Leszel az apukám? (Szabálytalan riport)
A Színház utcában egy mosókonyhából kialakított helyiségben laktunk. A Színház utca az Ógabona téren vezet át. Úgy kell elképzelni, hogy a Színház utca jobb oldala egy szakaszon az Ógabona tér. Az Ógabona tér, bár járna neki, mégsem kapott házszámot, ellenben -és ebben vigasztalódhatott házszám nélküli terünk- ott volt a város buszmegállója. Akkoriban már több mint harminc éve felszámolták a villamost, helyette lett három autóbuszjárat; az egyes, a kettes és a hármas járat, taxiból is három darab volt, meg egy Skoda személyautó. A kórház főorvosának autója valahogy megúszta a háborút, és a rekvirálásokat.
1956 novemberében a buszpályaudvaron álló autóbuszon ültünk, amikor bepisiltem. Anyukám gyorsan hazaszaladt velem, hogy tisztába tegyen, aztán mire kiértünk az utcánk terére az autóbusz, apukámmal együtt elment. „Disszidenseket” vitt Ausztriába. Apukám valahol Angliában telepedett le. Nem emlékszem rá, és azóta sem láttam. Anyukámmal szerettük egymást, apukám addig nem hiányzott, amíg osztálytársaim csúfolni nem kezdtek azzal, hogy nincs apukám. Akkor hiányzott, nem ő, hanem egy apuka.
Ahol laktunk, a „lakásban” volt vízcsap, kályha, lavór a fürdéshez, meg deszkából, szalmazsákból készült ágy. A szalmazsákot anyukám évente újra tömte szalmával. Akkoriban még tehenek is járták a várost, a poncichterektől lehetett szalmát szerezni. A poncichter szó a város szőlősgazdáinak volt a csúfneve, babtermelő, így csúfolták a szőlőikben köztes növényként babot termelő sváb szőlősgazdákat. Nagyobb részüket 1946-47-ben kitelepítették (kifosztották, és személyenként hatvan kilós batyuval elűzték), a maradéknak mára a név rangot jelent, jelentése átalakult, akár a skarlát betűé Nathaniel Hawthorne regényében. Megbélyegzésből a dicsőség jele lett. Ilyen volt a lakásunk, ágyunk pedig a poncichterektől kapott szalmával tömött szalmazsák.
Egyszer erős járvány volt az iskolában. Kanyaró, vagy skarlát esetleg mumpsz. Akkoriban gyakoriak voltak a járványok, előfordult, hogy az osztály fele beteg lett, és sok gyerek kapott fertőző gyermekbénulást, amitől, ha nem halt meg, akkor béna lett. Talán volt egy kis lázam, vagy fájt a torkom, nem tudom, de otthon kellett maradnom, volt otthon egy kis kenyér, meg hitlerszalonna, azt ettük napokon át. Nagyon megutáltam, sírtam, hogy nem kérek. Anyukám főzött egy kis forralt bort, attól elaludtam, ám másnap újra csak hitlerszalonna volt kenyérrel, meg sírás, és nem akarom. Azóta nem szeretem az édességet, a hússal töltött bejgli a karácsonyi ajándék fontos része.
Anyu házmester volt. Kapott még két házat gondozásra, meg egy szoba-konyhás lakást fürdőszobával (…!) később a lakáshoz csatolták a szomszédos bolt széntároló kamráját. A szobához csatlakozó kis térben egy ágy meg egy szekrény elfért. Amikor megnősültem évekig laktunk itt a feleségemmel, mi a kis zugban, anyukám meg apukám a szoba nagyobbik felén, mert közben apukám is lett.
Anyukám a házmesterség után az öntődébe ment dolgozni. Magkészítő volt. Az öntést kézzel végezték. Két öntőmunkás vitte az olvasztott vassal töltött, rudakra rögzített edényt, amiből a forrón pirosló vasat az öntőformába csorgatták. Izzott a levegő, különösen a kupolókemence csapolásakor, meg az öntőedény üstből való töltésekor. Közben kis pneumatikus gépeken dolgoztak a formázók. A mintára helyezett tíz- tizenöt kilós acélkeretekbe homokot lapátoltak, rezgéssel és sajtolással tömörítették, majd két ilyen egymásra fordított forma közé helyezték a magot. A mag volt az öntvény üregeinek helye, a mag köré folyt a vas. A hőtől homokká égett magot, kihűlés után az éjszaka dolgozó ürítők munkája során a kirázott homokot rostálták, locsolták. A magkészítő is meleg volt, itt a homokból formált (préselt) magot, akár a kalácsot, sütőben sütötték. A temperönvények (általában fittingnek nevezett csőcsatlakozó idomok) a lágyítóba kerültek, majd a köszörűsműhelybe, aztán a fittingműhelyben meneteket vágtak rájuk és csomagolták. Második apukám (az igazi) a lágyítóban dolgozott. Hatalmas, talajszint alá épített samottkemencékbe rakták az öntvényeket, kilencszáz fokra melegítették és lassan hagyták kihűlni. A kemencéket szénnel fűtötték. Hatalmas szívlapátokkal szórták a négy-öt méter hosszan benyúló tűzterekbe a szenet, és több méteres piszkavasakkal egyengették az izzó parazsat. A lágyítóban három alkalommal volt kibírhatatlan a meleg: amikor kiszedték és berakták a vasat, meg amikor fűtötték a kemencéket. Negyedik alkalom nem volt. Az ott dolgozóknak vastag, barna, repedésekkel átszőtt bőrkeményedésből állt a tenyere. Az öntöde a füst, por, zaj és a meleg huzatos keverékében dolgozók munkahelye volt, amolyan földi pokol kicsiben.
Már az új lakásban laktunk, anyukám talán húsos kalácsot sütött, mi az asztalnál ültünk amikor második apukámtól -aki akkor még nem volt a második apukám- megkérdeztem: Leszel az apukám? Lett. Így szereztem magamnak egy igazi apukát. Megkértem a kezét.
Rendszerváltás után levélben megkerestem a régit, hogy látogasson meg. Nem válaszolt, az új apukám, az igazi, pedig azóta meghalt, az Ő nevét viselem. Anyukám közel jár a kilencvenhez, nagyot hall, hangosan beszél, húsos süteményeket süt, és gondozza a ház udvarát díszítő ötven éves, vagy idősebb hortenziát. Van egy lányunk egy fiunk és három unokánk. Feleségemmel naponta járunk a város feletti kertünkbe. Én hajnalban, Ő később jön utánam. Van ott egy kis házunk, két kutyánk, mókusok és többszáz madár. Újabban vaddisznók is, meg a kutyákkal barátkozó róka. Most unokámnak építek műhelyt, művészeti egyetemre jár, mesterszakos, a Herendi porcelángyárban volt gyakornok. Beleszeretett a kerámiába.
Szukits Rezső
Pest az ötvenes években
Author: Szukits Rezső
Rossz tanulmányi eredményei miatt protekcióval veszik fel villanyszerelő tanulónak, elsőre nem engedik szakmunkásvizsgára, magyar nyelv és irodalomból megbuktatják, majd még egyszer, harmadszorra vizsgaelnöki dicsérettel sikeresen szakmunkás lesz. A Budapesti Műszaki Egyetemen szerez műszaki oktatói diplomát. Spulni hordó, villanyszerelő, művezető, műszaki oktató, saját vállalkozásában ügyvezető, nyugdíjas. A KMH Ellenszék rovat egyetlen írástudatlan szerzője, a kardió sportok, szépirodalom és a filozófia kedvelője. Érzelmeiben panel proli.
Aczél Gábor
Andy Boyer
Aszalos Sándor
Avi ben Giora
Bogdán Géza
Búzás Huba
Christopher Adam
Egri-Eiben István
Endre István Simay
Eörsi Mátyás
Éry Balázs
Fényes István
Föld S. Péter
Gadó György
Garai-Édler Eszter
Georgina Bojana
Gere Gábor
Gergely Beatrix
Göllner András
Gulyás András
Hirschler Tamás
Hollósy Gerti
Ille István
Kalmár Szilárd
Kerekes Sándor
Kertész Ákos
KMH Vendégszerzők
Kopácsi Judith
Lázár György
Petényi Judit
Rátesi Margit
Révay András
Róna György
Rosu Mária
Szigetvári Viktor
Szücs Balázs
Szukits Rezső
11:16 de.
Gratulálok. Igaz, szép írás, ismerős történésekkel. Jó volt olvasni.
12:37 du.
azt olvasom ki a cikkből, hogy az írója egy boldog ember
1:10 du.
Nagyon tetszett, nem csak azért, mert hasonló sorsom volt és még sok kortársunknak!
1:54 du.
Kösz Rezső. Sok a hasonlóság: Anyu házmester volt, de a lakás csak szoba-konyha. Három ágyban aludtunk öten – a szobában nem fért el öt ágy. Sőt kályha se: a konyhából engedtük be a meleget. Apukámmal együtt éltünk – 52 után nem kapott állandó munkát. Nem volt erős fizikumú, bicegett az egyik lábára – a háború idején sem volt katona.
Az öntödék világa is ismerős: az Öntő c. üzemi lapnál lettem újságíró.
Jó volt? Rossz volt? Is-is. Hiszen nem nagyon ríttunk ki a többiek közül: mindenki hasonlóan szegény volt a Józsefvárosnak azon a táján.
2:56 du.
Nagyszeru szivmelengito iras.
Jo elspajzolni belole hidegebb napokra is 🙂 !
7:05 du.
Ritka szép és szívet melengető életutat írt le szerző, nekem duplán is az!
Sok -sok éve jártam először az Ógabona téren, merőben más volt mint ma – nem csak a tér, a város is, a hangulata miliője, de nekem úgy tűnik az emberek kedve, felelősségvállalása, egymáshoz való viszonya is ! Akkor egy gyönyörű, történelmi emlékekben bővelkedő varázslatos város volt, az év minden évszakában hemzsegett a turistáktól, „vendégektől” a belvárost alias Várkerületet elárasztották a sétáló nézelődő „beutaltak”akik ebéd vagy vacsora idő közeledtével megszállták az 1-es buszt, és igyekeztek „haza” az akkor még Szabadság, azóta régi/új nevén Lövér krt.-on elnyúló üdülők egyikébe! Napközben, ha kissé elteltek a hegyi sétáktól, „lemerészkedtek” a városba, a számtalan borozóinak egyikébe, múzeumok, templomok előtt vagy után! Jó volt ide jönni, mert Sopron az a város volt, ahol még megköszönték, ha vettél egy képeslapot – ma már nincsenek képeslapok, és nincsenek „olyan’ hangulatú üzletek, és borozók. Ma is van sok minden, de átalakult a vendéglátás – ma kávézók, és igényes pékségek, cukrászdák, teázók és butikok, apróbb nagyobb panziók, hotelek, és különböző, ilyen olyan kártyával fizethető szálláshelyek vannak, ugyanakkor rengeteg a bezárt, megszűnt és kiadó, vagy épp profilt váltó üzlet: sokkal színesebb, de lényegesen személytelenebb lett ez a szívemnek igen kedves város!
Már nincsenek bámészkodó „hegyi vendégek” a Várkerület sétáló utcáján, vagy a Fő téren, Széchényi téren, stb az esti órákban, netán a hétvégeken du. olyan érzésem van, mintha ciánoztak volna – hol vannak az emberek? Fent nincsenek, az egykor virágzó, ápolt dús parkokban álló üdülőépületek némán, lelakatolva, betört üvegekkel, egykori felirataikat halványan és megkopottan őrizve meredten terpeszkednek, egyiken mások ott a nagyképű tábla, hogy kamerával figyelt terület – miért is? Ki az aki idejönne, „kárt tenne” a semmiben? A lefelé vezető körúton percekig sétálhatna bárki, hogy bárkivel találkozna – nem biztos, hogy sötétedés után egyedül el mernék indulni ezen az úton, pedig itt autók, és buszjárat is közlekedik, kétoldalt pedig igen értékes és szép családi házak/villák honolnak, szigorúan zárva, félúton az évek óta átépítés alatt levő uszodával, fákkal, lombokkal körülvéve. De lent sincsenek – hát mindenki csak nem ment Ausztriába? Vagy a turisták, vendégek nélkül ennyi lenne a város? Tény, hogy megváltozott a lakosság összetétele is, sajnos nagyon úgy tűnik, hogy negatív irányba, mondhatnám lényegesen felhígult – a büszke, soproniságára kissé rátarti városban már szinte mindenféle elem megtalálható!
Már nincsenek gyárak, üzemek, fafeldolgozók és sanszos, hogy öntöde sincs – mint ahogyan házmesterek sincsenek! Sokat törtem a fejem, mostanában hol dolgoznak az emberek? Mindenki csak nem lehet plázában, vagy szupermarketben kirakodó, vagy aktatáskás, mobiltelefonos menedzser? Az ingatlanos szakmai is előbb utóbb telített lesz! Sokan járnak át a határon különböző munkákra, de ennyien?
Ógabona tér még van, és Színház utca is, a szép impozáns színház épülete előtt szökőkút és óriási mélygarázs honol! A Színház u.- ról az Ó gabona tér felé haladva nemrégiben fedeztünk fel egy nagyon hangulatos Teaház /Kávézót (Semiramis) ami egyben különlegességeket, dísztárgyakat apró csecsebecséket, porcelánokat, válogatott szalvétákat stb forgalmaz, a vendégtérben pedig nagyon hangulatos „enteriőr” halk zenével, ízléses berendezéssel, szokatlanul választékos modorú és mértéktartó viselkedést tanúsító tulajdonos /kiszolgálóval!
Hosszú évek óta az első, igazi meglepetés számomra Sopront illetően – és nem tudom legközelebb bemenjek- e, túlságosan féltem már az illúzióimat!
Tudom, és értem is, hogy Szukits Rezső cikke nem kifejezetten Sopronról szól, nem annyira a szülővárosát (?) szerette volna bemutatni – az utca, a tér ahol élt, inkább egy sajátos helyszín volt élete fejezeteihez, az anya embert próbáló munkájának bővebb ismertetése is egy út a történet lényegéhez, az „apa választáshoz” Valószínű nem véletlen, hogy nem is említette a város nevét, ahol mindezt átélte, mert nem ez a lényeg, mert talán nem akarta, hogy bárki a város idegenforgalmi vonatkozásaival azonosítsa – esetében talán mindegy is a háttér, a színhely, ha netán egy másik város másik utcájában, másik terén érik ezek a hatások, az emlékek akkor is ugyanarról szólnak – az életéről.
Még egyszer köszönöm – nagyon értékelem és szeretem az ilyen írásokat!
8:26 du.
Ilyen olvasnivalókért jó idejárni, köszi szépen Rezső!
Hasonló keserédes (Pál utcai fiús) élményei lehetnek szinte minden kortársunknak, és milyen remek is volt fiatalnak és együgyűen naivnak lenni. 🙂
Sok hasonlóan szép és igaz riportot, – ha szabad kérni még -, kedves Rezső.
6:10 de.
A leírás nagyon olvasmányos és szívmelengető.Számomra főként a mosókonyhából lakhellyé alakítás volt emlékeket ébresztő. 1944-45 január 18.-áig a pesti gettóként ismert Klauzál tér 9 4×4 méteres 1.30 m magas mosókonyhájában”laktunk” Anyám(39), Nagyanyám(60)és én a 7 éves gyerek egy idős házaspárral együtt. Tehát 16 négyzetméteren ilyen összetételben öten.Az 1.30 magasságban csak én tudtam egyenes derékkal menni.Ablakunk a lihthofra nyílt és a ház közös w.c.-jének minden mozzanatát és illatát megkaptuk.A szerencse az volt,hogy december végétől már nem volt mit enni és víz sem volt. Mire a felszabadító Szovjet katonák megérkeztek,a többemeletes házban már a hullaszag elnyomta a w.c.viszonylag”kellemes illatát”.Mi mindannyian egy falat kenyeret kerestünk,de hiába.Nekem eszembe sem juthatott Apukám,mert aki éhes az megeszi a frank kávépótló kockákat is víz nélkül.Másra nincs ideje.Az pedig,hogy Apa és a család egy nagyrésze nélkül a cifranyomorúság ellenére életben maradtunk, nem a mai neomagyarok elődeinek köszönhetjük.Csak úgy memoria ébresztőként írtam.
6:23 de.
—Még azt kihagytam,hogy Mi egy vaságyon aludtunk hárman.Az utolsó egy hónapban mosakodásról már szó sem lehetett.A kevés vizet,ami a törött utcai csövekből kicsöpögött összegyűjtöttük ivóvíznek.A felszabadulás után rühesen megtanultam,hogy hol van a fertőtlenítő intézet,a Váci úton.—
2:54 de.
Gyuri10
Tőletek, a Klauzáltól úgy párszáz méterre, a Gettóbeli Wesselényi-utcai iskolában „éltem” én anyukámmal, aki akkor nem sokkal korábban hozott engem erre a világra, miközben nyolcéves nővérem odakint, a falon túl párjukat ritkító jóembereknél bujdosott, pesti nagyszüleimet pedig a szintén gettósított Kazinczy utca 10-be nymorították be huszad-magukkal egy 30 négyzetméteres hátsóudvari lakásba, amely ma is megvan. [Nagyapa, az oda 100 méterre lévő, a szintén Wesselényi-utcai Hősök Kertje rögtönzött tömegsírjának a teljesjogú * lakója…]
Tehát jómagam maximum a zsigereimen keresztül éreztem, de gondolatába ma is beleremegek annak a lealjasodott förtelemnek, amit a nácizmus magyar változata, a „hungarizmus”, még pontosabban a horthyzmus már 1919-ben zúdított a szüleink nyakába. Anyám szerint szerint az ostrom alatt, amely számunkra a szabadság ígérete volt, én mindvégig – mintha néma lennék – meg sem nyikkantam, ám február 13-án – Pest felszabadulásakor – kezdtem el gügyögni…
Megjegyzem, hogy ugyanezekben a napokban 40 éves édesapámat a haza hős horthysta védői munkaszolgálatosként az erőltetett halálmenetben – későbbi információink szerint Graz-ban – lőtték főbe…
.
.
* A hősök kertje: A Dohány-utcai zsinagóga mögött épült Hősök Templomának szimbolikus, építésztileg is díszkertnek szánt, szerves eleme. A tervező építőmérnök Vágó László munkája az I.VH-ban 1914-18. között elesett mintegy 10˙000(!!!) zsidó katona emlékének szentelte nem is sejtve, hogy e csodás épület végülis az akkor életben maradott obsitos zsidók, azaz több-ezer gettósított-halálraítéltnek – mint az én 70-éves nagyapámnak is – szolgál majd igazi és végső „nyugvóhelyéül”, akik többekközt az olasz frontokat végigharcolva max’ háborús sérültként „úszták meg”…
„Nomen est omen”:
Így lettek Ők a Hősök Kertjének a „teljesjogú lakói”…
1:49 du.
Jichak Perlmutter
2020 október 25
2:54 de.
A „békebeli harmincas évek Horthyzmusához” :
Apám azért rendes katona is volt, mielőtt jogilag sárgacsillagos jogfosztottá tették volna.
A harmincas évek közepe táján Esztergom-táborban voltak a hadgyakorlatok. Volt egy hadnagy, aki megmutatta a jónépnek a Duna túlsó partját és kiállva a katonák elé a következő szózatot intézte :
-Látjátok : Ott bitorolják országunk földjét a plutokrata gazemberek, a Haza ellenségei…etc..etc..
Na kérlekalássan, egyszer ez a hadnagy a lován járkált a katonák között és meglátta a fateromat, odaintett két katonát és azt parancsolta apámra mutatva:
-Annak a jiddis disznónak ott,
nyomjátok a pofáját a lovam valagába!
És úgy is lett. Mert az egy ilyen szép békebeli világ volt.
4:07 de.
Rodeo Cukiharának: 10.23/10:31
egy korábban lezárt cikk alatt.
Már más szavaira is reagáltam ez ügyben, mégpedig a . k o z m i k u s . időt alapul véve és csakis líenáris időirányként az emberi történelemben is.
Ennek legjobb példája az atomóra, amely – egyelőre fogjuk rá – már tényleg abszolútnak mondható, bár már ezen is kellett pontosítani. (Tegnap automatice ez állította át a digitális rendszereket „téli időszámításra”)
Az óra inga minden esetben egy teljesen zárt, szubjektíve beállított rendszert valójában annak periodikus, szakaszos megszakításával szabályozza, helyesebben szabályozná, akadályozva annak a – mesterségesen leképezett – analóg időnek az előre futását.
A kvarc, stb atomok ismert(!) rezgésszáma végsősoron csakis előre mutató rezgés mennyiséget – azaz mérhető mikrokozmikus időt – „produkálnak”.
Üdvözlégy: JP
7:13 de.
Jichak Perlmutter
2020 október 25
2:54 de.
a sirámok völgye, olyan emléked nem maradt fenn (esetleg, vagy verseny van ki tud jobban zokogni?), amiben eljött a Mikulás és nem virgácsot hozott, hanem mákos kalácsot meg tejcsokit és tele voltál vigyorral?
7:30 de.
Jichak// Rodeó / Czukihara polémiájához:
Jól látod.
Minthogy . t é r . é s . i d ő . e l v á l a s z t h a t a t l a n . a . f o l y t o n . m o z g ó . a n y a g t ó l, tehát a legkisebb rezgésszám is számlálva egy folytonos növekedést mutat, kifejezve az anyag és az idő örök előre-haladtát, és semmiképp sem bármiféle visszirányú tendenciát.
A termelésből kiinduló ill. attól függő állapotban „müködő történelelem” hatásában és összességében is maga az előre haladás, minthogy az egész emberiség szintjén a termelőerők folyamatos haladása – szubjektív igénytől független ül – természetes azaz szükségszerű evidenciát hordoz magában.
Lehetnek bár megtorpanások, időszakos kitérések, de az irány summája egyirányú…
10:45 de.
Kedves Chris, te miféle szert osztogatsz az itt (meg a lezárt Honvágy témában) hozzászólóknak, hogy ilyen hosszan fejtegetik a badarságaikat? 🙂
2:33 du.
rohadeo11,
mi nem veszünk részt verseny-zokogásban.”Erdély visszatér”?Nektek marad még 500 évre ami már 100 éve transilvánia,noviszád. Kellemes TrianonZokogást!Addig esetleg utódaitok is dúdolgatják: „vissza hozza horthy nékünk,szivünkben öröm ég”Csak nagyon halkan nehogy a szomszédok meghallják,mert esetleg megharagszanak.
10:05 du.
gyuri10
2020 október 26
2:33 du.
ez a téma sem éri el az ingerküszöbömet
és a többieknek akik a téridőben oktattak, írtam egy hosszabbat, ki lett gyomlálva, tehát hagylak magatokra, attól a világ még világ marad (itt kuncogok)
12:55 de.
Kordonblőd! 7:30
Valaki – asszem’ Rodeo tette – jóval korábban, példa nélkül állította azt, hogy szerinte az . i d ő n e k . van . r e t r o g r á d . tulajdonsága.
Márpedig szerintem a fent újra kibontakozott vitából is az következik, hogy az . i d ő . az . a n y a g b ó l . ered, ergo
időszakos megtorpanásokat leszámítva, visszafelé nem haladhat.
Persze attól még senki nem gondolhatja azt, hogy az időt az ingaóra, vagy a vekker – „mint anyag” – „termeli ki”, hozza létre önmagából… Nem. Az legfeljebb . l e u t á n o z z a . analogizál az anyag örök mozgásában rejlő, egy praktikusan kiválasztott mintára jellemző „anyagi állandót”; toronyóránál történetesen a meghajtósúly gravitációs, vagy az ébresztőóra felhúzórugója (belső) rugalmassági-mutatójának (időhöz kötött viszonyszámokban is kifejezhető) hatásának meghajtóerejének a felhasználásával. Az évezredeken át használatos, ám a térnek is látható szerepet adó, nap és homokóra, bár jóval pontatlanabbul, de az anyag „szemmel is látható” mozgásán keresztül mutatta az idő – az anyag – önmagától is működő, emberi befolyástól mentes, szakadatlan haladó mozgását adott periódus alatt…
Tehát az anyag átalakult, míg azzal együtt, vagy épp általa, az idő múlott…
Mindebből az következik, hogy idő és anyag, ennek szüntelen változása által létező, és egymást feltételező egymásnak nélkülözhetetlen fogalmai, illetve . v i s s z a f o r d í t h a t a t l a n , objektív szubsztanciái, mely hatás és kölcsönhatás formájában gyakorol befolyást mindenre, így a társadalmi folyamatokra is, ennélfogva anyagi és történelmi kategória egyszerre.
1:03 de.
Almási
Alma
10’45
„Ha nem tudsz mást,mint eldalolni
S a j á t . fájdalmad s örömed,
Nincs rád szüksége a világnak,
Azért a szent fát félretedd! ” (Petőfi)
Mi is a problémád tulajdonképpen…?
6:24 de.
„mi nem veszünk részt verseny-zokogásban.”Erdély visszatér”?”
Hát, gyuri10, ez minimum izléstelen hozzászólás egy olyan nemzet tagjától, amelyik kétezer évig zokogott, hogy adják vissza az őshazáját. És most, amikor visszakapta, még mindig zokog, mint a viccben:
Az öreg bácsi hangosan jajgat a vonaton: „jaj de szomjas vagyok, jaj de szomjas vagyok…” A legközelebbi állomáson valaki leugrik a vonatról, és hoz a bácsinak egy nagy üveg vizet. A bácsi boldogan megissza, majd kényelmesen elhelyezkedik és elégedetten tovább jajgat: „jaj, de szomjas VOLTAM…”
9:09 de.
AuroraBorealis
2020 október 27
1:03 de.
„Mi is a problémád tulajdonképpen…?”
_______________________
Találd ki! 😐
10:15 de.
De, kedves Aurora Borealis, ha nem figyelsz eléggé, és nem tudod magadtól észrevenni, hogy mi történik itt a KMH fórumon, szívesen megmondom nyíltan is. Csak az már nem lesz olyan tapintatos, mint az előbbi válaszom. Szóval jelezd csak bátran, ha azt akarod, hogy terítsem a lapjaimat és felborítsam az asztalt… Már úgyis a türelmem határán vagyok.
1:51 du.
Almási Alma,
anticionizmusoddal már régen felborítottad az asztalt. Sajnálom,hogy egy viszonylag értelmesnek hitt ember,hogy nem veszi észre,hogy Izrael államát véres harcok árán nyertük vissza. A pogromhős népek utólagos”beleegyezésével”.Te csak borogasd az asztalokat és zokogjál tovább!Mi már ebben nem tudunk segíteni nektek.Még van erre +- 500 évetek,de ha egyenlősdit akartok játszani még 1900 év.Addig nézegethatitek a fekete lyukat vagy lukat,amelyikből semmi sem jön ki.
5:17 du.
annyira izgalmas ezeket a hozzászólásokat meglátni, milyen mélyenszántóak és semmi személyeskedés nincs bennük, teljesen objektíven hülyeségek? különösen az őrjöngő Roland avagy Tizedik Gyuri nagyon bájos és kedves, még jó hogy a blog nem szagos
3:19 de.
Almási Alma 624,909,1015…stb
Hiába, neked valahogy jobban állt régen az, amikor egzakt témákban izmoztál… – Akkor még voltak eszközeid, remek objektív érveid is…
Most úgy látszik ez, a benyomásokon alapuló szubjektiv útkeresés nem megy neked. Így aztán átmentél fortyogóba…
Vissza hát az alapokhoz drága nővérkém! 🙂
Schumacker
4:08 de.
Almási Alma,
ez a székborítgatás valahogyan nem illik Hozzád.Minden idegeskedés nélkül is megtanulhatsz „zokogni”.Akkor is ha kissé fals a síróhangod,mert úgy hangzik,hogy nem is a Tied.
4:11 de.
ptolemaio11111,
sajnállak,hogy nem találod őfelmosórongyságodat.
5:55 de.
AuroraBorealis
2020 október 27
12:55 de.
Egy idézet, cak itt, csak most és csak neked:
„tudományos ismeretterjesztésen és a Sci-Fi legalján felnőtt nemzedék játszi könnyedséggel emleget és „szakért” olyan dolgokat, amikről a tanult elmék beszélni is alig mernek”
Gondolkozzál el ezen.
1:07 du.
kedves SchumackerLady, akkor te sohasem olvastál engem elég figyelmesen. Ha nem a tudományról volt szó, én mindig kevertem a mondanivalómba valami szimbolikát. Sajnos most már ide csak durvaságokat lehetne, ezért kénytelen voltam stílust váltani.
1:08 du.
Geyza, pontosan…
3:34 du.
Almási Alma
2020 október 26
10:45 de.
Átmentek téridő elméletibe.
/Géjjza a röhögés okán csak azé nem rúggya ki magalól a hokkedlit me’ állva nézi a baromságokat./
7:50 du.
Almási Alma (Aurora Borealisnak):
„…hogy mi történik itt a KMH fórumon, szívesen megmondom nyíltan is. Csak az már nem lesz olyan tapintatos, mint az előbbi válaszom. Szóval jelezd csak bátran, ha azt akarod, hogy terítsem a lapjaimat.
Kedves Alma a legkevésbé sem bánnám, ha terítendés a lapjaidat, nyíltan megmondva, hogy szerinted mi történik a KMH fórumán. Az sen baj, ha esetleg rám is borul az asztal; tudod, ha nem vagyok ott, tőlem engem akár fel is akaszthatnak.
Almási Alma:
„Már úgyis a türelmem határán vagyok.”
Ezt ugyan megértem, sőt… Én speciel azért kezdtem a KMH olvasni, s különösen azért kezdtem fórumozni, mert szerettem volna valamit tanulni. Nem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy semmit sem tanulhattam, de azért…
Nekem például a KMH-énál jóval több lehetőséggel bíró, „komolyabb” lapok, pl. a HVG kommentjeibe való bele-beleolvasgátásból – legalább is jelenleg – úgy tűnik, hogy a kommentek olvasása rossz, de legalább is nem nekem való műfaj, időpocsékolás. (Kommenteket firkálgani viszont csak a KMH-ba szoktam, a HVG és más lapok kommentjeibe csak bele-belenézek.)
Nos, szóval engem érdekelne, hogy neked, nálam sokkal régebbbi kommentelőnek mi a véleményed speciálisan a KMH fórumáráról, és általában a kommentelésről? (A zárt, kizárólag meghívásos szakmai fórumok működése talán más ügy.)
6:06 de.
Kedves Almási Alma,
eredetiben sokkal értelmesebbnek ismertelek meg.Igaz,hogy az arab országokban tanult,tudatlanságból fakadó nézeteid mindig csípték a szemem,de akkortájt emberi hangod volt.Mint látható a kültelki strici nagyobb hatással van Rád.Nagyon lementél geyzába. Eredetiben ez nem a Te mentalitásod.Vedd észre,hogy ez nem illik egy VI.kerületben nevelkedett és iskolázott hölgynek. Tudod…asztalt borogatni a bicskázókocsmák részeges vendégei szoktak,amikor már kiürült a rumos hordó.Ha képtelen vagy disztingválni,hát bocsánatot kérek önmagamtól a tévedésemért. Egyenlőre,üdvözlettel:Gyuri.