Az acélba öntött szocializmus szívikonja a város közepén

2021 május 4 2:05 du.34 hozzászólás

Hölgyeim és uraim, dunaújvárosiak, barátaim.

Önöknek magyarázattal tartozom, amiért izének neveztem egy általam eddig nem ismert, gondolom, jó ideje a város központjához tartozó térelemet.

Elismerem, ez egyfajta leszólása az említett műtárgynak.

Megköszöntem a felvilágosítást, hogy Dunaújváros fennálásának hetvenedik évfodulójára alkottatott, ami valóban szívet melengető jubileuma lehetne minden városlakónak, de – bocsássanak meg érte – a szívalakú formát akkor is giccsesnek tartanám, ha Dunaújváros a hetvenedik életévét valóban betöltötte volna.

Higgyék el, nem trollkodom, dunaújvárosinak vallom magam. Mert e város lakóihoz – legelőbb Nagy Jenő főszerkesztőhöz – kötődő befogadásom élménye elképesztően tartósnak bizonyult, és itt tágult ki számomra a világ. Ahol megértettették velem, hogy a mesterségbeli tudás elsajátítási folyamatát csakis a mesterség halála vagy az én életem vége zárhatja le.

A múlt század hatvanas éveinek legközepén költöztem Dunújvárosba, amikor az idevonzottak által emelt Dunai Vasmű már acélt adott. És az ittlakók büszkén hivatkoztak egy másfél évtizeddel korábbi anekdota csattanójára:

– „Lófasz lesz itt, nem acél”, árulta el a párttitkár a löszfal Dunára néző oldalára félrevont író-riporternek, miután megtudta, hogy az illető a patikus Örkény Hugó fia.

Azért voltak büszkék, akik ezt többféleképpen elmesélték (néhányan úgy, hogy az acélt várossal helyettesítették), mert lett acél és lett város „csakazértis” (copirájt Miskolczi Miklós).

De hetven éve, a múlt század ötvenes éveinek legelején, a Dunapentele szomszédságában emelkedő löszfalon csupán építkeztek, és szinte semmi nem volt még, ami városhoz hasonlított.

Igaz, már városnak nevezte a pártpropaganda. Mégpedig – egy korabeli nemzeti kozultáció eredményeként, az építkezők írásba foglalt közös óhajára – Sztálin nevét viselő városnak. Sztálinvárosnak.

Még hatvan éve se nevezte Dunaújvárosnak senki sem. Az anekdota is egy „az alapításának tizedik évfordulóját ünneplő Sztálinvárosról” írt (a Magyar Nemzetben 1960. június 10-én publikált) dolgozaton alapult, amely szerint „sok zavaros, ellenséges, »trónfosztott« elemet is felszívott még akkor” az építkezés, ahová „lejött egyszer Pestről látogatóba egy ismert tudós vagy művész, de író is lehetett, ki tudja ma már…, nevezzük a vendéget Szabónak.[…] A [riporter kísérője a] betanult szöveget mondta […] »A magyar nép hatalmas ipari fellegvára lesz itt, acélba öntve a szocializmus…« Egyszer csak elhallgatott, ismét eszébe jutott a vendég neve […] csak nem a Szabó textilnagykereskedő fia tetszik lenni?… De igen, mondja a vendég. Erre kaján bizalmassággal a füléhez hajolt, és belesúgta: »Nyavalya lesz itt, kérem, nem kohó…«”

Nem késett az egykori vendég Örkény Istvánnak a főszerkesztőhöz eljuttatott, helyreigazítást kérő levele:

„[…] Nagy öröm ily kiválóan szerkesztett lap hasábjain megidéztetni, de még nagyobb lenne az örömöm, ha az idézet pontos lenne. Engedd meg, hogy ennek érdekében nb. lapodban az alábbi helyreigazítás közzétételét kérjem:

   Ad 1. Nevem nem Szabó, hanem Örkény.

   Ad 2. Néhai atyám nem textiles volt, hanem patikus.

   Ad 3. Az illető nem nyavalyát mondott, hanem lófaszt. Pontosan ezt mondta: »Lófasz lesz itt, nem acél!« […]”

Értem én, és méltányolom, hogy az acélba öntött szocializmus szívikonja a város közepén legalább nem hasonlít a becsmérlően megjósolt utóbbira.

Aczél Gábor

34 hozzászólás

  • Dunapentele (nagyon kedves rokonaim tőzsgyökeresek ott és boldogok)

    A NEMZETKÖZI BIZALOM HATALMAS ÉLŐ JELKÉPE a Duna mint vasérc lelőhely az egy hatalmas szocialista összefogás és kereskedelem eredménye

    a többi az olyan “szíves” és a magyar kokszolás is ennek eredménye lett a vakmerőség és az önbizalom FŐLEGVÁRA! a Walhalla kutya füle hozzá képest

  • Mindenkinek a magáé.
    Dunaújvárosnak egy szív alakú izé.
    Budapestnek és 3.14… alakú Null-kilométer.
    http://photos.wikimapia.org/p/00/03/61/38/94_big.jpg
    A vezérnek egy fallikus Turul:
    https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/337/3375/33755/3375570_bb2924bb2a44c314689451a45e4b9ea9_wm.jpg

  • “Turul”?????

    B.S.

    A turiunak nem kopasz a nyaka, csak buzzard ( dogkesely?)-nek!

    Az a termeszet-csodaja alapjan, hogy amikor belemar a doglott allatok testebe, a nyakan levo tollak nem hordoz es terjeszt semmifele fetozheotket.

  • Orsós Elemér

    Gabriel
    2021 május 5
    5:00 du.
    Elnézést a kitérőért!

    (((“Csak nem Antal Józsefről és társairól beszélsz?
    Hiszen ők voltak akik a az MSZMP harmadvonalához tartoztak …
    erre megpedzegeted a nyilvánvalót, hogy antall bizalmi állást töltött be …
    Most mi van?”

    Nos igazad van, logikai ellentmondásba keveredtem, de szerintem Antall ismeretlenségével és látszat poziciójának jelentéktelenségével maximum csak esetleg negyedvonalú lehetett, de ez arra azért elég lett volna hogy, valódi rendszerváltás esetén kirostálásra kerüljön!)))

  • Most szeretnék egy jó “kommunistázást” hallani a parlamentben valamelyik 133 bátortól, vagy az itteni orbán-hívőktől 🙂
    “Szerdán délután került az Európai Unió külügyminiszterei elé az a tervezet, amiben a tagországok közös állásfoglalásban ítélték volna el Kína Hongkonggal kapcsolatos lépéseit, különösen Hongkong önállóságának szűkítését egy választójogi reformon keresztül. A külügyminiszterek azonban nem tudták elfogadni az indítványt, Magyarország ugyanis már a napirendre vételét is megvétózta.”
    https://444.hu/2021/05/06/magyarorszag-megint-megakadalyozta-hogy-az-eu-elitelje-kinat-a-hongkongi-esemenyek-miatt

  • SzundiMandi
    2021 május 6
    12:17 du.

    ennek a beszólásodnak mi köze van a cikkhez?

  • SzundiMandi
    2021 május 6
    12:17 du.

    az EU olyan trehány, kihagyta volna az uygúrokat meg a tibetieket, és hogy Kína hajókázik a Kínai tengeren és egyébként is Wuhanban … ugye, hogy mik vagynak?

    teljes a trehányság, ezt én nem vártam az EU – tól, sokkal keményebben fel kell lépni, és jegyzékeket átadni, meg kirakni Bruxelles ban a TACE PAO -kat hogy hát ez a Kína milyen gonosz! tarthatatlan… te megszerveznéd ám… hogyan Mandilor? olyan kíváncsivá teszel…beszundizva is megy ez neked?

  • Orsós Elemér

    SzundiMandi
    2021 május 6
    12:17 du.

    Kína tagállama az Európai Úniónak???
    Mellesleg Magyarország már egy párszor azt is megakadályozta hogy Izrael magánügyébe is belepofázhassanak, aki szintén nincs az EU-ban! AZ EU még kurva messze van attól hogy, ö is a világ példamutató csendőre és erkölcs-csősze szerepében játszhassa az agyát, mert még példának okáért az oroszországi ráerőltetett szankciózással, embargózással is csak veszített, míg a ruszkik autarkiára való válaszlépései eredményesnek bizonyultak! Kinek az érdeke az Európai Úniót mindenkivel összeugrasztani?

  • Bendeguz79
    2021 május 6
    10:44 de.

    grizi, legalább Brehm – et olvasgassál!

    a turul is meg a griffmadár is mesebeli kitaláció ugyanúgy, mint a hétfejű sárkány és a Vasorrú Bába, ha már acélba öntött… a cíkk címe

    és a dögkeselyű az “vulture” a buzzard magyarra fordítva: egerész ölyv

  • Az EU-nak torvenyes joga kerdore veheto, de ketsegtelenul letezik minden lehetosege es Europa gazdasagi-jovojenek a let-kerdese, Kina gazdasagi befolyasat Europaban korlatozni.
    Sot megelozni!!!!

    Kinaiak eszesek, szorgalmasak, hajlandok dolgozni egy csesze rizsert naponta es igen szorgalmasan minden kovetelesek nelkul.

    S a kormany es CCP celja ezer-millio Kinai-dolgozonak munkalehetoseget biztositani.

    Beijing “Road and Belt” terve Europa gazdasagi meghoditasa olcso kinai iparitermekekkel, mint a US-al tette.

    Ma Kina , kb. evi fel-trillio dollar profitot zsebel az amerikai vasarloktol.

    Ugyan az a terv Europaval is.

    A Belgrad-Budapest vasut-vonal annak egy resze.
    A terv, hajokkal a Szuez-csatronan-at Gorog-kikotokbe, s onnan vasuton Belgrad-Budapest-Becs-tovabb Europa elarszztasa olcso kinai termekekkel.

    A Funda egyetem Pesten majd kepezi a jovo-kinai-Orbanjait.
    Europa majd Kina csin-csin zenejere tabcol mint a USA.
    Politikusok nagyon olcsok am.

    S a magyar-adofizetok fizetnek ugy a vasut, mint a Funda kinai egyetem minden koltsegeit.

    S a lakossag millioi munkanelkulevi valnak majd.

    Azert a US-ban Biden trilliokat tervez kolteni ami egyetlen elarusiothato termeket a vilag-piacon nem fog produkalni.

    Olvastad Marco Polo utazsaait az 1300-as evekbol???

    Marco Polo olvasta az irast akkor a falon.

    ‘Amikor Kina iparosodik megfogja goditani az egesz vilagot’!

    Ma a kinai “Container hajok” szazai alanak sorban a US kikiotokben ezer toltott containereikkel.

    Sot mind a US kikotoket is Kinai cegek kezelik szerzodesek alapjan.

    U.I.
    A ket-millio Ujgur gypott-mezok munkassaival es a Pekingi divat-verseny sikerevel, europa textil-iparat meghoditottnak velik mar is.

    Moszkva tervezte azt a Kirgisztani gyapott-mezok sikereivel.
    Annak celjabol pusztitotta-el Moszkva az Aral-tengert.

    Kina tanult Moszkva vetkeibol!

    Beijing terve sikereskedni azon 2049 !!!!!

  • Helyesbitesem a 12;52 d.u. sorimnak:

    Az NEM 3 TRILLIO, hanem 3 BILLIO (milliard) dollaros kolteseg.

  • Orsós Elemér
    2021 május 6
    11:03 de.

    Valójában az ellenzéki kereklasztalnál az egy szem SzKH kivételével (fizikailag nem volt n+1. vonaluk) a 3+ vonal képviseltette magát. Mert a hatalmi provokációktól félve a feláldozhatókat ültették le a kirakatba.
    B-verzióként: valójában a belső elhárítás munkaértekezlete is levezethető.

  • Orsós Elemér
    2021 május 6
    11:03 de.

    …”de ez arra azért elég lett volna hogy, valódi rendszerváltás esetén kirostálásra kerüljön!)))””

    Ugye, milyen véletlen volt, hogy CINIKUSAN ÉS KVÁZI RÖHÖGVE tolta a képünkbe a halálos ágyából az elhíresült mondatát:

    ” – Tetszettek volna forradalmat csinálni!”

    És milyen véletlen volt az is, hogy ténylegesen a “nem szorosain” a kormányzati köreihez tartozókon kívül csak Orbán Viktor látogatását fogadta!

    Bár ez utóbbi megtörténtét sokan a nevezett személy dicsekvésének próbálták beállítani – de mint a valóság mutatja bizony pontról-pontra az Antal-Csurka-Lezsák politikai-ideológiai örökséget ültette a gyakorlatba.
    A trióból az első kettő hála az Úrnak, már eltávozott (talán “forróbb” éghajlatokra) de az utóbbi élvezi az általuk palota-forradalommá változtatott kurzus-váltás “eredményeit”

    https://hvg.hu/360/202109_lezsakland

  • SzundiMandi

    Kommunistázás?
    Magyar Bálint meghatározása a legfrappánsabb a jelenlegi kormányzat “politikai irányvonalára” :
    “POSZTKOMMUNISTA MAFFIAÁLLAM”

    Hiszem, hogy a gondolkodni és látni tudók számára semmi kétséget sem ébreszthet ugyanezt a meghatározást alkalmazni a nevezett kínai rezsim, és a Putyin-fél orosz rezsimre.
    A világ legtermészetesebb dolga, hogy ami összetartozik, összenő.

    Ami így a szemünk előtt is lejátszódik, nem más mint a nyers valóság
    A kommunizmus és a fasizmus édestestvérek, alapjaiban annyiban térnek el egymástól, hogy a fasiszta állam alkotmányilag MEGTŰRI a hozzá LOJÁLIS magántöke működését. Az állam így a gazdaság szabályozását indirekt módon, ezeken a lojális tőkecsoportokon keresztül kezeli, amelyeket bármikor BEVONHAT ÁLLAMI ÉRDEKSZFÉRÁBA, ÉS BÁRMIKOR KIHELYEZHETI AZ ÁLLAMI VAGYONOKAT. (háta mögött természetesen a minősített parlamenti többséggel)

    Amit úgy a posztszovjet moszkvai, úgy a posztkommunista pekingi kormány gyakorlatba ültetett.

    Természetesen Magyarország átváltozhatott volna egy SZOCIÁLDEMOKRÁCIÁVÁ is anno 1990-ben, a társadalom nagyobb hányadában erre meg volt az igény, és akkor nagyon sok olyan politikus is volt még a terepen, akik ezt értették is, és óhajtották is valójában.

    Sajnos az előző diktatúrák viszont, nemcsak hogy “leszoktatták” a nagy többséget a demokratikus jogaival való élésre, hanem gumibottal is nyomatékosították az ilyen tévelygések következményeire. Mindennek következtében kevesen ismerték fel és értették meg akkor a különbséget, és ma, 3 évtizeddel azután az itteni hozzászólók többségének véleményében, hozzá-állásaiban is ezt konstatálhatod.

  • rodeo;

    A “turul” a SOLYOM, a vadaszo madar, ma is alkalmazva vadaszatra.

    A vulture kozonsegss neve a buzzard.
    NEM vadaszik semmire, csak vadban a doglott allatokat takaritjak el.
    A “termeszet szemtessei”!
    Mint a hangyak a maradekot es a csontoakat tisztitjak.

    Nem lattal volna mar szagra gyulekeznek a magassagban hosszu-idokon at korbe-korbe repulve, az jele valami eleoleny multanak.

    You are out of touch with nature not just reality!

  • Bendeguz79
    2021 május 6
    4:17 du.

    grizi, ha jól értem (segíts, ha tévednék!) azt részletezed, hogy a nyugati kelet és a keleti nyugat összekeveredett és a NATO nem termel semmi ehetőt és hasznosat csak különféle csúzlikat, és mivel egyre kevesebb veréb maradt (én sem vagyok veréb!) mindent Kínából vesz…, eddig világos? szóval az EU csinálja azt amit USA képtelen? ugye Bidén elnök már 100 napnál hosszabb ideje van a WH-ban és vannak tervei … ezeken a terveken az első 4 évben el fogtok csámcsogni azaz semmi sem fog történni de kurva sok duma van/lesz arról, hogy mit nem és miért igen közben a Kongjesszus és a Szenát US küldözgetnek egymásnak paksamétákat amiben részletezik, hogy … na ezt nem tudni, hogy mit? közben a többiek dolgoznak és tanulnak ti meg folytatjátok a MAGA átkeresztelt vegyen amerikai árut majd ha lesz amerikai áru című Grimm mesét ezzel le is jár a mandátumotok és lehet másik választásra felfutni amibe majd – természetesen – az oroszok bele fognak kavarni és mint a magyar népmesében…: és sokáig éltek amíg meg nem haltak… ja – el is felejtettem – Elon Musk közben elfoglalja a Jupitert is és vidám percek következnek!

    és az USA mint Csipke Józsika örök álmát alussza amiben azt álmodja, hogy ő a LEGNAGYOBB USA A FÖLDÖN és nem ébred fel!

  • Orsós Elemér

    Bendeguz79
    2021 május 6
    4:17 du.

    Mindenki próbálkozik, ki Teng Xiao Ping transzeurázsiai szárnyvasúttal, ki folyékonyra kényszerített palagázt szállító, -erősen ajánlott- Marshall tartályhajó konvojokkal! 😀
    Oszt CSAK ki nyer rajta? 😀

  • rodeo;

    Mar jeleztem tobbszor, sajnos az neked erthetelen, hogy HA nem vagy hajlando ertelemesen es tisztessegesen, realisan valo-alanyokon eszme-cserek lehetove tenni, kerlek LEAVE ME ALONE!!!!!!!!!!!

    Tovabba, SOHA nem irtam a “NATO” -t!!!!!

    A NATO nem egy gazdasagi termelo intezmeny, csupan kozos-vedelmi szervezet.
    Stalin nyugat-europa lerohanasanak fenyegetese ellenere lett szervezve !!!!!!

    A USA nem “keptelen” !!!!!
    Sot eppen ellenkezoleg.
    Mivel a lakossag alatali hatrozatok alapjan mukodo nepi-onkormanyzat, rodeo-hoz hasonlok keptelenek annak mukodeset ertelmezni.
    De az NEM valtoztat semmit, kiveve a “rodeo”-k felfogasait.

    PL.
    Senki nem utaztatott embereket a Holdra es visszahozva sertetlenul , fel-evszazad+ ota sem.

    Ugyana akkor a kovetkezo 24-48 oraban a Kinai 21 tonnas raketa-maradvany fog korlatlanul valahol a Foldre esni.
    Remlem nem ahol te elsz!!!

    S ki lenne aki Elon Musk kepessegeit felulmulta volna ???

    Na de sorolhatnam megallasnelkul mind amik a US lehetosgei tette lehetove az emberiseg letenek javulasait es elohaladasait.

    A US tarsdalmi, politikai es gazdasagi modszerei csak felfoghatatlan es elekpzelhetetlen nehanyaknak, mint “rode”-nak.

    Persze az nem tesz senki amerikait emberfelettinek, csupan a korlatlan lehetoseg tette azt ;lehetove!

    S emberi problemak elekrulhetetlen barhol az emberideg altal.

    De vajon mit lennel kepes hasonlatba hozni az imadott szociualizmusod altal a 100+ ev alatt barhol.

    S mire vezethet majd Kinai CCP jelen vilagszerti hatalomterjeszkedesei es katonai eroszakoskodasai??????

    De miert nem probalanad ertelmezni a napi vilagszerti esemnyeket???

    Misrt nem azon szorgalmaskodnal????

    Talan a hozzaszollok velemenye is valtozna “rode”-n!

  • Vajon miert, ugy a szerzo, mint mind a hozzaszollok egy arva-szoval nem nyujtottak semmi informaciot a volt Stalinvaros, ill. mai Duna-uj-varos gazdasagi sikerein, a dolgozok eletein.

    Hogyan megy az acelgyartas?
    Mennyi acelt es jovedelmet termelenek?
    Milyen a lakossag eletkorulmneyei?
    Jovedelmek, s varos elohaladasa, novekedese,stb.?

    A szerzo csupan a “lo…z” on concentralt cikkevel.

    Talan nem letezne semmi mas leheto beszamoloja, ismertetni egy modern magyar ipari-varos sikerein????

  • Bendeguz79
    2021 május 9
    7:45 de.

    grizi megint hazudsz!

    az én hsz -emben van a DUNAPENTELEI GAZDASÁGI CSODA de arra senki sem reagált te sem!

  • Bendeguz79
    2021 május 8
    2:08 du.

    grizi,
    nagyon magányos maradnál, ha magadra hagynálak! Én már csak ilyen filantrop maradok!

    hogy fel is világosítsalak a NATO Kft az a Jens Stoltenberg GMK irányítása alatt műxik, meglehetősen hatalmas profitráta coefficienciával és olyan sikeres enterprise, hogy a North Atlantic már a South Pole -ig és a Kínai tengerig ér, sokaknak nagy örömére (zsebi baba örömök, csak $$$ tömi a zsebeit)

  • Bendeguz79:
    “a szerzo, mint mind a hozzaszollok egy arva-szoval nem nyujtottak semmi informaciot a volt Stalinvaros, ill. mai Duna-uj-varos gazdasagi sikerein, a dolgozok eletein.”

    Ugyan nem én vagyok a szerző, sőt, nem vagyok dunaújvárosi, régen és nagyon ritkán jártam arrafelé. Az egykori sztálinvárosi acélmű mai gazdasági sikerei, a dolgozók életminősége a tudomásom szerint kezdik megközelíteni a “korlátlan lehetőségek” hazája autóiparának büszke fellegvárának, Detroitnak mai gazdasági sikereit, az ottani (volt) autó- és építőipari munkások mai életminőségét. 🙁

  • Orsós Elemér:
    “Mindenki próbálkozik, ki Teng Xiao Ping transzeurázsiai szárnyvasúttal, ki folyékonyra kényszerített palagázt szállító, -erősen ajánlott- Marshall tartályhajó konvojokkal! 😀
    Oszt CSAK ki nyer rajta? 😀”

    https://www.mek.oszk.hu/00700/00708/html/kolto00000/kotet00566/cim00593.htm

  • rodeo;
    Azt majd meglatjuk, de leheto, hogy 2022 Novemberi 100%-s Congeresusi valasztasok talan foldrenges is lehet am Joe-nak.

  • OK rodeo, soraimmal kertem nemi alapveto informaciat “DUNAPENTELE GAZDASAGI CSODA”-jain.

    Ha az neked kozel szulovarosod is lett volna miert nem valaszoltal??????

  • OK KOVENDEG, miert maradt nema a kerdesen???
    Miert csak kritizalodik hogy en azt kerdeztem????

    Az atlag ottani informaciokbol tagadhatatlan, hogy ma a magyar lakossag eletszinvonala 500%-al magasabban van.

    A 3-es-fel-millio modern nyugati automobil tulajdonosok szama tagadhatatlan bizonyitek, s hogy evente 300,000-el tobb valik automobil tulajdonossa.

    De miert sem a cikk szerzoje, sem a hozzaszollok keptelenek nemi alapvato informaciokat nyujtani Dunaujvaros, vagy Sztalinvaros, de “DUNAPENTELE GAZDASAGO CSODA”-jan, nemi alapveto adatokat meg emliteni sem????

    S ahoz nem szukseges sem ottani lakosnak, sem sztatisztikusnak lenni am !!!!

    Az ORSOS-hoz cimzett soraira;

    “Ki nyer azon?”

    Kina nyer, az ezereves elmaraodottsagaikbol ma vilaghatalom kuszoben alnak.
    Kina fejlodik, gazdagodik percenkent!!!!

    Hamarosan elarasszak Europat is OLCSO termekeikkel mint a US-t.
    S akkor majd kit fognak szidni?????

    Persze az csak a jelen kilatas, Beijing celja es remenye, de az eletben semmi nem biztositott!!!

  • Kővendég
    2021 május 9
    6:40 du.

    30+ évvel ezelőtti emlék onnan bezárt ablakokkal az autón és rettegve , ez azóta csak romlott

  • Bendeguz79
    2021 május 10
    9:59 de.

    grizi, el kellene olvasnod még egyszer amit elsőként betett hsz -emben írtam!

  • Bendeguz79
    2021 május 10
    9:59 de.

    grizi

    mivel analfabuta is vagy: Sztálinváros (Dunaújváros) egy lőszpartos (azaz omladozó) Duna partján volt kis falucska, de a KGST ben megszervezték és felépítették a várost (unokatesóm és családja ott küzdöttek és mai napig ott él a család) egy olyan gazdasági bázisra amelyben a bizalom volt az alap: Dunapentelének nincs szénbányája tehát koxolni sem tudna, nincs vasércbányája sem de ott a DUNA és azon megérkezett a vasérc a kox és ami még kell a KGST dolgozott (azután szét lett verve a demokráciában most van sok személyautó ami nem az életszínvonal mércéje) és eredményesen

    az iparon kívül a kulturális élet az oktatás, és a szolgáltatások is beindultak és működtek…
    ma nem tudom, nincs kapcsolatom a családdal (de így lehet szétverni valamit agyficamból)

  • Bendeguz79
    2021 május 10
    9:59 de.

    grizi

    kiegészítés:
    …” a demokráciában most van sok személyautó ami nem az életszínvonal mércéje”… hanem csak az üzemanyag és pótalkatrész eladás 5000%-os profitrátájának coefficienciája azért van sok személyautó, hogy el lehessen adni a sok fóssilis terméket és a járulékos szolgáltatásokat AZAZ AZ EGYSÉGSUGARÚ ÁLLAMPOLGÁR EZZEL NYOMORULTABB LESZ!

    (ez az usa jelenlegi $$$ kalkulációiban ha mindez nem lenne hanem jó villamos közlekedés akkor családonként havonta $1600 LEHETNE MEGTAKARÍTANI AMI ÍGY A TŐKÉSEK ZSEBÉBE VÁNDOROL PROFITKÉNT

  • Bendeguz79
    2021 május 10
    9:59 de.

    grizi

    ha – esetleg – nem is sejtenéd, a világban ma a tömegtermelés és a ki tud még többet termelni című össznépi állatság az öngyilkosság(SIC)!!!

    a személyautóra szükség van!!!

    de nem évente 50 000 000 000 vadonatúj darabra amelyhez ennek 65%-ka használt autóként az egészet hatalmas eladhatatlan tömeggé teszi(SIC) 82,500,000,000 autómobil a FÖLD összes lakójára, amely: 7 500 000 000 azaz olyan túltermelés folyik:

    amely szemétté teszi a FÖLD energia és anyagforrásainak 89+%-kát! azaz

    AZ EMBERISÉG ÖNGYILKOS EBBEN A PROFITHAJHÁSZÁSBAN

    persze mindenféle agyficamos megoldásokat találnak ki a ZÖLDEK akik csak a lényeget nem értik (meg is írtam a kanadai zöld pártnak, ha nincs egyetlen gazdasági szakemberük sem aki tud plajbásszal és sajtcédulán konyhai költségvetéseket csinálni, akkor jobb, ha elmennek kapálni, mert az sokkal hasznosabb (válasz 3 hónapja nem jött)

    a rákos daganatra nem ráolvasás és NIVEA creme kell, hanem szakértő orvos aki…

    az óceánból nem kihalászni kell a lebonthatatlan szemetet hanem lelőni azt aki beledobja

    namost az acélba öntött szocializmus működött, a mai kizsákmányolás öngyilkosság mert ipari állásokat hirdetnek és amikor elmentem, hátha akkor kiderült nem kell neki szakértelem, csak olyan agyhiányos tudásnélküli bürokrata aki holmi rubrikákat ki tud tölteni és azt PROJECT MAAGEMENT nek csúfolja … anno (ez már történelem Kanada) aszongya a feenek hogy én vagyok “annak” a projectnek a felelőse… összehívta a nagy össznépi hurált és én elmondtam mit és hogyan… még nem töltöttem ki egyetlen rubrikát sem de “elolvastam a műszaki rajzot” és megértettem!

    mondom neki… voltunk vagy 25 en ott el kezdett ordibálni velem (övé volt a ceruzám is), hogy én hogyan képzelem mindezt, én aki 3 hete vagyok alkalmazottja, mondtam neki, tudom, a ceruza is meg a szék is amin ülök a tied! de ezt vagy így vagy sehogy ha nem tetszik amit mondok itt az árkus papír dátummal és aláírással tedd rá, hogy szerinted hogyan kell!

    kurva sok pénzt veszített, a cég rajta röhögött -persze a háta megett- ás nekem hetekig nem mert a szemebe nézni… azután… a fiacskája átszervezte a céget és minden műszakit kirúgott mert maradt neki 4 évre elegendő munkája majd 4 év mulva vesz fel műszakiakat… nem tudom mi lett belőlük…, utána én messze repültem…

    tudod grizi ez az ami nevetséges ebben a hatalmi hierarchiában és öngyilkosság

  • Rodeo/Bendegúz
    12:44

    Egy ország gazdasági életében a fogyasztás növekedése önmagában még nem pozitívum, hisz a mérlegnek két karja van: a termelés, gyártás, növekedést serkentő építés valamint a fogyasztás, mint a mérleg másik karja.

    Márpedig a gépjárműpark és a lakásállomány nagyarányú növekedése sem a gazdasági növekedés, hanem a fogyasztás aránytalan növekedését fejezi ki a termelő ágazatokhoz képest. – Márkás kocsi is csak fogyasztás, és a minőségi lakáscsere is csak az, mert nem állít elő termelő kapacitást, azaz fogyaszt, de nem termel.

    Arról már nem is beszélve, hogy a legtöbb esetben banki hitelből vásárolják, amit aztán évtizedekig nyögnek…

    Ebben az országban az ipar jórészt betanított munkások sokasága által üzemeltetetett külföldi tulajdonú összeszerelő és részüzemek sokaságából tevődik össze, akárcsak Kínában. Ráadásul az itt összeszerelt árukból kitermelt tőkés profit nem magyar – külföldi cégek – növekedését eredményezi, míg a hazai gazdaságot legföljebb előző időszakkal azonos állapotban tartja.

  • Az általatok emlegetett kacsingatós kommentemben, illetve Kővendég hasonlatosára, éppen arra szándékoztam felhívni a figyelmet, hogy “bármely jog” csak úgy lehet kősziklába vésett “szabály”, ha azt az érintettek is elfogadják és hisznek benne. Tehát meg se fordul a fejükben, hogy bármikor jöhet egy senkiházi pernahajder, aki nemcsak az alkotmány kőtábláját rúgja ki a sarkából, de a maga által kreált ún. alaptörvényből is – tíz év alatt – már több mint tíz alakalommal hasított ki részeket, sőt [email protected] már bele ősidők óta meglévő mély-vésetekbe is.

    Tehát kérdés, mi akadálya lehet a minden értéket magának saját részre fölzabáló, kőtáblaevő Kisgömböc előtt ahhoz, hogy pávatánca közben a
    >f e l o s z t ó-k i r o v ó . n y u g d í j r e n d s z e r r e<
    egyszercsak mégis azt kiáltsa; ne tovább!

    "Szerencsére", ezt csak azért nem teheti meg, mert uszkve kétmillió nyugdíjas jelenleg [még] fejenként ugyanúgy 1 (azaz Egy) értékű szavazattal rendelkezve, mint pl. bármely Fid SS strohmann, vagy államtitkár, avagy luxuskakas. Ezért vigyáz rájuk annyira a hatalmi többség, mint egy aranytojást tojó tyúkocskára kell is vigyázni.

    Érezve a különleges törődést, a nyugdíjasság 🙂 inkább él a sajátos helyzetéből következő, ideiglenes érinthetetlenségi státusszal és – trikolór baltanyélel a hátában ide, vagy oda – reménykedve tovább hallgat, max' földi istenéhez imádkozik féltett nyugdíja meghagyásáért…

    E fennálló helyzet is persze csak addig érvényes, e speciális történelmi, helyesebben választói osztály létszámából adódóan, amíg szavazati aránya hatásában még releváns. Ha e kivételes cserépszavazó társadalmi státusza 'stenőrízz, tegyük fel egy világjárvány jóvoltából mégiscsak a kritikus tömeg alá süllyedne, jóságos Führerünk a szvazati riválisok – az ellenzék – visszaszorítására azonnal más, biztosabb tömegpszichózishoz, talán egyéb népréteghez fordulna, folyamodna… 😀

  • butella
    2021 május 11
    6:35 de.

    Rodeo/Bendegúz
    12:44

    kedves B. Ella
    hadd bonyolódjak bele … szóval az ingatlan (real estate) megszerzése az nem ugyanaz, mint a fogyóeszköz hitelre vásárlása (a luxusautó is fogyóeszköz, ugyanúgy, mint az eldobható pelenka)
    a real estate értéke általában növexik megvétel után és nagyon ritkán stagnál, és annak forgalma valós értékek forgalma!

    namost a fogyóeszköz abban a szent pillanatban amint elhagyja az eladási pontját azonnal veszíteni kezd az értékéből mialatt a megvásárlásáért felvett hitel kamatai (nagyon sok esetben) nem fix tehát nem is tudod mit fizetsz a semmit sem érő akármiért de, ami számodra hasznos, különben nem vennéd meg(???);

    (vannak más megoldások is és nem is kevés amikor a vevő gyűjteményt csinál hitelre és azt vitrinbe rakja és néha nézegeti)

    mindazonáltal a hitelkonstrukció országonként változó de a törlesztés mindenképpen mindenképpen a hitelfelvevő kifosztása (hitelképességi coefficiencia értékek szerinti kamatlábak, hitelbiztosítás – a kedves drága aranyos bank – létrehoz egy biztosító társaságot és kifizettet a hitelfelvevővel klözel a törlesztés dupláját… olyan is van, hogy vadiúj árucikkeket extra jótállással próbálnak eladni, mondván sohasem árt ez is árnövelő faktor… sohasem térül meg – ha elromlik egyszerűbb a szemétbe dobni és venni hitelre újat – azaz egy kutyáról 7 bőrt akarnak lenyúzni, ilyenkor szokott jönni a személyi csőd bejelentése és egyáltalán nem fizet semmit az árut (kivéve real estate!!!) meg nem viszik el, mert a kóbor kutya sem venné meg

    de – ha emléxel 2008 -as hitelválságra – elérkezhet olyan pillanat, hogy kiderül, egy fáskamrát Buckingham Palace áron adtak el és akkor jön a krach…

    ez a rendszerbe bele van építve (szerény megjegyzésem: mindenki döntse el mire is van valóban szüxége és arra a legjobb hitelkonstrukciót keresse meg ha nincs készpénze vagy nem akarja elkölteni)

    tehát megjegyzésedre: minden áru érték és a gazdaság mozgását hivatott fenntartani a SARS -ban most ez nem műxik nincs eladás nincs vevő a gazdaság pang a pénzverde meg halálra dolgozzamagát addig amíg az egész rá nem dől azokra akik kitalálták ezt az ÚJ GAZDASÁGI MECHANIZMUST