorszagok 3/4-es tobbseggel valo dontesei valtiztathat. VAGY a lakossag alatal valasztott es osszehivot Alkotmanyos Bizotsag 3/4-es tobbseggel hozhat.

    De mindazok ellenere, van az u.n. (2A) Masodik Amendment, a korlatozhatatlan szabad fegyvertartas joga.

    A nemzet (USA) alapito level nyutja a lakossag jogat, barmikor, barmi forma kormany azzal ellentetben mukodne jogaik, kotelessgeik (it is their right, their duty)azt valtoztatni vagy eltorolni (alter or abolish)es alapitani uj-kormantformat amint az (most likely seem to effect their safety and happiness)legjobb lenne biztositani biztonsagukat es boldogsagukat.

    A „rablas” es a „terrorizmus” megjegyzesedre kesobb.

  • SZABDI MANDI:

    NEM, nem az idegen tankoszlopok altali pusztitast, hanem a lakossag biztositott jogat valtoztatni barmit a korlatlan tobbseg-hatarozataik altal !!!!

  • Orsós Elemér

    Bendeguz79
    2020 március 10
    3:48 du

    „De meg az Athenian “demokracia” is csupan vagyoni jogokon alapulo meritokracia volt.”

    Ezzel egyetértek, DE azt is kellene vizsgálni hogy, az athéni demokrácia a leigázott, emberszámba nem vett rabszolgák nélkül megvalósulhatott volna-e, akik akkor éhbérért szolgáltak -csak a munkaerejük gyengüléséig- demokrata gazdáiknak, akiknak legfőbb vagyoni értékmérője a rabszolgáinak száma volt, akiket állatvásárokon vásárolt vagy a legyőzött ellenség katonáiból válogatott!

    A többi nagyjából stimmel!

  • T.Sz.Rezső !
    – „A demokrácia a társadalom jelentős számú, szavazati joggal rendelkező tagjainak hatalmából eredő politikai rendszer, ahol egyezően a választói akarattal biztosítják a társadalom jól szabályozott működését, mint például a társadalmi igazságosságot és a jóléti társadalom megvalósulását.”
    – Ez ennyire egyszerű, nem kellett volna ennyi szamárságot, összehordani még akkor sem ha beteges kényszert érez a „diktatúra”
    mantrázására…

  • Szukits Rezső

    Kedves SzandiMandi! A csók jöhet, a bácsit hagyjuk!

  • Bendeguz79
    2020 március 10
    9:42 du.

    grizi ez „tök” hülyeség = maszlag

    próbáld eladni a zsibvásárban kilóra 4 centért tonnáját

    makk negyvenszáz ulti

  • Bendeguz79
    2020 március 10
    9:48 du.

    SZABDI MANDI:

    NEM, nem az idegen tankoszlopok altali pusztitast, hanem a lakossag biztositott jogat valtoztatni barmit a korlatlan tobbseg-hatarozataik altal !!!!
    ______________________

    Bármit? Tévedsz, kedves Bendeguz. Például akármilyen többség sem hozhat olyan törvényt, hogy a kisebbséget mondjuk internálni kell…

  • KEDVES ALMACSKAM;

    Kerlek olvasd ismet hogy a US Alkotmany es a „Bill of Right” hatalma mit biztosit !!!!!!!!!!!!!

    Az nem csak torvenyes jogot nyujt az EGYen-nek, az allamhatalommal es a tobbseg-hatarozataival szemben is, hanem, a „Masodik Amendment” meg a Kalashnyikovot es loszert biztosit annak vegsoleges vedelmere.

    Azert ma is az elnok-jelolesi versenten eppen tegnap szalt-szmben egy Michigen-i auto-munkas, Joe Biden denmokrata elenoki velrszenyzovel.

    De mond Dragam, miert minden diktator, es baloldali erzelmuek pont a US Masodik Amendment-jenek a LEG-elsobb ellensegei ??????????????????????????????

    MIERT MINDEN DIKTATURA leg-elso tettei a lakossag elfegyverzese ???????????????????????????????????????

  • SLAPAJ;

    Igazad van.

    DE, es az igen nagy DE !

    Mert csupan ahol es amikor a lakossag NEM partokat hatalamazna fel a leheto korlatlan hatalomra.

    Mint tortent 1932-ben Nemetorszagban?
    Sot es mind megy a mai Parlamenti rendszereket alkalmazo tarsadalmakban.

    Hasonloan megy ma is minden Parlamenti rendszerekben.
    Meg HA nem is fordulnak kegyetlen diktaturakka.

    Hanem ahol MINDEN egyent, kormany tagjait, birakat, rendorfonokoket, minden szukseges koz-intezmekedesek, bizotsagok (iskola, termeszet, energia, koz-erdekeket szolgallo bizotsagok tagjait, nevszerint, egyenileg valasztani.

    Hasonloan korlatlan jogaik azokat barmikor „vissza-juvni,
    e,lekeznel hogyan lett Arnold Schwartzeneger California kormanyzoja ???

    Hasonloan biztositva az alkotmany modositas, kozvetlen torveny-hozas, ado-korlatozas,es minden elkepzelheto ugyek kozvetlen dontesein a valaszto-lakossag tobbseghatarozatai altal.

    Az a kulombseg a „kozvetlen Alkotmanyos demokracia” es a Parlamenti rendszerek koztt.

  • Nos a hozzászólásom 2x „véletlenül” eltünt(nem előszőr)……sebaj,sem a fórum,sem a cikkíró nem bírja a jogos észrevételt,kritikát,pláne ha az valóságra,tényekre épül…,
    a LÉNYEG,hogy szerencsére pár hozzám hasonló észrevétele megjelent!(Rájuk még nem annyira allergiásak mint rám?….)
    Gond egy szál se,csak kissé égnek….!

  • Úgy látszik, hogy még a NER-ben is van egy kivételesen tisztességes ember, (talán némi reményre adhat okot? 🙂

    Példamutató, ahogy Dézsi Csaba András, Győr januárban megválasztott fideszes polgármestere helyretette Szöllősi Györgyöt, a Nemzeti Sport főszerkesztőjét (és futballügyi nagykövetet, OV egyik házikedvencét 🙂
    „…úgy írogat összevissza, hogy az alapvető újságíró etika szabályait sem tartja be, hiszen tényszerűen teljesen tájékozatlan. Egy igazi „túlbuzgómócsing”, aki feltehetően soha nem volt túl erős a sportban sem” …ez azért elég szokatlan a NER-ben, ugye? 🙂
    Ezzel a megnyilvánulásával is nagyot nőtt a szememben:
    …kiderült az is, hogy egy egykori nyilas polgármester, „egy Karsai nevű tróger” miatt szedette le a városházán a korábbi polgármesterek nevét tartalmazó márványtáblát.
    „Úgy gondolom, hogy akinek a regnálása idején embereket lőttek a Dunába Győrben, s akinek a tevékenysége hozzájárult, hogy a város lakosságának egy jelentős részét internálták, annak a nevét kulturált országban nem szabad márványtáblán megörökíteni”.
    – Minél több ilyen karakán polgármester kellene az országban!

  • Bendeguz79
    2020 március 11
    11:46 de.

    KEDVES ALMACSKAM;
    ________________

    1. Nem vagyok macska.
    2. Különösképpen nem al-macska. Még, ha fő-macskát írtál volna…
    3. És főképp, nem vagyok a tied.

    A többit nem értem. 😀

  • Boda Marcsi Túl fontosnak képzeled semmiségedet. Nem gondolod?

  • ALMA:

    OK , nem erti.
    De mi okbol ,bagy celbol velte volna magat MACSKA-nak?

    Rendben. Csupan baratsagosabban probaltam lenni, de latom az nem mefelelo, hiszen a mult heten, a bizonyos test-reszet igerte kuldeni a lapon.

    Rendben, ellenzi a nep jogat hatarozni a sajat eletenek ugyeiben.

    De Maga ohayja mindent donteni csupan a partvezerekenek.

    De mit velne KIKNEK a dontesei hatarozhatnak meg, hogy mi korulmenyek allat lehetne felfuggesztheto a Habes Corpus ????

  • JENNY;

    Probalnad valah Boda Marcsi, vagy barki mas elveinek, hozzaszollasainak ertelmet es alapjat vitatni a sajat meglatasoddal szemben, s nem az illetok egyeni-tamadasait sorozni megallas-nelkul???

    Az egesz portal erthetobb, ertelmesebb es bizonyara sikeresbb is lehetne amodon !!!

  • Bendegúz79. Ha Bodának lesznek elvei, meglátásai, okos érvei, akkor igen. Viszont addig míg csak egy gyalázkodó, ostoba, hazug kormányharsona, addig csak arra tudok reagálni.
    Elég neki ha a többi kormányharsona dicséri a mundér becsületéért, nem gondolod?

  • Bendegúz79 Tudod kedves Bendegúz, azt látnod kellene, hogy az Orbánhívők, trollok nem vitatkozni, érvelni járnak ide. Váltott lovakkal vannak jelen, nagyjából mindig azonos létszámmal. Ócsárorolnak, mellébeszélnek majd a baloldalra kenegetik amit csinálnak, és visítanak ha visszakapnak valamit. Nekik mindenki komcsi, libsi aki kritikát mer megfogalmazni vezérük felé. Imádnak „elvtársazni. Rémlik valami?
    Látnod kellene, hiszen okos ember vagy. Te mondtad, igaznak kell lenni.
    Légyszíves mélyedj el Boda, Jurasek, Lángpallosos Gabriel, Bendegúz stb kommentjeibe, és utána szólj meg engem, ha még szerinted igazad van. Rendben?
    Különösen azokat a részeket figyeld, mikor egyenes választ kaptam kérdésemre, feltevésemre. Ne félj, elég lesz egy kezed, marad is ujjad.
    Tagadod igazamat?

  • ALMASI irta;

    „Tevedsz kedves Bendeguz. Peldaul, akarmilyen tobbseg sem hozhat olyan torvenyt ,hogy a kissebbseget mondjuk interlani kell.”

    De nallatok , semmifele tobbseg, hanem csak nehany egyenek a sjat verszomjaik alapjan, mint Lenin, Stalin, Horthy, Szalasi, Rakosi, Kadar, stb.stb. onmaguk hoztak a hatarozataikat es milliokat internaltak gaz-kamrakba, kenyszermunka-es-halal-taborokba, Sziberiai gulagokba, Kistarcsara, 60-ba, toneg-kivefzesekre, kinzasokra, stb.stb.

    Ponr azert ahol a Habes Corpus felfuggeszteset az ossz-tagorszagok 3/4-enek a tobbsege hatarozta meg, hogy a Habes Corpus-t csupan a kozosseg biztonsaganak a teljes veszelye eseten felfuugesztheto.

    A ma mar zart „Egy Kis Szekbe Becsucsuleni..” cimu cikkel nehany hozzaszollok felhoztak a US elkuloniteset a nygati tengerparton elo Japan-Amerikaiknak a II.V.H. idejen.

    Persze kesoob valora jott, hogy a veszely nem igen toertent volna.

    Amikor a haboruban a Japan hadak elonyomulasaival del-kelet Azsia es Oceaniban, az ottan elo Japanok (Malazsia, Singapour, stb.)eggyuttmukodtek az elorevonulo Japan katonai hodito hadakkal.

    A US a Jabap elonyomulas miatt szuksegesnek velte azt megelozni a US-ban a Japan partraszallok eseteben.

    Persze a Japan hadak csupan nehany Alaskai szegeteken probalkoztak partraszallni.

    120 ezer Japan-Ameriak tabotokban voltak tartva.
    Nem kegyetlen allapotokban, de keritesek mogott.
    Amiert kesobb bocsant-kifejezes es anyagi jovatetelt kaptak.

    A tabotokban levo korulmenyeiknek leg-jobb bizonyiteka, hogy azokbol a tabotokbol a fiastal Japan-Amerikai ferfiak jelentkeztek katonai szolgalatra US haderokben.

    Az lett a „442 Combat Unit”.
    Ami ezred-kent kezdodott, de 14,000 fon feletti hadosztaly meretuve nott, 100-os Japan-Amerikai ,tehat „segrigated” Japan egysegge.

    De a „442” is valaha a US hadakban e LEG-kituntetettebb egyseg. 18 ezer kituntesekkel es a Francia „Legion of Honor”.
    Olasz-orszahban, Faracia-orszagban es Nemet-orszagban harcoltak a haboru idejen.

    Tehat lehetseges hogy barki az eletben tevedhet, amit elore senki nem tudhatott, de nem a celzatos kegyetlenseg celjabol tortent az, mint Europa-szerti esemnyek.

    Sajnos nallatok, ill. Europaban az osi romai „Habes Corpus” nem letezo maig sem. Hat mi biztosithatna az egyen fizikai letenek szabadon-valo-letet ?????

    P.S. Az Andy Jackson-eseterol majd maskor !

  • Almási Alma
    2020 március 11
    3:38 du.

    nagyon várom a folytatásokat Álmaink Almája (az nagy tévedésed volt a gyurkával (is))

    grizi már mondta, hogy a járvány az pecamus (de lehet, hogy pacémus?) vagy valami hasonló és az istennek sem találok rá magyarázatot a gúglin

    egyre izgisebb a grizi, már fel van srófolva és jár mint a búgócsiga

    makk negyvenszázulti piros durchmarschsal

  • Na egy koronavirus-tol eltero hir is jelent meg a web-en.
    Ami Zimbabwe-bol jott.

    Hogy a jelen demokratikus kormany hatarozata alapjan a juttatasaval az eredeti jogos tulajdonossaiknak.

    2000-ben Mugabi sokszoros billiomos es elvtars akkor a fekte lakossagot feluszitotta a sikeresen mukodo mezogazdasagi forldekrol „eluzni tulajdonossaikat”.

    Persze Zimababwe teljes kozgazdasaga tonkre ment.
    Oriasi elelmiszer-hianyok, inflacio es teljes kaoszt okozott.

    A kerdes , lenne Maduro , sot meg Castro elvtars is logikus belatni problemaik okait, s kovetni Zimbabwe pedajat ????

    Ne feledd, Venezuella a vilag LEG gazdagabb olaj-nemzete.
    Arany, gyemant banyi vannak. Del-Amerika leg-gazdagabb nemzete, de ma a lakossag 1/4-e menekult. A tobbi valosaggal ehezik. A kozgazdasaga a beka feneke-altt.

    De 1970-ben napi 3.8 millio-hordo olajat termelt.
    2008-ban csak 3.2 miilo hordot naponta.
    2018ban csak 1.5 millio hordot naponta.

    13 US olaj-cegek Texasi es Luisianiai finomitiok napi 800,000 hordo olajat vasarolt Venezuelabol.

    Persze a mult honapban Venezuela csak napi 705,000 hordo olajat produkalt.

    Mivel Venezuela olja alacsony miniosegu, mint a katrany, annak ara 7-9 follaral olcsobb.Ma alig 24 dollar

    Sajnos a szegeny Venezuellai-nep szenvedi annak minden kovetkezmenyeit.

    Erted DODEO1 ????
    Bizontara nem el rokonod sem baratod ottan.

    A US finomitok tobbet vasaroltak Madurotol mint amit ma termelni kepesek. Csupan az elvtarsaid rem-ostobasgainak a kovetkemenyei miatt.
    De ki okozta mind azt ????

    Miert nem javasolnad neki kovetni Zimbabwe peldajat.

    A szabadon-dolgozok es a szabad termeles boztosit jobb eletet mindeki szamara!
    Nem az ostoba dogmak !!!

  • Bendegúz79!

    Apropó Habes Corpus!

    Az 1992-es Rodnie King Los Angeles-i zavargások! Mi a

    helyzet e nemes rendszer tükrében a kisebbség jogaival ?

  • Bendegúz 79

    Önvédelem joga

    „Két ember megy a sötét utcán, váratlanul összetalálkoznak, ettől megijednek, fegyvert rántanak és egyfajta vélt önvédelemből majdnem egyszerre lőnek egymásra…”

    A végén kinek lesz igaza, annak aki jobban céloz,vagy annak, aki később rántott lőfegyvert, hisz csak az hivatkozhat az önvédelem jogára.

    Na. Áldás és békesség!

  • Bendeguz79
    2020 március 13
    6:35 du.

    grizi

    mindennek a valós okait is lécci (részemről neked: nyasgem)

    addig is tök ulti

  • GORGONZOLA;

    Ha „csipkedni” ohajtanal, miert nem teszed fel a kedesedet a rabszolgasagon???

    Talan a kedves foszerkeszro engedne ez alkalommal valaszomat kozolni?!

  • Bendeguz79
    2020 március 13
    6:35 du.

    grizi ilyen ferde dolgokat…?

    neked ilyen ferde hajlamaid is vannak?

    élvezd, amíg tudod

    pagát uhu

  • A haboru alatt nem csak a US, hanem Canada is elkulonitve tartott 21 ezer Japan szamazasu Canadai allampolgarokat.
    A kozosseg biztonsaganak erdekeben. Sot akik nem voltak allampolgarok azokat meg visszakuldtek Japanba.

    Canada csupan 1949-ben allitotta-vissza jogaikat.
    P.M.Malruney nyujtott jovatetelt nekik es visszajuatatta allapolgarasagaikat akiket kitoloncoltak.

    Minden szabad tarsadalmak fenntartrjak jogaikat a kozosseg veszeje eseten felfuggeszteni a Habes Corpus-t.

    De ahol a Habes Corpus nem letezo, sot meg az teljesen ismerewtlen, s a kozosseg nem donthet azon, hat azt miert docsoitenetek ???

  • Bendeguz79
    2020 március 16
    4:01 du.

    grizi (miért vagy te ennyire buta?)

    tanulj nyelveket: habeas (és nem schabes) corpus és ez a róla szóló törvény

    A Habeas Corpus tehát olyan jogi intézmény, amely önkényes letartóztatások elkerülésére törekszik, és garantálja az egyén személyes szabadságát. A jogorvoslatot általában arra használják, hogy megakadályozzák a hatóságok általi visszaélést, mivel ehhez a fogvatartott helyzetének bíró előtt történő nyilvánosságra hozatala szükséges.

    „El Hábeas Corpus, por lo tanto, constituye una institución de orden jurídico que busca evitar los arrestos arbitrarios y que garantiza la libertad personal del individuo. El recurso suele emplearse para impedir abusos por parte de las autoridades ya que obliga a dar a conocer la situación del detenido ante un juez.”